Kelet-Magyarország, 1976. február (33. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-15 / 39. szám
1976. február 15. KELET-MAGYARORSZÁG —VASÁRNAPI MELLÉKLET 5 V endégek Szabad belépése van a szerkesztőségi szobába mindenkinek. Bár az írógépek szaporán kattognak, kéziratra éhesen duruzsolnak a szedőgépek, dolgozik a telex, a képtávíró, a munkatársak lázasan telefonálnak, mozgásban van a szerkesztőség, hogy holnap reggel is ott legyen az újság a reggeli mellett... S közben jönnek a vendégek, ismeretlenül is ismerősen, legtöbbször nem személyeket keresnek. Az Újsághoz jönnek. Napi örömök, bosszúságok váltják egymást a szerkesztőségi szobában. „A szomszéd már megint elővette' a fapapucsát és hajnaltól sétál, mert nem tud aludni...” „Sárga víz folyik a vízcsapból és elszíneződött a mosásra szánt fehérnemű...” „Udvariatlan volt az eladó, langyos a fűtőtest, telefonrongálók tönkreteszik az utcai készülékeket, rosszak az utcai mérlegek...” és így tovább. Akadnak nehezebb teherrel érkezők is. Egyikük, egy harminc-harmincöt év körüli asszony gépelt kézirattal érkezik. Hamar kiderül, nem az irodalom magaslatait akarja megostromolni. A messzi idegenből hazalátogató férjét szeretné emlékeztetni, aki itthagyta ót, disszidált és azóta egyedül neveli a gyermekét. „Nem kell megírni név szerint, — mondja az asszony — ő úgy is magára fog majd ismerni. Legalább ebből meg tudja, milyen nehezen neveltem a gyermeket, akiről ő nem gondoskodott, egyetlen fillért sem küldött haza, csak nagyritkán egy-egy csomagot, többnyire használt ruhaneművel...” Az újabb vendég idősebb, hetven felé tartó bácsi. Egy beregovói — beregszászi — magyar nyelvű lapot mutat. Azt szeretné megérdeklődni, megemlékezhetnénk-e a mi újságunkban is a „Kis Kovácsról”, mivelhogy most kapta a hírt, hogy meghalt. Harcostársa volt, egyformán küzdött a magyar, az ukrán és a szlovák nép jobb életéért. Beregszászon élt az idős forradalmár, ott is halt meg. Vendégünk már indul is tovább, érdeklődő kérdéseinkre tőmondatokban válaszol. Nem önmagáért jött — magyarázza, hanem a barátja emléke miatt. A néhány mondat, amit mégis elmond az életéről, még sokáig töprengésre késztet bennünket. A csendben, látványosság nélkül munkálkodó kommunista alakját idézi a néhány mozzanat, amirjt a.kilincset fogva, elmenőben mondott.- .?«>'*>n<. •, rri. '- r. felszabadulás előtt a csehszlovák pártban dolgozott, mint beregszászi lakos. Az üldöztetés elől Angliában talált menedéket néhány évig feleségével együtt. Életének nagyobb részét azonban Beregszászon töltötte, onnan költözött át, tíz éve Nyíregyházára. Életéről valószínű regényt lehetne írni, de ő nem erre, csendes nyugalomra vágyik, szerényen él, mint nyugdíjas, de érdeklődése a régi. Kik hozzák még az élet egy-egy darabkáját magukkal a szerkesztőségi szobába? Munkában, küzdelemben megfáradt idős emberek, akik gyermekeikkel szemben keresnek védelmet* tanácsot, emberi szót. -Pe nerrí .csupa ámj?éki:ami-,a -szoba falára vetődik, derűs színék, fények is besztíremiének... És rengeteg az ötletet, tanácsot adó olvasó, aki türelmesen vár is, ha úgy kívánja a helyzet, hogy elmondja javaslatait. Van, aki a Kossuth téri galambokkal perel, amelyek rendszeresen fehér pettyekkel díszítik a parkoló gépkocsikat. Valahogyan vadítani kellene őket — javasolja. Akadnak olvasók, akiknek az újságot áruló rikkancsok kiabálása tenné még nagyvárosiasabbá Nyíregyházát. Mások azt reklamálják, miért nem trolibuszra állították át a város közlekedését. Olyan ötlet is el-elhangzik, amin legjobb szándékkal is csak mosolyogni lehet. Egy közülük: a notórius alkoholisták mellé amolyan „részegvezető” kutyákat kellene adni, hegy kevesebb legyen a baleset. Sokfélék, gondolatokban, ötletekben kifogyhatatlanok a szerkesztőségi szoba vendégei, ök jelentik a nagy témabányát, egyben a kontrollt. Az olvasóktól érkezik a legértékesebb prémium: az elismerés, az írásokhoz való hozzászólás, a buzdítás. Tévedéseinkre, hibáinkra, selejtjeinkre is az olvasótól kapjuk az első szó-, vagy írásbeli dorgálást, amelynek sohasem örülhetünk, de nem is nélkülözhetjük. A vendégeknek pedig még akkor is örülünk, amikor írógépeinken kopogunk, dolgozunk. Sőt, sokukat legszívesebben állandóan ott tartanánk magunk mellett, segítsék a tollat, hogy az mindig célbaérjen. Az olvasóhoz. PálLGéza w Vasárnapi Barna Jánossala KEHEV interjú_____| szocialista brigádvezetőjével Egy cím feltételeiről A ön szerint a szocialista brigádokban ^ csak azoknak van helyük, akik minden szempontból kiemelkednek a munkahelyen? — Ez, enyhén szólva, túlzás. Magam is hallottam már hasonló véleményt, megjegyzést, amit jobbára azok fogalmaznak meg, akik kívülről, s nem is mindig a „béközép” lelkesedésével szemlélik a mienkhez hasonló kis kollektívák küzdelmét. Még jó, hogy azt nem kérik számon tőlünk, legyünk rendkívüli emberek! De nemcsak a fitymálok vagy kibícek körében tapasztalni ilyen szélsőséges elképzelést a mozgalomról. Érzésem szerint még a jószándékú emberek sincsenek mindig tisztában azzal, mit is jelent az, ha egy kis közösség kiérdemli a cím viselését. Én nem tudom, másutt milyen emberek alkotják a brigádokat, csak a magunk életét ismerem közelről. Mi pedig nem vagyunk se kiemelkedőek, se rendkívüliek. Nem találni közöttünk zsenit, egyikőnk sem feltaláló, nincsenek országra-világra szóló nagy cselekedeteink. Még azt sem mondhatom el, hogy makulátlanok volnánk. Már kétszer nyertük el a kiváló címet is, ami azért már valamit számít a szakmában s ezért lényegesen nagyobb feltételeket kellett teljesíteni. Ennek ellenére a mi brigádunkban sem csupa talpig öntudatos szerelők dolgoznak. Nálunk is ugyanúgy megtalálható a hajtósabb meg a kényelmesebb, a csendes és a kiabálós. Magamról sem tudnám nyugodt szívvel elmondani, hogy hiba nélküli brigádvezető vagyok. Nálam elég gyorsan felmegy a pumpa, ha látom, hogy valaki a brigádból csak azért lazít, mert nem tálalták fel neki ezüsttálcán a következő munkát. Utólag mindig rájövök, lehetne ezt másképpen is, de akkor már késő. Még szerencse, hogy a fiúk így ismernek, s talán így is fogadnak el. Ezek szerint ön szigorú ember? — Más a szigorúság és más a fegyelem. A mi munkánk nem gyerekjáték. Komoly gépek, gépjárművek karbantartása, javítása a feladatunk, amelyek nélkül fontos építkezések állnának. Mi autószerelők vagyunk, kilencen a Bánki Donáth brigádban. A napokban például beérkezett hozzánk, a Tünde utcai telepre egy GAZ—66-os tehergépkocsi Husztról, az orenburgi gázvezeték építéséről. Lerobbant, gyorsan meg kellett javítanunk. Először zohoráltak a srácok, hogy az ilyen kocsi a másik brigádhoz tartozik. Mondtam, nem baj, nekünk se esik le a karikagyűrű az ujjúnkról, ha kijavítjuk. Aztán már-soroltam is, körülbelül mi lehet'a öaja.Netrí sokkal később jön a legfiatalabb brigádtagunk, hogy szerinte máshol van a difi. Neki volt igaza, megadtam magamat. Péntekre kérték, hogy ha lehet, hozzuk rendbe a kocsit, hadd indulhasson vissza a Szovjetunióba. Ma kedd van, és estére már menetkész a GAZ—66-os ... Ezt a példát csak azért említettem, hogy egy kicsit érzékeltessem, nálunk sem megy minden úgy, mint a karikacsapás; hogy meg kell győzni az embereket a munka fontosságáról s hagyni kell kibontakozni mindenkit. Én úgy érzem, tőlem nem fél egyik ember sem a brigádban. Azt is hallani, hogy a szocialista brigádok jobb feltételek között dolgoznak, mint a többiek, nekik legtöbbször a látványos munka jut. — Erre én csak azt tudom mondani: aki így képzeli, álljon egy hétig a helyemre. Akkor majd rájön, hogy nem minden óra és nem minden nap győzelem. A legjobban szervezett munkahelyen is akadnak zökkenők. Sokszor kell lótni, futni az anyag után, embereket átcsoportosítani, vagy közös erővel megoldani egy bonyolult feladatot. Vagy mást mondok. Már említettem, hogy kétszeres kiváló brigád a mienk. Higyje el, ez néha már-már nyomasztónak hat. Mondják is a srácok, ha nem lenne a cím, talán többet lazíthatnának. Mert mi már kevésbé válogathatunk a munkák között, mint a többiek, nehogy azt mondják: na, szép egy kiváló társaság ... Aki meg mindenre azonnal ugrik, azt is megszólják egyesek. Strébernek tartják. — Ha most általánosítani akar ezzel a célzással, akkor vitatkoznom kell önnel. Kétségtelen, minden munkahelyen akad olyan ember, aki mindig mások elé akar tolakodni, a saját hasznára mindenáron fel akar tűnni, s éreztetni akarja a többivel, hogy ő különb. Szerintem az ilyenek nem is éreznék jól magukat a szocialista brigádban, ahol az a cél, hogy közös legyen a gond, a vesződés és közös a dicsőség. Tehát mi nem azért vállaljuk a több vesződéssel járó munkát is, mert fitogtatni akarjuk tudásunkat, s feltűnési viszketegségben szenvedünk. Vállaljuk, mert így diktálja a szívünk, a józan eszünk. Mi sohasem gondolunk arra, hogy na, most tíztől háromig éppen példát mutatunk. Csak azt látjuk, hogy ott a gép lerohadva, ha sokáig áll, a mi szégyenünk, a vállalat kára, közvetve sok ember vesztesége. Már mondtam, hogy nem szökünk neki egyszerre mind a kilencen, mert égünk a tettvágytól. Jó szóval, érvekkel győzzük meg önmagunkat meg egymást, hogy ha mindenki a másikra vár, abból nem lesz semmi jó. A Már több rossz tulajdonságukat emw lítette. Elmondaná azt is, Ön szerint mi jellemző ezek után a szocialista brigád tagjaira. — Az, hogy ők is emberek. Se többek, se kevesebbek. Olyanok, akik mindenekelőtt azt tudják, hogy dolgozni csak szívvel, becsületesen érdemes. Semmiképpen nem valamiféle „lombik emberek”, akiken nagyítóval sem lehet találni szeplőt. ök is ráncolják a homlokukat, megisznak egy üveg sört, vagy egy nagyfröccsöt, bosszankodnak futballon és nem biztos, hogy meg tudják kötni a nyakkendőt. Azt viszont tudják: nem lehet úgy beleélni a napokba, hetekbe. Holnap még többet kell tudni, illik többet tudni, mert anélkül a modem gépek korában már nem lehet meg az ember. Kényes témához érkeztünk. Ügy tudom, a szocialista brigádoknak a hármas követelmény közül a tanulással van a legtöbb bajuk. Ez a gyengéjük, ön szerint? — Szerintem mindenekelőtt valamit tisztázni kell. Azt, hogy a tanulás korántsem azt jelenti: mindenki érettségizzen le, vagy diplomát szerezzen doktorátussal. Tény, hogy a munkásembernek sokszor nehezebb a könyv, mint a húszkilós kalapács. Ahol azért erőszakolnak középiskolába szocialista brigádtagokat, hogy szebb legyen a statisztika, nagyon rosszul teszik. Ha rajtam múlna, én igyekeznék testre szabni az oktatást és mindenekelőtt a szakmai képzést forszíroznám, azután meg a politikait, hogy az ember el tudjon igazodni a világ dolgaiban. Természetesen az általános iskolát én is erőltetném azoknál, akiknek nincs meg, mert ez elsősorban az ő érdekük. De itt van például az én brigádom. Kettőnknek mesteri címünk van, az egyik tagunk érettségizett a többi autószerelő. Járatjuk a szaklapokat, s bár nem állítom, hogy minden motornál okék vagyunk, de amivel dolgozunk, nem fog ki rajtunk. Inkább azt szeretném, ha lehetőség nyílna rá nálunk is, másutt is, hogy továbbképzéssel univerzálisabbak legyünk. Ennek nagy hasznát vennénk. Volt is már szó erről a mi vállalatunknál, jó lenne szervezetté tenni s megvalósítani. Erre szívesen vállalkoznánk — mi is, mások is. £ Hallani, hogy egyes brigádok kollektíván járnak moziba, színházba, úgy is művelődnek. — Mi ezt erőltetett módszernek tartjuk. Én is hallottam már arról, hogy néhol még azt is megkövetelik: a brigád vigye magával a naplót a moziba, vagy a színházba, igazoltassa, hogy valóban ott voltak. Ez szerintem csupán kirakat, ami ráadásul megalázó. A mi brigádunkban többen vidékiek, akik munka után buszoznak haza a családjukhoz. Most mondjuk nekik: ne menjetek haza, mert most a hetedik pontot akarjuk teljesíteni a moziban? Ennek semmi értelme, inkább káros. Van nálunk egy faliújság, oda mindig kiírják, mi megy a színházban, mit játszik a mozi. Ha kedvünk tartja, hárman-négyen feleségestül elmegyünk, kikapcsolódunk, s megtörtént már, hogy színház után beültünk valahová egy sörre, hadd ismerkedjenek egymással az aszszonyok is. Vagy a másik: a brigádban ütőnknek van kocsink, gondoltunk egyet, s beneveztünk egy ügyességi versenyre, amire elméletileg is készülni kellett. Mentünk együtt a családdal, s jói eltelt a nap. Máskor meg észrevették nálam a fiúk a „Szovjetunió” című lapot, amiben sok szép színes kép van. Te, ez érdekes, mondta az egyik, én is megrendelem. Végül valamennyiünknek járt, pedig nem tukmáltuk egymásra, hogy „jó pontot” szerezzünk magunknak. Később a szakszervezeti titkárral arról beszélgettünk, jó lenne, ha a vállalat többi brigádja is belelapozhatna, úgy legalább megismerné közelebbről a hatalmas országot, ahol mellesleg most a mi munkásaink is dolgoznak. így lett aztán ebből egy valóságos mozgalom, ami túllépett a vállalatunkon is. Egy szó, mint száz: ha nem bonyolítják túl a vállalatoknál a hármas követelményből a tanulást, az embereknek megjön a kedvük, s ha nem is máról holnapra, de megnő a kíváncsiságuk az önképzés, a több tudás iránt. Mi például szívesen elmegyünk pártoktatásra is, mert a mi nyelvünkön és arról beszélnek ott, ami érdekel bennünket. A harmadik követelmény: szocialista módon élni. ön szerint mit jelent ez konkrétan? — Szerintem ez feltételezi az előző két követelményt is. Mert nehezen tudok elképzelni olyan embert, aki slendriánul dolgozik, nem frissíti fel a szakmai és politikai ismereteit, ennek ellenére ő egy példásan jó ember. Viszont az is igaz, hogy a nap 24 órából áll, nemcsak abból a nyolcból, amit a műhelyben tölt az ember. Hallottam már olyan esetről, hogy az illetőt a munkahelyén remek szakembernek tartották, tűzbe tették volna érte a kezüket, de otthon, családi körben durva volt, uralkodott. Akadnak olyanok is, akik elisszák a fizetésük jó részét, a feleséget szinte cselédnek nézik. Ezért mondom én azt: szocialista módon élni először is a család szeretetét jelenti, bármennyire is tűnik ez erkölcsi prédikációnak. Nálunk, a mi brigádunkban nem lehet szépfiút mutatni a műhelyben és pokollá tenni az otthoniak életét. Ezt mi időben kiszimatolnánk. Úgy érzem, erre másutt is jobban oda kellene figyelni! Aztán jelenti még a szocialista módot, hogy segítsük egymást a munkában, meg • azon túl is. Persze, nem kell mindenáron rátukmálni a másikra a támogatást, mert az már visszatetsző. Szerveztünk mi is kommunista szombatot az óvodaépítésért. Mondta az egyik vidéki emberünk, házat épít, nemigen tud bejönni. Megértettük, de hozzátettük: szívesen kimegyünk, ha kell, besegítünk neki. Szombaton ő is velünk dolgozott a műhelyben, mert ahogy ő mondta, restellte volna, hogy csak ő áll ki a sorból. A segítségünket is köszönte, s elmondta, hálistennek széles a rokonság, még túl sokan is lesznek a falazásnál... Vagy itt van az óvodák, a bölcsődék patronálása. A feleségemék szocialista brigádja az UNIVERSIL-től a szociális otthonba jár ki, az öregeknek kedveskednek. Mi autószerelők vagyunk, férfiak: mit kezdenénk abban az otthonban, vagy mondjuk egy bölcsődében? Alkalmanként mi is készítettünk már virágvázákat, kis berendezési tárgyakat, de nincs kifogott helyünk, csak azért, hogy beírhassuk a naplóba. Sokkal hasznosabb, ha komunista műszakon termelünk és a bért ajánljuk fel közcélra, mintha esetlenkednénk itt vagy ott... Egy „kollektív cselekedetünk” azért mégiscsak volt, ami egy életre szóló. A legidősebb brigádtársunk megfázott, hónapokig szanatóriumban volt, teljes kétségek között. Amikor csak tehettük, rányitottuk az ajtót, s ott maradtunk vele, amíg fel nem száradt a könny a szeméből. Elmondtuk, mi újság benn, mit szeretnénk, mi a bajunk, meg bíztattuk, hogy fel a fejjel, fogunk mi még civódni a műhelyben egymással. Nem tudom, milyen gyógyszereket kapott, de a mi bátorításunknak is köze van a gyógyulásához. Most makkegészségesen velünk van, újra aranyat ér a keze. A Anyagilag mi hasznuk van a szociaw lista címből? — Ezért nem jár külön díj, ugyanúgy órabéresek vagyunk, mint a többiek. Amikor a kiváló brigád címet is elnyertük, a vezetőség úgy döntött: többet tettünk, többet is érdemiünk. Akkor kaptunk fejenként 1500 forint jutalmat, az építők napján. ön szerint hogyan lehetne még tartalmasabb a mozgalom? — Úgy, ha mindenütt nagyobb önállóságot kapnak a brigádok, még a bérkérdésekben is. Aztán úgy, ha a vezetők mindenütt komolyan vennék a brigádok vállalkozását s nem feledkeznének meg a rendszeres értékelésről. Sehol sem szabad megengedni, hogy formális vállalások legyenek, mert azzal csak lejáratják a mozgalmat. A magam kárán is okulva: nagyon fontos, hogy rátermett vezetője legyen egy brigádnak; olyan, akiben megbíznak, akire felnéznék, s aki nem hiszi magáról, hogy ő a legkülönb. Köszönöm a beszélgetést. Angyal Sándor
