Kelet-Magyarország, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-21 / 222. szám
12 KELET-MAGYARORSZÁG 1975. szeptember 21. Sorokban Szombaton délelőtt a Nyíregyházi Irodagép Technika Vállalat kispályás labdarúgócsapata a miskolci testvérvállalat csapatával játszott kupamérkőzést. A nyíregyháziak 2:1 (0:0) arányban győztek Horváth és Harsá- nyi góljával. • Tuzséri MEDOSZ—Nyíregyházi MEDOSZ 1:1 (1:1). Hétközben Tuzséron játszották le az augusztus 3l-ére kisorsolt, s a játékvezető meg nem jelenése miatt elmaradt megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzést. Pályaavatás Csarodán. Szeptember 14-én adták át rendeltetésének Csarodán a gyönyörű környezetben létesített sportpályát, melynek egyik végén a Csaron- da-tó, másik végén a tarpai erdő húzódik. A sporttelepen új öltöző, szertár. irodahelyiség épült a sportolók részére. A községi közös tanács és a termelőszövetkezet a pálya megépítését 100 ezer forint támogatással segítette, az építés során végzett társadalmi munka értéke pedig meghaladja a 10 ezer forintot. A sportpálya es az öltözőépület Csaroda, Tákos, Hete és Fejércse községek sportigényeit elégíti majd ki. Kosárlabda férfi NB III-as bajnoki mérkőzések: Nagykállói SE —Miskolci EAFC II. 45:43. A sereghajtó nagykállói együttes szép és értékes győzelmet aratott. Debreceni ASE—Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola 94:53. A rangadó jellegű találkozón a debreceniek biztosan nyertek. Kézilabda MNK-merkőzések: Vásárosnaményi Vörös Meteor— Nyíregyházi Tanárképző Főiskola 10:10, női mérkőzés, a namé- nyi csapat — nem kis meglepetésre — jutott tovább. Nyíregyházi Spartacus-Petöfi—Mátészalkai MTK 7:22. A Tanárképző II —Tiszavasvári Lombik találkozó elmaradt, a tiszavasvári csapat jutott tovább (mindkettő női mérkőzés). Férfitalálkozók: Baktalörántházi Szakiskola—Tiszavasvári Lombik 18:27. Nagykállói SE—Nyíregyházi Tanárképző Főiskola 26:29. Tizennégy résztvevővel zajlik Nyíregyházán a városi egyéni sakkbajnokság középdöntője. Az ötödik forduló után az élcsoport állása a következő: Benyusz 4,5, Hargitai, Láczkó 3,5—3,5, Molnár, Csinyi 3—3 pont. A Nyíregyházi VSC e hét végére tervezett I. osztályú atlétikai versenye elmarad. Az eseményre szeptember 24-én és 25- ér\ délután 14 órától kerül sor a nyíregvházi stadionban. A női és férfiversenyen — az eddigiek szerint — szovjet versenyzők, is részt vesznek. A Nyíregyházi Spartacus-Petőfi tollaslabdáiéi a stadioni játékcsarnokban edzenek. A saját maguk által készített pályán a Dudics Júlia, Barati Valéria és a Márkus Mária, Szedlák Ilona kettős párosjáték közben. Sajben Mihály, a szakosztály egyik tehetséges fiatal játékosa. Hálójáték. Ez év tavaszán hírt adtunk arról, hogy új sportágként meghonosodott Nyíregyházán a tollaslabdázás. Az eltelt fél év alatt számos figyelemre méltó eredményt értek el. Szabó László tervező mérnök a tollaslabdázás egyik helyi prófétája büszkén sorolta el, hogy már jegyzik a Nyíregyházi Spartacus-Petőfi versenyzőit. Kiderült, hogy az egykor jó atlétaként nyilvántartott Dudics Júlia az új sportágban megnyerte Miskolc város női egyéni bajnokságát, • de nem adta alább a Hajdú Vasas minősítő versenyén sem. E két győzelmével az országos tízek bajnokság mezőnyébe is bekerült, s II. osztályú minősítést szerzett. — Mit ér ebben a sportágban a II. osztályú minősíMai sportműsor A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-003. 11-277. Telexszám: megyében 344, megyén kívül Ti 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza. Pf.: 47. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5 Telefon: 10—150. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 teleíonon NYÍRSÉGI NYOMDA Nyíregyháza, Árok utca 15. F. v.: Holéczi István Atlétika: megyei tehetségkutató toborzó verseny a nyíregyházi stadionban délelőtt 9 óra 30 perctől. A leányok részére 100 m-es, 1000 m-es, távolugró és súlyemelő, a fiúk részére 100 m-es, 2000 m-es, távolugró és súlyemelő számokban rendeznek vetélkedőt. Az eseményt a televízió 11 órától 12 óráig egyenes adásban közvetíti. Kézilabda NB II: Nyíregyházi Spartacus-Petőfi— Váci Híradás, férfimérkőzés a stadionban 10 óra 30 perckor. Nyírbátori Vasas— Miskolci Bányász, férfimérkőzés Nyírbátorban 11 órakor. Kosárlabda NB II: Nyíregyházi Tanárképző Főiskola—Állatorvostudományi SE. férfi mérkőzés, déli 12 órakor. Labdarúgás, NB III: Nyíregyházi Spartacus-Petőfi— Rakamazi Spartacus, a stadionban délután 15 órakor, vezeti: dr. Demeter. Záhonyi VSC—Hajdú Vasas, Záhonyban 15 órakor, vezeti: Károlyfalvi. Megyei I. osztály, a mérkőzések egyaránt délután 15 órakor kezdődnek: Nyíregyházi Volán-Dózsa—Ven- csellői Tsz, vezeti: Varga K. (Szakács, Egeressy). Nyíregyházi Építők—Nyíregyházi MEDOSZ, vezeti: Borsod megyei jv. (Zrinszki, Erdei). Vásárosnamény— Nagykálló, vezeti: Ajler (Fodor, Salamon). Tyúkod— Nagyhalász vezeti: Jármezei (Dalanics, Tölgyesi). Kisvár- da—Fehérgyarmat, vezeti: Gáli Z. (Kun, Gál J.). Ti- szalök—Tiszavasvári, vezeti: Puskás (Bárdi, Bónás). Nábrád—Tuzsér, vezeti: Kozma (Péter, Navraczki). Ibrány—Mátészalka, vezeti: Bájer (Vigh, Kosztyu). A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága csütörtök délutáni ülésén mindössze három kiállított játékos ügyét tárgyalta, ami igen örvendetes jelenség. Ügy látszik a fegyelem kezd javulni, bárcsak tartós maradna ez a folyamat. A Nagy- varsány—Nyírmada megyei II. osztályú ifjúsági mérkőzésen mindkét csapatból egy- egy játékos került kiállításra, ellenfele bántalmazása miatt. tés? -— kérdeztük Szabói Lászlót. — Az országban összesen! húsz II. osztályú minősítéssel] rendelkező női versenyző van] S ezt figyelembe véve eredményeink igen rangosak. Megtudtuk, hogy a szakosztály harminc igazolt versenyzője ugyancsak komolyan veszi ezt a pillekönnyű sportágat. Hetente kétszer ugyancsak izzasztó edzéser vesznek részt a stadion játék- csarnokában, s egyre többen érnek el jó eredményt. A Dudics Júlia, Simon Ágnes kettős Miskolcon női párosban győzött, Kozma Béla pedig a Hajdú Vasas versenyén lett ezüstérmes. A pillekönnyű jelzőnket viszont meghallotta Szabói László. Kezünkbe nyomott egy ütőt és labdát. — Üssék át a pályán a labdát. Nem nagy ügy, hiszen pillekönnyű a labda, a pálya is csak 13 méter hosszú — biztatott. Ne részletezzük az eredményt. Minek az? Perceken belül rájöttünk, hogy ezt még gyakorolnunk kell. Inkább témát váltottunk. — Igazán könnyű dolguk van, hiszen Nyíregyházán is egyre többen tollasoznak. A strandon, kirándulás közben, de sokan otthon is? —A tollasozás és a versenyzés két dolog. Versenyezni csak teremben lehet. S a versenyeken már nem szé- pep, magasan tapsikolják egymáshoz a labdát. Az viszont tény, hogy a szórakoztató jellegű, a mozgás kedvéért végzett tollasozás jó alap lehet a versenyzéshez is. — Aligha lesznek utánpótlásgondjaik? — Én is úgy hiszem. Csupán az a bökkenő, hogy egyre többen jelentkeznek nálunk, s lassan ki kell függesztenünk a szakosztály képzeletbeli ajtajára a megtelt táblát. — S ha tovább nő az érdeklődés ? — Más egyesületeknél is lehetne szakosztályt alakítani, vagy az iskolákban lehetne népszerűsíteni a tollaslabdá- zást. A városi szövetség, de szakosztályunk is minden segítséget megad, ha az igények úgy kívánják. Már csak azért is, mert a tollaslabdázás szerepel az úttörő-olimpia sportágak között is — mondta búcsúzáskor Szabó László, majd hozzátette. — Meglátják ez a pillekönnyű — hogy megjegyezte ezt a szót! — sportág még csak ezután kezd igazán népszerűvé válni. Szöveg: Bézi I.ász.k Fotó: Gaál Béla NB I Szombaton újabb mérkőzésekkel folytatódtak a küzdelmek a labdarúgó NB í-ben. Két meglepetés: a Kaposvár az MTK-tól, a Salgótarján Győrből vitte haza a két bajnoki pontot. Eredmények: VIDEOTON— BÉKÉSCSABA 3:0 (1:0) DIÓSGYŐR— SZEGED 1:0 (0:0) MTK-VM— KAPOSVÁR 0:1 (0:0) RÁBA ETO— SALGÓTARJÁN 1:3 (0:0) TATABANYA— CSEPEL 2:0 (2:0) SZOMBATHELY— ZALAEGERSZEG 1:1 (0:1) A Népstadionban rendezett kettős bajnoki mérkőzésről lapzártáig nem kaptunk jelentést. Vincze Gyula (Nagyvarsányi Tsz) 3 hónapra szóló eltiltást kapott, mely december 13-án jár le, míg Lukács János (Nyírmadai MEDOSZ) két soron következő bajnoki mér-' kőzésen nem szerepelhet. MNK-mérkőzésen szeptemberi 10-én, játékvezető megsértése miatt kiállított Fekete János (Nyírtassi MEDOSZ) játékos két soron következő bajnoki mérkőzéstől kapott eltiltást. Szept. 21., vasárnap KOSSUTH RADIO MŰSORÁBÓL 7,26: Testvérlátogató. — 8.05: öt kontinens hét napja. — 9,13: A lusta kis rigó. Mesejáték, Irta: Pápa Relli. — 10,03: Verseit elmondja Keresztury Dezső. — 10,09: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa barokk- müveket énekel. — 10,22: Zenés reklámturmix. — 10,30: Vasárnapi koktél. — 12,15: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,00: Tisztelet az embernek. — 13.10: Fél óra sanzon. — 13,40: Pillantás a nagyvilágba. — 15.08: Nyolc rádió nyolc dala. — 15,38: James McCracken és Renata Scotto énekel. — 16.38: Népdalkörök országszerte. — 17,05: A zongoraművészet első aranykora. — 17,58: Kosztolányi Dezső versei. — .18,08: Beszámoló a XV. sopoti nemzetközi dalfesztiválról. — 19,10: Sporthírek. Totó. Jelentés a súlyemelő VB-ről. (Félnehézsúly). — 20,08: Találkozásaim. Keresztury Dezső vallomása. — 22.20: A moszkvai kamarazenekar hangversenye. Wartburg várában. PETŐFI RADIO MŰSORÁBÓL 7,00: Az unitárius egyház félórája. — 8.00: Miska bácsi lemezesládája. — 8.30: Mit hallunk? — 9,00: Népdalok, néptáncok. — 10.25: A titkos házasság. Részletek Cimarosa operájából. — 11.00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — Közben: 11.40: Láttuk, hallottuk — a kiállítótermekben. — 12,43: A tizenötéves kapitány. Verne regénye rádióra alkalmazva. — 14,00: Táskarádió. — 15.00: Mit üzen a rádió? — 15,49: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 16.05: Ez is, az is... — 18,05: A vasárnap sportja. Jelentés a súlyemelő VB-ről. (Félnehézsúly). — 18,35: Romantikus zene. — 20,10: Sporthírek. Totó. Jelentés a súlyemelő VB-ről. (Félnehézsúly). — 20.20: A rádió dalszínháza. Lili. Hervé operettje. — 21.48: A müvelődéspol. rovat műsora. — 22,45: Szerelem és világ. Válogatás Johann Wolfgang Goethe verseiből. — 23,10: Szólistaparádé. NYÍREGYHÁZI RADIO 18.00: Hét országból... Beszélgetés a sóstói müvésztelep vendégeivel. Barkóczi János műsora. — 18,30: Budapest, Bukarest. Moszkva, Prága és Varsó zenéjéből. — 18,55: Sporthírek. MAGYAR TV 9.03: Felsőfokú matematika. Egyváltozatos függvény. — 9,45: Sprechen sie deutsch? Német nyelvtanfolyam. Jó étvágyat! — 10.10: Ciwyl kutya kalandjai! Magyarul beszélő lengyel filmsorozat. V. rész: Szökevények. — 10,35: Pelé. (Színes!) Filmsorozat. V. rész: Tizenegyes, szabadrúgás és a kapus játéka. VI. rész: Az edzés. (Ism.) — 11.00: Mozdulj! Helyszíni közvetítés a nyíregyházi városi stadionból. — 14.18: Éj a spanyol kertekben. Spanyol film. — 14.40: Gazdaság és történelem. Továbbkéo- zés történelemtanároknak. ír. rész: A gazdasági növekedés főbb tényezői és forrásai a XX. században. — 15,25: Korok, versek. Ady Endre: A magyar ugaron, (rsm.) — 16,15: Csempészek. Magyarul beszélő dán bűnügyi filmsorozat. III. rész: Az eltűnt óra. — 17,05: Műsorainkat ajánljuk! — 17,30: Énekszóval. Kórusok klubja. Közvetítés a Kertészeti Egyetem dísztermiből. — 18,00: Reklámmüsor. — 18,10: Delta. Tudományos híradó. — 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 18,40: Esti mese. (Színes!) — 19,00: A Hét. — 20,00: Hírek. — 20,05: A Fej- vízvédelmí Kutató Intézet jelentései . . . Rajzfilmsorozat. X. rész: Fejvíz, fejgőz, fejjég. — 20,10: Az én édes Charliem. (Színes!) Magyarul beszélő amerikai film. (14 éven felülieknek!) — 21,40: Sporthírek. — 21,50: Maszk nélkül. Kari Ridder- busch énekel. — 22.30: Súlyemelő VB. Félnehézsúly. Közvetítés Moszkvából, felvételről. — 23,00: Hírek. BRATISLAVA! TV 8,30: Tv-híradó. — 9,00: Kicsinyek műsora. — 9,55: Sherlock Holmes. A második folt. Bűnügyi történet. — 10,45: Mezőgazdasági magazin. — 11,10: A Sportka húzása. — 11,20: A Ru- dé Právo futóversenye. — 13,30: Heti tv-híradó. — 13,55: Vasárnap a klubban. — 14,35: Televízióval országjáráson. — 15,00: Találkozás művészekkel. A Rudé Právo ünnepségének látogatóival és vendégeivel. — 16.40: Egy hét a képernyőn. — 17.00: Jánosik. első szlovák néma film. (1921) — 18.45: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — 19.35: Sporteredmények. — 19.50: Költészet. — 20.00: Don Juan. Francia tv-film. — 21.45: Publicisztikai műsor. — 22,10: Hírek. — 22,20: Sporthírek. ROMAN TV 7.40: Pioníroknak. — 8.35: A Daktari c. folytatásos gyermek- film. — 9,00: A falu életéből. — 10,15: ismeretterjesztő műsor. — 10,45: Beethoven-szimfonia. — 12,05: Vasárnapi album. — 15,50: Ballada. — 16.15: Folytatásos film. — 17,00: Románia—Jugoszlávia férfi kosárlabda balkáni bajnokság döntője. — 17.40: Tv-riport. — 18,00: A gyermekek világa. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 19.00: Nyolcvan nap alatt, a Föld körül. Verne regényének filmváltozata. — 21.10: A vasárnap sportja. Szept. 22., hétfő KOSSUTH RADIO MŰSORÁBÓL 8.16: Mit üzen a rádió? — 9,12: Egy cimíró emlékiratai. Barabás Tibor regénye folytatásokban. I. rész. — 9.30: A hét zenemüve. — 10,05: Iskolarádió. — 10,30: Saint-Saens: Esz-dúr szeptett. — 10.49: Híres történetek — nagy egyéniségek. Zoltán Péter sorozata: Spartacus. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13.20: Népdalok. — 13,50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.10: Lendvay kamilló műveiből. — 14,27: Pataky Kálmán énekel. — 14.38: Szabó Lőrinc. Vagy boncoljuk-e magunkat elevenen? Illyés Gyula előadás- sorozata. IX. (befejező) rész. — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16.15: Otto Klemperer vezényli a Philharmonia zenekart. Beetho- ven-müvek. — 17,40: Van új a nap alatt. — 17,55: Húszas stúdió. — 19,30: Sporthírek. — 20.00: Budapesti művészeti hetek. Megbékélés. Emlékek egy falu életéből. Maráz László dokumentumjátéka. — 21.12: Ormánsági népdalok. — 21,30: Hajóút a Volgán. — 22.20: Jeanette MacDonald és Nelson Eddy énekel. — 22,30: Gondolatok útvesztői. PETŐFI RADIO MŰSORÁBÓL 8.05: Nótacsokor. — 9,03:Ezer- egy délelőtt. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 12,00: Zenekari muzsika. — Közben: 12,43: Hasznos kísérlet. — 13.03: A zenekari muzsika folytatása. — 14,00: Kettőtől hatig... — 18,05: Külpolitikai figyelő. (Ism<) — 18,20: Brahms-müvek. — 18,35: Egy kunhalom anatómiája. ■*— 19,00: XX. századig kórusok. — 19,19: A rock mesterei. 99. rész. — 20,13: Lukács István cimbalomfelvételeiből. — 20.30: Kettesben... — 21.30: Ernani. Részletek Verdi operájából. —22,15: A hét zeneműve. — 22.45: Helge Roswaenge Lehár-operett- dalokat énekel. — 23.15: Verbunkosok, népdalok. 3. MŰSOR: 18.05: Huszonöt perc beat. - 18.30: Pro musica — nemzetközi rádióműsor-verseny. Szereti ön Bachot?” — 19.15: Iskolarádió. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A nemzetközi mélyhegedű verseny győzteseinek hangversenye. — Közben: Kb. 20.45: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — Kb. 21.05: A hangverseny-közvetítés folytatása. — Kb. 21,38: Rendezte: Kőváry Katalin. Zsebrádiószínház. Hová megyünk? László Anna hangjátéka. — Kb. 21,52: Larry Cor- ryel és André Previn együttese játszik. — 22,26: Bemutatjuk új lemezünket. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,30: Műsorismertetés. — Hi- rek. — Lapszemle. — 1T,40: Tánc- ízenei kívánságműsor. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: A tiszavasvári citerazenekar játszik. — 18.25: A tanácstag utcája. Ágoston István műsora. - 18,45: Mike Brandt új lemezeiből. BRATISLAVAI TV 14.50: Hírek. — 15.25: Elsők a sorban. 3. rész. — 16,25: Tesla Pardubica—Dukla Jihlava jégkorong-mérkőzés. Az első . szünetben: Tv-híradó. A második szünetben: Esti mese. — 19.00: Tv- híradó. — 19,30: Elsők a sQrbah. Befejező rész. — 20.00: Északi fény. Tv-játék. — 22.05: Tv-hir- adó. — 22.30: A Bolgár Néphadsereg napja. — 22.45: A jégkorongozás hírei. — 23.05: A holnapi sajtóból. ROMAN TV 15.30: Magyar nyelvű adás. — 18,25: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 19.00: Könnyűzenei verseny. — 20.20: A Thibault család. Francia tv-regény. Moziműsor Krúdy mozi: KOPJÁSOK. E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra. Béke mozi: SAIGON! LÁNY. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Gorkij mozi: LILA AKÁC. E. k.: 4. 6 és 8 óra. 22-én: CSATA A HAVASOKBAN. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Móricz Zs. mozi: A NAGY MEDVE FIAI. E. k.: fél 6 és fél 8 óra. Kert mozi: KÉT AMERIKAI. E. k.: 19 óra. Kisvárdai mozi: SIVATAGBAN, ŐSERDŐBEN. I—II. MátészaiKAi mozi: HELLO DOLLY I-. . 22-én: LILA AKAC. Nyírbátori mozi: ÖZÖNVÍZ. EL Ifjúsági park: Zenith együttes. i mémmwmmmw< FILM RADIO