Kelet-Magyarország, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-21 / 222. szám
1975. szeptember 21. KELET-MAGYARORSZÁG 11 M l Kelet iagyarország| KÉPEK EGYÜTT NYÍREGYHÁZÁÉRT! '75.i OKTÓBER 13-IG I WSTX Kommunista műszakot tartottak szombaton a Nyíregyházi Építőipari Szövetkezet dolgozói. Átadás előtt álló, saját kivitelezésű épületeikben takarítottak, és tereprendezést, gyom tálán írást végez-/ tek. A Nyírségi Patyolat Vállalat 30 dolgozója vasárnapra vállalt kommunista műszakot. Ők almát szednek a nyír- pazonyi termelőszövetkezetben. Mindkét vállalat az „Együtt Nyíregyházáért” mozgalom javára ajánlotta fel a megkeresett pénzt. ★ A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola diákjai is csatlakoztak az ,.Együtt Nyíregyházáért” című társadalmi munkaakcióhoz. Szeptember 21-én, vasárnap 30 diák a Kemecsei Állami Gazdaságban, 60 diák a dombrádi tsz-ben. 470 diák pedig a nagykállói tsz-ben segíti a betakarítást. Elkészült Nyíregyházán az állatkórház. (Hammel József (elv.) Nyírségi ősz Főiskolai nap A «Nyírség} Ősz keretében szeptember 23-án, kedden tartják a mezőgazdasági főiskola napját. A délelőtt fél kilenckor kezdődő ünnepségen dr. Vétek János főigazgató mond ünnepi beszédet. A meghívott vendégek 9 órától 12-ig órarend szerinti foglalkozásokat látogatnak a gyümölcstermesztési, az áruforgalmi, az üzemszervezési, a mezögazdaaigi gépjavító és a repülőgépvezetö ágazatban. Délután 14 óraától 18 óráig szekciók szerinti szakmai előadásokon vesznek részt. A nap befejezéseként este 7 órától a mezőgazdasági főiskola kollégiumában szakmai találkozón vesznek részt a Bessenyei György Tanárképző Főiskola és a mezőgazdasági főiskola hallgatói. Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 38. játékhéten öttalála- tos szelvény nem volt. Négy találatot 63 fogadó ért el, nyereményük egyenként 88 875 forint. Három találata 5450 fogadónak volt, nyereményük egyenként 514 forint. A kéttalálatos szelvények száma 158 370 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek.' (MTI) Vagonrakás vasárnap Társadalmi munkát vállaltak vasárnapra a Kelet-magyarországi MÉH Vállalat telepeinek dolgozói. A 180 önként jelentkező a MÉH legutóbbi KISZ-akciójából beérkezett anyagok vagonozására vállalkozott. A forgalFolyóiratlelőhely- jegyzék — világméretben Melyik kémiai folyóirat melyik könyvtárban található? — erre a kérdésre ad választ a Chemical Abstract Service „Source Index” elnevezésű 1975-ben megjelent kötete, amelyből megtudható, hogy az 1904 és 1974 közötti kémiai folyóiratok a világon mely könyvtárakban találhatók. A Source Indexhez négy- évenként kiegészítést fognak kiadni, legközelebb tehát az 1975—1979-es időszakra. A hazai autósok is vásárolhatnak H 4-es két izzólámpás halogénégőt. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági RT 1971-ben az európai vezető gyárakkal egy időben jelent meg a piacon a H 4-es, két- fonalú halogén autóégővel, amelynek élettartama, fényereje Többszöröse a réginek. JUBILEUMI BÉLYEGKl- ÁLLITÁS. A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége Kelet-magyarországi Területi Irodája rendezésében jubileumi bélyegkiállítás nyílt pénteken Nyíregyházán. Az ünnepélyes megnyitóra 15 órakor került sor a megyei művelődési központ bábtermében. A kiállítást szeptember- 26-ig tekinthetik meg az érdeklődök. Eredeti Gutenberg bibliájának egyik felbecsülhetetlen értékű eredeti példányára buk- bant egy falusi tanító az NSZK-ban. Az immenhauseni parasztházból előkerült könyv értékét növeli, hogy kötése is eredeti és sértetlen állapotban maradt fenn. mat 2a teherautóval bonyolítják le, s hozzávetőlegesen 50 vagon hulladékot raknak vagonba. FELHÍVÁS! Kertészeti és parképítő vállalat Nyíregyháza város területén a parkokban és intézményekben, valamint az utak mentén lévő fákat permetezi DITRIFON 50 WP permetezőszerrel. Az alkalmazott készítmény méreghatása miatt, fokozott óvatosságra hívjuk fel a lakosság figyelmét. A permetezett területen „VIGYÁZAT, MÉREGGEL KEZELT TERÜLET!” feliratú tábla látható. A permetezés kezdete: 1975. szeptember 20. Befejezésének várható időpontja: szeptember 25. Permetezés idejére kérjük a lakóházak, intézmények ablakait zárva tartani szíveskédjenek. Pénzért...? Nagy sikere van, sokan keresik fel a szeptember 14-én megnyílt megyei termékbemutatót a Sóstón. Csoportosan is látogatják iskolák, brigádok, különböző munkakollektívák. Mindez igen örvendetes, hisz megyénk 30 éves fejlődésének élő bizonyítékait tárja az érdeklődők elé a termékbemutató. De egy apró szépséghibája van a bejutásnak; belépőjeggyel mehetnek be az érdeklődők, a felnőttek 5 forintos, a gyermekek 2 forintos jegyet kötelesek váltani. Még a« iskolások is ... Gondoljuk meg, helyes dolog-e pénzes „rendezvénnyé” tenni egy jubileumi termékbemutatót, amikor az a cél, hogy szinte minden Sóstón megforduló ember nézze meg a kiállítást, saját fejlődésünk tükrét. (PG) Az első lapszám Egy krasznodari lakos hagyatékában megtalálták a legnagyobb példányszámú orosz napilap, a Pravda első számának egy példányát. 1912. május 5-én nyomtatták, de április 22-i dátum van rajta, mert annak idején még a régi kalendárium volt érvényben Oroszországban. A múzeumokban eddig csak a fénymásolata volt látható a Pravda első számának. A műszaki hónap eseményei Kedden kilenc A hétvégi pihenő után, szeptember 23-án újra mozgalmas- nap következik majd a megyei műszaki hónap eseménysorozatában: kedden összesen kilenc előadás hangzik majd el. « A Magyar Agrártudományi Egyesület megyei szervezete rendezésében, a mátészalkai csoport szervezésében hangzik el előadás 9 órai kezdettel a méhteleki Uj Élet Termelőszövetkezetben. Harsányi Lehel főmérnök tolmácsolásában A húshasznosítású szarvasmarha-tenyésztés időszerű kérdéseiről kapnak tájékoztatást az érdeklődők. Elmarad a Korszerű növényvédelem a mezőgazdaságban cír mű MAE-előadás. A technika házában Bajtai Sándor, a Csepeli Vas- és Fémművek osztályvezetője tart előadást az NC-gépek alkalmazásáról. A 10 órakor kezdődő rendezvény gazdája a Gépipari Tudományos Egyesület megyei Szervezete. Kisvárdán a Magyar Elektrotechnikai Egyesület nyíregyházi csoportja rendez an- kétot ezen a napon. Az ankét témája az áramszolgáltató által a fogyasztók villaA szerkesztőség fotópályázata A Kelet-Magyarország Szerkesztősége fotópályázatot hirdet amatőr fotósok. valamint művelődési házakban, üzemi, illetve iskolai fotószakkörökben tevékenykedő fotósok részére. A fényképeket lehetőleg levelezőlap nagyságban a szerkesztőség címére (Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3—5.) kérjük beküldeni. A képek témái: fejlődő, épülő községeink, városaink, mindennapi életünk eseményei, munkánk. pihenésünk, szórakozásunk, az életből ellesett pillanatok lehetnek. A beküldött fotókat a / lap folyamatosan közli megfelelő honorárium mellett. Ezen, kívül a legjobb képeket negyedévenként külön jutalomban részesítjük. Filmszerep Casanova élete és szerelmei címmel filmet készül forgatni Federico Fellini. A két méternél magasabb óriás- nő szerepének alakítására a rendező még nem találta meg a megfelelő hölgyet, bár római és milánói újságokban is hirdetett. Most amerikai basketball játékosnőkkel próbálkozik. 1 . 3 1. Bakfis. 2. Hippi. 3. Szemérmes előadás mosenergia-ellátása érdekében végzett üzemviteli tevékenység ismertetése lesz. A városi tanács dísztermében 10 órakor kezdődő ankéton Csathó János, a MTESZ megyei elnöke, a MEE nyíregyházi csoportjának elnöke mond bevezetőt. Előadó Péti Szilveszter, a budapesti MVMT főosztályvezetője. Felkért hozzászóló: Papp Gábor mérnök, a tudományos egyesület nyíregyházi csoportjának elnökhelyettese. A nyíregyházi technika házában 10 óra 30 perckor, a Közlekedéstudományi Egyesület három rendezvénye kezdődik. A kezdő előadást Mudra István igazgató tartja A koaxiális kábeles vivőáramú rendszerek bővítése 2700 csatornásra címmel. A következő eladás címe: Úthálózatunk fejlesztési irányai az V. ötéves tervben. Előadó: Kozma László, a KPM Közúti Főosztály útosztályának vezetője. A Szovjet Közlekedés- tudományi Egyesület küldötte a kárpátontúli útépítés tapasztalatairól és az előregyártóit kishidak technológiai folyamatáról tart majd előadást. Megkövesedett- Francia régészek egy csoportja Rabat közeiében egy barlangban megkövesedett emberi csontokat, koponyákat talált. Megállapították, hogy 35 000 évesek. Húsz évvel ezelőtt ugyanezen a helyen 9,5 méter mélységben ugyanennek a csoportnak a tagjai egy alsó állkapcsot találtak, korát ugyancsak 35 000 évre becsülték. A KÉFZÖMÜVÉSZET1 VILÁGHÉT alkalmából a Haj- dú-Bihar és Szabolcs-Szat- már megyei művészek alkotásaiból rendeznek üzemi tárlatot Mátészalkán, a MÉK almatárolójában — írja Tóth Tibor igazgató. A kiállítás megnyitására szeptember 22- én, 10 órakor kerül sor. A kiállítást megnyitja és tárlat- vezetést tart Szabó László grafikusművész. TANULMÁNYI KIRÁNDULÁSOK kezdődnek ezekben a napokban a Mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban — írja levelében Kertész Anna Edit tudósítónk Szeptember 19-én az első és második osztályosok indultak el megyei körútra, hogy megismerkedhessenek a megye n<^ vezetességeivel. A két felsős osztály Pest, Hajdú és Borsod megyébe látogat. % Szeptember KRÓNIKA MÁTÉ NAPJA A Nap kél 5 óra 28 perckor. nyugszik 17 óra 46 perckor. A Hold kél 17 óra 46 perckor, nyugszik 6 óra 26 perckor. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1900. szeptember 21-én született H. Sz. Koste ne szovjet fiziológus. a Szovjetunió Tudományos A-kudé- * miájának tagja. Mint ismeretes, az élettan, más néven fiziológia a biológiai tudományoknak az életjelenségeket fenntartó élő szervezetek (sejtek, sejtalkotórészek. szövetek, szervezetek) normális működésével foglalkozó ág. Körébe tartozik annak vizsgálata is, hogy az egyes sejtek vagy szervek működése hogyan érvényesül, illetve módosul a szervezet, illetve a környezet állandó befolyása során. Kostojanc professzor, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Természettudomány-történeti Intézetének igazgatója, elsősorban .az állati szervezetek funkcionális evolúciója és az ingerfolyamatok enzim-kémiai alapjai témakörében szerzett nemzetközi hírnevet. Az összehasonlító fiziológia területén ! végzett kiemelkedő munkája jelentős segítséget nyújtott a magyar tudománynak is; a kiváló tudós három éven át vállalta, hogy nyaranta hazánkban tanfolya- mot tart fiatal kutatók képzésére az összehasonlító fiziológiából. nagy segítséget E nyújtva ezzel a hazai szak- S emberképzésnek. Az. Össue- E hasonlító élettan alapjai eí- | mű könyve 1953-ben, Az g ember anatómiája és élettana című másik fontos tudományos munkája 1957-ben jelent meg magyarul. 1975. szeptember 2?., hétfő MÓRIC NAPJA , A Nap kél 5 óra 29 perckor, nyugszik 17 óra 44 perckor. A Hold kél 18 óra 12 perc-i. kor, nyugszik 7 óra 26 perckor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1895. szeptember 22-én al$- „ pították a budapesti Eötvös, József Kollégiumot. A különleges, magas szintű. demokratikus hagyományokkal bíró bölcsész diákotthont és kollégiumot Eötvös Loránd alapította, nagynevű apja és egyben miniszter elődje emlékére. Az eredeti elképzelés szerint az állam? egyetemi diákotthon szegénysorsú középiskolai tanarieiöltek befogadására szolgált, akik a kollégiumban kiváló szaktanárok vezetésével az egyetemi előadásokon túl is foglalkoztak kutatásokkal, mélyebb tanulmányokkal, nyelvgyakorlással. Az intézet első kurátora'maga Eötvös Loránd volt, első igazgatója pedig több mint három évtizeden it a kiváló nevelő. Bartoniek Géza. majd az európai hírű nyelvésztudós. Gombocz Zoltán. Az intézet mintegy nyolcvan hallgató befogadására épült, s közülük'sokan "választott tudományterületeik jeles művelőivé váltak, i A kollégium tagja volt — « többek között — Kodály ■j Zoltán, Zempléni Géza. Horváth János, Pais Dezső, Bárczy Géza. Gerevich Tibor. Gyergyai Albert. Ember Győző. Köpeczi Bé*a. Á kollégium 1934-ben az ott szervezett kommunista szellemi mozgalmakról is ismertté vált: humanista éy> baloldali légköre távol tartotta a negyvenes évek németbarát és fasiszta szellemétől. 1958 óta ismét kollégiumként működik az intézmény, s az utóbbi években magas szintű tudományos napokat rendeznek falai között. Időjárás Várható időjárás ma estig; általában kevés felhő, száraz, az évszakhoz képest meleg idő. Mérsékelt, napközben néhán" 7 helyen megélénkülő kelet g " délkeleti szél. Hajnalban é. * % reggel többfelé köd. Várttá- t tó legmagasabb nappali tu;- i ^ , klet 24—28 fok köaöt 11, vasárnap Marton László szobrász álmosdi Köksey-szobna. ___________________________________________________