Kelet-Magyarország, 1975. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-13 / 110. szám
mSjm n. «LCT-MAGYARÖRSSS» s Kétirányú felelősség A VEZETŐK TÁRSADALMI SÚLYA, környezetükre és a tárasadalomra gyakorolt hatása számarányuknál lényegesen nagyobb. Rendelkezésükre állnak —r megbízásból — mindazok az eszközök, feltételek, amelyek a munkáshatalom erősítéséhez, a tervek teljesítéséhez szükségesek. Nyilvánvaló, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni a felelősségvállalás tekintetében a vezetők és a vezetettek között. Ebben a tekintetben nemcsak, hogy nagyobb a vezetők iránti követelmény, hanem egyben többirányú is. A párt mindenkor meghatározta a vezetőkkel szemben támasztott követelményeit, s a vezetők általában ismerik a vezetés alapelveit, a velük szemben állított normákat. A szocialista fejlődés növekvő követelményeket támaszt a veztők iránt. A párt emeli a mércét velük szemben, hiszen köztisztség viselőjének lenni mindenekelőtt kötelességet, munkát, küzdelmet, a kommunizmus eszméjének, a munkásosztálynak, a népnek önzetlen szolgálatát jelenti. A párt — magasabb követelményeivel — nem korlátozza a vezetőkre bízott hatalmat, de azt megköveteli, hogy ezzel a hatalommal a jövőben még inkább a nép érdekében tevékenykedjenek. A hatalmat úgy gyakorolják, hogy ezzel önzetlenül szolgálják a népet. A jövőben még inkább alapvető elv és gyakorlat lesz az egyszemélyi vezetés és az üzemi demokrácia elvének, dialektikus kapcsolatának erősítése. A fejlett szocialista társadalom felépítése nem történhet a vezetés színvonalának emelése nélkül. Rendkívül fontos ez azért, mert a munka, a termelés nem egyszerűen gépitechnológiai folyamat, hiszen legfontosabb alkotó eleme az ember. Ninden vezetőnek abban a tudatban kell tervezni, szervezni, irányítani, hogy a munkának emberi, társadalmi oldala is van, s amennyiben ezt elhanyagolja, a legfontosabbról, az emberről mond le. S ezt nem lehet, és a jövőben még Inkább nem lehet büntetlenül tenni. Szocialista társadalmunkban ugyanis a „vezetett” olyan eszköz birtokában van, amely nélkül a vezető nem boldogulhat. Ez pedig a vezetettek bizalma. A felsőbb szerv adhat megbízatást, hatalmat, de a vezetőknek a dolgozók bizalmát meg kell szerezni. S ezt nem csupán magas szakmai képzettséggel érhetik el. A szakmai képzettség csak egy a követélmények sorában. A HÄRMAS KÖVETELMÉNY magában foglalja a politikailag felvilágosult, művelt, szakképzett, becsületes munkások elvárásait is a vezetőkkel szemben. A mindennapi élet, a tartós együttlét még árnyaltabbá, még sokszínűbbé teszi az egyéneket, a vezetőket, napvilágra kerülnek azok az emberi hibák is amelyek a kívülállók számára rejtve maradnak. A vezetettek figyelik a vezető magatartását, munkáját, a munkahelyen, magánéletben. A vezető egy kicsit példakép, s a vezetettek számára a hatalmat, a politikát testesíti meg. Munkája, magatrtáisa, a vezetettekhez való viszonya ezért rendkívül fontos a párt és az államhatalom számára. A párt nem kéri, hanem követeli, hogy a vezetők minden fórumon képviseljék, és ha kell, védjék meg a párt politikáját. A párthatározatok megvalósításával, a dolgozók érdekelnék következetes. képviseletével legyenek a párt agitátorai és propagandistái. A politikai passzivitás, a 'helytelen magatartás nem bocsánatos bűn, mert káros a politikai közvélemény alakításában, formálásában. De nemcsak a rendezvényeken, a társadalmi munkában, hanem egész munkanapjukon, sőt magánéletükben is kötelező számukra a politikai elkötelezettség, és az is, hogy aszerint éljenek. Az a kétarcúság, — amikor egy-egy vezető a munkahelyén, a közéletben tartja magát a politikai, társadalmi, erkölcsi normákhoz, de a magánéletben elengedi magát — megengedhetetlen. A vezetőknek nemcsak joguk, hanem kötelességük élni a rájuk bízott hatalommal. A hatalommal nem élő gyenge kezű, bizonytalan vezető körül óhatatlanul lábrakap a fegyelmezetlenség, a népgazdasági érdekek háttérbe szorítása, a társadalmi tulajdon herdálása. SENKIBŐL NEM ÜGY LESZ VEZETŐ, hogy zsebében hordja a bölcsek kövét. A gyakorlat, a tapasztalát ,— miközben hibákat is elkövethet — avathatja azzá. A kommunisták, a pártszervezetek álljanak a vezetők mellett, figyelmeztessék őket, ha hibáznak. A kritika nem a vezetők ellen történik, hanem értük. Különösen megkülönböztetett segítséget kell nyújtani a jövőben a munkásokból, fizikai dolgozókból vezetővé érett nőknek, fiataloknak. M. S. Műszakonként 2550 darab, egyméter hosszúságú dobozt fűz össze Pákozdi Hajnalka. Ilyen dobozokba textilüzemek csomagolják gyártmányaikat. A szorgalmas ifjú munkást pénzjutalomban részesítette a papírgyár vezetősége. (Hammel József felvétele) Negyvenen innen és túl Műszak után iskola Nyírbátori felnőttoktatási tervek A fárasztó műszakok után az iskolapadokba beülő munkások gondjai, erőfeszítései szinte mindenütt egyformáik. Mégis van valami, ami a nyírbátori 2. számú iskolában működő tagozatot megkülönbözteti a többitől. Az utóbbi időbein ugyanis a városban „főszerepet” kapott a felnőttoktatás. A városi tanács végrehajtó bizottsági ülésen tűzte napirendre a témát,fel flöntöttek arról, hogy valamennyi vállalat, szövetkezet, intézmény képviselőinek bevonásával készüljön feladatterv a felnőttoktatás segítéséről. Ennek eredménye volt az a két általános iskolai tagozat, amelyben összesen harminc dolgozó tett vizsgát. Azóta már működik az újabb tagozat is; a rövidített tanfolyamokon ugyanis egy év alatt elvégezhető a hetedik és a nyolcadik osztály. Térkép az iskolázottságról A fiatal város máris több olyan közművelődési rendezvénnyel dicsekedhet, amely évről évre — a városi ranghoz illő — színvonalas programmal fogadja a vendégeket. Ez a rang kötelezte a kulturális élet vezetőit, irányítóit, hogy a felnőttoktatás érdekében is lépjenek egyet előre. Ezért az elmúlt év végén tizennyolc tagú bizottság alakult azzal a feladattal, hogy iskolázottsági „térképet” készítsenek a városról. A felszabadulás után Wl indult az elsők között A hiányzó osztályokat pótló tagozat, s 1948-ban már le js vizsgáztak az első tanfolyam hallgatói. Az első időkben negyvenen tanultak meg ír- ni-olvasni az iskolában, s a harminc év alatt" összesen irHhtégy ötszázan fejezték be a nyolcadik osztályt. 1960- ban ezerhatszáz dolgozó, köztük százharminc analfabéta oktatásának megszervezését tervezték, 15 éves távra. Tavaly összesítették; mi vált ebből valóra. Ha hinni lehet a számoknak, egy ember tanult meg ími-olvasni — a szervezett oktatás keretében — s ez idő alatt kétszázan vizsgáztak az általános iskola különböző osztályaiban. Sokszor hallani azt a véleményt, hogy aki akart, már eddig is tanulhatott, aki képességet érzett magában a továbbtanuláshoz, volt lehetősége a hiányzó osztályokat pótolni. Nem kell tehát erőltetni az újabb és újabb tagozatok szervezését. Nyírbátorban nem fogadták el ezt az érvelést, s nem is fogadhatják el, hiszen a háromezer körüli fizikai dolgozóból a felmérés szerint több mint kilencszáz nem végezte el a nyolc osztályt. Ha sorra kérdeznénk; biztosan mindnyájan tudnának okot, magyarázatot, mi az, ami miatt nem vállalták, s nem vállalják a továbbtanulást Nem kor kérdése A munkahelyeken van egy képzeletbeli korhatár, s a legtöbb helyen azt hallani; azok a dolgozók, akik nem végezték el az általános iskolát, túl vannak a negyven éven, nem lehet már szá- monkérni, miért nem tanulnak. Mi mégis úgy tapasztaltuk; nem a negyvenen innen és túl meghatározás a döntő. Nagyapa korú idős emberek is sokan tanulnak — fiatalos kedvvel. Például a Csepel Motorkerékpár-gyár betanított munkása, Pásztor József, aki rácáfolt a fiatalabbakra. Napi munkájához nem követelmény a bizonyítvány, s ha a korát nézzük: már van egy unokája. Véleményét . a tanulásról mégis érdemes lenne másokkal is megismertetni. Arról beszél, hogy a fokozatosan fejlődő társadalommal, az új technológiai folyamatokkal együtt kell fejlődnie minden egyes embernek. Különben elmaradna saját korától. A Pannónia brigádban, ahol M ár az utcán hallom a hangját. A középső udvaron kárpálódik valami miatt. Jól számítót, tam, hogy alkonyati időben otthon találom. Amikor hazavetődőm szülőközségembe, és idő jut rá, felkeresem Pótor Mihály bátyámat. Anyai részről rokoni szálak fűznek össze bennünket. Mihály bátyám úgy be. szél, ahogy kevesen tudnak. Mint mondják, ami a szívén, az a száján. Nem hiába jutott székhez a háború után a nemzeti bizottságban, a földosztó testületben, tanácsban, a földművesszövetkezet igazgatóságában. Pár éve nem vállal funkciót, mondván: „Vigyék a prímet a fiatalabbak”. Mindazonáltal jól tartja még magát. Hetvenhez közeledve is piros az arca, nem roggyan a térde. Bezárja a hosszú, fehér kocát a nyolc süldővel. Tekintetével átfogja a május elején már tollasodó kacsacsapatot. Kezét kék kötőjébe törölgetve jön közelebb. Felesége. Margit néném a mosógépet duruzsoltatja a konyhában. Kikiált, bíztat: beszélgessünk kettesben MiÚjra születni hály bátyámmal, ö most nem ér rá. így kettesben ülünk le. De hova? Hirtelen magam sem tudom, minek nevezzem a ház bejárati részének új tartozékát. Galambszürkére festett vasoszlopok, kovácsolt cirádák, zöld műanyagtető, alul színes mozaikrakás. — Szükségük volt erre még maguknak? — szólalok meg. Enyhén mosolyog. — Ez is divattá vált a községben és a pénzen sem múlt. Akkor miért maradnánk el másoktól? — Gondolom, a tsz-nyugdíj nem valami sok. Utóbbi időben el-eljövök, mindig találok maguknál valami újat. Kerítések, a takarmány as szín, új sertésól, külön nyá-. ri konyha, átépítették a házat... De hát tudja maga... — Hogyne tudnám. Csak bizony, ha korábban tehetjük, nem marad mára. Hogy megtehetjük, az volna baj? Persze, a nyugdíj nem horribilis. Ezernél több valamivel. De megbecsülve sokat ér. — Szemét összehúzza, homlokán ránc gyúródik. —■ Mikor a kutya világban számíthatott a paraszt egy fillér nyugdíjra is? — enyhül a hangja. — Meg a háztáji. Megmunkálva termés hazahozva. Az orvos ingyen vigyáz ránk. Idősebbek is eljárunk a közösbe, könnyebb munkára. Megfizetik. Aztán itthon, a ház körül, az udvaron, kertben lehet sokat vé-' gezni. Ellős tehén az istállóban. Még fejjük. Tejet hordunk a csárdába. Másik fiatal üsző is áll a jászolnál. Baromfi, nem tudom összesen hány. Apró korában hozatjuk a keltetőből. Az asszonynak kotlókkal se kell bajlódni. A koca nyolc süldővel... Elemébe került. Beszél most már, hangos szójárását mosollyal tűzdelve. — Most még az jón, az eleji tői jobbra, balra kerítést teszek. Az asszony beülteti a belső részt virággal. A verandára rózsát futtatunk. Olyan lesz nyáron a felső udvar, mint a paradicsom. Mert, öcskös — hajol közelebb — itt lehet a mennyország is, a pokol is. Ahogy mi magunk teremthetjük. — Nem sok annyi jószággal bajlódni itthon? Több idő kellene a pihenésre. A maguk korában... Nevetve rántja fel vállát, utána mélyet sóhajt. — Apám szegény, nyugodjon békével, uradalomban ju- hászkodott. Cselédnek számított. A kommenciót annyi jószágtartásra is kihasználta, amennyire lehetett. Arra tanított bennünket, gyermekeit — öt fiú, meg három lány voltunk testvérek — a vantól sose kell félni, ami hasznos, meg haszon is származik belőle. Most majd az üsző odafejlődik, hogy ellős lesz, eladom, akkor adják meg legjobban az árát. A tehén adja az utánpótlást. Láb helyett láb lesz. A tej megy a csarnokba... A nyolc süldő, koca valóban sok lenne nekem tartásra. De velük is megvan a tervem. Hármat már odaígértem a három fiúunokának. Ajándék. Várom, hogy elvigyék. Másik három megy az államnak, ha elérik a súlyt. Kettő marad nekem vágásra. A koca pedig megint hasas... A baromfigárdát — nevet furcsa hasonlatán —, az asszony szortírozza. A tojást, meg a csapat feleslegét viszi a felvásárlóknak... így vagyunk —mondja most többes számban. — Jut előre, akiben van akarat, eszesen jó szándék... Ha mód lenne rá, szeretnék újra születni — teszi hozzá. Mielőtt megkérdezhetném, hogyan kezdené a kívánt, újabb ifjúkori életét, Margit néném hangja úszik ki a konyhából. Van még egy kis dolga, fejje meg Mihály bátyám a tehenet. Utána, szedje össze a kisebb csirkéket. Nem alkalmatlankodom tovább. A kiskapuban búcsúképpen öreges kedvvel szorongatják meg a kezemet. Asztalos Bálint Pásztor bácsi doägoaSite, egjfí ellenpéldát is találtunk. Kod? vács Jánosné alig múlt bar-»: mine, a szocialista brigád! tagjai mégis hiába próbáljál» évek óta rábeszélni a tanú-» lásra. Két gyermek nevelése, a munka mellett nem vállalja, s mint mondja, ner» te látja értelmét, mert azt s betanított munkát bizonyítvány nélkül te eä tudja végezni. Meg aztán — teszí hozzá — nem is nőnek való. Egy családiban elég, h* az egyik tanul. Náluk a fér j — szintén a gyáregység dolgozója — aki a munka mellett járt iskolába, így végezte el a középiskolát isi Ugyanitt találtunk példát arra, hogy egy házaspár a kö-t zös tanulásra vállalkozott! Széplaki Tibor és felesége úgy döntött, ha egyikük tanul, könnyebb a másiknak te. Nyírvasváriban tanultak^ ahonnan naponta járnak be! A gyáregységből jelenleg heten járnak általános iskolába, meglepő viszont, milyerí nagy a továbbtanulási kedv a középiskolákban. Több mint hatvan dolgozónak var* most középiskolai továbbtanulási szerződése a vállalattá]. Kinek az érdeke? További jó példákért öera kell messzire menni. Az Auróra Cipőipari Vállalatnál a dolgozók negyedrésze tanul a legkülönbözőbb oktatási intézményekben. A műszakbeosztás, a munka utá-l ni fáradtság, úgy látszik, itt kevesebb akadályt jelentett De említhetjük az ÁFÉSZ-t: ahol következetes iskoláztatási terveket készítenek. Mindhárom helyen azt figyelhettük meg; érdekeltté tették a munkásokat a továbbtanulásban, előre biztosították a szakmai fejlődés lehetőségét, s így kevesebb a gond az átlalános jellegű képzések megszervezésével. Úgy lenne teljes ez a nyírbátori kép, ha most felsorolnánk azokat az üzemeket is* ahol nem használják ki a lehetőségeket, nem ismerik fel* hogy a felnőttoktatás egyszerre érdeke a dolgozónak és a vállalatnak is. Erre azonban nem lenne elég helyünk. A megalakult közművelődési bizottságnak lesz majd a feladata, hogy ezeken a munkahelyeken felhívják a figyelmet az Égy üzem egy iskola akcióban rejlő lehetőségekre, a szocialista brigádokon belül az egymás tanulási kedvét serkentő vállalásokra, a vállalatoknál rendelkezésre álló jutalmazási keret jobb felhasználására. & &,
