Kelet-Magyarország, 1975. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-11 / 239. szám
Cukorrépa a vetett terület je- « lentos mértékű növelése, a kedvező időjárás, a cukorrépa-termesztésben a népgazdasági elvárásnak megfelelően eredményekkel járt. Nyíregyházi látogatásakor a pártaktíva- értekezleten Lázár 'György, a Minisztertanács elnöke mondta: „A cukorrépa-termelés eredménye országosan olyan, hogy a jövő évi cukor- fogyasztás hazai termésből biztosítható.” Megyénk mezőgazda- sági üzemei az országosan is kedvező változáshoz úgy járultak hozzá, hogy az 1974. évi répatermő területet idén 20 százalékkal növelték, a tavalyi hatezer hektár helyett most több mint 8 ezer hektáron szedik a répát. A Szerencsi Cukorgyár Szabolcs-Szat- márból ezen az őszön több mint 23 ezer vagon répát vár. A hektáronkénti átlagtermés jó, gondot okoz viszont a szedés és a szállítás ütemezése. I ermelőszövetkeze- * teink eddig több mint tízezer vagon répát szedtek fel. Jóval többet attól, amennyire folyamatos szállítás mellett a napi 300 vagon feldolgozására képes Szerencsi Cukorgyárnak szüksége van. A termés nagyrészét ezért a szántóföldeken és más helyeken prizmákban tárolják. A kora őszi tárolás veszteségekkel jár. A cukorrépa érésideje október második fele, ezért a nagy mennyiségben felszedett répa megromlik, íeiuui fiu,.ásra alkalmatlanná válik. A cukorrépa idő előtti felszedése a termelőszövetkezeteknek anyagi veszteséget is jelent. A kedvező időjárás hatására a még földben lévő répa október végéig, november elejéig 15—20 százalékos súlygyarapodásra képes, amely szerény számítással is hektáronként ezer forint többletbevétel. De nemcsak a termés mennyisége lesz több, növekszik a cukortartalom is, amely az eddig szedett termésnél alig haladja meg a 11—12 százalékot. T öbb cukrot akarunk. Ehhez a tavasszal és nyáron végzett munka jó alapot teremtett, az indokolatlanul gyors, elsietett betakarítás azonban leronthatja és le is rontja eredményeinket. Közös érdek most, hogy amíg az őszi érésű növények betakarítását minden területen gyorsítjuk, a répa szedésének idejét meghosszabbítsuk úgy, hogy először csak a mélyebb fekvésű területekről takarítsuk be a termést. Ebben a törekvésben a mezőgazdasági dolgozók foglalkoztatása nem lehet akadály,. hiszen jó munkaszervezéssel más területeken bőven jut munka minden- ! ki számára. Seres Ernő A KGST-országok kb-titkárainak és miniszterelnök-helyetteseinek találkozója Moszkvában Csütörtökön Moszkvában találkozót tartottak a KGST- országok kommunista és munkáspártjainak kb-titká- rai és miniszterelnök-helyettesei. A találkozón részt vett Bulgária részéről — G. Gili- pov, a Bolgár KP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Magyarország részéről — Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese, az NDK részéről — P. Verner, az NSZEP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és G. Weiss, a minisztertanács elnökhelyettese, Kuba részéről — A. Perez Herre- ro, a Kubai KP Központi Bizottságának titkársági tagja és B. Castilla, a kubai forradalmi kormány elnökhelyettese, Mongólia részéről D. Molomzsamc, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és D. Gombo- zsav, a minisztertanács elnökhelyettese, Lengyelország részéről — J. Szydlak, a LEMP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és K. Olszewski, a minisztertanács elnökhelyettese, Románia részéről — S. Andrei, a Román KP Központi Bizottsága Politikai Végrehajtó Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára és M. Marinescu, a kormány elnökének helyettese, a Szovjetunió részéről — K. Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára, Csehszlovákia részéről — J. Kempny, a CSKP Köz ponti Bizottságának elnök ségi tagja, a Központi Bizottság titkára és R. Rohli- cek, miniszterelnök-helyettes. A találkozó részvevői megvitatták a KGST-országok gazdasági, tudományos és műszaki együttműködésének időszerű kérdéseit, és véleményt cseréltek az együttműködés további elmélyité(Folytatás a 4. oldalon) A Szovjetunió az őszi BNV-n Legnagyobb kereskedelmi partnerünk, egyben az őszi BNV legnagyobb kiállítója a Szovjetunió, nagyszabású árubemutatójáról tájékoztatta a sajtó képviselőit pénteken J. K. Sznyigirjov, a szovjet kiállítási részleg igazgatója. Beszámolt arról, hogy a fogyasztási cikkek szakosított vásárán nyolc nagy szovjet külkereskedelmi egyesülés Czinege Lajos fogadta J. II. Naumenko vezérezredest Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter pénteken hivatalában bemutatkozó látogatáson fogadta Jurij And- rejevics Naumenko vezérezredest, a Szovjetunió hősét, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokának újonnan kinevezett magyarországi képviselőjét. (MTI) három pavilonban több mint háromezer, többségében a BNV-n először bemutatásra kerülő terméket állít ki, olyan cikkeket, amelyek a két ország közötti árucsere- forgalmat gazdagíthatják. A szovjet exportkínálatban vannak olyan termékek is, amelyek gyártásához kooperációs partnert keresnek. Nagy érdeklődésre tarthat számot a MASPRIBORIN- TORG kínálata, a szovjet műszer, finommechanikai és rádiótechnikai ipar számos terméke, köztük az itthon is kedvelt fényképezőgépek, táskarádiók, a legújabb hordozható televíziók. Újdonságokkal szerepel a kiállításon a gépkocsit exportáló AVTO- EXPORT is. Az őszi BNV látogatói megtekinthetik a világhírű szovjet prémeket, a népművészeti és kézműipari alkotásokat, turisztikai és sportfölszereléseket stb. Teljesítette éves tervét a vásárosnaményi forgácslapgyár A vásárosnaményi forgácslapgyár 25 nappal a kitűzött határidő előtt teljesítette évi termelési tervét. A gyáregység történetében egyedülálló siker a dolgozók jobb munkájának köszönhető. Ebben az évben 25 ezer köbméter forgácslapot gyártanak — új beruházás miatt csak november 6-ig folyik a termelés —, a minőség is jobb a tervezettnél. Az I. osztályú termékek aránya a tervezettnél 2,1 százalékkal javult. Tanácskozás a földtörvény végrehajtásáról Fokozatosan nő a szövetkezeti tulajdon Jelentős szakaszához érkezett a földtulajdon és a föld- használat a termelőszövetkezetekben — erről tanácskoztak október 10-én a megyei szövetkezetek koordinációs bizottság tagjai. A termelőszövetkezetek gazdálkodásában, erősítésében és fejlesztésében nagy jelentőségű volt a földtörvény (1967) megjfelentetése. Akkor a tsz-ek által használt földeknek 25 százalékban az állam, 52 százalékban a tsz-tagok és 23 százalékban a kívülállók voltak a tulajdonosai. A földtörvény végrehajtása során az arány kedvezően változott országosan, a használt föld 42 százaléka termelőszövetkezeti tulajdon lett, 52 százalék a tsz-tagoké és azonos jogál- lásúak tulajdona, 4 százalék állami tulajdon. Megyénkben a föld 42,6 százaléka termelőszövetkezeti tulajdon, 55,8 százalék tsz-tag tulajdon és 1,5 százalék állami tulajdon. Egyes termelőszövetkezetekben a szövetkezeti, a szövetkezeti tag és az állami tulajdon százalékos megoszlása változó; fontos viszont, hogy a földtulajdon és földhasználat egysége megvalósult. Természetes folyamat, hogy a tsz-tagok és azonos jogállásúak földtulajdonosi aránya csökken, a szövetkezeti tulajdon mértéke nő. Erre hatással van, hogy a tsz-tagok nyugdíjazásával sokan nem tartják fent korábbi jogviszonyukat. A koordinációs bizottság álláspontja, hogy a szociális tulajdonviszonyok fejlesztése és szélesítése a termelő- szövetkezetek részéről további megfontolt, következetes munkát igényel. A termelőszövetkezeti tulajdon növelése és erősítése mellett a földnek, mint nemzeti vagyonnak a védelmére is fokozottabb gonddal kell ügyelni. A földvédelem terén elért eredmények ma még nem mondhatók megfelelőnek. A termelőszövetkezeti földelt tulajdonjogának elidegenítését szigorítani szükséges. Közös érdek, hogy a föld csak a végső esetben és a legszükségesebb mértékben kerüljön ki a mezőgazdasági termelés köréből. A POLGÁRI VÉDELEM jubileumi országos versenye A polgári védelem megalakulásának 25. jubileuma alkalmából rendezett jubileumi verseny országos döntője pénteken reggel 9 órakor kezdődött Szolnokon a Be- senyszögi úton kialakított gyakorlótéren. A versenyre felsorakozott hatvan szakaszt Lestük István a Polgári Védelem országos törzsparancsnoka üdvözölte. Megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a versenyfelhívás nagy visszhangra talált az országban. A városi, járási versenyeken, illetve a megyei és fővárosi középdöntőkön mintegy százezren vettek részt. Szolnokon ezúttal a megyék és a főváros legjobb egységei mérik össze tudásukat, vegyvédelmi, műszaki és egészségügyi felkészülésükről adnak számot. A háromnapos országos verseny első napján Budapest, Hajdú, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Heves, Pest és Szabolcs megye versenyzői vetélkednek megyénként három csapattal. I XXXII. ÉVFOLYAM, 239. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1975. október 11, szombat Ebben az esztendőben 165 esztergapadot újítottak fel a nyíregyházi MEZŐGÉP üzemében. Képünk: Csatlós Ferenc és Nagy József a 165. gép végkikészítésén dolgozik. (Elek Emil felvétele) iff j 8 § a mHlfftt$Z