Kelet-Magyarország, 1976. február (33. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-04 / 29. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. február 4. Kenyerünk vente 35 vagon kenyér marad meg megyénk boltjaiban — tulajdonképpen ennyi veszendőbe megy. A kárbaveszett kenyér ennél jóval több, mert főleg a városi háztartásokban a „tegnapi” kenyeret többnyire számításba sem veszik, mert kéznél van a frissebb, s azt szegik meg. A korábbi 20—30 deka, esetenként nagyobb darab a kukába köt ki. Mondhatnánk: legfeljebb az károsul, aki kidobta, s korábban kifizette. A pazarlás azonban egy nagyobb közösséget is érint: mindennapi kenyerünk ügye egy pillanatig sem lehet egyetlen ember, vagy család ügye. Akkor sem, ha valahol egy fél napig nem lehet kapni, de akkor sem, ha a drága, rengeteg ember munkája nyomán készülő alapvető élelmiszerünk — melynek minden kilóját jelentős állami dotációval egészítik ki — nem eredeti célja szerint kerül felhasználásra. A gondot tulajdonképpen nem az jelenti, hogy sok kenyér megy kárba, hanem egyszerűen a számok: 350 000 kilogramm kenyeret hiába sütöttek meg,' theft ertnyi már a boltok polcain maradt, de legalább ugyanennyi a családi asztalon, a konyhaszekrényben szárad meg. Mondhatnánk, nem lehet annyira „kidekázni”, hiszen az a jó, hogy még kanyaríthatunk egy szeletet, ha jól esik, egy kicsit többet enni, mint amennyit az átlagszámítás alapján vehetnénk —, hogy a kenyér ma már egyetlen napra sem lehet hiánycikk. És persze az is kínos lenne, ha valakihez vendég érkezik váratlanul, s még egy szelet kenyérrel sem tudja megkínálni. Nem erről a kényszeredetten kimért takarékoskodásról van szó most, sem amikor arról szólunk: a kenyérellátást, a választékot, minőséget úgy kell javítani, hogy közben értékes élelmiszerünkből minél kevesebb száradjon meg, minél kevesebb menjen veszendőbe. A teendők közösek és az iparnál kezdődnek: időben, minőségben szállítson, s fordítson arra is gondot, hogy a választékbővítés során csomagolt, tartós kenyérfélék is kerüljenek a boltok polcaira. A kereskedelem is segíthet: növelheti az 1 kilogrammos kenyér részarányát, propagálhatja és lehetővé teheti, hogy péksütemény (amely most általában délután már nincs) nyitástól' zárásig legyen, ezzel elsősorban a kis fogyasztást elégíthetik ki; gondosabban foglalkozhat a tartósított kenyér rendelésével, törekedhet arra, hogy a zárási időpontokban és a hétvégeken a bolti tartalék ebből az árufajtából képződjék. Természetesen mindezek mellett a vásárló, a fogyasztó tehet legtöbbet, hisizen csak ő rajta múlhat, hogy este az egymás mellett lévő két darab közül az előző napiból szel, hogy az olcsó árú kenyérből nem vesz olyan gavallérosan, hogy eleve tudja: a fele megmarad. Arról sincs szó, hogy most egycsapásra megváltozik a helyzet, és minden gyári, bolti polc mindennap kiürül, s a háztartásban sem maradhat egyetlen darab szikkadt kenyér sem. Mindössze takarékosságról, a megtermelt kenyérgabona jobb hasznosításáról, az állam dotációként adott forintjainak ésszerűbb felhasználásáról beszélhetünk. És mindez a vásárlónak pénzébe sem kerül, sőt a választék bővítésére is figyelhet. Ha 1976-ban csak néhány vagon kenyeret megtakaríthatunk, már megérte. M. S. Nyolcéves ügy a bíróságon Ember az akták mögött KEPERMYO ELŐTT Csonkulásos baleset történt a Nyírmadai Állami Gazdaságban 1967. szeptember 11-én. Ezen a napon Kuczmog Miklós mezőgazdasági gépszerelő szokásához híven hajnalban kelt, kiment a telepre az almaosztályozó gép mellé, hogy karbantartói feladatokat lásson el. Este hét óra körül a neonvilágítás mellett fáradtnak érezte magát, amikor a szállítószalag kisebb hibáját akarta kijavítani üzemelés közben. Megcsúszott és a bal karja teljesen összeroncsolódott. Az eltelt 8 év alatt írógépek kopogtak, akták tornyosultak, de csak január végén tettek pontot az ügy végére. Kizárólag...? A balesetet szenvedett ember 1953-ban lett a gazdaság dolgozója, tehát 14 évi munka után veszítette el egyik karját. Tagja volt egy szo. cialista brigádnak, ezt a kollektívát is elveszítette. Többször kapott Kiváló dolgozó kitüntetést, szakszervezeti bizalminak is megválasztották. Szerette a közösséget, szerette a gépeket. Az első jegyzőkönyvben azt állapították meg, hogy a balesetért kizárólag ő a felelős. Egyéb veszteség is érte: két évig fizetés helyett táppénzt kapott. Igaz, a táppénzt ezidő alatt a gazdaság háromszor segéllyel egészítette ki. Felgyógyulása után 1969-ben humánusan jártak el a gazdaság vezetői, kapott egy könnyű beosztást, amelynek neve így hangzott: gépudvar felelős. Itt még találkozott régi kollégáival és a gépekkel. Fizetése' kevesebb lett mint régen, de később béremelést is kapott. 1974 januárjában kész tény elé állították, amikor közölték vele: a létszámcsökkentés miatt nincs szükség gépudvar felelősre, ezért áthelyezték portásnak és elsejétől már portás fizetésit kap. Utólagos értesítés Az utóbbi intézkedést sérelmesnek tartotta. Joggal kifogásolta az ügyintézés módját, az utólagos értesítést. Egy kézzel is aktívabb munkára vágyott, ötvennégy évesen jobban akart használni a gazdaságnak és négy tagú családjának. De nem tehetett mást, elfoglalta a portásfülkét. Később megható levelet írt a tv-nek. A tv továbbította a panaszt az SZMT-nek. A szakszervezet a helyszínen vizsgálta az ügyet és megállapította, hogy a gazdaság 1967-ben mulasztást követett el, amikora dolgozóját nem szólította fel arra, hogy mindenképpen nyújtsa be kárigényét. Az SZMT közbenjárására a felszólítás megtörtént, Kuczmog Miklós két évre kérte a táppénz és a fizetés közötti különbözeiét. A kárigényt a vezetőség elutasította, majd fellebbezés után a helyi döntőbizottság részben helyt adott a kérelemnek. De ebbe nem törődött bele a károsult és keresetet nyújtott be a Nyíregyházi Munkaügyi Bíróságra. A bíróság szakértőt küldött a helyszínre az ítélet meghozatala előtt. A munkaügyi bíróság döntése értelmében a gazdaságnak két évre ki kellett.volna fizetni a táppénz és a fizetés közötti különbözet 80 százalékát. Nem nagy összegről volt szó, 16 ezer 970 forintot kellett volna fizetni a bal-A környező szocialista országokba szervez autóbuszos és magánautós társasutakat a COOPTOURIST Utazási Iroda nyíregyházi kirendeltsége, amelyet hat évvel ezelőtt szerveztek. Az 1975-ös esztendő 1974-hez hasonlítva ötszörös fejlődést jelentett az irodának. Bővültek a szolgáltatások és többen utazhattak szervezésükben külföldre. Erről tartott sajtótájékoztatót február 3-án délelőtt Mihályi György irodavezető, aki elmondta: az iroda egyik legfontosabb feladata szakmai tanulmányutak szervezése és lebonyolítása. A népgazdaság valamennyi ágazatát érintő szakmai tanácskozásokra elfogadják egyének jelentkezését is. Ezután az 1975-ös év eredményei között említette, hogy Nyíregyházán a COOPTOU-esetet szenvedett dolgozónak. A gazdaság nem fizetett. A vezetők a megyei bíróságra fellebbezést nyújtottak be. A jogerős döntésre újabb hónapokat kellett várni. Mégis fizetnek... (Feltétlenül szükséges említenünk, hogy 1975. januártól a gazdaságban teljesen új a vezetőség. Az új vezetők a balesettel kapcsolatos ügyintézésért nem felelősek. Az is igaz, hogy „jogtalanul” egy fillért sem fizethetnek ki a közösség kasszájából. De fellebbezésüknél talán figyelmen kívül hagyták, hogy Kuczmog Miklós 22 éve dolgozik a gazdaságban és olyan kár érte őt, amelyet pénzben nem is lehet kifejezni.) A gazdaság több mint 8 év után mégis fizet. A megyei bíróság a balesetért 50 százalékban a gazdaságot, 50 százalékban a dolgozót tette felelőssé. Kuczmog Miklós valamivel több mint 8 ezer forintot kap a gazdaságtól. Ennyi izgalom, ennyi megpróbáltatás után megérdemli... RIST új irodahelyiséget is kapott a Dózsa György utcán. Bővítették a szolgáltatásokat. A valütavétel és eladás jelentősen növelte az iroda forgalmát. A társasutak, rendezvények, fjzetővendégszolgálat, gépkocsi rendelés is emelkedett. A legnépszerűbb utak közé tartoznak a két-háromnapos utazások, az Ungvár—Kassa útvonalak. A belföldi turizmus fejlesztését akadályozza, hogy kevés a szálloda és autóbusz. Bővítik a magánautós utak számát. Például kaukázusi, Fekete tengeri utakra jelentkezhetnek az utasok. Jugoszláviába is több különleges programot szervez az iroda. Az egyéni utasoknak a korábbinál több kedvezményt biztosítanak. A szín- és színházművészetnek, s a színházkedvelőknek igazán nem lehet panaszkodniuk a múlt heti tévéműsorra. A színházi vetélkedősorozat második (vígszínházi) adás után nyugodtan leírhatjuk, hogy a biztató kezdet után sikeres folytatás következett és bizonnyal következik: egyre inkább kikristályosodik a sorozat mű- és produkciócentrikus jellege, a nemes szórakoztató ismeretterjesztés. Stílusosan társult a színházi témakörhöz, a hosszabb szünet után vasárnap ismét jelentkezett „Színészmúzeum”, ezúttal Törzs Jenőről, századunk első felének egyik nagy színészéről emlékezve meg, akinek pályáját korábban az egykori Magyar Színház, a húszas évektől éppen a Vígszínház számos nagy sikere fémjelzi, amelyekben neki oroszlánrésze volt! Mert — mint emlékező pályatársai közül ketten is említették — „...ő olyan színész volt, akire színházat lehetett építeni”. A műsorban a valóban jelentős, nagy színházi produkcióiról sajnos — legfeljebb fényképekkel illusztrálva — csak megemlékezni lehetett, a két háború közötti kommerszfilmek szalagjai őrizték meg számunkra életesen alakításait, a könnyed szerepeken is átsugárzó művészetét árnyaltan zengő orgánumát. Emberi-művészi egyéniségét pályatársai olyan érzékletesen mutatták be (Bilicsi Tivadar jellemző ízes anekdotái, Hegedűs Tibor szép elemzése külön is említést érdemel), hogy ezek a viszszaemlékezések adták tulajdonképpen a műsor gerincét. A Madách Színház és a Ahhoz, hogy a rádiót családtagnak érezzük, egészen biztosan hozzájárulnak mosolyt nyitó, nevetést fakasztó műsorai. Nem elsősorban a kabaréra gondolok, hanem az olyan állandó összeállításra, rovatra, mint a Derűre is derű, amelyet nem a harsányság, hanem inkább a csendesebb, az elgondolkodtató nevetés jellemez. Érdemes ezt a címet figyelni a műsorújságban és bekapcsolni a készüléket, mert szinte bizonyos, hogy kellemes perceket szerez az alatta tálalt humor. Legutóbb Aziz Neszin elbeszélésének, a Csak egy kis formaságnak a rádióváltozatát hallhattuk (Hunyady József munkája) Pós Sándor rendezésében. A kincstári gondolkodást, a bürokrácia képtelen ötletei, s természetesen magát a hivatalnokmagatartást (mert igazi gondolkodásnak ez aligha nevezhető) teszi nevetségessé Aziz Neszin. A bürokratikus gondolkodásban szenvedők természetesnek és logikusnak tartják álláspontjukat egy-egy ügyben, magatartásukat nem érzik képtelennek, nevetségesnek. Ezzel az értetlen meggyőzhetetlenségükkel válnak igazán nevetségessé. A hangjáték alkotóinak, elsősorban a rendezőnek és a színészeknek (Lontay Margit, Horváth Gyula, Téry Árpád, Gyenge Árpád) sikerült a helyes tónust megteremteniük: a komédiázásra is eléggé csábító történettel és szöveggel megmaradtak a gondolatokat, a továbbgondolást is elindító derű tartományában. Éppen ezzel értek célt. Igen figyelemre méltó megállapítást hangoztatott A tudományos közélet fóruma legutóbbi adásában egy kiváló tudósunk: a férfiak köréből újabb tudományos tehetségek már sokkal kisebb arányban kerülnek ki, Thália Színház népszerű művészei csináltak jókedvet és jó testkultúra-propagandát a „Mozdulj!” játékos sportvetélkedő adásában, mely mókásan ötletes és felette szórakoztató volt. Színészeink ezúttal „nem játszották meg magukat”, — a mozgás látnivalóan jólesett nekik.... — „Törvényteremtő mesterek” címmel Zelk Zoltán kiváló összeállítását láttuk még vasárnap, Ferenczy Béniről, Vajda Lajosról és Kondor Béláról. A műsor érdekes ötvözete volt az összetett képzőművészeti ismeretterjesztésnek (művek és azokat értelmező-értékelő, hozzájuk méltó versek) és a kortársbaráti, a művészeket értő szeretettel, bemutató memoárnak. Sok ismerős probléma „köszönt vissza” szombat este, az „Alakok és ablakok” című, szovjet szerzők derűs írásaiból készített műsorból, a kispolgári bezárkózástól, a magukra sokszor erőszakolt lakótelepi magány, a túlzott anyagiasság és a házassági egyenlőtlenség fonákságaiig. Jeléül annak, hogy a szocialista társadalmi szerkezet alapvető azonossága, modern korunk hasonló életformái sokban hasonló (és derűs kinagyításra érdemes!) fonákságokat szülnek. Végre egy mai humorú, frissen vidám szombat esti műsort élvezhettünk. A rövid, de frappánsan karikirozott „gyöngyszemek” közül Ginjári „Unalom”-ját és Leonyid Lenes „Kezdjük elölről”-jét említhetjük meg legemlékezetesebbként. Közreműködő magyar művészeink méltán részesei a Bogáti Péter szerkesztő és Benedek Árpád rendező által vezényelt stáb egészséges jókedvet árasztó produkciójának. Merkovszky Pál mint régebben, és úgyancsak kisebb arányban, mint a nők köréből. A nők között sokkal több a tudományos kutatásra alkalmas tehetség, mint amennyinek lehetősége nyílik, hogy tehetségét megmutassa, kibontakoztathassa. Ha tehát nem akarunk a tudományok fejlődésének ütemében -— és egyáltalán a tudományokban — elmaradni, a tudós-utánpótlásnak mellőzhetetlen útja az, hogy a társadalomnak meg kell teremtenie a nők számára a tudományos munka, a legmagasabb fokú képzés, továbbképzés valóságos, nem csupán deklarált, lehetőségét ; a társadalomba beleértve természetesen a családot meg a munkahelyi környezetet is. S ezt már a gyermeknevelés legkezdeti szakaszán, majd az iskolákban is el lehet és el kell kezdeni. Egyebek között azzal is, hogy az iskolai olvasókönyvben vagy bármi más gyermekolvasmányban, ne találjon a gyerek olyan történetet, helyzeteket, amelyek a nő hivatásáról kialakított régi felfogást tükrözik, hirdetik: a nő a házi tűzhely őrzője, gondozója, a gyermekek nevelője, vagyis hogy az anya valójában a család cselédje: főz, mos, takarít, ruhát javít; mialatt a család férfi tagjai komolyabb dolgokkal vannak elfoglalva. Tovább gondolva ezt: talán nálunk is meg lehetne tenni azt, amit egynémely országban már régebben bevezettek az iskolába: a háztartástant, beleértve a csecsemőgondozást, fiúknak is tanítják. Ez most nevetségesnek tűnik nekünk, de az élet egy idő múlva rá fog kényszeríteni bennünket. Akkor is, ha a tudósutánpótlás megoldódna nagyobbrészt a férfiak köréből. Seregi István (t) Fotópályázatunkra érkezett Fotó: Henzsel—Fekete, Kisvárda, Szamuely út. Nábrádi Lajos Társasutazások szakmai bemutatókra A COOPTOURIST sajtótájékoztatója A RADIO MELLETT
