Kelet-Magyarország, 1975. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-16 / 269. szám
6 KELET-MAGYARORSZAG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1975. november 16. Hazafiság, emberség Jegyzetek a szovjet filmhét bemutatóiról Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulójára készülnek Vaján Vaja a Rákóczi- és kuruc kori emlékek ápolásában, gyűjtésében és a tudományos tanácskozások szervezésében az utóbbi években országosan a figyelem középpontjába került. A Vay Ádám Múzeum a szellemi és gyakorlati gazdája a kuruc kori emlékek, dokumentumok gazdagításának. Évente 20—25 ezer látogató keresi fel a múzeumot, amely az évek során négyszáztagú baráti kört toborzott szerte az országban és külföldön. A baráti kör tagjai szellemileg és anyagilag is támogatják a múzeum rendezvényeit, kiadványainak megjelentetését. Ennek jegyében a vajai múzeum országos gyűjtőmunkát kezdett annak megismerésére; hány utca, tér, intézmény, tsz úttörő- csapat viseli a fejedelem, illetve a kurucve- zérek nevét, s hogyan ápolják országszerte a kuruc kori hagyományokat. Több mint kilencezer levelet küldtek szét Vajáról, s eddig mindössze nyolcvan helyről nem kaptak választ. Az anyag feldolgozását 1976 végére tervezik, azonban az már kiderült, hogy az ország az utcáinak és tereinek 45—50 százaléka Rákóczi és vezérei nevét viseli. Az országban 104 termelőszövetkezet és mintegy 400 úttörőcsapat is ilyen nevet visel. Hogyan készül Vaja a március 27-i évfordulóra? A készülődés egyik jelentős tudományos eseménye volt az októberben sorra került Thököly-emlékünnepség, szoboravatás és Rákóczi-kiállítás. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete, a megyei és a vajai múzeum rendezvényének tudományos anyagát az eddigiekhez hasonlóan kiadványban is megjelentetik. Megkezdték a vajai forgatókönyv alapján készült Rákóczi-emlékkiállítás vándoroltatását is, Tarpa után Putnokon láthatják az érdeklődők. A kiállítással a vajai múzeumbarátok elnyerték a Kulturális Minisztérium „Tanító múzeum” címmel meghirdetetett pályázatát, s 42 ezer forintos támogatással két példányban elkészül a gazdagabb anyag, amelyet az országban vándoroltalak. Folytatják a Rákóczi-emlékek, képző- művészeti alkotások gyűjtését is. Állandó kiállításon ismertetik meg a közönséggel a Rákóczi-kort történetileg bemutató anyagot. Egy másik teremben kuruc témájú szobrokat, plaketteket állítanak ki. Többek között Kisfaludy Strobl Zsigmond Rákóczi-szobrát, Búza Barna ajándékát, a sárospataki Rákó- czi-szobor modelljét Holló Barnabás „Tépett zászló” és „Csata előtt” című művét, Désy- Huber István özvegyének Rákóczi-emblémá- ját és a turistvándi Fehérvári József fafaragásait. Az állandó kiállítás harmadik részében a „Rákóczi a néphagyományokban" című anyagot mutatják be. író-olvasó találkozókat terveznek az „így élt Vak Bottyán” című könyv írójával, Várkonyi Ágnessel Vaján, Tunyogmatolcson, Nagyecseden, Zrínyi Ilonáról a Nyíregyházi Ezekben a hetekben, hónapokban a jövő év márciusában sorra kerülő eseményre, Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulójára készülődnek. A vajai emlékbizottság a helyi párt-, tanácsi, tömeg- és társadalmi szervezetek képviselőiből már 1973-ban megalakult és kidolgozta az 1976 végéig terjedő változatos programot. Zrínyi Ilona Gimnáziumban. Elkészítették a hazai "és külföldi Rákóczi-emlékhelyeket tartalmazó túrafüzetei is. A jubileumi program kiemelkedő eseménye lesz a januárban sorra kerülő történész tudományos vitaülés Nyíregyházán és Vaján, melynek témája az 1711-es szatmári békekötés lesz, neves előadókkal. Ezen kívül még egy tudományos tanácskozást terveznek a kuruc szabadságharcról. A programot színesíti, hogy Vaján találkoznak 1976 áprilisában az úttörőelnökség és az Őrsvezető című lap szerkesztősége által hirdetett pályázat nyertesei, s itt ütik zászlajukra a fejedelem nagy pecsétjét. A Magyar Rádió is részt kíván venni a műsorban és közvetítést tervez a jubileumi eseményről. A 300 éves jubileum napján, március 2'7-én az állandó kiállításokkal emlékeznek a fejedelemre és a kuruc szabadságharcra. Az évforduló keretében nyitják meg a Rá- kóczi-kutató szobát is, ahol fokozatosan ösz- szegyűjtik a korabeli dokumentumokat. Jelenleg 22 ezer dokumentum mikrofilmre vételét végzik. A tervek között szerepel, hogy a múzeumbaráti kör ellátogat 1976-ban Kassára, illetve a törökországi Rodostóba. P. G. MI VOLT A JELLEGZETESSÉGE a szovjet kultúra napjai alkalmából rendezett filmhét alkotásainak? Választ keresve a kérdésre megállapíthatjuk, hogy a filmprodukciók sorában rangos helyet foglalnak el az ember és a háború tárnakor képviselői. A szovjet, filmművészet mesterei újra és újra visszatérnek ehhez a témához, mind mélyebbre hatolva, a mai ember helyzetéből nézzék és tudatosan lássák azt a rettenetes kort, amely mély sebeket okozott napjaink felnőtt nemzedékének. Nagy hatásúak azok az új háborús filmek, amelyeket Nyíregyháza filmszínházaiban is bemutattak, így „Front szárnyak nélkül” és az „Égő hó”. A filmkockákon erdei út jelenik meg, menetelő, végsőkig kimerült, sebesült, elgyötört katonák osztaga. A kísérő katonadalban arról énekelnek, hogy a harcosoknak újra eszébe jutnak az erdei tájak, a bajtársak, a rettenetes események részesei, majd feltűnik a következő felirat: „1941 augusztusa volt. A Vörös Hadsereg a német fasiszta túlerővel vívott kitartó küzdelem közepette keletre vonult visz- sza”. így kezdődik a kétrészes „Front szárnyak nélkül” c. film, melyet a Moszfilm stúdióiban Igor Gosztev forgatott Sz. Cvigin „Visszatérünk” c. regényének motívumai alapján. A dokumentumalapokra épített filmalkotás hitelesen, minden szépítés és lakkozás nélkül tárja fel a Nagy Honvédő Háború első hónapjainak nehéz és hősies napjait. A nézők szívükbe zárják és megőrzik még sokáig emlékezetükben Mlinszkij őrnagyot, a film hősét, akit a népszerű filmszínész, Vjacseszláv Tyi- honov alakít. Külsőleg visszafogottan, de belső feszültséggel telítve játssza Tyihonov a szűkszavú és látszólag nyugodt parancsnokot, az erős, határozott jellemű katonát. Mint kitűnik, Mlinszkij civilben tanító. A háború előtt a CSEKA-nál dolgozott, s a háború első napjától egy speciális lövész alakulat parancsnoka. A legnehezebb helyzetben, miközben az egységet körülkerítették és visz- szavonulásra kényszerítették, Mlinszkij őrnagy továbbra is parancsnok marad: összefogja a Vörös Hadsereg gyűrűből kiszabadult,, szétzilált egységeit, s magára vállalja a parancsnokságot. A katonáinak ezt mondja: „Csak önerőnkből, a két kezünkkel tudjuk kiharcolni a győzelmet”. A kommunista hazafiak segítségével egységét ütőképes csapattá formálja, ő az, akinek sikerül összeköttetést teremtenie a szovjet parancsnoksággal, a párt illegális városi bizottságával, a helyi lakossággal. Ennek eredményeként az egység legfőbb célja nem az ellenséges gyűrűből való kitörés, nem az áttörés a saját csapatokhoz, a keletre való visszavonulás, hanem hogy a hátországban, az elfoglalt területeken is felvegyék a harcot a fasisztákkal. BONYOLULT ES FELELŐSSÉGTELJES feladatot kap Mlinszkij egysége Moszkva védelmében is a fasiszták ellen. Mlinszkij katonái a legnehezebb pillanatokban sem veszítik el a győzelembe vetett hitüket. Az elesett katonák sírjai fölött Mlinszkij mintegy a nézőkhöz fordulva szól: „A győzelemmel az oldalunkon térünk vissza!” A film megismertet bennünket a Nagy Honvédő Háború hősies eseményeinek még egy lapjával, a híres szovjet hazafiakkal, akiket olyan kiváló művészek alakítanak, mint Oleg Zsakov, Iván Perever- zev, Vlagyimir Ivasov és mások. Az „Égó hó” c. filmet egy neves mai szovjet író, Jurij Bondarjev műve alapján Gavriil Jegiazarov rendezte. A film eseményei 1942 vészterhes telén, a Sztaligrádtól délnyugatra eső sztyeppéken játszódnak, amikor Manstein vezértábornagy tankjai a Volgánál bekerített Paulus tábornok háromszázezres csapatainak felmentésére lódultak, de a szovjet egységek vasfalába ütköztek, melyen nem is jutottak túl. A film lényegében csak egy csatát mutat be, csak egy nap történetét láthatjuk, és mégis úgy tűnik, hogy lényegesen hosszabb idő telt el a vértől és az izzó fémtől égő hóban. Az „Égő hó” határozottan hősi pátoszú. A tüzérek — Kuznyecov, Uhanov, Davlatjan, Kaszimov és az egészségügyis Zója Jelagina helytállása a ma emberét is nagy tettekre ösztönzi. Szerencsésen sikerült Besszonov tábornok, hadseregparancsnok szerepének alakítása, ami főleg az alkotó gondolkodás, a helyzetfelismerés és a helyes döntések révén válik a néző számára szimpatikussá. A „Front szárnyak nélkül” és az „Égő hó” c. filmek problémái az embernek a hazájához, a katonai kötelességéhez való viszonyáról és azokról az emberi tulajdonságokról szólnak, melyek a frontkatonát emberré teszik. A háború ezekben a művekben szinte is- mételhetetlen részletekből tevődik össze úgy, ahogy az emberi emlékezet azokat hosszú évek után is megőrizte. Dr. Bállá Tamara Zám Tibor: Az átmeneti tanya (Részlet a „Matkói mozaikok” című szociográfiából) A tanyavilág jelenéről szólva nem kerülhető meg dr. Romány Pál könyve, „A tanyarendszer ma” (Kossuth Könyvkiadó 1973), amelynek egyik fejezete az agrártársadalomban végbement változások nyomán leírja a különböző tanyatípusokat. Az alábbiakban az úgynevezett átmeneti tanyát mutatom be szociográ- fikus közelségből úgy, ahogyan azt Kecskeméttől 12 kilométerre a Matko- felsői dűlőben láttam. Ezt a dűlőt nem kevés idős ember lakja, akik a fent idézett mű szerint „csak a legszükségesebb termelő tevékenységet folytatják, vagy kizárólag támogatásból élnek”. Ha a házaspár egyik tagja vagy mindkettő „lerobban” — mondja a szakszövetkezet vezetője — a gazdaságukat nagyon gyorsan leszűkítik vagy felszámolják... Karácsonyra az öregek „szeretetcsomagot” kapnak „kalóriapótlékul” zárszámadáskor meg öthatszáz forintot a szakszövetkezeti kasz- szából. Tehát e szakszövetkezeti és nem szakszövetkezeti tagok kihalásos alapon elnéptelenedő tanyáira az „átmeneti” jelző csak akkor pontos, ha az enyészet felé vezető utat értjük alatta. E hajlott gerincű, széltépte fedelű töppedt tanyák együtt öregedtek meg lakóikkal, és együtt pusztulnak el velük. A gazda 79 éves, az élettársa 70. Régen is szegény emberek voltak. A férfi arató, részes munkás, aki később különböző helyeken, az iparban is dolgozott, három hold rossz homokon saját gazdaságot is tartott fent („bürgéim voltak”), de nyugdíja sehonnan sincs. A tanácstól 527 forint szociális segélyt kapott, de miután összeköltözött az idős asszonnyal, aki 421 forint járulékát élvez, s miután a szobát kiadták albérlőnek, — maguk a kamrába húzódtak — a segélyből lefogott a tanács 250 forintot. Kettőjük önfenntartására 31 forint 50 fillér jut naponta, illetve annyi sem, mert a három hold homok meg a ház után az adó 890 forint. A jószágállomány: néhány tyuk. Az öregnek lova, szekere volt, de ’ „el kellett adni, mert nem bírtam már mozogni vele”. A földjét „kínálta már le”, de senkinek sem kell. A házon fekete-avas nádtető: beázik. Nincs miből megcsináltatni. A kútban nyáron egy kuma víz sincs, a kutat is csináltatni kék, de miből?... Itt valóban elkél a karácsonyi szeretetcso- mag meg a zárszámadási segély, „öregek napján is gyönyörű szép pörküttet adtak, meg 500 forintot is kaptam egy kupertába...” A szomszédban lakó házaspár (75 és 63 évesek) húsz éve bérli a tanyát Régebben napszámosként, cselédként, tanyás kertészként vándoroltak tanyáról, tanyára. Egyszer már felvergődtek odáig, hogy volt egy tehenük, de a gazda, akinél szolgáltak, eladatta velük („a fene egye ki a hurkáját”), mert azt mondja, őt kinevetik!... Kapásnak tehén?! Ez az ember 20 éve betegeskedik. Az ágyon felkönyökölve átkozza az egykori gazdákat. „Úgy kihasználtak bennünket, hogy szörnyen, oszt’ még OTI-t sem főzettek utánunk, a vakság érje el őket!” Nyugdíja egyiküknek sincs. A tanácstól 546 forint szociális segélyt kapnak: ketten. A jószágállomány néhány tyuk, két kecske, egy szamár. A feleség szamárfogaton szokta a férjét orvoshoz vinni. Jellemzésükre néhány stilizálatlan mondatot a jegyzetfüzetemből: rádiójuk nincs. Újságot nem járatnak. A világ dolgairól sehogy se tájékozódnak. Televíziót az ember a kórházban látott először. Az ágyon nincs lepedő. Tengődés. Szegénység. Szerencse a szerencsétlenségben: véletlenül olyan tanyára is betévedek, amelynek lakói az elszegényedésnek még az elején tartanak. Az átmenet náluk még kezdeti stádiumban szemlélhető. A 67 éves szakszövetkezeti gazdának régen nem ment nagyon rosszul: öt hold saját földjéhez tíz hold bérlete is volt. De mire négy gyermeket felnevelt (akik közül három el is ment azután), mire 67 éves lett ő is, a felesége is, a pártában maradt lányuk meg 44, rájöttek, hogy lefelé mennek. Az asszony betegeskedik: tizede annyit sem tud már dolgozni, mint azelőtt. Lányuk — az egyetlen petenciális munkaerő a hét holdas gazdaságban — a városba akar menni, az iparba, hogy nyugdíjjogosultságot szerezzen. A gazda sem nagyon tud már dolgozni, de azért két lovat tart. Ezeket a szomszédok olykor elkérik, s a kölcsönt napszámban adják vissza... A szomszéd házakban van villany, náluk nincs és már nem is lesz, mert a bevezetés 10—12 ezer forintos költségét az ő lefelé tendáló gazdaságukból egyre nehezebb volna kiszorítani. Nem tudják, hogy jövőjük hogyan alakul, de félnek tőle. Most még kisüzemi, kisárutermelő tanyájuk rövidesen átmeneti tanyává lesz. A benne lakók süllyedése pedig a magánparaszt életforma csődjét példázza. D. Mihály is 67 éves már. Az ő gazdálkodási tudománya jóval nagyobb, mint a vele egy lapon emlegetett társaié — de a tehenet az ő háztartásából is kiszorította a kecske. D. Mihály számol: adó 8400 forint, nyugdíjalap 600 forint, SZTK 840 forint, fizetni való a föld aranykoronája után 700 forint az évi jövedelem 10 százaléka a szakszövetkezeti közös alapba 1800 forint, ösz- szesen 12 340 forint. „Ebben a korban nagyon ésszerűen kell gazdálkodni, ha az ember azt akarja, hogy na, mégis...” Az átmenet legelején még így vetülnek ki a dolgok. A munkából kiöregedett tagok helyzetének ismeretében nézzük meg, hogyan osztja fel jövedelmét a területileg illetékes szakszövetkezet. Az 1974. évi 16,6 milliós tiszta nyereségből 12 milliót fordít fejlesztésre, 3,8 milliót biztonsági alapra, ezzel 10 milliója lesz tartós betétben, de csak 300 ezer forintot költ szociális alapra, az évi nyereségének mindössze 1,6 százalékát, — noha tagságának fele a nyugdíjkorhatár körül, illetve fölött van!... Értesülésem szerint más szakszövetkezeteknél is hasonló a jövedelemfelosztás gyakorlata. Ez azért visszatetsző, mert a szakszövetkezeti közös gazdaság alapjának lerakásához és a gyarapodás feltételeinek megteremtéséhez a mostan szűkölködő tagok is hozzájárultak: évi jövedelmük 10 százalékát fizették be a közös alapba. Egyáltalán nem természetes hát, hogy a közös vagyon kezelői rossz emlékű szeretetcsomagok és kö- nyöradományok alkalomszerű osztogatásával nyugtatják meg a lelkiismeretüket, amikor a szociális alapba helyezhető nagyobb összegből rendszeresen és jobban is támogathatnák megöregedett tagjaikat. Kassa és Rodostó
