Kelet-Magyarország, 1975. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-26 / 97. szám

IS KSLSr-MAGTARORSZA® ms. Ujést tartott a MÉSZÖV elnöksége Pénteken délelőtt ülést tar­tott a MÉSZÖV elnöksége. A tanácskozáson megvitatták az ÁFÉSZ-ek és a takarékszövet­kezetek 1975. évi üzletpoliti­kai terveit, valamint a IV. öt­éves terv alakulásáról és a legfontosabb tennivalóiról hangzott el tájékoztató. Na­pirendre került a megyében működő lakásépítő és fenntar­tó szövetkezetek munkája és továbbfejlesztésük feladatai. Aranykoszonís kitüntetést vesz át április 26-án a tuzsé- ri Sipkay Barna ifjúsági klub. Az ünnepséget délután hatkor kezdik. A műsorban közremű­ködik a művelődési ház ének­kara és a klub előadói. Utá­na ifjúsági bált rendeznek. A SZAKMAKÖZI SZERVE­ZETEK újjáválasztásával kapcsolatos feladatokat tár­gyalták meg az érdekeltek igen nagy számban, pénteken délelőtt a Szakszervezetek Megyei Tanácsa nagytermé­ben. A falusi szakmaközi szervek újjáválasztása — ál­lapították meg —, igen fontos, időszerű feladat. A megyében elsőnek befe­jezték a burgonyavetést a Balkányi Állami Gazdaság­ban. Március elején kezdtek hozzá. A SOLANUM ipari rendszerhez tartozó gazdaság ezenkívül 125 vagon vetőgu­mót adott a társgazdaságok­nak. A NYÍREGYHÁZI ÜTTO- RÖHÁZBAN szombaton, áp­rilis 26-án délután 4 órai kez­dettel a kulturális szakkörök bemutatójával — zenés, éne­kes műsorral — fejeződik be a ház ünnepi hete. Egyhetes továbbképzésen vettek részt megyénk városi és járási Vöröskereszt-titkárai Sóstón. Cserebogár Amüyen esős, borús és hű­vös volt a péntek, olyan nap­fényes tavaszt mutatott a ra­vasz április még csütörtökön. Szálltak a cserebogarak a lámpa körül, az éttermek­ben is. A nyíregyházi Iskola utcán azon csíptük a 4-es szá­mú iskola öt diákját, amint egy szépen zöldellő hársfa ágát húzták lefelé. Az egyik gyerek húzta, a másik fogta, a harmadik meglátta, hol a cserebogár, a negyedik leszed­te és az ötödik mind egy sze­mig betette egy műanyag zacskóba, amelyben már több mint száz kártékony bogarat gyűjtöttek össze. is) f Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-003, 11-277. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 72 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47. Kiadja: a Szabolcs megye! lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10—150. Ä Pí: 25. ’**• Felelős kiadó: MádI fajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfi­zethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél a posta hírlap­üzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest, V.. József nádor tér 1.) közvet­lenül vagy postautalványon, va­lamint átutalással a KHI 215— 68 162 pénzfogalml jelzőszámra. Előfizetési díj egy hőnapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA Nyíregyháza, Dózsa György a. 8. Felelős vezető: Bolécaá István Nyíregyháza, Bessenyei tér: játék a homokban. (Hammel József felvétele.) A lottó e heti nyerőszámai* 17, 22, 24, 29, 59 Az április 28-i tárgynyer emény-sorsoiáson a 17. játék­hét szelvényei vesznek részt. DIÁKNAP a MEZŐGAZ­DASÁGI FŐISKOLÁN. Ápri­lis 26-án, szombaton a Nyír­egyházi Mezőgazdasági Főis­kolán a szokásos reggeli be- csengetés után alakul az is­kolai élet hagyományos rend­je, a főiskolai hallgatók egy napra átveszik az intézet irá­nyítását, vezetését. A diák­nap programjában humoros rendezvények sorozata követi egymást, többek között ki­osztják a hallgatók döntése szerint a tanároknak odaítélt okleveleket, „fenyítéseket”, feladatokat. Délután iskola­gyűlésen ismertetik az egy napra érvényes határozatokat, majd a program sport- és já­tékos diák-tanár vetélkedők­kel fejeződik be. A Nagyecsedl Takarék­szövetkezet új kirendeltségi épületet készíttet Nyírcsa- holyban. A 600 ezer forintos munkát a napokban kezdték meg, s az épületet szeptem­berben adják át rendeltetésé­nek. A községben a takarék- szövetkezetnek közel ötszáz tagja van. Betétállományuk megközelíti a négy és fél mil­lió forintot. Negyvenkét betanított munkásának rendez szak­munkásképző tanfolyamot a Nyíregyházi Sütőipari Válla­lat. Jövő év januárjában, a tanfolyam elvégzése után a sikeresen vizsgázók azonnal tízszázalékos béremelést kap­nak. ÜJ FÜSTÖLÖT létesített a Nyírbátori ÁFÉSZ az önki- szolgáló bolt udvarán, ahon­nan az egész járás boltjait el­látják az ott korszerűen megfüstölt körömmel, csülök­kel és szalonnával. A szüksé­ges hentesárut a saját keze­lésű hizlaldából viszik a füs­tölőbe. Ellenőrzés a közútakon A Szabolcs-Szatmár megye. Rendőr-főkapitányság értesíti a lakosságot, hogy 1975. má­jus 2-án és 3-án a megye ösz- szes közútjaira kiterjedő, át­fogó közlekedésbiztonsági ak­ciót szervez. Felkéri a közúti közlekedésben részt vevő jár­művezetőket és gyalogosokat, hogy ellenőrző tevékenyegü­ket fegyelmezett közlFlbadé- sükkel, udvarias magatartá­sukkal segítsék elő. KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉST TATOTT pénteken Ófehértón a Nyírségi Termelőszövetke­zetek Területi Szövetsége. A küldöttközgyűlésen Major Jó­zsef, a szövetség elnöke szá­molt be a nő- és ifjúságpoli­tikai határozat végrehajtásá­ról. Ezt követően Gyüre Fe­renc, az ellenőrző bizottság elnöke adott számot a bizott­ság múlt évi munkájáról, majd Makrai László, a szö­vetség titkára számolt be a múlt évi költségvetés végre- hajtásárőL HUMOR HAMBURG Két negyvenes asszony beszélget a cukrászdában. — Mondom neked, Pau­la, a Hans majd meghal utánam! — Az könnyen lehet, drágám, elvégre te vagy az idősebb... HÁLÓZATFEJLESZTÉS. A Tuzséri ÁFÉSZ az idén más­fél millió forintot költ új ke­reskedelmi üzletek építésére és a meglévők korszerűsitésé- re. A hálózatfejlesztést a dol­gozók is segítik: 25 ezer fo­rint értékű társadalmi mun­kát ajánlottak fel az építke­zéseknél. Virág Talán nincsen is s*el>to út, mint amelyik Nyíregyházáról Namény felé vezet. Sokszor megírták ezt már, szólva fáról, virágról, bokorról. Most csak a bokrokról lenne szó, mégpedig azokról, amelyek virágba borul­nak. Sajnos, sok autós — »­gánkocsi és állami — lefekez ezek mellett, de nem azért, hogy gyönyörködjék, hanem hogy tépje, nyúzza, úgy, mint­ha nem Is az övé lenne. Most éppen az orgona a soros, de még hátravan a kökény, a ga- (agonya, a tamariska. Az arany- esőt már korábban megritkítot­ták. Úgy hiszem, vitán felöl áll, hogy az út menti bokor vi­rágja éppúgy köztulajdon, mint bármely park virágja. így az sem kétséges, hogy a bokrok megtépése büntetendő. Mert mi lesz, ha mindenki csak egy cso­korra valót visz? Nemcsak a virág fogy el, csupán néhány év cérdése, és bokor sem marad. Úgy mondja a közmondás: aki x virágot szereti, rossz ember nem lehet. De arról már nem szól, hogy ezt a közút mellől, lopva, mások örömét megkurtít­va kell beszerezni. Jó lenne, ha ez olcsó virágbeszerzést megfe­lelő büntetéssel tennék emléke­zetessé. Akkor nem csak a virág, de tolvaj mosolya 5» lehervad- 'sjl. ÉNEKKARI HANGVER­SENYT rendeznek Nyíregyhá­zán a 107. Szakmunkásképző Intézet aulájában a megye zenei tagozatos iskoláinak köz­reműködésével április 27-én, vasárnap délelőtt 10 órai kez­dettel. A legjobb teljesít­ményt nyújtó kórusnak a Nyíregyházi Városi Tanács művelődésügyi osztálya által alapított vándorserleget ad­ják át. BIZTONSÁGTECHNIKAI VIZSGÁT TETTEK a napok­ban a SZAVICSAV dolgozói a munkahelyi vezetők, a ve­szélyes munkát végző vil- lanyszerők és gépszerelők. A vizsga előtt mintegy százöt­venen vettek részt előkészítő tanfolyamon. A most meg­szerzett igazolvány két évig érvényes. Ennek letelte után újra vizsgát kell tenniük. Ezer társadalmi munka­érát végeztek a nyíregyházi kertészeti vállalat fiatal dol­gozói az új Széna téri park létesítésénél. Az új park már zöldelL VÄROSISMERTETÖ VER­SENYT rendez vasárnap, áp­rilis 27-én a megyei termé­szetbarát szövetség Nyíregy­házán, a felszabadulás tiszte­letére. Az ország és a megye minden részéből eddig kétszá­zan jelentkeztek. A verseny vasárnap reggel 8 órakor in­dul a SZÁÉV székháza elől. Akik részt akarnak venni, ott is jelentkezhetnek füzettel és íróeszközzel. TUCATNYI BALT rendez­nek az ünnep előtti szombat estén csak a nyíregyházi járás fiataljai. Többnyire a művelő­dési házak a rendezők, így Oroson, Pócspetriben, Magyon, a Vajda-bokorban és Lasko- don. Halmos-bokorban és a nyíregyházi közgazdasági szakközépiskolában a KISZ Nyírparasznyán a szülői mun­kaközösség a rendező. OLVASÁS — SZAMOK­BAN. Egy év alatt 130 ezer forint értékű — négy és fél ezer darab — könyvvel gya­rapodott a mátészalkai járási­városi könyvtár. Egy évig 57 ezer darab — könyvvel gya- a városi lakosságnak közel negyede —, 38 ezer alkalom­mal több mint százezer könyvet kölcsönzött ki. A há­rom tanácsi könyvtárban 320 napilap és folyóirat is rendel­kezésükre álL Autóvásárt vasárnap, áp­rilis 27-én Debrecenben, Má­tészalkán és Nyíregyházán tartanak. m PRO GRAM ■! OföL ápriSs &L, azcmhitf ERVIN NAPJA A Nap kél 4 óra 37 perckor., nyugszik 18 óra 47 perckor. A Hold kél 19 óra 58 perckor, nyugszik 4 óra 41 perckor. Hatvanöt évvel ezelőtt, lJid április 26-án halt meg — 78 éves korában — Björnstjerne Björn- son Nobel-díjas norvég író, a norvég függetlenség és polgári- asodás egyik kiváló harcosa. Apja lelkipásztor volt, ő ma­ga újságíróként, színikritikus­ként kezdte pályáját. Néhány évig a christianiai — a mai os­lói — színház vezetője volt. Kez­dettől a nemzeti függetlenségért a demokratikus fejlődésért, a norvég kultúra felvirágoztatásá­ért harcolt. A szépirodalmat eredetileg csupán eszköznek te­kintette kulturális és politikai harcaihoz. Ibsen mellett, akinek iskolatársa volt, a XIX. század legnagyobb norvég írója. Első korszakában népi ihleté­sű elbeszéléseket, történelmi drámákat írt. Paraszti tárgyú novelláiban az öntudatos, feltö­rekvő paraszt alakját rajzolta meg kritikusan, de nagy ember­szeretettel és optimizmussal. Ha­zafias költeményeket és dalo­kat is írt; az ő szerzeménye a norvég nemzeti himnusz. Leg­nagyobb drámája a kétrészes Erőnkön felül (1883—1898), amelyben leleplezi a vallásos fanatizmust, a kizsákmányolás brutalitását, de a munkások harcainak sikerét csak utópisz­tikus osztálybékével tudja el­képzelni. Több könyve nálunk is megjelent. 1903-ban tüntették ki az irodalmi Nobel-díjjal, ,.nagyszerű és sokoldalú mun­kásságáért, melyet az ihlet íris- sesége és a szellem ritka tiszta­sága jellemez”. Hűvös idő Várható Időjárás ma estig: felhőátvonulások, szórványosan esővel, záporral. Elénk, Időnként megerősödő északnyugati, északi szél. Az évszakhoz képest hű­vös Idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 12—16 fok között. Kossuth rádió *,»: Lányok, asszonyok. — 8,42: Starker János felvételeiből. — 9,29: Aktuális gazdasági jegy­zet. — 9,30: Holnap közvetítjük— Igor Markevltsh zeneakadémiai hangversenye a rádiózenekarral. — 10,05: Rádiószínház: Szemirá­misz szerelme. Hang játékfantá­zia. Irta: Hegedűs Géza. — 11,33: Mozart: D-dúr zongoraverseny. K. 151. — 12,20: Zenei anyanyel­vűnk. — 12,30: Magyarán szólva... — 12,45: Melódiákok:él. — 14,00: Csipkelődők. — 14,10: Szergej Rahmaninov átiratokat zongorá­zik. — 14,25: Uj Zenei Újság. — 15,05: Kis magyar néprajz. — 15,10: örökzöld dallamok. — 16,00: 168 óra... — 17,30: n. fél­idő. Közvetítés bajnoki labda­rúgó-mérkőzésekről. — 18,00: Áp­rilisi sportmagazin. — 18,20: Ze­nekari muzsika. — 19,30: Közve­títés a Miskolci Nemzeti Szín­házból : Szerelem. Színmű há­rom felvonásban. — 21,44: Gu­lyás László: Békési esték. — 22,25: A beat kedvelőinek. — 23,10: A varázshegedű. Részletek Egk operájából. Petőfi rádió 8,«: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik (Ism.) — 9,03: Bécsi vér. Részletek Johann Strauss operettjéből. — 9,45: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 10,00: Szombat délelőtt. — 12,09: Cigánydal-feldolgozások. — 12,18: Régi híres énekesek műsorából. — 12,50: „Jelképek erdején át...” — 13,03: KGST-híradó. — 13,30: Kórusmuzsika. — 14,00: Napra­forgó. — 15,00: Orvosi tanácsok. (Ism.) — 15,05: Farkas Ferenc: A furfangos diákok — balettszvit. — 15,27: Szerkesztőségi beszélge­tés a Falurádióban. — 16,05: A hét műsorából. (Ism.) — 17,25: Rokonlátogató testvérek. VTL rész. (Ism.) — 18,10: Rádlószln- ház: A pénz rabja. Cseng Ting- jü komédiája. — 19,25: Haydn: D-dúr vonósnégyes. — 19,47: Uj könyvek (Ism.) — 29,W): Paul Robespn énekel. — 21,00: Endré- di Mimi és Bódy József nótákat énekel. — 21,30: Kölni farsang, kölni karnevál. — 22,00: Szimfo­nikus zene. — 23,15: Slágerről slágerre. S. MŰSOR: 12,28: A Linzi Nemzetközi Bruckner-orgonaverseny győzte­seinek hangversenye. — 13,25: Zenekari muzsika. — 14,35: Gyöngyhalászok. Részletek Bizet operájából. — 15,15: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót: délutáni hang­verseny. — 16,35: ötórai tea. — 18,10: Kilátó (Ism.) — 19,96: Hangfelvételek felsőfokon. — 20,15: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új le­mezét Ránki Dezső Schumann- műveket zongorázik. — 21,93: A Pege-együttes játszik. — 21,30: Janácek: Kátya Kabanova. Há- romfelvonásos opera. Nyíregyházi rádió 18,00: Eszak-Tiszántúl hétvégi krónikája. — 18,20: Hallgatóink kívánságműsora. Televízió mm teveajanlatünxs 21,25: Vendégek Vígopera Sarkad! íüffisf« aafi* vellájábóL A Vendégek eSmű Sarkad! novella nem került nem is ke­rülhetett eredeti formájában. feldolgozásra. Az adaptáció — ! Springer Márta munkája, — j enyhített az elbeszélés fájdal- masan-keserű hangulatán, L groteszk, komikus ízeket ke- V vert belé. Baranyi Ferenc ope- h ralibrettót írt a történetből, 1 Tamássy Zdenkó, pedig olyan ; zenét, amellyel az előadásban 1 a kispolgári banalitást komoly | operai hangvétel teszi zeneileg is groteszkké. A kezdő képsor szerint öt név díszeleg a lakásajtón: Ko­vács Istvánná 1 csengetés, Ko­vács Irén 2 csengetés, Steiner \ Benedek 3 csengetés. Balog ; Endre 4 csengetés, Sátoros Jó- j zseí 5 csengetés. A vendégek j (Radnay György. Barlay Zsu- j zsa) vidékről jöttek Sátoros < Józsihoz, hogy magas pártfo­gását kérjék ügyükben. Hónap végén, 30-án, amikor az azna- , dí ebédhez Józsiék háromtagú családja számára is alig ele- j gendő negyed kiló hús van a * társbérleti konyhában.« j 8,20: Iskolatévé: filmesztétika. (Középisk. Ill—IV. oszt.) Sodrás­ban — filmelemzés. (Ism.) — 1 9,00: Látókör. A tv politikai vi­taestje a szocialista demokráci- j áról. — 9,45: Ki a legjobb bará- , tód? Magyarul beszélő olasz film. (Színes!) (Ism.) — 11*30: i Kék fény... Riportműsor. (Ism.) — 12,30: Művészeti magazin. (Ism.) — 14,13: Állatokról bizal­masan. Angol filmsorozat. IL rész: így éí a búbos vöcsök. . (Ism.) — 14,40: 1945 tele és tava­sza. Szovjet dokumentumfilm. . IV. rész: A Harmadik Biroda- ( lom utolsó órái. (Ism.) — 15,20: Az ezüst oroszlán birodalmában, j Magyarul beszélő NSZK—spa­nyol film. (Ism.) (Színes!) — t 16,55: Hírek. — 17,00: Reklám-: műsor. — 17,05: Parabola. — | 17,25: Rólad van szó! Fiatalok i „ önismereti műsora. — 17,55: Ma- J gyár naiv művészek L Portré- J film. (Színes!) — 18,15: Reklám­műsor. — 18,25: Közvetítés baj­noki labdarúgó-mérkőzésekről. — 19,20: Cicavízió (Színes!) — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki. Amerikai rajzfilmsorozat. IV. rész: Vilma féltékeny. —' 20,25: Hóvégi hajrá! — 21,25: Ze­nés tv-színház. Sarkadi-Tamási Zdenkó: Vendégek. Vígopera. — Kb.: 22,10 Tv-híradó 2. — 22,2$: Éjszakai előadás: A három jó­barát (Színes!) Smic, Smae, Smoc. Magyarul beszélő francia film. Bratislava! tv 9,39: Filmműsor gy^rsneSeeifc­nek. — 10,39: Felszabadítás. Szovjet film 3. rész. (Ism.) — 12,30: A víz — az élet forrása. — 13,15: Szondák 3. rész. — 13,90: Kosice város cimerpajzsa. — 14,45: A Vltava-akció. — 15,25: Mesejáték. — 16,35: Zöld évek. — 17,25: Intertalent 1975. Zenés műsor. — 19,00: Tv-híradó. — 20,00: Tv-játék. — 21,10: Tv-hlr- adó. — 21,20: Találkozás Prágá­ban. Vidám műsor. — 22,15: Sporteredmények. — 22,30: A szalmakalap. Cseh film. Román tv 18,89* Szárnyaló melődMBfc, — 13,50: Az öt kontinensen. — 15,19: Kulturális, művészeti kaleidosz­kóp. — 15,25: Románia—Belgi­um férfi kosárlabda-mérkőzés. — 17,15: Tv-klub Temesvárról. — 18,00: A gyermekek világa. — 18,20: A legkisebbeknek, -r 18,39: Tv-híradó. — 19,00: Tv-enclklopé- dia. — 19,50: Folytatásos film. — 20,40: Tv-híradó. — 20,50: A hét sportja. — 21,00: Zenés szórakoz­tató magazin. Moziműsor KKÜDY MOZI: KST AMERIKAS Amerikai film. E. k.: fél 4. háromnegyed 6 és 8 őrá. bEke mozis az Öreg Magyar film. E. k.: 4, I és 2 óratasr. [j GORKIJ MOZIS OLESZJA Szovjet film. E. k.: 4, 6 és * érakor. MÓRICZ ZSIGMOND MOZI: TECHNIKAI OKOK MIATT NEM ÜZEMEL KIS VÁRD AI MOZIS NYUGTALAN IFJÚSÁG MÁTÉSZALKAI MOZIS CSAK SEMMI SZEXET KfiREM, ANGOLOK VAGYUNK Angol film víg játék. NYÍRBÁTORI MOZI: 141 PERC A BEFEJEZETLEN MONDATBÓL I—H. Dupla helyárral! SZÍNHÁZMŰSOR oEryné SZÍNHÁZ: . KOLDUSOPERA Apr. 26-án 19 órako: sza­bad előadás. CSOKONAI SZÍNHÁZ: TOSCA Apr. 28-án IS őrá nerc­kor Blaha-b. Hírszerkesztő: G. Nagy Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents