Kelet-Magyarország, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-11 / 213. szám
8 K ELET-M AG Y ARORSZ AC 1975. szeptember 11. Bashalom női labdarúgó- csapata az elmúlt vasárnap délelőttre barátságos mérkőzésre hívta meg a nagycser- keszi lányokat. Női foci Bashalmon, a Ti- szaeszlárhoz tartozó, mintegy nyolcszáz lakosú tanyaközpontban ? Gondoltunk egyet, s kiugrottunk megnézni: hogy rúgják a labdát a bashalmi lányok. A bashalmi futballpálya mellett, egy fasorokkal övezett, szép és füves - tisztáson, szinte a természet kínálta helyen alakították ki a kispályát. A pálya szépen megvonalazva, csíkosra festett kézilabdakapukkal — rajtuk háló —, előkészítve várta a mérkőzést. A bashalmi lányok javában melegítettek, mikor megérkeztünk. Szép szerelésben, fehér nadrágban, sötétkék mezben a kapuralövést gyakorolva várták a nagy- cserkeszieket. Hamarosan kiderült, hogy újdonság a női foci Bashalmon. Bökönyszegi Erzsébet, a csapat kapitánya is ezzel kezdte. — Eljutott hozzánk egy körlevél, hogy augusztus 20- án női labdarúgótorna lesz Oroson. Felvetődött a gondolat, hogy indulni kellene. — És ezzel meg is alakult a csapat? — Nem ment ennyire köny- nyen. Mert az az igazság, hogy mi, lányok is gondolkodtunk. Egy kicsit restelltük is, hogy kiálljunk futballozni. Majd jól kinevetnek bennünket — gondoltuk. — Végül is megalakult a csapat? — Először öten voltunk, de már tízen játszunk rendszeresen és biztos, hogy leszünk még többen is. A fiúk sem nevetnek ki bennünket. Ha jövünk edzésre és ők játszanak a pályán, szó nélkül abbahagyják. Ha játszunk szurkolnak, segítenek. — Edzés is van? — Mindannyian járunk, bár majdnem minden játékos vagy Nyíregyházán, vagy Ti- szalökön dolgozik. Úgy délután négy óra tájban érünk haza, s utána jövünk ki edzésre és játszani is. Edzőjük is van, a mindössze huszonkét éves Takács Károly személyében. Tisza- lökön is futballozott — ott is dolgozik a sütőipari vállalatnál —, jelenleg a járási II. osztályú bashalmi futballcsapat egyik legjobbja. Őt bízták meg, s szívesen vállalta. — Igyekszünk úgy csinálni, hogy a legjobb legyen — mondta. — Fokozatosan kezdtük az edzéseket. Minden alkalommal komolyan bemelegítünk, gimnasztikázunk, s sokat gyakoroljuk a labdakezelést. A lányok hallgatnak rám és igazán nagyon lelkesek. Úgy tervezzük, hogy ez évben csak edzéseket tartunk és barátságos mérkőzéseket játszunk. Utána jövőre neA Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-003. n-r:77. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 12 334 Postacím: 4401 Nyíregyháza. Pf.: 47. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5 Telefon: 10—150. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon NYÍRSÉGI nyomda Nyíregyháza, Árok utca 15. F. v.: Holéczi István Egy kis játék. A csíkos mezes lány szépen hozza ki a labdát kapuja előteréből. A szerdai bajnoki fordulóban nem születtek vaskos meglepetések. Egyedül az Újpesti Dózsa tudott nyerni idegenben és a vendégek közül még a Bp. Honvéd erejéből futotta egy pontra. Amint az várható volt, elveszítette veretlenségét az újonc Kaposvár, de az Üllői úton sem keltett csalódást a vidéki csapat. A 16 főnyi mezőnyben a Ferencváros és a Diósgyőr még veretlen, sőt a vezető zöldfehérek még pontot sem veszítettek. Nem nyert még mérkőzést a Békéscsaba és a Tatabánya. A góllövésben is a Ferencváros jár az élen, már 15 alkalommal találtak a négy ellenfél hálójába, míg a Diósgyőr védelme 360 perc alatt mindössze egy gólt kapott, ugyanannyi idő alatt a bajnok U. Dózsa tízet. Továbbra is jól szerepel az MTK-VM, s meglepő, hogy a SZEOL a hazai győzelmek után idegenben már másodszor kapott ki gólokkal. Eredmények : MTK-VM—SBTC 3:0 (1:0). Hungária út, 3000 néző, vezette: Palotai. Góllövők: Kovács B., Borsó, Kiss T. Ferencváros—Kaposvár 4:2 (2:0). Üllői út, 25 000 néző, vezette: Müncz. Góllövők: Mucha. Magyar, Nyilasi, Ebedli, illetve Varga és Túrái. Vasas—Zalaegerszegi TE 2:0 (1:0). Fáy utca, 2500 néző, vezette: Mohácsi. Góllövők: Váradi 2, egyet 11-esből. Videoton—Csepel 2:0 (1:0). Székesfehérvár, 10 000 néző, vezette: Petri. Góllövők: Wollek, Czeczeli. Haladás VSE—SZEOL 5:1 (2:1). Szombathely, 8000 néző, vezette: Tompa. Góllövők: Király és Farkas (2—2), Fedor, illetve Antal. TJjpesti Dózsa—Tatabánya 3:1 (2:1). Tatabánya, 6000 néző, vezette: Szávó. Góllövők: Zámbó, Fazekas, Fekete, illetve Selenka. Rába ETO—Bp. Honvéd 1:1 (1:1). Győr, 8000 néző, vezette: Halász. Góllövők: Somogyi, illetve Kocsis I. Diósgyőr—Békéscsaba 1:0 (1:0). Diósgyőr, 12 000 néző, vezette: Pádár. Góllövő: Váradi. A BAJNOKSÁG Állasa 1. FTC 4 4 _ _ 15- 5 8 2. Diósgyőr 4 3 17- 1 7i 3. MTK-VM 4 31 9- 2 6 4. Videoton 4 31 9- 4 6 5. Bp. Honvéd 4 2 1 1 7- 7 5 6. Rába ETO 4 1 2 1 8- 6 4 7. Kaposvár 4 1 2 1 6- 6 4i 8. Ü. Dózsa 4 22 7-10 4 9. SZEOL 4 22 5-12 4/ 10. Haladás. 4 1 1 2 9- 8 11. Csepel 4 1 1 2 7- 8 12. Vasas 4 1 1 2 6- 8 31 13. ZTE 4 13 5- 7 2 14. Békéscsaba 42 2 3- 7 2 15. Salgótarján 4 13 6-12 2 16. Tatabánya 41 3 6-12 1 1960-1975 - 6:4 A napokban érdekes labdarúgó-mérkőzésre került sor. Kisvárdán. A 15 éves jubileum alkalmából rendezett mérkőzésen. az 1960. évben országos középiskolai labdarúgó-baj-| nokságot nyert csapat játszott a jelenlegi gimnáziumi váló-, gatottal, akik 1975-ben bronzérmet szereztek. A találkozón a nagyobb rutin és a tapasztalat döntött az „öregek” javára, j A mérkőzés krónikája: 1960-as csapat—1975-ös csapat 6:4 (1:2) Kisvárda, 300 néző. 1960: Dr. Szepesy (Bajkai) — Kövi, Tóth II, Lázár — Balogh K., Matuk S. (Tóth B.) — Bodnár (Tóth G.), Müller (Dr. Grigories), Demeter (Belányi), Kovács K., Jedla. 1975: Samu (Bíró) — Tóth B., Szabó, Burkus -— Hegyes, Dolhai, Dajka — Zajcz (Sipeki), Szántó, Váradi, Sós B. Mindkét csapat edzője: Oláh.Tibor. Góllövők: Belányi, Tóth II, Tóth B., Matuk, Demeter, Bodnár, illetve Sós (2), Szántó (2). Jók: Dr. Szepesy (a mezőny legjobbja), Belányi, Müller, Lázár, Jedla, illetve Szabó, Sipeki, Váradi. ; " Sakk megyei bajnokság: A Spartacus-Petőfi vezzük be a lányokat valamilyen bajnokságba. A lányok közben szorgalmasan rugdaltak kapura. Kiderült, hogy egészen ügyesek. Különösen Bökönyszegi Erzsébet — csapatkapitányhoz méltóan — suhintotta meg derekasan a labdát kapura, szinte süvített a levegő. A közel száz főnyi nézősereg — főleg fiatal fiúk — nem győzték kapkodni a fejüket a kapu mögött. Minczér Margitnak sem kellett azonban szégyenkeznie, ügyesen célozgatta a kaput, főleg ballal. — Jósaváros ellen 5:0-ra győztünk — mondta —, s mind az öt gólt én rúgtam. Ha csak lehet, inkább ballábbal szeretek rúgni. A húgom, Gizi is kimondottan ballábas. A kapus, Szóláth Ilonka nem győzte öklözni a labdákat. Kötőhurkoló-konfekció tanuló, a Tiszalöki HÖDI- KÖT-be jár gyakorlatra, s ott már védett néhányszor. — Nem félek én a lövésektől — vélekedett —, ha tudom megfogom, ha nem, akkor meg kiöklözöm. — S ha gólt kap? — Hát olyan is van. Nem örülök ilyenkor, kicsit mérges vagyok arra, aki berúgja. Megtudtuk, hogy a tiszaesz- lári Kossuth Tsz patronálja a bashalmi női focicsapatot. Jármi Ferenc agronómus és N. Tőkés József, a bashalmi sportelnök tevékenykednek különösen sokat. A pályát is ők mérték, jelölték ki. — Bár nem itthon dolgoznak a lányok — mondta Jármi Ferenc —. mégis szívesen csináljuk. Délután itthon vannak, s legalább van hol mozogjanak, játsszanak. A bashalmi KISZ-szervezet is segíti őket. A felszerelést a KISZ-től kapták. Végül elmaradt a Bashalom—Nagycserkesz női focimérkőzés. A nagycserkeszi női csapat vezetői átugrottak — nagyon sportszerűen —, s elnézést kérve közölték, hogy a cserkészi lányok nem tudnak jönni. A bashalmi lányok nem estek kétségbe. Pillanatok alatt két csapatot alakítottak, s fociztak nagy lelkesedéssel... Utána biztosan jólesett mindannyiuknak a vasárnapi ebéd. Bézi László az élen Az elmúlt hét végén, a kilencedik forduló mérkőzéseivel folytatódtak a megyei sakkcsapatbajnokság küzdelmei. A forduló rangadóján, a Nyíregyházi Spartacus-Petőfi—Kisvárdai SE találkozón a nagyobb tapasztalat döntött, s a nyíregyháziak fölényes győzelmet arattak. E mérkőzés után a nyíregyházi csapat már megszerezte a megyei bajnoki címet, viszont a második-harmadik helyért még négy-öt együttes küzdhet komoly eséllyel. A megyei csapatbajnokság kilencedik fordulójának eredményei: Tisza eszlár—Fehérgyarmat 10:0, Nagykálló—Tiszalök 3,5:6,5, Asztalos SE—-Záhony 6:4, Spartacus-Petőfi—Kisvárdai SE 7,5:2,5, Ujfehértó- Vakok 1:9. A megyei csapatbajnokság állása a következő: 1. Nyíregyházi Spartacus-Petőfi 70. 2. Asztalos SE 48, 3. N.agy- kállói SE 48, 4. Kisvárdai SE 47,5, 5. Nyíregyházi VSC 45,5. 6. Tiszalöki MEDOSZ 44,5. 7. Záhonyi VSC 38,5, 8. Vakok SC 31,5, 9. Újfehértói Vörös Meteor 26, 10. Tisza eszlári Tsz 24, 11. Fehérgyar mati MEDOSZ 23 ponttal. A soron következő, tizedik forduló találkozóit szeptember 14-én, vasárnap játsszák le a csapatok Tiszai Kálmán A teke NB III eredményei NB III-as tekecsapataink közül a T1TÁSZ Elektromos idegenben aratott nagyszerű győzelmet a legutóbbi fordulóban. A Taurus viszont testvércsapata, a Volán-Dózsa ellen szerezte meg a győzelmet. Eredmények: Gyulai SE—Nyíregyházi TITÁSZ Elektromos 3:5 (2365:2367). Izgalmas csatában, sikerült a két pontot megszereznie a nyíregyházi csapatnak. Legjobb dobók: Kalics György 440, Fehér József 433, illetve Pető Zoltán 432, Spisák László 424 fa. D. Bocskai—Nyíregyházi Spartacus-Petőfi 7:1 (2573: 2380). A nyíregyházi együttes meglehetősen gyenge telje- 'sítményt nyújtott. Legjobb dobók: Győri Sándor 465, Bessenyei János 456, illetve Mártonfalvi Miklós 426, Koppányi András 412 fa. D. Volán—Orosi Tsz 6:2 (2186:2096). Biztosan nyert a hazai csapat. Legjobb dobók: Budai László 388, Kállai Barna 384, illetve Zámbó József 366, Hegedűs József 363 fa. Nyíregyházi Taurus—Nyír egyházi Volán-Dózsa 6:2 (2475:2351). A jó formában levő Taurus győzelme megérdemelt. Legjobb dobók Hercegfalvi Attila 440, Hercegfalvi József 436, illetve Tóth János 421, Szokolyi István 419 fa. Iiercegfalvi János Újabb forduló a labdarúgó NB l-ben Ilii iliiaiii programi ajánlatunk KOSSUTH RADIO MŰSORÁBÓL 8,20: Zenekari muzsika. — Közben: 9,00: Emlékszik még GvadányiFa? (Isrh.) — 9,26: A zenekari muzsika folytatása. — 10,05: Iskolarádió. — 10,30: Otelló. Részletek Verdi operájából. — 11,29: Mindenki Könyvtára. Makszim Gorkij: Artamonovok. — 12,35: Melódiakoktél. — 13.40: Az én fiam olyan ügyetlen. — 14,00: Karel Valdauf fuvószene- kára játszik. — 14,10: Zengjen a muzsika. — 15,10: Svéd Sándor két Kálmán-operettdalt énekel. — 15,25: ,,Nyitnikék” — Kisiskolások műsora. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: ,,Vén Európa” Hotel. Reményik Zsig- mond regénye rádióra alkalmazva. — 17,05: A Bolgár Kultúra Hete. Zenés bulgáriai képeslap. — 17,49: Szabó Lőrinc. Vagy boncoljuk-e magunkat elevenen? Illyés Gyula előadássorozata. VI. rész. — 18,09: Mozart: C-dúr szimfónia. — 18,30: Esti Magazin. Jelentés a kötöttfogású birkózó VB-ről. — 19,15: Kritikusok fóruma. — 19,25: A Belügyminisztérium Duna művészegyüttesének népi zenekara játszik. — 19,56: Puccini: A Nyugat lánya. Háromfelvonásos opera. PETŐFI RADIO MŰSORÁBÓL 8,05: Operettrészletek. — 9,03: Nóták. — 9,30: Mit rejt a térkép? — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — 11,50: Makacs hagyományok. — 12,00: Magyar táncokról. — 12,21: Händel: Szerelmi mámor — kantáta. — 13,03: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. — 13,20: Haydn: Cdúr vonósnégyes. — 14,00: Rádiónapló — kettőtől hatig... — 18,10: Csak fiataloknak! — 19,13: Rádióhangversenyekről. — 19,43: A politikái irodalom új könyveiről. — 20,13: Rendezte: Kőváry Katalin. Szégyenteljes ütközet. Rádiójáték. I. rész. Irta: Kopányi György. — 21,01: A Bolgár Kultúra Hete. Szófiai slágerkoktél. — 21,43: Agay Karola régi magyar dalokat énekel, Szendrey Karper László gitározik. — 22,00: Kadosa Pál: IV. szimfónia. — 22.30: Félóra sanzon. — 23,15: Csajkovszkij: Az évszakok. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,30—18,30: Észak-tiszántúli krónika — A nyíregyházi NAP együttes felvételeiből. — Táguló látóhatár. Plavecz János mező- gazdasági műsora. — Székely Mi- nály n,épdalénekes műsorából. MAGYAR TV 8,05: Iskolatévé. Magyar irodalom (ált. isk. 5. oszt.) Mesél a nép. — 9,05: Környezetismeret. ’ (ált. isk. 3. oszt.) Nagyüzemi veteményeskertben. — 11,05: Kémia (ált. isk. 7. oszt.) Az anyag változásai. — 12,10: Film- esztétika (középisk. Ill—IV. oszt.) Táj, sor»,, küzdelem. — 13,05: Magyar irodalom (Isrn.) — 14,05: Környezetismeret (Ism.) — 15,55: Kémia. (Ism.) — 16,38: Patyomkin páncélos. Szovjet film. (Ism.) (Az 1975. szeptember 16—20-i Filmesztétika adásokhoz). — 17,45: Hírek. — 17.50: Telesport. — 18,15: Companero. Angol dokumentumfilm. — 19.05: Reklámműsor. — 19,15: Esti mese. (Színes). — 19,30: Tv-hír- adó. — 20.00: A fekete tulipán. Alexandre Dumas regényének magyarul beszélő angol tévé- film-változata — II. rész. — 21,15: Dalok, táncok a Szovjetunióból. (Színes). — 21,20: Beszélgetés Ortutay Gyulával I. (— a felszabadulásig). — 22.30: Tv-híradó 3. — 22,40: Tv-tükör. 2. MŰSOR 20,00: Vajda Lajos. Képzőművészeti portréfilm. (Színes). — 20,30: ZENÉS TV-SZINHAZ. (Színes). Offenbach: A férj kopogtat. Zenés bohózat. (Ism.) — 21,10: Tv-híradó 2. — 21.30: Reklámműsor. — 21,35: A férfi, aki elégette saját holttestét. Magyarul beszélő olasz TPilm. BR ATI S L A V AI TV 16,35: Hirek. — 16.40: A jégkorongozás hirei. — 16,55: Vásári pillanatok. — 17.00: Bratislayai esti műsor. — 17,15: Lányok, fiúk magazinja. — 18,00: Esti mese. — 18,10: Népdalok. — 19.00: Tv-hira- dó. — 19,30: Időszerű kamera. — 20,00: A különös Savage asszony. Tv-játék 1. rész. — 21.20: Szabad fórum. — 22.00: Békét a kunyhóknak. háborút a palotáknak. Szovjet tv-sorozat 3. rész. — 23,05: Tv-hiradó. Moziműsor Krúdy mozi: MAGÁNBESZÉLGETÉS. E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra. Béke mozi: SZERELMESPAR AZ ELSŐ ÉVBEN. E. k.: 4, 6 és 8 óra.' Gorkij mozi: TIGRISSZELIDI- TŐNŐ. E. k.: 4. 6 és 8 óra. Móricz Zs. mozi: HAJÓKIRÁNDULÁS. E. k.: fél 6 és fél 8 óra. Kert mozi: ELÁTKOZOTTAK. 18 éven, felülieknek. E. k.: 19 óra. Kisvárdai mozi: VÁDOL A FELÜGYELŐ. Mátészalkai mozi: PUHA Agyak, kemény csaták. Nyírbátori mozi: EGY KIS ELŐKELŐSÉG. Női foci Bashalmon II KeletMagyarország