Kelet-Magyarország, 1975. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1975-08-27 / 200. szám
4 KELET-MAG Y ARORSZÄG 1975. augusztus 27. Tanácskoznak az el nem kötelezett országok Híd a Zambezi felett A legfrissebb jelentések szerint Ian Smith rhodesiai miniszterelnök máris hazautazott a felszabadító mozgalmak képviselőivel folytatott tárgyalásokról, bár ez nem jelent feltétlenül kudarcot, jó jelnek aligha tekinthető. A tárgyalások egyébként bővelkednek látványos külsőségekben. A színhely egy vasúti kocsi, a Zambezi folyón átívelő karcsú hídon, a világ egyik legszebb vízesése, a Victoria-zuhatag közelében. Ezt a helyi lakosok „mennydörgő füstnek” nevezik, mert a lezúduló hatalmas víztömeg valóban füstszerű látványt és égzengés nagyságrendű hanghatást jelent. Mégis feltehető, hogy a tárgyaló felek nemcsak ettől a robajtól nem értik egymás szavát... Az előzmények önmagukért beszélnek. 1967-ben Ian Smith telepeskormánya egyoldalúan kikiáltotta a brit gyarmat „függetlenségét”, — de úgy, hogy az kizárólag a fehérbőrű törpe kisebbség uralmát jelentette. London gyakorlatilag tétlenül tűrte az angol törvények szerint hazaárulásnak számító lépést, a NATO-hatalmak pedig sorra szegték meg a Rhodesiára vonatkozó gazdasági és politikai ENSZ-szankciókat. A függetlenségi mozgalmak legtekintélyesebb vezetői, Sithole és Nkomo az elszakadás óta börtönben ültek, ahonnan csak néhány hónapja szabadultak. Nem Ian Smith, hanem Johannes Balthazar Vorster dél-afrikai miniszterelnök jóvoltából. Persze nem az apartheid, a faji elkülönítés rezsimjének hirtelen támadt „humanizmusáról” van szó, hanem Vorster felismeréséről, hogy hosszú távon ez így nem mehet tovább. A felismerés Pretoriában akkor vált cselekvési szándékká, amikor a lisszaboni fordulat nyomán felbomlott Portugália Afrika déli részén lévő gyarmatbirodalma. Ezzel Pretoria is elvesztette utolsó komoly szövetségeseit és úgy döntött: az új helyzetben a Smith-rezsim feláldozásával próbálja meghosszabbítani — a saját re- zsimje életét. Pretoria közölte Smithékkal, visszavonja kétezer katonáját a rhodesiai „partizánvadász egységekből”, az ötven különlegesen felszerelt helikopterrel együtt. Egyben felszólította Smith-t, kezdjen tárgyalásokat a többségi uralom majdani bevezetéséről. A telepeskabinet rákényszerült bizonyos lépésekre. Kiengedte Nkomóékat, de nem sokkal később koholt vádak alapján perbe fogta őket és a bírósági döntés alapján bármikor letartóztathatok. Ezek után nem csoda, ha a függetlenségi vezetők nem voltak hajlandók rhodesiai területen tárgyalni... így állították a vasúti kocsit úgy, hogy a rhodesiai delegáció a határ hazai részén, a felszabadító mozgalmak küldöttsége viszont már zambiai területen ül, ugyanabban a kocsiban. Voltaképpen ez nemcsak külsőség, utal c. lényegre is: arra, hogy a színesbőrű vezetők még ma sincsenek biztonságban a saját hazájukban, éppúgy, mint az általuk vezetett tömegek. Ebben a közegben pedig nehéz lehet eredményes tárgyalásokat folytatni. A DÍVSZ Irodájának tiltakozása a portugáliai reakció terrorja ellen A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség Irodája kedden nyilatkozatban tiltakozott a portugáliai reakció erőszakos terrorcselekményei, a könyvégetések, a kommunistaüldözés, Costa Lima ifjúkommunista meg- nyi’kolása ellen. — A reakciós erők kifejezett szándéka a fiatal portugál demokrácia elpusztítása. Ezt a célt szolgálja a szüntelenül szított kommunistaellenes kampány. A történelem arról tanúskodik — hangsúlyozza a nyilatkozat —, hogy az effajta kampányból, amelynek a kommunisták után valamennyi demokrata áldozatul esik, csak a jobboldal húz hasznot. — A portugál reakció segítségével, a demokratikus vívmányokat szétrombolva, az európai demokratikus mozgalmakra akarnak lesújtani az imperializmus és a nyugat-európai reakció hívei. A NATO gazdasági és politikai nyomást alkalmazva nyíltan fenyegetőzik. — Ez a helyzet súlyosan veszélyezteti Portugália népét és ifjúságát. Éppen ezért a DÍVSZ üdvözli azokat a törekvéseket, amelyek — a fasiszta veszély elhárításáért A perui fővárosban hétfőn megnyílt — mint lapunkban közöltük — az el nem kötelezett államok külügyminiszteri értekezlete. A tanácskozás munkájában 78 állam képviselői vesznek részt, továbbá 25 ország megfigyelői minőségben, illetve vendégként érkezett Limába. Az értekezleten megvitatják a harmadik világhoz tartozó országok stratégiáját a politikai és gazdasági függetlenség elérésére, a gyarmati múlt maradványainak felszámolására, valamint az el nem kötelezett országok közötti együttműködés megszilárdításának módozatait. A résztvevők ezenkívül tárgyalni fognak természeti kincseik védelmével kapcsolatos kérdésekről is és egységes álláspontot alakítanak ki az általuk importált nyersanyagok árára vonatkozóan. A megnyitó ülés első szónoka Juan Velasco Alvarado tábornok, perui elnök volt. Az államfő hangsúlyozta, hogy az eddigi egyenlőtlenségek és aránytalanságok nem türhe- tők tovább. Mint mondotta, a nemzeti oligarchák léte immár időszerűtlen és ugyanígy anakronizmus a nemzetközi oligarchizmus is. A perui elnök kiemelte annak szükségességét, hogy a harmadik világ gazdagabb nemzetei a nyersanyagok eladásából származó bevételeikből nyújtsanak támogatást a szegényebb nemzeteknek. A konferencia kedden a koordinációs bizottság javaslatát elfogadva — teljes jogú tagként ismerte el a Kor-eai NDK-t, a Vietnami Demokratikus Köztársaságot, Panamát, valamint a Palesztinái Felszabadítási Szervezetet, így az el nem kötelezett orés a gazdasági, társadalmi és politikai előrehaladás érdekében — egyesíteni akarnak minden demokratikus polgári és katonai erőt. — Híven az 1974. április 25-i portugál fordulattal kapcsolatos állásfoglalásához, a haladó erők melletti elkötelezettségéhez, a DÍVSZ felszólítja valamennyi tag- szervezetét és minden fiatalt: késedelem nélkül és különböző formákban kinyilvánítva a portugál néppel és ifjúsággal vállalt szolidaritásukat, vessenek gátat a a portugáliai reakciós erők mesterkedéseinek. a lány, aztán megint csak a fiú karjába kapaszkodott. — A te kis falusi cuccaid lassanként felvándorolnak nagymamához. Megmondta, hogyha saját lábunkra állunk, nekünk ad mindent. Zsuzsa nevetni kezdett. Csengett a hangja, fuvolázott a vidámsága, hátraszegte a fejét, hogy a szél kapaszkodjon a hajába, simogassa az arcát, csókolgassa homlokát a nap. Még a más lábán is csak tipegünk, te drága, te majom, te aranyos, te komoly, te tudós, te uram, te morgó, tapsifüles, te. András, isten bizony, szeretlek. Elhiszed? András csak állt, nézte a tüneményt, próbált valamit nyöszörögni, de nem tudott. Csak a karját nyújtotta, ösz- szekapaszkodtak, összedugták a fejüket, s lépkedtek előre, a hegy felé. Felértek a Franci házhoz. A borház ajtaja tárva volt. szágok száma 82-re emelkedett. Nem fogadták el viszont Dél-Korea felvételi kérelmét. Ausztrália, Ausztria, Costa Rica, Finnország, Honduras, Svájc, Portugália és Románia megfigyelői státust kapott. Az öt napig tartó konferencia munkája kedden munka- bizottságokban folytatódott és a tanácskozás pénteken, három nappal az ENSZ iendkí- vüli közgyűlésének megnyitása előtt fejeződik be. Egyiptomi-izraeli megállapodás Az izraeli vezetők és Henry Kissinger amerikai külügyminiszter kedden Jeruzsálemben folytatták tárgyalásaikat egy újabb sinai csapatvisszavonási egyezmény részleteiről, illetve az azzal kapcsolatos kérdésekről — az Izraelnek nyújtandó amerikai gazdasági és katonai segélyről. Az amerikai külügyminiszter még a délután folyamán visszarepült Alexandriába. Ott Tahszin Basir, az egyiptomi elnöki hivatal szóvivője keddi sajtóértekezletén közölte, hogy a egyiptomi és az izraeli fél között megszületett az egyetértés az egyezménnyel kapcsolatos kérdések kilencven százalékában. Az egyiptomi szóvivő hangsúlyozta azt is, hogy a megállapodás kizárólag katonai jellegű. (Folytatás az 1. oldalról) got, mert a testület összetétele nem kedvez a konzervatív erők tervei megvalósításának.) A nyolc baloldali pártot, ezek sorában a Portugál Kommunista Pártot és a Portugál Demokratikus Mozgalmat (MDP—CDE) magában foglaló ideiglenes titkárság nyilatkozatot tett közzé. Az ideiglenes titkárságot a haladó pártok képviselőinek és a Fegyveres Erők Mozgalma forradalmi érzületű tisztjeinek hétfői tanácskozása nyomán hozták létre. A titkárság hangsúlyozta, hogy a jelenlegi kormánynak hivatalban kell maradnia addig, ameddig egy forradalmi egységkormány létrehozására nem alakulnak ki a feltételek. Az Azori-szigeteken ahol az amerikai légierő egyik légi- támaszpontja működik, a feszült helyzet tovább bonyolódott. A szeparatisták tevékenyen felléptek s eközben jobboldali ellenforradalmárok és maoisták egységfrontot alkottak. Vasárnap banditák támadták meg a kommunista párt székházát és felgyújtották az épületet. Bentről brummogó morgás szűrődött ki. Valami szomorkás dallamot lehetett belőle kiérezni. Kellemes mézillat áradt kifelé a vaspántos ajtó mögül. —-Van itt valaki, — mókázott Zsuzsa, s bohóckodva törölgette az ajtó előti kövön a lábát. Hadd lássák, tudja az illemet, rendre szoktatták, arra tanították, nem feledkezett meg róla. —Van, ha valakinek számítok én is, — felelt az öreg jókedvűen. — Gyertek csak beljebb, már vártalak benneteket. Készítettem egy kis uzsonnát is. Andrásnak férfias ételt, neked meg gyönyörűségem, mézet hoztam, meg kalácsot. Enni kezdtek. Kolbászt, jó száraz, vékony héjút. Sonkát, meg fehér kenyeret. Zsuzsa is belenyalt a mézbe, de inkább András kezéből szedegette el a katonákat' — Honnan érdekel benne44. Most azt mondják igen, vállalnak bennünket. Négy év, András, hosszú idő. Könnyen ráunnak. — Megint előjössz a falusi lány koncepcióval? Nem vetted észre, hogy Anya mennyire szeretettel vett körül? Nem láttad, hogy apának könyvbelábadt a szeme, amikor azt mondta, gyere kislányom, hadd öleljelek meg. Most legalább két gyerekem van. Okos dologhoz minden pénzemet, minden erőmet nektek adom. Ezt ne kelljen többé mondani. így volt? — Igen. Tulajdonképpen boldogok lehetünk, jól startoltunk. A te szobádban rendezkedünk be? — Persze. Ott a helyünk. Anya már mindent kifun- dált. Megkereste a helyét mindennek. Elhatározta, mit cserél ki, mit ad el, mi helyett vesz újat... — Az én kis falusi cuc- caim? — húzta félre az orrát Pósfai H. János: Hontalanok zsákutcája „Átbeszélik a harangok a tengert. Megrendítik a tavakat Kanadában. Megrendülnek a távoli hazaiak a cethalcsontokkal megtámasztott alkonyl tűzfalaknál. Távoli havas táborokban karolják a harangok a tántorgókat.. (Nagy László: Jönnek a harangok értem) 1. A nagy olasz csizma északkeleti csücskében, néhány száz méterrel a tengerszint felett, hegyoldalban épült a láger. Amerikaiak építették az európaiaknak; görögök, szerbek, albánok, jugók, törökök, horvátok, románok és magyarok élnek együtt a vasbetonfallal, dróttal körülvett barakkokban. A világba indulók zajos serege ez, akiket elűzött otthonukból a nyugtalanság; a mesz- szire vágyók még ki nem ábrándult légiói; mennek a világba, amerre a nap indul az éjszakák után. Padriciano. Ez a kis falucska neve, így hívják a lágert is. Félezernyi lakója van a csöppnyi határfalunak, fele ennyien élnek a barakkokban. Átmeneti szálláshely ez azoknak, akik bérelt kísérőikkel átlépik a jugoszláv—olasz határt. Az őrök többsége olasz. Az ügyintézők között magyar is akad, de a többség amerikai. Amerikai segélyszervezetek vallási alapon, az I. R. C. nevű ügynökség, s ki tudja még hány és milyen érdekeltségű csoport intézi a kivándorlást, ruhaneművel, élelmiszerrel, szükségcikkekkel látják el a disszidenseket. Senki, aki illegálisan lépi át a határt, nem kerüli el ezt a lágert. Az első rendőrőrsről ide szállítják őket, itt veszik először pártfogásba, gondozásba a „menekülteket”. A láger leginkább laktanyához hasonlít. Börtönre csak annyiban, hogy szögesdrótot húztak a betonfal fölé, s hogy fegyveres őrség áll a kapuban, a falak'Tövé- ben. Az ügyintézők egymás közt angolul beszélnek, de hivatalosnak az olaszt tekintik. A Magyarországról érkező fülének jólesik e bábeli hangzavarban, amikor magyarul kérdezik. Egy szentendrei disszidens házaspár „szolgál” a lágerben. A feleség a bölcsészkaron végzett, kitűnően beszél olaszul, spanyolul, a férj bírja az angolt. A disszidensek- kel általában nem közlik nevüket, a férj legfeljebb annyit: „Szólítson Pityunak!”, de az asszony semmit nem árul el önmagáról. Az adatok felvétele után tisztaságcsomaggal látják el az új „vendéget”, leszámolják az ezer lírát az érkezőnek, aki megkezdi a lágeréletet. Egy hét azzal telik él, hogy megkapja a szükséges oltásokat, egészségügyi vizsgálatokon esik át, közben kikérdezik mindenféléről, s iimi iiiihh—ii » min mii —i ■ wanr" teket az én Odysszeám? Nem kell elkezdenem ott, ahol megkereszteltek a szombathelyi nagytemplomban, 1902 júliusában? Azt se kell elmondanom, hogy nem szerettem az Ovomaltin nevű gyermektápot, mert csalános lett tőle a hátam? — Ott kezdje, Franci bácsi, ahol tetszik! Ott, ahonnan eligazodik, hogy értsünk meg mindent, — felelt Zsuzsa, aztán tovább incselkedik ő is. — Úgyse tudná megmutatni az újraoltási bizonyítványát, meg a bérmá- lási papírt... Te András, mi is volt az a bérmálás? Erre jót nevettek, aztán az öreg komolyra fordította a szót és elővett a faragott polcról, a könyvek közül egy jó sárgára fakult borítékot. . . (Folytatjuk) ha mindent rendben találnak nála, meghatározott időben lemehet a városba, Triesztbe is. Munkát nem vállalhatnak. Néhány hét eltelte után a nyugtalanabbak — nem kis rizikóval — átmásznak a kerítésen, beszöknek a városba egy kis alkalmi munkára. Az olaszok szívesen foglalkoztatják őket, a disz- szidens a legolcsóbb munkaerő. Hajt, mert pénzt akar, de ez a pénz körülbelül egyharmada annak, amit az olasz munkavállalónak kellene fizetni. A lágerlakót illegálisan foglakoztatják, adómentesen — tehát olcsón. Az Olaszországba utazó turista, aki Rómában az Angyalvárat, vagy a Forum Romanumot akarja látni, aki azért vált útlevelet, hogy lássa Nápolyt, Velencét — talán semmit nem tud erről a világról. A fiatalember, aki kilencven nanig bolyongott Nyugat-Európában, hat évig volt Padriciano lakója. Pajor Mihálynak hívják, élete nagy részét szülőfalujában, Vasszécsényben élte le. Még nincs húszéves. A múlt év szeptember 28-án indult el turistaútlevéllel Jugoszláviába, hogy onnan átszökve a határon, eljusson Svájcba, vagy Svédországba. Szombathelyen, a Pamutipari Vállalatnál dolgozott, ahol 1973 májusában súlyos baleset éri. A bálabontó gép leszakítja jobb kezefejét, csupán a hüvelykujja marad meg. Hónapokig betegállományban van, majd ötvenszázalékos rokkanttá nyilvánítják. Az Állami Biztosító 50 ezer forint kártérítést fizet. Felgyógyulása után az üzem portásként alkalmazza, 1900 forint havi fizetéssel. Az ötvenezer forinthoz húszezret gyűjt össze 1974 szeptemberéig. Akkorra tetté érlelődik benne a szándék: Nyugatra szökik. Svájcban, vagy Svédországban megoperáltatja magát, csontátültetéssel enyhitteti csonkaságát. Az útra cinkostárs, barát is akad; Szalai János húszéves falubelijével együtt eszelik ki a tervet. A múlt év szeptember 28-án ketten indultak el Szalai János MZ 125-ös motorkerékpárján. Tervükről nem tájékoztattak senkit, a szüleiknek is csak annyit mondtak, hogy Jugoszláviába kirándulnak néhány napra. Magukkal vitték Pajor Mihály 70 ezer forintját is. Mariborban szállodában laktak, térképet vásároltak, majd elindultak az Isztriai-félszigetre. A jugoszláv embercsempész 120 ezer lírát követelt, de nekik csak 83 ezer volt. Nagy veszekedések után ennyiért is átvitte őket Muggiaba, ahol sorsára hagyta őket. Október első napjaiban rendőrkocsin érkeztek meg Padricianoba. A lágerélmények közül a legélesebb: minél előbb elkerülni innen — emlékezik az időközben visszatért Pajor Mihály. — Az első naptól ez volt a vágyunk, végül hat hétbe tellett, mire végre továbbmehettünk. Vagy százunkat indítottak útnak a trieszti vasútállomásról. Azt hittük szabadon utazhatunk majd tovább, aztán kiderült, hogy az ország közepébe, Latinára visznek bennünket, egy másik lár gerba. Ez Rómától hatvan kilométerre fekszik. Harmincöt—negyvenezer lakosú városka. A láger valamikor katonai laktanyának épült. Iszonyú volt a hat hét után tudomásul venni, hogy még az addiginál is kilátástalanabb körülmények közé juttatnak. Nyugat-európai bolyongásom kilencven napig tartott, de amit soha nem fogok elfeledni, azt ebben a két lágerben éltem meg. Bár akkor még hittem valamiben, még bíztam abban, hogy minden, jóra fordul. (Folytatjuk)
