Kelet-Magyarország, 1975. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-10 / 108. szám

1975. május 10. KELET-MAGYARORSZÁG 3 A műveit munkásért MEGÉLÉNKÜLT POLITIKAI LÉGKÖRBEN zajlanak megyénkben is a szakszervezeti választások. Terítékre ke­rülnek többek között a kulturális neveiőmunka feladatai, eddigi eredményei is. E témáról tájékozódtunk a Szakszer­vezetek Megyei Tanácsának kulturális osztályán. Elmond­ták: a szakszervezeti mozgalom mind eredményesebben fejti ki önálló kulturális tevékenységét a munkahelyeken, és az azokhoz tartozó művelődési intézményekben a mun­kásszállásokon, segítséget nyúji a lakóterületek, a bejáró dolgozók művelődéséhez. A dolgozók — főként a szocialista brigádok és a fia­talok — művelődési igényeit, azonban nem mindig tudják tervszerűen és jó ütemben kielégíteni. A törekvéseket ked­vezőtlenül befolyásolta, hofey a tanuló, művelődő ember nem mindig kap kellő megbecsülést. De nehezíti a kultu­rális nevelőmunkát az ipari centrumok, munkáslakta tele­pülések alacsony színtű kulturális ellátottsága, az anyagi eszközök szűkös volta, olykor célszerűtlen felhasználása. A szakszervezeti bizottságok is hozájárultak a felnőttoktatást gátló körülmények feltárásához, sürgették a felnőtt szak­munkásképzés és továbbképzés fejlesztését, a továbbtanu­lásra alkalmas munkásfiatalok erőteljesebb segítését, a közművelődési törvény kidolgozását, a fenntartási és mű­ködési költségek rendezését a művelődési intézményeknél. Kezdeményezően léptek fel a szakszervezeti szervek annak érdekében, hogy minél több tehetséges munkás-pa­raszt fiatal kapjon előkészítést a főiskolai, egyetemi felvé­telhez. Az SZMT 400 ezer forinttal járult hozzá a szakkö­rök fenntartásához, amelyeken négy év alatt csaknem öt­ezer fiatal vett részt. Az iskolarendszerű felnőttoktatás tá­mogatása változatlanul fontos helyen szerepel a szakszer­vezeti munkában. Elsősorban az általános iskolai tanulmá­nyok sikeres befejezését szorgalmazzák, mert ez az alapja a korszerű műveltségnek, a szakmunkás-képesítés meg­szerzésének, a továbbtanulásnak. A SZAKSZERVEZETI KULTURÁLIS MUNKA irá­A VERSENY FOLYTATÓDIK. A VAGÉP Rákóczi úti telepén csehszlovák meg­rendelésre készülő vasszerkezet elkészítése határidejének lerövidítését vállalta a lakatosok brigádja. A több millió forintos munkát egy hónappal hamarább kí­vánják leszállítani. Képünkön: File Albert, Kristofóri József, Veress József, Bodrogi János és Nagy Ferenc egy nagyobb vasszerkezeten dolgozik. (Hammel József felvétele) ETIKA Hogy kik a történet név szerinti szereplői az nem is fontos. A lényeg maga a sztori. Csupán annyit, hogy egy parasztember és egy or­vos szinte pillanatba sűrít­hető párbeszédéről van szó, amit nem is szeretnék kom­mentálni. A beteget gégepolippal vit­ték be a kórházba. Gyógyít­ható, műthető. Ráadásul ép­pen akkor érkezett egy új műszer, ami az orvos munká­ját segíti, a gyógyítást köny- nyíti. A műtét előtti napon a beteg még egy vizsgálaton volt az orvosnál, akinek asz­talára letett — hnert azt mondták, így szokás — egy borítékot, benne két ötszá­zassal. Az orvqs nem szólt semmit, a betegen kívül más is volt ott. Másnap az orvos bemegy a kórterembe, és elvégzi az utolsó vizsgálatot a műtét előtt. Utána benyúl a kö­peny zsebébe, és leteszi a borítékot az éjjeliszekrényre. Ránéz a paciensre és ennyit mond: „Ha enélkül nem tu­dom meggyógyítani, ezzel sem megy.” A műtét kiválóan sikerült. (bürget) nyitói elmondták: a jövőben tervszerűbben kívánják előse­gíteni a szakmai, politikai és vezetőkészség szempontjából legkiválóbb művezetők, szocialista brigádvezetők, jól kép­zett szakmunkások, közép- és szakközépiskolát végzett te­hetséges munkásfiatalok egyetemi, főiskolai, továbbtanulá­sát. 1974-ben tizenöt résztvevővel kezdődött meg a munkás- fiatalok egyetemi előkészítője öt munkahelyen. A munkásművelődés bázisai többek között a szakszer­vezeti fenntartású művelődési intézmények. A megyében dolgozó öt önálló szakszervezeti művelődési ház elsősorban az oktatás, az ízlésfejlosztő és ismeretterjesztő formákat alkalmazza. A munkahelyeken főként a szocialista brigá­dok, illetve'brigád vezetők klubjának létrehozásával adnak segítséget, foglalkoznak a munkásszállásokon lakókkal, a bejárókkal és a fiatalokkal. A munkahelyek többsége azon­ban nem rendelkezik művelődési otthonnal. Ezért — hang­súlyozták — tovább kell szorgalmazni, hogy elsősorban az új lakótelepeken létesüljenek ilyen intézmények. Elmond­ták, négy év alatt 4800 ismeretterjesztő előadáson mint­egy 200 ezren jelentek meg. A tartalmi színvonal javult, mégis az utóbbi időszakban csökkent a rendezvények és a látogatók száma. SAJÁTOS FELADATOT TÖLTENEK BE a szakszer­vezeti művészeti csoportok is. Az SZMT pályázatai, művé­szetpártoló munkája, továbbá a munkahelyek egyre szé­lesebben kibontakozó segítsége, a szocialista brigádok egyre jobban ösztönzik a szocialista eszmeiségű alkotások létre­hozását. Még mindig nem elég színvonalas és széleskörű azonban a művészeti ízlésfejlesztő munka, bár a munkahe­lyi képzőművészeti tárlatok, művész-közönség találkozók, s egyéb rendezvények jó alkalmat nyújtanak az érdeklődés felkeltésére. A szakszervezeti öntevékeny művészeti cso­portokról szólva megjegyezték, a fejlődést több hazai és külföldi siker jelzi. A Szabolcs-Volán táncegyüttes és az Ifjú Gárda-fúvószenekar a Szovjetunióban. Lengyelországban és Csehszlovákiában szerepelt. Az öntevékeny együttesek száma valamelyest csökkent, s ez egyéb tényezők mellett a rosszul értelmezett takarékossági meggondolásokból is adódik. Számottevő a szakszervezeti könyvtárhálózat tevékeny­sége is: az olvasók tábora szerény mértékben, évről évre emelkedik. Az olvasók zöme, 58 százalékuk fizikai dolgozó. A könyvtárak mozgalmi jellege az utóbbi években erősö­dött, eredményesen vették ki részüket az országos akciók­ból — Az olvasó népért, Kell a jó könyv, az Olvasó mun­kásért, stb. Mindezek hozzájárultak a munkásolvasók szá­mának növeléséhez. OLYAN KULTURÁLIS SZEMLÉLET kialakítását ösz­tönzi, amely egységben látja a politikai, szakmai és álta­lános műveltség fejlesztését, kialakítja és meghonosítja a szabad idő eltöltésének új, célszerű formáit és szokásait. Páll Géza A közvetlen szomszédok azt mondják, hogy nincs még egy olyan, gyorsan, szin­te robbanékonyán fejlődő termelőszövetkezet a járás­ban, mint a tiszaszalkai Bú­zakalász. — Fiatal, lendületes, hoz­záértő, egymást segítő veze­tők vannak minden poszton. Nyereséges év Ami igaz, az igaz: a tisza­szalkai vezetőgárda meglehe­tősen fiatal. És az is igaz, hogy a termelésben és a gaz­dálkodásban nagyot léptek előre, különösen az elmúlt esztendőben, az egyesülés óta. Mert Tiszaszalka, Tisza- vid és Tiszaadony termelő­szövetkezetei 1974. január 1- vel egyesültek. Az első évet, a kegyetlenül rossz időjárás ellenére is meglepően jó eredménnyel zárták. Hétmil­lió forint volt a szövetkezeti tiázta nyereség, egymillió fo­rinttal több a tervezettnél. Egy 10 órás munkanapra 124 forintot fizettek, az egy tsz- tagra jutó évi átlagos kere­set — csak a közösből — 1974-ben 31 700 forint volt. Kosdi Árpád, a tsz fiatal elnöke mégse elégedett, nem értékeli annyira jónak a sa­ját helyzetüket, mint a szom­szédok. — Vitathatatlan — mond­ta —, hogy az egyesülésünk hasznos volt, jobban sike­rült, mint ahogyan gondol­tuk, vagy reméltük. De évek kellenek, mire nagyjából minden a helyére kerül és igazi, fejlett nagyüzem le­szünk. Van a fiatal elnök vélemé­nyében óvatosság ís, meg sze­rénység is, mert a tiszaszal­Tiszaszalkai „aranybányák64 NEM sereghajtók kai Búzakalász Tsz a három falu határában máris igazi nagyüzem, ha a mai lehetősé­gek szerint nem is maximá­lisan fejlett. Nincs például, szakosított tehenészeti tele­pük, pedig 1100 szarvasmar­hát tartanak, ebből 400 a te­hén és évente 400 az érté­kesítésre kerülő hízómarha. De a Dália-program • kereté­ben hizlalásra rendezkedtek be, csak húst termelnek, és ahhoz nem feltétlen szüksé­ges a szakosított telep. Nem máról holnapra — Ráfizetnek a szarvas­marha-hizlalásra ? — No nem... Az lenne az igazán nagy baj. — És ek­kor már mosolygott az_ el­nök, hangja is megtelt derű­vel. — A szarvasmarha-te­nyésztés tiszta haszna 15—17 százalék, de lehetne 30 is, ha magunk termelnénk és nem vásárolnánk a takar­mányt. — Át kell alakítani a ter­melés szerkezetét. Alá kell rendelni a növénytermesztést az állattenyésztésnek. Első­sorban takarmánynövénye­ket... . — Az se megy máról hol­napra. Alig egy éve múlt, hogy egyesültünk. És a nö­vénytermesztésben is van fantázia. Napraforgó, cukor­répa, dohány, cirok, és az al­ma, hogy a többit ne is so7 roljam. Uj almást is telepí­teni kell hiszen az nálunk az egyik aranybánya. Tavaly is 250 mázsa almát szüreteltünk hektáronként. — És melyik a másik aranybánya? — A juhtenyésztés. Nálunk van a megye legnagyobb ter­melőszövetkezeti juhászata. ötezernél máris több az anyajuh. Az évi szaporulat 7500—8000. De vásárolunk is egy-kétezer tejesbárányt. Ezt mind expressz módszerrel hizlaljuk és megy exportra. — Van még valamilyen aranybánya? Ekkor már felszabadultan nevetett az elnök. — Ezt a szót én csak kép­letesen használom, de van. A baromfi. Tavaly 16 millió fo­rintot hozott. Az idén még több lesz, mert a hatszáz­ezer pecsenyecsirke mellett hizlalunk háromszázezer pe­csenyekacsát is. Tagja va­gyunk a kisvárdai baromfi- feldolgozó társulásnak, amely évi nyolcszázezer pecsenye- csirkét kér tőlünk. 1977-ben le: z is ennyi. Később talán még több. Évi egymillió... De ehhez építkezni is kell. Ba­romfióljaink mind elavultak. Tavtaly már építettünk any- nyit, hogy a hatszázezer pe­csenyecsirke az idén biztos. De még építeni kell... — Miért nem szorgalmaz­J óízűen kacagott az asztaltársa­ság, amikor Gonda Béla és felesége megjelent az étterem kert­helyiségének bejáratában. Valaki meg is jegyezte, csak emlegetni kell, s már is megjelenik. Rögtön oda in­vitálták a tsz-elnököt az asztaluk­hoz, s miről másról is eshetett szó, mint a krumpliról. Ott ült az asztaltársaságban egy holland, neves farmer is, aki éppen ilyen ügyben járt Szabolcsban, s már sokat hallott Béláról, erről a makacs, elkötelezett, a krumpliért élni-halni képes emberről. Nem kósza hírként terjedt el róla, hogy a múlt évben, amikor Hollandiába küldték, ott var lósággal mutogatták. Nézzék, ez az a magyar, aki a mi holland fajta Deziré-krumplinkból egy hektáron hatszáz mázsát képes termelni. Szen­zációként hatott ott is, mert ötszázat elértek a hollandusok, — s értik a módját — de hatot még senki! Egyik farmról a másikra vitték, vendégel­ték, tanácsait kérték. Béla meg krumplit kért cserébe. ígérték, elküldik. Ha egy-egy új fajtából néhány szemnyit is, de kül­denek. Állták szavukat. Nos, ezeket a szemeket óvta, féltette, a legjobban megművelt magágyakba vettette a legkiválóbb traktorosokkal, brigád­vezetőkkel, agronómusával. Nem A csodaiá bla volt olyan nap, hogy kint ne járt vol- ha a földön, ne nézte, ne vizsgálta volna, mikor dugják ki fejüket az első növénykezdemények. örült a szíve-lelke, amikor zöld lombba borult a „tenyérnyi” terület, a szövetkezetiek által csodatáblának nevezett kísérleti parcella, ahol Bé­la, ez a fiatal, energikus elnök való­sággal aranyat termel nekik, az egész tagságnak. Hét határban büsz­kék voltak rá, dicsekedtek eredmé­nyeikkel. Azokkal, amelyeket nem is olyan régen maguk sem hittek, s két­kedve néztek Bélára, mikor az haza­jövet Hollandiából magyarázni kezd­te, ő felülmúlja még azokat is. Az idősebb parasztemberek szája szeg­letében ott húzódott a kesernyés mosoly. Ugyan, mit akarunk mi ver­senyezni azokkal! Soha nem érünk el olyan eredményt, ha megfeszü­lünk is! Béla és felesége ott ült az asztal- társaságban, ahol a neves szakem­berek vitatkoztak a burgonya jövő­jéről. Jelentős szava volt ebben Bé­lának, aki a hollandust meginvitál­ta a tsz-be. Nézzen szét, megmutat­ja neki, hol terem az a nagy meny- nyiség, s hová ültette az új holland fajtákat. A külföldi szívesen vette a meghívást. Felkereste a szövetkeze­tét, ahol nagy szeretettel fogadták. Béla nagyon boldog volt. Jólesett a holland szakember elismerő szava, de főleg a szépen fejlődő burgonyák. Sajnos, ez a nagy öröm egyszerre, s hirtelen hervadt el, mint a vizet szomjazó virág. Egyik óráról a má­sikra zúdult az ár, ömlött a Tisza az ártérbe, a zsíros, bevetett, virágzó, pompázó földeikre s bár Béla éjszaka, nappal a gáton volt nem tudta meg­menteni a kísérleti „telepet”. Pedig ide küldte legjobb embereit, ezt a területet védtie-bástyázta körül. Tar­tották is két nap, két éjszaka, de az ár erősebb volt. Odavesztek az újfajta holland burgonyák. Pedig csupán ennyi volt belőle az egész országban. Két kéz­zel, körmeivel kaparta össze az ár elvonulása után a megmaradtakat. Vizsgálta, épek-e még, lehet-e vala­mit velük kezdeni, életet-lelket „le­helni” beléjük. Olyan volt, mint aki nem hisz a saját szemének. Úgy gondolta, feltámadnak ezek a burgo­nyaszemek. Vitrinbe tette, nézegette, s egyik alkalommal aztán néhányat szétvágott. Csodák csodája, élt az a néhány szem, amit megmentett. Láttam ezt az embert magába ros- kadva, olyannak, mint aki életet ve- szejtétt el, amikor az ár a burgonyás elvitte. Úgy érézte, kifosztották, megrabolták. Sápadt, ideges volt és türelmetlen. Nem lehetett mosolyt csalni az arcára. Komor volt hóna­pokig és vigasztalan. És láttam ezt az embert felra­gyogni újra, amikor kitűnt, van élet néhány burgonyaszemben, s hosszas levelezgetés után megérkezett a men­tőszállítmány — néhány szemnyi az új burgonyajf ajtókból — s munkához láthatott. Ült íróasztala mögött, kihúzta az asztalfiókot, s elővett egy vastag, szí­nes prospektust. Arról kezdett fag­gatni, tudom-e, hogy milyen szép nevük van a holland burgonyafaj­táknak. Sokat egy-egy híres dél­amerikai labdarúgócsapatról, vagy játékosról neveztek el. És sorolta, hajtogatta a lapokat. Közben magya­rázott, ő nem nyugszik, míg ezekből nem szerez, míg ki nem próbálja, mi­re képesek a Nyírségben, a Tisza ár­terében mennyit hoznak. Nem tudom hogy Béla milyen újabb meglepetésre készül. Merthogy készül, az biztos. Nyugtalan vérű ember. Farkas Kálmán zák a takarmánytermesztés fejlesztését? — Szorgalmazzuk mi, de csak minőségi fejlesztésre gondolhatunk, mert a terüle­tünk kevés. A szántó mind­össze 2200 hektár. Ebből 170 hektáron napraforgót ter­mesztünk, teljesen gépesítve, mert ez is jó pénz ám. Vál­laltunk 70 hektár cukorrépát, mert a népgazdaság kérte. Megvettük hozzá a gépeket, a gyomirtás vegyszerrel törté­nik. Ember lényegében eh­hez se kell. És van egy do­hánytermesztő gépsorunk, ül­tető, betakarító és fűzőgép­pel együtt. Mit csináljunk? Hagyjuk kihasználatlanul? A dohány is jó pénz. Búzát is termelni kell, mert kenyér nélkül nem élhet a nép. Ez évi 500 hektár. A többi te­rület marad takarmánynö­vényeknek. De, például, a 350 hektár kukoricából csak 60 hektár a közös, a többi háztáji, mert az ilyen igényt is ki kell elégíteni. Szeren­csére legelőnk van, összesen 500 hektár, de meg kell ja­vítani. Egyik tervünk a gyep- gazdálkodás további korsze­rűsítése. A másik tervünk meg, hogy a területhiány el­lenére is javuljon a takar­mánybázis. Negyven cigány — Említette a cirkot. Arról még nem beszélt... — Azzal a cigányaink ked­véért foglalkozunk. Dolgozik nálunk a tsz-ben vagy húsz cigányférfi. Rendes, fegyel­mezett emberek és általában a legnehezebb munkákat végzik, mert nincs szakmá­juk. ök kérték, hogy az asz- szonyoknak és a nagyobb lá­nyoknak is adjunk munkát. Mit? Hát seprűkötést, kosár­fonást — mondták. így az­tán vetettünk nekik 20 hek­tár cirkot és megszerveztük a seprűkötő és kosárfonó mel­léküzemet. A cirokból évente mintegy 70 ezer különböző nagyságú seprűt kötnek. Ké­szítenek évi tíz-tizenkétezer gallyseprűt is. A Tisza part­járól meg levágják a vadon termő fűzvesszőt és kosara­kat kötnek belőle. Negyven cigány dolgozik ilyen mun­kákon, leginkább nők. Elég jól keresnek, de a tsz-nek is van haszna a munkájukból. A fiatal elnök mondta be­szélgetésünk elején, hogy évek kellenek, amíg a tisza­szalkai Búzakalász Termelő- szövetkezetből igazi, fejlett nagyüzem lesz. Könnyű meg­állapítani, hogy ez a nem túlságosan régen egyesült termelőszövetkezet máris jobban illik az élvonalba, mint a gyengék, a sereghaj­tók közé. Szendrei József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents