Kelet-Magyarország, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-07 / 210. szám
6 KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1975. szeptember 7. ' Egy orvos meditációja KÖNYVISMERTETÉS A Komintern dokumentumai ÉVSZÁZADUNKBAN a különböző államokban folytatott vizsgálatok során egyre inkább nyilvánvalóbbá válik, hogy az egészségügyi szolgáltatás a mezőgazdasági és az ipari termelékenységnek részévé válik. A nép egészségébe, életereje visszaadásába történt befektetés megtérül. Tudományos kutatásunk és orvosképzésünk elismerten magas színvonalú, azonban ezek igazán hasznossá csakis akkor válhatnak, ha a nép életerejét visszaadják, fokozzák. A fogászati gyógyítás zöme az úgynevezett területen folyik. A gyógyítás magas színvonala pedig a területen általában nem tükröződik. Ha pedig népünk rossz fogú, a szuvasodás és fogatlanság népbetegség nálunk, akkor talán érdemes lenne gyakrabban vizsgálni azokat a tényezőket, jelenségeket, melyek a jól képzett fogorvosaink működési, gyógyítási hatásfokát csökkentik, vagy éppen előnyösen befolyásolják. Hadd idézzek egynéhány statisztika: adatot, mely — úgy gondolom — eleve indokolttá teszi e téma publikálását. Egy fogorvosra jutó lakosszám Budapesten 3345, országosan 5311, Szabolcs megyében: 11 086, munkaterületemen: 15106. Tizenöt évvel ezelőtt még csak néhány fogászati órát fizetett a rendelőintézet a saját magánrendelőjében dolgozó orvosnak. Azóta önálló rendelők, munkahelyek alakultak és ez alapvető változás. E rendelők telepítése azonban nem volt tervszerű, hanem az adottságokhoz igazodó kényszerűség. Ez a tény is sokszor áthidalhatatlan problémát jelent a szakrendelő vezetőjének. Amíg a városi szakrendelőbe bemegy az orvos és semmi másra nincs gondja mint a munkára, addig sok, a területen dolgozó fogorvos (de más orvost is mondhatnék) gondja: a rendelő fűtése, takarítta- tása, az asszisztencia szervezése, a felszerelés működőképessége, az anyagok beszerzése, tehát minden — azonkívül a gyógyítás. Az anyagi feltételek biztosítása pedig nincs arányban a szükségletekkel. Területeink körülményeinek érzékeltetésére néhány képet szeretnék felvillantani A RENDELŐK HELYISÉGEI 2x3 és 6x7 méter között váltakoznak. Vannak köztük falusi ház szobái és átalakított istálló. Területemen egy rendelőintézetnek épült szakrendelő van Nagykállóban. A váró sok helyen korszerűtlen, fűtetlen, közös folyosó. A szén-, fafűtésű fogászati rendelőkben száll egész nap a por, a piszok. Folyóvíz három szakrendelőben nincs és alig van hideg-meleg vizes szolgáltatás. A széntüzelésű, folyóvíz nélküli, hézagos padlójú rendelőkben elképzelhetetlen még az úgynevezett „polgári” tisztaság is. Lehangoló állapot, hogy sok helyen a falusi ABC-boltok különbül néznek ki, mint az orvosi rendelők. És itt hadd kanyarodjak vissza arra, hogy mit tanítanak egyetemeinken? „A foghúzás sebészet, sebészkedni pedig csak műtői rendben, tisztaságban szabad.” Vajon e rendelőkből hány fertőzés, járvány indul ki? A rendelők gépi felszerelése igen változatos. Van 1924-ben gyártott fúrógép is, és van igen modern Chiradent—1. Ahol nem Chiradent-gép van, rossz a világítás. Nagyon nagy baj, ha a fogorvos nem lát jói. A rosszul látó fogorvos könnyen veszélyeztethet és a munka intenzitása is romlik. Ha a gépek elromlanák, hónapokig nem tudják megjavíttatni és pótgépet nem kapunk. Éppen úgy, mint amikor az orvos fűtőanyag után szaladgál, fűtőt, takarítót keres, anyagbeszerzéssel tölti napjait. Megyénkben nincs OMKER-szaküzlet. Sok helyen maga fűt az orvos, vagy az asszisztens (rendelés közben). A FOGSZAKORVOS egyik legnagyobb gondja a munkatárs problémája. A szakképzetlen asszisztensek tisztaságról való fogalma — különösen falun — igen gyatra. Évek óta nem indult megyénkben fogászati asszisztensképző tanfolyam. A rosszul megkevert tömő- és lenyomatanyagok, a pontatlan asszisztencia, az asszisztensek állandó változása (rendelőnkben két év alatt kilenc változás volt. Ok: más állásvállalás magasabb fizetés miatt, szülés, elköltözés), a gyógyító munka tempójának, minőségének nagy hátráltatója. Az orvosnak sok olyan munkát kell végezni, mely nem orvosi munka. Gondot okoz orvostársaimnak és magamnak is, hogy a kinevező, az ellenőrző és a gazdasági ellátást biztosító szerv nem ugyanaz. Van, aki a területen fekvő kórházhoz tartozik, van, aki a rendelőintézethez és van, akit a tanács nevez ki. E szervek különböző anyagi eszközökkel rendelkeznek és így olykor nagy béraránytalanság alakul ki. Elgondolko-' amíg a budapesti kollégák — jobb körülmények közt — 3345 lakos után kapják az amúgy sem túl magas fizetést, addig a mi orvosaink ötször annyi beteg után is minden pótlék és helyettesítés nélküli fizetést kapnak — jóllehet, ha küszködve is, mégis ellátják a területet. A szakmai ellenőrzés is meglehetősen formális, megbeszélésekre, értékelésekre jóformán semmilyen lehetőség. Az orvosok általában jól felkészültek, csak sajnos, a körülmények késztette megalkuvások miatt előbb-utóbb, ha nem is mindenki, csökkentett minőségű rutinmunkát végez. Kétségtelen, hogy olykor meg kell alkudni, de a rossz körülmények süly- lyesztik a munkaerkölcsöt. Úgy gondolom, hogy nagy eredmény az egyre nagyobb számban végző fogorvos, a rendelők, munkahelyek sorának létesítése, az állami fogellátás joga, mégis az egységes alapellátás szervezésében tárgyi és személyi feltételeink biztosításában minőségi előrelépésre van szükség, ami feltétlenül indokolja a jelenlegi viszonyok és a gyógyító munkát akadályozó tényezők gondos vizsgálatát. Szívesen szólnék az iskolafogászati ellátásról is, de — egy-két munkahelytől eltekintve — ez csak formálisan létezik, mert igen sok a szuvas fogú gyermek és aránytalanul kevés az óraszám. Városokban ez már inkább megoldott probléma, bár a roppant fárasztó és kellően nem fizetett gyermekfogászati munka nem teszi ked- veltté városokban sem e munkahelyet. Területünkön az ellátást végző orvosok, vizsgázott fogászok szakmai színvonala — még kevés számukat tekintve is — igen változó, nem szerencsés e szempontból sem az ellenőrzés formális volta. TALÁN SEGÍTENE, ha egységes diagnosztikai és therápiás elveket lehetne bevezetni az állami betegellátásba és azokat be is lehetne tartani. A módszertani levelek elvileg jók lennének, de betartásukhoz nincsenek meg mindenhol a tárgyi feltételek és a következetes betartásukra nem is fordítanak elég gondot. A továbbképzések feltétlenül szükségesek, de formáit jó lenne módosítani. Célszerű lenne, hogy a továbbképzéseken részt vevő kollégák a legújabb kutatási eredmények és módszerek megismerésén túl a gyakorlatban is tevékenykedjenek, végülis a területen a gyakorlat á lényeges. A fogorvosi adminisztrációról néhány szót. Nem egységes az adminisztrációnk. Egyrészt, mert soha senki nem tanított bennünket egységes adminisztrációra, másrészt mert a mennyiségi munka bűvkörében élünk (percátlag, betegforgalom) és a minőség elsikkad a többnyire irreális számok világában. Ilyen körülmények között a statisztikai adatok és jelentések aligha segíthetnek a szervezőknek, tervezőknek. Van még egy különleges problémája a fogorvosnak. A betegek foghúzási óhaja. Ha a beteg azt óhajtja, hogy húzza ki az orvos a még megmenthető fogát, akkor az orvos nem tagadhatja meg az extractiót. Sehol még az orvostudományban a gyógyításban nincs példa arra, hogy az ostobaság ilyen nyilvánvalóan győzedelmeskedjen a tudomány és a jószándékú gyógyítani akarás felett. Elvtelenül csonkítani kell, mert így szól a rendelkezés. És vajon e nem kielégítő hatásfokú gyógyítómunka, e közel sem megnyugtatóan rendezett szervezésű fogellátásban hol van az orvos? Az orvos, mint e viszontagságos körülmények közepette mégis csak helytálló és gyógyítani akaró ember? A társadalmi elvárás az orvostól, a fogoK vostól óriási. Kétségtelen tény, hogy Budapesten és nálunk Baktalórántházán, városokban és falun egyformán fáj a fog és azt egyformán kellene gyógyítani, mert egyformán biztosítottak az emberek és így lenne tisztességes. De meg tudjuk-e valósítani? Nagy kérdések és nagy problémák ezek és egyre inkább gyötrik magát a szív- vel-lélekkel gyógyítani akaró orvost. A megterhelés óriási. A betegek száma, a körülmények rendezetlensége miatt a fogorvos nem tud eleget tenni a társadalmi elvárásnak. A fizikai munkában teste, az örök konfliktushelyzetben szelleme, ideg- rendszere korán elfárad, megtörik. Nehezíti körülményeinket a speciális foglalkozási ártalmak sora és a társadalmi mellőzés, mely vidéken különösen bántó lehet. A fogorvoson közvetlenül nem múlik az élet, táppénz, ezért felsőbb szerveinknél hátrányosabb helyzetben vagyunk, mint a körzeti orvosok. Még az orvostársadalomban is lebecsülnek bennünket, mert a fogorvos •„csak” fogorvos. Orvos-e a fogorvos? Igenis, a fogorvos orvos, a fogalom legtisztább értelmében. Ha a megfelelő körülményeket biztosítja a társadalom, akkor képes a megelőzés feladatának eleget tenni, képes a fájdalomtól megszabadítani betegét és megőrizni annak egészségét, helyreállítani a sérüléseket, csonkulásokat, visszaadni az étkezés életörömét, az arc harmóniáját. És ez nem kevés! HIVATÁSUNK MINDENHOL,-de különösen a területen nagyon nehéz. Hovatovább olyan, mint egy akadályverseny és sokan nem is képesek végigfutni vidéken a pályát. Meg kell érteni és értenünk, hogy fáradtságos munkánk éppen úgy része az ipari és mezőgazdasági munkának, mint más orvos'ás, vagy az oktatás. Erre oda kell figyelni, erre érdemes és kell áldozni. Máthé Judit dr. Az SZKP Központi Bizottsága mellett működő Marxizmus—Leninizmus Intézet jeles szerzőgárdája gondozásában a közelmúltban jelent meg a „Kommunista internacionálé története” című kézikönyv, amelyet magyar nyelven is kiadtak. (Kossuth Könyvkiadó 1971.) Ekkor csatlakozik az MSZMP KB Párttörténeti Intézete és az MSZMP KB Politikai Főiskolája munkatársainak — Csonka Rózsa, Harsányi Iván, Székely Gábor — összeállításában megjelent „A kommunista internacionálé válogatott dokumentumai” kötet. A könyv szám szerint 54 dokumentumot tartalmaz, mégpedig az 1919-es alakuló kongresszustól az 1943-as ösz- szefoglaló határozatig. Hét kongresszusnak és a végrehajtó bizottság 13 teljes ülésének legfontosabb állásfoglalásai kaptak helyet. A dokumentumok együttvéve átfogó képet adnak a Komintern 24 évéről, különösen ha elolvassuk a „Kommunista internacionálé története” című négy esztendővel ezelőtt megjelent művet. A dokumentumok ugyanis igazán csak úgy érthetők, ha ismerjük azokat a történelmi körülményeket, amelyek között születtek, s amelyeket elemeznek, továbbá azokat a vitákat, nézeteket, gyakorlati munkatapasztalatokat, amelynek eredményét, szintézisét adják. Kiemelkedő érdekes dokumentum a világ- szervezet megalakulásáról szóló 1919. március 2-án Moszkvában kezdődött nemzetközi kommunista konferenciáé, amelyen Lenin is részt vett. Európa, Ázsia, és Amerika 21 országából 35 szervezet képviseltette magát. A konferencián mindenekelőtt közös platform kialakítása volt a feladat. Hosszas vita után a küldöttek — egy tartózkodással — elfogadták azt az okmányt, amelyet most a kötet elején olvashatunk. A platform részletesen foglalkozik a politikai hatalom meghódításának kérdéseivel, a demokrácia és a diktatúra összefüggéseivel, a burzsoázia kisajátításának, a termelés szocializálásának feladataival, a proletáriátus harci eszközeivel. 1919. március 4-én este négy párt — köztük a Kommunisták Magyarországi Pártja — javaslatot tett a Kommunista Internacionálé azonnali megalapítására. Hangsúlyozták, hogy a proletáriátus harca a közös platformon álló összes kommunista elemek egységes, nemzetközi szervezetének megalapítását követeli. Annál is inkább mert kísérletek történtek a dicstelenül kimúlt II. Internacionálé felélesztésére. A határozat még aznap megszületett. S ezzel létrejött a III. Internacionálé, amely magát Kommunista Internacionálénak nevezte el. A Komintern tulajdonképpen világpárt volt. Egy új társadalomért vívott világméretű küzdelem vezérkara. Központi szerveit a kongresszusokon választották. A különböző országok kommunista pártjai a Komintern szekcióiként működtek, alá voltak rendelve a központi határozatoknak, de önmaguk is kezdeményeztek, önálló elemzést végezhettek, határozhattak. A Kominternhez tartoztak továbbá olyan nemzetközi forradalmi tömegszervezetek is, mint a Kommunista Ifjúsági Internacioná- lé, a Vörös Szakszervezetek, a Paraszt Inter- nacionálé és így tovább. Szervezetileg ekkor még felkészületlenek voltak a kommunista pártok és csoportok. Erős, ütőképes pártokká kellett őket szervezni, amelyek saját országaikban vezetni tudják a munkásosztályt, a tömegeket. Meg kellett szabadítani őket a forradalmi illúzióktól, rászoktatni a konkrét helyzet reális, konkrét elemzésére, megtanítani a lenini munkamódszerekre, segíteni a felmerülő problémák megoldásában, a legális és az illegális munka kiépítésében, ösz- szeegyeztetésében. Nem egy párt tanította a többit, hanem együttesen végezték el mindezt. Együtt alakították ki a világ változó jelenségeinek tudományos elemzése alapján az adott időszak stratégiáját és taktikáját, határozták meg a szövetséges körét és a harci módszereket, formákat, javaslatokat. Együtt végezték egy világmozgalom operatív szervezőmunkáját is. Nagyrészt ismeretlen utakat kellett feltárniuk teljesen eltérő körülmények között harcoló kommunista pártok lehető leghelyesebb irányvonalát meghatározniuk. Ez okozta a legtöbb nehézségeket. A dokumentumokat olvasva jól látni, hogy a Komintern forradalmi érzékenységével követte nyomon szinte napról napra a világpolitika. világgazdaság, a forradalmi helyzet változásait, a munkásosztály,. a tömegek harckészültségének, tudatosságának állapotát, a nemzetközi burzsoázia stratégiájának és taktikájának alakulását. Nemcsak Európában, hanem Amerikában, Ázsiában, Afrikában is, nemcsak a fejlett tőkésországokban, hanem az elnyomott gyarmati területeken is figyelemmel kísérte a forradalom objektív és szubjektív feltételeinek formálódását. Rengeteget foglalkozott pl. a gyarmati kérdéssel, a nemzeti felsza- badítási harcokkal, bennük a kommunista pártok szerepével. Már 1920-ban világosan látta a Komintern, hogy kapcsolatot kell létesítenie azokkal a forradalmi erőkkel, amelyek ma a politikailag és gazdaságilag elnyomott országokban az imperializmus megdöntésére törekednek. Világosan látták, hogy a gyarmati, félgyarmati országokban első lépésként a külföldi kapitalizmust kell megdönteni és polgári demokratikus reformokat kell végrehajtani. Mindezt azonban a gyarmati munkástömeg vezetésével, s egyre erőteljesebb kommunista irányítással. Rendkívül érdekesek a Komintern elvi elemzései és gyakorlati tanácsai, utasításai a parasztkérdéssel, a parlamentalizmussal és más problémákkal kapcsolatban. Időben érzékelte a Komintern a fasizmus megjelenését. Már 1922. végén, a IV. kongresz- szuson meglepően pontos értékelésben hívja fel a figyelmet a nemzetközi fasizmusra. 1923. nyarán a végrehajtó bizottság 3 teljes ülésén még részletesebben és mélyebben elemzi a fasizmust, mint a burzsoá ellenforradalom eszközét, leleplezi a fasiszta demogógia fő szólamait és valóságos céljaikat, feltárja a fasizmus tömegekre gyakorolt vonzó erejének okait. Már ekkor nagy erővel mozgósít a fasizmus ellen. Minden országban és nemzetközileg is külön szervek felállítását javasolja,^apiely az agitá- ciótól az önvédelmi fegyveres szervezetekig, a tömeggyűlésektől és tüntetésektől a fasiszta államok bojkottálásáig hatalmas akcióprogramot hajtana végre a fasizmus ellen. Tulajdonképpen ettől kezdve sohasem került le a Komintern tevékenységének napirendjéről a fasizmus elleni mozgósítás. A Komintern VII. kongresszusán elhatározott egységfront és népfrontpolitika országonként és nemzetközi méretekben a II. világháború alatti antifasiszta koalícióban valósult meg. Az egységfront ma is testet ölt a monopóliumellenes, diktatúraellenes, antiimperia- lista népi összefogásban, amelynek vezető ereje ma is, mint negyven évvel ezelőtt a munkásosztály. A Komintern — ha a napi harcokban elkerülhetetlen tévedésekkel is — alapjában nagyszerűen vezette a proletáriátus harcát, az általa kidolgozott stratégia és taktika alapján sok országban győzelemre jutott a proletáriátus ügye. Erős kommunista prátokat, világmozgalmat épített ki és megalapozta önálló fejlődésüket. A Komintern — amikor már nem tudta betölteni feladatát — 1943. május 15-én feloszlatta önmagát. Ugyanis a II. világháború viszonyai között lehetetlenné vált egy központból irányítani a megnövekedett és harcra már érett a legkülönbözőbb feltételek között harcoló kommunista pártok munkáját. A háború körülményei között ugyanazt az antifasiszta harcot más-más módszerekkel kellett vívni a fasiszta országokban, illetve a fasizmus által megszállt országokban, az antifasiszta koalíció országaiban. A testvérpártok ma szervezett, sok tapasztalattal felvértezett önálló pártok, maguk alakítják ki politikájukat és határozzák meg tennivalójukat. Ez természetes, így van jól, de nem elegendő. A Komintern harci tapasztalata arra tanít, a forradalmi harc is azt kívánja, hogy a testvérpártok képviselői időközönként találkozzanak, kicseréljék tapasztalataikat, eszmecserét folytassanak és összehangolják akciójukat. Közös világnézetünk, eszmecseréink, közös fellépés minden haladó és békeszerető erővel az imperializmus ellen a nemzetközi proletáriátus ügyét szolgálja. Valkó Mihály Tasnádi Varga Éva: LÁTOGATÁS Eljöttél hozzám Nézd csak, mind zöldellnek kint a fák, igen, most az ablakból látod, hogy ejt rájuk a nap glóriát. Varia bútor, odafentről neon világít, nincs meggyfa, amit átölelnénk, nincs gyöngyvirág, hullámzó pázsit. Egyforma lépcsők vezetnek hozzám kék szegéllyel, a tetőn antenna sötétlik, Györkön ilyenkor gólya fészkel! Itt a pálinka, műanyag tál, kalács fehérük, de ugye nem feledted még el a gyerekkori fonott régit? t)lj a fotelba, úgy ringat, mint a győrki hinta Felnőttek lettünk. S nincs már óra, mely kettőnkre rá-tiktakolna.
