Kelet-Magyarország, 1975. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-27 / 200. szám

1975. augusztus 27. KELET-M AG YA RORSZÁG 3 Gazdaságunk alapvető tényezője A HARMINC ÉV ELŐTTI ESEMÉNYNEK — 1945. au­gusztus 27-én Magyarország árucsere-forgalmi megálla­podást kötött a Szovjetunió­val — az a gazdaságtörté­neti jelentősége, hogy a megállapodás aláírásával megszűnt az alig felszaba­dult ország külgazdasági el­szigeteltsége, megkezdődött a romokban heverő gazda­ság újjáépítéséhez nélkü­lözhetetlen külkereskedelmi kapcsolatok kiépítése. Ma már csak az ötven- hatvanévesek, a korabeli események részesei tudják, hogy külgazdasági elszige­teltségünk megszüntetése — ez a korrekt és rideg fogal­mazás — annak idején a túlélést jelentette népünk számára. Hadd érzékeltes­sük egyetlen adattal a gaz­daság bénultságát: a felsza­badulást követő első hó­napokban annyi villamos energia sem állt rendelke­zésre, mint amennyit ma a közvilágítás egyetlen éjsza­ka elfogyaszt. Mai mértékkel mérve cse­kély az az árumennyiség, amelyet 1945 augusztusát követő hónapokban a Szov­jetunióból importáltunk, ám annak mindegyik tétele — nyerspamut, vasérc, kősó, faszén, 1946-ban pedig eze­ken kívül: koksz, nyersfé­mek, gyapjú, finomított cu­kor, gépjárműalváz, szén, nyers kaucsuk, szóda, az­beszt — aranynál többet ért, lehetővé tette a terme­lés újraindítását, az újjáépí­tés munka- és termelőesz­közeinek előállítását. S minthogy akkor mindennek a közlekedés helyreállítása volt a feltétele, hadd emlé­keztessünk a szovjet had­sereg műszaki-technikai se­gítségnyújtására a hidak újjáépítésében, az első új híd, a Kossuth-híd példát­lanul gyors megalkotásá­ban. KÜLGAZDASÁGI KAP­CSOLATAINK 'napjainkban minden kontinensre kiter­jednek, gazdasági partne­reink száma jóval több, mint 100, az árucsere-forga­lom értéke pedig az 1945. évi alig 4 millió pengőről 300 milliárd forintot megha­ladó összegre nőtt. Nemzet­közi gazdasági kapcsolata­ink minden vonatkozásban — a partnerek száma, a for­galom mennyisége, az együttműködés módszere, formája — fejlődtek. Am 1945-öt 1975-tel összekötő három évtizedet a fejlődés és változások közepette is az jellemzi, hogy Magyar- ország első számú kereske­delmi-gazdasági partnere a Szovjetunió. S ebben a tekintetben nemcsak az a perdöntő, hogy nemzetközi árucsere- forgalmunk egyharmadát a Szovjetunióval bonyolítjuk le. A magyar—szovjet gaz­dasági együttműködés — az 1945-ös szerény keretek kö­zött is — a magyar gazda­ság alapvető folyamataihoz és feladataihoz kapcsolódik. Gazdasági együttműködé­sünk másik csomópontját a hazai gazdaságfejlesztés mindenkori konkrét céljai alkotják. Ha gondolatban áttekintjük az ipar- és gaz­daságfejlesztés elmúlt évti­zedeit, a fejlesztések krono­logikus sorrendjét — jelké­pesen : kohászat, gépipar, vegyipar, alumínium-feldol­gozás, petrolkémia, a lakás­építés iparosítása, a vasút dieselesítése, a mezőgazda­ság gépesítése .— és szám- bavesszük a megvalósítást szolgáló beruházásokat, szembe tűnik, hogy azok mindegyikében szerepe van a magyar—szovjet gazdasá­gi együttműködésnek, amely tervidőszakról tervidőszakra szervesen kapcsolódott gaz­daságfejlesztési céljainkhoz, hozzájárult azok megvalósí­tásához. A HARMINC ÉV ELŐTTI SZERÉNY — de akkor az életet, az újjáépítést és a termelést elindító — ma­gyar—szovjet árucsere-for­galmi együttműködés nap­jainkig a két ország terme­lőerőinek széles területen történő, integrációs jellegű, összekapcsolódásáig fejlő­dött, nemcsak villamos és csővezetékek — olaj-, gáz- és etilénvezetékek, hanem a termelési kooperációk, gyártmányszakosítások so­kasodó szálai fűzik egymás­hoz gazdaságainkat, a ma­gyar és a szovjet vállalato­kat. Történelmi tanulság és tapasztalat, hogy a magyar gazdaság fejlődésének alap­vető tényezője a magyar— szovjet gazdasági együtt­működés. G. I. Már éppen lefekvéshez '* készültem, igaz még csak nyolc óra, de nem tudok tovább fennmaradni. Regge­lenként bezzeg már négy óra­kor felébredek. Ha hiszi, ha nem, ma reggel is már fél ötkor olvastam. Mióta élek munkásszállón? Már húsz éve, amióta a Sza­bolcs megyei építőknél dol­gozom. Vállaj, ahol a család él, messze van, csak hétvé­geken járok haza. Most meg ráadásul, csak egyedül va­gyok a szobában, két szoba­társam beteg. Sokan kérde­zik, nem unalmas egyedül? De hát mindig van mivel el­tölteni az időt. Esténként ol­vasok, tv-t nézek, igaz az utóbbit egyre ritkábban. Bizony, több mint húsz éve, hogy eljöttem otthonról dol­gozni. Mikor megnősültem, az ötvenes évek elején nem találtam a családhoz közel munkát. Nyíregyházára jöt­tem, itt tanultam ki a kőmű­ves szakmát és itt maradtam. A brigádban vagyunk egy páran, akik több mint tizenöt éve együtt' dolgozunk, Már­ton Ferenc már húsz éve ve­zetője a brigádnak. Most kap­tuk meg az Aranykoszorús brigád címet. Én is megkap­tam már négyszer a Kiváló dolgozó jelvényt és a vele járó jutalmat. Igaz, nekem nem sok maradt belőle, ná­lunk ugyanis az a szokás, hogy a jutalmat szétosztjuk Munkásszállón Szatmár Bútorgyár Mátészalka Veszteséggel zárta az év első felét a megye legnagyobb tanácsi iparvállalata, a Szatmár Bútorgyár. A tervezett négy és fél milliós nyereség helyett 1,3 millió fo­rint a gyár vesztesége, a termelés több, mint 10 millióval maradt el a tervezettől. — A lemaradásunk ápri­lisban volt a legnagyobb — mondja Kun István igazgató. — Ekkor tetőzött 22 Tnillió- val. Akkor bizony elég kilá­tástalannak látszott a gyár helyzete. Azóta többen megkongat­ták a gyár fölött a vészha­rangot. Említették a székes- fehérvári példát, ahol a gyá­ri vezetésnek „beletört a bicskája” a nagy beruházás­ba. Mátészalkán pedig ha­sonló nagyságú gyárat épí­tettek — ezért a párhuzam. Ha az okokat vizsgáljuk, ak­kor szintén sok hasonlóságot lehet felfedezni. Hiába ké­szültek évek óta nagy szor­galommal az új gyár indítá­sára, a „lépésváltás” nem sikerült a terveknek megfe­lelően. Benne van ebben az is, hogy nagy volt az ugrás, a termelést háromszorosára kellett növelni. A sok új munkás nehezen szokott bele a gyári rendbe, ez is bizony­talanná tette a termelést. Nagyobb méretek — Volt olyan — emlékezik az igazgató —, hogy fizetés után egy-egy brigád fele is hiányzott. Ezt semmiféle szervezéssel nem lehetett pó­tolni. A nagyobb méreteknek megfelelően változott a vál­lalati szervezeti felépítés. Az önállósággal viszont nem mindegyik középvezető tu­dott élni. Könnyebben adtak, nehezebben fegyelmeztek. A Jármi úti telepen például az időbérben utalványozott bár 17 munkás foglalkoztatásá­nak felelt meg egy hónap­ban, holott ennek az ötödé lehetett az az állásidő, ami­kor indokolt volt-eltekinteni a normától. a brigádtagok között. Régi törvény ez nálunk. A húsz év alatt milyen építkezéseken dolgoztam? Azt nem is lehet felsorolni. Itt Nyíregyházán dolgoztunk a legtöbbet, részt vettünk a ré­gi irodaház építésén, nyolc évig dolgoztunk az Arany János utcán, legutóbb pedig az új nyomdát építettük. Nálunk is sok hasznos gép van, nekünk sem kell már kézzel keverni a sódert, a maltert, a házgyári építkezés is egyre jobban elterjed. De még így is kevés fiatal jön kőművesnek. A mi brigá­dunkban is alig van huszon­öt éven aluli. Ha egy fiatal hozzánk kerül, a legtöbb esetben néhány hónap után más munkahelyet keres. Azt mondják, ők még fiatalok, kereshetik a helyüket. Mi idősebbek azonban ma­radunk. Annyira megszoktuk már egymást, nem is tud­nánk más munkahelyet el­képzelni. Nekem is lenne már Vállajhoz közelebb munka, de most kezdjek mindent elölről. Én már innen akarok nyugdíjba menni. Az viszont igaz, mi időseb­bek is egyre igényesebbek vagyunk. Ezelőtt, ha két kiló szalonnát - hétfőn elhoztam, csütörtökön már nem volt belőle. Most meg két hó­napig is eltart. Bizony, a család nehezen " szokta meg, hogy csak vendég vagyok otthon. Azt hiszem, inkább beletörődtek. Péntek este érkezem, hétfőn reggel megyek. Néha még szombat, vasárnap sem va­gyok otthon. A rokonoknak, ismerősöknek segítek házat építeni, kerítést állítani. Meg aztán ott van a nyakunkon a kert, a feleségem háztájija. Mindig van mit csinálni. No dehát rajtam nem fog ki a munka, csak egészség legyen... Elmondta: Freund Vendel Lejegyezte: Balogh Géza Jelenleg a tervezett kapa­citás 70 százalékánál tart a gyár, ugyanakkor egyes költ­ségek — mint a fenntartás, az általános kiadások — már a teljes termelési szinten van­nak. Ez az, amire nem számí­tott így a vállalat vezetése, s ami mindenképpen a veszte­séghez vezetett. — Vagyis a jövedelmező­ség egyetlen feltétele, hogy növekedjék a termelés — fo­galmazza meg az igazgató. Lassította az irányítás ha­tékonyságát az első hónapok­ban, hogy több áttételen ke­resztül, többnyire csak utó­lag vehette észre a vezetés a gondokat. Hozzájárult eh­hez bizonyos túlszervezettség is. Májustól napi egymillió Az okok feltárása mellett azonban gyors intézkedések­re volt szükség. Szervezők járták be a gyárat, több ja­vaslatot tettek, amellyel üte­mesebbé válit a termelés. A munkásokkal termelési ta­nácskozásokon beszélték meg a tennivalókat, kérték a se­gítségüket, hasznosították azokat a felajánlásokat, ame­lyeket a jobb munka érdeké­ben tettek. Az eredmények nem ma­radtak el. Májustól az új csarnokban sikerült állandó­sítani a napi egymillió fo­rint értékű termelést. Ha ezt az ütemet tartani tudják — egyedül az anyaghiány, vagy más külső körülmények aka­dályozhatnák — .akkor már szeptember végére behozzák a lemaradást, ezután már terv' szerint termelhetnek. — Éves szinten minden realitása megvan a tervtelje­sítésnek, ezért nem módosí­tottunk menetközben — mondja az igazgató. — Egye­dül az éven belüli ütemezés nem úgy alakult, ahogy ter­veztük. A veszteség „forrásaiÁ ;// Ez azonban több gondot hozott magával. Egyrészt na­gyon megemelkedtek a kész­letek, hiszen az alapanyagok­ból több, a tervezett terme­lésnek megfelelően érkezett, a feldolgozás viszont késett. Másrészt pénzügyi nehézsé­gekkel is szembe kellett néz­ni a vállalatnak, átmeneti bankhitelre volt szükség, hogy a gazdálkodás zavarta­lanul folyjék. A veszteséghez az is hozzá­járult, hogy az első fél évben a tervezettnél többen dolgoz­tak a bútorgyárban, mégis kevesebbet termeltek az elő­Készülnek a szekrénylapok a Szatmár Bútorgyár olasz automata gépsorán. (Elek Emil felv.) irányzottnál. A 400 új mun­kás betanítása szintén több­letköltségbe került. Most- már lassan kialakul az a munkásgárda — a régi dol­gozók mellett — akikre szá­mítani lehet, s azoktól, akik a gyári fegyelmet nem akar­ták megszokni már megvál­tak. A normáknál bizonyos szigorításokat hajtottak vég­re, amit indokol, hogy a be­gyakorlottság növekedésével többet tudnak termelni a brigádok, mint korábban. A cél, hogy elérjék a műszaki normát, amelyet a gépek termelőképessége határoz meg. Á folyamat kedvező A különböző céljutalmak­kal, az átlagtól lazább nor­mákkal viszont előfordult, hogy egy-egy régi dolgozó 6 —7 ezer forintot vitt haza egy hónapban. A keresetek ilyen emelkedése — mivel nincsen mögötte többlettelje­sítmény —• nyilván nem in­dokolt. Ezt meg kell érteniük a munkásoknak is, amikor a következő hónapokban na­gyobb teljesítményt követel­nek tőlük azonos fizetésért. — E pillanatban nem lehet helyzetet értékelni, csak fo­lyamatot, az pedig kedvező — összegezi Kun István, ér­tékelve az eddig végzett munkát és a következő hóna­pok várható eredményeit. S ha a következő hónapo­kat jól zárják, akkor mind jobban eltávolodnak a sza­kadék széléről, a Szatmár Bútorgyár is az egyik, a kezdeti nehézségek után jól üzemelő vállalattá válik, amelyik tovább fejlődhet, visszafizetve a gyárépítésre kapott milliókat. Lányi Botond Szolnok megyei képzőművészek tárlata Nyíregyházán, a városi művelődési központ kiállí­tótermében augusztu-s 27-én délután háromkor kiállítás nyílik a Szolnok megyében élő képzőművészek munkái­ból. A kollektív tárlaton ti­zenhat festő- és három szob­rászművész mutatkozik be a szabolcsi közönségnek. A szeptember 7-ig nyitva tartó, festményekből, grafikákból, akvarellekből, kisplasztikák­ból és szobrokból álló kiállí­tást Sipos Károly, a Szolnok megyei tanács elnökhelyette­se nyitja meg. Meditáció 1. Dühösen Ez mégis csak szemte­lenség! Az ember végig­loholja a napot, belefá­rad a kis bosszúságokba, majd hazatér, hogy el­bújjon a zaj, a lárma elől. Amikor nyugovóra térne, gépek búgnak fel az ablaka alatt. Történik mindez este tíz után, amikor az ember már lábujjhegyen jár a'lakás­ban, hogy fel ne riassza a csöppséget. Zúg a ze- tor, robajjal fortyog a bitumen a gépszerű üst­ben, fel-felbőg a kiszol­gáló teherautó. Szerszá­mok koppannak, hangos kiáltások verődnek visz- sza a szemközti épületről. Miért nem lehet ezt nap­pal végezni ? Bizonyára szorít a határidő, hát nyomás túlórában! Lakna csak itt, Jósavárosban a bitumenezők igazgatója! Akkor bizonyára nem za­varnák az álmát! 2. Csendesebben Többen kikönyökölünk az ablakpárkányon, s fi­gyeljük a fejleményeket. A zetor ráfordul fényé­vel a piacra, úgy világít a munkásoknak. Talics­kákból felcsap a gőz, megfeszülnek az izmok. Féltérdre ereszkedik né­hány ember, kezében a simítóval és keni a forró masszát. Csendben dol­goznak, csak az üst for­tyog, s az eső szemerkél valamelyest. Éjszakai műszak. A bi­tumenezők megállás nél­kül teszik dolgukat, s amikor kis szünetet tar­tanak, oldalt leülnek a rönkre, kibontják táská­jukat, és szalonnáznak. Mindez éjfél után van már, amikor lassan ki­hunynak az utolsó fé­nyek is a lakásokban. Aztán folytatják kivilá- gos-kivirradtig. 3. Következtetés Reggel, amikor kiné­zünk ismét az ablakon, a jósavárosi iskola udva­rán nagy darabon feketé­nk az elkészült bitumen. Sportpálya lesz, sima, akár az asztallap. Nézzük az elkészült munkát, s már fogytán a dühünk. Közeleg szep­tember elseje, a tanév­nyitás, amikor benépesül az iskola és udvara. Nem­rég még homokhalmok voltak itt, a gyerekeket ki sem engedték erre a területre. Most lesz hol hancurozni, lesz hol meg­tartani a tornaórát. A csöppség is feléb­redt, jóízűen fogyasztja reggelijét. Már kevésbé haragszom az igazgatóra, akinek éjjel még a sze­mébe mondtam volna, hogy miféle munkaszer­vezés ez'. Most már in­kább arra gondolok, hogy az éjszaka nyugta­lanabb volt ugyan az ál­munk, de nyugodtabbak lesznek az elkövetkező évek, amikor a mostani apróságok ezen az éjsza­kai műszakban készült modern iskolaudvaron kergetik majd a labdát, fogócskáznak, örülnek az életnek. A. s. Távolodni a szakadék szélétől

Next

/
Thumbnails
Contents