Kelet-Magyarország, 1975. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-19 / 168. szám
2 KELET-MAGYARORSZÄG 1975. július 19. Kisvárdán július 7-től 15-ig területi fotós és filmes tanfolyam volt. Harmicnégyen vettek részt a munkában. A tanfolyam záróaktusa az egy heti alkotás okból készült kiállítás volt. A képen: a fotóséta résztvevőinek egy csoportja. (Mikita Sándor felvétele) Á krímitől a Deltáig IZLÉSFE3LESZTÉS KÉPERNYŐN A televíziónak több, mint 2 millió 300 ezer előfizetője van hazánkban. Következésképpen: az ország lakosságának nagyobb hányadát informálja, szórakoztatja, neveli és tanítja a tévé a rádió mellett a legnagyobb sajtó- szerv, illetve közművelődési intézmény. Vajon a műsorok hatásvizsgálatainak adatai választ adnak-e arra a kérdésre, hogy milyen hatása van a televíziónak az ízlésfejlesztésben? Erről beszélgettünk Sándor Györggyel, a Magyar Televízió közműve, lődési igazgatójávaL — Az úgynevezett szórakoztató műsorok — a krimik, a könnyűzene, a sport — mindig nagy közönséget vonzanak. Ám a témánk szempontjából olyan fontos műsorok, mint a Híradó, a Hét, a Delta és a bel-,- valamin $ külpolitikai fórumok, útifűinek és az értékes regényfeldolgozások közönsége néha nagyobb, mint egy-egy kimondottan szórakoztató céllal készült műsoré. Azt tapasztaljuk például, hogy nemzeti kultúránk kiemelkedő alkotásai iránt sok száz. ezer olyan néző is érdeklődik, aki a mű alkotójáról iskolában nem tanult, könyvben, folyóiratban, színházban, pódiumon, vagy tárlaton korábban nem találkozott vele. Azt bizonyítja ez, hogy értékes művekkel a legszélesebb közönség is elérhető. — Kétségtelen. Ám a szórakoztatás mind témájában, műfajában, mind pedig a tálalás színvonalában nagyon különböző lehet, ön például milyen műsorokra gondol? _ Sok más mellett, példáu. a Maigret-sorozatra, amely humanizmusával, humorával még izlésfejlesztés szempontjaiból is megállja a helyét. Es ugyanígy a táncdal, a magyarnóta is szolgálhatja ezt a célt, ha a produkció igényes, Ízléses. A műsorszerkesztésnek természetesen az adott igényekből kell kiindulnia. Két veszély fenyeget: ha megragad az adott igényeknél, vagy ha túlságosan előreszalad. Mindkét esetben hatástalanná válhat a mun. káruk. — A közönség tudatának, ízlésének fejlesztése tehát mindenekelőtt élményt biztosító művek képernyőre vitelével érhető el? — Úgy van! Az élmény egyszerre nyújt szórakozást és épülést. Sok műsorunk van, amely igyekszik elősegíteni a művészet és a tudomány befogadását. Ezt könnyítik meg egyes népszerűsítő műsorok, mint például a Nyitott könyv, a Színházi album és azok az adások is, amelyek a tudomány legfrissebb eredményeiről in- formálnak. Ha ezeknek a közönsége kisebb is a filmekénél, akkor is fontos feladatot töltenek be a tudatformálásban, az ízlésfejlesztésben. Itt a gondot az jelenti, hogyan kerüljük el a szakzsargont. — Hat a nézőre az a környezet, miliő, amelyet a képernyőn lát? — A közvetlen hatásokra nagyon kell ügyelni. A divatok gyors változásaiban nem kis szerepet játszik bemondó, nőink, riportemőink és persze a férfikollégák ruháinak, hajviseletének követése, utánzása. Igényt ébresztenek a nézőkben a képernyőn látott bútorok, berendezési tárgyak is. És még ennél is szélesebb hatású az a vüág- kép, amelyet a tévé közvetít. — Szerepünkből és lehetőségeinkből következik, hogy a közgondolkodás és az ízlés- fejlesztés területén tudatosan munkálkodjunk, segítsük azt az átalakulást, amely társadalmunkban végbemegy. (A.) Veszélyes vakáció A kanyargós Tisza-parton ** hatalmas fatuskók állnak ki a vízből. Négy, fekete klottnadrágos kisfiú ezekről az alkalmi stégekről ugrál az örvénylő vízbe. Társaik vágyakozva, csodálkozó irigységgel bámulják a virtuskodó- kat, akik a nyaktörő mutatványokat produkálják. Kint, a parton felnőttek napoznak, senki sem szól rá a gyerekekre, senki sem akadályozza meg ezt az életveszélyes játékot. Sőt amikor az egyik idősebb férfit megkérdeztem, hogy miért nem lép közbe, mosolygott, és a gyerekek pártjára állt, mondván: hadd ugráljanak, vakáció van, kell a gyerekeknek a mozgás. Vakáció van, a gyereknek valóban kell a mozgás, de nem itt, ahol az életével játszik. Tavaly három gyerek merült örökre a víz alá az emlitett tüskök szomszédságában. A tragikus hír bekerült az újságokba, követelték, hogy az alkalmi stégeket, amelyek körül immár tíz éve örvénylik a víz, emeljék ki, szállítsák el; aztán feledésbe merült a kiáltó figyelmeztetés. Ezekben a kánikulai napokban mind gyakrabban cirkálnak folyóinkon a rendőrmotorosok. Naponta száz és száz gyereket zavarnak el a veszélyes örvények közeléből. Ám ha ezer szeme lenne a járőrnek, akkor sem vigyázhatna minden gyerekre, aki nyaktörő mutatványokat végez, s amikor a rendőrmotoros eltűnik, újra meg újra birtokába veszi a „tilost” és zutty, fejest a vízbe. Még nézni is rossz! A gyerekek nem értik az alattomos veszélyt, nem gondolnak a várható bajra. Legfeljebb attól félnek, hogy otthon megverik őket, ha kiderül, hogy hol fürödtek. De kiderül-e egyáltalán? Tudják-e a szülők, hogy naphosz- szat merre csavarognak gyermekeik? Az utóbbi hetek oly fájó tragédiasorozata arra figyelmeztet, hogy sok szülő nem törődik eléggé vakációzó gyerekével, őrizetlenül elengedik őket a strandra, labdázni, felügyelet nélkül kezükbe adják a jó tanulás jutalmául vásárolt kerékpárt, hadd élvezzék a szabadságot. De azzal már nem számol sok szülő, hogy a pettyes labda, a fürdőruha és a hullám, a csónak és a kerékpár bánatot is okozhat. Délutánonként 8—10 gyereket mentenek ki Budapesten a Palatínus strand mély vizéből, egyikük sem tud úszni. Esténként mind gyakrabban repül a labda a forgalmas városi úttestekre, villamosok, autók előtt rohannak kincsükért a gyerekek. Hátborzongató jelenetek követik egymást, de néhány gépkocsivezetőn kívül senki sem figyelmezteti a játékot habzsoló kicsinyeket. Minden évben elhangzik az intelem: „Vigyázat, barlangveszély!” De minden nyáron akadnak serdülők, kamaszok, akik a barlangi bejáratok betonba ágyazott vasajtaját is feltörik, és kíséret nélkül nekivágnak az ismeretlen útvesztőknek. Még élénken emlékszünk három diák tíz évvel ezelőtti kalandjára. Hét napot töltöttek a Mátyásbarlangban, erejük fogytán lekaparták a szikláról az Demokrácia a tantestületben 1V EM HIÁBA MONDJÁK: a vezetés a legrégibb művészet és a legújabb tudomány. A vezető mások munkájának „hivatásos szervezője”. Nem is végezheti akárhogyan, hiszen meg tudja változtatni a vezetettek viselkedését, optimális esetben jól irányítja gondolataikat, cselekvéseiket. A gyakorlatban ez közel sem ilyen egyszerű dolog. Maguk a vezetők is gyakran vallanak erről. A demokratikus vezetés megteremtése és az egyszemélyi felelősség elvének érvényesítése bonyolult feladat. Paradoxon, de nézzünk egy irodalmi példát. C. P. Snow és Ronald Millar: Igazgatók című színművével a magyar közönség is megismerkedett. A dráma egy nevelő- testület életébe enged bepillantást. Az igazgató súlyos beteg. A testület tagjai azonban nem ezért aggódnak. Azt latolgatják, ki lesz az utód. Mindenkiről lehull a hétköznapi álarc. A „dögésznek zseniális, emberileg a szúnyognál is törpébb” lesz. Fogalmazzuk meg általánosan. Ki a felelős a közösség közérzetéért, az intézménylégkör alakulásáért? A közösség? A vezető? Vagy mindkettő? Úgy hiszem is-is választ adhatunk. akihez hasonló talán akad a pedagógiai történetben, de vele teljesen azonos sohasem. A vezetési mód a kollektíva tagjai számára döntő jelentőségű. Az üzemi demokrácia meglévő formáinak erősítése és szélesítése nem nélkülözheti a demokratikus vezetési stílust, amely összehasonlíthatatlanul jobban képes az egyént, a közösséget saját céljaival azonosítani, és szocialista társadalmunk igényeivel is harmóniában van. A vezetés hatékonyságának alapvető feltétele, hogy a vezetett csoport , részéről maximális támogatást kapjon a megvalósítandó célhoz és az alkalmazott eszközökhöz. Ehhez meg kell nyernie beosztott munkatársai bizalmát és támogatását. És ez nem könnyű dolog. Mi az igazi, visszhangra találó tekintély titka? Jó esetben, presztízsnek nevezzük egy személy elismertségét, tekintélyét, amelyet szaktudásával és emberségével kiérdemel, a baj az, amikor a vezető terrorral, gáncsoskodással erőszakolja ki. Az ilyen már nem szocialista típusú vezető. Az igazgató nem mondhat le arról, hogy nevelőtestületének tagjaival személyes kapcsolatot teremtsen. A gyakorlatban előfordul, hogy egy-egy testületben egyesek érdemtelenül kerülnek a középpontba, vagy a vezető konform hízelkedőkkel veszi körül magát. Lehet az is, hogy némelyik vezető a tényleges eredmények helyett látszatokkal is beéri, több energiát fordít a reklámra, mint a valódi munkára. Olyan is előfordulhat, hogy a felettes hatóság a külsőségeket teljesítményként minősíti. De éppen az egyszemélyi felelős vezetés feltételezi, hogy, a vezetőnek emberi, szakmai tekintélye legyen és magatartásával fogadtassa el magát környezetével. Csak ilyen alapon érhet el igazi és tartós eredményeket, és érezheti maga mögött az iskola társadalmát. MAKARENKO SZAVAI- VAL: legyen a vezető parancsnoki híd, ahonnan a közösség irányítása történik. Nem felülről, nem kívülről, hanem a közösség tagjaként a közösségből. Hozzátehetjük még, hogy társadalmunk homlokterében, sok-sok pedagógus és még nagyobb gyermeksereg élén. A vezetést tanulni éppen úgy kell, talán még jobban, mint sok minden mást. Megyei oktatásügyünk az utóbbi időben több lépést tett e területen. Dr. Tóth László A testületek tagjai felelősek saját közösségükért, a munkahelyi légkörért^ de méginkább az a vezetőjük, az irányítójuk, akinek meghatározó szerepe és lehetősége van a munkatárskollektíva életében. A darabban is felelős tehát az igazgató, hiszen a vezetése alatt lett a testület olyanná, amilyen. De máris hozzátehető: nemcsak a vezetők formálják a ve- zetetteket, a vezetettek is alakíthatják a vezető magatartását. IDÉZHETTEM VOLNA * valóságos, konkrét helyzetet is, de esetünkben az irodalmi példa jobb szolgálatot tesz. A vezetővel szemben támasztott igényeket a közelmúltban minisztériumi utasításban is rögzítették. A politikai, szakmai és vezetői követelmények magas színvonalon megfogalmazódtak. Megyénkben is bevezették az intézményvezetők ciklikus (néhány évre szóló) megbízatását. A XI. párt- kongresszus feladatként állítja elénk a demokratizmus további erősítését, a szocialista életmód és tudatosság kibontakoztatását. Természetesen fokozottan érvényes ez a vezetésre is. * Kosztolányi Dezső fogalmazta meg: valamennyi pedagógus egyedüli példány, agyagot, nadrágzsebük kitépett vásznán keresztül préselték ki a nedvességet, hogy kínzó szomjúságukat enyhítsék. Szinte már az utolsó percekben érkeztek az életmentők; kétségbeejtő helyzetben találták a kalandvágyó gyerekeket. Ezen a nyáron hiába siettek a barlangban rekedt gyerekekért az életmentők, már késő volt... Barlangba egyedül a legtapasztaltabb kutató sem mehet, mert ha baleset éri, magatehetetlen. Mindezzel nem számolnak a kalandvágyó gyerekek; megfelelő felszerelés, világítóeszköz nélkül is nekivágnak az ismeretlennek. A nnyi más helyről és oly ” sok szerencsétlenségről kaptunk hírt az utóbbi napokban. Nem szabad elfelejteni a megrázó tragédiákat. A nyár bizonyos megkönnyebbülést hoz a szülőknek, de ez az évszak sokszor nem kevesebb, hanem több gonddal, felelősséggel jár, mint a ieckekikérdezés. Vakációja csak a gyerekeknek van, a felnőttek felelősségérzete ilyenkor sem vonulhat az „árnyékba”. K. F. CSUPA ARANY rr Ősanyáink ősanyáink is szerették a szép ékszereket, a gyűrűket, a karkötőket, a nyakláncokat — lehetőleg aranyból. Minél gazdagabbak voltak, annál súlyosabb, díszesebb ékszereket viseltek. A Nemzeti Múzeum most készülő régészeti kiállításán Magyarország népeinek történetét illusztrálják az őskő- korszaktól a honfoglalásko- riig. A sok-sok régebbi és legújabb lelet közt bemutatják a múzeum ritka aranygyűjteményének legékesebb darab, jait, számos új szerzeményt is. A bronzkori emlékek közül kitűnnek a bika- és lófejdíszí. tésű karperecek, aranylemezekből formált ruhadíszkoron. gok, hajdíszítő csüngök, amelyeket az előkelőségek viseltek. A bodrogzsadányi és a tisza- karádi aranyleletek, akár csak az Angyalföldön felszínre került aranyedények, a vaskor ötvöseinek művészeté1ékszerei dicsérik. Művészileg is jelentősek az i. e. VI. századból származó aranyszarvasok, amelyek a szkíta birodalomból érkezett népcsoportokkal kerültek Magyarország területére. Először kerülnek közönség elé a plasztikus díszű kelta nvakperecek. Aranyláncok, gyűrűk és fülbevalók a római lakosság divatját ismer, tetik meg velünk. Ä népvándorlás koráinak „barbár” pompáját a hun uralom időszakától kísérhetik figyelemmel a látogatók. Megtekinthetik a híres szegedi-nagy- széksói aranylet — hun királyi temetkezési emlék — legjelentősebb darabját, az aranycsészét is. A „szilágysomlyói második kincs” nevű lelet tíz pár arany fibulából, három aranyedényből, egy eskühöz használt, nagyméretű arany- karikából és egy ónix díszítésű aranyfibulából áll. Ilyet a ’•ómai császárok viseltek. FAFARAGÓK Második alkalommal ad otthont az amatőr fafaragóknak a vásáros- naményi művelődési ház. A* hétnapos közös munka ezúttal országossá nőtt, mivel a 35 résztvevő nagy többsége más megyéből érkezett Naményba. Részt vesz a fafaragó tábor munkájában Mezei Tamás sárospataki népi iparművész is, aki gyakorlati tanácsai mellett előadást is tart. A fafaragás szerepe a népművésze.^ ben címmel. A tábor befejeztével a résztvevők egy-egy alkotásukat hagyják emlékül a művelődési háznak. Később kiállítást rendeznek az anyagból. (Elek Emil képriportja.) Fába faragott juhász
