Kelet-Magyarország, 1975. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1975-08-30 / 203. szám
6 KELET-MAGYARORSZÄG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1975. augusztus 31. az y AJAKI CIFRA PITVAR (Egy néprajzos naplójából) Balaskó Ferencné csengővirágot fest. A stop jól sikerült. Sietve kapaszkodunk fel az ülésre, előbb biztonságba helyezve a filmfelvevő gépet és a magnetofont. Ajakról tartunk Nyíregyháza felé. Boldogok vagyunk. Az előző munkanapok magas feszültségei feloldódtak, valaminek a végére jártunk. — A pontos címet, a kezdő feliratot még nem beszéltük meg... 4z ajaki cifra pitvar. Cifrázó asszonyok: Molnár Jánosné, Balaskó Ferencné, Hasulyó Mikályné. Kész. — A háttere lehet egy piros szedettes komakei idő, vagy az az ajaki Kisyiiágus ég- színkendő? Jó? — Jó. — Nem kell költői cím. A filmnek kell annak lennie. — De munkát ábrázol, kemény, fáradságos munkát... Persze tudom, Molnár Jánosné született Takács Mária 75 éves, és ilyen korban nehéz naphosszat asztalon állni, és virágokkal telecifrázni az égszínű falat. Nem sablonnal, nem minta után, jianem fejből. Újrateremteni. Alkotni... ...Csaknem harminc esztendeje cifráztak utoljára. Hajdan is csak kevesen értettek ehhez a faluban. A kiválasztottak, a tudók, akik már gyerekkorukban az istálló falán próbálgatták a felnőttektől ellesett titkot, a cifrázást. A cifrázást, azt a munkát, amit valójában sohasem tekintettek munkának, pedig napszámban végezték. Gyönyörűség volt virágozni, és semmihez nem hasonlítható örömet jelentett újra, s újra végignézni a tarka színekben tündöklő pitvart. Visszahallgatom szavaikat a magnetofonban: öreges hangjukban ott vibrál szívük egész melege, derűje, ahogyan emlékeznek, vallanak a cifrázás öröméről... Ez az ösztönös szépségteremtő igény jut érvényre* falfestésükben, ennek naiv kifejezőereje ragadja meg a mai szemlélőt is. Míg a kalocsai pingálóasszonyok híre már bejárta a világot, külföldi kiállításokon szerepeltetik őket, addig az ajaki festőasszonyokról kevesen tudnak. A faluban a „főmester” Takácsné Ragány Anna néni volt, 1969-ben 78 éves korában halt meg. Tőle tanulták hárman, és még Kovács Györgyné, Gerzsenyi Istvánná, Rozinka “Bertalanná. Mások nem értettek hozzá, legföljebb „rozmaringozni” tudtak, v’gv m = a virágokat a rózsás tányérokról az üres kockákba. Anna néni még jól emlékezett a századforduló idejére, amikor a sárgára meszelt pitvar falát egyszerűen csak a meszelő fejével csapkodták be díszítés gyanánt. Az ügyesebb asszonyok csipkézett szélű „kolompárt” mártogattak mészbe ecset helyett. Gácsiné használt először „pamacsot” és több színű festéket a „fukszia virágos” cifrázáshoz. Ugyanakkor divatozott a faluban a fal nemzetiszín kockákkal való díszítése. A kettő egyesítéséből alakult a rózsás-madaras pitvarfestés az első világháború előtti években, és divatja csak a szabadkémények lepadlásolásával ért véget a harmincas évek végén. Az ötvenes években még gyakori volt a cifra fal újrafestése, az utolsó rózsás nitvart, 1966-ban bontották le Most a jupiterlámpák fényében talán utolszór hajtanak ki a bimbós rózsák, a kék nefelejcsek, a fehér gyöngyvirágok a cifrázó asszonyok ecsetje nyomán... itt az utolsó szabadké- ményes ajaki pitvar falán, s itt is csak a film kedvéért. Pedig a boltíven magától értetődő természetességgel hajlik Vera néni „rózsako- szorója”, nyújtózik fölfelé a zöld rozmaring ág... Az asszonyok csöndben dolgoznak, kitartóan, egyenletes tempóban, ősi ritmusban, mint az aratók, mint a mezőn kapáló asszonyok. Pedig kezdéskor — bevallották utóbb — torkukban dobogott szívük, vajon engedelmes lesz-e kezük még a cifrázásra? Nem beszélnek, a szó eltereli figyelmüket — mondják — de a hátuk megett a pitvar ajtajában igencsak nagy a forgalom, a falu ap- raját-nagyját érdekli a bent folyó munka: az öregek jönnek emlékezni, a fiatalok... többnyire új, frissen vakolt házakból érkeznek, szemük — a korábbi városi ízlést követve arany- nyal-ezüsttel hengerelt falakhoz szokott... nézik a virágba borult falat. Tetszik? Latolgatják, jól mutatna-e az előszobában, vagy talán a gyerekszobában a virágozás? — Mari néni kedves, divatba hozzuk újra a cifrázást a faluban? A munka végéhez közeledik, a boltív tetején már formálódik a tükrös szív, két oldalán tarka tollú kakas szőlőt csipeget... ... gyerekeik, unokáik közül egy sem tanulta meg a cifrázást... A film készült a Jósa András Múzeum megbízásából a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács támogatásával 1975-ben. Zárósorként, jó? Távolodunk a széles ajaki határból, Balogh Erzsi néni szép, szomorú nótái kísérik útunkat. Muraközi Ágota Nyírbátori Zenei Napok Szombaton, 23-án is telt ház köszöntötte a nyírbátori református, templomban a zenei napok harmadik hangversenyének művészeit. Először Mozart D-dúr fuvolaversenyét hallott- tuk. Ez a kis remekmű intim hangulatú, bensőséges, kamarajellegű alkotás, így megszólaltatása a hatalmas templomhajóban mindenképp kényes vállalkozás. Ám a kitűnő előadók: Fasang Zoltán fuvolaművész és a Miskolci Szimfonikus Zenekar Wolfgang Bothe (NDK) karmester irányításával kitűnően oldották meg a nehéz feladatot. Különösen a lassú tételben érvényesült maradéktalanul a művészek kamarazenei igényessége az érzékeny arioso minden szépsége. Külön elismerés illeti Fasang Zoltán differenciált intonációs készségét, technikai felkészültségét, kulturált formálási érzékét. Ezután Mozart népszerű „Exultáte jubilate” c. háromtételes koncertáriája következett, Lehoczky Éva nagyon szépen kimunkált, oravúros előadásában. Megcsodálhattuk a vonáskari kíséretet irányító karmester kifinomult vezényléstechnikáját is, mely ebben a műben érvényesült talán legelőnyösebben. A szólista fölényes biztonsága, a zenekar kivételesen koncentrált kísérete nem mindennapi produkciót eredményezett. A szünet után Rossini kicsit világias hangvételű, de komponálás-technikailag kétségkívül zseniális Stabet Mater-ét hallottuk. A mostanában népszerű produkció érdekes alkotás: színpadias zenei megoldásai alig-alig idézik fel bennünk a Piéta fájdalmát, így a mű inkább hagyományos szövegek alapján komponált, kitűnő koncertáriák és kórustételek sorozata. A tíz tétel mind más-más karakterű (kivéve természetesen a zárótétel visszatérés-részét), így a karmester számára mutatós, hálás, de igen nehéz feladat a mű vezénylése. Wolfgang Bothe bebizonyította, hogy technikailag és zeneileg egyaránt kiválóan felkészült, univerzális tehetségű karmester. Fölényesen biztonságos, határozott, de igen érzékeny; drámai és lírai pillanatai egyaránt meggyőzőek. Kitűnő segítőtársra talált Reményi János karigazgatóban, aki a Miskolci Bartók Béla kórust nagyszerűen felkészítette a hangversenyre; nemkülönben az egészen kiváló képességű énekesszólistákban; Lehoczky Éva, Budai Lívia, Fülöp Attila és Gregor József ezen az estén is bebizonyították, hogy érett, nagy művészek, — hazánk énekeskultúrájának élvonalbeli képviselői. A zenekar is — egy-két igen kényes kürtállást kivéve — igen magas színvonalon muzsikált. ★ Szombaton telt ház volt, a vasárnapi koncerten pedig az érdeklődők el sem fértek a templomban; jó néhányan az ajtókon kívül hallgatták a hangversenyt. Ez az est méltó befejezése volt a rendezvénysorozatnak: Párkai István vezényletével minden idők egyik legnagyszerűbb zenei alkotása szólalt meg Nyírbátorban: J. S. Bach János-passiója. A passió: Jézus szenvedéseinek és megfeszítte- tésének története az evangélium alapján. Bach műve: az ember és az emberiség legnagyobb örök kérdéseinek megfogalmazása; a lét-nemlét, a küzdelem, az öröm és a fájdalom, a társadalmi igazság, az örök újrakezdés problémáinak mementója. Alapvetően lírai hangvételű alkotás: monumentalitása nem tudta, hogy Mátészalkán sok a szanálás, bontás. Kérte a városi tanács vezetőit, hogy adjanak az alakulatnak olyan bontásra ítélt épületet, amelynek az anyaga felhasználható. A tanács azonnal odaadta a már említett házat. Az alakulat katonái négy szombaton és négy vasárnap dolgoztak Mátészalkán. Igazán a szabad idejüket áldozták fel, mert a munkában mindig mások, azok vettek részt, akik egyébként kimenőre, vagy eltávozásra mehettek volna. Beszélgettem az egyik katonával. — Hová való? — kérdeztem. — Légvonalban jó tíz kilométer — válaszolta — Nagyecsedre. — Nem lehet néhány órára haza- ugrani ? — Elvileg lehetne — válaszolta a katona —, mert az őrnagy elvtárs elengedne. De én ezt nem kérem. Hajnalban rám a katonai feladat teljesítése vár. Ha most elmennék, egy percet se pihenhetnék az éjszaka és másnap esetleg hiányosan teljesíteném feladatomat. Ezért nem megyek. Majd máskor ... — A többi katona hová való? — Akik ebben a munkában részt veszünk, mind szabolcs-szatmáriak vagyunk. — Kivétel nélkül? — Igen, mert éppen mi, a szabolcs- szuunari KaiunaK. vailaii.uk, xiugy segítünk a két földinek, hadd legyen köny- nyebb, gondtalanabb az életük, hiszen egy jó kis családi ház mégiscsak nagy segítség. A két családi ház legfontosabb a külsőségekből fakad, hanem a zenei és emberi gondolatok klasszikusan tartózkodó, ma- gátólértetődően egyszerű és mégis zseniális megvalósításából. Párkai István már az együttes létszámának kijelölésénél ragaszkodott a korhű hangzáshoz: a viszonylag kis apparátus azonban maradéktalan felkészültségről tett tanúbizonyságot. A Budapesti Zeneművészeti Főiskola Liszt Ferenc kórusa hangzáskultúrája, intonációs biztonsága, összeforrottsága minden várakozásunkat fölülmúlta. A szólóénekesek, ha lehet, még a szombatinál is magasabb színvonalú produkciót nyújtottak: Pászti Júlia, Budai Lívia, Kováts Kolos, Gregor József és Fülöp Attila kitűnő közreműködését külön-külön is méltatni illenék. Pertis Zsuzsa csembalókíséretét fölényes stílusismeret, biztonság és nagy alkalmazkodókészség jellemezte. A Debreceni MÁV Szimfonikus Zenekar is igen precízen, szépen játszott; külön meg kell említenünk Ádám Károly csellóművész nevét, aki csodálatos szólóival az énekesek egyenrangú partnere volt. A legfőbb elismerés azonban a karmestert illeti, aki egészen nagyszerű, avatott mestere ennek a stílusnak és műfajnak is; (egyébként a mai alkotások ismert patronálója) mindvégig hallatlan precizitással tartotta kezében az előadást, zenei megoldásai pedig egész egyszerűen felejthetetlenül szépek voltak. A páratlan érdeklődés a Nyírbátori Zenei Napok hangversenyei iránt jelzi, hogy ez a rendezvénysorozat immár az ország legrangosabb zenei eseményei közé tartozik, — a most lezajlott koncertek szakmai színvonala ezt minden tekintetben igazolta. Molnár László Szalontai Barnabás: Portré (szénrajz). (Elek Emil felvétele) anyagait — téglát, követ, sok gerendát, faanyagot, cserepet — az alakulat katonái a mátészalkai bontásból biztosították. A téglákat megtisztították és a helyszínre — Vállajra és Rohodra — szállították. A volt háznak még az alapjait és a pincéjét is kibontották, mert sok jó kő került ki belőle. A bontás törmelékét is eltakarították. Tisztán hagyták a terepet maguk után. Ott azonnal kezdődhet a négyemeletes ház építése. Válfajon és Rohodon már el is kezdődött a két családi ház alapozása. Mindenféle mesterségbeli katona szolgál az alakulatnál. Még néhány hét vége és átadják volt baj társaiknak az új családi házakat. Az építkezés egyéb költségeit a Honvédelmi Minisztérium biztosítja. Lánczi János, a városi tanács elnöke munka közben többször is meglátogatta a katonákat. — Ilyen gyorsan és ilyen jól kellene elbontani minden szanálásra ítélt házat — mondotta. — Mert van még itt épület sok. Az egész régi városközpontot lebontjuk és emeletes házakat építünk a helyén. Éppen ezért a Mátészalkai Városi Tanács hasonló célokra szívesen ad bontásra ítélt épületet néphadseregünk bármely egységének, vagy aíakulatanaK, na Kérik, örülünk, hogy ehhez a nagyszerű bajtársi segítség- nyújtáshoz a magunk lehetőségei szerint mi is hozzájárulhattunk. Szendrei József E gy szomoati napon a szó valóságos, de igazán békés értelmében katonák szállták meg Mátészalka központját, a Lenin teret. Teherautókon, szerszámokkal érkeztek. A parancsnokok és a szakértők rövid idő alatt „szemrevételezték” a terepet és a „harci feladatot”, majd elkezdődött a munka. Egy meglehetősen nagy lakóépületet, a Gyarmati-féle házat kellett lebontani úgy, hogy minden használható anyaga épségben maradjon. A házat a városi tanács szanálta, nemsokára egy négyemeletes lakótömb építését kezdik el a helyén. De miért hívták a katonákat? Nem hívták őket — önként jöttek. Néphadseregünk egyik alakulatánál szolgálat közben egy katona megrokkant. A másik meg családos és nincs incigicieiö lakása, a Szaboics-özacmai megyei Hadkiegészítő Parancsnokság és az alakulat katonái vállalták, hogy segítenek baj társaiknak. Mindkettőnek házat építenek. A Szabolcs-Szatmár megyei Hadkiegészítő Parancsnokság meg-
