Kelet-Magyarország, 1975. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-27 / 98. szám
Ünnepség a ÜTáfészafttaf ÁfTtimf Tangazda^gtan «XXII. ÉVFOLT AM, »8. SZÁM ÄRA: 1 FORINT 1975. Április 27., VAS Aknai Készülődés május 1-re Színes felvonulások, majálisok, térzene Gazdag program a munka ünnepén Élénk készülődés előzi meg megyeszerte a 31. szabad május 1-ét, a nemzetközi munkásszolidaritás ünnepét. A munkásnemzetköziség forradalmi ünnepére készülnek a transzparensek, a dekorációk, a központi ünnepségek díszemelvényei és azok a sokszínű díszítő elemek, életképek, amelyeket a vállalatok, gazdaságok, intézmények, hivatalok dolgozói és az iskolások a felvonulásokon mutatnak be. A harmincegyedik szabad május elseje ünnepségsorozata — a már kialakult ha- g'-nmánvokhn7 híven — áo- rilis 30-án délután — Nyíregyházán, a Hármasdomonal lé. vő munkásmozgalmi emlékműnél veszi kezdetét. Itt tartják a veteránok és a fiatalok találkozóját. Nyíregyháza lakossága május 1-én a honvéd helyőrség és a vasutasok szakszervezeti fúvószenekarától kap zenés ébresztőt. Nyolc és tíz óra között a Petőfi, a Szabadság és a Kossuth téren térzenével szórakoztatják a felvonulásra gyülekező üzemek dolgozóit. A felvonulók a város déli és nyugati részében gyülekeznek. Az ünnepi felvonulás délelőtt 10 órakor veszi kezdetét. A felvonulók élén a mintegy 130 fős díszelnökség halad a Zrínyi Ilona utcán a Kossuth téri díszemelvényig. Őket követik az általános iskolák tanulói és tanárai. Nyomukban a KISZ fúvószenekara, az ifjúgárdisták százada, a különböző kultúrcsoportok haladnak. Utánuk tízes sorokban a szakmunkásképző intézetek, a gimnáziumok és szakkö- zéniskolák ifjúsága és a főiskolák hallgatói, valamint a sportolók színes forgataga lépdel. A Széchenyi utca irányából a kiváló gyárak, vállalatok, szövetkezetek, MÁV- csomópont, élüzemek, miniszteri dicséretben részesített vállalatok dolgozói menetelnek. őket a város többi üzemének, vállalatának, szövetkezetének, hivatalainak, intézményeinek dolgozói követik. A Szarvas utca felől a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagsága, a vízügyi igazgatóság, az erdő- és fa- feldolgozó gazdaság, az agrotechnikai kutató intézet vonul fel. Utánuk a Széchenyi utca irányából érkeznek az egészségügyi intézetek, a Volán-vállalatok és a posta dolgozói, az Arany János utcáról pedig a kereskedelmi és vendéglátóipari vállalatok alkalmazottai. A Bessenyei térről indulva a tanácsok dolgozói, a bíró,- ságok, az ügyészség, a pénzintézetek dolgozói lépnek el a díszelnökség előtt, őket az ipari szövetkezetek tagsága és a kisiparosok követik. A nyíregyházi felvonulást a Magyar Honvédelmi Szövetség kollektívája zárja. A rendező szervek több mint 20 ezer felvonulót várnak. A munka ünnenének délutáni programja Sóstón folytatódik. A megyeszékhelyen kívül Szabolcs-Szatmár valameny- nyi városában és községében a hagyományoknak megfelelően ünnepük május 1-ét. Mátészalkán nyolcezer dolgozó felvonulására számítanak. A vállalati, üzemi, szövetkezeti, hivatali kollektívák, az iskolák növendékei a Fürdő utcában gyülekeznek és elhaladnak a művelődési háznál helyet foglaló dísze1 nökség előtt és a sportpályára mennek. Itt egész napos majális kezdődik. Kisvárdán szintén 10 órakor kezdődik az ifjúsági felvonulás. A fiatalok a járás bíróság előtt gyülekeznek és a várba vonulnak. Itt fogadja a fiatalokat a város vezetősége, majd kezdetét veszi az egész napos kultúrműsor. Nyírbátorban 8000 dolgozó részvételével szerveznek ünnepi felvonulást. A város üzemeinek, gyárainak munkáskollektívái, az iskolák tanulói, az ipari és mezőgazdasági szövetkezetek tagjai, a hivatalok, intézmények dolgozói az állomástéren gyülekeznek és a város központjába vonulnak. A nyíregyházi járás községeinek ünnepségsorozatából a tiszalöki dolgozók és iskolások felvonulása ígérkezik a iegszínpompásabbnak. Itt a délutánt kultúrműsorral színesítik. Baktalórántházán felvonulás, nagygyűlés és kulturális rendezvények emelik az ünnepi hangulatot. Gávaven- csellőn a felvonulást, Tisza- parti majális zárja. Nagykállóban a munkaünnepi megemlékezést kilenc órakor kezdik. A résztvevők a község központjában gyülekeznek és a strand előtti térre vonulnak, hogy megnézzék az ünnepi műsort, s majd vidáman szórakozzanak. A nyírbátori járásban Nyír. beitek, Nyírbogát, Nyírlugos községek május l.i rendezvényei jelentenek különös színfoltot. A vásárosnaményi járásban a Csaroda, Hete, Tá- kos majálisa ígérkezik érdekesnek. Tiszaszalkán a ME- ZŐGÉP-gyáregység dolgozói és a termelőszövetkezet tagsága munkás-paraszt találkozón ünnepel. Ma érkezik hazánkba Dánia külügyminisztere Púja Frigyes külügyminiszter meghívására hivatalos látogatásra vasárnap Ma- gvarországra érkezik K. B. Andersen, a Dán Királyság külügyminisztere. K. B. Andersen 1914-ben született. 1940-ben fejezte be egyetemi tanulmányait, majd nyolc évig a dán rádiónál dolgozott. 1946-ban belépett a szociáldemokrata pártba. 1950- től a roskildei szakszervezeti főiskola vezetője. 1957-től öt évig parlamenti képviselő, majd a szociáldemokrata párt szóvivője volt. Két évvel később művelődésügyi miniszterré nevezték ki. 1968-tól a szociáldemokrata párt titkára. Először 1971-ben a kisebbségi szociáldemokrata párt kormányzása idején volt a dán diplomácia vezetője, s 1975 februárja óta ismét külügyminiszter. \ Budapesten a kubai igazságügy miniszter Dr. Korom Mihály igazságügy-miniszter meghívására — küldöttség élén — hivatalos baráti látogatásra Budapestre . érkezett dr. Armando Torres Santrayll, a Kubai Köztársaság igazságügy-minisztere. A delegáció tárgyalásokat folytat a két minisztérium együttműködése további szélesítésének lehetőségeiről. A kubai vendégek magyarországi programja alkalmat nyújt a jogi élet, az igazságszolgáltatás, a jogalkotás kérdéseinek tanulmányozására is. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren dr. Korom Mihály igazságügy-miniszter fogadta. Jelen volt Floreal Ohomen, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövete. Kongresszusi oklevelet kapott a sertéstenyésztő brigád r' Újabb vállalatokat tüntettek ki megyénkben Gindele Pál, a Toldi Miklós szocialista brigád vezetője átveszi az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottság kongr esszusi oklevelét. (Hammel J. felvétele) Az MSZMP XI. kongreszszusa és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére kezdeményezett szocialista munkaversenyben a Mátészalkai Állami Tangazdaság Toldi Miklós sertéstenyésztő szocialista brigádja elnyerte az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága által adományozott kongresszusi oklevelet, a gazdaság egész kollektívája pedig — múlt évi eredményei alapján — a Kiváló vállalat címet. A kitüntetések átadására szombaton került sor. Az ünnepi termelési tanácskozás résztvevőit: a gazdaság szocialista brigádjainak tagjait, egész kollektíváját és a meghívott vendégeket Hegymegi István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a tangazdaság igazgatója köszöntötte. Üdvözölte az ünnepségen részt vevő dr. Tar Imrét, az MSZMP megyei bizottságának első titkárát, dr. Soós Gábort, mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumi államtitkárt, dr. Czimbalmos Bélát, a megyei tanács általános elnökhelyettesét, dr. Fekszi Istvánt, az SZMT elnökét, dr. Forgács Andrást, a mátészalkai városi pártbizottság első titkárát, Danes Jó. zsefet, a mátészalkai járási pártbizottság első titkárát. Lánczi Jánost, a Mátészalkai Városi Tanács elnökét, Nyit. rai Miklóst, az állami gazdaságok területi igazgatóját és HovánSzki Jánost, a MEDOSZ megyei bizottságának titkárát Az ünnepi termelési tanácskozáson Szabó László, a gaz. daság pártvezetőségének titkára számolt be a szocialista munkaverseny eredményeiről, a szocialista brigádok tevékenységéről. Elmondta: a tangazdaságban a szocialista brigádmozgalom immár 13 éves múltra tekint vissza, ezek közül is kiemelkedő volt azonban az elmúlt esztendő, amely pártunk XI. kongresszusára és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója méltó megünneplésének jegyében zajlott le. A brigádtagok létszáma ebben az évben 15 százalékkal nőtt, ami azt jelenti, hogy a gazdaság dolgozóinak 64 százaléka — 371 dolgozó — vállalta a magasabb követelmények teljesítését. A brigádok lelkiismeretes munkájáról szólva kiemelte- a munkaversenyben vállalt költségcsökkentést közel háromszorosan, az árbevétel- növekedést több mint négyszeresen teljesítették túl. A Toldi Miklós szocialista brigádról elmondta: elsősorban az ő munkájuk érdeme, hogy a tangazdaság sertéstenyésztése az országos élvonalba került. Az egy kocára jutó éves malacszaporulat 24,9, a fialási átlag 10,26 malac volt. A brigád jó munkája nyomán a sertéstelep másfél millió forinttal termelt többet, mint egy évvel korábban. A brigád tagjai h,V rom újítást és több ésszerű^ sítést vezettek be, fennállásuk óta nem volt náluk baleset, a 31 tagból 25 en jártak általános iskolába, egy brigádtag gimnáziumba és 18-an vettek részt politikai oktatásban, a vállalt 450 óra társadalmi munka helyeié 1650 órát dolgoztak. Dr. Tar Imre felszólalása A szocialista munkaverseny értékelése után dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára emelkedett szólásra. A megyei, a városi pártbizottság és tanács nevében köszöntötte a tanácskozás résztvevőit, a Toldi Miklós szocialista brigádot, a tangazdaság egész kollektíváját, majd így folytatta: — Ezekben a napokban az egész országban sok ilyen ünnepségre kerül sor. Hazánk 30 éves történelmében soha nem volt ilyen eredményes a munkaverseny, mint most. Megyénkben minden gazdasági egység és a dolgozók több, mint 80 százaléka csatlakozott a versenyhez, amelynek teljesítésében a párttagok és a szocialista brigádok járnak élen. A megye dinamikus fejlődését, a munkaveráeny értékelését tükrözi, hogy 83 vállalatunk és szövetkezetünk részesült különböző szintű kitüntetésben. Ezek a kitüntetések bizonyítják a megye iparának, építőiparának, mezőgazdaságának és valamennyi ágának gyors és eredményes fejlődését. Az utóbbi 4 év alatt az ipari termelés 44 százalékkal nőtt, a termelési értéke 11 milliárd forint lett. Megyénk mezőgazdaságának fejlődéséről szólt ezután, majd méltatta a tangazdaság dolgozóinak érdemeit, akik a X. pártkongresszus óta minden évben kitüntetést kaptak munkájukért, majd így folytatta: — A gazdaság Toldi MikJ lós szocialista brigádja sut iparszerű hústermeléssel az egész megyének példát mutat és élen jár, az itt dolgozó szocialista brigádtagoknak jelentős szerepük van abban, hogy tapasztalataikat átadva az egész megyében eredményesebben működnek a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok sertéstelepei. Dr. Tar Imre ezt követően átadta a megyei pártbizottság kongresszusi oklevelét Gindele Pálnak, a Toldi Miklós szocialista brigád vezetőjének. A brigád a kongresz- szusi oklevéllel együtt kapta meg a Kiváló brigád címe* is. A kitüntetéseket Gindele Pál köszönte meg. A kongresszusi oklevél átadását követően Hegymegi István igazgató számolt be a tangazdaság múlt évi munkájáról. Több, mint 31 millió forint volt a tangazdaság eredménye, a halmozott termelési érték 2,7, az árbevétel 7 százalékkal növekedett. Hozzájárult ehhez az iparszerű termelés kialakítása: a termelési rendszerben egy dolgozó 1 millió forintnál is többet, a sertéstelepen félmillió forint értéket állít elő. Szólt a legnagyobb termelési értéket adó gyümölcs- kertészetről, ahol 2 és negyedmillió forint megtakarítást értek el. Majd a dolgozók munka- és életkörülményeinek javítását eredményező intézkedésekről beszélt Dr. Soós Gábor köszöntője Ezt követően dr. Soós Gábor minisztériumi államtitkár a MÉM és a MEDOSZ elnöksége nevében köszöntötte a gazdaság dolgozóit, akik jó munkájukkal ismét kiérdemelték a Kiváló vállalat kitüntetést . Méltatta azokat az eredményeket, amelyeket a tangazdaságban az élet- színvonal javításáért, a termelés korszerűsítéséért, az ifjúsági és nőpolitikái határozat végrehajtásáért, a húsprogram megvalósításáért tettek. Elmondta: az állami gazdaságokra nagy feladatok hárulnak a nagy termelési programok végrehajtásában, amelyből a mátészalkaiak is kiveszik részüket. (Folytatás a 2. oldalon) Éljen és erősödjék a szocialista világrendszer egysége!