Kelet-Magyarország, 1975. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-14 / 111. szám
2 tvtiuirT-MAG ¥ AKUlVäirt^ I9T3. mílu* ti Bizottsági ülések Tanácskozik az atomsorompó-konferencia Az atomsorompó- szerződés realizálódását vizsgáló nemzetközi értekezlet — egyhetes plenáris ülésezés után — kedden két bizottságban folytatta munkáját. A munkarend szerint az első számú bizottság a szerződés első, második és hatodik, a második számú bizottság a harmadik, negyedik, ötödik cikk megvalósulását összegezi a május 23-ig terjedő időszakban. Az atomsorompó-szerződés élső cikke az atomhatalmak, a második cikk az atomfegyverrel nem rendelkező országok kötelezettségeit részletezi az atomfegyverek elterjedésének. illetve újabb atomhatalmak létreiöttének megakadályozásában. A harmadik cikk az utóbbi államcsoportot kötelezi a Nemzetközi’Atomenergia Ügynökség _ellenőrzési rendszerének szerződéses alapon való elfogadására, az összes részvevőket — nukleáris anyagok és berendezések exportja esetén — az ügynökség ellenőrzési jogának érvényesítésére. A negyedik cikk az atomerő békés felhasználásában megvalósítható nemzetközi együttműködésről, az ötödik cikk a békés atomrobbantáBÉCS A közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről tárgyaló értekezlet, mint ismeretes, április közepétől rövid tavaszi szünetet tartott. A 19 ország részvételével folyó tárgyalások hatodik szakaszának kezdetére sorra érkeznek ^ a delegációk az osztrák fővárosba. Kedden a legtöbb küldöttség már Bécsben tartózsukról intézkedik. A hatodik cikk szerint a szerződés minden részvevője — tehát nemcsak az atomhatalmak — kötelezi magát arra, hogy i jóakarat szellemében tárgyalni fog az atomleszerelésről. valamint az általános és teljes leszerelésró’.----------------------------------sodott és megkezdődtek aZ előkészületek a tavaszi szünet utáni első plenáris ülésre amelyet pénteken tartanak meg a Hofburg nemzetközi konferenciatermében. A nemzetközi sajtóközpontban kedden délután bejelentették hogy a péntek délelőtti ülést követően a déli órákban sajtótájékoztatóra kerül sor. Hatleröcsökkeniés* tárgyalások DÉL-VIETNAMI JELENTÉS: a DIFK zászlaja lobog a Da Nang-I utcán: a városban az élet visszatért régi kerékvágásába. (Kelet-M agyarország telefotó) A harcmezé közepén A néptelen harcmezön járok. Semmi jele annak, hogy ez a terület rövidesen a testvéri hadseregek közös hadgyakorlatának egyik helye lesz. Egy félholdnyi tereo- horpasz peremén huzalköteg- be botiok. — Vigyázat! — kiált rám valaki szlovákul. — Felrobban! A dombhajlat gerincén ífej bukkan elő a fü közül. a mesterien álcázott fedezékből. Beugróm melléje. Megismerkedünk. A kemény szorítású. magas termetű, göndörszőke fiú Jen- da Albrecht harcos. A csehszlovák műszaki katona két- három hektárnyi terület robbantási felelőse. A közös hadgyakorlat küszöbönálló mozzanatához a tüzérségi tüzet és a bombabecsapódásokat imitáló berendezés egyik kezelője. Köröskörül robbanótestek lapulnak a földben. A huzalkötegek megrántása után azonnal bekövetkezik a detonáció. — Csak meg ne iiedjen! — figyelmeztet Jenda. — Fölöttünk mennek át a csehszlovák harckocsik! És itt robbannak.... Szavait elnyeli a felettünk elzúduló repülőgépek morajlása. Jenda szakavatottan rángatja a különféle színű huzalkötegeket. A bomba- imitációk mennydörgés erejével robbannak körülöttünk. Ezt követi a rakéta- és tüzérségi tűz-előkészítés. A szélrózsa minden irányából szűnni nem akaró, heves robbanások tüzbokrai zárják el az útat. Nincs menekvés ! Néhány méternyire fedezékünk előtt csehszlovák felségjelzésű harckocsik bukkannak elő a por- és füst- gomolyag mögül. Egyikük — szüntelenül tüzelve — egyenesen félénk tart. lánctalpai fenyegetően csattognak a Sziklás talajon. A harckocsi dobhártyarepesztő morajlással csörtet át felettünk. Kődarabodat, földet. port és fbjtog^t^ fekete füstöt zúdít ránk. Mögöttünk újabb fenyegető dübörgés. A Lengyel Néphadsereg rohamlövegeinek csoportja közeledik. Szerencsénkre néhány száz méternyire tőlünk foglalnak tüzelőállást. — Jönnek a zöldek — állapítja meg Jenda. — Harckocsioszlopok. — Most következik az igazi csetepaté! Ezekre a harckocsikra várnak a lesállásokba húzódott rohamlövégek... Nyugat felől, az erdő möMagyar tüzérek egy szovjet—magyar közös hadgyakorlaton. gül eddig nem hallott motorzaj köti le a figyelmemet. Hatvan-nyolcvan méternyi magasságban óriási helikopterek népes köteléke közeleg. Oldalukon szovjet felségjel- zés. Hatalmas motorjaikkal porforgószelet kavarva, zúgnak át felettünk. Lejjebb ereszkednek. Hirtelen ajtó nyílik a lebegő gépek hasán és az óriás^ helikopterek™ potyorjtatni1 kez'djfc Xíliarclídcsi elleni aknákéi* Tercek alatt befejezik a műszaki .zár, telepítését. A dombhajlatokról lezúduló pórfol.va'mból kibontakoznak a zöldek harckocsijai. Szétbontakoznak, s egyre gyorsuló ütemben törnek előre. A rohamlövegek tüzet nyitnak rájuk, A harckocsikat támogató vadászbombázók vészjósló vijjogással vetik magukat a rohamlöve- gekre. A fegyvereknek és a mozgó harci technikának ebben a gigászi összecsapásában, ebben az acél-motor-robba- nóanyag kakofóniában egyszeriben színre lépnek a Magyar Néphadsereg páncélozott szállító harci járművei. És láthatóvá válik az ember. A harci járművek oltalmában magyar és csehszlovák katonák rohamoznak . gyalogszerrel. Minden tekintet rájuk szegeződik. Hirtelenjében nyilvánvalóvá válik, hogy , nem á félelmetes - technikai eszközök, hanem a „harc” poklában küzdő, gondolkodó, okosan, bátran cselekvő katonák a főszereplők. Azok, akik az imént kiszálltak a harci járműveikből, és azok a „láthatatlanok” is, akik az acélszömyek százait, ezreit uralják, irányítják és biztos kézzel gvő- zelemre vezérlik. Azok, akik a Varsói Szerződés összefogott erejével oltalmazzák testvéri országaink népeinek békéjét, biztonságát. B. L ősz Ferenc: Az egyik német felszaladt és hamarosan az egész banda Eötvösék pincéjében tolongott. — És a pince is lefo... az amit az előbb mondta. Mindenki takarodja ki magát... Eötvösné akart valamit mondani, de a sváb akkorát lökött rajta, hogy végigvágódott a földön. Aztán egy sorozatot a mennyezetbe lőtt. Ettől azonnal kiürült a pince. Eötvösné ugrott ki elsőnek az ajtón. — A pince senki nem hagyhatja el! — kiáltott a sváb, és egy őrt állított az udvari feljáróhoz. Mindenki bevonult a pincébe. — Maguk ott üljenek le az ajtó előtt — mondta Simó az Eötvös házaspárnak. És csak akkor vette észre, hogy Rózsi eltűnt. — Ki látta Rózsit? —- Természetesen meglógott... Mert maguk hagyták — mondta Melanie. — Most már elegem van magából is — torkolta le Simó. — Persze, ezért is felelnie kell valakinek. Mindenért fe(KISREGENY) 17. lelni kell — mondta az állítólagos Csokonai utód. Aztán Eötvösnéhez lépett. — Te gyere csak velem, megosztom veled az ágyam. Mi nem hagyhatjuk cserben egymást. Átölelte Eötvösnét és megvetően nézett Eötvösre. Simó nem figyelt a két nőre. Csak Rózsi foglalkoztatta. Fel akart menni az udvarra, de a német egy fenyegető mozdulattal visszaparancsolta. — Fegyver kellene, a szentségit — morogta félhangosan. Kocsis Erzsi válaszolt: — Hát az bizony nem ártana. Mert bármiben fogadok, hogy ezek egy órán belül kijönnek és valamennyi nőt beterelik magukhoz. — Ezt maga honnan veszi? — kérdezte Simó. XI. — Ez a szakmám... Rózsi Krisztina levelét megkapva, azonnal Eötvösék lakásába rohant A cselédszobában Kövest és Krisztinát elmélyült beszélgetésben találta... — Ha te tudnád, azt a sok szörnyűséget, amit Köves úr elmesélt — mondta könnyezve Krisztina. — Nekem is elmesélte — mondta Rózsi. — Mi van Kázmérral? — kérdezte a lány. — Elhoztam. — És most hol van? — Téged keres. Mire a leveledet megtaláltam, már eltűnt. — Rózsika, én most elmegyek — szólt közbe Köves — nagyon szégyellem, hogy eny- nyi kavarodást okoztam. — Hogy találtál rá? —kérdezte Rózsi, de Krisztina helyett Köves felelt. — Amikor hallottam, hogy megfordul a kulcs a zárban, először azt hittem, hogy maga jön Rózsika De aztán rájöttem, hogy a kulcsa nálam ■van. Ekkor — mi mást tehettem volna — bebújtam az ágy alá. A kisasszony belépett és leült. Egy kicsit sir- dogált, aztán felállt és vetkőzni kezdett. — És ekkor — folytatta Krisztina — Köves úr megszólalt az ágy alól és azt mondta: bocsánatot kérek, de ne tessék folytatni, mert mind a ketten nagyon szégyellni fogjuk magunkat. — Mert nem akartam kényelmetlen helyzetbe hozni... Krisztina félbeszakította: — Mi itt beszélgetünk, közben az a szerencsétlen fiú keres. Utána keil mennem. — Maradj itt, majd én felkutatom. Ebben már van gyakorlatom. — Igen, én is így látom helyesnek — mondta Köves. — Maga maradjon itt nyugodtan, én úgyis elmegyek. — Maga nem megy sehová! Ha eddig megúszta, ne az utolsó pillanatban bukjon le. Ezt a néhány napot már kibírhatja. Ezalatt a pince lakói rettegve hallgatták az Eötvösék pincéjéből kihallatszó dáridót. Simó toporzékolt a tehetetlen dühtől. — Fegyver kellene — hajtogatta, mint egy eszelős. Nemsokára kivágódott Eötvösék óvóhelyének nehéz vasajtaja. — Na, mint mondtam? Pont egy óra telt el. Először csak a szeszre, most már a szerelemre is szomjasak — szólalt meg a sarokban Erzsi. — Úgy döntögettünk — tántorgott be a pincébe a német őrmester —. hogy a hölgyeket meghívjuk egy kicsi pohárkára. Senki sem mozdult... — Na, mi lesz.! Gyorsan... Schnell! — Ott a sarokban az a lány — mutatott Melanie Kocsis Erzsire. — Aztán meg keressék Rózsit. A parancsnokot — mondta gúnyosan. — Nem keresse senki! Aki itt vannak, jön be! Majd mutatok rá és az feláll és jön... Először Erzsire, aztán Eöt- vösnére, majd Fábrynéra, Tárkányinéra mutatott géppisztolya csövével. Senki sem vette észre, amikor Erzsi egy kést rejtett a blúzába. Miután a meghívott nők még mindig nem mozdultak a három német berontott a pincébe és lökdösni kezdte őket az ajtó felé. Ekkor lépett be az ajtón Krisztina. — Mi történik itt? — Á, a kisasszonyka! ő az én vendégem megvan — mondta az őrmester és magához rántotta a lányt. — Segítség! Segítség! —sikoltozott Krisztina. Rózsi a kapuban hallotta meg a kiáltást. Kettesével rohapt le a lépcsőn. A folyosón álló őr szeme felcsillant: — Rózsika — mondta és meg akarta fogni. Rózsi a folyosóról belátott a pincébe és egy pillanat alatt megértette a helyzetet. Átkarolta a német nyakát és lerántotta a földre. Belekapaszkodott a hajába és addig verte a fejét a lépcső szögletéhéz, amíg a német nem mozdult. Egyedül Simó vette észre a jelenetet, m'ert ,a többi német a nőkkel volt elfoglalva. — Férfiak maguk? — ordított Erzsi a pincében der- medten falhc& lapuló férfiak felé. De senki nem mozdult. Rózsi közben az ájult német nyakából leakasztotta a géppisztolyt. Tanácstalanul nézegette. Simó kirohant a pincéből és kikapta a lány kezéből a fegyvert. Hirtelen a falhoz lapult, mert a lejárati lépcső felől lábdobogást hallott. Tószeghy zászlós jelent meg. Simó ráfogta a fegyvert. — Fel a kezekkel! — Hagyja őt! Velünk van — szólt közbe Rózsi, majd a zászlóshoz fordult: — JMa, Pubika, most aztán itt az alkalom, ha nem segít, a németek elviszik Krisztinát. Kázmér kétségbeesetten mérte fel a helyzetet. Fegyverüket nem használhatták, mert a zsúfolt óvóhelyen a lakókban is kárt tehettek volna. Eötvösék pincéjének vasajtaját kívülről bezárták, de ezt a bennlévő részeg németek észre sem vették. — Ki kell őket csalni — mondta Simó és egy sorozatot eresztett a mennyezetbe. A géppisztoly hangjára a németek ijedten engedték el ál- dozatikat, majd vaktában lövöldözni kezdtek. Kázmér rémülten látta, hogy Krisztina a melléhez kap és elvágódik. A három német ezután be akart rohanni Eötvösék pincéjébe. Sokáig rángatták a vasajtót, eközben végzett velük Kázmér és Simó. — Van Eötvösék pincéjének másik kijárata? — kérdezte Simó. — Egy szellőző nyílik az udvarra — feleli, Rózsi. (Folj'tatjuk)
