Kelet-Magyarország, 1975. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-24 / 250. szám

1975. október 24. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Kinek mit kell mondani? NÉMELYKOR AZ EMBER hajlandóságot érez arra, hogy tárgyilagosan önvizsgálatot tartson és csak utána „prédikáljon”. Ilyen hajlandóságú stádiumbá kerültem most magam is, és átérezve a téma bonyolultságát, kény­telen vagyok beismerni, hogy ami visszataszító a két szemüvegesben, az akaratom ellenére sajnos, megvan ben­nem is, holott évek óta folytatok önnevelést annak érde­kében, hogy megszabaduljak tőle. Nehezen megy. Igaz, olykor a körülmények sem kedveznek, és ha ezt is figyelembe veszem, higgadtabban hallgatom a két öl­vén körüli szemüvegest, akik a téren elmélyült és egyet­értő társalgást folytatnak a Véleménynyilvánításról. Köl­csönösen és meggyőző erővel bizonygatják: mindenekelőtt számításba veendő, kivel állunk szemben. Ez a legfonto­sabb. „Az ember, ha nem vigyáz, könnyen elszólja ma­gát” — így az egyik szemüveges. „Légy résen. Megíté­lésem szerint a hogyan sem közömbös, szóval, hogy ki­nek mondom, és hogyan adom elő” — magyarázza a má­sik szemüveges. Kezdetben haragot és némi megvetést érezve hall­gattam hitvány elveiket. Képmutató, számító hivatalno­kok !* Szinte látni véltem a formára sokat adó, alacsony szemüvegest főnöke előtt pózolni, tisztelettudóan áradoz­ni, s szinte hallottam, hogyan pimaszkodik a nálánál ala­csonyabb beosztásúnkkal, aztán adalékokat szolgáltatva . miként helyesel kollégájának, akivel egymás között kor­látolt tökfilkónak tartják a főnököt. Rádöbbentem: könnyű magayn elé képzelni a helyze­teket, hiszen ezek mind-mind százszor, ezerszer látott, jól ismert helyzetek. A két szemüveges legfeljebb abban tér el az átlagtól, hogy tudatosan, .megfontoltan csinálja, amit csinál. Megszoktak, megtanulták? Meg kellett szokniuk, meg kellett tanulniuk? Elképzelhető ez is, az is. JÓL ISMEREM PÉLDÁUL T. IGAZGATÓT, gyakran látom őt két, egymástól eltérő helyzetben. Egyszer mun­katársai körében, másszor a nála magasabb rangú tiszt­ségviselők társaságában, ö maga talán észre sem veszi meghökkentő átváltozásait. Más ember itt és megint más ember ott. Átalakul, fellépése, modora, tartása mintegy átlényegül. A nála magasabb rangúnk között kínosan tisz­teletteljes, gyakran így kezdi mondókáját: „Tetszik tud­ni ..Ezzel szemben munkatársai' között kimért, olykor lekezelő, és beosztottjához szólva még soha nem hallot­tam a szájából, hogy tetszik tudni. Aláhúzom, kiváló el­ső osztályú vezető, elvtelen jóindulatra semmi szüksége, felfelé mégis mindig tudja: kikkel áll szemben. Úgy mondják tud viselkedni. Vörösödik a fülem, megtorpanok, az írást félbeha­gyom. Hol vagy bátorság? Miért éppen T. elvtárssal ho­zakodtam elő? Én talán különb vagyok? Gyerünk tovább, folytassuk! Még mindig a szelídebb vizeken evezünk. Vannak emberek, akik majdnem ugyan­azt mondják, teszem azt, a munkahelyi légkörről a ter­melési tanácskozáson, mint otthon. Az asszony előtt eset­leg konkrétabbak, kicsit kakaskodnak, hogy így, meg úgy beolvastak, mert ez tűrhetetlen, az tarthatatlan, és így tovább, és így tovább. Ez a típus a kül- és belpolitikai eseményekről ugyanúgy vélekedik munkahelyén, mint ba­ráti körben. Legfeljebb a baráti körben kritikusabb. Nagyjából ilyenek vagyunk, isten neki, ez még úgy-ahogy rendben van. Majdcsak kinőjük. MIT KEZDJÜNK VISZONT A SOKARCÚ KEVE­SEKKEL? Ilyen például D. főosztályvezető, egy nagy vál­lalat igazgatói székének várományosa. Ez az ember ott­hon buzgó katolikus, gyermekeit vallásos nevelésben ré­szesíti, munkahelyén e tárgykörben semleges, a vallás ma­gánügy, ahol viszont ütnie kell a vasat az igazgatói szé­kért, ott szigorúan ateista. Melyik az igazi arca? Hol ha­zudik, a templomban, a munkahelyén? S tulajdonképpen kit téveszt meg: a párttitkárt, a papot? Elismerhetjük: az őszintétlenség, a soKarcúság olykor önvédelem vagy kényelemszeretet. De mindig jellemhiba és nem ritkán az érvényesülés hitvány eszköze. A helyez- kedők, a törtetők kiváló szimattal rendelkeznek. Pontosan tudják, hol mit és kinek mit kell mondaniuk, hogy bevá­gódjanak. De őket csak fele-fele alapon érje megvetés. Lehetetlen volna látszatmunkával, dörgölődzéssel érvé­nyesülni fogadóállomás nélkül. A hiúság, az önteltség, a tévedhetetlenség azonban hálás, és mindig kész bőkezű­en jutalmazni az „alája beszélő” törtetőt. S most, hogy leteszem a tollat, újból önvizsgálatot tartok, megpróbá­lok bátran szembenézni azzal a kérdéssel: én hogyan ál­lok ezekkel a hitvány dolgokkal? Szekulity Péter IPARTELEPÍTÉS Újpesttől — Újfehértóig Nagymúltú gyár az Újpesti Gyapjúszövő, melynek az igaz­gatója Szabó József. Jelentős szerepet vállaltak a szabolcsi ipar- telepítésben, ugyanis egyik legnagyobb beruházásuk Üjfehértón valósul meg. Felkerestük a gyári gazgatót, s az ipartelepítésről, az elért eredményekről, gondokról és a további tervekről beszél­gettünk. — Megkérnénk igazgató elvtársat, szóljon arról, miért Új- fehértón végzi az Újpesti Gyapjúszövőgyár a jelentős beruházá­sát? Milyen megfontolások alapján történt a döntés, mi tette ezt szükségessé? — Gyárunk 52 éves. Régeb­ben zömmel kártolt, az utol­só 10 évben főleg tiszta gyap­jú, vagyis fésűs és fésüska- rakterű, divatosabb, ugyan­akkor munkaigényesebb us a piacokon is keresettebb cik­kek előállításának a termelé­sére rendezkedtünk be. Ko­rábban kizárólag vásárolt fonalból dolgoztunk, a fésűs szövetgyártásban csak kár- toltban volt saját fonalgyár­tásunk. 1967-ben 600 tonnás, majd a IV. ötéves tervben további 300 tonnával bővítet­tük a termelést. így bővült a f ésüsfonoda is. Közben a kár - tolt fonoda termelését csök­kentettük. Jelenleg a gyárnak az éves 4,5 millió négyzet- méteres termeléséből mind­össze 150 ezer négyzetméter a kártolt szövet gyártása. Hosszabb távon gondolkodni —- Gyárunk a III. ötéves tervben csaknem 100 milliós beruházást valósított meg. A IV. ötéves tervben további 235 milliósat. Ennek hatásá­ra á vállalat teljes géppark­jának csaknem 60 százaléka új, modern termlőberendezés lett. Ahogy a vállalat a be­ruházásait megvalósította, úgy a termékeit is korszerű­sítette, termelését a korábbi­akhoz képest növelte. Ehhez viszont már nem volt megfe­lelő létszámú és szakképzett munkaerő, mely gondokat okozott. Ezen kezdetben a fővároshoz közel, 50—60 ki­lométeres körzetből próbál­tunk munkaerőt biztosítani, csakhogy az utóbbi 2—3 esz­tendőben az is kiderült, nem ez az egyetlen járható út. Kimerültek a közeli munka­erő-tartalékok. Ez arra kész­tette a vállalatot, hogy újabb megoldásokat keressen. Úgy gondoltuk, ha fejlődni aka­runk, akkor hosszabb távon kell gondolkoznunk, s így megoldani a gondokat. Az ország különböző területein végeztünk felméréseket, en­nek eredményeként jutottunk el Szabolcsba. Ismeretes, hogy innen még mindig sok az eljáró, ingázó munkás, de jelentős azoknak a nőknek a száma is, akik a háztartás­ban dolgoznak, s helyben vállalhatnának munkát, ha lenne rá lehetőség. — Ezt a lehetőséget terem­tettük meg a párt ipartelepí­tési, iparfejlesztési politiká­jának a figyelembevételével, így került a választás, a párt- és a tanácsi vezetőkkel folytatott megbeszélések alapján Ujfehértóra. Úgy ítéljük meg, hogy hosszú tá­von Üjfehértón van lehető­ség egy 1000—1100 dolgozót foglalkoztató gyár építésére. — Milyen beruházásra ke­rült sor Üjfehértón? Ezek milyen eredménnyel jártak eddig? — A IV. ötéves terv idő­szakában Üjfehértón egy 14 ezer négyzetméteres alapte­rületű textilgyár létesül. A? első építési ütemben 15 mil­liós költséggel előkészítőt, va­lamint szövő - és kivarróüze­met létesítettünk, a szükséges kommunális beruházásokkal együtt, a NYIRTERV és a SZÁÉV közreműködésével. A már 300 dolgozóval üzemelő textilipari üzem működésé­vel elősegítjük a II. ütemben megvalósuló beruházásokat. Ez év februárjában megkez­dődött az üzemszerű terme­lés a szövőelőkészítő és szö­vődéi üzemrészben. Az új­fehértói kivarróüzemünk a vállalati teljes termelésnek mintegy egyharmadát bizto­sítja, míg a szövőelőkészítő­ben és szövőüzemünkben az üzemszerű termelés előkészí­tésén, a dolgozók képzésén munkálkodunk. Ahhoz, hogy újfehértói üzemünk a köve­telményeknek megfelelően dolgozzon, feltétlen szüksé­ges a szakemberek ide helye­zése és a szakember-utánpót­lás biztosítása. Ezt részben az NDK-ban végezzük, rész­ben a nyíregyházi gimnázi­umban majd megnyíló 4 éves textil szakközépiskolai tago­zat létrehozása nyújt lehető­séget középvezetők képzésé­re. A. dolgozók szakmai kép­zésére a 2 éves iparitanuló­képzés bevezetését tervezzük, melyet valószínű a jövő év­ben kezdünk meg a Magyar Posztógyárral és a Magyar H fostanában sokszor hallom, hogy lassan már a férfiak egyenjogú­ságával kell törődni, mert hovatovább ők szorulnak védelemre a dolgozó nőt támogató, megannyi törvény, rendelet, irányelv megszületése következtében. Igaz, sosem a nők panaszkodnak, ha­nem a férfiak, ők is többnyire évődve, de méltatlankodásukban gyakran bujkál neheztelés, tanácstalanság, a humoron áttetsző komolyság. Kivált egészen fia­taloknál van így, akik — otthonról is támogatott előítéleteikkel a tudatuk mélyén — olyan magatartást kívánná­nak el feleségüktől, amilyet édesany­juknál tapasztaltak az apjukkal szem­ben. Újságírói, közéleti sikerélményeim közé tartoznak azok az esetek, amikor a társadalmi élet különböző területein dolgozó férfiak egyetértésükről biztosí­tanak egy-egy ilyen témájú riportom­mal kapcsolatban. Ezeknek csupán az a szépséghibájuk,, hogy sohasem az érde­kelteket győzik meg az előítéletek elle­ni küzdelem fontosságáról, hanem azo­kat, akik kívül állnak az ügyön, sem a szóban forgó személyt, sem környezetét nem ismerik, nem nekik kell a dolog­ban dönteniük. Konkrét esetben általában mindig jóindulatukat hangoztatják, amit nem is lehet kétsé'gbevonni. Az előítéletek természete azonban különös: Elrejtőz­nek a tudatban, álruhában nyilatkoznak meg, és csak azok ismerik fel, akiket Rejtett előítéletek közvetlenül érint, szenvednek tőlük, vagy azok, akik hivatásszerűen küzde­nek a beidegződött, rossz nézetek el­len. A minap történt, hogy egy nagyon jószándékú tanácstitkárral beszélgettem erről. A nagyközségi fiatal kultúrotthon- vezetőnőjéről volt szó, akitől nemrég vált külön a férje, s egy távoli faluba, szüleihez magával vitte négyéves kisfiú­kat. A férj a bíróság előtt azzal érvelt, hogy a felesége este mindig el volt fog­lalva, s neki kellett a kicsivel törődnie. Ezen az alapon kérte, hogy nála helyez­zék el a gyereket. Az asszony köröm­szakadtáig ragaszkodik gyermekéhez, és miután a művelődési házban van a szol­gálati lakása, el tudja látni a felügye­letét is, hiszen akár félóránként átme­het hozzá. Ugyanúgy, ahogy akkor tette, amikor még együttéltek. Az egyéb vonatkozásban kulturált és modern tanácstitkár is a férj pártjá­ra állt, véleménye szerint az esti elfog­laltság miatt az anya nem alkalmas a gyermek nevelésére. Jóindulattal igye­kezett meggyőzni erről az asszonyt: sőt, még azt is érvül hozta fel, hogy ha nincs itt a gyerek, könnyebben, jobban el tudja látni a munkáját. Az asszony, aki rajongott a hivatá­sáért, kétségbeesésében inkább ezer fo­rinttal kevesebb javadalmazással járó állás után nézett egy kis faluban, ahol csak nappali elfoglaltsága lesz. így lát­ja biztosítva a kellő érvet a bírói dön­téshez. És így lett az előítélet áldozata. A különélő férj szava — hogy az anya helyett neki kellett a gyerek fel­ügyeletét ellátni —, hitelesnek hatott a tudatuk mélyén rejtett előítéleteket vi­selő illetékesek előtt. Az természetesen egyikük fejében sem fordult meg, hogy ilyen alapon a több műszakos szövőnők gyermekei is őrizetlenül maradnak, amíg az anyák dolgoznak. Amikor a ta­nácstitkárt megkérdeztem, miért fogad­ja el a férj vádját, hiszen a népnevelői munka közismerten esti tevékenység, őszintén csodálkozott. Mert számára ez egyértelműen negatív tulajdonság volt attól a pillanattól kezdve, hogy a bíró­ság álláspontja kialakításához az ő dön­tésére is szükség volt. Csak hosszas és türelmes baráti és elvi érvelés után kezdte sejteni, hogf/az egyenjogúság elfogadásának, érvényesí­tésének igazi próbaköve az, ha saját beidegződésünkön tudunk győzedelmes­kedni. Szemes Piroska Fésüsfonóval együtt. Műve­zetőképzésre 1,5—2 éves idő­szakra Ujfehértóról hoztunk fel lakatos képzettségű szak­embereket, akik itt sajátítot­ták el a szakmát. Mint utó­lag kiderült, ez az idő a kép­zésre kevés. Ezért az újpesti gyárból műszakiakat küld­tünk Ujfehértóra. Legutóbb 10 műszakit, hogy a IV. öt­éves tervben eddig mintegy 15 millióból megépült és a lehelyezett gépekkel felsze­relt üzemben a termelőmun­ka megfelelő színvonalon történjen. Az új üzem bein­dulásához Újpesten képezünk ki újfehértói nőket a fono­dái, szövődéi és szövőelőké­szítő munkákra. A műszaki utánpótlás — Jelenleg az újfehértói üzem létszáma 300. Az üzemi létszámellátottság megfelelő. Jelentkezik azonban két gond. Ahhoz, hogy az 1976— 77-ben beérkező gépekkel a mintegy 1000—1100 dolgozó rövid időn belül üzemszerű termelést végezhessen, már most sok olyan dolgozóra lenne szükség, akiknek a be­tanítását elvégezzük. Ujfe- hértón fonoda nincs, ezért ezt csak Újpesten tudjuk bizto­sítani. S bár minden igényt kielégítő munkásszállásunk van, ahol térítésmentesen lakhatnak, s 3 hónapig in­gyen ebédelhetnek a tanulók, a jelentkezés a tanulásra igen kevés. A másik gond a mű­szaki utánpótlás biztosítása. Ismeretes, hogy Szabolcsnak a fonó-szövő iparban nincs hagyománya, s a megyében hiányzik az ilyen képzés. Ez­zel is számolnunk kell, s Újpestről kell biztosítani képzett műszakiakat. Jelen­leg 18-an tanulják Budapes­ten a textilgépészet valame­lyik ágát. — Az újfehértói gyártele­pítés beváltotta a hozzáfű­zött reményeket. Elmondha­tom, hogy az elmondott prob­lémák és gondok ellenére is fokozatos és állandó a fejlő­dés. Megítélésünk szerint az 1974-ben elkezdett kivarró és az 1975-ben folytatott szövő­déi telepítés alapján ezeken a munkahelyeken 1976-ban várható az újpesti gyár ter­melési színvonalának terve­zett elérése. Igaz, hogy az új­fehértói gyáregységünkben dolgozók egy-vésze a termelés­ben — de főleg a minőségi munkában még nem nyújtják a legkiválóbbat, de remény­kedünk, hogy a tervezett színvonalat elérik. így pél­dául a kivarróban, amely kifejezetten kézimunka jel­legű, a betanuláson túl jó­részt az egyéni képességtől, szorgalomtól is függ a kere­set. Természetes, hogy van­nak olyan dolgozók, akik bár egyidőben kezdték a mun­kát, a teljesítményük, s így keresetük sem egyforma. Vannak, akik a 12—16 forin­tos órabért is elérik, míg mások csak felét. A szövő­előkészítőben 2250 forint, a szövődében 2050, a kivarróban 1550 forint az átlagkereset. Ebből következtethető, nogy a gépen dolgozók gyorsab­ban képesek a szakmát el­sajátítani és a keresetük is magasabb. Beilleszkedés, munkássá válás — Az elmondottakból kö­vetkezik az is, hogy rendkí­vül nehéz és sok türelmet igénylő feladat a munkássá válás, a szervezett munka- rendszerbe való beilleszke­dés, a technológiai fegyelem megtartása. — Hogyan fejlődik tovább az V. Ötéves tervben az új­fehértói gyáregység? Milyen beruházásokra kerül sor? — Ujfehértói gyáregysé­günk folyamatosan tovább­fejlődik az V. ötéves terv­ben. A tervek szerint Ujfe- hértón további 360,6 milliós költséggel egy korszerű, fé- süsfonoda létesül, melynek a befejezési határideje 1977. december vége. Itt a legkor­szerűbb szovjet, lengyel, svájci, francia és nyugatné­met textilgépek kerülnek fel­szerelésre, amelyeken a ter­vezett évi 1200 tonna fonal gyártását biztosítani tudjuk. Az üzembe helyezésig mint­egy ezer dolgozónak szüksé­ges elsajátítania a fonalgyár­tás legfontosabb ismereteit, hogy az új, korszerű gyár eleget tudjon majd tenni a követelményeknek. Farkas Kálmán Naponta átlagban ezer-ezerkétszáz mázsa ku­koricát szállítanak a tarpai Esze Tamás Tsz új szárítójába. (Elek Emil felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents