Kelet-Magyarország, 1975. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-25 / 121. szám
1975 május 25. KELET-MAGYARORSZAG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 7 Megyénk tájain BEREGI EMBEREK Mintha még a Tisza is Beregnek kedvezne a lónyai révnél. Gyorsabban hajtja a kompot, és Filep Károly, aki már 15 éve irányítja, megpihentetheti érős kezeit. A víz közepén megmeríti a kannát, fedelébe vizet önt é; óidnál: — Friss, visszahozza ide magát is. Köszönöm a tisztességet, iszom, s mondani se kell, neki lesz igaza. Nézem arcát, nap barnította, szél cserzette, víz fényésítette. Negyvenegy éves. Nagyapa. Most várják a második unokát. Ideje nagy része a fólyónál telik. — Szerelmeim a Tisza. Ha nem vagyok a kompon, horgászom, nem is a halért, passzióból, a levegő miatt, a csendért. Gyermekeim sorsa elrendeződött, így van időm kérész után járni, és hallgatni a csendet, inteni egy hajónak, ha jön. Persze, ha fúj szél, kemény munka ez, és visszamenni mindig nehezebb. De van ebben is szépség, ura vagyok a kompnak és a víznek. Meg barátja. Amíg beszélünk, igazgatják a feljáróhoz a deszkát, kis Trabant iszkol a kompra. Orosz Károly megtörli homlokát, a manőver sikerült. — Átugrunk néha az asszonnyal Várdá- ra vagy Mándokra. Különben Lónyán lakunk. Jó ez a kocsi, könnyebben mozog az ember. Főleg, ha úgy, mint most, délutánog vagyok. Mert egyébként busszal járok Tiszaszalkára a MEZÖGÉP-hez. Lakatos vagyok. Nem, oda nem megyek a kocsimmal, hiszen így is háztól házig visznek. Még pár szó a kormos üzemről, a tiszta levegő után, még ma is szokatlan környezetről, arról, ami új, de jó. meg a fiáról, aki Nyíregyházán dolgozik, s a lányáról, aki Kanadában van, de vágyik haza, haza Beregbe ... Jobb hangulat Kiköt a komp, Filep Károly megszorítja a kezem, hogy csak úgy roppan, aztán meghív, pihenni a füzesbe, meg ha kedvem támad, kompot húzni. Már feltünedeznek Lónya házai, a kertben lóval szántogató ember, a régi malom, de még fejemben a kép a Tiszáról, ahol Bereg határőre olyan szíves szóval és megnyugtatóan fogadja az érkezőt. Mit tesz az ember, ha boltot lát? Kiszáll és bemegy. Toldi József dplga nem könnyű. Nem azért, mert az asszonynép ott sürög a pult előtt, hanem mert olyan sokszor mondja: nincs. Kapa. szeg, gereblye, drótfonat, huzal, tükör, hajtő — mind hiánvcikk. OH bóklászik a kereskedelmi felügyelőség ellenőre, az ÁFÉSZ elnöke, s mást ők sem tudnak mondani: nincs, nagykerrendelés kellene. Igv aztán bőven vannak, akik ugyancsak rossz kedvvel mennek ki az üzletből. Pethő Gáborral, a párttitkárral is a bolt előtt akadok össze. Régi gondok ezek, ismeri őket, de aztán megnyugtat, van jó híre is. — Mióta kimondták Lónyán, Mátyusban és Tiszakerecsenyen, hogy egyesülnek a tsz-ek, jobb a hangulat. Mert nem is volt így jó, kicsik voltak a területek, így aztán összejön az 5000 hektár, ezzel lehet valamit kezdeni, Beleizzadunk, nem mondom, mert meg kellett ezt magyarázni, de csak úgy jellemzésként: egy érvénytelen szavazat kivételével itt mindenki igent mondott. Csak hát elég kevés idő marad arra. hogy az emberekkel foglalkozzam, mert a hét,en is hat értekezlet, tanácskozás volt. Nos. így jönnek hajnalban meg este. Hogy fárasztó? Nem, nem újság ez nekem, hogy mozgalmi munkában nincs munkaidő. A bolt előtti korláton ülünk, és ő is merően nézi a régi malmot, ahol ma a gépműhely működik. Látszik, ő se szívesen látja az úri hagyatékot, ő is tudia. ami aztán a gesztenyefasorban, a régi kastély mögött keményen fogalmazódik meg. Balogh István, vagy ahogy ő paondja, Brekegős Balogh vitt oda, akj a falu „sportminisztere”. Pethő Gábor adta kísérőül, hogy megnézzük a sportpályát, az óvodaudvart, az öltözőt, a készülő parkot, ahol már 200 ezer forintnyi társadalmi mun’o ö=z- szevző^'k. De alig kezdünk beszélni, jönnek a fiatalok is. hiszen delet kongattak s a gép- m'őhelvből itt a f*dss had' Szabó Pál. Tóth Fndre. a vezető KISZ-esek. meg a focicsapatra való fiatal A beszélgetés heves vitává alakul % — Az rendben is van, jó a társadalmi munka m°g is csináljuk, de jó lett volna, ha egv.kéf vezető is kijön. amikor vasárnap itt melózunk.. — Ha Balogh bácsi nem vész egy kenveret egv kiló szalonnát, meg a láda sört. akkor délben talán szétszéledtünk volna. de nem sajnálja, mi meg benne vagyunk sportban, munkában... , — Csak azt nem értjük, most miért gondolják hogv az üzemi fürdőt és zuhanvzót is társadalmi munkában'-sináliuk mes. Persze besegítünk, de nem valami rendes dolog, hogy a tsz erre nem akar áldozni... — El is mennek innen sokan. Szórakozás alig, munkakörülmény rossz, meg aztán ha a véleményünket megmondjuk, akkor se történik semmi... Hallgatom ezeket a huszonéves szakmunkásokat, akik csak azért maradnak, mert szeretik a községüket, a Bereget, de kemény a szavuk. Kemény, de talán olyanok, mint a Brekegőg Balogh, aki mentünkben utánunk szól: — Nyugodtan megírhatja. Én minden szóért vállalom a felelősséget. Juhar, akác, kőris Felelősség. Erről beszélt a párttitkár, ezt emlegette Balogh István, ez fűtötte a fiúkat. Nem vagdalkóztak, hiszen 200 e2ier forintos társadalmi munka a szó fedezete, meg a munkájuk, amit 2000-ért végesnek olyan munkahelyen, ahol talán csak a földgyalunak akadna dolga. Meg kell emészteni a hallottakat, így a- tán nem csoda, ha elcsábít az erdő. Kis út, befelé a Csaronda folyása felé, és onnan gyalog neki az útnak. Itt már nagy a csend, csak a madaraké a szó. Nesztelen csúszik a csiga, húzva maga után az ezüst nyálcsíkot, fekete hangyagyászmenet kígyóz szüntelen, kis őrei védelme alatt. És még itt is akad aki útbaigazít, csendes szóval, olyannal, ami csak erdei ember szájából jöhet. Szabó Sándor erdész mutatja a fákat. Tölgy. Juhar. Barkócafa. Akác. Kőris. — A vad most pihen. Meleg van. Majd este kelnek útra, vízhez. Szép szarvasok. Kapitális is akad. Meg van disznónk, őzünk is szép számmal. — Elhallgat, hagy gyönyörködni. Mire gondol? Vagy kire? Az asszonyra tán, aki Bereg határőre a lónyai révész: Filep Károly A fiatalokért mindent! — Balogh István szavai A parkban társadalmi munkával készült a játszótér Lónyán Az erdő és Szabó Sándor „Tegnap fejeztem be a Robin Hoodot”. (Gaál felvételei) Béla egyedül van otthon, vagy lányára, aki most írja szakdolgozatát, ahogy ő mondja, „matekból”, vagy fiára, aki kereskedő, vagy a másikra, aki lakatos Pesten. Mert hogy jók, az erdő és ő nevelte őket azzá. Közben pihen a szem, elkalandozik a Gyilokrét, a Boczhomok, Bitófáslapos felé. Ott a zergeboglár sárgája, arrébb az égszínkék májvirág, szerény kis nefelejcs, és bimbózó lila harangvirág. És csak a madarak felelgetnek, szaporán és szerelmesen. 1 Jó szalonna friss retekkel Mire kiérünk a Csaronda partjára, odp, ahol már nem tilos a tűzrakás, népes társaságot találunk. Áll a gumis stráf a réten, csikó hever a fűben, és a fák között a magas vadzabban emberek. Balázsi Bertalan, Joó Sándor, Szabó Pál, Liba Károly, Szabó Ferenc é; Tóth Endre. Foglalkozásukra nézve: agronc- mus, fogatos, tanácstitkár, brigádvezető, mezőőr, ami tetszik. — Határszémle közben egy kis déli pihenő — így a szóvivő Balázsi. Enni kell, jó szalonnát, friss retekkel, jó hagymával, kesernyés füst mögé bújva. — Eső kellene, jó meleg, májusi eső. Mert még szép a határ. A Tisza közelében nincs 1j gond, de arrébb már száraz a föld. Megoldódnak a nyelvek, mindenki kibújik a máskor oly nyomasztó hivatali merevségből, másként hat az is, ami pedig igen komoly dolog. De nem élettelen. Itt jut a ’ eszembe, amit egy párttitkár mondott nem it olyan régen: — „A tudnivalót nem a sárg i asztal mellett kell keresni, hanem a zöld mellett. Kint a határban.’’ Igaza volt. Szó esik itt is egyesülésről, várakozásról, reményekről. Köztien csöppen a zsír, ízesebb a szó is, hiány- —®k a zsargon és nyilatkozat. És mégis megtudom a lényeget: ha mégoly nehéz is erre a munka, nem vallanak ők szégyent az idén sem, s ha megakarok bizonyosodni, várnak nyáron, ősszel, bármikor, nyitott szívvel. Nehéz elmenni innen, számban még a szalonna íze, a szavak, a demizsonból ivott hús víz, a levegő tisztasága. De hát menni kell, ők is indulnak, nyugtalan a két ló is, fickándo- zik a csikó. Tovább, hiszen még hosszú az út. De alig pár kilométert megy az autó, megállásra késztet valami, ami olyan, mint egy kép. Sokak szerint biztos rossz és sablonom kép, de így a valóságban nagyon is lenyűgöző. Egy égtől égig szőnyeg a zöld rét. s rajta ezernyi minta. Repce sárga foltja, mérőkarók csikós piros-fehérje» és nagy tőgyű tehenek csordája. Az árnyékban áll a csordás. Robin Hood a legelőn — Ma százkét tehén van kinn — mondja Balogh Bertalan, miközben csillapítja kutyáit. Színészt, Manért és Kökényt. A tiszavidi tehenek ezek. — És ismeri is őket? — Huszonöt éves vagyok, és kis megszakítással nyolc éves korom óta vagyok tehenekkel. Hogyne ismerném őket. — És nem unalmas itt évszámra, egyedül? — Kihordom magammal ide lassan az egész vidi könyvtárat. Tegnap fejeztem be a Robin Hood'ot. Olvasok. Meg megrendeltem a Népszabadságot is. Azért mert cigány vagyok, haladni akarok. — Gyerek? — öt családom van. A legnagyobb, nézze, ott igén, Bertl ott jön éppen, hozza az ebédet, meg az újságot. Miattuk akarok most építkezni. Mert villany nélkül nem megy. Berti is iskolás. Ki kell keveredni egyszer a rosszból. A pöttöm legény megjön, hófehér szalvétában az elemózsia. Szégyellősen hallgat, tiszta kis ruháját húzogatja. Mert rendes ő is. mint apja, aki 2700-at keres, 1800 a családi pótlék. Igaz, kell is a hét embernek, s egyre több. De Balogh törekvő, fiatal. „Nem mennék el...” — Nem mennék én innen el már sóba Megpróbáltam. De nézzen szét itt. Hol találok ehhez hasonlót? Folyó, rétek, erdők között kis községek néhány emberével találkoztam az úton. Változások, mégpedig jók forronganak bennük, és nagy iramban igyekeznek lépést tartani a korral. Képek, csupa színes. rögződtek berniem Beregről, de mindennél tarkább maradt benne az ember. Bürget Lajos i
