Kelet-Magyarország, 1975. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-23 / 171. szám
2 KELET-MAG Y ARORSZÁG 1975. július 23. Készülődés Mátészalkán A 3. irodalmi ősz programjából A jónak értékelt kezdést — és kezdeményezést — az 1. mátészalkai irodalmi őszt tavaly, a második menetben kirobbanó siker követte. Színházak és színpadok együttesei, nem utolsósorban: kiváló szólisták, nagy színművészek önálló' estjeiken szereztek máig emlegetett összetett művészi élményeket Mátészalka és környéke irodalom- és színház- szerető közönségének. A közvélemény most egyértelmű: legalább olyan legyen az idei, a 3. mátészalkai irodalmi ősz programja és színvonala, mint amilyen a tavalyi volt, de ha lehet — hát akkor még jobb. A mátészalkai Zalka Máté Városi-Járási Művelődési Központ dolgozói — nem utolsósorban a, városi pártbizottság és a városi tanács vezetői — e nem igénytelen kívánságnak szeretnének az idén is eleget tenni. A városi és járási művelődési központ igazgatója, Tóth Tibor ismertette az idei mátészalkai irodalmi ősz programjának „gerincét”, legkiemelkedőbbnek ígérkező rendezvényeit. Budapestről jön a 25. Színház kollektívája Gyurkó Lászlóval, a budapesti Rád- nóti Irodalmi Színpad együttese Keres Emillel és s Mikroszkóp Színpad Komlós Jánossal. Mindhárom fővárosi színház a Budapesten nagy sikerrel játszott produkciókkal lép fel Mátészalkán. Jön a debreceni Csokonai gzínház egy estére és Budapestről a Déryné Színház két előadással. Egyik: a Koldusopera, másik: a Melidian expressz. Négy művész önálló szavalóestjét is tervezik. ebből három már biztos, mert a művészek vállalták. Békés Itala és Horváth Ferenc színművészek ismertek Mátészalkán is. ök jönnek. Kevésbé ismert Tompa László erdélyi magyar színész, akit viszont a romániai magyarok valósággal ünnepelnek. A negyedik önálló szavalóestre ismét Bessenyei Ferencet szeretnék meghívni.- Új — kezdeményezésnek is — az idei mátészalkai irodalmi ősz programjában és módszertárában, hogy mind a négy önálló szavalóestet egy-egy mátészalkai üzemben is megrendezik, az is lehetséges, hogy éppen délután. Nagy felhajtást se akarnak csinálni. Egy kis pódiumot (dobogót, emelvényt) állítanak fel az üzem ebédlőjében, vagy éppen egy nagy csarnokában, ünnepi, vagy estélyi öltözet se kell. A munkások ázon mód, ahogy a munkát abbahagyták — akár munkaruhában — hallgathatják meg a művészt, a szavalatokat. — Igazán a tartalom a lényeg, nem a formaság — mondotta ezzel kapcsolatban Tóth Tibor. Ennyit most ízelítőül a 3. mátészalkai irodalmi ősz programjából, előkészítéséből. Mindenki reméli, hogy a tavalyi siker megismétlődik, vagy az idei. haégi nagyobb lesz. Múlik ez szervezőkön is, de végső soron mégiscsak a művészek és művészkollektívák töltik meg élményt adó, gazdag tartalommal azokat a formákat, amelyeket a tervezők-szerve- zők elképzelnek és előkészítenek. Szendrei József Mi az a fonotéka ? "'T1' 11 '—' 1,1 ' 11 Híres emberek hangja Tizen egyidőben élvezhetik a fonatéka szolgáltatásait az új megyei könyvtárban. De mi ez az új szolgáltatás, amelynek az elnevezése is meglehetősen ismeretlen? Rába Tamásné zenei szakkönyvtáros a megyei könyvtári híradóban számolt be erről, megjegyezve: sokféle elnevezéssel illetik az új, Nyíregyházán a könyvtártörténetben először bevezetésre kerülő szolgáltatást. Mondják fo- notékának, zeneműtárnak, hanglemeztárnak, zenei részlegnek, néhol zenei klubnak, hanglemezklubnak. A lényeg ugyanaz: a közművelődési könyvtárakban a látható információ — a könyvek, folyóiratok, mikrofilmek mellett — megjelent a „hallgató" információ. „Hallgatóterem" Beül a könyvtárlátogató a fonotékaba és meghallgatja a féltve őrzött archív gyűjtemények anyagát, híres emberek hangját, zeneműveket, verseket kiváló művészek tolmácsolásában, egyes rádióműsorokat, nyelvleckét. Speciális könyvtári zenei szolgáltatásról van szó, amely nélkül ma már korszerű könyvtár aligha képzelhető el. Ezért kapott helyet a 30 millió forintos beruházással ez évben — a tervek szerint augusztus 20-ra átadásra kerülő új megyei könyvtár épületében a különleges tervezést, kivitelezést kívánó fonotéka, azaz nevezzük ezúttal zenehallgató teremnek. A teremben tíz lehallgató fülke kap helyet, ahol az érdeklődők a stúdió hanganyagtárából válogatva elégítheti ki zenei igényeiket. A fülkében a hangerő, a hangszín szabályozható. A stúdióberendezés a tervek szerint öt lemezjátszóból, négy magnóból és egy rádiókészülékből áll, amelyeket az asztalba süllyesztve építik be az összes kapcsoló és egyéb kezelőszervvel együtt. A zenei teremben szakképzett zenei könyvtáros áll az érdeklődők rendelkezésére, szakkönyvek, szakfolyóiratok, kották, partitúrák is kiegészítik a szolgáltatások körét. Felvételek tízezrekért 1973 elején kezdték meg a leendő fonotéka állományának kialakítását. A hanglemezek és a magnószalagok beszerzésére évi 20—30 ezer forintot költöttek. Ez év márciusáig 525 hanglemezt és 7 kazettás magnófelvételt vásároltak 47 700 forint értékben. Ebben az évben 5 magyar és 21 külföldi zenei folyóiratot járatnak a könyvtárba. A meglévő és a még megrendelés alatt álló szak- könyvellátottság jó. Kottákat egyelőre nem gyűjtenek, de könyvtárközi kölcsönzés útján az ilyen igényeket is ki tudják elégíteni. Később pedig fokozatosan beszerzik azokat a kottákat és partitúrákat, amelyek iránt tartós érdeklődés nyilvánul meg. A gyűjtőkör jelenleg kiterjed : hanglemezeknél a komolyzenére a musicellel és a dzsesszel bezárólag, nem zenei felvételekre — vers, próza, mozgalmi, nyelvlecke, stb. a magnótekercsnél a kazettás kész hangfelvételekre, idegen és saját felvételekre, a zenei és rokon területek szakkönyveinek beszerzésére. A nyitás Az új megyei könyvtár egyik speciális szolgáltatása lesz a hangos részleg, amely a technikai kivitelezés miatt valószínű nem a könyvtáravatással egyidőben, hanem valamivel később nyitja meg kapuját a közönség számára. Naponta mintegy 40 ezer pohár tejföl, kakaó kerül le a nyíregyházi tejporgyár automata töltőgépéről. képen: Orosz Mária leszedő. (Hammel József felvétele) í. 2. 3. 5. 4. :|t Á úyát Ktttttt, glgxí ::: * x x- . . . x x- xíc;:^:: :0 3. Fővárosi sííaéswk i SöstőbJ, $. Á JíFÍRTÖ'i?RÍST társas Ják»T : Fehér sapkában Csákányi László faóza. A magyar vendégek mellett •sjzHnnűyéáiixö: ;;xh:x:xxx:j:;:j:;:;:x:;:;:;x |: • :• •: :. j:.Sbeööé, x |j ..