Kelet-Magyarország, 1975. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-11 / 59. szám

SPS. mistete TL

*SSÄ-MA®¥A«ÖÄg&®©

Ik

£

Tettekkel szavazni

Harminc év után

AZ ELMÚLT HETEKBEN, as alapszervezetek vezotőBégválasztó taggyűléseken szavazva, egymás után többszer emelkedtek magasba a piros borítójú párttagsági könyvek.

Miközben a XI. kongresszus irányelveiről, a szervezeti szabályzat módosításának javaslatairól mondtak véleményt, majd eldöntötték, kiket jelölnek az új vezetőségbe, a párttagok jogaikat és kötelességeiket gyakorolták. Jogukat, hogy részt vegyenek a párt országos és helyi politikájának kialakításában, e politika képviseletének, végrehajtásának önkéntes vállalása biztosítja számukra.

A magasba emelkedő tagsági könyvek a tudatos felelősségvállalás, a politikai elkötelezettség jelképei. Jelképek nemcsak színűk miatt, hanem azért is, mert meghatározzák tulajdonosuk magatartását, minden cselekedetét. Nem taggyűlési belépőjegyül szolgálnak: példamutatásra, kezdeményezőkészségre, cselekvő közéletiségre köteleznek.

Volt időszak, amikor a kommunistákat valamiféle merev hősi pózban, harckészültségben képzelte el a közhiedelem, mint a rohamra induló katonákat. Pedig a roham sem a háborúban, sem a társadalom forradalmi átalakulásaiban nem mindennapos. Később mindig szabályos lépésekre kell átváltani a roham lendületét, ki kell igazítani á sorokat, végig kell járni egy meghatározott út következő szakaszát.

A felszabadulás óta eltelt harminc év alatt a kommunisták ugyanazt az utat tették meg, mint a társadalom minden tagja. Nem volt könnyebb dolguk másoknál, sőt, nehezebb poggyász nyomta a vállukat Elöl haladtak a sorban, vállalták a vezetés felelősségét, mindig többet kockáztattak azoknál, akik már a kitaposott útra léptek. A maguk kényelme helyett fontosabbnak tartották, hogy az út elkészüljön, és mindenki számára járhatóvá váljon.

Nem azért tették ezt mert mások mint a többi emberek — egyszerűen azért, mert kommunisták. Emberek, akik ugyanúgy szeretnek örülni, vágyódnak a boldogságra mint mások, nem védettek a fáradtság, a szenvedés, a fájdalom ellen, mégis önként vállalják, ha erre van szükség. Erejüket az adja, hogy töretlenül hisznek eszméik igazában. Tudják, hogy az egyén boldogulása csak a nép boldogulása által képzelhető el. Azért vállalják az önkéntes szolgálatot a közösség érdekében, mert a felismerés cselekvést parancsol: önmaga ellensége, aki nem segíti, sietteti a haladást. A tisztánlátás, a helyzetfelismerés képessége, az a bizonyosság, hogy az ember saját sorsának ura, elkerülhetetlenné teszi ezt a döntést.

A kommunista kialakult világnézetéhez, tehát önmagához hűséges, amikor naponta cselekvésre váltja tudatos politikai elkötelezettségét. Ezért tartja fontosnak, hogy jól dolgozzon, ezért érzi magánügyének munkahelye és az ország ügyeit, ezért tesz többet másoknál, ezért bírál, vitatkozik, ha kell. Következetességét, állhatatosságát nem különleges egyéni tulajdonságainak- köszönheti. Megalapozott marxista világnézete az útravaló, amely ellenállóvá teszi a gondok és nehézségek közepette is,' megóvja a könnyű sikerek káprázatától, az eredmények láttán azonban megajándékozza a jól végzett munka elégedettségével és egyben új feladatok megoldására ösztönzi.

A szocializmus céljainak megvalósításához ezek az újabb és újabb teljesített feladatok visznek közelebb bennünket. Az egyetlen társadalomhoz, amely nyíltan vallja, hogy az ember boldogságra született, a lemondás helyett az önmegvalósítást tartja erénynek, a személyiség kiteljesítésére használja fel gazdasági és politikai eszközeit. Aki elkötelezi magát, hogy ezt a politikát képviselje, nem hajlandó lemondani az értelmes emberi lét boldogságáról. És hogy közben áldozatokat is vállal, küzd másokért is? A politikai elkötelezettség: erény. Csak az juthat birtokába, aki cselekedeteivel bizonyítja mit akar, hová tartozik — aki nap mint nap a tetteivel szavaz.

V. E.

Dohánygyári változások

A vasúti hídról belátok a gyárba. Sugárkévét szökkent egy ablak, s szemem meleg fényfoltjaiból régi képek bomlanak ki. Ott a sarokban — jelöltem tekintetemmel a helyet — még álltak a sárga falu romok, amikor emitt felmagasodott az a fából eszkábált eszköz... Amott történt, hogy egy járókelő azt kérdezte a fatákolmány alatt sürgölődők egyikétől: „Mit

akarnak csinálni vele, jóember?” „Gyárat!” „Ezzel a kecskebakkal nehéz lesz !’• Nem talált nevet a szerkezetnek, ami jobban hasonlított a rómaiak várostromló hajítógépére, mint arra, aminek jóhiszeműen nevezték — darura. Az a barkácsoló leleményességgel csinált szükségszerszám már beleveszett az időbe. De hol sürögnek azok, akik ebédkor téglarakásra ültek le megenni otthonról hozott elemózsiájukat? Emlékeznek-e még? Mivé lett az a fára- datlan hangyanyüzsgés, ami téglák, oszlopok, földkupacok, deszkák összevisszaságát befolyva csaknem kézzel teremtette ezt a gyárat? Az az igyekezet munkál ebben a szervezetté fejlődött rendben, aminek tartalmas csendje percek óta tart fogva? S vajon milyen örömök, gondok tenyésznek e televény- csendben?

A termelés nyomában.Hajdú Sándor igazgató régóta vezeti a gyárat, a nyíregyházi dohányfermentálót Volt ideje mindent jól megismerni. Amikor a mai gondokra, tennivalókra terelődik a szó, visszanéző mosollyal arcán mondja:

— Amikor idekerültem, másokkal együtt azt hittem, hogy a művelődésben lesz könnyebb előrelépni. Azóta kiderült, hogy a termelés nekilendült, sokkal előbbre vagyunk a technikában is és a művelődéssel alig-alig érünk a nyomába. Ma már olyan gépek vannak ebben az ágazatban, amilyenekről korábban nem hallottunk, de— — kis tűnődő szünetet tart — művelődésben még mindig vannak általános iskolás gondjaink! Most húszán járnak általános iskolába, hetedik-nyolcadikba. Szükséges, mert a nyolc általános nélkül a segédmunkásokból nem lehet szakmunkást csinálni. Személyes meggyőzés szükséges minden évben a beiskolázáshoz.

— Miért nehezebb ezen a területen az előrelépés?

A párttitkár, Szarvas kapja el a beszéd fonalát. Ő még fiatalember, de nyitott szemmel járó, gyorsan tapasztaló, tapasztalatait hamar átadni szerető típus. Meggyőződéssel mondja:

— A termelés látható, tapintható. Mindig tudjuk, hogy mikor, hová kell ségítő kézzel nyúlni, mi a hiba. De hogy moccan-e és mennyit moccan előre valakiben a tudatosság, azt nehéz mérni. Ezzel nem azt állítom, hogy nem mérhető. A személyes ismeretség, a gyakori találkozás, a rendszeres ellenőrzés, a munka és magatartás állandó figyelemmel kísérése észrevétteti a belső változásokat is.

Elgondolkozom azon, hogy akik mindig látják egymást, nehezebben veszik észre egymáson a kor nyomait. A megszokás nem tompítja-e valamelyest ezt az észrevevő képességet? Az igazgató hasonlót gondolhatott, mert mintha tűnődő kérdésemre akarna válaszolni, azt mondja:

— Vannak kézzelfogható, mérhető eredményei is. A mi munkásaink tudnak dolgozni a technikánkkal, ismerik a termelés gondjait, át tudják tekinteni a maguk munkaterületét, fegyelmezettek és mindennaposán megszokott jelenség már, hogy munkások, munkásnők, ifjúmunkások kiállnak a mikrofonhoz és elmondják, amit akarnak. Nem is az a feltűnő, hogy lámpaláz nélkül, szépen, szabatosan beszélnek, hanem az az örvendetes, hogy komoly, okos, hasznos dolgokat mondanak, egyszer javaslatként, máskor bírálatként,

Segély

és könyvvásár

A párttltkár e gondolathoz csatlakozva mondja el, hogy felmérést végeztek az ifjúmunkások között. 226 fiatalnak adtak ki tesztlapot, minden lapon 47 kérdés volt. A válaszokból az derül ki, hogy jól érzik magukat a gyárban, törődnek a termeléssel és a többségük érdeklődik a továbbtanulás iránt. Mintha most feléledt volna bennük az a vágy, ami iskolás korukban talán nem volt elég erős. A vállalat ezer dolgozója közül most tanfolyamokon, intézeti oktatásban 137 munkás — ezek közül 76 nő — tanul. Van a gyárnak öt ösztöndíjasa is: 2 egyetemen, illetve főiskolán, 1 szakközépiskolában, 2 szakmunkásképzőn. Az utóbbi kettő nő.

— S milyen terveik vannak?

— A vállalatnál kilencven- két párttag dolgozik 3 alapszervezetben és csúcsvezetőség koordinálja a munkát — sorolja az igazgató. — Van 42 szocialista brigádunk is. Ezek komplex brigádok. A kommunisták és a szocialista brigádok segítségével elő fogjuk mozdítani a közművelődési határozat végrehajtását. Van rá példa. A Rákóczi brigád például felajánlotta: egy brigádban dolgozó gyereket hozzásegítenek ahhoz, hogy segédmunkásból szakmunkássá legyen. Ehhez azonban legelőször el kell végeznie a 8. általánost. A brigád oklevelet kapott. Azoknak, akik tanulnák, munkaidő-kedvezményt, tankönyvet, taneszközöket, pénz- beni juttatást, a vizsgához jutalomszabadságot adunk. A kulturális és általános ismeretek megszerzésének könnyítésére kialakítunk a könyvtárunk mellé egy olvasótermet. Egy hónapon belül el is készülünk vele. Vannak színházbérleteink, hogy azokkal előmozdíthassuk a brigádok kulturális jellegű vállalásainak teljesítését. Az idén is rendezünk képzőművészeti kiállítást, könyvvásárt, ifjúsági fórumot rendezünk, Kérdezz — felelek vitakört tartunk. Ezen a fiatalok írásban — természetesen névtelenül — kérdéseket tesznek fel, én válaszolok. A legutóbbin hetven.

220 Millión

Lezajlottak a Nagykáüői ÁFÉSZ részközgyűlései, ahol megállapították, hogy a szövetkezet eredményesen 205 millió forintos árbevétellel zárta az 1974. évet. Az idei évre 220 millió forintos forgalmat terveznek. A tervek között szerepel még az idén két hagyományos élelmiszer- csemegebolt önkiszolgálóvá való átalakítása Nagykálló- ban. A nagykállói posztógyár

nyolcvan kérdést kaptam;

meglepően komoly, felnőtte# kérdéseket. A vállalat vezetése megbecsüli a tanuló embert, minden tanulni, művelődni, serkentő szándékot felkarolunk és mindenkivel elismertetünk. Azok, akiket a tanulásba, a művelődésbe eddig bevontunk, a brigádjukban, közvetlen környezetükben meghatározó a tévé*’ kenységük.

„Annyit

kaptam.-*

Kifelé igyekszem a gyárból. Egy nő és egy férfi igyekszik mögöttem.

— Felvette a nyereséget! — kérdezi a férfi.

— Fel! Maga is? ÉS meg van elégedve?

— Meg, annyit kaptam; mint amennyire számítottam. Hát maga?

— Én is rendben levőn?

Igen, két hét volt a kiindulási alap, arra számolták rá az eltöltött évek utánit—

Nem hallom tovább beszédjüket. Elértem a kapuhoz. Amikor belépek a kapufedél alá, eszembe villan az, hogyan jöttem be. A kapusnak megmondtam, kit keresek. „Tessék bemenni!” — felelte. Hirtelen elbizonytalanodtam. Ö is észrevette, mert udvariasan kijött hozzám. „Járt már nálunk?” —» kérdezte, s nem is várva választ előre mutatott „Tessék arra menni, ott a földszinten balra lesz...” mondta és elnézőn mosolygott. Járatlanságom gyors lelepleződése érdesen érintett. Mi és mitől sajgott bennem? Most kifelé jövet döbbenek rá: a suhanó idő szele csapott meg.

forgalom

és MEZŐGÉP több mint 700 dolgozójának igényeit figyelembe véve, büfépavilon« nyitnak, előreláthatólag április 4-re. A legnagyobb volumenű beruházás a vendéglátóipari kombinát létesítése lesz. Ezek szerint Nagykálló- ban egy régi kultúrházat vásárolnak meg kétmillió forintért és már ebben az évben megkezdődik annak átalakítása.

Szabó György

Egy pillanat elég volt. Ha sohasem láttam volna, akkor is könnyű kitalálnom, hogy Csehi István erős, edzett, kemény kötésű munkás. 14 éves kora óta mindig gépekkel, szerszámokkal dolgozik, hiszen az eredeti szakmája lakatos. Ezt még a valahai tyukodi gépállomáson tanulta az ötvenes évek végén. Azóta — a katonai szolgálati idő kivételével — mindig műhelyben dolgozik, illetve nyáron, aratás idején, minden évben kombájnon. A környék egyik legjobb és legismertebb kombájnosa. Egyébként — mostani szakmája és munkája szerint — mezőgazdasági gépszerelő a pátyodi Kossuth Tsz-ben.

A járási pártértekezleten felszólalt. A termelőszövetkezetek helyzetéről beszélt és néhány érthetetlen furaság- ról. Például arról, hogy 1975. január 1. óta a traktorokon kötelező a borulásgát. ló használata, de borulásgátlót nem lehet vásárolni. Mire jó addig a rendelet — kérdezte —. amíg képtelenség teljesíteni?

Csehi István Szabolcs- Szatmár megye kommunistáinak képviseletében a XI. pártkongresszus küldötte. Azt mondja: életében semmi se lepte meg annyira, mint az, hogy kongresszusi küldöttnek jelölték. Érdekes volt a körülmény is. Húga éppen

Kongresszusi küldötteink

Gépszerelő a tsz-ben

azon a napon ment férjhez, s tartotta lakodalmát, amikor a megyei pártértekezk t ösz- szeült. Édesapja, Cseni László, Porcsalma község tanácselnöke (az első tanácsválasztás óta megszakítás nélkül) így szólt fiához:

— Mi lesz most, fiam? A pártértekezleten ott kell lenned és az fárasztó munka egész nap, sőt, másnap folytatódik. Éjszaka nem lehet lakodalmazni.

— Bízza csak rám, édesapám. Ott leszek a pártértekezleten és a lakodalomban is. Sőt, ígérem, hogy el se alszom a második napon.

így is történt. Ott volt a pártértekezleten és a lakodalomban is. Vasárnap reggel, amikor a lakodalomból megérkezett Nyíregyházára, a pártértekezlet második napjának munkájára, a jelölő bizottságtól megkapta a dokumentumokat. A kongresz- szusi küldöttekre vonatkozó javaslatot is. Nézte a listát olvasta abc szerint, s hirtelen azt mondja a szomszédjának:

— Nohát, ezt nem szabad. Vannak énnálam idősebb, ta- oasztaltabb, érdemekben gazdag elvtársak is, őket kell a kongresszusra küldeni nem engem.

Ment a járási titkárhoz, a jelölő bizottság elnökéhez és kérte, hogy ne őt jelöljék, hanem valaki jobbat, érdemesebbet Danes elvtáre, a

járási első titkár mosolygott és így szólt hozzá:

— Nyugodj csak meg, Csehi elvtárs. A jelölő bizottság tudta, miért javasol téged. Mi is tudjuk, hogy nem érdemtelenül.

Este aztán, amikor hazatért, mondta a feleségének és tanácselnök édesapjának, hogy kongresszusi küldött lett. Az apja gratulált.

— Jól van, fiam. Büszke vagyok rád.

Csehi István azonban még mindig sopánkodik, és azt mondogatja, hogy ez igen nagy bizalom, túl fiatalnak érzi hozzá magát, hiszen mindössze 31 éves. De már 11 éve párttag! A gépállomáson vették fel tagjelöltnek, bevonult katonának, ott is kiválóan teljesítette feladatait — nem véletlenül lett szakaszvezető — és felvették a pártba. Leszerelése után visszatért a gépállomásra, s amikor az megszűnt, 1969- ben átment a pátyodi tsz-be. Akkor már nős volt. A második gyermeket most várják.

Apja földnélkűli, napszámos, zsellér ember volt egészen addig, amíg meg nem választották tanácselnöknek. A bátyja gépészmérnök Debrecenben. öccse a porcsalmai tsz-ben mezőgazdasági gépszerelő. Húga a ktsz-ben anyagkönyvelő. Felesége gondozónő az öregek napközijében. Az egész család Porcsalmán lakik, Csehi István onnan jár át naponta Pátyodra. Mindennel elégedett, csak egy „bánata” van. ő a gépészek és a traktorosok brigádjának vezetője. Pályáztak a szocialista címre. Minden eredményük nagyszerű, szinte biztos volt a cím, amikor egyszerre három traktoros berúgott, s úgy mentek munkába. Csehi István maga mondta a vezetőségnek, hogy ne is javasolják a szocialista címet. Előbb meg kell nevelni az embereket.

És most készül a pártkongresszusra. Az emberekkel so. kát beszélget, hiszen tudjak, hogy küldött, megállítják és mondogatják, miről beszéljen a kongresszuson, ha szót kér. Elsősorban arról, hogy a kongresszusi irányelvek tét. szenek a tsz-tagoknak. Helyén van abban minden, a munkásság is, a parasztság is, meg az egész nemzet.

Mégis jó lenne, ha csökken^ ne a tsz-tagok nyugdíjkorhatára, valamicskével kevesebb lenne a napi munkaidő, mert sokszor 15—16 óra, és különösen fontos lenne a munkakörülmények javítása, legalábbis Pátyodon.

— És ez igaz? — kérdeztem Csehi Istvántól.

— Igaz. A táskából, vagy a térdünkről ebédelünk, esetleg a földről, újságpapírabroszról. Nincs fürdő, öltöző,’ de még egy mosdó se, ahol a kezünket megmoshatnánk.

— Mi ennek az oka?

— Kicsi a téesz. Nincs

módja megvalósítani a drága szociális beruházásokat,

Egyesülni kellene a szomszédokkal. Volt is róla szó, de annyiban maradt.

— Felszólal a kongresszuson?

— Nem tervezem. Nem félek a felszólalástól, de én inkább figyelni akarok, hogy majd itthon mindent jól elmondhassak, ami a kongresz- szuson történik.

—» Van valamilyen nagyobb terve az életben?

— Igen. Szeretnék további tanulni a gépész szakmában, legalább száktechnikusi szintig. A következő ötéves tervben ezt szeretném a munka, mellett megvalósítani,

MiiYraitÜfc.