Kelet-Magyarország, 1976. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-18 / 15. szám
1976. január IS. KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 7 Több ismeret egészségünkről Országos tanácskozás a városiasodás ártalmairól A közelmúltban elkészült a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei egészségügyi szakosztályának munkaterve I976-ra. Mivel országos rendezvényre is sor kerül Nyíregyházán, tájékoztatást kértünk az egészségügyi ismeretterjesztés időszerű tudnivalóiról. Milyen fő törekvést tűzött maga elé a szakosztály? A TIT egészségügyi szakosztályának vezetői a kérdésre válaszolva elmondták, szélesíteni kívánják az ipari munkások és az ifjúság körében végzendő ismeretterjesztő tevékenységet. Felhasználják mindazokat a szervezeti lehetőségeket, amelyeket a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola önálló TIT-szervezete, valamint a négy legnagyobb nyíregyházi üzemben már meglévő TIT-csoportok nyújthat. Szükséges ehhez az értelmiség újabb rétegeinek részvétele az egészségügyi ismeretterjesztőben. Időszakonként a megyei kórházban 20—25 szigorló orvos is dolgozik; akiket igyekeznek megnyerni a TIT-munka javára. Hasonlóan fiatal gyógyszerészekkel is növelni akarják a TIT-előadók, aktivisták táborát. Mikor kerül sor országos egészségügyi rendezvényre a megyében? Ez év szeptemberében az urbanizáció orvosi és földrajzi vonatkozásairól tartanak előadói konferenciát, amely a megyei KÖJÁLL előadótermében kerül sorra, mint a III. Országos Orvos-földrajzi Konferencia. A Magyar Földrajzi Társaság Orvosföldrajzi szakosztálya kérésére rendezik meg Nyíregyházán immár harmadik alkalommal az országos jellegű tanácskozást. A szervezésben az egészségügyi és a földrajzi szakosztályok mellett részt vesz még a tanárképző főiskola TIT-szervezete is. Az urbanizációs ártalmakat olyan előadók ismertetik, mint dr. Kádár László professzor, dr. Kiszely György professzor, dr. Márton Mihály Kö- JÁLL-igazgató, dr. Göőz Lajos kandidátus. Milyen jelentősebb helytörténeti jubileumra készülnek az idén? Megemlékeznek a magyar gyógyszergyártás nagy alakjának, a tiszavasvári Alkaloida alapítója, Kabay János halálának 40. évfordulójáról. Meghívják erre a megyei tüdőgondozó intézet Kabay János szocialista brigádját is. Megemlékezést rendez a megyei egészségügyi szakosztály a magyar iparegészségügy úttörőjének, a nagykállói születésű Rózsahegyi Aladár kolozsvári professzor halálának 80. évfordulójáról is. A z idén lebontják a TIT-épületet; az átköltözés időszakában törekednek a társszervek előadói és klubhelyiségeinek intenzívebb igénybevételére, hogy az ismeretterjesztő programok folyamatosságát ez se zavarja. (P) Nem hagyok időt Holnap is úgy lesz, tudom megint, mint ahogy volt, annyi éve már. Az égő éjnek határa lesz, újra fújni fog frissen a gyár, új indulót, mely nekem is szól. Menni kell, én is menni fogok. Mint esőcseppek hullanak rám a kötelességek és a jogok. De konok kezekkel kiválaszt valami különös gondolat — érzés. Életem szemén lobbanó fény az én számomra külön végzés. Kicsalogat a reggeli sorból, a sor mellé, vagy elé állít, hogy a teremtő tettek termő talaján majd tehessek bármit, de minden tettem olyan legyen, hogy mosolyt mondjanak rá a holnapok, mert olyan mindegy mindenkinek, hogy honnan indultam, hol vagyok. Csak a szépség arcát másolja le minden teremtő álraodásom. Aki itt ír az is én vagyok, aki ott megy, az is a másom. Fodré István MEGYÉNK TÁJAIN A_ TORNYOSPÁLCÁI PÉLDA Az ipari vonzterületek és városok közelében lévő települések jelen és jövőbeli fő gondja: a mezőgazdaság munkaerő-utánpótlása. Jóllehet a paraszti munka sok döntő változáson ment keresztül, ezzel egyidőben feszítő ellentmondások születtek, olyanok, amelyek nemcsak a foglalkoztatottsági struktúrát befolyásolják, hanem felrobbantották a hagyományos faluközösséget, visszahatnak a termelésre, és gyakorta vitatható előjelű magatartásformákat is kialakítanak. Az ipar vonzása Tornyospálca megyénkben olyan példa, amely általánosítható jelenségeket kínál. Kisvárda, Vásárosnamény, Tuzsér, Záhony, Komoró és Fényeslitke ipari és vasúti vonzásköréhez tartozik. 3200 lakosa közül naponta mintegy félezer vállal itt munkát. Minden új üzem megindulása csábítja innen a munkaerőt, melyet szükségszerűen a falu Rákócziról elnevezett termelőszövetkezete ad le. Az évente iskolát hagyó 50—55 nyolcadikos 80 százaléka továbbtanul, a különböző szak-, közép- és felsőfokú intézményben végző emberek közül évente legfeljebb 3 tér vissza. Ezek is elsősorban az ÁFÉSZ, a tanács irodáiban helyezkednek el. Gyakorlatilag elmondható, a termelőszövetkezet bármilyen erőfeszítést tesz is, munkaerőt estik veszít, főleg ha a nyugdíjazásokat is számba vesszük. Agárdi Béla tsz-elnök, Villányi Géza községi párttitkár, Gyüre József, a tsz párttitkára, Móré Sándor nyugdíjas, Pásztor Ferenc tsz-tag és Csontos István MÁV-dolgozó, lényegében kétlaki, adták a világos képet a megértéshez. A velük folyó beszélgetés nem volt pergő. Menetét meghatározta a nagy megfontoltság, a felelősség, a nagy távlatok iránti óvatos tisztelet. Ma a szövetkezet a község fő munkaadója. A 851 tag közül aktív dolgozó 391, ebből 129 nő. Nyugdíjas és járadékos 283, alkalmazott 27. A faluban a fogyasztási szövetkezet mintegy 100, a nevelőtestület 30, a tanács 15 embernek ad munkát. Mintegy 1200-ra lehető a kisgyermekek, iskolások, háztartásban dolgozók száma. Ebből világosan kiderül, a tsz 2400 hektáros területéhez kevés a munkaerő már ma is, meghatározó szerepet kapnak az asszonyok, a besegítők, csúcsidőkben az iskolások, valamint azok az eljárók, akik családi kapcsolatok révén a növénytermelésben főleg a részes termelésben részt vállalnak. A bérezésen múlik? — A bérezésen kellene változtatni — fogalmaz a szövetkezet elnöke. Aggálya megalapozott. Igaz, hogy a tsz-tag átlagos évi jövedelme 24 ezer forint körül mozog, ugyanakkor az eljárók a 4000 forintot is megkeresik havonta. Munkájuk beosztása kellemesebb, munkaidejük rövidebb, munkakörülményeik jobbak, mint a tsz-tagoké. A szintrehozás lehetetlen, ezt kizárja a szövetkezet gyenge adottsága, valamint a bérezési rend. Emellett megjegyzendő, hogy nem kizárólagos szempont a pénz, sokkal döntőbben esnek latba a fiataloknál különösen a kényelmi szempontok. Erről ilyen vélemények fogalmazódtak meg: — Nálunk nyáron 16 órás egy munkanap. A múlt évben 11 vasárnap is dolgozni kellett. Amikor az eljáró már nyakkendősen ül a presszóban, a mieink még dolgoznak. — Még a jól kereső tsz-tag is kizárólag arra bíztatja a gyermekét, hogy olyan szakmát tanuljon, aminek nincs köze a mezőgazdasághoz. — Bármennyit keres is egy iparban vagy vasútnál dolgozó fiatal, nem becsüli a pénzt. Folyik kezük közül, legnagyobb része a kocsmán át vándorol vissza az államkasszába. Egyre élesebb a kevesebb munkával távol, és a több munkával itthon keresett pénz közötti különbség okozta feszültség. — A derékhadhoz tartozó férfi már arról is lebeszéli feleségét, hogy a tsz-be járjon dolgozni. „Jól megélünk ennyiből is” felkiáltással szinte meggátolják őket. — Még a korábban általános otthoni állattartás is kimegy a divatból. „Rúg a tehén” — mondják. A jelenség a községben is feszültséget okoz. Fokozódik a közügyektől való visszahúzódás, még egy ünnepi tanácsülést se lehet megtartani. A befelé zárkózás a hagyományos, és pozitív faluközösségi jellemzőket is megszünteti. A másik oldalon bizonyos lumpenvonások alakulnak ki, hiszen a sehová nem tartozás — nem munkás, nem paraszt — ingataggá teszi az embereket. Végül a nem otthon dolgozók se munkahelyük, se lakóhelyük kontrollját nem érzik, ami a pártvezetés szerint ideológiai gondokat is felvet. Gépesíteni!? Mi lenne a megoldás? Nyilván visszalépni nem lehet és nem is kell. A mezőgazdaságból változatlanul szabadul fel munkaerő, és ez természetes. Kényszerrel a tsz-be irányítani senkit nem lehet. Az sem a legjobb gyakorlat, hogy a szövetkezet szükségből mindenkit alkalmaz, még azon az áron is, hogy fegyelmik útján sorban engedi el az alkalmatlanokat. Logikusan kínálkozik tehát az egyetlen lépés: gépesíteni, korszerűsíteni a termékszerkezetet. Erről a gazdaság vezetői: — Gyenge adottságú a tsz. Javítani kell a béreken. Ugyanakkor tartalékolni kell egyre többet gépre. Itt ellentmondás van. Egyelőre ott tartunk, hogy a gépesítéssel lépéshátrányban vagyunk. — Csökkentjük a termelt növényféleségeket. Burgonyánk már zárt rendszerben terem. Egy sor termék részesművelésben van Még ha áldozatot követel is, a jövő csak az, hogy kevesebb növény féleség, korszerűbb termelési rendszer, erős állattenyésztés, amit ez a talaj elbír, és végül magas fokú gépesítés. — Nem vagyunk sokszoros milliomosok. Mi még mindig csak 83 forintot fizetünk egy tízórás munkanapra. Azt is megfontoljuk, hogy 50 fillért emeljünk. Tornyospálcán hosszú időt vesz igénybe még, hogy vonzó gazdálkodást kínáljunk. A község gazdasági, pártvezetőinek fogalmuk sincs jelzés híján arról, hogy a környező ipar fejlődése hány embert visz majd el a jövőben. A bizonytalan adottságok azt sem teszik lehetővé, hogy 10 évre előre saját kilátásaikat megközelítő pontossággal felmérjék. Csupán jó ösztönük és hosszú tapasztalatuk jelenti az iránytűt. Ezért egyoldalúan tétovák az iskolásokkal folyó pályairányítási beszélgetések, a fiatalok éppúgy mint szüleik a mával ütköztetik a derűlátóbban megfestett jövőt. Import juhász — Még a négy juhászt is importáltuk — így az elnök. Szolgálati lakással vártuk. Sok ösztöndíjas is kereket old a nehézségek elől. Pedig ki meri megkérdőjelezni azt, szükség van és lesz-e a paraszti munkára? — Pedig ma már a tag nem vállal dohányt, mondván, csak nem porozom be az új szőnyeget, meg a harmincezres bútort. Alapvetően igaza is van — ezt mondja a párttitkár. — Pálcán még istenes a helyzet — foglalják össze —, másutt még rosszabb, főleg ahol a 20 százalékot sem fizetik. Meg ez különben is dolgos nép. Tornyospálcán a községben az évi pénzbevétel meghaladja a 30 millió forintot. (Bár rossz összehasonlítás, a tsz egy évben jó, ha kétmilliót tud új gép beszerzésére fordítani.) Az általános életszínvonal tehát jónak mondható, amiből adódik az átmeneti közömbösség minden közügy iránt. Itt is, mint más községekben ebből fakadóan feltehető a kérdés: a tudati nevelés színvonala kielégitö-e, az érvek és távlatok meggyőzőek-e a gyorsan fellendült emberek számára. Optimista A szövetkezet is tisztában van azzal, hogy világmegváltó állami dotációkra nem számíthat. A saját erő — hozzávéve a mezőgazdaságot minduntalan fenyegető veszélyeket, különösen gyenge adottságok közepette — lassú előrehaladást ígér csupán. A teljes biztonság érdekében fejlesztik a viszonylag kevés élőmunkát kívánó, olcsó körülmények között folyó állattenyésztést, ami már volt vésztartalék egy-egy nehéz évben. De itt is fenyegető az igazi állatszeretö — és ez hangsúlyos szó! — szakember-utánpótlás. Ipari környezetben vonzó mezőgazdaság — ez ma ritka dolog, s csak a gazdag szövetkezetek kiváltsága. így az erőfeszítés Tornyospálcán kétszeres másokéhoz viszonyítva. Az elnök mégis így beszél, kérve, hogy idézzem lehetőleg szó szerint: — Optimista voltam és vagyok. Hogy mi jogosít fel erre? Jelenleg az, hogy a szövetkezettel kapcsolatban lévő valamennyi tag, besegítő, családtag a szó legnemesebb értelmében földszerető, jó munkás, olyan, aki a nehéz időkben sem ingott meg. Nem új, de hiszek a 270 asszonyban, akik nem ismerik a lehetetlent, és megnyugtat, hogy az itt meggyökeresedett fiatalok körében egy újfajta munkamorál alakul ki. Bizonyság volt erre a múlt évben termett 500 vagon krumpli iránti felelősség szalmázáskor, csomagoláskor. Vagy a vetési időszak, amikor az öregek helyett éppen a szerelők vállalták, hogy zsákolnak, ne szakadjon meg az öreg gépfaros. Behozni a késést A mai helyzetet nézve Tornyospálcán könnyű lenne lelkendezni azon, hogy jól fizet a tsz, hogy jó volt a gabona, az alma, a krumpli, hogy jók a szarvasmarhák, törzstenyészetnek számítanak a sertések. Még az is a derűkeltő dolgok közé tartozik, hogy a közeljövőben a vegyszerezést helikopter végzi majd. A mai falu ilyen képe mögött azonban nagyon oda kell figyelni Tornyospálcára, a hozzá hasonló községekre. Erre intenek az életformaváltás pozitív és negatív példái, de mindennél jobban az az egyszerű tény: a mezőgazdaságra szükség lesz mindig, s baj lenne esetlegességekre hagyatkozni akkor, amikor sok területen annak jövője kerül szóba. Igaz, a gépé a jövő, de ehhez is ember kell, mégpedig magasan képzett, s nem a minden iskolából kimaradt. Tagadhatatlan, hogy az iparszerű mezőgazdaság sok tekintetben inkább vágy, mint valóság. De erre készülni, embereket felkészíteni nem lehet a jövő feladata. Már ha ma kezdjük, akkor is késésben vagyunk. Erre intenek megyénk falvai, tájai. Bürget Lajos
