Kelet-Magyarország, 1975. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-15 / 191. szám

• Irányyonatok • Teherautók két műszakban • Vasárnapi fuvarozás Egyedül cukorrépából mintegy 60 ezer tonna el­szállítását tervezi a Volán 5. számú Vállalata az őszi beta­karítás után. Ezen kívül ott van az alma, a burgonya és még a többi mezőgazdasági termény. Ugyanakkor az ál­landó szállítási feladatok is megmaradtak. Hasonló a helyzet a vasútnál, ahol szin­tén már alig beszélnek őszi csúcsról, mert egész évben olyan nagy a szállítási igény, amely a teljes kocsiparkot követeli meg. Ennek ellenére már most megkezdték a szállítási vál­lalatoknál a felkészülést az őszi, még nagyobb mennyi­ségek zavartalan elszállítá­sára. A debreceni vasútigaz- gatóságon megtartották a főnöki értekezleteket, ahol az egyes állomások, szakszolgá­latok feladatait beszélték meg. Ellenőrzik az előkészü­leteket az egyes állomásokon, hogy mindenütt legyen meg­felelő rakterűiét. A korábbi bevált módszerekhez hason­lóan irányvonatokkal segí­tik a nagyobb mennyiségű áruk elszállítását. így a Sze­rencsi Cukorgyárba fognak menni irányvonatok, s ugyancsak nagy gondot for­dítanak az almaszállítás zök­kenőmentes lebonyolítására. Mándokon, az almaátvétel kezdetére elkészül az új út az állomáson, hogy köny- nyebb legyen a rakodóhely megközelítése. Kohósalakból, folyamkavicsból, útépítő anyagokból előszállításokat végzett a vasút, hogy ha ősz­szel a fontosabb áruk szállí­tása miatt egyszer-kétszer vagonhiány mutatkozna, az ne okozzon fennakadást a munkában. Gond továbbra is a vasút­nak, hogy a szombat-vasár­napi rakodás akadozik. Elő­fordulnak 24 órás késések is, ami miatt még kevesebb a fuvarozásban részt vevő va­gon. A Volán csúcsforgalmi in­tézkedési tervet is készített, amelyben meghatározták a főbb tennivalókat. A több, mint 400 teherautóból álló kocsipark jobb kihasználása érdekében a kisebb javítá­sokat a délutáni beállás után és éjszaka végzik el. A kon­zervgyári szállításoknál át­tértek a kétműszakos üze­melésre, hogy minél nagyobb mennyiséget tudjanak elszál­lítani. A mezőgazdasági üzemek terményeinek elszállításában részt vesznek a társ Volán vállalatok is. Az almaszállí­tás munkáját segíti majd a budapesti 1. számú és a szegedi 10. számú vállalat. Az almaszüretre a diákok szállítására az állami gazda­ságok 31 buszt kértek, ehhez a szabolcsi kocsikon kívül más megyéből is kapnak se­gítséget. Az 5. számú vállalat má­tészalkai és kisvárdai főnök­sége különösen a szombat­vasárnapi fuvarozásba segít be, amikor a szerződéses ko­csik igénybevételére van lehetőség. A vállalat fiatal­jai is részt kérnek a nagy munkában. A szocialista bri­gádok vasárnapi műszakot vállalnak, a jogosítvánnyal rendelkező műszaki és ad­minisztratív dolgozók pedig szintén vasárnapjaikat áldoz­zák fel, hogy a volán mögé ülve segítsék a mind zavarta­lanabb szállítást. A feladatok jobb megha­tározására, felmérésére a megyei szállítási bizottság is ülést fog tartani. Amennyiben olyan nagy az elszállításra vá­ró mennyiség, ami meghalad­ja a rendelkezésre álló ka­pacitást, úgy — a múlt év­hez hasonlóan — sor kerül­het a közületi tehergépkocsik néhány napos igénybevételé­re is. LISSZABONBÓL JELENTJÜK: F oly tatodnak a kommunistaellenes tüntetések Clést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszterta­nács csütörtökön ülést tar­tott. A kormány megtárgyalta az európai biztonsági és együttműködési , értekezlet befejező szakaszáról és a ma­gyar küldöttség tevékenysé­géről szóló jelentést. A Mi­nisztertanács megállapította, hogy a találkozóval az eny­hülés folyamatának új sza­kasza kezdődött el. A tanács­kozás, amelyen harminchá­rom európai és két észak­amerikai állam legmaga­sabb rangú vezetői vettek részt, jelentős mértékben hoz­zájárult a nemzetközi béke és biztonság megszilárdítá­sához. Az értekezlet záróok­mányában foglaltak megva­lósítása tovább javítja a kölcsönös bizalom légkörét, új lehetőségeket teremt a gyümölcsöző együttműködés bővítésére és fejlesztésére. A Minisztertanács a jelen­tést jóváhagyólag tudomá­sul vette és megállapította, hogy a küldöttség teljesítette feladatát és eredményesen járult hozzá az értekezlet si­keréhez. Hasznosnak értékel­te a tanácskozás alkalmából folytatott kétoldalú megbe­széléseket. A Miniszterta­nács állást foglalt az euró­pai biztonsági és együttmű­ködési értekezlet záróokmá­nyában foglaltak maradékta­lan végrehajtása mellett. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Népköztársaság a jövőben is minden lehetőt megtesz an­nak érdekében, hogy a nem­zetközi kapcsolatokban ér­vényre jussanak a biztonsá­gi és együttműködési érte­kezleten megfogalmazott el­vek és az enyhülési folyamat visszafordíthatatlanná vál­jék. Az építésügyi és városfej­lesztési miniszter javaslatára a kormány határozatot ho­zott a következő tervidőszak lakásépítési ' programjának előkészítési feladatairól. A nehézipari miniszter ja­vaslatára a kormány határo­zatot hozott a szén- és érc- bányászati technikusképzés fejlesztésére. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette az oktatási miniszter jelentését a gyermek- és if­júságvédelem helyzetéről, a családjogi törvény alapján való továbbfejlesztéséről és a nev^őotthoni hálózat ki­építéséről. V» A Minisztertanács jóváha­gyólag tudomásul vette a közlekedés- és postaügyi mi­niszter jelentését a Tokaj expressz július 30-i baleseté­ről és a pályafenntartás, a járműkarbantartás területén tett szigorú intézkedések­ről. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Visszautaztak Budapestre megyénk komszomolista vendégei A hangulatos és vidám bú­csúvacsora után korán regge­liztek csütörtökön a sóstói tá­borban a magyar—szovjet if­júsági barátságfesztivál me­gyénkben tartózkodó szovjet vendégei. Mire azonban az autóbuszhoz vonultak cso­magjaikkal — közte a megyei KISZ-bizottság figyelmessé­gének jeleivel, különféle aján­déktárgyakkal — már elmúlt az álmosság. Beszállás előtt körbeálltak magyar barátaik­kal, és fehangzott néhány dal — magyarul és oroszul. Budapestre indult a hétfő óta Szabolcs-Szatmárban tar­tózkodó huszonhat szovjet fiatal, hogy ott részt vegyen a további programokban — gálaest, üzemlátogatás, záró- ünnepség, ifjúsági bál várta, illetve várja őket. Szabolcs- szatmári látogatásuk sem szű­kölködött a látnivalókban — a három nap alatt sok-sok megyénkbeli fiatallal, váro­sainkkal, üzemeinkkel, tája­inkkal ismerkedtek. Nem hosszú időre köszpnt el a megye határán, Tiszavas- vári után a szovjet delegáció a megyei KISZ-bizottság őket kísérő titkáraitól, Vas János­TILTAKOZÓ PORTUGAL PARASZTOK. Az újfasiszták kommunistaellenes terrorcselekmé­nyei ellen látványos, erőt sugárzó demonstrá­ción vettek részt a közép-poriugáliai Evorában a környék parasztjai. (Kebt-Magyarország tele- fotó) Costa Gomes portugál köz- társasági elnök csütörtökön a Belem-palotában fogadta Al­varo Cunhalt, a Portugál Kom­munista Párt főtitkárát. Meg­beszélésüket a köztársasági elnök kezdeményezte: részle­teket nem közöltek. Nyugati hírügynökségek ér­tesülése szerint Carlos Fabiao tábornok, a szárazföldi had­sereg vezérkari főnöke elren­delte az 5. vezérkari osztály átszervezését és ennek kap­csán leváltotta Varela Gomes ezredest, az osztály helyettes vezetőjét. Átadták Costa Gomes el­nöknek az „Antunes-doku- mentum” ügyében az északi katonai körzetben megtartott szavazás eredményét. E sze­rint — jelenti a UPI — a sza­vazásban részt vett katonák 65 százaléka támogatta, 30 százaléka ellenezte a doku­mentumot, míg 5 százalékuk tartózkodott a véleménynyil­vánítástól. Csütörtökön Arcos de Val- devezben folytatódtak a szer­dán kirobbant kommunistael­lenes tüntetések és az ezzel járó rombolás. Nyugati hír- ügynökségek jelentése szerint az ellenforradalmárok fel - gyújtották a PKP helyi szer­vezetének székházát. Az épü­let leégett. Csütörtökön a he­lyi kulturális központot és egy atlétikai klubot támadtak meg. A Porto melletti Ama- ranteban is jobboldali tünte­tést tartottak csütörtökön. A résztvevők egy kis csoportja megtámadta a PKP helyi épületét. Tizenegy napos gazdag program után, augusztus 14- én a délutáni órákban befeje­ződött a Nyíregyházán első alkalommal megrendezett tói és Bihari Alberttól — szombaton délután újra ta­lálkoznak a Sóstón. A szovjet autóbuszban M. V. Kuckir, a Kárpátontúli terület Kom- szomol-bizottságának első titkára mellett Szilágyi Jó­zsef, megyénk KlSZ-bizott- ságának első titkára is helyet foglalt, s a komszomolistákkal együtt utazott Budapestre. Program szerint szombaton délután újra megyénkbe ér­kezik a fesztivál szovjet ven­dégeinek autóbuszkaravánja, immár hazafelé menet. A sóstói KISZ-táborban rövid ünnepséget rendeznek a bú­csúzáskor, majd a záhonyi határátkelő felé indulnak a sok élménnyel gazdagodott, sok magyar barátot szerzett szovjet komszomolisták. * Az I. magyar—szovjet ifjú­sági barátságfesztivál hetedik napjának délelőttjét — csü­honismereti nyári egyetem. Záróbeszédet Lábas Meny­hért, a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat megyei titkára mondott. A résztvevők elutaztak Nyíregyházáról. törtökön — még Keszthelyen töltötték a küldöttségek; a jól végzett munka után — így minősítették a KISZ és a Komszomol vezetői a szerdán zárult háromnapos keszthelyi konferenciát — pihentek, fü- rödtek, ismerkedtek a Bala- ton-parti város látnivalóival. A delegátusokat szállító au­tóbuszkaraván a kora délutá­ni órákban érkezett vissza Budapestre, s — befejezve vi­déki programjaikat — meg­jöttek a szovjet testvérme­gyei delegációk is. Ismét benépesült a buda­pesti „főhadiszállás” a Hotel Universitas: próbáltak a szov­jet kulturális küldöttség tag­jai, programokat egyeztettek a rendezők, kisebb-nagyobb csoportokban érkeztek-indul- tak a küldöttségek. Az elő­csarnokban elhelyezett nagy­Nemes Dezső látogatása Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Politikai Főiskola rektora csütörtökön látogatást tett a főváros I. kerületében. Részt vett a látogatáson Bihari László, az MSZMP Budapesti Bizottságának tagja is. Nemes Dezsőt a kerületi pártbizottság székházában a kerület -párt-, tanácsi és KISZ-vezetői fogadták és tá­méretű tábla előtt azonban mindenki megállt néhány percre: a rendezők ide tűzték fel a fesztivált üdvözlő leve­leket, dísztáviratokat. Az üze­netek százai bizonyítják: a magyar és a szovjet fiatalok találkozóját nemcsak az új nemzedék, hanem a felnőtt generáció is megkülönbözte­tett figyelemmel kíséri. Táv­iratban köszöntötték a feszti­vált egyebek között a lenin- városi ifjúkommunisták, a pápai úttörők, a tápiószent- mártoni termelőszövetkezet dolgozói, a Nyíregyházán épí­tőtáborozó egyetemisták és a telefongyár nagykátai gyár­egységének KISZ-esel. Este a Margitszigeten gála­estre került sor, ahol a szov­jet fiatalok adtak színvonalas műsort. jékoztatták a kerület életéről, a mozgalmi munkáról. Nemes Dezső ezután meglátogatta az Általános Épülettervező Vál­lalatot, s megtekintette az épülő déli vasúti csomópon­tot. Végül aktívaértekezleten találkozott a városrész kom­munistáival, s válaszolt idő­szerű kül- és belpolitikai kér­désekre. (MTI) Befejeződött a honismereti nyári egyetem XXXII. ÉVFOLYAM, 191. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1975. augusztus 15., Péntek Felkészülés az őszi csúcsra

Next

/
Thumbnails
Contents