Kelet-Magyarország, 1976. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-22 / 18. szám
1976. január 22. KELET-MAGYARORSZÄG 3 T ermelősr övetkezeti gazdálkodás és jövedelem MINDEN MEGYÉBEN — s így Szabolcs-Szatmárban is — vannak példák arra, hogy egyes termelőszövetkezetek kimagasló, mások pedig az átlagosnál is gyengébb eredményeket érnek el. A termelés, a gazdálkodás színvonalában mutatkozó különbségek természetesen hatnak a jövedelemre, a nagyüzem fejlesztési lehetőségeire és a tagoknak jutó részesedésre. Kétségtelen, hogy a mezőgazdaságban a természeti körülmények és a közgazdasági adottságok nem mindenütt egyformák, sőt, igen nagy eltéréseket mutatnak. A kedvezőtlen helyzetű termelőszövetkezetek nagyobb ráfordítással is kisebb hozamok elérésére képesek, mint azok, amelyek jó földön és előnyös közgazdasági viszonyok közepette gazdálkodnak. S igaz az is, hogy a rossz termőhelyi adottságok csak rendkívül nagy befektetésekkel és csak kis mértékben változtathatók meg. A közgazdasági adottságok — például a termelés szerkezete — részben módosíthatók ugyan, de az alapvető gondot, a differenciáltságot ezzel sem lehet megszüntetni. Lehet viszont gondoskodni olyan gazdálkodási feltételekről, amelyek módot adnak az indokolatlan jövedelmi különbségek felszámolására. Téved azonban, aki azt gondolja, hogy csak a kedvezőtlen adottságok miatt mutatnak lényeges eltéréseket a tsz-ek eredményei. Tapasztalhatók egymással szomszédos és ugyanolyan körülmények között működő gazdaságok esetében is. Nem szorul magyarázatra, hogy a jó vagy legalábbis megfelelő adottságok ellenére . gyenge eredményű szövetkezetek miért esnek más elbírálás alá, mint a hátrányos helyzetűek. S mindezek ismeretében könnyen megérthető az is, hogy miért nem lehet függetlenné tenni a tagok jövedelmét a szövetkezet gazdálkodásától. agrárpolitikánk NAGY GONDOT FORDÍT ARRA, hogy a lehetőség szerint, fokozatosan csökkenjen a különbség a jó és a rossz adottságú tsz-ekben elérhető személyes jövedelem között. A legutóbbi 6—8 év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy — különféle intézkedések hatására — jóval nagyobb ütemben nőtt a tagok jövedelme a kedvezőtlen körülmények miatt sok nehézséggel küszködő szövetkezetekben, mint az erősekben. Most és ezután is tart ez a folyamat, mert társadalompolitikai okok szükségessé teszik. Arra azonban nincs mód, hogy ugyanannyi részesedés jusson minden tsz-ben. A különbségek teljes kiegyenlítésére való törekvés nem vezetne célra, mert érdektelenséget szülne azokban a szövetkezetekben, ahol az anyagi ráfordítások, a szakértelem és a szorgalom a legjobban kamatoznak. Ami a népgazdaság szűkös erőforrásaiból a tsz-ek minél eredményesebb működésének segítésére jut, azt oda ésszerű fordítani, ahol á legrövidebb idő alatt megtérül. S hogy saját eszközeit és az állam nyújtotta hozzájárulást a lehető legeredményesebben hasznosítsa a szövetkezet, ahhoz egyebek között a személyes jövedelemben rejlő ösztönzés is szükséges. Ennek a gazdasági és a már említett társadalompolitikai elvnek az együttes érvényesítése az egyetlen helyes megoldás, gyakorlat. Ez a felfogás érvényesül az V. ötéves tervben a me" zőgazdaságra vonatkozó közgazdasági szabályozó rendszerben is. A cél a termelés hatékonyságának az eddiginél erőteljesebb növelése. Az erre való ösztönzés azonban egyidejűleg arra is irányul, hogy tovább mérséklődjék az üzemi és a személyes jövedelemben meglévő, indokolatlan különbség. A földadó módosítása következtében a tsz-ek 63 százalékában csökken, 5 százalékában változatlan marad, 32 százalékában pedig növekszik az adó összege. A kedvezőtlen termőhelyen gazdálkodó szövetkezetek továbbra sem fizetnek földadót. A csökkenés az átlagosnál gyengébb, a növekedés pedig az átlagosnál jobb földű gazdaságokat érinti. A jövedelemadó összege az egy főre jutó bruttó jövedelem szerint alakul. Az átlagosnál alacsonyabb jövedelmű tsz-ek csaknem félmilliárd forinttal kevesebb, a magasabb jövedelműek viszont ennyivel több adót fizetnek. Azok a szövétkeze-Mányik András, a nyíregyházi Szabolcs Cipőgyár szakmunkása szovjet exportra kerülő cipőt készít. (Gaál Béla felvétele) tek, amelyekben az egy főre jutó évi jövedelem nem éri el a 26 ezer forintot, jövedelemadót nem fizetnek. Ezen a jövedelemhatáron felül fokozatosan nagyobb adókulcsot alkalmaznak. Államunk ezentúl IS NYÚJT A TSZ-EKNEK különféle támogatásokat. A kedvezőtlen adottságú szövetkezetek különtámogatást is kaphatnak az adottságaiknak megfelelő, a mostaninál kedvezőbb termelési szerkezet kialakításához. Ezeknek a gazdaságoknak a körét bővíteni nem lehet. A fejlesztési és árkiegészítő támogatás továbbra is megilleti őket, de jövedelemkiegészítő támogatást csak meghatározott feltételekkel vehetnek igénybe. A kedvezőtlen adottságú tsz-ek a nem mezőgazdasági tevékenység után fizetendő termelési adóból törleszthető támogatást kaphatnak, elemi kár esetén. Vannak tsz^ek, amelyek nem kedvezőtlen adottságuak ugyan, de elmaradtak a fejlődésben. Ezek az idén és jövőre jövedelemkiegészítést és fejlesztési hozzájárulást kaphatnak, 1978-tól kezdve azonban csak fejlesztési hozzájárulást. Van intézkedés arra is, hogy az éves támogatási keret tíz százalékát elkülönítetten kell kezelni. Ebből az öszszegből azok a mezőgazdasági nagyüzemek és erdőgazdaságok részesülhetnek amelyeknek az adottságai nem kedvezőtlenek, de eszközellátottságuk alacsony, illetőleg korszerűtlen. Mindezek az intézkedések Számottevően hozzájárulnak ahhoz, hogy csökkenjen a különbség a tsz-ek üzemi illetőleg személyi jövedelme között. Emellett azonban a mostoha körülmények között gazdálkodó szövetkezetekben is nélkülözhetetlen a vezetés, az üzem- és munkaszervezés tökéletesítése, a hozamok lehetséges növelése és a termelési költségek megvalósítható csökkentése. Ott pedig, ahol a jó vagy közepes adottságok ellenére gazdálkodnak az átlagosnál gyengébben, mindenekelőtt a máshol bevált módszerek alkalmazásával növelhető az eredmény, a jövedelem. sok függ a közgazdasági szabályozó rendszertől, de nem minden. Maguk a gazdaságok is rengeteget tehetnek azért, hogy működésük jövedelmezőbb legyen, s minél előbb megszűnjenek az indokolatlan különbségek mind az üzemi, mind a személyes jövedelemben. G. P. KABÁTRA, KÖNYVRE, ZSEBPÉNZRE tisztöndí jakról—őszintén Társadalmi és tanulmányi ösztöndíjakkal már régóta támogatja az állam, de számos nagyvállalat és termelőszövetkezet is a továbbtanuló tehetséges fiatalokat. Sok formája ismert ennek a segítségnyújtásnak, az egyiknek az a célja, hogy anyagilag megkönnyítse a költséges továbbtanulást, a másiknak, hogy jobb tanulásra ösztönözzön, a harmadiknak, hogy egyegy munkahely így gondoskodjon újabb szakemberekről. Három éve született az Állami Ifjúsági Bizottság döntése arról, hogy ezután középiskolások is részesülhetnek tanulmányi ösztöndíjban. Olyan tehetséges, szorgalmas, a közösségért munkálkodó fiatalok kaphatnak tanévenként 2000—4000 forint közötti összeget, akiknek szülei fizikai dolgozók, s a családban az egy személyre jutó kereset nem haladja meg az 1300 forintot. Évente kétmillió Szabolcs-Szatmár középiskolásai között már harmadik éve 2—2 millió talál gazdára. Ebben a tanévben több mint ezerkétszáz jelentkező közül választották ki az iskolai diákszociális bizottságok az arra alkalmas hétszázhatvanhat diákot. Nem kétséges, hogy ezt az új lehetőséget minden érdekelt szívesen fogadta. Pénzről azonban általában kényes dolog beszélni, főleg, ha eredeti célja a tanulás ösztönzése. Ösztönöz-e a pénz, vagy nem, mire fordítják ezeket a forintokat a diákok? Erről érdeklődtünk a megye egyik legnagyobb iskolájában, a Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium és Szakközépiskolában. Ez az intézet kapta ebben a tanévben a legmagasabb összeget, 150 ezer forintot, ezt 54 felé osztották. Bárány Katalin a III. B- ből duplán is érdekelt az Szabó Róbert ösztöndíjakkal kapcsolatban. Egyrészt azért, mert ebben a tanévben ő is igényelte, másrészt pedig azért, mert tagja az ösztöndíjak jogosságát és összegét eldöntő diákszociális bizottságnak. Ha a bizottság minden tagja olyan szókimondó és talpraesett, mint Kati, biztosak lehetünk a döntések igazságosságában. Mit mérlegel ez a bizottság? — Először is azt, hogy megfelel-e minden előírt követelménynek — foglalja öszsze Kati, majd egy példát is említ. — Nagyon szívesen döntöttem volna egy jól tanuló kollégista mellett, mert nyolcán vannak testvérek, s nehéz körülményei ellenére is állja a sarat, de éppen azért nem kaphat, mert a kollégium már egyfajta kedvezmény. Döntsön egyedül. Bárány Katalin Kati édesapja nyugdíjas, nem nagy az az összeg, amiből a gyerekeket taníttatják. A nagyfiú Moszkvában tanul, számítógép-tervező lesz. És Kati? — Kedvencem a történelem, de nem lennék alkalmas tanárnak. A régészet vonz, mindent elolvasok, ami ásatásokról szól. Szívesen mennék egyetemre, elég jók a jegyeim, de ezt még alaposan meg kell otthon beszélnünk. Mert az még többe ke-Gépeltérítés — magyar módra ___atos Kázmér és Szom- 1—1 bat Lajos a szelep-JL_í_ csárdái „Rozmaring” tsz melléküzemében a legújabb mintájú komputert szerelték össze. Hatos Kázmér a távolban zöldséget szedő lányokra nézett és fátyolos hangon azt mondta társának: — Elszürkülünk. Valamit tenni kéne ... — Senki sem figyel ránk — helyeselt Szombat Lajos. Csütörtökön éjjel elbújtak a tsz repülőterén és alkalmas pillanatban az egyik gép ponyvája alá kúsztak. Hajnalban a pilóta mit sem sejtve gyújtotta be a motort. A Jungopax rovarirtót a repcetábla fölött kezdte kiszórni, amikor Hatos Kázmér játékpisztolyt szegezett a hátának. , — Ne mozdulj, mert szitává lövünk! Irány a Ferihegyi repülőtér! A pilóta hátranézett és a gyomrához kapott. — Ne röhögtessetek, mert eleresztem a botkormányt és lecsavarodunk a földre. — Pofa be! — Hatos a levegőbe lőtt. A fülkében nagyon büdös lett. A pilóta kezdte komolyra venni a dolgot. — Meggárgyultatok? Ez növényvédő gép. Be sem eresztenek oda. — Kis országban ez is jó — válaszolta Szombat Lajos. — A dobozodba dalold bele, hogy két vakmerő fickó eltérítette a gépet. A repülőtér csarnokában tv-híradó, a „Sárga fény”, a „Sétarepülés", az „Emberbarát” és más lapok riporterei várták a két magyar fiút. Miért tették? — ezt tudakolták. — Tavaly elkészítettük a főző, takarító, mosogató, portörlő, tüzet adó és munka közben nevető minirobotot. Nem érdekelt senkit — nyilatkozta Hatos Kázmér. — Készen van és szállítható a 3456/B/A számítógép, amelyik megmondja, mikor kell kiszedni a cukorrépát a földből. Nem szól róla fáma sem! A lányok is megligálnak bennünket. „Még a sárga fényben sem szerepeltetek” — mondták. — Ezért tettük! — kiáltotta Szombat Lajos — és mert hozzá akartunk járulni a falu ás a város közötti különbség eltüntetéséhez. Szüts Dénes rül, mint a gimnázium. Édesanyám, mint a többi anya, azt szeretné, ha én lennék a legjobb tanuló, nekem lenne a legszebb ruhám. Ezért osztottuk közösen az ösztöndíjat, jusson könyvre is, ruhára is, még zsebpénzre is. Ha egyetemre akarok jelentkezni, csak a még jobb tar nulással honorálhatom gondoskodásukat. Tóth Erzsébetre rábízták szülei, döntsön egyedül a pénzről. Hogy sikerült? — Ügy gondoltam, ez olyan pénz, ami váratlanul jött, s valami maradandóra kellene fordítani. Az is befolyásolt, hogy az iskolától kapjuk, tehát tanulni kellene érte. Végül mindért könyvet vettem. Édesapám, aki a TESZÖV-nél gépkocsivezető, a munkahelyén figyelt fel egy sorozatra, amelyben több lexikon is van. Ezt rendeltük meg. Esténként ezeket a könyveket böngészi, hogy segítsenek a pályaválasztásban. Eddigi elképzelései bizonytalanok igaz, van még ideje: másodikos, csak legmerészebb álmaiban gondol arra, hogy egyszer majd egy sillogó-villogó laboratóriumban dolgozik. A harmadikos Szabó Róbert sokkal határozottabban tervezi- jövőjét. Ezzel a határozottsággal és logikával beszél az ösztöndíjról is. Tóth Erzsébet —Azt gondoltam, ha ösztöndíj, nem véletlenül nevezik így. S mire ösztönözhetnek engem, a diákot? Arra, hogy javítsak a jegyeimen. Könyvtár-történelmi szakra készülök, a humán tárgyakkal nincs is semmi baj, sőt, a könyvek annyira érdekelnek, hogy beiratkoztam a városi könyvtár szakkörébe. Tehát matematikából, fizikából — ezek a legmeredekebb tantárgyaim — egyegy tized javítást fogadtam magamnak. Sikerült, sőt oroszból is javítottam. Egy kabát ára Logikusan az következne, hogy szintén könyvékre költötték a pénzt. — Jó lett volna, de nálunk minden nagyobb összegről a családi tanács dönt. Az első részlet 1500 forint, ez éppen egy kabát ára, mert most arra volt a legnagyobb szükségem. Pénzről általában nem szívesen beszélünk, főleg, ha olyan összegről van szó, amellyel a személyes teljesítményt ösztönzik. Kinek jut például eszébe számonkérni a szintén ösztönzésre szánt prémiuihok sorsát? A három, véletlenül megszólaltatott mátészalkai gimnazista őszinteségének azért örültem, mert felvillantottak egy-egy képet az iskolai és a családi nevelésből, s ez a példa ezúttal azt mutatta; nem segélynek, ajándéknak tekintik a váratlan forintokat, hanem olyan pénznek, amelyért, ha utólag is, de meg kell dolgozni. Baraksó Erzsébet
