Kelet-Magyarország, 1975. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-02 / 258. szám

1975. november 2.

KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET

7

Miért kevés a pedagógus Szabolcsban?

Néha szélsőséges véleményeket lehet hallani a szabolcsi pedagógusellátásról. Ijesztően sok az évenként túlórák fejében kifizetett díj a megye iskoláiban. Ebben az évben több mint 300 tanító és általános iskolai tanár hiányzik az iskolákból, s ehhez jön még a több mint 300 gyermekgondozási segélyen lévő, pedagógusnő. Kevés a pedagógus a megye általános iskoláiban...

1970-ben egy tanulócsoportra megyei átlagban 22 pedagógus jutott. Jelenleg 17. Vannak iskolák, ahol egészen kis létszámú, úgynevezett normán aluli osztályokat alakítottak ki, amiből a felszínt érzékelve azt mondhatnánk: luxus 15—18 gyermeknek egy tanár. Végül, eljuthatnánk a másik szélsőséget kifejező kérdésig: nem sok-e a pedagógus a szabolcsi általános iskolákban?

Szabolcsban nagyobb a hiány

Mi az igazság? Minek higgyünk, a túlterhelésre joggal panaszkodó pedagógusoknak, a statisztikának, esetleg mind a kettőnek, vagy létezik egy harmadik igazság? A válaszhoz dr. Kuknyó Jánosnak, a megyei tanács művelődési osztályvezetőjének a segítségét kértük.

Az osztályvezető elsőként a valóságos ellentmondást említette, amely szerint évről évre csökken az általános iskolai tanulólétszám (reméljük nem sokáig), s évről évre növekszik az általános iskolai tanítók és tanárok száma, mégis igaz, hogy a megye iskolái nevelőhiánnyal küzdenek. Hogyan lehetséges ez?

Először néhány adat: 1963-ban 3800 tanító és általános iskolai tanár dolgozott a megyében, az általános iskolai tanulói létszám pedig elérte a 110 ezret. Ez idei tanévben 4474 általános iskolai pedagógus tanít- nevel 77 400 gyermeket. Az utóbbi 10—13 év alatt több, mint 22 ezerrel csökkent a gyermeklétszám. A másik oldalon pedig: ezerrel növekedett a nevelők tábora.

A fejlődést aligha szükséges bővebben indokolni; lényegesen csökkent a megyében a nevelőhiány, s ez a jellemző és meghatározó tény jórészt eldönti a korábban feltett kérdést is.

— A válasz mégsem ilyen egyszerű. A fejlődés ellenére komoly gondok vannak, mert évről évre ha nem is nagymértékben, de szaporodik a hiány: 1972-ben 165,1973-ban 192, 1974-ben 281, 1975-ben pedig — mint említettük — 309-cel kevesebb általános iskolai pedagógus dolgozik az iskolákban a kívántnál.

Ez tapasztalható a gyermekgondozási szabadságon lévők esetében is: 1972-ben 182- en, jelenleg 315-en vannak „gyes”-en. ,

Az országos átlagtól lényegesen nagyobb a szabolcsi nevelőhiány: 1972-ben a hiányzók aránya a megyében 3,6 százalékot tett ki, országosan 1,5 százalékot, 1974-ben a megyében 5,9, országosan pedig 2,2 százalékot. A megyében 1960-ban az ossz általános iskolai nevelők 17 százaléka volt képesítés nélküli, jelenleg ez a szám 5,5 százalék. A megye iskoláiban 254 a képesítés nélkül dolgozók száma.

Ennyi tény és adat után jogos a kérdés: mi szüli újra és újra a szabolcsi nevelőhiányt? Ha megvannak a létező okok, hogyan lehet megállítani a kedvezőtlen folyamatot?

Az egyik fontos okot a megye sajátos településszerkezete rejti magában: sok az apró település, a tanyavilág, a kis falu, a külterület. A megyében jelenleg 342 általános iskola van, közülük 147 „kisiskola”, ahol 1—3 osztállyal dolgoznak csupán. A megye általános iskolai tanulóinak mindössze 7,1 százaléka tanul ezekben a kisiskolákban, viszont az összpedagógus-állomány 12—13 százaléka itt található. Sokszor csak 10—15—18 gyermek van egy-egy osztályban, de az oktatási szervek kénytelenek fenntartani ezeket az apró iskolákat, mert csak távlatilag valósítható meg az egész megyére kiterjedően a körzetesítés. Ezzel a valósággal kell számolni hosz- szú időre, de természetesen keresni kell a korszerűsítés útját, módját, amely többek között azt is eredményezi, hogy a nevelők jelentős hányadát lehet majd felszabadítani, és betölteni velük az üres helyek egy részét.

Mit tesz a megyei tanács művelődési osztálya ez ügyben? Dr. Kuknyó János elmondta; hosszú, sok évre szóló feladatról van szó, de ez nem egyenlő azzal, hogy az időre bízzák, majd az megoldja az ilyenfajta gondokat. A következő ötéves terv kidolgozása során nagy figyelmet fordítottak arra, hogy az építendő tantermek 65 százalékát a körzetesítésre kijelölt községekben építsék meg.Ezzel, ahol ez szükségessé és célszerűvé válik, folytatják a nagyobb, központi iskolák kialakítását. Évről évre csökkenni fog a kisiskolák száma, azonban még jó ideig szükség lesz, elsősorban az alsó tagozatos osztályok fenntartására a kisebb helyek egy részén is.

Életés munkakörülmények;

Úgy gondoljuk, egyedül a kisiskolák létével nem magyarázható a nevelőhiány. Mi van még? Napjainkban megy végbe az oktatás differenciálódása, finomodása — érvelt az osztályvezető elvtárs. Az órakedvezményeket említette többek között — igazgatók, helyettesek, úttörővezetők, stb. ilyen kedvezményben részesülnek. Szaporodott a különböző szakköri órák számaránya is, fejlesztették a kisegítő iskolák hálózatát. Mindez nagyobb elfoglaltságot, „rádolgozást” idéz elő a nevelők egy részénél.

Az általános iskolai nevelőhiány valamilyen szálon kapcsolódik ahhoz is, hogy a szakmunkásképzők és a középiskolák is mind több kiváló, jó képességű általános iskolai tanárt igényelnek. Ez is egyfajta — végeredményében a középfokú képzés szempontjából pozitív — tünete a mozgásnak. De kevésbé érinti kedvezően az egyébként is nevelőhiánnyal küzdő általános iskolákat.

Van egy harmadik összetevője is a nevelőhiánynak, ami közvetett módon függ ösz- sze a problémával: a pedagógusok élet- és

munkakörülményeinek alakulása. Ez is mindenkori függvénye annak, hányán változtatnak munkahelyet, esetleg hivatást is. A jellemző itt is az, hogy fokozatosan javulnak megyénkben a pedagógusok élet- és munka- körülményei. A javulás egyik tényezője, hogy csökkentették a heti kötelező óraszámot. Ez a megyében lehetővé tette volna, hogy körülbelül négyszáz új pedagógusállást alakítsanak ki. Ebben azonban a megyei és országos művelődési szervek nagy óvatosságra intették az iskolák vezetőit. Ugyanis: ilyefi új helyeket elsősorban a nagyobb iskolák tudnának létesíteni, a nagyobb pedagóguslétszám után. Az történne, hogy a kisebb településekről elindulna egy jelenleg nem megengedhető, egészségtelen áramlás a nagyobb helyek, a városok iskoláiba. Ez még nagyobb hiányt és aránytalanságot szülne.

Tanári elöltek ? uP

Kényszerintézkedést kellett életbe léptetni a megyei tanácsnak, amely &erint a megyei tanács művelődési osztályának jóváhagyásával lehet — nagyon indokolt kivételtől eltekintve — megyén belül állást változtatni. Ez az országosan összességében pozitív intékedés — a kötelező óraszám mérsékléséből adódó tényleges túlterhelés csökkentése — ilyén sajátosan megyei gondokat is felszínre hozott.

Mi a megoldás, a kiút, hogy Szabolcs- Szatmár megyében ne legyen ilyen szorító a nevelőhiány? Folyamatosan felülvizsgálják a megye iskoláiban a tanulócsoportok összevonásának indokolt és szükséges lehetőségeit. Ezzel nevelőket irányíthatnak a hiányzó helyekre. A művelődési osztály legutóbb hatvan iskolában végzett ilyen vizsgálódást és megállapították: ezekben az iskolákban negyven tanulócsoport összevonása indokolt. Egyes iskolákban egészségtelen méretű túlóráztatással is találkoztak, ahol láthatóan a többletjövedelem volt a cél, ahelyett, hogy az üres nevelői hely betöltésén fáradoztak volna. A gyermekgondozási segélyen lévő pedagógusnők „visszahívásával” is foglalkoznak a művelődési szervek, természetesen tiszteletben tartva az anya jogát a választásra. Idős, nyugdíjas pedagógusok munkába állítása is segíthet a nevelőhiányon, eddig hat- vanan álltak ismét katedrához a megye iskoláiban.

Változatlanul közbenjárnak az ügyben is, hogy a tanárképzőn tanuló pedagógusjelöltek. tagozatváltoztatással — nappaliról levelezőre átváltva —, az oklevél megszerzése előtt foglalják el helyüket az iskolákban. Ed- dik száz fiatal tanító- és tanárjelölt állhatott így munkába.

A hiány mindezek ellenére meglévő gond. Ez készteti a megyei tanács illetékeseit arra, hogy foglalkozzanak a kényszerhelyzettel, napirendre tűzzék, megvitassák, hogy bizonyos megkötéssel, átmenetileg ismét lehetővé tennék képesítés nélküliek alkalmazását. Mint ismeretes, az utóbbi években már nem alkalmaztak képesítés nélkülieket, de a lassan csökkenő nevelőhiány sürgetővé teszi a kérdés megválaszolását.

Páll Géza

A MAGYAR ZENÉNEK MÉLYEN MEGRÁZÓ HANGJAI csendültek fel azon a feledhetetlenül nagyszerű hangversenyen, melyet a megyei művelődési központ nagytermében október 26-án, vasárnap este 7 órakor rendezett a megyei tanács művelődésügyi osztálya, a művelődési központ és a KÓTA megyei szervezet Bartók Béla halálának 30 éves évfordulója alkalmából.

Mérhetetlen kincsnek, felbecsülhetetlen értéknek és ajándéknak éreztük a tragikus nagyságában diadalmas teremtő életet hirdető Bartók-muzsikát. Bartók gyűjtötte népdalokból, kórusaiból, zongora- és zenekarra írt müveiből kaptunk egy kis csokorra valót. Az ő művészete a népdalban, a nép kultúrájában gyökerezik, s ebben a művészetben találhatjuk meg a léleknek azt az ősi frissességét, mely elfogulatlanul, tisztán néz szembe az élettel, halállal, szerelemmel és szomorúsággal, az egész világgal. Bartók népi művészete nem korlátnak, választófalnak idézte a népet, hanem ellenkezőleg: kapocsnak, mellyel a magyarság mélyebben és közvetlenebbül kapcsolódhatik Nyugathoz, Kelethez, az egész emberiséghez. A bartóki művészet mutatja meg a népen keresztül az örök emberi haladás szabad útját.

A műsor legnagyobb részét az ifjúságnak, a gyermekeknek szánt kóruskompozíciók alkották. Bartók már régebben is megajándékozta a gyermekvilágot páratlanul szép zongoradarabokkal, hegedűduókkal. Ezeknek sorozata széles zenei birodalommá bővült a 27 kisebb-nagyobb egynemű karszerzeménnyel, melynek egy részéhez hangszeres kíséretet is komponált.

Bartók ezekben a művekben elvezeti az ifjúságot oda, ahol élete legboldogabb idejét töltötte, elvezeti a szabad pusztákra, hegyekre, elvezeti a csodatermő természethez és annak népéhez, a parasztemberhez. Elvezeti ez a zene a gyermeket oda, ahol olyan frissen, eredeti töretlen fényében láthatja az életet,

ahogyan ezt a természet és a véle egybeforrt nép láttatja.

Óriási ezeknek az ifjúsági kórushangversenyeknek kulturális jelentősége, különösen, ha olyan végsőkig tiszta és nemes kulturális szándék vezérli az énekeseket a dobogóra, amilyennel a 4. sz. általános iskola kitűnő gyermekkara, a Vasvári Pál Gimnázium szépen hangzó leánykara, a Zrínyi Ilona Gimnázium tisztán csengő, nagyszámú leánykara, a tanárképző főiskola országos hírű női kara, a közkedvelt Zenebarát Kórus és a művelődési központ nagyszerű pedagógus kórusa lépett a pódiumra.

Valóban, ennek a Bartók-emlékhangver- senynek énekkari része, műsorának gyönyörű kivitelezésével, egy-egy művészi produkciójának meglepő tökéletességével a már megszokott ifjúsági énekkari koncertjeink gazdag, értékes sorozatában is előkelő helyet foglal el. A kórusok vezetői: Szabó Dénes, Belényesi Józsefné, Gönczi Tibor, Fehér Ottó, Gebri József olyan munkát végeztek, melyet követendő példaként állíthatunk minden karvezető elé. Kórusok, stílusok zongorakíséretét Rábai Júlia, Éles, Júlia, T. Hunyadi Viktória látták el.

B

artók minden kompozíciója

sajátos, egyedi tünemény. Minden kompozíciója korának és alkotójának kettős portréja. Ilyen az 1916-ban keletkezett Suite (op. 14.). A négytételes műben román és arab népi zenei elemek, 12 fokú dodeka- fon reminiszcenciák fordulnak elő. A művet a szünet előtti részben T. Hunyadi Viktória adta elő, a tőle megszokott biztos technikával és a bartóki mű iránt érzett alázattal és mély átérzéssel.

Az emlékhangversenyről nem hiányozhatott Bartóknak zenekari kompozíciója sem. A Szabolcsi Szimfonikus Zenekar előbb a tanárképző tőiskola női karát kísérte, Fehér Ottó vezényletével, majd az „Este a székelyeknél” és a „Magyar parasztdalok” c. zenekari kompozíciókat adták elő, Molnár László vezénylésével. Az Este a székelyeknél című darab az erdélyi népdalok stílusában fogant rondó formájú, közismert zongoradarab zenekari átírása. Szinte programzenesze- rűen idézi a székely havasok pásztorainak tilinkóját, dalainak szomorkás hangulatát.

A „Magyar parasztdalok” két részből áll. Az első rész Angoli Borbála Szomorú balladája, kilenc változatban. A második rész: régi táncdalok. Tulajdonképpen a Finálét alkotó táncsorozat. A szabolcsi szimfonikusokat nem kell bemutatni. Hangversenyeik a közönség szívéhez nőttek. Úgy hallgatjuk őket, mint komoly, művészi együttest. Ebben a várakozásunkban most sem csalódtunk, s ez elsősorban kitűnő karmesterüknek: Molnár László fáradhatatlan munkájának köszönhető.

Bartók halálának 30. évfordulója alkalmából rendezett emlékhangverseny azt az álmot valósította meg, melyet a legnagyobb szellemek álmodtak: az értékes magyar zene tömegbázisát.

E

ZZEL A HANGVERSENNYEL az emlékezés és néma fájdalom gyertyáját gyújtottuk meg a távol idegen temetőben nyugvó Bartók Béla magányos sírján, mint azt dr. Hársfalvi Péter hangversenyt megnyitó beszédében mondotta.

Huszár István; NAPLEMENTE.

Vikár Sándor

LIGETI LÁSZLÓ:

Múltakra emlékezve...

(KOSSUTH KIADÓ)

„Szabolcsi vagyok.” Ezzel a mondattal kezdi könyvét Ligeti László. Talán ez az első köszöntés teszi számunkra eleve kedvessé ezt a művet, mely bár nincs híjával a történelem borzalmainak felsorolásával, lebilincselő olvasmányélmény. Az, mert a szerző, aki a magyar és nemzetközi szakszervezeti mozgalom kiemelkedő személye, olyan közvetlen emberi hangon ad számot saját életének története bemutatásával egy korról, hogy a könyvet szinte kényszeríti egyszeri nekifutásra elolvasni.

Ligeti László, aki az Ungár-féle boltban kezdte pályafutását, az itt kapott éleslátó szemmel méri fel mindvégig az eseményeket és a vele kapcsolatba kerülő embereket. Úgy hiszem, csak dicséret, ha azt mondom, hogy az üzletben elsajátított pszichológiai ismeret nyújtott neki segítséget ahhoz, hogy könyvében mindig hiteles és élő embereket mutasson be, legyen szó harcostársról, vagy éppen ellenfélről.

Múltakra emlékezve Ligeti a két háború közötti mozgalmi munkát és életet tárja elénk, a részvevő és sokat szenvedett ember tapasztalatai alapján. Nem művi úton előállított hősöket vonultat fel, hanem embereket, akiket hőssé tett az eszméhez való ragaszkodás, akik tudatosan vállalták az embertelenség elleni küzdelmet. Munkásmozgalmunk számos neves és névtelen személye válik ismerősünkké, és tanulhatunk magatartásukból, helytállásukból. Jóllehet számos könyv foglalkozott már eddig is a Horthy-kor börtöneinek, kínzókamráinak történetével, Ligeti mégis tud újat adni. Pátoszmentes tárgyilagossága csak úgy árasztja e kor hidegségét, amit aztán jó írói eszközzel hirtelen felmelegít azon emberi kapcsolatok melegével, melyek a küzdelemben eggyéforrott kommunisták és ellenállók között alakultak ki.

Az író életét szentelte a mozgalomnak, és ez írásainak minden során átsüt. Azt hiszem, a Szabolcsban élők örömmel és büszkeséggel olvashatják, hiszen egy az innen indultak közül ad számot munkájáról, harcáról. Az 1930-as évtől 1945-ig pásztázza végig a históriát, húsból és vérből álló alakok sokaságán át mutatja be: sokan voltak, .akik egy elaljasult korban is vállalni merték, hogy minden kockázatot bekalkulálva egy jobb körért tegyenek. Egy fél évszázad lehiggadt tapasztalata volt e könyv igazi lektora, szerkesztője. Ezért hiteles, mert a túlzásoktól és a memoárokban oly gyakran előforduló legendaalkotástól mentes. Ligeti László könyve jó olvasmány, és könyvespolcunk igazi értéke. (b)