Kelet-Magyarország, 1975. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-11 / 135. szám

xxxiL Évfolyam, 135. szám ARA: 80 FILLÉR 1975. JÚNIUS 11., SZERDA Választás előtt Hazánk politikai életé­nek nagy eseménye előtt állunk: június 15-én, va­sárnap országgyűlési képvi­selő-választások lesznek. Négyszázezer szabolcs­szatmári választópolgár já­rul az urnákhoz, hogy a következő ötéves ciklusra megválassza a megye húsz országgyűlési képviselőjét. A választásokra a kie­gyensúlyozott fejlődés lég­körében, kedvező politikai helyzetben készülünk. Sok­oldalú előkészítő munka zajlott az elmúlt hetekben: a jelölő gyűléseken mint­egy húszezren vettek részt a társadalom minden réte­géből, szólaltak fel, s tet­tek javaslatot az ország­gyűlési képviselők szemé­lyére. Olyan nőket és fér­fiakat jelöltek országgyűlé­si képviselőknek, akik ön­zetlen munkájukkal, több éves. évtizedes, vagy — a legfiatalabbak esetében — még csak most bontakozó közéleti munkájukkal bi­zonyították tehetségüket, tenniakarásukat a párt po­litikáján alapuló népfront­program megvalósítása ér­dekében. Képviselőjelöltjeink az elmúlt héten választási nagygyűléseken, gyűlése­ken és rétegtalálkozókon ismét találkoztak a válasz­tókkal. A választási gyűlé­sek sorozata — amely teg­nap ért véget megyénkben — bizonyította, hogy Sza- bolcs-Szatmár lakossága aktívan és cselekvőén vesz részt a közéletben. Nem­csak a nagygyűlések, ha­nem a különböző munka­helyeken. kisebb települé­seken megtartott ötszáz rétegtalálkozó többségét is az jellemezte, hogy első­sorban a közösségi érdeke­kért emeltek szót a részt­vevők. Szinte mindenütt kicsendült a Hazafias Nép­front választási felhívásá­ban megfogalmazott gondo- ’at: „Azért dolgozunk, hogy a eazdasági építőmunka eredményeivel összhang­ban továbbra is rendszere­sen emelkedjen népünk életszínvonala. Arra törek­szünk. hogy a társadalom érdekében végzett munka 'okozott megbecsülésben "észesüljön. Társadalmunk minden tagja érezze, hogy az országnak, a népnek szüksége van munkájára, közreműködésére.” E gondolatok jegyében ajlottak ezekben a hetek­ben a közélet más esemé­nyei is: tanácsüléseken, a békehónap rendezvényein tyakran esett szó a közelgő választásokról, eredménye­inkről, terveinkről. A vá­lasztásokkal összefüggő események már eddig is gazolták a népfront vá­lasztási felhívásában meg­fogalmazottakat: olyan po­litikára szavazhatunk júni­us 15-én, amely hazánk anyagi és szellemi gazda­godását. szilárd békéjét és biztos fölemelkedését szol­gálja. M. S. Jó termést ígérnek a kalászosok Gyorsítani kel! a takarmány betakarítást Elegendő gép van az aratáshoz • • Ülést tartott a mezőgazdasági operatív bizottság A megyei mezőgazdasági operatív bizott­ság június 10-én a tavaszi vetési, növényápolá­si, takarmány-betakarítási munkákat értékelte, tárgyalta az aratásra való felkészülést. Bacsu József, a megyei tanács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályának vezetője tájékoztatójá­ban hangsúlyozta, megyénk mezőgazdasági üzemei teljesítették terveiket. Az őszi vetések jó termé­sének megalapozásához az áttelelás kedvezett. A fej­trágyázást, vegyszerezést üzemeink időben elvégezték és külön kiemelést érdemel, hogy ilyen nagyarányú vegy­szerezés a megyében még nem volt. A fejtrágyázáshoz 20 százalékkal több műtrá­gya állt a gazdaságok ren­delkezésére, mint a korábbi években. Mindezek hatása­ként a meglévő 98 ezer hek­tár kalászos jó terméskilá­tásokkal bíztat. Gondot okoz — ennek hatását a betaka­rításnál érezzük majd —, hogy a legutóbbi hetek idő­járása következtében sok a megdőlés, a kuszáit gabona­tábla. A tavaszi vetéseket illető­en a népgazdasági elvárások teljesítésében jó eredménye­ket értünk el. A cukorrépa termőterületét országosan is növelték a mezőgazdasági üzemek, de arányaiban nézve megyénkben jóval nagyobb a túlteljesítés. A tervezettnek megfelelő arányban vetettek napraforgót, szójababot és bár a vetéssel kissé megkés­tek, az eredményekre várha­tóan ez nem lesz különösebb hatással. Kedvező, hogy zöldségfélékből a feldolgozó ipar többet tudott szerződni, terjedt a fólia alatti zöldség- termesztés. Május végén még komoly problémát okozott a dohánytermesztésben ta­pasztalt visszaesés, de ez a gond a mezőgazdasági üze­mek jobb hozzáállása követ­keztében megoldódott, így a szerződött 8000 hektár do­hány kiültetése megtörtént. A tavaszi munkák végzé­sénél általános tapasztalat volt, hogy az üzemi techno­lógiai fegyelem talajmunká­nál és vetésnél is javult. Er­re jó hatással volt, hogy egyre nagyobb mértékben terjedt az iparszerü termesz­tési mód. Az iparszerü ter­mesztés szigorú fegyelmet követei, s ez kisugárzik az egyéb területekre is. Szó volt az operatív bizottsági ülésen a területhasznosításról, amely . részben az időjárás miatt nem kielégítő, de volt olyan kedvezőtlen tendencia is, hogy mezőgazdasági üze­meink az indokoltnál na­gyobb területet hagytak par­lagon. A nyári mezőgazdasági munkák végzésénél az ara­tást megelőzően gyorsítani szükséges a szálas takarmá­nyok betakarítását, s a szán­tóföldi növényápolást. Bár a területek nagy része vegy- szerezett, a vegyszerezés jól sikerült, mégis számottevő az a terület, anol a gazoso- dás nagymértékű. Megyénk területén 93 ezer hektár kalászos vár betaka­rításra, a szokásosnál ez a terület kisebb. A betakarítás­hoz a gépállomány megfele­lő. Ennek ellenére van olyan gond, hogy egyes területe­ken, főleg a Nyírségben a gépi kapacitás kiegészítésre Púja Frigyes az NSZK-ba látogat Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügy­minisztere Hans-Dietrich Genscher, a Német Szövet­ségi Köztársaság külügyminisztere meghívására jú­nius 11-én, ma hivatalos látogatásra az NSZK-ba utazik. II Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának ülése Kedden összeült a Fogyasz­tási Szövetkezetek Országos Tanácsa, hogy dr. Molnár Frigyesnek, a SZÖVOSZ el­nökének előadói beszéde alapján számba vegye négy és fél esztendő munkájának eredményeit. Az országos tanács meg­tárgyalta és jóváhagyta azo­kat az irányelveket, amelye­ket az MSZMP XI. kongresz- szusa határozataiból adódó feladatok megoldására dol­goztak ki a szövetkezeti moz­galomban. szorul. E probléma megoldá­sához szükséges a termelő- szövetkezetek kooperációja, másszóval az, hogy kombáj- naikkal segítsék a rászoruló tez-eket. A gabonafélék betakarítá­sához a gép- és munkaerő-el­látás biztosított. Ennek elle­nére üzemenként célszerű felülbírálni a betakarítási ütemtervet, mert számolni kell azzal, hogy a kedvezőt­len időjárás miatt az embe­reknek és a gépeknek nyúj­tott, illetve kettős műszak­ban kell dolgozni. Szó volt az operatív bizott­ság ülésén az alkatrész-, az üzemanyagellátásról, a raktá­rozás helyzetéről. Az alkat­rész-ellátás teljes egészében nem megoldott. Szükséges, hogy a MEZŐGÉP Vállalat és a kereskedelmi szervek fokozottabban segítsenek az alkatrész-ellátásban. Üzem­anyagellátási probléma je­lenleg nincs, és hogy tovább­ra se legyen, a gazdaságok az üzemi tárolókat időben töltsék fel. A raktározási helyzet kielégítő. A megyé­ben megtermelt gabonafélé­ket megnyugtatóan el tudjuk raktározni, természetesen ehhez valamennyi tárolásra alkalmas helyet igénybe kell A megyei tanács vb ülése Fetiériyanaian NAPIRENDED: a járási liirala? (nékenysége — beruházási, Icjieszlési kérdések Kedden Fehérgyarmaton tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Első­ként a megyei tanács vb fe­hérgyarmati járási hivata­lának tevékenységét értékel­te a vb. A napirend tárgya­lásán részt vett Csepelyi Tamás, a fehérgyarmati já­rási pártbizottság első titká­ra. A fehérgyarmati járás a megye egyik legnagyobb já­rása — területe meghaladja a 70 ezer hektárt, 17 közsé­gi, nagyközségi tanácsa, 49 település közigazgatásáról, fejlesztéséről gondoskodik, a járás ötvenezer fős lakos­ságának ügyeit intézi. Hu­szonkilenc termelőszövetke­zet működik, az iparban dol­gozók száma négy év alatt ezer fővel — 2300-ra növe­kedett. A járás számos terü­letén kell ma is számításba venni az 1970. évi számos- közi árvíz hatását, amely részben jó: például a köz­művesítésben, a lakásépít­kezésben és más fejlesztés­ben meggyorsult az előbbre lépés. Néhány területen azonban még nem sikerült az árvíz minden kedvezőt­len hatását leküzdeni. A megyei tanács vb sok­oldalúan értékelte a járási hivatal elnökének jelenté­sét, és a közelmúltban le­zajlott felügyeleti vizsgála­tok megállapításait. Elis­meréssel szólt a vb az ár­vízkárok helyreállításéi, a belvíz és a múlt évi őszi rendkívüli időjárás okozta károk felszámolása érdeké­ben végzett munkáról. Je­lentős feladatot jelentett az elmúlt években a tanácshá­lózat korszerűsítése, a közös tanácsok szervezése (mind­össze egy önálló nagyközsé­gi, és két önellátó nagyköz­ségi tanács működik, és 48 település 14 közös tanácsba tömörülj. Gondot okozott és okoz a járás aprófalvas te­lepülésszerkezete, a mun­kaképes lakosság — különö­sen a nők — egy részének foglalkoztatása, a mezőgaz­dasági szövetkezetek ala­csony nagyságrendje, a köz­lekedés javítása, és az álta­lános iskolai szakrendszerű oktatás általánossá tétele. A vb megállapította, hogy a járási hivatal munkájának jelentős részét képezi a köz­ségi tanácsi szervek mun­kájának segítése, ellenőrzé­se. Felhívta a figyelmet a vb, hogy a további munka so­rán is szervezni, segíteni és ellenőrizni kell a párt XI. kongresszusa, a megyei és a járási pártértekezlet, vala­mint a megyei tanácsi vég­rehajtó bizottsági határoza­tok, a negyedik ötéves te~v célkitűzéseinek végrehajtá­sát. Hangsúlyozta: még na­gyobb figyelmet kell fordí­tani a közgazdasági tervező, elemző munka gazdálkodás színvonalának javítására, az eszközök hatékonyabb, cél­tudatosabb, takarékos fel- használására, a helyi adott­ságok, lehetőségek feltárá­sára, hasznosítására, a tár­sadalmi összefogás további kiszélesítésére. Tovább kell javítani az ügyintéző, a ha­tósági és ezen belül különö­sen az igazgatási és árha­tósági, iparigazgatási mun­kát, az ezzel kapcsolatos el­lenőrzést hatékonyabbá keil tenni. Megállapította a vb* hogy a járás lakosságát érin­tő néhány alapvető gond* probléma megoldása — így például a foglalkoztatási gondok, az ipartelepítés, a mezőgazdasági üzemek gyorsabb ütemű fejlesztése, a vízrendezés rendszerének felülvizsgálata, a közlekedés problémái, a kiemelt telepü­lések gyorsabb ütemű fei- lesztése — hosszabb időt vesz igénybe, és csak köz­ponti támogatással oldható meg. A vb intézkedett, hogy az érintett megyei szakigaz­gatási szervek a közép távii és hosszú távú tervek készí­tése és bz illetékes tanács képviselőivel folytatott tár­gyalások során erre legye­nek figyelemmel. A megyei tanács vb értékelése • nyo­mán feladattervet készíte­nek. A továbbiakban a közős tanácsok nem székhely társ­községei és a külterületek lakossága ügyeinek intézé­séről tárgyalt a vb, majd be­számolót hallgatott meg a megyei tanács vb munkaügyi osztályának tevékenységé­ről, végül beruházási, fej­lesztési kérdésekről és sze­mélyi ügyekben döntött. Választási nagygyűlés Miskolcon és Bakialórántházán A miskolci nagygyűlésen Lázár György, a Minisztertanács elnöke mondott beszédet Választási nagygyűlést tar, toöfcak kedden Miskoäcaa, a városi sportcsarnokban. A nagygyűlés elnökségében he. lyet. foglalt Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Miniszterta­nács elnöke, valamint Borsod megye és Miskolc, megyei, városi párt-, állami, valamint gazdasági és társadalmi szer­veinek vezetői, köztük dr. Ladányi József, a Borsod Me. gyei Tanács elnöke, Drótos László, a miskolci városi pártbizottság első titkára, Monos János, a Hazafias Népfront Borsod megyei bi­zottság elnöke. A nagygyűlést Dr. Havasi Béla, a megyei pártbizottság titkára nyitotta meg, majd Lázár György, a Politikai Bi­zottság tagja, a Miniszterta­nács elnöke, Borsod megye 5. számú — Miskolc legnagyobb munkáslakta negyedét ma­gába foglaló — választókerü­letének képviselőjelöltje mondott beszédet A nagygyűlésen felszólalt Hargitai Ágnes, a Diósgyőri Gépgyár kábelsodrógep. szerkesztési osztályának gyárt- mánytervezője, Kalló István, a Diósgyőri Lenin Kohászati Művek közóphengerművének előhengerésze és Hámori Jó­zsef, a Diósgyőri Lenin .Ko­hászati Művek nyagyolvasz- tó-gyárrészlege kohóüzemé, nek üzemvezetője. Kedden Baktalórántházár választási gyűlést tartottak. A művelődési házban meg­jelenteket Magyar András, & Hazafias Népfront nagyköz­ségi bizottságának titkára köszöntötte majd Szviridov Istvánná, a Baktalórántházi ÁFÉSZ elnöke a 7-es számú választókerület képviselője­löltje mondott beszédet. Szviridov Ivánné beszé­dében méltatta a 30 szabad esztendőnkben elért gazda­sági, kulturális, szociális eredményeket. Többek között szólt arról a gyors iparoso­dásról, ami az utóbbi tíz évben Szabolcs-Szatmár me­gyében történt. A választó- kerülete ugyan közvetlenü’ nem rendelkezik jelentősebb iparral, — a gépjavító állo­más, a fafeldolgozó mellett ipari szövetkezetek működ­nek — de két olyan vonzás- körzet, mint Nyíregyháza és Kisvárda között igen jelen­tősen növekedett a munkaal­kalom, így az ipari munká­sok száma is. Sokat fejlődtek a termelő-^ szövetkezetek, különösen az utóbbi években korszerűsí­tették gazdálkodásukat, egyesülésekkel megterem­tették és napjainkban terem­tik meg az optimális üzem­nagyságokat. Gimnázium, és szakmunkásképző intézet működik. A kerület közleke­dése, úthálózata szinte nem is hasonlítható a felszabadu­lás előttihez. Az elmúlt választási cfk-J lusban elért' szerény, de he­lyileg jelentős fejlődésről többek között megemlítette a képviselőjelölt a Baktaló- rántházán 23 millió forintos költséggel épült vízmüvet. Most azt tervezik, hogy a nagyközséghez csatlakozott két helységet Nyírjákót, és Nyírkércset is rákapcsolják erre a vízműre. A kerülete (Folytatás a 2, oldaloaJi

Next

/
Thumbnails
Contents