Kelet-Magyarország, 1975. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-26 / 277. szám

2 KELET-MAGYARORSZÄG 1975. november 26. Válasz egy levélre „Akar még szülni?" K edves Asszonyom! Kár, hogy nem kö­zölte nevét és cí­mét, vagy legalább azokét a vállalato­két, amelyekkel kapcso­latban panaszkodik. Igaz, konkrét segítséget nem kért, de levélre válaszo­lunk, mert ily módon szeretnénk kapcsolatot teremteni azokkal is, akik az ön levele alap­ján címzettek lehetnének. írja levelében, hogy gyermekgondozási sza­badságon volt, s azalatt a határozott időre szóló munkaszerződése lejárt. Amikor tehát gyermeke betöltötte a harmadik életévét, munkahelyet kellett keresnie. Gyerme­kének óvodai elhelyezése nem okozott gondot, de állásügyben — mint le­velében írja — sokfelé kellett kopogtatnia. Köz­ben pedig szomorú ta­pasztalatokat szerzett és tulajdonképpen ez kész­tette, hogy levelet írjon szerkesztőségünknek. Az első jelentkezési helyén — ahogy errőfle- velében tájékoztat — szívesen fogadták. Már majdnem megegyeztek, amikor egy váratlan kér­dést kapott: „Akar-e még szülni” ? Szóval, hogy sze­retne-e még gyereket? Ugyanis — amint a ma­gyarázat szólt — olyan dolgozót szeretnének fel­venni, aki túl van már ezeken a „problémákon”. Végül minden kertelés nélkül megmondták, olyat nem vesznek fel, akinek kisgyermeke van, mert azok sokat hiányoz­nak. Gyakran beteg a gyermekük és olyankor másoknak kell helyettük dolgozni. De itt legalább nyílt választ kapott, mert volt ahonnan hónapok eltelté­vel még azt sem küldtek. örülünk, hogy a kezde­ti nehézségek ellenére végül mégis csak sikerült- kedvére való munkahe­lyet találnia, s hogy a történteket csak ritka, egyedi esetnek tekinti. R eméljük mi is, hogy így van. Viszont a levelében közöltek arra utalnak: né­hol elfogadnak ugyan rendeleteket, tör­vényeket és annak szel­lemében munkálkodnak, de a példa is mutatja, hogy azokat mégsem mindenütt meggyőződés­ből hajtják végre. Mint­ha időnként, és helyen­ként megfeledkeznének róla, hogy az anyai hiva­tás szép és nemes fela­datának vállalása nem­csak egyéni, családi, ha­nem társadalmi szem­pontból is rendkívül nagy jelentőségű. Hiszen nem másról, mint a jövő nemzedékének születésé­ről van szó, azokról, akik a jövő munkásai, szak­emberei lesznek. Emiatt is érdemelnek megkülön­böztetett tiszteletet, fi­gyelmet azok, akik vál­lalják az anyai hivatást, és jogos a felháborodá­sunk akkor, ha ennek megsértésével, ellenke­zőjével találkozunk. Soltész Ágnes Az új kisvárdai kádfürdő és szauna. (Elek Emil felvétele) Szakember nélkül? 1. Elöregedés, utánpótlás, és az üzemek Cikksorozatunkban fog­lalkoztunk a közelmúlt­ban a mezőgazdasági szakmunkásképzés gond­jaival. Azt tapasztaltuk, hogy a pályára kerüléstől a szakosodáson és az üze­mekkel való kapcsolaton át az elhelyezkedésig túl­ságosan is sok az esetle­gesség, az ötletszerűség. Emlékeztetőként utakxnk néhány adatra. Ebben a tan­évben csaknem ötszázan ta­nulnak a mátészalkai, a ti- szaberceli és baktalórántházi iskolában. Egyedül a baktai iskola nem küzd létszámgon­dokkal, másutt azok kerülnek ezekbe az intézetekbe, akiket máshova nem vettek fel. A gazdaságokkal az» iskola igyekszik kapcsolatot keres­ni. Tíz—tizenöt, esetenként 50 százalékuk kimarad az is­kolából, a végzősök több mint egynegyede az iparban he­lyezkedik el. A képzés elszi­getelt az oktatás előtt, köz­ben és után. Pedig a gazda­ságoknak előbb-utóbb létkér­dés a szakember-utánpótlás. Cikksorozatunkat folytat­va most már a termelőüze­mek véleményére voltunk kí­váncsiak. A megyei kereszt- metszet kedvéért egy nyírsé­gi termelőszövetkezetet, egy nyírségi és beregi állami gaz­daságot, valamint egy bere­gi és szatmári területi szövet­séget kerestünk fel. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a magyar mezőgazda­ság forradalmi korszakát éli. A jövő az iparszerű terme­lésre való áttérés, a növény- termesztésben a különböző rendszerekhez való csatlako­zás, a gépesítésben a modern gépsorok, az állattenyésztés­ben a szakosított telepek. Szabolcs-Szatmárban ez a fejlődés még robbanássze- rűbb, s ehhez a folyamathoz nem utolsósorban jól képzett szakemberekre van és lesz szükség. El lehet-e képzelni egy forradalmat harcosok nélkül ? — Legnagyobb gondjaink közé tartozik az utánpótlás — szól a nagyhalásziak és tisza- telekiek nevében a közel­múltban egyesült termelőszö­vetkezet elnöke, Hudák And­rás. — Mi máris érezzük ezt a forradalmat A jövő év elejétől csatla­koznak a KITE-hez. Az ép­pen elegendő új feladatot je1 lent, ezen kívül a következő ötéves tervben igen komoly struktúraváltozást terveznek. Ezzel szemben 52 év az át­lagéletkor, s ez nem javul, inkább romlik. Az elöregedés veszélye — mint más szövet­kezeteket — őket is fenyege­ti, az utánpótlásról pedig a pályairányításban kialakult , szokások miatt nem tudnak gondoskodni. „Égető gond..." A Szatmár-beregi Termelő- szövetkezetek Területi Szö­vetségénél Szűcs András po­Soóvári Ferenc felvétele litikai főmunkatársnak ugyanez a véleménye. — A szövetséghez' tartozó 65 szövetkezet utánpótlására gondolva tételesen mértük fel az általános iskolát befe­jező nyolcadikosok továbbta nulási szándékát. Elvétve akadnak olyan fiatalok, akik otthon akarnak maradni. Az utánpótlás kérdésénél gyak­ran elmegyünk egy jelentős tény mellett, amelyet igen lényegesnek érzek. C6ak A mezőgazdaságban foglalkoz tátották gyermekeire számít­hatunk. Ezek a dolgozók pedig — amellett, hogy szá­muk is fokozatosan csökken — inkább más szakmát aján­lanak gyermekeiknek, mint sajátjukat. A szatmári és beregi sző vetkezetek egy részében már ma is égető gond a szakem­berhiány. Különösen ott, ahol csatlakoztak a növényter­mesztési rendszerekhez, vagy korszerűen felszerelt szako­sított telepeket hoztak létre Jelentkezik-e vajon ez a gond az állami gazdaságok­ban is? A Nyírmadai Állami Gazdaságban Tóth László igazgató foglalta össze ta­pasztalataikat. — Mi lesz ha késünk? — Szerintünk a mezőgaz­daság sokkal kvalifikáltabb szakmunkásokat igényel, mint például a szalagrend­szerű ipari termelés. Ma egy holland, holnap egy francia gépsor, ma modern tehené szeti telep, holnap teljes re konstrukció a gyümölcster mesztésben. A nagyarányú gépesítéssel, a korszerű tech nológiákra való áttéréssel együtt jár egy sereg olyan munkafolyamat, amelyet csak a szakképzettek tudnak majd ellátni. A fejlődéstől függően előbb-utóbb mifrden gazda­ság saját bőrén érzi majd, ha nem kezdett el kellő időben foglalkozni szakemberképzés sei, utánpótlással. A vélemények megegyez­tek abban, hogy az első lép­cső az általános iskolákkal kialakítandó jobb kapcsolat lenne, amely jelenleg ered ménytelen. — Minden évben eljárunk a pályaválasztási órákra — mondta a nagyhalászi elnök. — Az eredmény? Évek tel­nek el, míg egy-két gyerek jelentkezik. Most pedig, min­dennek a tetejében- teljesen indokolatlanul ipari politech nikát vezettek be gyakorlati foglalkozás címén. — A szakemberekre az üzemeknek lesz szükségük, nem az iskoláknak — fogal­maztak Mátészalkán. — Tart­hatatlan az a helyzet, hogy az iskolára hárul a szakmun­kástanulók „vadászása”. A gazdaságok ma még nem ér tik, miért kell öt—tíz évre előre gondolniuk. Vajon tényleg nem értik? S ha értik, tesznek-e valamit ellene? (Folytatjuk) Baraksó Erzsébet □KÉPERNYŐ Élűn A harcos antifasiszta nagy német írónő, Anna Seghers novellájából készített, múlt kedden látott „Agathe asz- szony nagy utazása” c. NDK- fiim a változatos cselek­mény keretében finom lé­lektani árnyalással mutatta be az anyai szeretetből for­radalmárrá érés fázisait Frau Schweigert életében. Egészében véve a film hűen tükrözte az írónő eszmevi­lágát, erkölcsi emelkedettsé­gét, valóságérzékét és jel­lemalkotó képességét. Azon­ban a novella filmes meg­jelenítése kevesebb részle­tezéssel, összefogottabban talán még hatásosabb lehe­tett volna. Agathe Schwei­gert szerepében Helga Go­ring emlékezetes színészi alakításának lehettünk ta­núi, Győry Ilona kifejező szinkronizálásában. Bizonyára sokan látták a 2. műsorban az „Egy millio­mos halála” háromrészes, ugyancsak NDK-s tévéfilm­sorozatot. A német Pitaval- író Günter Prodöhl megtör­tént bűnesetet dolgozott föl, ezúttal tévéfilmre. A doku­mentumkrimi — úgy lát­szik — nagyon nehéz tévés műfaj. A hiteles dokumen­táció hézagainak fikciókkal való kitöltése eleve magá­ban hordja az egyensúly felborulásának veszélyét, s még a valóságban megtör­téntek túlbonyolítására is csábít. Különösen szembe­tűnő volt ez ebben a három részre nyújtott sorozatban, amelyben az alkotók által szándékozott nagyobb nyo­maték kedvéért a fikciókat ráadásul túlságosan 'direkt módon, átlátszó didaktikus- sággal jelenítették meg. Ma­ga a téma — a gyilkosság­tól sem mentes gazdasági bűnözés az NSZK-ban — a közismert Nitriljitt-ügy óta igen nagy érdeklődésre tart számot, s a milliomos halá­lának tévésorozatban való feldolgozása még ebben a kevésbé sikerült megvalósí­tásban sem volt minden ha­szon nélkül való. A magyar műemlékvéde­lem bázishelyéről, a műem­lékvédelmi Európa-díjban a közelmúltban részesített Sopronról készített kitűnő dokumentumfilmet Osskó Judit szerkesztésében End- rődi Sándor rendező, a leg- sajátabb elemében volt Rap- csányi László riporteri köz­reműködésével, ám nem fe­ledkezhetünk meg Zentay László hangulatteremtő ope­ratőri munkájáról sem. A vasárnap sugárzott „Tisz­telgés Sopronnak” a város csakugyan Európára szóló műemlékvédelmi erednie • nyeinek a bemutatása mel­lett az egész magyar műem lékvédelemre kitekintést nyújtva, ritka tömörséggel és világossággal prezentálta ennek a társadalmilag oly fontos tevékenységnek az alapkérdéseit, ezek során a korszerűség kritériumait. A soproni példát jól fejezte ki az a paradoxon, hogy „Sop­ron város jövőjét úgy is megteremtik, hogy megte­remtik a múltját...” Merkovszky Pál Tanulnivalóval és tanulsá­gokkal teli műsortól — a Hangtárlat-tói búcsúztak a héten azok a hallgatók, akik szeretik a szellemi vetélke­dőket. Ez a hosszan, majd­nem egy évig tartó küzde­lem'az ország 21 művelődési otthonának csapatai között, nemcsak beszédtémát adott a magánéletben, hanem al­kalmat, ösztönzést is arra, hogy a magyar művelődés- történetnek a vetélkedő kér­dései által érintett terüle­teit alaposabban végig bú­várkodjék az érdeklődők. S még valamit hozott, ami az előbbinél is több, de legaláb­bis egyenértékű vele: erő­sítette a közösségi érzést, tudatot, a kollektív' tudás jelentőségét, gazdagította e kis és nagy közösségek — a csapatok és a megyék ön­bizalmát, önbecsülését. A mátészalkai Zalka Máté Já­rási- és városi Művelődési Központ csapatának is meg­becsülést hozott ez a vetél­kedőimért a nehéz: fordulók után elnyert negyedik hely igen szép eredmény. Az'Iskolarádió Történelmi arcképcsarnok című soroza­tának adásait hallgatva — legutóbb a Nagy Péterről szólót — egyre jobban meg­világosodik egyik nagy ér­tékük: olyan kiegészítése­ket, adalékokat nyújtanak a tankönyvi anyaghoz, ame­lyek nemcsak újabb oldal­ról világítják meg a té­mát, eseményeket, a törté­nelmi személyiségek szere­pét, s tárnak fel mélyebb összefüggéseket, hanem az új, érdekes megközelítéssel még az iskolai órákon ta­nultak jobb megértését, tar- tósabb rögzítését, a tanulást is igen jól segítik. A történész és a szerkesz­tő gyümölcsöző együttmű­ködésének másik szép pél­dáját a Landler Jenőről Az „öreg” címmel készített dokumentumműsorban ta­láltam a múlt héten. Ez az összeállítás úgy mutatta meg a politikust, a hivató-: sós forradalmárt, hogy a te­vékenységéről bennünk ki­alakult kép nem halványí­totta el, sőt a műsorpercek múlásával mindinkább erő­sítette Landler emberközeli arcképét, magyarán azokat a vonásokat, amelyek jelle­mének legsajátább sajátjai voltak: a közvetlenségét, egyszerűségét, nagy-nagy ^emberségét, a kommuniz­mushoz való hűségét. Ez az emberibb megközelítés a forradalmár, a politikus munkájának nemcsak színt adott a hallgató tudatában, hanem segített neki Landler Jenő tetteinek, életútjának megértésében is. Mesterházi Márton rádió­játéka hősének jellemét példának szánja, jóra buz­dító példának. A rendező, Kőváry Katalin a csúffá’ ér­tékes jellemvonással ren­delkező festő-tanárnak azo­kat a tulajdonságait emel­te ki a játékban, amelyek az író felfedte konfliktusokat élesebbé tették: a szülők, a testvérek sorsa iránti fele­lősséget. a makacs elszánt­ságot. amellyel a cél — a festőművészet — felé igyek­szik, az emberséget, amely- lyel bekalkulálja a hátrálta­tó tényezőket is. Az író az­zal, hogy a hangjáték hősé­nek sorsát a modellje sor­sához képest megváltoztat­ta, azt mondja: összeegyez­tethetők a tehetség kibonta­koztatásának követelmé­nyei, igényei és az ember­ség. a mások érdekeinek fi­gyelembe vétele; s azt is mondja: a tehetséget kama­toztatni lehet viszonylag kényszerű körülmények kö­zött azzal is, hogy szűkebb közössége — tanítványai — hasznára igyekszik lenni. Valóban szép példa e fiatal­emberé, kár, hogy egyénisé­ge kissé egysíkúra sikerült. Némely figura és felfogás, a kisvárosi környezetet' szá- mításba véve is, anakröniá-'1: musnak hatott. Seregi. István , A rTHTil MELLETT „Máris érezzük..." Fotópályázatunkra érkezett Új formák a Jósavárosban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents