Kelet-Magyarország, 1975. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-19 / 246. szám
6 KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1975. október 19. Ajánlásbrigádoknak HALOM FELJEGYZÉST. JELENTÉST, jegyzőkönyvet olvastam nemrég. A nyíregyházi pártszervezetek vezetői foglalták össze ezekben: mit tettek eddig a közművelődési párthatározat megvalósításáért. Adatok, tények sorakoztak a jelentésekben, hányán járnak iskolába, milyen az arány a nyolc általánost végzettek és az ezzel nem rendelkezők, a szakmunkások és a betanított között, és így tovább. Az összkép biztató, ezt fogalmazta meg a pártbizottság is a tapasztalatok alapján. De ezt olvashatja az ember abból a néhány soros levélből is, amelyet a Magyar Acélárugyár tiszaszalkai gyáregységéből küldtek szerkesztőségünknek. „A gyáregységünknél dolgozó munkások egy része traktorosként kezdte még a gépállomáson — írják. — Azóta igen komoly változások történtek nálunk: ipari üzem lettünk. Nemcsak. belföldre, hanem elég nagy volumenben exportra is termelünk. A termékekkel szemben támasztott követelmények egyre nőnek, aminek kielégítéséhez képzett szakmunkásokra van szükség...” Az üzemek egy részében, különösen a közművelődési párthatározat megjelenése, megvitatása és a helyi intézkedési tervek kidolgozása óta kezd magánügyből közüggyé, politikai kérdéssé válni a művelődés. Ezt nem csak olyan jelekből mérhetjük, mint az ÉPSZER, a^papírgyár, a záhonyi MÁV, a Nyíregyházi Konzervgyár és más üzemek igyekezete, hogy függetlenített népművelőt alkalmazzanak, akinek egyetlen dolga a munkások, az összdolgozók kulturális nevelését irányítani, programokat ajánlani, helyi rendezvényekről gondoskodni. Ezek terjedését is a párthatározatnak köszönhetjük, de nem csupán ennyit. Változóban van a gazdasági és más vezetők viszonya is a művelődéshez. Tartalmas — több évre szóló tanulási, továbbképzési tervek készülnek, összhangban az üzem, vállalat, intézmény távlati fejlesztésével. Egyre keveseob az olyan tapasztalat, amikor a vezető egyéni szimpátiája, érzelmi kötődése szabja meg, hogyan támogatja a munkahelyen belüli művelődést. NEM GONDTALAN AZONBAN a „ho- „gyan” kérdése, erre is figyelmezteti a pártós művelődési szerveket a párthatározat óta eltelt időszak. Sok még az általánosan megszabott kulturális feladat, a regisztrálás, a mindent egyszerre akarás, és kevés a helyi adottságokra és igényekre alapozott koncepció, amely meg tudja ragadni azt a néhány legfontosabb feladatsort, amely a legtöbb figyelmet érdemli. Az intézkedési tervek egy részéből nem derül ki, melyek a legfontosabb tennivalók az általános, a politikai és szakmai műveltség erősítésében. És hogyan, milyen eszközökkel akarják fokozatosan megvalósítani a feladatokat? Sok szó esik mostanában, helyesen, a helyi politika kialakításáról, amely az országos politika helyi sajátosságok szerinti legjobb megvalósítását feltételezi. Ehhez hozzátartozik, nemcsak a gazdasági és egyéb feladatok helyi kidolgozása, hanem a helyi művelődéspolitika is. Ha a pártszervezetek intézkedési terveinek egy részét öszecserélnénk, olykor úgy tűnik, csak a számokat kellene kijavítani, annyira hasonlóak egymáshoz. Pedig más a művelődési tennivaló egy régi üzemben, más egy újban, ugyancsak más egy erős tsz-ben és egy gyengében, mert mindnek megvan a másikhoz ugyan hasonló, de mégis sokban eltérő vonása. És a művelődésben ezekre nem figyelni, nagy hiba lenne... FORMÁLÓDÓBAN VAN A SZEMLÉLET, hogy a művelődés nem magánügy. De még hosszú az út, amíg ez mindenütt általánossá válik. Ezzel együtt segítséget kell adnunk a pártszervezeteknek ahhoz, hogy a valóságos helyzetre alapozott művelődési programot dolgozzanak ki, vagy a meglévőt módosítsák. A „hogyan”-ban pedig a köz- művelődési intézmények dolgozói, elsősorban a kommunisták lehetnek az üzemi pártszervezetek segítségére. Ennek jó példáit találhatjuk Mátészalkán, ahol a városi könyvtár az üzemi szocialista brigádok kulturális munkáját segíti rendszeresen. Kell az ajánlás mindenütt, hogy az emberek eligazodjanak műveltségük gyarapításában. Páll Géza BEMUTATJUK A jubiláló KFKI Jubilál a Központi Fizikai Kutató Intézet: 25 éve alapították. Ebből az alkalomból hívta meg látogatásra Pál Lénárd akadémikus, főigazgató a sajtó munkatársainak egy csoportját, köztük lapunk munkatársát. A csillebérci kutatóintézet — amelyet legtöbben atomreaktoráról, mintegy „atomvárosként” ismernek — sokszorosan túlnőtte az első elképzelésekben szereplő terveket. 1950-ben egy nagy kutatóintézetet vázoltak fel a tervek: száz munkatársra gondoltak. Ez' az akkori időkben, amikor az egyetemeken két-három fős kutatócsoportok működtek, valóban nagynak számított. Most kétezren dolgoznak a KFKI-ben, az eredeti terveknek minden szempontból a sokszorosát teljesítik. Nemcsak „atomváros” Nagyon sok érdekes műszerrel, adattal, információval ismerkedtünk meg az intézetben, de engem különösen két kérdés foglalkoztatott: hogyan tarthatnak lépést az itt dolgozó kutatók a nálunk sokkal gazdagabb, nagyobb és régebbi intézetek munkatársaival. A másik kérdés is a munkával kapcsolatos: a kutatóintézetek általában az elméleti munka színhelyei, viszont a megítélés szempontjából sok múlik azon, hogyan lehet alkalmazni a gyakorlatban a kutatások eredményét. Az intézetben tett látogatás során mindkét kérdésre sokoldalú választ kaptam. Ezekből kitűnik: nehéz munkát kellett végezni, hogy a nemzetközi tudományos életben egyáltalán elismerjék az új magyar intézetet. Jánossy Lajos akadémikus így emlékezett vissza erre a jubileum alkalmából: először nem új eredmények elérésére törekedtek, hanem arra, hogy a kutatási területekhez tartozó (máshonnan már ismert) eredményeket reprodukálják. Az volt a cél, hogy ezzel modern kutatási módszereket alakítsanak ki. Az elképzelés sikerrel járt, mert néhány év során a külföldi eredmények sikeres reprodukciója fokozatosan, majdnem észrevétlenül átment új eredmények elérésébe, s bekövetkezett az az időszak, amikor eredményeink magas szintű nemzetközi elismerésben részesültek. Ezt jelzi az is, hogy a kutatóközpontot sok neves tudós kereste már fel, közülük itt most csak a Nobel-díjasokat említjük: Bá- szov, Prohorov, Seeborg, Rabi, Mössbauer, Heisenberg, Gábor, Kasler — szakterületük legkiválóbbjai. Pál Lénárd akadémikus azt is elmondta: igen fontos törekvésük, hogy a fejlett kutatógárda a nemzetközi együttműködés élvonalában legyen. Ez azt jelenti, hogy nem állítanak minden eszközt az új felfedezések elérésének szolgálatába, hanem az az elsődleges cél, hogy a legújabb felfedezések fel- használását, továbbfejlesztését tudják megoldani. A tudományos életben jól bevált szokásokkal és gyakorlattal lényegében európai méretűvé tágították a kutatóközpontot. Itt ugyanis 4—6 MWatt teljesítményű kutatóreaktor működik, de ha ennél nagyobb teljesítményűre van szükség, a tudósok a szocialista országok dubnai atomkutató-intézeté- ben végezhetik el a kísérletnek azt a szakaszát, amelyhez nagyobb teljesítményű berendezés szükséges. Természetesen ezen Kívül is sok intézettel tartanak kapcsolatot Európában a tudósok tanulmányútjai és külföldön elvégzett kísérletei alapján is. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a kutatóközpont feladatkörébe tartozó kísérleteket a magyar tudósok — függetlenül a KFKI méreteitől és részben anyagi lehetőségeitől — el tudják végezni. A Központi Fizikai Kutató Intézet a hetvenes évek elejétől egyre nagyobb figyelmet fordít az ország gazdasági fejlődéséi közvetve vagy közvetlenül szolgáló 'kutató- fejlesztő munkára. Elsősorban a mérés- és számítástechnika területén gyümölcsöző az együttműködés. Érdekes gyakorlati példák igazolják- ezt. Közismert például, hogy egy kutatóintézetben sok és nagy pontosságú mérést kell elvégezni, erre számbs speciális műszer is rendelkezésre áll. De az iparban is egyre nagyobb szerepet kapnak a gyors és pontos mérések. Jelentős gazdasági hasznot hoz a Dunaújvárosi Acélműben és a Győri Vagongyárban a KFKI által kidolgozott expressz oxi- génmeghatározó berendezés, amelynek lelke a magfizikai kutatások számára kidolgozott neutrongenerátor és adatgyűjtő rendszer. Dunaújvárosban kb évi 600 millió forintos megtakarítást értek el a berendezés gyors munkája révén. Eredmény a gyakorlatban Világméretű „fehérjeéhség” és a takarékos gazdálkodás tette indokolttá, Hogy a KFKI egy gyorsanalitikai eljárást dolgozzon ki a fehérjetartalom meghatározására. Az azóta híressé vált (díjat nyert) „-Autoprodet” készülék iránt igen nagy érdeklődés nyilvánult meg a hazai és külföldi mezőgazdasági szakemberek részéről. Szintén a mezőgazda- sági munkát érinti a nedvességtartalom-mérés. Esős években nagyon sokat jelent, hogy terményszárítás közben milyen pontosan és gyorsan tudják a nedvességet mérni. Fizikai kutatásoknál ez már megoldott, s hasonló elven a mezőgazdaság számára alkalmas méretű berendezést is elkészítették: ez percenként képes mérni a nedvességtartalmat. Nagy sikere van a számítógépekhez is csatlakoztatható orvosi célokra kitűnően alkalmas automatikus analitikai berendezésnek a „Satellit”-nek, amely vér, vizelet, stb. (általában testnedvek) komplex analízisét végzi el igen nagy sebességgel. (A kutatóközpontban látott sok berendezés közül talán ezt az egyet — amelyből egy-egy már működik Pécsett, illetve Budapesten — ajánlanám a megye egészség- ügyi vezetőinek figyelmébe. Bár ipari gyártásra a KFKI nem rendezkedhet be, szocialista szerződéssel mégis meg lehetne szerezni a nyíregyházi megyei kórház és rendelőintézet számára. Tudjuk, hogy csak a rendelőintézetben naponta háromezer beteget kezelnek, s legtöbbnél valamilyen analitikai vizsgálatra szükség van. A KFKI-ben szerkesztett berendezés óránként 240 analízist végez, teljes biztonsággal. A tárgyi, és ß személyi feltételek javításában éppen Szabolcs - Szatmár megyében, Nyíregyházán jelenthetne kimagasló jó eredményt, ha egy ilyen berendezést munkába lehetne állítani.) Sok érdekes kísérletet, berendezést lehetne sorolni, ehelyett azonban még egy érdekes adat, mennyibe kerül mindez? A. vállalatok részére megbízás alapján végzett munka kb. 60 százalékban fedezi az intézet működési költségeit. A hiányzó 40 százalékot az állami költségvetés szolgáltatja és főként az alapkutatási tevékenység támogatására szolgál. A jubiláló KFKI most készülő újabb középtávú terveiből — mint ezt a kutató- központ vezetői elmondták — jól kivehető a gazdaságpolitika támogatása a tudomány egyre fokozódó aktív közreműködésével. Változatlanul arra törekednek, hogy a kutatómunkában a nemzetközi haladás élvonalában legyen az intézet. De az is fontos cél, hogy sajátos eszközeikkel segítsék a kis energiá-felhasználással járó, nem anyagigényes, de jelentős szellemi értéket kiaknázó termelési tevékenységet, újabb kiemelkedő ipari eredmények elérését. Marik Sándor Hatodik hete feküdt a kórházi ágyon, és még mindig nem tudott felkelni. Olyan gyámoltalan és gyenge volt, mint a néhány napos gyerek. Vigasztalták, etetgették, emelgették, mert nem tudott magán segíteni. Valahányszor megmozdult, bekötözött lábába mindig belehasított a fájdalom, fel egészen a combjáig. A professzor többször megvizsgálta, és csak így biztatta: — Ne féljen, öreg barátom, mindent elkövetünk. Itt a kórteremben hat hét óta semmi sem változott, csak a betegek és az ablakon túl az erdő. Az öreg fákat tündérruhába öltöztette a tél. Ágaikat vastagon belepte a zúzmara, és ha kisütött a nap, csillogott minden kis gally. A keskeny, pókhálószerűen szétfutó gyalogösvényeket batakarta a hó. Fehér volt minden, csak a kockaköves út maradt fekete, mert ott olvadt. Vida sokszor elkeseredett. Tudta már, hogy mi van otthon, és szeretett volna hazamenni. Az emberek bejártak hozzá. Vasárnaponként tíz-tizenöt látogatója is volt. Ezek voltak a legjobb napok, a látogatás napjai. Jó volt várni, azután együtt lenni a családdal, Rózával, meg valamelyik kisunokával vagy ismerőssel. És amikor hazamentek, jó volt gondolatban velük menni. Vida örült, hogy újra alakul a szövetkezet, de nyugtalankodott is, hogy nem lehet ott. Hiába vigasztalták, hogy nyugodjon meg, minden rendben halad — megértette ő az emberek szavából, hogy igen sok a baj. És elmondta neki a mindig őszinte Róza is, hogy szegény Sápinak aludni sincs ideje, annyit fáradozik. És amikor végre Sápi János is eljött, Vida csak ránézett, és már tudta, hogy Szendrei József: Lesz még gyümölcs a fán »Részlet a nemrég elhunyt szerző 1958-ban megjelent regényéből. ez az ember élete legnehezebb napjait éli. Egy komoly, ráncosodó arcú férfi állt meg az ágya mellett, ugyanúgy mosolygott, mint régen, de ez a mosoly már a nagy gondok tengerében megmosdatott arc mosolya volt. Lehajolt hozzá, és megcsókolták egymást. Ez a csók sem olyan volt, mint az egyszerű látogató csókja, hanem nehéz, férfiízű, hosszú csók, amely égette az arcot. ,Igy csak a harcosok csókolják meg egymást, és azok is csak igen nehéz csatákban. — Csak, hogy még egyszer látlak, Jánoskám. — Csak, hogy még egyszer látlak, elnök elvtárs. Elengedték egymást, és Sápi felegyenesedett. De a tekintetük, a szemük sugara ösz- szekötődött, és egymás arcáról olvastak. —- Ülj le János, ott a szék. Sápi leült, és két igen nagy almát meg egy üveg pálinkát húzott ki a zsebéből. — Égy kis pálinka, elnök elvtárs, meg két alma, a szövetkezetiből. Vida szeme megcsillant. Elvette az almákat. Szép, fényes, félig piros, félig sárga almák voltak. — A napokban kint jártunk — mondta Sápi —, megnéztük, mit lehetne csinálni azzal a gyümölcsössel. Megnéztük a te fáidat is. És egy kis pálinkát is hoztam. Igaz, hogy ezt nem a magaméból, de igen jó, kóstold csak meg. Tornyos Ignác küldte. — Tornyos Ignác? — kérdezte Vida csodálkozva. — ö. És üdvözöltet is. Gyógyulást kíván. — Tornyos Ignác? — Igen. Tudod, egészen összebarátkoztam vele az elmúlt hetekben. Akár hiszed, akár nem, de én azt az embert megkedveltem. Vida elnézett az ágy fölött, át a túlsó falra. Valaha sokat tánult ettől az embertől. Tőle tanulta meg a gyümölcsfa-telepítést is. Később, amikor az első holdat beültette, Tornyos Ignác szerzett neki csemetéket. Tisztelték egymást. Tornyos Ignác tisztelte Vidát az akaraterejéért, Vida tisztelte Tornyos Ignácot a tudásáért. Ez a barátság az utóbbi években elmúlt, elfeledték, mert Vida kommunista volt, szövetkezeti elnök. Tornyos Ignác meg kulák. — Mit mondott még Tornyos Ignác? — kérdezte később Vida. — Nagyon sajnál téged. — Mondd meg neki, ha hazamégy, hogy köszönöm az üdvözletét, és én is üdvözlöm. — Tudod — mondta Sápi zavartan —, ő nem olyan kulák, mint a többi. Ö egy olyan izé. .., hogy is mondjam, olyan tudós. — Az. Vida még mindig a falat nézte, és gondolkodott. Sápi közben elmondott mindent, hogy mi történt a faluban, és mi a helyzet most. Vida végighallgatta, azután ezt kérdezte: — Az almából tudtok még csinálni valamit? — Talán. A javát kiválogatjuk, és eladjuk a nyíregyházi piacon, meg itt Debrecenben. A többiből pálinkát főzünk. A fákAz intézetben nagy gondot fordítanak! a sugárvédelemre, a sugárveszélyesl helyen dolgozók biztonságos védő-j ruhát viselnek.
