Kelet-Magyarország, 1975. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-20 / 169. szám
8 KELET-MAGYARORSZAG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1975. július 20. GYERMEKVÁROS 1975 GÉPÍRÓ, MÉRNÖK, MUNKÁS „Az intézetben vakációzunk ” Sz. E'erenc két éve szökött meg először. Keresték, megtalálták, visszahozták, újra megszökött. Most nevelőapjával kopogtat be a tiszadobi gyermekvárosba. A személyi igazolványért jöttek, szeretnék megszüntetni az állami gondozást. Ügy látszik, nem, is annyira a fiúnak, mint inkább a nevelőnek fontos ez. Kell otthon a munkáskéz, mondja, sőt még egy népi bölcsességet is hozzátesz: amelyik kutya egyszer már átúszta a Tiszát, átússza még egyszer. A szökésre céloz. Magyar Antal igazgatóhelyettes próbálja meggyőzni. Nemcsak azt sajnálja, hogy az új család kihasználja, pénzzé teszi a jó munkabírású fiatalember erejét, de azt is, hogy ebben az évben — ha a szökések nem történtek volna meg — hegesztő szakmunkásként végezhetett volna, s ezzel egyidőben befejezte volna a nyolcadikat is. A nevelőapa válasza tömör, szinte rábeszéli a fiúra, hogy úgysem fog a feje, s elköszönnek. A bójáig A B. testvérek édesanyja az építőtábori utat jött lemondani. Építkeznek, otthon is szükség van a vakációzó fiúra. Újra elhangzik a tanár érvelése; a vakáció nem arra való, hogy segédmunkásnak alkalmazzák a gyereket. A nyár a pihenésé. Az építőtáborban 6 órás munka után a szórakozásra, kikapcsolódásra is lenne lehetőség. Az asszony hajthatatlan, a háznak még a nyáron el kell készülni. Lent a Tisza partján egy csoportban találjuk a gyermekváros nyárra is ittmaradó lakóit. K. Sándor egy nagy füzetbe rajzolgat. Szerénykedik, mert a rajz gyengébb, mint szerette volna, de nagy restellkedve mégis megmutatja. A vázlatok a folyókanyarba,hajló fát ábrázolják. — Nekünk, akik az intézetben vakációzunk, ez a kedves helyünk — magyarázza. — A bójáig a mienk a víz. Kihasználjuk a jó időt, meg az utolsó nyarat. Mert nekem ez az utolsó. Jövőre befejezem a szakmunkásképzőt, kőműves leszek. A következő nyáron ilyenkor már a munkahelyemmel fogok ismerkedni. A tetovált „emlék“ H. Károly egy éve tanulja a kőművesszakmát, s ezzel egyidőben vizsgázott a hetedik osztályból. Jóval szótlanabb a társánál, kevesebb még az ismerős, a barát, alig egy éve jött Tiszadobra. Karján az árulkodó tetovált kereszt jelzi, hogy nem az első intézet, ahol megfordult. — Nem aszódi — válaszolja a kérdésre — soproni emlék. Kár volt megcsináltatni, megbántam. De eltüntetni már sokkal nehezebb. Ahogy e soproni „emlékről” szó esik, beszédesebb lesz. Elmondja, hogy Tiszadobon jól érzi magát, szívesen választotta a szakmáját. Ezen a nyáron már alkalma is lesz bizonyítani, Vajára készülnek a tanyai diákotthonba, néhány napig ott segítenek az építőknek. Nagyon tetszik neki a gyermekváros új építkezése, nincs olyan nap, hogy meg ne nézné, hol tartanak a kőművesek. Az M. ikerpárnak sincs hová mennie ezen a nyáron. Tizennégy évesek, jó tanulók, feltűnően finomak arcvonásaik, éles, nyílt a tekintetük. A család fogalmát nem ismerhetik, szüléikről soha semmit nem hallottak, teljesen magányosak. A nevelőszülő, akinél még négy évvel ezelőtt laktak, megöregedett, párszor meglátogatták, az idén már nem hívta őket. Egyszer talán majd beszámolnak neki, hogy ősztől szakmát tanulnak. Csőszerelők lesznek. Menne, de nem hívják A teljesen magányosok mellett még három ok van, ami azt indokolja, hogy a vakációt is a gyermekvárosban töltik a fiatalok. Van, amikor a gyámhatóság nem ad engedélyt a család meglátogatására, vagy amikor a szülő hívja a gyereket, de nem megy. A legkegyetlenebb mégis az, amikor a gyerek menne, de nem hívják. Róluk, évente általában száz fiatalról gondoskodnak a nyári szünetben a gyermek- városban. A tízezer kötetes könyvtár, a szakkörök, a sportklubok, a hazai és külföldi kirándulások, a lengyel nyelvtanítás, a csereüdültetés, a szocialista brigádok patranálása és még sorolhatnánk, mi minden szolgálja azt a célt, hogy a legjobban rászorulóknak család helyett otthont adjanak. Ha nem is ugyanolyan meleget, de ahhoz hasonlót. Baraksó Erzsébet Nevelés — Kérem szépen, a gyerek találta az előbb — nyújtotta a kék hasú papírpénzeket a csendes szavú férfi. Mellette szöszke, 8—10 éves kisfiú feszitett büszke komolysággal. A becsületes megtaláló. Látszott a szemében, rettentő nagyra értékeli a tényt, hogy ne_ ki dolga akadt a városi tanácson. Beszolgáltat! ■Apja egy félmosollyal nyugtázta fia komolyságát, ahogyan az előadta a „ténykörülményeket” Az ő szemében az látszott: szeretné, ha a fiú mindig így cselekedne. Másét találta meg — hozza be. Legyen becsületes. (tgy) Sárosi Attilának, a nyírbátori képzőművész stúdió tagjának linó illusztrációja. (Elek Emil felvétele) P ropagandisták ódiumon A -szabolcs-szatmári fiatalok az elmúlt ősztől tavaszig minden eddiginél élénkebben figyeltek napjaink kül- és belpolitikai eseményeire. Az érdeklődést fokozta a történelmi évfordulóra és a kongresszusra készülődés. Az eredmény elsősorban a KISZ-oktatásnak köszönhető, amelyet mindenütt Szabad hazában címszó alatt szerveztek. A KISZ megyei bizottsága is eredményesnek értékelte az oktatási évet és a közelmúltban kitüntette a legjobb „oktatókat”, propagandistákat. A kitüntetettek közül mutatunk be hármat. KOPÁCSI JÓZSÍEFNÉ a Vásárosnaményi ÁFÉSZ nél adminisztrátor-gépíró. Kisvarsány- ban él férjével és ötéves kisfiúkkal. Naponta busszal ingázik, otthon a vállára nehezedik a háztartási munka, s gyakran még segítséget sem kap, mert férje Záhonyban vasutas. Mégis jut ideje arra, hogy a párt politikáját, a KISZ céljait ismertesse és népszerűsítse. A szövetkezetben hatvan tagja van a KlSZ-alapszer- vezetnek, s tavaly az oktatás hallgatói közé ötvenötén jelentkeztek. Jelentkeztek? Is-is — mondják néhányan. Meggyőző szavakkal hatott rájuk Kopácsiné, a szervező propagandista. A szervezés, az előkészítés után tanulás, önképzés következett. A gyakorlott pedagógus is készül az órára, az előadásra, a fiatalasz- szony különös buzgalommal készült, hiszen nyolc osztályával kellett kiállni a pódiumra, jórészt érettségizett fiatalok elé. Elérkezett a tanfolyam kezdete, a fiatalasszony, vagy ahogy akkor mondták, az oktatási kör vezetője kiállt a pódiumra és hamar leküzdötte lámpalázát. Ahogy feloldódott, szépen, egyenletesen gördültek a mondatok a teremben. A siker az idősebb párttagoknak is köszönhető, akik lélektanilag is, „szakmailag” is felkészítették a foglalkozásokra. A beregi fiatalok később is szívesen mentek az előadásokra és nemcsak a téma miatt. Azért is. mert Kopácsiné ezt mondta magában: „Színesen kell előadni, nehogy a hallgatók elbóbiskoljanak”. KARIKÁS JÓZSEF, az Elektromechanikai Vállalat beregi gyárának műszaki osztályvezetője, üzemmérnök. Részben könnyebb, részben nehezebb volt a dolga. Könnyebb volt, mert tanult marxizmust és párttag lévén a pártrendezvényeken is sok olyat hallott, amit a fiatalok előtt is hasznosan kamatoztatni tudott. A gyár fiataljainak egy része külföldön dolgozott és dolgozik, aztán olyan munkásfiatalokat kellett oktatnia, akik kevés mozgalmi tapasztalattal rendelkeznek és szervezett politikai oktatásban még nem vettek részt. Az előadásokon a kapcsolatteremtést, a megfelelő hangnem megtalálását tartotta különösen fontosnak. Mérnök, munkás és segédmunkás a megbeszélt időben barátként, egyenrangú vitapartnerként jelent meg a teremben. Mert a hallgatóknak oldott légkörben nemcsak kérdezni volt szabad, és Karikás József, az egészséges vitának is helyt adott. Ezek a viták fokozták az érdeklődést, s az érdeklődés a tanuláshoz, majd a tudáshoz vezetett. TÓTH ÄRPÄD vulkanizáló volt, most munkavédelmi előadó a nyíregyházi Taurus Gumigyárban. A szemüveges fiatalember az általános és a politikai műveltség megszerzésében példát mutat: elvégezte a marxista középiskolát, levelező úton a Kossuth Lajos Szakközépiskolában tanul, ősszel lesz negyedikes. Marxista tudását tovább kívánja gyarapítani, érettségi után marxista egyetemre jelentkezik. Szükség is van a személyes példamutatásra, hiszen nem túlzás azt állítani, hogy a gumigyár a szabolcsi munkásfiatalok egyik fellegvára. Árpád két évig vezetett politikai vitakört, aztán a KISZ üzemi végrehajtó bizottsága mellett alakult egy politikai képzési bizottság, amelynek ő lett a titkára. Azóta a bizottsággal együtt szervezi és irányítja a politikai képzést. A gyárból évente átlagosan húsz fiatal jelentkezik marxista középiskolába, marxista egyetemre öten-hatan jelentkeznek. A plakátok terjesztése, az újságok népszerűsítése, az üzemi faliújság szerkesztése mind-mind Árpádhoz tartozik. A vetélkedők szervezése szintén komoly feladat elé állítja, mert azt akarja, hogy a vetélkedő ne csak játékos, de politikus is legyen. Nabrádi Lajos „Ifjúság,,, mologyozs...” Barátságbusszal Kárpátontúlon FELEMELKEDETT A PIROS-FEHÉR- ZÖLD SOROMPÓ, és harmincnégy magyar fiatal indult a záhonyi híd közepén húzódó vörös vonal felé. Annak túlsó oldalán — a Szovjetunió területén — autóbusz várakozott, mellette Komszomol-jelvényes fiatalok. A kölcsönös üdvözlés után a magyar KISZ-esek átlépték a határvonalat, és beszálltak az Ung- várra induló „barátságbuszba”. Három éve érkezett a szovjet—magyar határra az első „barátságbusz” — ahogyan nevezik e küldöttségeket. A Kárpátontúli terület Komszomol-bizottsága és Szabolcs-Szatmár megye KISZ-bizottsága azóta évente cserelátogatásokat szervez a magyar, illetve a szovjet fiatalok részére. A július 11. és 13. között a Kárpátontúli területen tartózkodó megyénkben fiatalok látogatását hamarosan viszonozzák a komszomolisták. Az élménydús három napból csak néhány epizódot vethetek papírra, hiszen a sok látnivaló, találkozás oldalakat töltene meg... ...A magyar csoport egy rövid ungvári városnézés után kiadós ebédet kapott — és némi ízelítőt az itteni sajátos étkezési szokásokból. Szokatlan volt a sok zöldségféle, a barna kenyér, áz ukrán borscs. De: jó volt! Délután aztán szétröppent a társaság: különféle városok-járások komszomolistái látták vendégül a szabolcsi járások és városok KISZ- esejt, két-háromfős delegációk mentek tehát Beregszásztól Volovecig. ! Néhányan magyarlakta vidékre kerültek, nem volt nehéz megértetniük magukat. Sokan azonban ukránok, szlovákok, románok, lengyelek által lakott nemzetiségi községek-járások vendégei voltak — több, mint húsz nemzetiség lakja a Kárpátontúli területet. Négy országhatár szegélyezi: a lengyel, a csehszlovák, a magyar és a román. A VENDÉGLÁTÓK MINDENT ELKÖVETTEK azért, hogy kellemes élményekkel távozzanak a magyar fiatalok. Részben arra törekedtek, hogy megismerkedjenek az ott élő emberek élet- és munkakörülményeivel — ezt szolgálták a kolhoz- és üzemlátogatások. Másrészt viszont a pihenés is cél volt: megmutatták a vidék csodálatos természeti szépségeit, kirándulóhelyeit. Már amennyire a gyorsan elszaladó három napból futotta... ...Sorra érkeztek az autók, újra köszönthették egymást a magyar csoport tagjai vasárnap délután. A festői környékű nemzetközi ifjúsági tábor, Verhovina volt a találkozás színhelye — nevét a fölötte magasodó romantikus várról, Verhovina váráról kapta. A hegycsúcsról jól látható a széles, de nyáron kevés vizű Ung kanyargása, a partján elterülő kedvelt kirándulóhely, Nevicke nyüzsgése. Több nemzet lobogóit forrósította a nap a modern központi épület előtt a táborban — külföldről érkezett csoportok pihennek két-három hétig Verhovinán minden nyáron. UGYANCSAK SOK NEMZET ZÁSZLÓI, jelvényei, díszítik a tábor nemzetközi termét, itt gyűlt össze a magyar csoport, hogy utoljára találkozzon a vendéglátókkal. Rövid beszédek, tapasztalatcsere után a DlVSZ-induló dallama szállt ki a nyitott ablakon — két nyelven harsogott: „ifjúság.... mologyozs”. ...Az ismerős autóbusz újra megtelt, elhangzottak az utolsó búcsúszavak magyarul és oroszul, s a hátár felé induló szabolcs-szatmári fiatalok kissé fáradtan, de jókedvűen integettek szovjet barátaiknak: „Doszvidányija!... A mielőbbi viszontlátásra!”. (tarnavölgyi)
