Kelet-Magyarország, 1975. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-26 / 252. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1975. október 26. HÉTFŐ: Berlinben megkezdi tanácskozásait a nők világkong­resszusa. — Kissinger Pekingbe érkezik — Marok­kóból útnak indul a „szaharai menet”. KEDD: Miniszterelnökünk, Lázár György hivatalos, baráti látogatásra a Szovjetunióba utazik. — A Le Duan ve­zette vietnami küldöttség Prágában. — Az Arab Li­ga külügyminiszteri tanácsának záróülése. SZERDA: Szovjet—amerikai SALT-megbeszélés Genfben. — összehívják a latin-amerikai csúcskonferenciát, be­jelentik a panamai elnök kubai útját. — Az egyip­tomi—izraeli vegyesbizottság első összejövetele. CSÜTÖRTÖK: Az MSZMP Központi Bizottságának ülése, ál­lásfoglalás a legfontosabb nemzetközi kérdésekről. — A spanyol-szaharai probléma a Biztonsági Tanács előtt. — Nagyszabású baloldali tüntetés Lisszabon­ban. PÉNTEK: Riadókészültség Portugáliában a jobboldal pokol­gépes merényletei nyomán. — Két nap leforgása alatt meggyilkolják Törökország bécsi, majd párizsi nagy­követét. — Előkészületek a svájci választásokra. SZOMBAT: összetűzések Beirutban. — Franco megrendült egészségi állapotáról szóló hírek fokozzák a spanyol belpolitikai bizonytalanságot. A heti összefoglaló élére ezúttal joggal kívánkoznak a magyar külpolitikával kap­csolatos események. Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága, amelynek során áttekintette a legfontosabb nemzetközi kérdéseket és állást foglalt az enyhülés fo­lyamatának további erősítése érdekében. Kormányelnö­künk szovjetunióbeli láto­gatása, a teljes nézetazonos­ság jegyében lezajlott tár­gyalások, Lázár György ta­lálkozása Leonyid Brezs- nyevvel, Alekszej Koszi- ginnal és Nyikolaj Podgor- nijjal a magyar—szovjet kap­csolatok szüntelen fejlődé­séről, töretlen íveléséről szolgáltattak újabb tanúbi­zonyságot. Külkereskedelmi miniszterünk tokiói útja, va­lamint a Losonczi Pál Szomá­liái és dél-jemeni utazásá­ról szóló bejelentés azt a tö­rekvésünket mutatják, hogy kölcsönösen előnyös együtt­működést létesítünk a fejlett tőkésországokkal, s ápoljuk az immár hagyományos jó­viszonyt a féjlődő világgal. A Központi Bizottság ülé­séről kiadott közlemény a megtett út felmérése melleit nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a nemzetközi küzdőté­ren folytatódik a harc az enyhülés hívei, illetve ellen­felei között. Az elemzés ter­mészetesen viszonylag hosz- szabb távot ölelt fel, de akár a hét bonyolult és ellent­mondó eseménysorozata is érzékelteti ezt a vonulatot. Portugáliában a hét elején — mielőtt Costa Gomes el­nök elindult volna olaszor­szági és jugoszláviai láto­gató kőrútjára — a Belem- palotában maratoni tanács­kozásokat tartottak a politi­kai kibontakozás lehetősé­geiről. (Figyelemre méltó lehetett, hogy a katonai ve­zetők mellett jelen voltak a kommunisták és szocialisták, de a jobboldali, polgári PPD távolmaradt.) A de­mokratikus fejlődés eredmé­nyeinek továbbvitelét, az el­ért vívmányok konszolidá­lását követelte az a százez­res lisszaboni tüntetés, ame­lyet csütörtökön tartottak a fővárosban: ez volt az utób­bi idők legnagyobb balolda­li megmozdulása. A követke­ző reggel azonban már ria­dókészültségbe kellett he­lyezni a fegyveres erőket, mert pokolgépek robbantak s egy jobboldali puccskí­sérlettől tartottak. Riadóztatták a spanyol hadsereget is: az ibériai fél­sziget másik országában Franco megrendült egész­ségi állapota csak növelte a belső bizonytalanságot. (Há­rom szívrohamról érkezett jelentés, az agg diktátor állí­tólag nincs eszméleténél, de halálhírét is költötték.) A Caudillo személye azért nyert különleges jelentősé­get, mert az utóbbi hetekben maga állt a „semmit nem ta­nulók, de mindent elfelej- tők” élére, s a legkegyetle­nebb módszerekkel igyekez­tek elnyomni a változásért síkraszálló erőket. A területileg nagykiterje­désű, de alig nyolcvanezer ember lakta Spanyol-Szaha- ra helyzete is terebélyesíti Madrid gondlistáját: a ma­rokkói király többszázezres menetet irányított a határ­ra, s úgy tűnt, hogy „lesé­tálják” a gyarmatot. Csak­hogy Marokkó lépései sem mentesek a belpolitikai vo­natkozásoktól, s a szaharai területtel kapcsolatban Mau­ritániának, illetve Algériá­nak is igényei vannak. Sőt jelentkezett több független­séget kívánó csoport is. Ért­hető, ha a Biztonsági Tanács, egyébként egyhangúlag elfo­gadott határozatával, mér­sékletre szólított, s Waldheim ENSZ-főtitkár megkísérli a közvetítést. A viták hátteré­ben mérhetetlen mennyiségű foszfátról is szó van — a szaharai terület kiaknázója a világ első műtrágya-expor­tőrjévé léphet elő... A meg­késett, s annál nehezebb de- kolonializálást nemcsak a spanyolok, de a portugálok is érzik: Angolában, amely november 11-én nyeri el füg­Kerekes Imre: H i vakáció története 15. Most derül ki, milyen szoros a kapcsolat fogyasztóimmal. Esznek engem. Érzem, ott helyben megfagyok a csa­ládi élet melegében. Két négyesem is van, de erről frankón úgy nem esik szó, mint az OTP-részletről, amit az öreg magánjellegű okok­ból általában csak késve tud befizetni. Lelombozódok. Míg rágják a bizonyítványom, az újságra sandítok, kiolvasom, hogy a Vénuszon nincs élet. Milyen jó az ott lakóknak. Na mindegy, ez is elmúlt, s ahogy kiszellőztetem a fe­getlenségét, polgárháborús állapotok vannak. A haladó MPLA ellenőrzi az ország tizenkét tartományát, de a jobboldali FNLA a maradék négy megyét bázisul hasz­nálva, külföldi segítséggel szeretne ellentámadást in­dítani. Genfben, a hét derekán, a szokott szűkszavúság jegyé­ben került sor az újabb szov­jet—amerikai SALT-tárgya- lásra. A tudósítók jelentései a borúlátástól a derűlátásig különböző hangulatokat tük­röznek, de hitelt érdemlően senki nem tudott közülük vé­leményt mondani. így ne­héz lenne eldönteni, hol áll és hogy áll a SALT—2 meg­állapodás ügye, amely ter­mészetszerűleg kapcsolódik a tervezett szovjet—ameri­kai csúcstalálkozóhoz is. Az amerikai diplomácia vezető­je, Kissinger közben Peking- ben hallgathatta végig, amint vendéglátói többek között a „szuperhatalmakat”, az eny­hülést és a szovjet—ameri­kai viszonyt ostorozták. A következő vacsorán egy kí­nai közmondást szőtt pohár­köszöntőjébe, miszerint nem elegendő bankettet rendezni, de jó házigazdának is kell lenni. A célzás félreérthe­tetlen volt, ráadásul Kissin­ger kínai nyelven mondta ezt az egyetlen mondatot. Igaz a kiejtési nehézségek miatt sürgősen visszafordí­totta angolra... A Közel-Kelet a „politi­kai helyben járás” jegyeit mutatja. Beirutban meghiú­sult a tizenegyedik tűzszü­net is s az Arab Liga taná­csa meg sem kísérelhette a békéltetést, amikor az ér­dekeltek jórésze távolma­radt. A számos politikai cso­portosulás részvételével ösz- szeült damaszkuszi összarab tanácskozás élesen bírálta Egyiptomot, s az elnök kö­zelgő amerikai utazása, va­lamint Kairó egyesült álla­mokbeli fegyvervásárlási ter­vei méginkább megronthatják az arabközi kapcsolatokat. S végül de nem utolsósorban Latin-Amerika: összehívják a kontinens csúcstalálkozó­ját, Kuba részvételével — az Egyesült Államok nélkül. A színhely Panamaváros lesz, s a panamai elnök nemsokára — két évtized óta először — Havanna felé veszi útját, hivatalos látoga­tás céljából. Réti Ervin jem, úgy döntök, itt az ide­je, hogy rendbeszedjem a klub ügyeit. Azt a bizonyít­ványt meg majd csak lenye­lik. Még a Napóleon fölött is napirendre tértek. Leg­alább is úgy emlékszem, va­lami hasonló szerepel a tör­ténelemben. Csak a néném tudná tartani a száját. Ha még egy szót szól, közlöm vele, hogy a kölnitől, amit használ olyan illatos, mint egy sertéskombinát. Ilyenkor legjobb beindítani a mag­nót. Hála istennek beállt a csend az egész vonalon. Sen­kinek nincs már egy ép gon­dolata, mint a megjelentek­nek az író-olvasó találkozón. Ahogy a család nőtagjai ki­vonulnak, az öreg mindjárt megenyhül. Tőlem kér infor­mációt, miért bukott meg a Lakinger. Nem tudta bemu­tatni a bikinitervezést elekt­ronikus számítógépen, mon­dom én. Az más, komoly po­fát vág, de magában röhög. Az előbb már azt hittem csöngettek, most meg egy­szerre megenyhült a helyzet. Egyből megette az ügyet, MUNKATÁRSUNK IRAKBAN (5.) A stratégiai olaj Amikor 1972-ben államo­sították Irakban az idegen érdekeltségű olajtársaságo­kat, kezdődött tulajdonkép­pen a nagy gazdasági fel­lendülés. A hatalmas va­gyon, amely az ország min­den pontján, északtól délig ott rejlik a földben, egy csa­pásra a legfontosabb arab országok közé emelte Irakot. Főhadiszállás a sivatagban Kilátástalan hosszúnak tű­nik az út a sivatagon át a Rumaila körzetében lévő olajmezők felé. Az ország déli részén vagyunk, egy ugrásra Kuvaittól, a Szaud- Arábia melletti semleges zó­nától. Az asztalsima tájból messze kiugrik egy-egy fú­rótorony, vagy eppen a nap­pal próbál konkurrálni egy gázfáklya. Hamarosan ba- rakkcsoporthöz érkezünk. Központ ez, a környék olaj­mezőinek főhadiszállása. Fadel Ali Authman főmér­nök a kalauzunk, a kiterme­lés, az olajvezeték-rendszer irányítója. — Rumaila két részből áll. Az egyik a dé­li, ez már régebben termel, a másik az északi, amelyet éppen most, a forradalom évfordulóján helyeztünk tel­jes üzembe — mondotta a főmérnök. — Szovjet szak­emberek segítségével folyt itt a feltárás is, és egy sor más országból jött szakértői csoport dolgozta ki a föld­gázhasznosítást, a vezeték- építést. Ebben a térségben kezdetben évi ötmillió, ta­valy 18 millió, s mostantól 40—50 millió tonnát tudunk kitermelni. Huszonhárom ha­talmas létesítmény segít eb­ben. Mondhatnám úgy — folytatja —, ez az olajme­ző az Arab-öbölbeli szállí­tások első frontvonala. Amikor a földgáztelepre, majd az irányítóközpontba lépünk, elveszik gyufánkat és az öngyújtónkat. A fény­képezőgépek villanólámp’ai is az őrséghez kerülnek. Rend­kívüliek a rendszabályok, de rendkívüli a hely is. Ott ál­lunk egy nagy terem köze­pén, a 12« méter hosszú táb­la előtt, amelyen percről percre látni, hói, merre, mennyi olaj folyik Irak te­rületén. Ez a stratégiai olaj­vezeték irányítóközpontja. — Évi 100 millió tonna kő­olajat termelünk Irakban — mondja Authman mérnök. — Ez a mennyiség 1980-ra el­érheti a 240 millió tonnát. Az olajvezeték sémája itt látható. Ez itt észak, Kirkuk környéke, más néven Kur- disztán, az egyik nagy lelő­hely. Itt a másik vég, Ru­maila, ahol vagyunk. Közé­pen az új feltárások, Bagdad környéke. Jelenleg az olaj útja a Szírián keresztül Li­banonba vezető olajcsőháló­zat. A másik Basra és Fao kikötője, illetve az épülő A1 Bakr kikötő. Van egy har­madik út is, az majd Török­országon át viszi az olajat. m Ésszerűen Irak e nagy olajgazdasága megkövetelte, hogy megold­ják a gáz kiválasztását a nyersolajból, másrészt olyan szállítási módot dolgozzanak ki, amely érdekeiknek leg­jobban megfelel. így szüle­tett a stratégiai olajvezeték, amelyben oda folyik az olaj és annyi, ahogy azt akar­ják. Ha Szírián át kockáza­tos a szállítás, akkor az egész termelést délre irá­nyíthatják, ha az ázsiai igé­nyek nőnek, akkor is az Arab-öböl az irány. A ru- mailai olaj északon is me­het Törökország felé és nö­velhető a Földközi-tenger irányába szivattyúzott meny- nyiség is. Kivehető a beszélgetések­ből, hogy az egyszerű gaz­dasági meggondolásokon kí­vül a politikának is döntő szerep jut. Különösen áll ez a Szíriái vezeték esetében, amelynek használati díját a szomszédos arab ország nö­velni akarja. Ahogy azt Tayeh Abdul Karim olaj ügyi miniszter megfogalmazza: „A stratégiai olajvezeték a leg­nagyobb rugalmasságot biz­tosítja Iraknak. Függetlenít bennünket — mondta — minden más országgal való esetleges konfrontáció kö­vetkezményeitől.” Olajeldorádó Errefelé az a mondás jár­ja: itt még a csók is olaj- ízű. Jelzi, minden fölött ez a nyersanyag uralkodik. Irak á milliárdos bevételeket sa­ját fejlesztésére fordítja, hi­hetetlen versengésben Irán­nal és a többi „olajeldorá- dóval”. Emellett segítséget nyújt más arab országoknak is, azzal a jelszóval: az ira­ki olaj az arab nemzeté. Itt, a rumailai olajmezőn és' a stratégiai olajvezeték mellett érthető még, hogy miből te­lik a hihetetlen méretű be­hozatalra, a gigantikus be­ruházásokra, a hasznos ott­honi elköltés gyakorlatára. Mi pénzt adunk — ez itt a jelszó, mások a technoló­giát, s emellé a szakembert, sőt, itt, Irakban a munkást is. Mert az olajhoz, az eb­ből fakadó nagy beruházá­sokhoz már nincs munka­erő; pakisztáni, indiai, afgán vendégmunkások bukkannak fel lépten-nyomon. Az olaj­kutak ontják a fekete ara­nyat, az ütőereken folyik három irányba, a konjunktú­ra még hat. De már óvato­sak. A túlságosan szorossá vált kapcsolat a tőkés világ­gal máris fékezi az árakat, s az OPEC-ben dolgozó ira­kiak is megkockáztatják a véleményt: be kell rendez­kedni a mérsékeltebb árak­ra. Mert az olaj fegyver volt, de visszafelé is elsül­het. Következik: Kikötők, ha­jók, cápák. Bürget Lajos csak bírjam szöveggel. Mit nem tud még a Lakinger? Miért zárják be a húsbolto­kat éjszaka. Klasszikus, 'mondja az apám, jár neki, hogy ezért meghúzzák. Még valami jó szöveg kellene, s az öreg a zsebemben. Mon­dom neki, azt hitte, hogy a Wartburgot a Heine-művek- ben gyártják. A néném köz­ben ismét átmegy a szobán, jár-kel, mint aki bepörgött. Ringatja magát, mint egyki- szuperált sétahajó. Aztán leül, keresztbe rakja a lábát, a melle alatt átdöfi a könyö­két. Eszi a kefét, amiért nyo­mom az öregnek a halandzsa szöveget, és úgy teszek, mint­ha semmi se történt volna. Szerencsém, hogy éreztem a helyzet izomzatút, és tudtam hova ‘kell nyúlni. Szóval, az a lényeg, hogy az öreg ért engem, a néném pedig any- nyit lát az egészből, mint a vak kefeárus a vevő szakál- lából. A Lakinger majd­csak megtanulja azt a ro­hadt helyesírást, az a fő, hogy magam kimásztam a bajból. A konyha felől ér­kező szagokból érzem, hogy az anyám már süti a rán­tottét, az öreg pedig helyez­kedik a tv előtt, villanyfé­nyes közvetítés következik a stadionból. Esti programunk város­nézés. A Lakingeren nyoma sincs annak, hogy meghúz­ták. Bánickivel szinkronban egy hölggyel ismerkednek. Az erkölcsös társadalom nevében nem díjazom az ilyen nyilvános fordulato­kat. Hallgatok. Mit lehet ilyenkor mondani, bí­zom az emberiség nevelő hatásában. Tudo­mányosabban fogalmazhat­nék, de remélem, így is meg­értenek. Erről a nevelő ha­tásról szövegelt nekem ép­pen tegnap a kedves néném. Ma meg kapóra jön. De hagyjuk a romantikát. A ba­ba már be is melegedett, mint fűtőtesten a kelt tészta, amolyan szexi kis nő, aki minden ügyet válogatás nélkül a fenekével irányít. Ez már olyan világos, mint az új forgalmi rend. Roha­nás előre-hátra, ■ csúcsforga­lom a mellékutcán. Betérünk egy bisztróba, a csaj kísérő­nek issza a rumot a konyak­hoz. A szakma élvonalához tartozik. Megindul az eső, a helyzet egyre nedvesebb. Végül is a Ramazuriban kötünk ki, az a mi tanyánk. Ott persze minden csendes, a főnök a sarokban szunyái, két asztalnál ül csak vendég. A főnök felébred, jatt, mi­egymás, csipkedi magát, naphosszat aludna, minthogy esős idők járnak. Nóra ké­rem, hat kis konyak, két üveg sor az uraknak. A höl­gyeknek vermut. Az új ba­bát hirtelen elkapja a letar­gia, kávét rendel. Ezzel en­gem nem fűtsz, kisanyám, úgy számíthatsz a jó kritiká­ra, mint egy modern fest­mény. A Kelemen nyomja a szöveget a Nórának, persze ez is csak amolyan konfek­ció duma, reggeltől estig ezt eszi. Hallgatjuk a Wurlit­zert, a Dalida, meg a Gian­ni Morandi. Ennek ellenére tragikus a hangulat, a srá­cok is hallgatnak, mert az új babánál eltört a mécses. (Folytatjuk) IlíTWav^ 1 IT"Ta1 Vfe] I 1 I f I V I ■ I I iT * 1 _A A Az A1 Bakri kikötő — 56 kilométerre a parttól.

Next

/
Thumbnails
Contents