Kelet-Magyarország, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-07 / 210. szám

1975. szeptember 7. KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 7 P1TAGORAS A nyíregyházi konferencia után Beszélgetés a matematikáról Nemzetközi tudományos tanácskozás színhelye volt a közel­múltban Nyíregyházán: a Bolyai János Matematikai Társulat a tanárképző főiskolán rendezte meg 16 ország szakembereinek részvételével a középiskolai matematika oktatási konferenciáját. A rangos esemény alkalmából beszélgettünk a matematikáról és a matematika oktatásról Bereznai Gyulával, a tanárképző főis­kola tanszékvezető tanárával, a Bolyai társulat megyei tagoza­tának elnökével, és dr. Lipa András főiskolai docenssel, a társulat megyei titkárával. AA'atematika: ez a szó nagyon sok ember számára egyet jelent a képletekkel, a csak a számokra figyelő szigorú számtan tanár­ral. Mások számára egy csodálatos világ, amelynek tényei hatalmas felfedezéseket se­gítettek és segítenek, mint amilyen éppen nemrégiben a Szojuz—Apollo űrutazás volt. A matematika reális helye a köztudatban nyil­vánvalóan e két véglet között van — de mégis hol? — Egyet fogadjunk el alapnak — mond­ják beszélgető partnereink —, hogy mi ma­gunk küzdünk a legjobban a szabály- és kép­letszemléletű matematikai oktatás-tanulás el­len. A helyzet kulcsa körülbelül abban ke­reshető, hogy körülbelül másfél évtizede nyer­hetett csatát az alkotó, gondolkodtató, kor­szerű matematikaoktatás. Talán addig lehetett sok helyen valóságos alapja az elsősorban kép­letekre és szigorú tévedhetetlenségre alapozó matematikatanári módszernek. És az is igaz, hogy a felnőtt társadalom lényegében ezt a régebbi — elsősorban szabály tudásra, képlet­ismeretre ösztönző — matematikaoktatást is­meri. Ebből két dolog következik: a felnőttek egy jelentős része — éppen saját tapasztala­tai miatt — nem rajong a matematikáért. Másrészt az is igaz, hogy a ma iskolába já­rók, köztük saját gyermekeik ismereteit ne­héz követniük, s ez ugyancsak gondot okoz. — Ma már qehezebb matematikát ta­nulnak az általános iskolában. Mint pél­dául a halmazelmélet, valószínűségszámí­tás alapjait. Hogyan illeszthető be a sok új ismeret a korábbi matematikaoktatás­ba? — Úgy is fogalmazhatok, hogy az általá­nos iskola egyes osztályaiban már a korszerű matematikát korszerű módon tanítjuk, pon­tosabban a ma matematikájának alapjait. Ha szigorú meghatározások szerint nézzük, ma már az általános iskolában nemcsak a hal­mazelmélet, valószínűségszámítás, kombinato­rika alapjait tanulják a gyerekek, hanem a gráfelmélet, relációelmélet, topológia, matema­tikai logika alapjait és mindezt struktúrában, mint matematikai csoportokat — bár monda­nom sem kell, hogy pedagógusaink ezeket a szakmai elnevezéseket nem is említhetik. Vi­szont valójában a magasabb matematika ele­meit tanulják a gyerekek. T — Hogyan képzelhető el mindez a gyakorlatban, néhány példával? — Vegyük a kombinatorikát. A pedagó­gus — vagy az óvónő — ad a kisgyermeknek három különböző színű blúzt és három külön­böző színű szoknyát a babával és azt mondja: öltöztesse mindennap másképpen. Ha nem si­kerül minden variációt megtalálni, de arra felhívják a tanuló figyelmét, kikerekedik minden lehetséges megoldás. Egyben a kom­binatorika jellegzetes alapfeladatát oldotta meg. így a gyermek már óvodáskorban szinte észrevétlenül szerzi meg a magasabb matema­tika alapjait, megtanul „matematikaiul” gon­dolkodni; nem képleteket keres, hanem gon­dolkodik. És éppen ezt akarjuk elérni. Mert aki egy ilyen gondolkodásmódot sajátít el, az az élet más területén is keresi a célszerűt, a kedvezőbbet, kezdeményezőbb lesz, és így to­vább. S ha történetesen később olyan munka­körbe kerül (távol a matematikától), hogy pél­dául ő készíti az étlaptervet, s azt nézi, ho­gyan lehet a leggazdaságosabb, legtáplálóbb, legváltozatosabb étrendet összeállítani egy üzemi konyhán, hogyan lehet a munkahelyen rendelkezésre álló gépkocsikkal (vagy más be­rendezésekkel) a legcélszerűbben megszervez­ni a közlekedést, a munkát — már utaltunk ar­ra, hogyan hasznosítható közvetve a korszerű matematikai ismeret, a jól fejlesztett matema­tikai gondolkodásmód. — Utaltak arra, hogy az iskolák egy részében már így tanítják a matematikát. Mikor lehet ez általános, megvannak-e a feltételek? — 1980-ra megtörténik az áttérés. A fő­iskolán már ennek megfelelően oktatjuk a hallgatókat. Egyúttal azonban arra is, hogy a korábbi módszereket is ismerjék, az áttérést segíthessék. A régebben tanító kollégák részé­re sokféle továbbképzést szervezünk, a Bolyai Társulat keretében is. — A matematika szakos tanárok, a matematikát is tanító alsótagozatos taní­tók száma több ezer. Hogyan segíti az ő munkájukat a Bolyai Társáulat? — A Bolyai Társulat a MTESZ egyik tag­egyesülete, újabban így sok segítséget kapunk. Tudományos előadásokat, tanári továbbképzé­seket szervezünk, előadásokat tartunk a tanu­lóifjúság részvételével és szervezzük a külön­böző tanulmányi versenyeket, őszintén meg kell mondanunk, a mostani szép számú ér­deklődő mellett is újabb rétegeket szeretnénk megnyerni, a társulat rendezvényeire híyni. Sok új eredménye van a megyei tagozatnak. A testvérfőiskolák révén gyakori vendégek itt az NDK-beli Auerbach, a csehszlovákiai Usti nad Labem, a romániai Kolozsvár és Bacau főiskoláinak előadói, valamint a szegedi, mis­kolci, debreceni és budapesti egyetemek, in­tézetek tanárai, kutatói. A cél az, hogy a ma­tematikát most tanuló diákok és az ismerete­ket már a gyakorlatban alkalmazó tanárok, szakemberek kitekinthessenek a hazai és nem­zetközi kutatási eredményekre. Emellett egy sor gyakorlati segítséget szeretnénk adni, nem­csak a főiskola és a gyakorlóiskola, hanem a városban, a megyében tevékenykedő szakem­berek bevonásával is. Beszélgetésünk témájá­hoz — a korszerű matematikatanításhoz — jól kapcsolódik a Bolyai Társulat munkája: se­gíti a kutatásokat, a tapasztalatcserét és a ma­ga eszközeivel is hozzájárul a matematika műveléséhez, megszerettetéséhez és fejleszté­séhez. Marik Sándor ZENE, TÁNC Kis muzsikusok Orosz tánc S okat utazom, s leg­alább fél füllel kény­telen vagyok hallgat­ni az utitársak beszélgeté- ' seit. Különösen a hangos beszélgetéseket. Ilyen fél i füllel hallott történet ez is, í amelyet itt leírok. A színhely: személyvonat, ' I. osztályú, úgynevezett pár- nás kocsija. A beszélgetők vasutasok, látásból ismerő­sök is, hiszen többször utaz- j tunk már együtt. Leginkább j ismerős Gyuri bácsi, akit össze se lehet téveszteni a : többiekkel, hiszen öregebb ! is, kövérebb is, és olyan 1 egészségesen piros az arca, ; mint két óriás rózsabimbó, amelyek éppen csattanni, j virulni készülnek. Öt, vagy hat fiatalabb vasutas ült mellette és ve­le szemben, egyiknek már hely se jutott a párnás ülé­sen, a karfán ülve kényel- metlenkedett, hogy hallhas­sa Gyuri bácsit, mert — ahogy a szavaikból értel­meztem — valami különös, nagy esemény történt. — Szóval maga volt az ajser, Gyuri bányám? Nagy- kanállal evett. Mit evett? — Mit ettem? Az apád fülét sózva. Mit ettem vol­na. Sült húst, haturt. Én azt szeretem. — És a górék? Azok mit ettek? — Mék mit. Az osztály- vezető tejfeles tökfőzeléket, az igazgató gombás szeletet. — És a párttitkár? — Bevágott egy egész fa­tányérost. — És mit ittak?-- Én fröccsöt, móri ezer­jóból, merthogy én a sa­vanyítás fröccsöt, szeretem. Az igazgató egri bikavért ivott, de a gyomorbajos osz­tályvezető csak ásványvizet. — Na és, hogy volt? Mi­vel kezdték, mit ígértek? — Az anyád kínját. Mit ígértek volna? Tisztessége­sen köszöntek, kezet fogtak velem, jól meg is szorongat­ták a kezemet és tessékeltek, hogy foglaljak helyet. — Ott, a különteremben... — Nem, az űrhajóban, améket ma lünek fel... Nem értem, hogyan lett belőled vasúti tiszt, miért kaptál aranycsillagot a gallérodra, ha még annyi eszed sincs, hogy a különterem az kü­lönterem, ott bizalmas be­szélgetések, vagy bensőséges ünnepségek zajlanak. MEG EGY ÉV — És ez bizalmas beszél­getés volt? — Nem, hanem bensősé­ges ünnepség, te hólyag, hi­szen engem köszöntöttek, engem ünnepeltek. — Lóvét is adtak? — Adtak. — Mennyit? — Ejnye, de olyan vagy, mint egy vén fehércseléd. Majd megtudod. Ki lesz hir^ detve a termelési tanácsko­záson. — Aha, a vén smucig... Nem meri elárulni... Bizto­san lekenyerezték előbb, hogy tiltakozni se tudjon. — Fogd be a pofád, te tökfej, mert úgy jársz te is, mint az a ganéj Bónis. — Azt is szóba hozták? — Mit? — Hogy Bónist pofonha- jintotta kend... — Azt már rég tisztáz­tuk, most szóba se került, csak annyi, hogy ha levetem a vasutas ruhát ha mégis nyugdíjba megyek, akkor megduplázom a keperészt, két nagy büdös pofont adok Bónisnak. — Erre mit szóltak? — Nevettek. — Na és... A kefét hogy adták be...? Kezdték a tíz Atíyval, igaz? Mert annyit kapott, tudjuk. — Na és, ha annyit kap­tam? Nem megérdemlem harmincegy esztendő 1 szol­gálat és öt kitüntetés után? — Meg, meg, Gyuri bá­tyám... Nem is azért mond­juk. Magától senki se saj­nálja. Kevés vasutas szol­gál olyan önzetlenül, mint maga. — És hibátlanul! — emel­te fel a hangját is, meg fi­gyelmeztetőül a mutatóujját is Gyuri bácsi. — Hóban, fagyban, esőben, szélben, hőségben, nekem mindegy volt. Ha szorított, a munka, mármint a forgalom, vállal­tam a duplázást is. De ne­kem mulasztásom, tévedé­sem, vagy késésem sohasem volt... Éppen ezzel kezdte az igazgató is. Hogy sok most a munka, növekszik a for­galom, különösen a teher­szállítás, ami az én aszta­lom. Az ember meg, már­mint a képzett, gyakorlott, fegyelmezett vasutas kevés. Szükség lenne rám legalább még egy esztendeig, ha vál­lalnám... Hát ezzel kezdték, ha tudni akarjátok, nem az Adykkal. — A párttitkár mit mon­dott? — Megölelt, megcsókolt, megszorongatott és azt mondta: tudta, hogy nem csalódnak bennem. — Mióta párttag maga, Gyuri bácsi.? — 1944 decembere óta. — És mióta vasutas? — 1944 novembere óta. A felrobbantott sínek, a szét­rombolt vasút újjáépítésével L kezdtem. — Tehát vállalt még egy évet? — Vállaltam. És vállalok még, ha kell, és ha bírom többet is. Nem vagyok én beteg, fáradtnak se érzem magam, csak a nyugdíjjo­gosultsági időm érkezett el. Gondoltam, ha itt az idő, hát megyek. De szüksége van rám a vasútnak. Ezt mondta az igazgató is. Ak­kor — mondtam — mara­dok. Bírni még bírom, miért ne maradnék. — Ezek szerint Bónis mégse kapja meg a két po­font. — Majd megkapja. De amíg egyenruhába járok, addig nem nyúlok hozzá. Csak akkor, ha nyugdíjas leszek... Szendrei József Hárfák Szólótáncos.

Next

/
Thumbnails
Contents