Kelet-Magyarország, 1975. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-31 / 256. szám
Jubileumi ülést tartott a megyei tanács Óvári Miklós látogatása megyénkben Magyar-svéd tárgyalások Csütörtökön délután Budapestre érkezett Sven Anders son. a Svéd Királyság kül ügyminisztere. Útjára elkísérte felesége. A svéd diplomácia vezetője magyarországi hivatalos látogatásával Púja Frigyes külügyminiszter meghívásának tesz eleget. és társadalmi szervek szervezésével. A lakosság egyre szélesebb köre kér és vállal részt a helyi feladatok megoldásában, településük építésében, szépítésében, fejlesztésében. Kiemelte: ma már megyénkben mintegy négyezer állampolgár tevékenykedik a tanácsok bizottságaiban. Elismeréssel szólt a megtisztelő tanácstagi munkáról. Megemlékezett arról, hogy megyénkben 346 olyan tanácstag van, akit 1950. október 22. óta újra £s újra megválasztottak, s ma is tanácstagi tisztséget tölt be. Elismeréssel szólt annak a több, mint húszezer állampolgárnak a munkájáról is, akik megyénkben a megelőző években rövidebb-hosz- szabb ideig tanácstagként tevékenykedtek a helyi közéletben, a lakosság szolgálatában. A megyei tanács elnöke méltatta a tanácsapparátus dolgozóinak munkáját, köztük annak a 178 dolgozónak a munkáját, akik a tanácsok megalakulása óta végzik becsülettel e megtisztelő munkát. Beszédének további részében dr. Pénzes János elmondta: — A 25 év távlatából megállapíthatjuk, hogy a tanácsok társadalmi, politikai rendszerünk nélkülözhetetlen alapintézményeivé váltak, a szocialista fejlődés aktív, elválaszthatatlan részeseivé lettek. Jelentős szerepet kaptak és — a párt irányításával, a Hazafias Népfronttal és más társadalmi szervekkel együttműködve — nagy munkát végeztek a szocialista építésben. A továbbiakban hangsúlyozta: — Tanácsaink is — mint egész dolgozó népünk — nagy feladat előtt állnak. Fő feladatunk a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa és a megyei pártértekezlet határozatainak megvalósítása, nagy nemzeti programunk, a szocialista Magyarország felépítésének szolgálata. Mindezekhez jó feltételek vannak — mondta a megyei tanács elnöke- —, tanácsaink közérdekű tevékenységük során eredményesen munkálkodhatnak az ország, a lakosság érdekében. Az ünnepi beszéd után dr. Tar Imre, a megyei párt- bizottság első titkára a megyei pártbizottság, megyénk kommunistái nevében üdvözölte a megyei tanácsot, a megye valamennyi tanácsát, tanácstagjait, a választott tisztségviselőket, a tanácsok dolgozóit és a tanácsok mellett működő aktivistákat. A megyei pártbizottság első titkára külön is köszöntötte azokat a párttagokat, kommunistákat, akik a tanácsokban, a tanácsi apparátusban dolgoznak a párt politikájának következetes megvalósításáért. Ezután Gulyás Emilné dr., a Hazafias Népfront megyei titkára szólalt fel, s köszöntötte a népfrontmozgalom nevében a jubiláló tanácsokat. Szólt a közösen szervezett nagy akciókról, feladatokról, s elismeréssel beszélt a közös munkával elért eredményekről. Kitüntetések A tanácsülésen ezután kitüntetéseket adtak át. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munkaérdemrend arany fokozatát adományozta dr. P. Szabó Gyula megyei tanácselnök-helyettesnek, dr. Fábián Lajosnak, a megyei tanács vb-titkárának, Siket Gyulának, a megyei tanács tagjának. A Munkaérdemrend ezüst fokozatát adományozták id. Jakab Ferenc szamosszegi tanácstagnak. A Munkaérdemrend bronz fokozatát adományozták Nagy Lászlóné baktalórántházi, Ignácz Sándor nyírgelsei, Bajnai Sándor jánkmajtisi tanácstagnak. A tanácsok megalakulása óta tanácstagként, tanácsi tisztségviselőként folyamatosan tevékenykedők részére a Minisztertanács „Tanácsi munkáért” kitüntető jelvényt és elismerő oklevelet adományozott dr. P. Szabó Gyula megyei tanácselnök-helyettesnek, dr. Fábián Lajosnak, a megyei tanács vb-titkárának, dr. Fekszi István nyugdíjas megyei tanácselnöknek, Alexa László, Bíró László, dr. Borivó László, Czigler Elek, Csócsits Pálné, Csürke Sándor, Dani Endre, Gál József, dr. Gombás Sándor, Gulyás Emilné dr., Hajdú Sándor, Molnár Lajos, Polcz János, Puskás Istvánná, Siket Gyula, Simon István Péter, Stomp László, Szilágyi Fe- rencné, B. Szőlőst János, Vincze József megyei tanácstagoknak. * A tanácsülés második részében a tanács Szabolcs- Szatmár megye kereskedelmi ellátásáról tárgyalt, majd jelentést hallgatott meg az 1970. évi árvíz sújtotta területek újjáépítéséről. Végül bejelentések, interpellációk hangzottak el. M. S. Óvári Miklós a tanárképző főiskola 1. sz. gyakorlóiskolájában. Rajzóra a nyolcadik osztályban. Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön — Sza- bolcs-Szatmár megyei látogatásának második napján — felkereste az MSZMP megyei oktatási igazgatóságát. A vendéget Markovics Miklós igazgató fogadta és tájékoztatta az intézmény munkájáról, életéről. A Központi Bizottság titkára ezt követően megyei egy foglalkozásán, majd a korszerű könyvtárral ismerkedett meg. Ezután került sor az 1. számú gyakorlóiskola meglátogatására. A főiskola két gyakorlóiskolájában — ahol összesen 48 osztály kapott helyet — jó lehetőség nyílik a tanító- és tanárjelöltek gyakorlati, módszertani képzésére, a hivatásra való felkészítésre. A tanárképző főiskolával való ismerkedéssel ért véget Óvári Miklós szabolcsi látogatása. aktívaértekezleten vett részt. A megjelent pártmunkásokat, oktatási és közművelődési aktivistákat Ekler György, a megyei pártbizottság titkára köszöntötte, majd Óvári Miklós tájékoztatót adott az Felavatták a kereskedelmi oktatási központot időszerű ideológiai és kultuCsütörtökön délután a Külügyminisztériumban megkezdődtek a magyar—svéd külügyminiszteri hivatalos tárgyalások. A magyar tárgyaló csoport tagjai: Nagy János külügyminiszter-helyettes, Lőrincz Nagy János, a Magyar Népköztársaság stockholmi nagykövete, Forgács Egon, a Külügyminisztérium főosztályvezetője és Weber László, a Külügyminisztérium skandináv referense. A svéd tárgyaló csoport tagjai: Leif Lefland, a külügyminisztérium politikai főigazgatója, Gustaf Bonde, a Svéd Királyság budapesti nagykövete, L ars Bergquist külügyminisztériumi főosztályvezető, Hans Dahlgren és Kari Erik Norman külügymi- tériumi első titkár és Kersti Sjödén külügyminisztériumi titkár. Lázár György fogadta a szíriai hadügyminisztert Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke csütörtökön hivatalában fogadta Musztafa Tiassz altábornagyot, a Szíriai Arab Köztársaság hadügyminiszterét, aki katonai küldöttség élén hivatalos baráti látogatáson tartózkodik hazánkban. A szívélyes légkörű eszmecserén részt vett Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, s ott volt Abdul-Halim Kaddour, a Szíriai Arab Köztársaság magyarországi nagykövete. A megyei tanács csütörtökön ülést tartott. A tanácsülésen részt vett dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára, Molnár Károly belkereskedelmi miniszterhelyettes, Bartolák Mihály, a SZÖVÓSZ elnökhelyettese. A tanácsülés első részében megemlékeztek a tanácsok megalakulásának 25. évfordulójáról. A Himnusz hangjai után dr. Pénzes János, a megyei tanács elnöke mondott beszédet. Elmondta: — A tanácsok megalakulását hazánkban kiemelkedő jelentőségűnek tekinthetjük, mert az a magyar munkásosztály szocialista államépítő munkájának egyik történelmi jelentőségű eseménye volt. Beszédének további részében áttekintette az eltelt negyedszázad kiemelkedő tanácsi eredményeit, s többek között a következőket mondta: — A tanácsok eredményesen oldották meg feladataikat gazdasági és kulturális életünk területén. Az állampolgárok ügyeinek intézése során érvényesül a közösség szolgálatának szocialista szelleme, az állampolgárok jogos érdekeinek védelme. Tanácsaink nagy gondot fordítanak az egyes települések fejlesztésére, a lakosság életkörülményeinek fokozatos javítására. Ezután dr. Pénzes János arról beszélt, hogy újabb és újabb társadalmi erők lendülnek mozgásba a tanácsok rális feladatokról. A déli órákban Óvári MikÓvári Miklós a tájékoztatót követően részt vett a főiskola biológiai intézetének lós dr. Tar Imrének, a megyei pártbizottság első titkárának társaságában ellátogatott a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolára, ahol dr. Margócsy József főigazgató és Gáspár László, a főiskola pártbizottságának titkára adott számot az intézet munkájáról. Ismertették, hogy a most tizenhárom éves főiskola három megye óvónő-, tanitó- és általános iskolai tanárképzését segíti egységes rendszerben. Az új tanévtől megkezdték a könyvtáros és népművelő szakosok képzését is. 1975. október 31, péntek XXXII. ÉVFOLYAM. 256. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR di .É V** jLi fp s ■ «HS J*" : .v 1'-'.SHBfr- I” ^ 'i á' -,* ST jiÉHÉiiÉf jl fa,, -4S ,% ! nácsok megalakulásának 25. évfordulója alkalmából. (Hammel József