Kelet-Magyarország, 1975. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-06 / 55. szám
JO ftfttiET-MAGrTARORSZAÖ 1975. máreíut ft. KlSZ-műszak a buszon Az érettségizők szalagjához hasonlót viseltek vasárnap a nyíregyházi „8” jelzésű autóbuszok kalauzai. A felirat: KISZ-műszak. Idén másodszor, de nem utoljára tartott ilyen műszakot a Volán vállalat KISZ-szervezete — immár négy éve hagyomány ez náluk. Ezen a napon a szolgálatosok szabadnapot kapnak, helyüket az adminisztratív dolgozók foglalják el a kalauzülésekben. A kezdeményezés nem új — ám éppen életképességét jelzi a hagyománnyá válás. Ez is a társadalmi munka egyik formája. Emellett kiválóan alkalmas az .■együtt, és tnégis külön területen dolgozók számára, ’hogy egymás munkáját „élet- közelből” megismerjék ... (tgy) Nyolcvannégy összkomfortos tanácsi bérlakás ünnepélyes kulcsátadását március 6-án, 13 órakor tartják Kisvárdán. Megyénk legnagyobb lakóépületét, egy tízemeletes társasházat vett át Nyíregyházán, a jósavárosi Ungvár sétányon a Váci Mihály Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet. BÁBUK (MTI foto) Verseny — oroszul Hagyomány már, hogy a Nyíregyházi Széchenyi Szak- középiskolában minden évben megrendezik az orosz nyelvi tanulmányi versenyt. Ebben a tanévben is meghir. dették a megye szakközépiskolái között, s ennek eredményeként 20 versenyző jelentkezett a március 5-i vetélkedőre. A. rendezvényen a versenyzők, egyenként adtak számot az orosz nyelvben való jártasságukról, tájékozottságukról, vers- és prózamondásból, illetve a tananyaghoz kapcsolódó orosz nyelvi társalgásból, valamint előre meghatározott témák értelmezéséből, fordításából. A versenyen a résztvevők igen jó felkészültséget mutattak, a földrajzi, technikai és tu. dományos témákban egyaránt. A tanulmányi verseny első helyezettje: Antal Mária, a Nvíregvházi Széchenyi Szak- középiskola negyedikes tanulója lett, ő képviseli majd a megyét az országos rendezvényen. További helyezettek: Moskovics Judit (Kis- várdai Bessenyei Gimnáziu- um és Szakközépiskola), és Pécsi Katalin (Fehérgyarmati Szakközépiskola). A helyezetteket a KISZ és az MSZBT könyvvel és könyv- vásárlási utalványokkal jutalmazta. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szai'-ics-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-003, H-277. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 72 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. __ Telefon: 10—150. Pf.: 25. Felelős kiadó: Mádi Lajos «■erjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest, V . József nádor tér 1.) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215— 68102 pénzforgalmi Jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyben: 10—150 telefonon. (JVIRSEGI NYOMDA Nyíregyháza, Dózsa György u. S. Felelős vezető: Holéczi István KISMAMÁK ÜNNEPLESE. A nemzetközi nőnap alkalmával ötvenkét gyermek gyesen lévő édesanyját — a vállalat dolgozóját — köszöntik a Nyíregyházi Divat Ruházati Vállalatnál március 6-án. Az ünnepségen ajándékokkal lépik meg a kis. mamákat, majd elbeszélget nek veiül. Természet és társadalomtudományi előadássorozat kezdődött február 20-án a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére. Ezen a héten, március 6-án, délután két újabb előadást tartanak a főiskola 3- as számú körelőadójában. „Lézerek, holográfia” címmel dr. Szabó József egyetemi adjunktus és „A pedagógiai optimizmus Makaren- kó munkásságában” címmel dr. Papp János intézeti vezető, főiskolai docens tartanak előadást. Szlovák nyelvű könyvtárak megyénkben A nemzetiségi könyvtár- telepítési program keretében megyénkben Nyíregyháza- Bálint-bokor, Felsősima, Nyír, telek-Jakus-bokor és Nagy- cserkesz könyvtárai megkezdték a szlovák nyelvű irodalom gyűjtését. A könyvtárak munkájához a miskolci II. Rákóczi Ferenc megyei könyvtár, mint nemzetiségi báziskönyvtár nyújt módszertani segítséget. Uj kollégium F ehérgyarmaton Az elmúlt vasárnap ünnepélyes keretek között avatták tel Fehérgyarmaton a huszonegymillió forint költséggel épült középiskolai kollégiumot. Az ünnepségen — ahol megjelentek a megye kollégiumainak igazgatói és delegációi, valamint a helyi párt-, állami és társadalmi szervezeteinek képviselői — Szedlák Richárd, a megyei tanács vb művelődési osztálya középiskolai csoportvezetője mondott beszédet. A 180 személyes új kollégium felépítéséhez - a Petőfi Sándor mezőgazdasági szak- középiskola és a Zalka Máté gimnázium diákjai is jelentős társadalmi munkával járultak hozzá. Az új létesítménnyel összesen 227 diák kapott kollégiumi elhelyezést, s ezzel együtt 528 tanuló részesül különböző kollégiumi diák- szociális ellátásban. Az új kollégiumot Iván Lajos kollégiumi igazgató vette át, s a létesítmény továbbra is Móricz Zsigmond nevét viseli. Késik a film. A MOKEP közli, hogy a Nyugtalan ifjúság című film késik. A meghirdetett programok szerinti március 6-a helyeit csak húszadikán kezdik /vetíteni. •^Disc Jockey-programot tart március 8-án este a mátészalkai városi ifjúsági klub. A „nagy nevek, nagy sikerek” sorozat ez esti főszereplője — zenegépekből — Eric Clapton. Április 4—5: Kétnapos munkaszünet Ebben az évben április 4-e pénteki napra esik. A munkatörvénykönyve végrehajtó rendéletében foglaltak sze. rint ha a munkaszüneti napot a vasárnaptól egy mun kahap választja el, a heti pihenőnapot a közbenső műn- kanapon kell kiadni, és az utolsó munkanapon a vállalatnál szokásos szombati munkaidő-beosztást kell alkalmazni. Ennek megfelelően április 4-ével kapcsolatosan ebben az évben a munkarend a következőképpen alakul: április 3-n, csütörtökön szombati munkaidő-beosztás, április 4-én, pénteken munkaszüneti nap, április 5-én. szombaton heti pihenőnap, április 6-án, vasárnap rendes munkanap lesz. Nem vonatkozik ez a munkarend a megszakítás nélkül üzemelő (folytonos) és a rendeltetése folytán munkaszüneti napokon is működő vállalatnál, illetőleg ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott dolgozókra. (MTI) PROGRAM 1375. ‘március 6, csütörtök LEONORA NAPJA A Nap kél: 6 óta 17 perckor, nyugszik: 17 óra 34 perckor. A Hold kél: 2 óra 29 perckor, nyugszik: 11 óra 26 perckor. Hetvénöt évvel ezelőtt, 1900 március 6-án halt meg — 66 éves korában — Gottlieb Daimler német gépészmérnök, az izzófejes belsőégésű motor feltalálója, az első kétkerekű motorbicikli egyik készítője. Fiatal mérnökként kezdett kísérletezni és 1883-ban W. Máy- bachhal közösen találta fel a gépkocsimotorok alaptípusát, az automobilok hajtására alkalmas gyors járású, izzófejes, belsőégésű motort. 1890-ben autógyárat alapított, amely megkezdte a Mercedes, az első modern gépkocsi gyártását. A négyhengeres, 35 lóerős, óránként 72 kilométeres sebességre képes kocsitípust gyártó vál- Iratból .alakult ki az egyik legnagyobb német gépkocsiipari monopolvállalat, a Daimler- Benz. Az elmúlt évtizedekben a gép- kocsiipar, amely személy- és teliergépkocsikát, valamint autóbuszokat gyárt, f/nagyiparrá, fontos "gazdasági* tényezővé fejlődött* és jellegénél fogva szárítós., más' iparágat - (gépgyártás, gyengeáramú villamosipar, . gumigyártás, speciális üvég,’ kárpitosipar, ■ fctb.) foglalkoztat. Enyhe idő rádió összeállítása í. rész (Ism.) — 12,10: Ravel-művek. — 13,03: Miskolci stúdiónk jelentkezik. — 13,20: Operakórusok. — 14,00: Ifjúsági randevú kettőtől ötig... — 17,00: Belépés nemcsak tornacipőben. — 18,10; Csak fiataloknak! — 19,10: Reklám. — 19,13: Holnap közvetítjük. — 19,40: Uj könyvek. (Ism.) — 19,43: Téli volt-e a téli Balaton? — 19,54: Jó estét, gyerekek! — 20,25: Illés Endre színháza: Az idegen. Színmű két részben. (Ism.) — 22,42: Két Bárdos Lajos-kórusmű. — 23,15: Népdalok, néptáncok. 3. MŰSOR: 18,10: Iskolarádió. — 18,25: Zenei panoráma. — 18,59: Mint oldott kéve. Jelenetek Sárközy György regényéből. (Ism.) — 19,45: A montreaux-i dzsesszfesz- tivál felvételeiből. — 20,18: Charles Münch operafelvételeiből. — 21,09: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. XII. (befejező) rész. (Ism.) — 21,30: Zenekari muzsika. Nyíregyházi rádió 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,17: Tíz perc rock and roll. ~ 10,30: Mezőgazdasági híradó. Plavecz János műsora. — 18,45: Nóták. (Ism.) — 13,35: Magvar irodalom. (Ism.) — 14,30: Énekeljünk együtt. (Ism.) — 14,35: Környezetismeret. (Ism.) — 15,25: Matematika. (Ism.) — 16,25: Kémia. (Ism.) — 16,50: Irány az egyetem! Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. Egyenáram. — 17.30: Hírek. — 17,35: Tízen Túliak Társasága. — IC 25: TE-. LESPORT. — 18,50: Akarni s tenni kell. Riportfilm. — 19,10: Reklámműsor. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: A Thibault család. Magyarul beszélő francia tévéfilmsorozat. III. rész. — 21,35: Telcszubjektív (6). — 22,35: Tv-híradó. 3. 2. MŰSOR: 20,00: Gianni Nazzarowal a Nápolyi-öbölben. (Színes!) Zenés olasz film. (Ism.) — 20,25: Színikxitika. Gogol: A revizor című vígjátékának Nemzeti Színházi előadásról Almási Miklós beszélget. — 20,55: Spanyolország napsütésben. Len- . gyei rövidfilm. — 21.15: Tv-híradó 2. — 21,35: Meghalni április 10-én. (Színes!) Magyarul beszélő svéd rövid játékfilm. Bratislava! tv 9,25: Pártművelődés. — 10,05: Periszkóo a fjordok között. Szovjet film. (Ism-.)'— 16,55: Hírek. — 17,09: Bratislávai esti műsor. — 17,15: Lányok, fiúk magazinja. — 18.00: Tv-magazin. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Ami nyugtalanít. — 20 15: Az utolsó hangverseny. — 21,25: Tv-híradó. — 21,55: A rossz víz megfékezése. Várható időjárás ma estig: keleten is megnövekvő felhőzet, legfeljebb a déli országrészben néhány helyen kisebb esővel. Mérsékelt, időnként megélénkülő déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. Kossuth rádió 8,22: Reiner Frigyes vezényli a chicagói szimfonikus zenekart. — 9,00: A fogyasztás két világa. V. rész. — 9,25: Magyar tájak dalaiból. — 10,05: Iskolarádió.- — 10,30: Beethoven-művek. — 11,14: Gondolat. — 12,35: Melódiakoktél. — 14,05: Világirodalmi kiadványokról beszél Gé- her István. — 14,20: XX. századi zongoramuzsika. — 14,33: Uj lemezeinkből. — 14,52: Balázs Árpád—Szilágyi György: A harcot vállalni kell — kantáta. 15,10: Az élő népdal. — 15,20: Gyurkovics Mária énekel. — 15,40: Élni, ember módra. — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16,05: Kozák Gábor József népi zenekara játszik. M. Nagy Miklós nótákat énekel. — 16,30: A közoktatás fóruma. — 17,05: Mozart: g-rnqll szimfónia. — 17>23: Hallt atja- a -hallgató? — 17,4«: Beleljünk" Lis£t.Ferencről.; — 18,13: Michelangelo, a reneszánsz sokoldalú óriása I. rész. — 18,48: Miért igen, miért nem? — 19,30: Kritikusok fóruma. — 19,40: Kapcsoljuk a csepeli munkásotthont. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. — Közben: Kb. 20,20: Népballadák. (Ism.) — Kb. 21.25: Adottságok, lehetőségek. — Kb. 21,45: Verbunkos muzsika. — Kb. 22,15: Sporthírek. — 22,20: A frontvárosok frontjai, ónody György útijegyzete, n. rész. — 22,30: Slágermúzeum. — 23,10: Peter Grimes. Részletek Britten operájából. — 0,10: A budapesti rézfúvósegyüttes Melchior Franck-müveket játszik. Petőfi rádió 8,05: Mágnás Miska. Részletek Szirmai Albert—Gábor Andor operettjéből. — 9,03: Magyar előadóművészek Haydn-f el vételeiből. — 9,40: Orvos az Iskolában. —* 10,00: A zene hullámhosszán. — 12,00: Hangszerrégiségek Vietnam földjén. A VDKTelevízió MAI téveajanlatunk: 21,35: Teleszubjektív A havonta a késő esti órákban jelentkező műsor ezúttal is sok érdekességet ígér. Most is megőrzik az előző adások gondolat- és vitaébresztó szellemét. Az egyik riport az Építsünk klubot, de hogyan? címet viseli. Az óbudai hajógyár és a vésztői ifjúsági klub építését, alapítását hasonlítja össze — bemutatva, hogy a vésztőiek lelkesedése, ötletessége sok mindent pótol, olykor még az anyagiakat is. A Teleszubjektív szerkesztői utánajártak annak is, hogy mi valósult meg a fiatalok tavaly április 4-i felajánlásaiból. S a társadalmi összefogás sok jó példáját találták Budapest több kerületében. Építettek KRESZ-parkot, sportpályát, óvodát, végeztek társadalmi munkát lakótelepeken, parkokban. Megismerkedhetünk egy különleges tehetségű fiatal emberrel, aki érettségi nélkül került a műszaki egyetemre, amelynekma egyik lég jobb hallgatója. Népdal, mese feldolgozás a lényege Toícsvayék műsorának. Ä' népszerű T*ölcs- vay-együttes Kokasdon gyűjtött népi motívumokat az Égigérő fa című zenés, fotós, játékos összeállításához Találkozunk egy távoli földrész baloldali ifjúsági szervezetének tagjaival — a hazánkban járt ausztrál ifjúsági delegációval készített interjú során. S még jó néhány friss, aktuális, az adás napján készülő riportot is láthatunk a Teleszubjektív mai műsorában. 8.05: Iskolatévé: Magyar Irodalom (Alt. isk. 6. oszt.) Kuckó király. — 9,00: Énekeliünk együtt. Cipósütés. — 9,05: Környezetismeret. (Alt. isk. 4. oszt.) Takarmánynövények. — 9,55: Matematika. (Alt. isk. 6. oszt.) Ebből következik, hogy... (Következtetési feladatok a törtekkel kaocsolatban.) — 11,05: Kémia. (Alt. isk. 8. oszt.) A mészkő — 11,30: Cimbora. Román tv 16,35: Autósoknak. — 17,10: Gyermekfilm. — 17,35: Zenei figyelő. — 18,00: Prahova megye életéből. — 18 20: A legkisebbeknek. — 18,30: Tv-híradó. — 19,35: Táncalbum. — 20,25: Gól. Cristian Tzopescu sportműsora. Moziműsor KRÚDY MOZI: ORPHEUSZ AZ ALVILÁGBAN NDK-film E. k.: fél 4, háromnegyed 8 és 8 óra BEKE MOZI: BETYÁROK Román film E. k.: 4, 6 és 8 óra GORKIJ MOZI: KÖZELHARC FÉRFLAK ES NŐK KÖZÖTT Amerikai film E. k.: 4, 6 és 8 óra MÓRICZ ZSIGMOND MOZI: W'W* a, ‘ » mA DIKTATOR Amerikai film E. k.: fél 5 óra KIS VÁRD AI MOZI: A DUNAI HAJÓS MÁTÉSZALKAI MOZI: BEKÖTÖTT SZEMMEL NYÍRBÁTORI MOZI: VÁLTSÁGDÍJ EGY HALOTTÉRT SZÍNHÁZMŰSOR Csokonai Színház: VIHAR 6-án 15,30 Blaha-b. és 19,30 József A.-b. I I A #5 Jelenti! Gépkocsitűz, gyermekjáték Március 3-án délelőtt Nyfrpazonyban, a Zöld Mező Tsz központi majorjában kigyulladt az SC 54—83 forgalmi rendszámú IFA tehergépkocsi vezetőfülkéje. Ülések, vezetékek, különféle szerelvények semmisültek meg. Á tűz oka: benzinnel tisztították a motort, nem áramtalaní- tották, s egy elektromos zárlat következtében a benzin meggyulladt. A tüzet a gépkocsivezető és a tsz dolgozói oltották el kézi tűzoltókészülékkel. Az oltás közben Szabó István gépkocsivezető a kezén és az arcán első és másodfokú égési sérüléseket szenvedett. Március 4-én V. L. papos! lakos udvarán meggyulladt egy szalmakazal, és elégett belőle mintegy két mázsa szalma. A kár jelentéktelen, az eset mégis figyelmeztető: a tüzet ugyanis egy ötéves kisfiú okozta a konyhaszekrényen hagyott gyufával. A mátészalkai állami tűzoltók és a helyi lakosok akadályozták meg a nagyobb kár keletkezését. Az együttélő nemzedékek gondjai címmel március 7- én este félhétkor tart előadást Bory Zsolt író a ke- mecsei községi szakmaközi bizottság tagjainak a községi ifjúsági házban. A téma középpontjában népesedéspolitikánk áll. Az író kérdésekre is válaszoL „Tovább szilárdul a törvényesség” címmel szerdai lapunkban tudósítottunk a megyei főügyészség sajtótájékoztatójáról. Az írás három része helyesen a következőképpen értendő: „Kedvezőtlen, hogy az élet elleni bűncselekményeknél 140 százalékkal emelkedett a befejezett emberölések száma. Kedvező viszont, hogy 46 százalékkal csökkent az emberölési kísérletek száma.” Továbbá: „...még mindig széles körben él a jog- alkalmazók körében — s ide kell érteni a gazdasági vezetőket is —, hogy sok olyan jogszabály van, amit nem lehet végrehajtani.” Végül: „Példaként említette a főügyész, hogy 1974-ben az összes társadalmi tulajdon és magántulajdon sérelmére elkövetett bűncselekmények nem okoztak annyi kárt, mint egyetlen — jelenleg bűnvádi eljárás alatt lévő — termelőszövetkezet vezetői.” MEGJELENT AZ ÜJ KRESZ. A Magyar Közlöny március 5-én megjelent 7. száma teljes terjedelmében, 32 oldal terjedelemben, színes ábrákkal közli a közlekedés és postaügyi miniszter, valamint a belügyminiszter 1/1975 KPM—BM számú együttes rendeletét a közúti közlekedés szabályairól. Kapható az újságárusoknál. Hírszerkesztő: Tóth Árpád Műszaki konferencia Március 5-én tartották meri az elmúlt évi munkát értékelő műszaki konferenciát a Szabolcs-Szatmár megyei Víz. és Csatornamű Vállalatnál. A vállalat a tervezett feladatokat jelentősen túlteljesítette, legdinamikusabban a szolgáltatás fejlődött. A műszaki konferencián 2.1 brigádot jelöltek a szocialista címre. Az ez évi feladatok között továbbra is a szolgáltatási tevékenység fokozása szerepel, többek között nagy gondot fordítanak a strandolj környékének szépítésére — írja levelében Jávor Ágnes. HÍ hegesztők. A Gépipari Tudományos Egyesület megyei csoportja ez év március 17-én 14 órára várja azokat a dolgozókat, akik — akár önszántukból, akár gazdasági egységük kívánságára —, részt kívánnak venni a» egyesület által szervezett hegesztői tanfolyamon. A március 17-i 14 órakor kezdődő tanfolyameligazító megbeszélés színhelye a MTESZ nyíregyházi, Víz utcai székházénak nagyterme lesz. ^«iyarorszäg