Kelet-Magyarország, 1975. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-26 / 97. szám
5178. Sprffls W «rf£l¥-WÄGYÖJÖÄSÄX» 9 A törvényesség két oldala A falu első egyetemistája volt Köszönöm, doktornő! SOKSZOR HALUVKOLVASSUK: hazánkban törvényes rend honol. Ilyenkor általában a rendőrség, a bíróság munkájára, tevékenységére gondolunk. Arra, hogy a törvényesség jogokat, lehetőségeket biztosít Az állampolgár nyugodtan élhet, dolgozhat, pihenhet, hiszen a törvények szocialista társadalmunk érdekeit és a társadalomban élő egyének, állampolgárok érdekeit egyaránt védik. Kettős feladat, kötelesség hárul tehát a törvényességre. Van azonban amit áltáléban keveset emlegetünk. Ez pedig a törvényesség úgynevezett másik oldala, pontosabban fogalmazva az állampolgárok feladata, kötelessége a törvényességgel szemben. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának irányelvei a XI. kongresszusra erről is szólnak: „A becsületes állampolgárt a törvény védi, az ellene vétő nem marad büntetlen. A párt-, állami és társadalmi szervek továbbra is éberen ügyeljenek rá, hogy a szocialista törvényesség mindkét értelemben csorbítatlan legyen. A törvényességet a hatóságok, a gazdasági szervek is, az állampolgárok is, minden körülmények között tiszteljék és tartsák meg.” AZ AllampolgAri kötelességek — állampolgári fegyelem megtartása a törvényesség másik oldala. Korom Mihály igazságügy- miniszter néhány hónappal ezelőtt egy országos jogászértekezleten a következőket mondotta: „A törvényességnek két oldala van. Fontos az, hogy senkit se érhessen bántódás, ha a törvényeket megtartja, s hogy hatóságaink szigorúan törvényes alapon gyorsan és igazságosan járnak eí. Ám ugyanilyen jelentős annak biztosítása is, hogy büntetlenül senki se sérthesse meg a Népköztársaság törvényes rendelkezéseit. Tudomásul kell venni, " mindenkinek, hogy a felelősség alól nem mentesítenek sem a jószándékok, sem a kollektíva egyoldalú érdekei, de a gazdasági eredmények sem. A köz rovására senki nem szerezhet előnyöket magának, vagy egyes kollektíváknak.” Világos, egyértelmű fogalmazás. Ki ne tudná, hogy a törvényesség másik oldalát sokszor elfelejtik M últ év tavaszán odajön hozzám Szakály Jóska, a párttitkár: „öreg fiú, nem vinnéd ezt a vonalat? Már úgy értem a politikai vitakör vezetését, mert 1974 őszén szeretnénk indítani ...” Nem elég, hogy az alapszervezetnél mindenes szervező titkár vagyok, közel nyolc éve, még ezt is csináljam?: Erre ő: „öreg fiú, igazad van, de régi nemzetközis vagy. meg konyítasz a közgazdasághoz is, hát próbáld csinálni ...” Morogván, de „vettem a lapot”. Igaz, ők sem hagytak cserben. Azzal kezdtem, hogy egy szép meghívóval invitáltam a „nehéz fiúkat” az első vitakörre. A ciprusi helyzetről volt szó. No, Jóska. füstölögtem magamban, te jól bef űröd tél! Pont ez érdekli őket! Nagyot tévedtem! Például a VHTR- transzformátorállomásról Kühn Gyurka üzemvezető úgy „beszállt” a téma elemzésébe. hogv azt hittem egy pillanatra, ő az előadó. Persze, korántsem volt olyan könnyű, míg idáig értem. Egy idő után kialakult egyesek. Előfordul, hogy csoportérdekeket úgy szeretnék feltűntetni, mint közös érdeket, mindnyájunk érdekét. Előfordul, hogy némelyik hivatal olyan rendelkezéseket alkot, amelyek a törvény szellemével ellentétesek, sújtják az állampolgárok jogait, törvényellenesek. Nem ritka hasonló a helyzet az üzemekben sem: vállalati, szövetkezeti döntőbizottságok is hoznak törvényellenes határozatokat. Hozzá kell tenni azonban, hogy az elsorolt példák döntő többségükben tapasztalatlanságból, hiányos hozzáértésből, gyakorlatlanságból eredtek. Elgondolkodtató, hogy sokszor azért fordulnak elő visszaélések, mert akik elkövették nem voltak tudatában hatáskörüknek, nem ismerték a munkaterületükre vonatkozó rendelkezéseket, nem tudták és természetesen nem is alkalmazhatták jól a törvény adta jogaikat és kötelességeiket. AZ IRÁNYELVEKBEN ez a következőképpen fogalmazódik meg: „Nagy figyelmet kell fordítani a törvények pontos végrehajtására, jogrendszerünk stabilitására. Egyszerűsíteni kell az ügyintézést, növelni a közszolgálat kulturáltságát.” Ezek után természetes a következtetés is: a törvények betartását, betartatását egyaránt csakis azoktól várhatjuk, akik alapvetően ismerik jogaikat, kötelességeiket. Demokratizmusunkból következik nagyon helyesen, hogy társadalmunkban sokan vannak, akik a jogot, a törvényt a maguk munkaterületén alkalmazzák. Igen, de ezt csakis úgy tehetik, ha a jogokat, a ' törvényeket ismerik, maguk v munkaterületére megfelelőért tudják alkalmazni. Nem könnyű persze mindezek birtokába jutni, de nem is arról van szó, hogy ezernyi jogszabály labirintusában biztosan döntsenek az arra hivatottak, hanem arról, hogy az alapok ismeretében érvényt tudjanak szerezni a törvényesség másik oldalának is. Világosan, közérthetően fogalmaz e tekintetben is az irányelvek: „Hatóságaink folytassanak széles körben közérthető jogi propagandát, segítsék ezzel is az állampolgári kötelességek és jogok érvényesülését.” Vitakör a kollektíva: 16 fiú meg egy lány, akiknek szükségük lehet a politikai vitakör látogatására. Az elmúlt hónapokban nem volt foglalkozás — egy kivételével — hogy az elnök és a párttitkár ne vett volna részt rajta. Előfordult, hogy nehéz tárgyalások után, vagy éppen félnapos értekezlet folytatásaként vettek részt a politikai vitakörön, s bizony, akkor rám várt az a nehéz feladat, hogy szellemi fáradtságukat feloldjam és bevonjam őket a „feldobott” téma vitájába. Örülök, hogy míg kezdet- bei} csak 8—10-en voltak, most már csak az hiányzik, aki szolgálatilag távol van. vagy netalán beteg.. Hogy értem el? Nem volt könnyű. A résztvevők — párttagok és pártonkívüliek — közel nyolcórai megfeszített munka után ültek be a székbe, a Néhány esztendeje a debreceni klinika udvarán lévő diákszállóban beszélgettünk az orvostudományi egyetemen, a megyei tanács társadalmi ösztöndíjával tanuló végzős orvostanhallgatók egy csoportjával. Szabolcsiak voltak valamennyien, s akkor már hazakészültek. Gyógyítani. Fűtött szavakkal vallottak pályaválasztásukról, terveikről, lelkesedéssel és érthető szorongásokkal. Egyiküket a napokban felkerestem munkahelyén. a kisvárdai kórház belgyógyászati osztályán. Örök optimista Betegeket kezelt, míg vártam rá, vezető orvosok, tapasztaltabb kollégái, felettesei óvtak attól, hogy tipikusnak lássam a körülményeket, amelyek között dr. Veres Ilona, a fiatal orvosnő is dolgozik. Óvatos megfogalmazása volt ez annak, hogy a kisvárdai kórházban, s közelebbről a belgyógyászaton kevés az orvos, sok a beteg, zsúfolt az elhelyezés. Sokat, többet kell itt dolgozni, hogy ne mondjam, áldozatot vállalni, mint általában másutt. Az osztályvezető főorvos, dr. Szücsy Ferenc, a sokat tapasztalt orvosok bölcsességével mindenesetre hozzátette: „Körülményeink azért arra jók, hogy egy fiatal orvos gyorsabban gyakorlati tapasztalatokat szerezhessen, és hozzászokjon az önállósághoz. Bár Ilonának ez utóbbira már aligha van szüksége. Orvosi munkához ..nélkülözhetetlen jó- tulajdonságai vannak, talpra esett és örök optimista.” Köpenyesen, nadrágosan, talpig fehérben láttam viszont. Az első percekben a debreceni találkozáson elhangzottakat elevenítettük fel, s majd azt, azóta mennyi minden történt! Bizony, annak már három esztendeje... Megvallom, nem csak jegyzeteim, emlékezetem is megőrizte a szőke, törékeny medika szavait: „Mindig orvos akartam lenni. De akkor fotelba, hogy aktív tagként vegyenek részt az eszmecserében. Meggyőztem őket, ez nem szeminárium, ez vitaklub. — Kényelmes elhelyezés, cigarettázás, avagy egy fekete, de semmi esetre kérdezz—felelek szeminárium! Igyekeztem háttérben maradni s valamelyik résztvevő egy témarésznél (kerültem a hallgató kifejezést) kifejtett nézetét egy másikkal válaszoltattam meg, aki jól ismerte az adott helyzetet. Én csak akkor kapcsolódtam be az eszmecserébe, ha úgy éreztem, kissé félreviszik a témát, avagy kiselőadás jelleget kezd ölteni egv-egy hozzászólás. Módszerem, hogy az eszmecserék idejét nem engedem egy, másfél óránál hosszabbra! Pedig van eset. hogy az én kedves „klubtagjaim” provokálnak. Lehetőséget adok arra, hogy az eszmecsere végén ők maguk javasoljanak témát a következő vitakörre s akkor a „központi” téma mellett ezt is megvitatjuk. Bacskay József vitakörvezető még a falunkból, Eperjeské- ről senki nem járt egyetemre. Éppen engem vesznek fel az orvosi karra?! Anyám is ellenezte. Jaj, hát az ő kis özvegyi nyugdíjából hogyan . .. ? Még ott van a kis- hugom is. Anyám sokáig nem is hitte, hogy mégis orvos leszek. Most már nagyon boldog. A társadalmi ösztöndíjból pedig néha haza is tudok küldeni. Ha nem kötelezne az ösztöndíj, akkor is hazamennék, mert nem tudom elképzelni máshol az életemet. Nagyon szeretem megyénket, az ott élő embereket. Közöttük nőttem fel.” E_ „A labort is vállaltam“ 1972 szeptemberében kapta meg a diplomáját és október 1-én már megkezdte a munkát a kisvárdai kórházban. Belgyógyász akar lenni, ezért nem körzetet, hanem kórházat választott a kínálkozó lehetőségek közül, de azon, hogy éppen a kisvárdait, társai is csodálkoztak. Tudta, mit vállal. Itt is szükség van, talán jobban, mint másutt orvosra. — El kell látnunk a járási-városi belgyógyászati szak- rendelést, az osztályt és az orvosi ügyeletet. Osztályunk negyven ágyas, de ... Gyakran előfordul, hogy hatvan beteget kell elhelyezni, gyógyítani. Nincs reumatológiánk, ideggyógyászatunk, bőrgyógyászatunk. így aztán nem csupán belgyógyászati betegségekkel, panaszokkal, hanem mozgásszervi, idegvagy bőrbántalmakkal és egyebekkel is hozzánk jönnek. A súlyosabb betegeket, akárhogy is, csak fel kell vennünk. Meg az első pillanatban nehéz is megállapítani, hogy milyen esetről van szó. Ki kell vizsgálni, mielőtt esetleg tovább engednénk a beteget. Mindehhez a munkához az ápolónők, asszisztensek mellett hárman vannak orvosok. A főorvoson kívül a szakorvos és ő, a segédorvos. „A labort is vállaltam. Nincs labororvosunk és szeretem is csinálni” — és nehogy azt higyjem, csak neki jut sok, hozzáteszi: „Azsincs mindenütt, hogy az osztály- vezető főorvos ügyeletet vállaljon. Nálunk ilyen is van.” Alkalmanként segítséget kapnak. Nyíregyházáról egy- egy belgyógyász két-három hétig kijár Kisvárdára. Legutóbb mondta az egyik kolléganő, csak merjen panaszkodni valaki, hogy sok a munka! Ide küldi néhány hétre Kisvárdára. Szakkőnyvek — kéznél Minden eshetőségre készen itt tartja a szakkönyveit, hogy utána nézhessen, miben, hogyan segíthet a betegen. Természetesen szakmai problémáit megbeszéli a kollégákkal is. A szakkönyveket említette, s erről eszébe jut, hogy mostanában már otthon is, a szűkre szabott szabad időben mind többet kell forgatnia ezeket. Jövő ősszel lesz esedékes a szakvizsgája. Addig azonban még egy fél évet el kell töltenie Nyíregyházán, a fertőző osztályon. Erre hogy jut majd idő?! Nem tagadja, néha nagyon fáradtnak érzi magát. Többet van itt, a kórházban, mint otthon. Otthon: Szabolcsveresmarton: ahol férje körzeti orvos, s ahol várja most már a hathónapos Szabolcs, a kisfia is. Vele maradhatott volna gyermekgondozási szabadságon, de nagyon hiányzott a munkája, a kórház, a betegek. És ők is visszavárták. Mennyire jól esett neki a Kok árdéK- lődé.» arcüvor szült, míg szabadságon volt, s amikor visszajött érezhette, örömmel fogadják. A kis Szabolcsra^ pedig vigyáz a nagymama. Ilona özvegy édesanyja és most érettségi előtt álló kis- huga velük él, amióta lakásgondjuk megoldódott. Arról is beszéltünk, csakugyan örök optimista-e, ahogy ezt tartják róla. Nem keserítette fásultság, tehetetlenség érzése? Válaszul egy nem is olyan régen történt esetet mond el. Vasárnap délután jött be egy idős ember asztmás rohammal. Délután kettőtől hajnali ötig állt az ágya felett. Mindent megpróbált, oxigént, injekciókat ... Nem tudott rajta segíteni. Jóval felül volt a hetven éven a bácsi, az idült hörghurutnak, a tüdőasztmának szervezete már nem volt képes ellenállni. Akkor hajnalban nagyon fáradtnak és elkeseredettnek éreztem magam. Ilyen állapotban sok rossz gondolat kavarog az ember fejében, édesapám is eszembe jutott ... ö is asztmás volt... Rajta sem tudtak segíteni. Egy kis szünet után így folytatja: — Meggyógyítani a beteget, nekünk > ez a célunk, dolgunk. Minden esetben hiszünk is ebben, csak erre gondolunk. Valahogy úgy alakult, sok dolgom alvadt gyomorvérzéses betegekkel. Kivérzett állapotban nagyon gyengék, s nemcsak fizikailag. Gyógyíthatatlanoknak érzik, képzelik magukat. Nehezebb így meggyógyítani a beteget. De csak sikerül és azt nem tudom Szávákkal kifejezni, hogy az milyen érzés. Ezt akartam. Gyógyítani — mondja őszinte egyszerűséggel, s kislányos arcán sugárzik a mosoly. I A gyógyító mosoly A gyógyító mosoly — mondom ki, amit gondolok. — Igen, ezt a betegek is mondják: doktor nő, egy mosoly sokszor több, mint egy marék gyógyszer. Türelmesnek kell lenni a beteghez. Mindig meghallgatni, úgy, hogy ne csak a betegsége tüneteit, a „hol fáj”-t mondhassa el. Hanem minden baját, bánatát. Az orvosnak is kell, hogy tudja, mi van a betegség hátterében. Mert az sokszor súlyosabb, mint maga a betegség. De tudunk ilyen körülmények között, ehhez elegendő időt eltölteni egy beteggel? Hangja, szava először cseng panaszkodón, de azonnal reménykedő sóhajjal az új kórházat hozza szóba, ősszel adják át az új épületet, úgy tudja, ott két belgyógyászat lesz. Tágas betegszobák, modern felszereltség, s bizonyára több orvos is. S neki nem lesz más dolga, csak a maga betegeivel törődni! Még elképzelni is szép! Kádár Edit Akció a vasúton Az elmúlt év októberében a debreceni vasútigaz- gatóság vontatási főnökségein a társadalmi munkának új formája bontakozott ki a Vörös revízió elnevezéssel. Óriási munka rejlik e mögött az elnevezés mögött: nemcsak a javítási tervekben szereplő, hanem a főnökséghez tartozó ösz- szes mozdonyt egy-egy napi társadalmimunka-rá- fordítással alaposan átvizsgálták, megtisztították és a szükséges javításokat elvégezték a dolgozók. Az akció célja az volt, hogy javuljon a vontató járművek műszaki állapota, fokozódjék tisztaságuk és példás legyen a téli forgalomra való felkészülés. E nagy volumenű feladat teljesítését úgy tudták maradéktalanul megoldani a főnökségek, hogy a nagy munkában nemcsak a javítóműhelyek dolgozói vettek részt, hanem a mozdonyvezetők és fűtők százai is csatlakoztak az akcióhoz, nagy lelkesedéssel áldozva szabad idejüket a kezdeményezés sikeréért. Erre a lelkesedésre és egységes kiállásra alapozott a debreceni vontatási főnökség Kandó Kálmán szocialista brigádja, amikor hazánk felszabadulásának 30. évfordulója, valamint a XI. pártkongresszus tiszteletére ez évben is meghirdették az akciót. Kezdeményezésük jelentőségét nagy mértékben emeli, hogy felhívásukra már nem csak a debreceni vas- útigazgatóság területéről, hanem az ország több vontatási főnökségéről is nagyon sok szocialista brigád csatlakozott. Ez a szakasz 1975. április 8-án zárult, amikor a záhonyi vontatási főnökség dolgozói az M 40—903 pályaszámú mozdonyt készítették első szemlére. Ezt a mozdonyt a mozgalmat elindító Kandó Kálmán szocialista brigád, valamint a debreceni vontatási főnökség gazdasági és társadalmi vezetői vették át. A záhonyiak lelkiismeretes, jó munkája eredményeként a mozdony „példás” minősítést kapott. Ezután került sor a záhonyi vontatási főnökség „BOBO’*-klubjában a Vörös revízió eredményeinek ünnepélyes keretek között történő számbavételére. A házigazdák és a vendégek egyöntetű véleménye az volt, hogy a mozgalom nemcsak szükséges, hanem rendkívül hasznos is volt. Az eredmény szinte kézzel fogható: kevesebb volt a mozdonyhibából származó vonatkés'és, javult a menetrendszerűség, a szép, tiszta mozdonyok pedig a maguk módján a kultúrál- tabb utazáshoz járultak hozzá. Ezért túlmenően az is bebizonyosodott, hogy a moz- donvszemélyzet szívesen vállal társadalmi munkát, különösen olyan jellegűt, ahol a szakmai felkészültségre és lelkiismeretes munkavégzésre van szükség. A debreceni és,a záhonyi vontatási főnökségek dolgozói elhatározták, hogy a mozgalmat nem tekintik lezártnak, hanem november 7. tiszteletére tovább folytatják, egyúttal bízva abban, hogy kezdeményezésük az ország összes vontatási főnökségének csatlakozásával országos méretűvé szélesedik. Fánczél Csabáné j mérnök főintéző a Éljen és erősödjék a szocialista nemzeti egység!
