Kelet-Magyarország, 1975. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-15 / 139. szám

H

a valaki a foglalkozásom iránt érdeklődik. zavarba i jövök, elpirulok, dadogok — én, altit egyébként magabiztos embernek tartanak. Irigylem azokat, akik azt mondhatják: kőműves vagyok. Irigylem a fodrászokat, könyvelőket és írókat, mert egyszerűen bevallhatják a foglalkozásukat, hiszen ezek maguktól értetődnek és nem igényelnek semmiféle hosszadalmas magyarázkodást. Nekem azonban azt kell erre a kérdésre válaszolnom, hogy nevető vagyok. Ex pedig magyarázatot kíván, mert a második kérdésre is, hogy: „És ebből él?” — igennel kell válaszolnom, hogy hű maradjak a valósághoz. Igen, a nevetésemből élek, mert a nevetésem — hogy üzleti nyelven fejezzem ki magam — keresett cikk. Kitűnő, képzett nevető t vagyok. Senki sem tud úgy nevetni mint én. '

Sokáig színésznek mondtam magam, hogy elkerüljem a kínos magyarázkodást, de arcjátékom és beszédtechnikám olyan gyönge. hogy ezt a meghatározást nem találhattam igaznak. Én pedig szeretem az igazságot. És az igazság az, hogy nevető vagyok, Nem bohóc, és nem komikus, nem mulattatom az embereket, hanem hangot adok a derültségnek: nevetek, úgy, mint egy római császár, vagy mint egy érzékeny érettségiző. A ' tizenhetedik századi nevetésben éppen olyan jártas vagyok, mint a tizenkilenA NEVETŐ

cedikben, és ha kell, végighevetek minden évszázadot, társadalmi osztályt és életkort. Hisz megtanultam, egészen egyszerűen úgy. ahogy cipőt talpalni tanul meg az ember. A mellkasomban szunnyad Amerika nevetése, meg Afrikáé; a fehér, a vörös,- a sárga nevetés és — kellő tiszteletdíjért — valamennyit megszólaltatom, ahogy azt a rendező kívánja.

pótolhatatlanná váltam. Nevetek le* mezen, nevetek szalagon és a hangjátékrendezők figyelmesen bánnak velem. Nevetek mélabúsan, nevetek tartózkodóan, nevetek hisztérikusan. Tudok úgy .nevetni, mint egy , villamoskalaüz, röhögni, mint egy élelmezésipari tanonc, Ismerem a reggeli nevetést, meg az estit, az éjszaka és a szürkületi órák nevetését, egyszóyal, akárhol és akárhogyan kell is nevetni — rajtam nem múlik. Elhihetik, megerőltető az ilyen állás. Kivált, mert — és ez a specialitásom

— ragályosan is tudok nevetni. így, aztán nélkülözhetetlen vagyok a harmad- és negyedrangú komikusoknak, akik joggal reszketnek poénjaikért.. Majd minden este varietében ülök, afféle klakőrként, hogy a program gyenge pontjainál ragályosan felnevessek. Finom míves munka ez.. A szívből jövő nevetés nem csattanhat fel sem túl korán, sem túl későn, éppen a megfelelő pillanatban kell kirobbannia, akkor aztán pontosan időzítve tör ki belőlem, az egész közönség elkapja, kacag, bruhaházik, és a poén meg van mentve.

De én utána fáradtan vánszorgok ki a ruhatárba. Fölveszem a kabátomat és örülök, hogy végre szabad vagyok. Otthon többnyire táviratok várnak: „Sürgősen kell a nevetése. Felvétel kedden.” Néhány óra múlva egy túlfűtött gyorsvonaton gubbasztok és atkozom a sorsomat.

M

egérthetik, hogy munka után, vagy szabadságon nincs Sok kedvem nevetni. A fejő is örül, ha elfelejtkezhet a tehenekről, a kőműves akkor boldog, ha nem gpndol a habarcsra, és az asztalosoknál rendszerint nem csukódnak otthon az ajtók odahaza és a fiókokat csak nagynehezen lehet kihúzni. A cukrászok az ecetes uborkát kedvelik, a hentesek a marcipánt, a pék pedig jobban szereti a kolbászt, mint a kenyeret, A torreádorok előszeretettel tenyésztenek galambokat, a bokszolok pedig elsápadnák, 1»

gyereküknek elered az orra vére. Én mindezt nagyon jól megértem, mert munka után sohasem nevetek. Halálosan komoly ember vagyok, és az emberek pesszimistának hisznek. Talán joggal.

Házasságunk elő éveiben még gyakran mondogattam a feleségem: „Nevess már egy kicsit!” De aztán rájött, hogy ez nem megy nekem. Boldog vagyok, ha kimerült arcizmaimat, elnyűtt kedélyemet mély komorsággal üdíthetem fel. Még a másik nevetése iS idegesít, mert túlságosan is emlékeztet a szakmámra. így aztán csöndes, békés házaséletet élünk, a feleségem is lassan elfelejt nevetni. ’ Egyszer-egyszer mosolygáson kapom rajta és ilyeijkor én is elvigyorodok. Halkan beszélünk egymással, mert gyűlölöm a varieték lármáját, meg a stúdiókban uralkodó zűrzavart. Azok, akik nem ismernek jól, zárkózott embernek tartanak. Taian azért, mert túl gyakran kell nevetésre nyitnom a számat. A magánéletemet viszont merev arckifejezéssel élem végig, csak hébe-hóba engedek meg magamnak V egy-egy szelíd mosolyt. Gyakran gondolkodom azon* vajon nevettem-e valaha — csak úgy maszek. Nem hiszem. A testvéreim legalább is úgy emlékeznek, hogy én mindig nagyon komoly gyerek voltam.

Baáb György

fordítása.

B7V JtinltB 15.

KÉLET-MA-GTAHORSEAG—VASÁRNAPI MELLfiKMT

Mindig elkötelezetten

Filmjegyzet

Tóth Sándor

Holnap lesz fácán

— Igen, sokan látják, hogy Nyíregyházán, de a megye több más településén Is számos olyan lehetőség van, aminek kiaknázása művészekre vár. Gondolok térplasztikákra, szobrokra, épületdíszítő képekre, sgrafittókra és így tovább. Nem hiányzik, hogy ezek megvalósítása érdekében olyan kevés történik?

— Úgy vélem, ez a megye most ka- maszkorát éli. A kamaszkorban nagy indulatok, elhatározások feszülnek, melyeknek egy részét, ha a körülmények később nem ellenzik, sőt segítik, a felnőtt férfikorban valósítják meg. Sok szép és nemes elhatározassa] találkoztam, de a realizálásoknál már vannak hibák. Jó lenne egy képzőművészeti kiállító helyiség is (galamb-, kisálCsik Tibor képzőművész tárlata a nyíregyházi Jósa András Múzeumban.

Révész Napsugár rajza.

szobrászművész munkájáról

Holnap lesz... no nem fácán, hanem Sára Sándor különös című, új filmjének nyíregyházi bemutatója. Joggal előzheti meg fokozott várakozás, hiszen a jelentős operatőr rendezőként ritkán jelentkezik, előző, egyben első filmje a komoly sikert aratott Feldobott kő 1969-ben készült.

Uj filmjének cselekménye — ha Ilyesmiről egyáltalán beszélhetünk, hiszen hagyományos értelmében vett eseménysorról szó sincs — színhelye a Duna egyik szigete. Bajban lennénk, ha a film egyszeri megtekintése után kellene választ adnunk arra a kérdésre, hányfajta társadalmi jelenség bírálatára vállalkoznak a szerzők a nyaralást, táborozást használva keretnek. Kozma alakja (Szirtes Ádátn remek alakítása) az öncéllá váló rend,., az álliberaflzmus képviselője, a Nagy Anna játszotta figura a hatalom ésszerűtlen megnyilatkozásait is magasztaló hízelgőket példázza, a professzor (Benkő Gyula) aki látja a hibákat, de nem óhajt semmibe beleavatkozni, Szabó Tünde, falusi tanítónőjét egyetlen gond foglalkoztatja, nem telejtette-e otthon az antibébi tablettákat és sorolhatnánk tovább. Lényegében minden egyénített szereplő egyfajta társadalmi jelenség. probléma, gond hordozója. Ezek .közül néhányat az áttételes ábrázolásmód miatt elég nehéz megértenünk, ugyanakkor, a rendező nem is képes ezt a sok, egymás-" tói minőségben és veszélyességben is különböző jelenséget gondolatilag egységessé, összefüggővé szervezni. Ezáltal aztán az ele-, venbe vágó képsorok is veszítenek erejükből, hatásukból.

Jankura Péter operatőr képei nyomán vígjáték bontakozik ki előttünk a vásznon. Célszerű lenne e műfaji meghatározást pontosabbá tenni, de ez a szűkítés aligha képzelhető el másként, mint vitára ösztönözve nézőt-olvasót. Abból adódik ez a fura helyzet, hogy a rendező Páskándi Géza társíróval együtt sokfajta eszköz segítségével közvetíti bírálati-gondolati anyagát. A néző a film első tíz perce után rádöbben, hogy a cselekmény színhelyéül szolgáló sziget többet jelent önmagánál, s az ideérkező nyaralók is egy-egy társadalmi réteget reprezentálnak, cselekedeteik indokai ' aligha pszichológiai természetűek; azaz: a parabola lehetőségei teremtődnek meg. Nyomára bukkanhatunk a groteszk ábrázolásmódnak olyan jelenetekben, mint a futóverseny vagy

Jubileumi képzőművészei! kiállítás a

Műcsarnokban, pécsi országos kisplasztika! biennálé, balatoni és szegedi nyári tárlat, miskolci és hódmezővásárhelyi országos kiállítások, szocialista jelenünk pályázatának díja, részvétel a francia éremmüvészet megújítására kiírt pályázaton, harmadik díj Firenzében a Vasari-érempályázaton. most: bemutatkozás a ravennai Dante-biennálén meghívásos részvétel a montreali olimpiai pénzérempályázaton, jelenleg kéthónapos burgaszi tartózkodás az ottani szobrász szimpozionon. Ennyit hirtelen. Milyen érzés így forgalomba iön- nl? Nem zavaró a nagy népszerűség — szól az első kérdés Tóth Sándorhoz.

— Jó érzés. Öröm, hogy szoborban megfogalmazott énem fórumot kap. Hiszem, hogy a művész mindig korát és tágabb közösséget fejezte ki. Ma ezt elkötelezettségnek nevezik. Szerintem a művész mindig elkötelezett. Örülök, hogy ez a szúkebb világ, közeg, amelyben élek általam fejeződik ki, hogy ráfigyelnek. *

— A felsorolásban nem találok megyei vonatkozást. Egy éve élsz itt. Kaptál, s ha igen, milyen megbízatást?

— Az állami lektorátus megbízásaként egy portrét készítettem a Mátészalkai Baross László Szakközépiskolának, a kőbefara- gása még hátravan. Amikor idejöttem, több éremfeladatot kaptam. Egyet-egyet a megyei és a Nyíregyházi Városi Tanácstól, valamint a megyei kórháztól, a Kisvárdai Városi Tanácstól és a fotószövetkezettől. Többször volt már szó nagyobb feladatokról, de hát végtére is „verba volent” — azaz a szó elszáll...

— Ismeretes, hogy egy művésznek nem mindig könnyű beilleszkedni müvésztársai közösségébe. Hogyan fogadtak azok, akik régen itt élnek, alkotnak?

— A kérdés így talán nem helyes, hí szén egy művészt nem a többi művésztárs nak, hanem a művészt eltartó közösségnél kell befogadni. Gondolom, ha a közössége fejezem ki, vállalom a közösséget, ez is vá! lal engem. Különben Berecz András és Pál Gyula festőművészek éveken át főiskolás és Derkovits-kollégista társaim voltak. Santha Lászlóval együtt készültünk az „Olymposz megmászására” Miskolcon gimnazista korunkban, majd a főiskolán. A kollégák egy részét így kétévtizedes, vagy több, negyedszázados ismeretség fűzi hozzám. A többiekkel, Huszár István, Lakatos József, Kerülő Ferenc és Horváth János festőművészekkel Itt találkoztam először, különben hogy befogadtak-e, azt ők jobban meg tudnak mondani.

a nyfltszíní gyónás. Nyílván Páskándi keze nyomát jelzik az abszurdoid elemek (hogy ezen pontosan mit kell érteni, azt az író a Kortárs egy korábbi számában magyarázza), leginkább a szóviccekben, frázisokban tettenérhetően. Nem szűkölködik a film ironikus megnyilatkozásokban sem (a fényképész — aki egyértelműen a müvészréteg képviselője — megjegyzése: „Egyet ide,

egyet oda!”; vagy a vízparton megjelenő kisfiú, aki homokvárat építő társától az építési engedélyt kéri:)

Amivel nem sikerült a rendezőnek alapvetően megbirkózni, az a különféle stíluselemek összehangolása. Mégsem lenne célszerű elmarasztalnunk, hiszen filmjének vannak rendkívül hatásos, célba találó jelenetei, valamint azt is feltétlen meg kell említenünk,. hogy a magyar filmvígjáték egyébkent Is rögös terepén egy eddig járatlan utat választott. Ezzel a műfaj formanyelvi, kifejezési eszközbeli határait jelentősen tágította, újabb lehetőséget villantott fel, s ez önmagában sem kevés, összegezésképpen azt mondhatjuk, hogy gondolati, stílusbeli egyenetlenségei miatt lehetőségeinek határai alatt máradt a Holnap lesz fácán, s egyben reméljük, hogy a szimpatikus rendezőnek következő filmjében sikerül „puskavégre kapni a fácánt”.

Hamar Péter

lat- és TÜZÉP-bemutatók, amatőr festők és

szobrászok tárlatai nélkül!',. A művészet nem hobby! És nem szabad időt töltő pótcselekvés. Nos erről ennyit.

— Most is hosszabb, kéthónapos útra készülsz. A kok külföldi út, a sok tárlat, pályázat, kiállítás hoz-e valami hasznot, s egyáltalán mit jelent a művésznek. Van-e valami, amit hasznosítani lehet ezekből az utakból?

— Mit jelent? A szétnézés, megismerés, az új információ mind egy-egy ösztöke, mely serkent, hogy úgy csináljak mindent mint eddig, csak egy kicsit jobban — ha tudom. Nem hiszek az állandó változásban, divatban. Az élet rövid, egyet és egyként, de azt tökéletesen — már amennyire lehetséges — ezt vallom. Tanítványaimmal egy ízben Pátzay mesternél voltam, ö éppen egy régi szobrán dolgozott, amelyet 30 éve kezdett el, s ekkor mondta növendékeimnek; „Nekem nincsenek korszakaim, folytatom ott, ihol abbahagytam.” Szeretném én is befelezni 10—20 éve elkezdett-.szobraimat, megvalósítani szoborálmai mgt, vágyaimat. S te- ;yem hozzá: örülnék, ha ezeket itt Szabolcson is megismernék, esetleg ne csak egy- gy kiállításon.

B. L.

9