Kelet-Magyarország, 1975. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-15 / 139. szám
KW5 jánhw IS. 4 KELET-MAQYARORSZAO fi Lányok, fiúk a \ pályákon Nyíregyháza-Jósaváros. Színhely: az Eperjes utca közelségében levő tér. Még nincs elnevezve, de kiképzése korszerű. Minden oldalról modern, több szintes épületek övezik, forgalomtól mentes. A szülők nyugodtak lehetnek, az itt játszó gyerekeket- nem veszélyeztetik a robogó gépkocsik. A tágas, nagyszerű térhatást nyújtó területen sportolásra alkalmas, három játéktér is található. Ide invitáltak meg bennünket egyik hétköznap délután. „Hivatalos” kispályás focimérkőzésre. A jósavárosi fiúk pillanatnyi kispályás labdarúgó-válogatottja. Azért pillanatnyilag, mert a lakótelepi bajnokság után bővül majd a városrész válogatott keremérkőzésének szünetében tízperces bemutatót játszhassanak. ★ Közben megérkezett az ellenfél, a 6-os iskola csapata. Sportszerűen, ahogy megígérték, — időben. Ám kiderült, hogy a felkért hivatalos ' játékvezető „elfelejtette” ígéretét. Sehol sem volt. Nem okozott: nagy gondot. Tóth János — a jósavárosi együttes csapatkapitányának édesapja — beugrott1 bírónak, s elkezdődött a találkozó. A pálya körül a kerítés mögött valahogy egyszerre megsokasodtak a padok. Gyerekek, felnőttek hozták a sétányokról, s zúgott a bíztatás, hajrá Jósavárosi A közeli épületek ablakaiból is — mint megannyi proszcéniumpáholyból — sokan figyelték a nagy csatát. A gyerekek szíwel-lélek- kel és meglepően ügyesen játszottak- Végül is a jósavárosi csapat nyert 6:4 (3:1) arányban. A két csapat gólszerzői: Varga 3, Ci- ropulosz 2, Bene, illetve Csernyánszki 2, Béres, Lovász. ★ Mozgalmas, főleg a gyerekek számára élvezetes délután volt. Fekete Lajos — aki szintén ott volt a mérkőzésen —, a városi sportfelügyelóség vezetője így vélekedett. — Öröm volt látni a gyerekek lelkesedését, s a szülők, a felnőttek megértését. Nagyon bízom abban, hogy ez csak a kezdet volt. Legalábbis igyekszünk kihasználni a lelkesedést. Az a törekvésünk, hogy itt. Jósavá- r os ban rendszeres, lakótelepi sportéletet teremtsünk. Elsőként augusztusban a lakótelepi kispályás labdarúgóbajnokságot írjuk majd ki. Később pedig más sportágakkal — kézilabda, kosárlabda, röplabda — is próbálkozunk. Az iskola, s a sportot kedvelő szülők segítségével. S arra törekszünk, hogy a gyerekek a felnőttekkel együtt egyre több időt töltsenek mozgással, játékkal a három játélSbren, ★ A jósavárosi kislányok, kisfiúk még valamelyik gyerek labdájával játszanak ... Az augusztusi lakótelepi bajnokságra viszont — jó a hírszolgálatuk — máris beneveztek az Ungvár sétány és a Korányi köz.gyerekei egy-egy csapattal. S már azon is tanakodnak, hogy nevet választanak. Arra az esetre, ha a városrész „válogatottja” valakivel mérkőzik. Reméljük, hogy lesz labdájuk, patrónusuk is a jósavárosi gyerekeknek. S szervezetten. különösebb gond nélkül sportolhatnak, játszhatnak Béri UbU i A három játéktér egyike mintegy 40x20 méteres kispálya kapukkal, és drótkerítéssel körülvéve. Mellette egy salakos és egy bitumenes, kisebb játéktér. Az elkerített kispályán zajlott az esemény. A jósavárosi srácok — mint mondták első igazán hivatalos — mérkőzése. A 6-os Általános Iskola kispályás csapatát 1 hívták ki. i Egy kispályás focimeccs ma már nem nagy ügy — ez az igazság. Mégis szívesen látogattunk ki a Jósavárosba. Hiszen az új városrész gyerekei, fiataljai igazából ez alkalommal jelentkeztek a város tömegsportéletében. 1 ★ I Kicsit korábban futottunk be, s így szemtanúi lehettünk az előkészületeknek, i Javában meszelték még a | pályát, pontosan mérve s szögletrúgás helyét. A „nagy csapat” tagjainak egy része már fehér mezbe öltözve segítkezett, mások éppen hazaugrottak felszerelésbe öltözni. Az egyik kisfiú már hozta Is az „összeállítást”. A következők kaptak helyet a keretben (mint a felnőtteknél!): Balázs Tibor, Pelle István, Bojtos József, Tóth János csapatkapitány, Hu- dák János, Danai István, Ci- ropulosz Tamás, Bene István, Pencza Gábor, Varga István, Kondor András, Végéra László. Később azonban még több „játékos” jelentkezett, s jutott is szóhoz. — Eddig is mindig foglaltak voltak itt a pályák — mondta ellenfélvárás közben Demjanovich Béla, a csapat felnőtt mindenese. — Itt lakom, az ablakból láttam őket játszogatni. Később lejöttem közéjük, láttam mennyire öntevékenyek, szeretnek focizni. S szinte Mekkora orom! A jósav/irosi fiúk harmadik góljuknak örültek ilyen lelkesen. észrevétlenül elkezdtük a gyerekekkel együtt a szervezkedést, hogy rendszeressé váljék a sporttevékenység, így jött létre ez a mai mérkőzés is. ★ Kiderült, hogy a jósavárosi kislányok is szívesen fociz- gatnak. Sőt, a fiúkhoz hasonlóan „edzésekre” is járnak. Egyszerre ott termett Kovács Kati, a „csapatkapitányuk” is, s máris magyarázta: — Mindannyian, akárcsak ß .női csapat” — ahogy a y— bemutatója. kislányok magukat nevezik (Gaal Béla felvételei,) a fiúk a jósavárosi 15 -Ős szép, új iskolába járunk. Ott is nagyon jó, sokat játszhatunk, sportolhatunk. Szabad ídóbtn, meg most nyáron pedig ezeken a pályákon focizgatunk. Még csak egymás között játszottunk, de majd „hivatalos” meccsre is számítunk. Már a fiúk ellen fociztunk egyszer, 5:2-re kaptunk ki, de két gólt rúgni nekik mégis csak szép. Nekem eddig már sikerült három gólt rúgni. Itt közbeszólt Riezu Klári. — Én is rúgtam már egy gólt, de még csak edzésen. Aztán kiderült, hogy Puskás Kati is rúgott már egy gólt, majd a három kislány is előszedett egy papírt. A jósavárosi „női labdarúgócsapat”, pontosabban a keret névsorát. A következő kislányok szerepeltek a listán: Bíró Andrea. Bíró Csilla, Czifra Csilla, Demkó Ildikó, Erdős Katalin. Hodászi Gabriella. Káldi Erzsébet, Kővári Edit, Kovács Katalin, Láda Judit, Simon Anna, Szóvá Zita, Szabolcsi Erzsébet, Puskás Katalin, Riezu Klára, Szilágyi Margit, Tóth Ildikó. Precíz kis lista volt. A nevek után szépen feltűntetve, ki hányadik osztályos, hány éves — szinte kivétel nélkül tizenkét évesek t-, s még az is. hogy ki’milyen lábbal tud jól rúgni. Majd a kislányok gyorsan szétszéledtek. Szólni a többieknek, meg hazaszaladni, hogy „felöltözzenek”. Ugyanit kialkudtak, hogy a hűk « Betiltották a és iiyirtassi A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának igen megnövekedett a munkája az utóbbi időben. A megyei I. és II. osztályban a bajnoki idény végére erősen megszaparod’tak a sportszerűtlenségek. Több helyen okoztak a nézők pályabotrányt és előfordultak hamis, jogosulatlan játékosszerepe1- tetések is. A fegyelmi bizottság csütörtöki ülésén valóságos nagyüzem folyt, súlyos ítéletekkel. A műit heti fordulóban Mátészalkán és Nyírtasson történt' pályabotrány a mérkőzés végén. Mátészalkán a különösebb tét nélküli Mátészalka—Nagyhalász megyei I. osztályú mérkőzés lefújása után a közönség a játékvezetőt durván sértegette, dobálta és bántalmazta. Ezért a mátészalkai labdarúgó, pályát 3 soron következő otthoni bajnoki, vagy díjmérkőzésre betiLtottSk. A jú. nius 22-i, Fehérgyarmat elleni mérkőzésüket Nyírma- dán kell megrendezni. Tarczali Gyula mátészalkai játékost a játékvezető tettleges bántalmazása miatt két’ évre eltiltották mindennemű sporttevékenységtől. Magost József mátészalkai játékost négy soron következő mérkő. zéstől tiltották el az ellenfél bántalmazása miatt. A Nyírtass—Asztalos János SE II. osztályú mérkőzés lefújása után a közönség részéről rendzavarás történt, ami a játékvezető testi épségét veszélyeztette. Ezért a nyír- tassi labdarúgópályát két soron következő otthoni bajno. mátészalkai pályát ki mérkőzésre betiltották. A június 22-i Üjfehértó elleni bajnoki mérkőzésüket Ke- rnecsén kell megrendezni. A nyírtass: játékosok kőiül Borkó Sándort három, Borkő Andrást három, Borkő Jánost egy soron következő bajnoki mérkőzéstől tiltották el különböző fegyelmi vétségek miatt. Ezer) kívül Borkő Sándorral szemben elrendelték korábban kiszabott, de felfüggesztett 2 mérkőzéstől való eltiltásának letöltését is. Tóth József Sporthírek Salgótarjáni Építők—Nyly. Spartacus-Petőfi 15:15 (9:S) Nyíregyháza, férfi NB H-ea kézilabdamérkőzés. Nagy küzdelem, igazságos eredmény. Góldobók: Kovács G, 7, Békési 3, B. P^pp, Tamás 2—2, Munkácsi. ★ A Nyíregyházi Járási Labdarúgó Szövetség a június 15-re kisorsolt bajnoki mérkőzéseket egyaránt június 29-ére halasztotta el. ★ Nagyk állói SE—Szerencs 96:70. NB III-as férfi kos.|- íabda bajnoki mérkőzés. A hazai csapat ilyen arányban is rászolgált a győzelemre. Ld.: Márton A. 25, Bölcskeá 23, Papp 19, Fenyőfalvi 15 pont Jelentkezési felhívás segédedz5i tanfolyamra A Szabolcs-Szatmár megyei sporthivatal oktatási Mz öté. sága az 1975—76, évi segédedzői tanfolyamra a napokban tette közzé jelentkezési felhívását. A segédedzői tanfolyamra lehet jelentkezni: asztala tenisz, atlétika, birkózás, cselgáncs, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, modellezés, ökölvívás, röplabda, sakk, sportlövészet, súly. emelés, tájékozódási futás, teke, tenisz, tollaslabda, torna, úszás, vívás sportágakban. A jelentkezés önkéntes, tehát bárki jelentkezhet, aki magyar állampolgár, 18. életévét betöltötte, de 50 évnél nem idősebb, általános iskolai végzettséggel és a választott sportágban sportolói múlttal rendelkezik. Jelentkezési határidő: 1975. június 30-ig. Jelentkezési lapot a lakóhely szerint illetékes sportíelügyelöségeknél lehet beszerezni, melyet kitöltve a szükséges igazolásokkal együtt ugyanott kell benyújtani. A jelentkezés elfogadásáról a részvevőt érési tik, egyúttal közük, hogy mikor és milyen szakanyagból kell felvételi vizsgán részt venni. A felvételi vizsga eredménye alapján döntenek a tanfolyamra történő felvételről. A tanfolyam egy éves, a téü hónapokban két egész nap««, tavasszal egy egész napos konzultációra kerül ser. A tanfolyamon hat tárgyat oktatnak, melyekből vizsgát kell tenni. Sikeres vizsga után kerti’ sorra sportáganként a szakmai gyakorlati tábor, melynek időtartama 10—21 nap. A tanfolyam tandíja 600 Ft, melyet két részletben keö befizetni. Elegendő számú jelentkező esetén Mátészalkán kihelyezett elméleti konzultációs központot hozunk létté, egyébként a konzultációk Nyíregyházán vannak. A tanfolyammal kapcsolatban minden vitás kérdőében felvilágosítást a sportfelügyelőségek adnak, illetve a megyei .sporthivatal 808. sz. irodahelyiségében. Várjuk az aktív sportolást már abbahagyott sportemberek jelentkezését — aktív sportolókat, is —, akik a későbbiekben sportolók oktatásával, nevelésével szándékoznak foglalkozni. Sakkemlékverseny A nyíregyházi Kiss Emősakkemlékversenyen egy fordulóval a befejezés előtt Kuszi áll legjobban az élmezőnyben. Bár az elsőség megszerzésére még rajta kívül három versenyzőnek i van esélye. Eredmények: IX. forduló: Péter—dr. Szabó 1:0. Kaszner—Kuszi döntetlen. Molnár—Szilágyi 1:0, Pásztor—Laezkó döntetlen, Reményi—ifj. Szabó 0:1, Hargitai—Kerékgyártó 0:1, X. forduló: dr Szabó—Ke. pék®* ártó 9J- & SzabóHargitai 1 0, Laezkó—Reményi döntetlen, Szilágyi—Pásztor 1:0, Kuszi—Molnár 1:0, Péter—Kaszner 1:0. Függőjátszámák eredményei: Laezkó—dr. Szabó döntetlen, dr. Szabó—Pásztor 0:1, Szilagyi—Kuszi döntetlen. Az élmezőny állása: Kuszi 7.5 (1 függői, ifj. Szabó 7 (1 függő). Szilágyi, Kerékgyártó 7—7 pont. íkrokovtfl