Kelet-Magyarország, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-17 / 218. szám

1975. szeptember 17. KELET-MAGYARORSZÄG 3 Gépekkel az emberekért TUZSÉR Ma már csak a rönkök osztályozását végzik krétá­val a kezükben a lányok az ÉRDÉRT tuzséri fatelepén. A rakodást, a belső szállítást gépesítették, a fűrészüzemek­ben korszerű berendezések dolgoznak. Nem ment egyszerre és könnyen a fejlesztés. A telep indulásakor legújabbaknak a berakó gépek és a pálya­kocsik számítottak, a többi munka kézzel történt, mint a nehéz- fizikai megterhelést igénylő vagonkirakás is. Pár évvel később — 1963—64­ben — megjelentek az autó­daruk és a villamos targon­cák, s a kirakást átvették a gépek. Az alapvető berende­zéseket ekkor megvásárol­ták, de még nem eleget belő­lük. Ezeket gyarapították fo­kozatosan, sokat tudó Volvo- anyagmozgatókkal. A tuzséri telep életében jelentős ese­mény volt a két kérgezőegy- ség munkába állítása is, mely komplex tevékenység elvégzésére adott lehetőséget. A gépesítés fejlesztése mel­lett gondoskodtak a belső szállítási utak célszerű kiala­kításáról, hiszen e nélkül bármilyen korszerű géppel is csak félmunkát lehet pro­dukálni. Tizenhat kilométer hosszúságú aszfaltozott utat építettek a hatalmas telepen. A jó szállítóhálózattal növel­ték a gépek kihasználását és lehetővé tették a telepen évente 600 ezer köbméter fa megmozgatását. A műszaki fejlesztés ug­rásszerű növekedését mégis a 70-es évektől számítják a telep dolgozói. Üzembe he­lyeztek kilenc szovjet darut, tovább emelkedett a kisebb anyagmozgató gépek száma. Az idén új fűrészüzem építé­sét kezdték meg, amely évi 100 ezer köbméter gömbfa feldolgozására lesz alkalmas. A kétezer embert foglalkoz­tató telepen „kinőtték” az öltözőket és az irodákat, ezért került napirendre bővítésük. Tíz-tizenöt év alatt elér­ték, hogy gyakorlatilag min­den nehéz fizikai munkát megszüntettek, s a 80—90 százalékos gépesítettség az embereket szolgálja. — h — a Paragrafus és élet Lesz új otthona egy családnak? SOK JÖ EMBER kis he­lyen is elfér — tartja a köz­mondás, de a Nyírbogáthoz tartozó István-tanyán élő Morong Sándorék lakáskö­rülménye rácáfol. Hiszen egy háromszor négyméteres szo­bából és egy parányi főzőhe­lyiségből álló lakásban hat ember csak nagyon szűkö­sen fér el. Amikor megvet­ték a viszonylag tágas ud­varon lévő épületet, örültek, hogy végre otthonuk van. Egy keresetből többre nem futotta. Megszokták, hogy a szobát a fekhelyek betöltik és hogy házukban a nap­fény csak ritkán látott ven­dég. A tavalyi csapadékos időjárás következtében a ta­nyán jelentős belvíz volt, amely Morongék házát sem kímélte, azóta még nedve­sebb, egészségtelenebb. Mint belvízkárosultak bel­vizes kölcsönt kaptak, me­lyet 1975. június 30-ig ve­hettek volna igénybe. Az OTP azonban nem fizette ki, mert az ingatlannak nem voltak telekkönyvi tulajdo­nosai. Folyamatban volt ugyan az átírás, melyet az is bonyolított, hogy akitől az ingatlant vették, annak sem volt a nevén. Természetesen a telekkönyvezésnek is meg­van a hivatalos útja, s mint ismeretes, rendkívül hosszú időt vesz igénybe. A KÖRÜLMÉNYEK ked­vezőtlen összjátéka miatt Mo­rongék tehát végül mégsem kaphatták meg a kölcsönt. Néhány héttel a határidő le­járta után kapták kézhez a telekkönyvi szemlét. Nem le­hetett volna esetükben ki­vételt tenni ? Hiszen nem ki­sebb dolog múlt ezen, mint négy gyermek, egy egész csa­lád egészséges életkörülmé­nye? MOST ŰJRA a kérelmezők listáján van a Morong csa­lád neve, és egyenlő esélyük van a belvizes kölcsönre a most először igénylőkkel. Amikor a Nyírbogáti Közsé­gi Tanácson jártunk, még a helyszíni vizsgálatok tartot­tak.. S, hogy megkapják-e a kölcsönt vagy nem? Nem tudjuk. De az, hogy lakásuk egészségtelen — emiatt a gyerekek állandóan betegek — amellett szól, hogy hozzá kell őket segíteni egy új ott­hon megteremtéséhez. S. A. A Szamos mellett C zénát forgat az öreg. ^ Néhány napja ka­szálta le a Szamos gátján növő gazt, s kihasználva a napos időt, kijött meg­forgatni. A töltés egyik oldalán a parányi szat­mári falu, Rápolt, a má­sik oldalon fűzfabokrok­tól takarva a megáradt Szamos. — Ez sem bír megnyu­godni, mindig rakoncát- lankodik, akár egy me­nyecske — int a folyó felé. Jöttömre abbahagyja a munkát, beszélgetni kez­dünk. Hamarosan a falu­ra terelődik a szó. — Nagyon csepp falu a miénk — mondja Ki­rály László a villájára tá­maszkodva. — Még négy­százan sem lakjuk. Van egy iskolánk, kocsmánk, kultúrházunk, más sem­mi. Dehát nem is nagyon követelőzhetünk, hiszen a faluban alig él fiatal. Leg­többjük az általános isko­la elvégzése után Szálká­ra, Nyíregyházára, Pestre megy továbbtanulni, s ott is marad. Hétközben nálunk fiatalt szinte látni sem lehet. Azok, akik nem járnak el más helyre dolgozni — zömmel az idősebbek —, főleg a tsz-ben és a víz­ügynél találnak munkát. Út a munkásélethez 1. Hegváltás Csókánknak Megállította a körkéses élezőgépet, a szeme, a te­kintete valósággal villám- lőtt s kifakadt: „Ennek aztán vége legyen, lányok! Kinn az utcán feszíthettek, hogy az eget hasítja a fe­jetek, de itt az üzemben mindenki egyforma." A lá­nyok megriadtak, mert bár ismerték már Julika né­nit szókimondásáról, ez azonban váratlanul érte őket. Egyesek talán még ma sem értik, hogy Csóká- né, született Zelizi Julian­na. a nyírbátori Auróra Cipőgyár munkásasszonya, a szocialista brigád veze­tője miért kapta úgy fel a vizet. Tények ünnepi beszédekből, stencilezett jelentésekből, tanulmányokból, cikkekből ,,. .. Ipar, munkaalkalom híján tízezrek ingáznak Szabolcsból, sokan végleg elhagyják a megyét... Ké­selés a Szabolcsba tartó fekete vonaton. . . A Politikai Bizottság 1965-ös határozata fordulatot jelent az elmaradott országrész életében.. . Pestről újabb üzemek települnek Szabolcsba.” Nem fogyó megye töb­bé Szabolcs-Szatmár.. . Szabolcsban az ipar évi termelési értéke már meghaladja a 12 milliárd forin­tot. .. öt világrészre exportál a Tiszavasvári Alkaloida. . . Az eredményeket mi még csak tizenkét kará­tos munkásokkal érjük el...” Kádár János szavai a nyíregyházi színházban: „Nemcsak gépeket, trakto­rokat, tömlőkészítö masinákat, hanem formálódó, társadalmi öntudattal rendelkező embereket is jelent az, hogy szocialista építés... Valójában sokkal nagyobb munka testesül meg az emberek szocialista fej­lődésében, mint amit egyáltalán mérni tudunk...” _ .... Mert ez a fejlődés — küzdelem. Elhatározások, remények, gyötrelmek, kudarcok, ünnepi orak. A munkássá válás motívumai. Ennek nyomába szegődött a krónikás. — Nem tehetek róla, de felforr a vérem, ha egyik em­ber lenézi a másikat. Itt vannak ezek a kis csitrik a környékbeli falvakból. Kü­lönben aranyosak, de magukba szívták az anyatejjel, hogy akinek többje van, az rango­sabb. A gazdagabb becsmérli az elesettebbet, még szóba sem áll vele szívesen, pedig ott állnak egymás mellett... Nem birtam tovább, hát el­eresztettem a hangomat. Az az igaz, hogy újra eszembe jutott szegény anyám, nyu­godjon a sírjában. Kinn lak­tunk a Bátor melletti György- ligeten a cselédházban. Le­hettem négy éves talán, ami­kor kiálltunk az útra, mert ott haladt a körmenet a má- riapócsi búcsúra. Anyám mel­lett volt a számtartó úr is, vas­tag szivarral a szájában. Egy­szer csak kérdi anyámat : „Te Juli, hány jányod is van ne­ked?” „Négy, tisztelettel, négy lányom van nékem.” Mire a számtartó: „Na, akkor majd te is kiteheted a piros lámpát.” Én nem értettem, mit jelent ez, amitől szegény anyám olyan lett, mint a fris­sen meszelt fal, s még akkor sem tudtam felfogni a sza­vak súlyát, amikor otthon anyám lerogyva mondta apámnak: „Hát Mihály, azért nevelem én a négy gyermeke­met, hogy az urak ágyasa le­gyenek?. ..” Csak évek múl­va martak belém ezek a sza­vak, mint a megszégyenítés karmai. Én mióta az eszemet tudom, megszállottként küz­dők a megalázottság ellen, a kétkezi ember becsületéért. Csóka Ferencné útja a györgyligeti cselédháztól az Auróra modern csarno­káig nagyon sok buktató­val volt tele. — Biztosan akadtak még irigveim is, hiszen Csóka Fe­renc férfiszabó volt, iparos ember, amikor 48-ban felhúz­ta az ujjamr-a a karikagyűrűt. Később derült ki, hogy idült alkoholista, csak sose látszik rajta, mennyit ivott. Jöttek a gyerekek, de a fizetését hó­napszámra nem láttam. Nyer­sen vitte el reggelente a to­jást, hogy majd a műhelyben ráüti a szalonnára, frissen jobb, de eladta darabját fo­rintért, még azt is elitta. Kö­nyörögtem neki, Ferikém, gondolkozz, nem lesz ez így jó, de hiába. A gyerekeknek kellett a tej, hát vettem egy kecskéi, azt fejegettem. El­jártam harmadosba, meg ka­pálni az erdősávba. Hatvan­ötben aztán felmentem Kul­csár elvtárshoz a pártbizott­ságra, segítsen munkához, mert éhenhal a családom. Olyan könyvelőnek, minde­nesnek tett be a bölcsődébe, napi négy órára. A másik négy-öt órán át meg a Ka­kukk étteremben mosogat­tam, hogy a gyermekeim ne érezzék, milyen semmi apjuk van. Húsz évi házasság után váltunk el, arpikor az uram már úgy lejáratta a Csóka nevet, hogy legszívesebben letagadtam volna. Nem sok­kal utána izom- és idegsor­vadásban meghalt... Szé­gyenlem én ezt még el is mondani, hiszen halottról vagy jót. vagy semmit, de másként senki sem értené meg, hogy miért szeretem én annyira ezt a gyárat, ezt a közösséget, ahol végre nyu­godt az életem. öl éve múlt, hogy át­lépte az Auróra küszöbét. Négy éve új házat épített a Mártírok útja 49-ben, a régi családi ház helyén, belvizes kölcsönnel. — Nőttek a gyerekek, az uram meg csak ivott, s lát­tam, nekem kell egymagám emelni a terheket. Azt is láttam, hat elemivel semmi­hez sem kezdhetek, meg a gyermekem korrepetálásához sincs óránként 10 forintom, hát beiratkoztam az esti ál­talánosba. Jobban mondva a nagyfiam Íratott be. Mit él­tem én át akkor, te jóságos ég! Az uram nem akarta, hogy tanuljak, töbször kizárt a házból, ha mentem haza az esti tanításról. Vagy otthagy­ta magára a három apró gyermeket, elment kocs- mázni. Amikor Kovács ta­nár úr kiszólított a táb­lához, én már lángokban lát­tam magam előtt mindent; hogy kinyitották a kályhaaj­tót, tüzet csináltak. Rohan­tam ilyenkor haza, mint egy őrült, s a három csöppséget az ágyon találtam, ruhástól, úgy aludtak el. Leroskadtam a kis sámlira s órák hosszat nem volt erőm felállni... Nem, nem sírtam, de nagy tehetetlenségemben a fogam között káromkodtam, s hara­gudtam az egész világra, hogy nekem ilyen nyomorúságot porciózott... Akkor jött ez a gyár, ahol egy helyen nyolc órát dolgozhattam. Nekem ez a megváltás volt. Előbb varrógépre tették, de attól félt. („Egyszer alig ment, máskor meg iípv nekilendült. art hit­Király László is a vízügy­nél dolgozik, éppen ezért kapta meg kaszálásra a töltés egy szakaszát. — Az idén nem sok hasznom volt belőle — folytatja. — Kétszer ka­száltuk, ráadásul mind­kétszer napszámban vá­gattam le. Még a tavasz- szal megoperálták a lá­bam, most sem bírom a kaszát. — Több mint 800 forintot fizettem, amiért levágták, nem ér tán eny- nyit az egész gaz. Dehát szükség van rá, négy te­henet tartok. — Különben vannak, akik sokkal többet is. A rápoltiak mindig szívesen foglalkoztak állattartás­sal. A környező községek­ben hiába élnek sokkal többen, nem hiszem, hogy nagyobb csordát hajtaná­nak legelőre a rápoltinál. Van is már nálunk új bú­tor majd minden lakás­ban. A régi házakat is meg lehetne számolni egy kezemen — mindenki újat épít. Kérdésemre, hogy a csa­ládi házakon kívül a fa­luban építettek-e vala­mit, legyint. Elindul az egyik lekaszált renden, mikor visszaérkezik, ak­kor válaszol. — Legutoljára még a 40-es évek végén a kocs­mát, s jórészt társadalmi munkával a kultúrházat. Azóta a mi falunkban a köz javára nem épült szinte semmi. Még óvo­dánk sincs. Az alsós gye­rekek is összevont osz­tályba járnak. Több mint 25 évig Magocsa tanító néni tanított minden al­sós gyereket. Most jött egy fiatal tanító, így most csak két osztály jár együtt. De azok se igen sokáig. A felsősök már régen átjár­nak Ököritófülpösre, a kicsikre is ez vár. — Az utóbbi években mi volt a falu életében a legnagyobb változás? — Sikerült végre elér­ni, hogy megjavult a közlekedés. Most már a rápolti ember akár hat­szor is bebuszozhat na­ponta Szálkára. Na, de dolgozzunk is, mert meg­jön az eső, akkor hiába igyekeztem. Holnap már össze is akarom gyűjteni — indul el a következő renden. Balogh Géza tem Pócsig sem áll meg.”) Kérte és áttették az éle­zőgépre. ott van ma is. öt- huszas órabérrel kezdett, tavaly már megvolt a ha­vi 2900 átlag. Felvették a pártba, legutóbb beválasz­tották a pártvezetőségbe. — Nagyon jó gyermekeim vannak nekem. Pista 26 éves, kárpitos, Feri villanyszerelő, most szerel le a katonaság­tól, Kati még iskolás. A fia­im minden fillért hazaadnak, ezért is tudtunk belevágni az építésbe. Előtte leültünk a családdal, mindent megbe­szélni. Elhatároztuk, hogy visszaszerezzük a városban, a népek előtt a Csóka név be­csületét. amit apjuk után vi­selnek a gyermekeim. Esze­rint is élünk: jó beosztással, fegyelemmel. Nézze, én még most is csak 47 éves vagyok, férjhez mehetnék, akadna élettárs, vagy házibarát. Az előbbiből elegem volt, az meg hogy nézne ki, hogy beszél­jen rám a város. Jobb így, nyugodtabb így. A munkám is leköt, ahol azért akad bosz- szúság is, mint most, hogy másik helyre rakták az éle- zőket, ami suta dolog s a brigádomtól is messzebb va­gyok. Le is akartam monda­ni a vezetéséről, de a lányok azt mondták, akkor fel is osz­latják a brigádot. Hát marad­tam, de azért nem nyugszom, míg ki nem tálalok az igaz­gató előtt. Tőlem különben is megszokták már, hogy fel van vágva a nyelvem. Ami a szí­vemen, az a számon. Itt van­nak ezek a kislányok is, akik még csak magázzák a gyári munkát. Jóformán beszélni sem tudnak illedelmesen, ar­ra is tanítani kell őket. Meg rágni a fülüket, hogy olvas­sanak, tanuljanak. Én sem szakadtam bele, hogy az idén tettem le a szakmunkás- vizsgát. Vannak aztán olya­nok, akik azért nem teljesítik a száz százalékot, mert otthon úgyis elveszik tőlük az utolsó fillért is... Másokat a há­zaséletről kell felvilágosítani esküvő előtt egy nappal, mert az anyjuktól szégyenük kér­dezni, ők meg nem mondják. Csóka Ferencné, szüle­tett Zelizi Júlianna még sohasem volt üdülni. Ha teheti, olvas, Jókait, Mik- száthot, meg Rejtő Jenőt. Két újságot járat, a tele­vízióban a vidám műsoro- rokat kedveli, s vasárnap a politikai adást. Egész szobára való garnitúrát ké­zimunkázott már s keve­sen tudják róla, hogy na­iv festő. Aki kíváncsi rá, megnézheti az új lakás verandáján a kalocsai min­tákat. Maga pingálta. (Folytatjuk) Angyal Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents