Kelet-Magyarország, 1975. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-14 / 138. szám
KXX1L ÉVFOLYAM. 138. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1935. JŰNIUS 14., SZOMBAT Az SZKP főtitkárának találkozója választóival A Szovjetunió következetesen folytatja békepolitikáját Leonyid Brezsnyev választási beszéde Lázár György fogadta Zsivko Zsivkevot Lázár György, a Miniszter, tanács elnöke pénteken hivatalában fogadta Zsivko ZHc- kovot, a Bolgár Népköztársaság minisztertanácsának elnökhelyettesét, a magyar- bolgár gazdasági és műszákitudományos együttműködési bizottság bolgár tagozatának elnökét. A szívélyes, baráti légkörű eszmecserén részt vett. őr. Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettes, a bi. zottság magyar tagozatának elnöke és Penkosz Lev, a bolgár tervhivatal elnökhelyettese. Ott volt Böjti János, hazánk szófiai nagykövete, es Sztoio Sztanoev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete. Pénteken délután Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára a Kreml kongresz- szusi palotájában találkozott választóival, Moszkva Bauman kerületének dolgozóival. A választókerület üzemeinek, intézményeinek és főiskoláinak képviselői forró tapssal köszöntötték a gyűlés elnökségében megjelenő Leonyid Brezsnyevet, aki az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Tanácsának képiselőjelöltjeként indul a vasárnapi helyi tanácsi és köztársasági legfelsőbb tanácsi választásokon. Puia Frigyes külügyminiszter hazaérkezett az NSZK-ból A választási nagygyűlés elnökségében helyet foglaltak: Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke, Alek. szej Koszigin miniszterelnök, Andrej Gromiko külügyminiszter, Mihail Szuszlov, Andrej Kirilenko, valamint az SZKP Politikai Bizottságának több más tagja és póttagja, a Központi Bizottság titkárai és az SZKP, valamint a szovjet kormány számos kiemelkedő személyi, sége. Miután a választókerület képviselői méltatták az SZKP főtitkárának kiemelkedő ér_ demeit a szovjet párt- és állami politika kidolgozásában és irányításában, s hangoztatták, hogy Leonyid Brezsnyev, mint a Bauman kerület legfelsőbb tanácsi és köztársasági legfelsőbb tanácsi küldötte, sokat tett az elmúlt években a főváros és a, kerület fejlesztése érdekében is. A jelenlévők nagy tetszésnyilvánítása közepette Brezsnyev lépett a szónoki emelvényre. Több mint egyórás beszédében, melyről az összes szovjet rádió, és televízió állomások helyszíni közvetítést adtak, az SZKP főtitkára összefoglalta a szovjet gazda_ Ságnak az utóbbi években elért eredményeit. A Szovjetunió — mondotta a XXIV. párt- kongresszuson kijelölt úton haladva „nagy lépést tett előre a kommunizmus építése útján. Maga az élet bizonyította be meggyőzően a kong. resszus által kidolgozott politikai irányvonal helyességét.” Az ipar fejlődésének mértéke és mechanizmusa lemérhető azon, hogy a mostani ötéves terv első négy esztendejében az ipari termelékenység a Szovjetunióban több mint egyharmadá- val megnőtt. A gazdaságfejlődés legáltalánosabb mutatószáma — a nemzeti jövedelem — ugyanebben az időszakban 26 százalékkal nőtt. Elvi jelentőségűnek nevezte a főtitkár azt a tényt is, hogy magabiztosan és gyorsan fejlődtek ebben az időszakban kivétel nélkül az összes szövetséges köztársaságok is. A szovjet mezőgazdaság a beszámolási időszakban az 1970-es és 1974-es kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére is jelentékeny sikereket ért el. A gabonatermelés évi átlaga a négy év alatt 24 millió tonnával magasabb volt az előző ötéves terv átlagánál. Külön kiemelte Brezsnyev Üzbegisztán és a többi gyapottermesztő köztársaságok évről évre jobb terméseredméfiyeit e fontos ipari növényfajtából. Nem voltak rosszak az állattenyésztés fejlődésének eredményei sem. A szarvasmarha-állomány például négy év alatt 10 millióval. vagyis 14 százalékkal bővült. A XXIV. pártkongresszuson kidolgozott életszíhvo- nal-programnak megfelelően a kilencedik ötéves terv folyamán szüntelenül növekedett a dolgozók jövedelme. Észrevehető a fogyasztási cikkek mennyiségi növekedése is, s komoly eredményeket könyvéinek el a lakásépítésben. Ebben az évben például 11 millió szovjet ember költözik új vagy jobb lakásba. Az Oroszországi Föderáció fejlődésének kérdéseit elemezve az SZKP főtitkára megemlítette, hogy a legna- > gyobb szovjet köztársaság ' jelenleg az ország gabona-- termelésének csaknem hatMegyónk mezőgazdasági üzemeiben jól haladnak a nyári betakarítás előkészületei. Erről tanúskodnak — egyebek között —, az üzemek jelentései is. összesítve a bennük található adatokat, az derül ki, hogy a betakarításra szánt gépek nyolcvan százalékát inár felkészítették. Az üzemek jó gépjavító munkája azonban nem általános. Vannak termelőszövetkezetek, ahol — az eddigi futó ellenőrzések bizonyítják — egyes gépeket nem javítottak meg teljesen. Márpedig ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak. Ha az aratás időszakában az időjárás megnehezíti a betakarítok dolgát —* márpevan százalékát, acéltermelésének több mint felét, kőolajtermelésének több mint 80 százalékát adja. Az időszerű feladatok közül Brezsnyev kiemelte a nem feketeföldes övezet fejlesztési programját, mely az Orosz- országi Föderáció szántóföldjeinek 24 százalékát érinti. „A szovjet nép nagy munkahőstetteként” jellemezte a Bajkál—Amur-vasútvonal építkezését, melynek befejezésével a Kelet-Szibé- ria és a Távol-Kelet gazdag természeti kincsei tárulkoznak fel a szovjet gazdaság számára. A mostani választások jelentőségéről szólva Leonyid Brezsnyev megállapította, hogy a szocialista társadalom növekvő érettségével, a kommunizmus közeledtével párhuzamosan fokozódik az állampolgárok társadalmi aktivitása. A tanácsok munkájának sikere döntő mértékben attól függ, hogyan teljesítik kötelezettségeiket maguk a tanácstagok. Tanácstagnak lenni tiszteletbeli, egyúttal igen felelősségteljes és bonyolult munka. A képviselő nemcsak a választási körzet dolgozóinak érdekeit képviseli a hatalmi szervekben, hanem az összállami érdekek képviselője is saját körzetében. A képviselők igen széles jogokkal vannak felruházva. Törvény biztosítja, hogy interpellációik és javaslataik meghallgatásra találjanak, és ezt a törvényt maradéktalanul be kell tartani. Beszédének nagy részében Brezsnyev külpolitikai kérdésekkel foglalkozott. Az SZKP és a szovjet állam dig ez könnyen megeshet —, akkor szükség lesz minden berendezésre. Ezért a megyei tanács mezőgazdasági szakigazgatási szervei intézkedési tervet készítettek és utasították a járási hivatalok szakigazgatási apparátusát, hogy már most kezdjék meg az ellenőrzéseket és érjék el, hogy mindenütt minden gépet javítsanak meg. E véletlenszerű ellenőrzéseken kívül június 20. és július 5. között mindenütt gépszemlék lesznek. Az elmúlt évi nehéz aratás egyik tapasztalata volt, hogy igen sok új típusú gép kezeléséhez, szerkezetéhez nem értettek eléggé vezetőik. £ tapasztalatok artt>jan * nemzetközi tevékenysége — mondotta — magának a szocializmusnak a természetéből következik és teljes egészében alá van rendelve a szovjet nép, valamint a testvéri szocialista országok népei által végzett békés alkotómunka érdekeinek. Mint osztálypolitika, az összes népek békéjének, szabadságának és biztonságának érdekeit szolgálja, a nemzeti függetlenség és a társadalmi haladás érdekeinek van alárendelve, s megfelel a legszélesebb tömegek érdekeinek világviszonylatban. A nemzetközi feszültség enyhülése azáltal vált lehetségessé — hangoztatta Leonyid Brezsnyev —, hogy a Pénteken Nyíregyházán tartották meg az ipari szövetkezetek Szabolcs-Szatmár megyei szövetségéneik küldöttközgyűlését. A tanácskozáson megjelent dr. Pénzes János, a megyei tanács elnöke, GulácH Sándor, a megyei pártbizottság titkára, Németh Ferenc, az OKISZ elnökhelyettese. Árvái Imre., a küldöttközgyűlés levezető elnöke köszöntötte a küldött- közgyűlés résztvevőit és a megjelent vendégeket. A közgyűlés napirendjén gépszemlék ennek vizsgálatára is ki fognak terjedni. Ezenkívül természetesen a munkavédelmi és tűzrendészet! kérdésekre is. Már most felhívták a figyelmet a szakvezetők, hogy a hátralevő időben igyekezzenek az üzemek jó szakemberekkel ezeket az ismereteket elterjeszteni a géppel foglalkozó dolgozók körében. Nem számi thatuk könnyű aratásra. Az utóbbi hetek zivatarjai sok helyen megdöntötték, összezilálták a kalászos növényeket Ez majd az aratógépek fokozott igénybevételét is jelenti. Erre már most fel kell készülni, amikor még van idő. Púja Frigyes NSZK-beli hi. vatalos megbeszélései csütörtök délben befejeződtek. Délután a magyar delegáció a nyugatnémet főváros kömyé. kével ismerkedett és este Le- verkusenban a Bayer Művek _ nél tett látogatást A program péntek reggel Köln megtekintésével folytatódott. Délben Düsseldorfba utazott a delegáció. Itt Heinz Kühn tartományi miniszter, elnök ebédet adott Púja Frigyes tiszteletére. szerepelt: a megyei szövetség a XI. pártkongresszus határozatai végrehajtásának 1975. évi feladatterve; az 1974. évi gazdasági és mozgalmi munkának értékelése; u felügyelő bizottság jelentése; a választott bizottságok beszámolója; a KFA felhasználása és az irodák költségvetési gazdái, kodása. A megnyitó után Czimbal- :nos István, a KISZÖV elnöke mondott szóbeli kiegészítést az elnökség írásos beszámolójához. Elmondotta többek között, hogy az elmúlt négy esztendő alatt igen figyelemre méltó fejlődést értek el az ipari szövetkezetek. Négy év alatt a termelés 40 százalékos növekedést ért el, új, korszerű telephelyek létesültek, a foglalkoztatottak száma is meghaladja a 43 ipari szövetke. zetben a 14 ezret. A bérek 21 százalékkal emelkedtek. Javultak a munka- és egészségvédelmi körülmények. A KISZÖV elnöke a továbbiakban a kongresszusi műnk a versenyről, a szocialista munkaverseny és brigádmozgalomról adott számot. Jelenleg 239 szocialista brigád 3513 tagja vesz részt az éves tervek teljesítésén, a takarékossági tervek megváló, sításában. 120 ezer társadalmi munkaóra jellemzi helytállásukat. s az, hogy a beszámolási időszakban időarányosan a negyedik ötéves tervet megyénk szövetkezetei 19 százalékkel teljesítették túl. Czimbalmos István a továbbiakban a feladatokról szólt. A KISZÖV elnökének beszéde ofcán Liptai Káeotg, a Púja Frigyes, hazánk külügyminisztere az NSZK-ban tett háromnapos hivatalos látogatásának befejeztével pénteken délután hazaiérkezett Budapestre. A magyar külügyminiszter elutazása előtt közös közleményt hoztak nyilvánosságra. Púja Frigyes magyarországi látogatásra hívta meg Hans-Dietrich Genscht, az NSZK külügyminiszterét, aki a meghívást köszönettel el. fogadta. felügyelő bizottság elnöke tett jelentést a küldöttközgyűlésnek, majd hozzászólások következtek. Felszólalt a vitában Csutkái László (Nyírség Ruházati Szövetkezet), Bernáth Béla (Nagykállói Építőipari Szövetkezet), Stomp László (Ra. kamazi Cipész Szövetkezet). Ezt követően dr. Pénzes János, a megyei tanács elnöke szólalt fel. A megyei pártós tanács végrehajtó bizottsága nevében köszöntötte a küldöttközgyűlést, méltatta az ipari szövetkezetek termelőmunkájában elért fejlődést, majd azokról az elvárásokról szólt, amelyek az éves tervfeladatok sikeres végrehajtását, az V. ötéves tervre való sikeres felkészülést szolgálják. Szót kapott a vitában leső Ottó (Nyh. Kárpitos, és Üveges Szövetkezet), Száraz Istvánná (Nagykállói Építőinari Szövetkezet), Szabó Béla (Nyh. Tempó és Általános Szövetkezet), Girus András (Tiszavasvári Építőipari Szövetkezet), Tóth Kálmán ÍMándoki Építőipari Szövetkezet). Köszöntötte a küldöttköz. gyűlést Németh Ferenc, az OKISZ elnökhelyettese, majd azokról a feladatokról beszélt, melyek a XI. pártkongresszus határozataiból megyénk ipari szövetkezeteire várnak. A vitában felvetett kérdésekre Czimbalmos István, a KISZÖV elnöke válaszolt; majd a küldöttközgyűlés résztvevői elfogadták a napirendi pontok írásos előterjesztését és a vitában elhangzottakat, «• gJtí Június 20-tól gépszemlók Készülődés az aratásra (Folytatás a 3. oldalon.) Sikerrel teljesítik éves terveiket megyénk ipari szövetkezetei Küldöttközgyűlés Nyíregyházán