Kelet-Magyarország, 1976. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-18 / 15. szám
6 KELET-MAGYARORSZÄG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1976. január 18. Huszár István munkáiból KAPUK SZATMÄR Kárpáti kalendárium Kedves csomagot hozott a posta a közelmúltban: egy kalendáriumot. Uzsgorodon, azaz" Ungváron jelept ‘meg a Kárpáti Könyvkiadó gondozásában, magyar nyelven. Hagyományosan bekopog minden év első napjaiban a Kárpát-Ukrajnában élő magyar lakossághoz a Kárpáti Kalendárium, hogy színes csokorba szedje az év kiemelkedő, várható eseményeit, évfordulóit, megemlékezzen a szovjet és a világirodalom, zeneművészeti élet, világpolitika, sport, tarkabarka eseményeiről, közelhozza a tudományos, technikai' egészségügyi tudnivalók sokaságát. Vezető helyen találjuk a szovjetélet és a világ haladó embereinek szempontjából kiemelkedő politikai eseményt, ugyanis 1976. a Szovjetunió Kommunista Pártja XXV. kongresszusának éve. A kalendárium áttekintést nyújt a párt történetéről napjainkig. „A szovjet népek testvéri családjában” című írás a Kárpátontúli terület harmincéves fejlődését tartalmazza, természetesen dióhéjban. Közli Borkanyuk Oleksza utolsó levelét, melyet az ukrán forradalmár az utolsó kívánság jogán a budapesti Margit körúti börtönből írt szeretteihez. A nagy írókról szóló emlékezések sorában találjuk a Jack London, Cervantes, Johannes Becher, Lermontov, Theodore Dreiser, Illyés Gyula, Olekszandr Márkus életéről, munkásságáról szóló Írásokat. Külön tanulmány foglalkozik Petőfi és az ukrán Sevcsenko életművének egybevetésével. Ismeretlen Jókai-sorok egy múlt századi orosz gyűjteményben” címmel egy gyűjteményes könyvben felfedezett Jókai-nyilatkozatról olvashatunk. Az oroszmagyar történelmi kapcsolatokat egy igen időszerű írás idézi, Váradi-Sternberg János történész professzornak, az orosz—magyar kapcsolatok szorgos kutatójának cikke, amelyet „Orosz követ Rákóczinál 1707-ben” címmel kö' zöl a kalendárium. Természetesen a Kárpátontúli terület magyar nyelvű alkotóinak művei is helyet kaptak az igényesen válogatott és szerkesztett kalendáriumban. Versek, karcolatok, tanulmányok, művészettörténeti és kritikai megjegyzések, irodalmi riportok, néprajzi gyűjtések gazdagítják a változatos képanyaggal szerkesztett kalendáriumot. (P) Múzeum és közművelődés Szabolcs-Szatmár megye óvodatörténeti emlékeiből Síabolcs-Szatmár megye gazdag helytörténeti anyagából ez alkalommal még szűkebb szakmai körökben is kevéssé ismert adatra szeretnénk felhívni a figyelmet. A megye mai pedagógusai joggal lehetnek büszkék arra, hogy 1863. febr. 23-án Csengetújfaluban született az óvodapedagógia egyik legnagyobb magyar egyénisége, Peres Sándor. Élete első tíz évét — mint a csengerúj falui tanító gyermeke — a községben töltötte, pályaválasztásában ezek az évek nagy szerepet játszottak. Tanulmányait a máramarosszigeti gimnáziumban, majd a losonci tanítóképzőben végezte. 1882-ben a losonci képző gyakorlóiskolájába kapott kinevezést. 1890-ig az elemi iskolai oktatás elméleti kérdéseivel foglalkozott. Tankönyveivel, segédkönyveivel hamarosan országos hírre tett szert. Volt olyan tankönyve, amely hat kiadást ért meg. (Beszéd- és értelemgyakorlatokról; Magyar ABC, elemi olvasókönyv népiskolák I. o. számára.) 1892-ben elvégezte a kisdedóvóképző intézeti tanári tanfolyamot, mely után a hódmezővásárhelyi óvó(nő)képző igazgatójává nevezték ki. Vásárhelyen írta meg 1895-ben a Magyar kisdedóvó c. munkáját, mely a magyar óvodák első hivatalos vezérkönyve volt. Hasznosan segítette az óvónőket az anyag feldolgozásában, módszertani tanácsainak jó része még ma is korszerűnek hat. Sikerére jellemző, hogy 1908-ban újabb kiadást is megért. 1895-ben a pesti képző igazgatójává nevezték ki, egyben a Kisdednevelők Országos Egyletének is elnöke lett. 1907-ig szerkesztője volt a legrangosabb óvodapedagógiai folyóiratnak, a Kisdednevelésnek. 1895 és 1900 között több óvónőképzős tankönyvet írt, óvodapedagógiai cikkei rendkívül nagyszámúak. „A magyar kisdednevelés irodalma” c. művével az 1900-as párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, ezzel nagymértékben hozzájárult a magyar óvodaügy nemzetközi elismertetéséhez. Gazdag munkásságát 1907-ben korai halála szakította félbe. Az utókortól szép gesztus lehetne, ha Csengerújfaluban egy szerény emléktábla is megörökíthetné emlékét. Varga Gábor Óvónőképző Intézet Hajdúböszörmény MÉG HA TUDJUK IS, hogy nem egészen igaz, mégis él tudatunkban olyan elképzelés, hogy a múzeum a „fenkölt” tudományok temploma. A csöndesség; a különböző, mozgást szabályozó tilalmak; és az épületben felhalmozódott értékek teremthetik meg ezt a hiedelmet; pedig a valóságban nagyon is eleven, sokfelé ágazó munka folyik a kultúra, e nagy hagyományokkal rendelkező intézményeiben. A múzeum valóban a tudományos tevékenységnek is otthona, de ez nem az önmagáért való kutatás, nem hobby, hanem éppen azt szolgálja, hogy a gyűjtemény élővé váljék. Minél többet és minél alaposabban, s minél szélesebb körben — talán így lehetne jellemezni és megfogalmazni a tudományos munka célját; azaz a gyűjteményből a lehető legtöbb tárgy váljék közkinccsé, de úgy, hogy a hozzájuk kapcsolódó ismeretanyaggal is megismerkedhessenek az érdeklődők. Nem véletlen, hogy a közművelődési feladatok, meghatározása során a múzeumok kötelességei között éppen ez az utóbbi munka kapta a fő hangsúlyt, a múzeumok tudományos tevékenységük mellett a közművelődés intézményei is. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy e feladatnak egyre eredményesebben meg is felelnek a különböző közgyűjtemények, tudományosan meg. alapozott közművelődési munkájukkal egyre nagyobb vonzókört teremtenek maguk körül. S ennek ellenére kísért a fentebb említett különös érzés. Valószínűleg a még el nem kopott hagyományok konzerválják bennünk a múzeumok „szentélyjellegét”. De legyünk őszinték, s valljuk be, hogy azért van ebben valami jó is. Gondolunk arra, hogy a múzeumok látogatóinak segíti az „áthangolódását” és a figyelemkoncentrálódást, a látottak hosszabb időre rögzítődnek — jó értelemben válik ünnepi jellegűvé a kultúra értékeivel való találkozás. Ezt tudva, s erre építve kell a múzeumoknak programjukat tervezni, s legfontosabb eszközükkel a kiállítással széleskörűen hatni az érdeklődőkre, illetve újabb érdeklődőket nevelni. Nem mondhatjuk könnyűnek, de mindenképpen egyszerűbb, ha egy-egy múzeum csak, és kizárólag a saját anyagának publikálásával foglalkozik. Megteremtheti nimbuszát, de leszűkítve értelmezi feladatát az a közgyűjtemény, amely csak ezt az utat járja. Éppen a közművelődési munka, s különösen a vizuális kultúra sok tekintetben hiányosabb volta, szinte megköveteli, hogy egy-egy múzeum — gyűjtő profiljától függetlenül is — otthona, propagátora legyen a képzőművészetnek. Megkülönböztetett módon pedig a kortárs magyar képzőművészetnek. E művészeti ág ugyanis speciális feltételek között tud csak a közönség előtt megjelenni, széles körű társadalmasításában ezért óriási szerepük van e feltételekkel rendelkező múzeumoknak. Kiállítási helyiségeik, szakmai jelentőségük értéket garantáló szerepe, a hozzáértés színvonalas propagálást biztosító jelenléte a legfontosabb képzőművészeti publikációs fórumok közé sorolja a múzeumokat. Nem lehet tehát gyűjtőkörre hivatkozva, előkelőén lemondani a nem kis fáradozást és anyagi áldozatot kívánó, a kortárs magyar képzőművészetet reprezentáló tárlatok rendezéséről. GONDOLHATNÁNK, HOGY EZ AZ IGÉNY annyira természetes, hogy múzeumaink már régóta és rendszeresen foglalkoznak a képzőművészet fogadásával, bemutatásával. Sajnos ez egyáltalán nem általános gyakorlat, bár tudvalevő, hogy vannak objektív akadályok is, amelyek e folyamatok kibontakozását hátráltatják. De van kényelemszeretetből, a kortárs művészettel szembeni bizalmatlanságból táplálkozó akadály is. Ismerve a gondokat, nem túlzó állítás, hogy nem dicsérhető eléggé a Jósa András Múzeum 1975. évi kiállítási programja, amelyben igen jelentős arányban szerepeltek a kortárs magyar képzőművészet kitűnő mestereinek munkásságát reprezentáló tárlatok. Az arány nemcsak azt jelentette, hogy a tavalyi 22 kiállítás között megfelelő számban voltak jelén a kortárs művészekkel foglalkozó tárlatok, hanem azt is, hogy a kiállítássorozat koncepciója a megfelelő időben jelölte ki e bemutatók helyét. Biztosított volt a rendezvények közötti gondolati kapcsolat, minden bemutatónak önmagában, de a többiekhez való kapcsolatában is pontosan megfogalmazható indoka volt. Erényként kell ezt tudomásul vennünk épp úgy, mint a friss szemmel történő válogatást. A teljesség igénye nélkül sorolva, illetve példák az egyidejűségre: a „Sóstói Művésztelep” a legfrissebb anyagával jelentkezett; az egyénileg bemutatkozók közül pedig Czinke Ferenc, Varga Imre, Kiss Nagy András és Raszler Károly az 1975. év művészeti kitüntetettjei. Czinke Ferenc és Varga Imre munkásságát az Érdemes művészi cím; Kiss Nagy András és Raszler Károly művészetét pedig a Kossuth-díj adományozásával ismerték el. Nem vitatható tehát, hogy a múzeum igyekezete, amely szerint a megye gyors és színvonalas képzőművészeti informálására törekedett tartalmasnak és eredményesnek mondható. TEKINTETTEL ARRA, hogy éppen a példaként felemlített tárlatokat alkalmam volt megtekinteni, a személyes tapasztalat alapján állíthatom, hogy a kiállítások megrendezése szakmai szempontból is kifogástalanok voltak. Igazolhatják ezt a műveiket elhozó művészek is, akiket — egy-két kivételtől eltekintve — személyesen is köszönthettek a tárlatok megnyitásán. A tárlat megrendezéséért mondott válaszköszönetük bizonyíték a múzeum és a kiállító közötti jó kapcsolatra. Ezt a kapcsolatot erősítette a kísérő anyagok — például a katalógus — színvonalas megjelentetése is, s az az érdeklődés, amely egy-egy rendezvényt kísért. Ha ez az elkezdett munka tovább folytatódik, már is úgy tekinthetünk a Jósa András Múzeumra, mint a hazai kiállítóhelyiségek gyarapítójára, s mint a képzőművészet területén végzendő közművelődési munka eredményes művelőjére. KORAI MÉG A KÖVETELÖDZÉS, de biztos, hogy saját körzetében még nagyobb volna a kiállítások, s még inkább erősödne a művészek között a múzeum vonzereje, ha a kiállítások az országos publikációs fórumokon figyelmesebb visszhangra találnának. Meggyőződésem, hogy ez is rendeződni fog, hiszen a jó program biztosíthatja majd, hogy jelentős alkotók munkáival — hosszabb szünet után — majd a Jósa András Múzeum kiállításán lehet találkozni. A múlt év programjáról szerettem volna szólni, bár nyilvánvaló, hogy az sem volt előzmény nélküli, de egyben utalni szeretnék arra is, hogy a következetesen folytatott munka hozhatja meg azt az általánosan várt eredményt, amelyet már a tavalyi munka minősége és mennyisége is kiérdemelt. Támogatni kell a múzeum szakmainak és közművelődési szemléletűnek egyaránt mondható programját; támogatni a múzeum tevékenységét ellenőrzőknek, s a közönségnek is. A segítség jó ügyet szolgálna. Bereczky Loránd Útmutatók a pályaválasztáshoz A pályaválasztás finisében, az elmúlt napokban megjelent a megyei Pályaválasztási és Tanácsadó Intézet két útmutatója. Az első több mint százötven oldalon, képekkel is illusztrálva, az általános iskolát az idén elvégző fiatalok szakmai képzési és elhelyezkedési lehetőségeit tartalmazza. A megyében az ötödik ötéves tervben több mint 10 ezer új munkahely létesül, lényegesen bővülnek a választási lehetőségek, ki milyen szakmát válasszon. Az útmutatóban megtalálhatók azok a szakmák, amelyekre a megyében képezik ki a fiatalokat. Hatvannégy szakma ez, amelyek közül a legnagyobb létszámot az esztergályos, géplakatos, hegesztő, vas- és fémszerkezeti lakatos, villanyszerelő, mezőgazdasági gépszerelő, autószerelő, központifűtés- és csőhálózat-szerelő, víz-gázvezeték- és készülékszerelő, bútor és épületasztalos, kötő-hurkolóipari konfekciós, cipőfelsőrész-készítő, női szabó, kőműves, élelmiszer-eladó, vegyesbolti eladó, szobafestő és mázoló, gyümölcs-zöldségtermesztő, növénytermesztő, gépész — teszik ki. Megtalálhatók az útmutatóban a megyében oktatott legfontosabb szakmák, a megye ipari szakmunkásképző iskoláiról szóló információ, bemutatják a megye legjelentősebb gyárait, vállalatait és szó esik a megyén kívüli szakmunkásképzésről is. Segítséget kívánnak adni a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet munkatársai az egészségileg károsodott fiataloknak is, akik érzékszervi, mozgásszervi károsodás, szívhibák, légzőszervi, idegrendszeri megbetegedések miatt kevesebb szakma között válogathatnak, de ők is megtalálhatják az adottságaiknak legjobban megfelelő hivatást. Tanácsokat kapnak a fiatalok a munkavállalás általános feltételeiről. Felhívják a figyelmet egy sor fontos kiadványra is, amelyek segítenek a döntésben, a pályaválasztásban. A másik megyei útmutató ugyancsak a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet kiadványa, a megyében található középiskolákat ismerteti. A megyében 29 gimnázium és szakközépiskola várja a fiatalok jelentkezését.
