Kelet-Magyarország, 1975. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-04 / 53. szám

foW. márehi* 1. **LET-MAttYA1töRSZÄe § =#■ zocialista eakmunkásképzésünk „A TANONCÜGY MÉG MINDIG ötöd-hatodrangúan ke­it kérdése közéletünknek. Sem a tononcok nagy száma, n e számottevő ifjúsági tömeg művelődésbeni elmaradott­ja, se szociális helyzetének rendezetlensége, se testi gondo­sának égető szüksége... nem tudta eddig megértetni nem- ti társadalmunkkal a tanoncügy rendkívüli fontosságát.” Ezek a mondatok egy 1944-ben megjelent könyvből va­ri a könyv címe: „A magyar iparosnevelés időszerű kér- sei” és — magyarázatként még csak annyit — az ellenző­nek éppen nem mondható Baross Szövetség Gyáripari Cso- rtjának kiadványa volt. Az idézetből az is kiderül, hogy mi lt a mai szakmunkásképzés öröksége a háború előtti évekből, gy honnan kellett kezdeni — pontosabban újrakezdeni — nek ae iskolatípusnak a megteremtését, a szakmunkáskép- snek, mint oktatási formánalj a létrehozását. A fordulópont — és innen számíthatjuk a szocialista akmunkásképzés történetét — az 1949. évi IV. tövénycikk >lt, az iparos- és kereskedőtanulók képzéséről. Ezt köve- en gyors ütemben indult meg a munka, hogy megteremt- k a szakmunkásképzés személyi és tárgyi feltételeit. 1950- :n megalakult a Műszaki Tanárképző Főiskola és innen ke­litek ki a szakmunkásképző intézetek pedagógusai. Egy- ásután épültek az új tantermek, tanműhelyek, kollégiumok és i53 végére az oktatás tárgyi feltételei lényegében elérték ; akkor kívánatos színvonalat. TÚLZÁS LENNE PERSZE AZT mondani, hogy minden bátlanul ment, hogy a szakmunkásképzés vargabetűk nél- il, töretlenül fejlődött. Eleinte gyakran változott a képzési ő: hol három év volt, hol csak két év. A pedagógiai mun- ä, az oktatás tartalmi színvonala sem volt mindig tökéle- ts, sőt: alkalmanként az átgondolatlan kapkodás jelei is ^bukkantak. A legnagyobb gond az volt, hogy a szakmunkásképzés — únden fejlődés, minden korszerűsítés ellenére is — megma- idt „zsákutca” jellegű oktatásnak, vagyis: a szakmunkás- épző iskola bizonyítványával gyakorlatilag lehetetlen volt magasabb fokú továbbtanulás, mert a szakmunkásképzés égeredményben nem volt az általános oktatási rendszer serves része. Ezen változtatott az 1969. évi VI. törvény, mikor kimondta, hogy „a szakmunkásképző iskola közép- Dkú oktatási intézmény”, amely továbbtanulásra jogosító is- olai végzettséget is nyújt. AZ ŰJ HELYZET persze új követelményeket támasz­ait: nagyobb figyelmet kellett fordítani az általános mű- eltséget adó tantárgyak oktatására, s ugyanakkor észre kel­eti venni, hogy a gazdaságnak egyre inkább_ az univerzális udású szakmunkásokra van szüksége. E kettős .követelmény aelégítése érdekében született meg a szakmunkásképzés ál­alános reformjának terve, amely egyrészt — a modern gaz- laság követelményeinek megfelelően — átrendezte a tanít­tató szakmák listáját, elhagyva a feleslegeseket, összevonva i rokonszakmákat és kibővítve néhány új szakmával. Más- ászt: lényeges módosításokkal emelték az oktatás tartalmi sín vonalát, hogy a szakmunkásképzőkből kikerült fiatalok — ha tovább akarnak tanulni — lehetőleg ne legyenek lé­nyegesen hátrányosabb helyzetben, mint a hagyományos kö- íépiskolákban tanuló társaik. Ezekkel az intézkedésekkel párhuzamosan — mintegy azok feltételeként — tovább javultak a tárgyi feltételek, to­vább korszerűsítették a technikai felszerelést. A jelenlegi tervidőszakban 450 tanterem, több mint 7400 kollégiumi fé­rőhely és körülbelül 3100 tanműhelyi munkahely épül. S mert az állami költségvetésből nem lehet fedezni ezt a nagy­arányú építkezést, létrehozták a vállalatok által befizetendő szakmunkásképzési alapot, amely évenként 250—300 millió forinttal szolgálja a vállalatoknál történő szakmunkásképzés fejlesztését. AZ EDDIG VÉGZETT MUNKA értékének — és a szak­munkásképzés mai rangjának — egyik mércéje, hogy a fel­sőfokú oktatási intézmények egyre több magas képzettségű pedagógust adnak a szakmunkásképző intézetek számára, s hogy a pedagógusok körében sem „büntetőhelyként” tartják már számon a szakmunkásképzőket. Sőt: azt kell mondani, hogy a szakiskolában tanító pedagógusok anyagi megbecsü­lése általában, munkafeltételeik pedig többnyre lényegesen jobbak, mint a más iskolákban tanító kollégáiké. A rövid és csak vázlatos áttekintésből is következik, hogy mindazok, akik a szocialista szakmunkásképzés megteremté­sén és szüntelen korszerűsítésén fáradoztak, jó érzéssel ünne­pelhetik a negyedszázados évfordulót. További tennivalói­kat ők tudják a legjobban. S ezek közül talán a legfonto­sabb: az oktatás eszközeivel, módszereivel, lehetőségeivel is hozzájárulni, hogy a szakmunkás pálya a jelenleginél is na­gyobb társadalmi megbecsülésnek örvendjen. V. Cs. Két fiatalember útja Vasasok ajánlották... Nem volt irigykedő, rossz­indulatú a megjegyzés — „ök a sztárok” — a srácok részéről, akik mondták, mi­után megtudták, hogy a két lakatossal, Vészeli Pistával és Hegedűs Pistával be­szélgettem. Sőt, még büsz­kék is voltak e két fiatal emberre. Közülük valók, igazán húznak, rászolgálnak az elismerésre. Egyivású vasas-lakatos ifik. Vészeli 46-os, Hegedűs 45-ös születésű. S még ab­ban is megegyeznek, hogy egyidőben kezdték a szak­mát, egy helyen voltak ta­nulók, egyszerre szabadul­tak, mindketten közepesen, s alig egy hónap különb­séggel vették fel őket a pártba a múlt év augusztus­szeptemberében. Minden perc drága Olajos ruhában, de ko­moly tekintettel ülnek mel­lettem, egy időre kibillen­tettem őket a munkából, s ezért elnézést kérek. Mert munka, az van bőven, s ha azt is számítom, hogy mind* ketten brigádvezetői posz­tig avandzsáltak ilyen fia­talon, akkor bizony min­den perc drága, bizonyíta­ni kell. Különösen most. Szabadulás 1963. Vészeli: — Mivel vasszerkezetei lakatos a szakmánk, én egy kis daruhidat készítettem. Ez volt az iskolai munkám, a szakmunkásvizsgára pe­dig rajzról egy vasszerkezeti állványt ötödmagammal. Hegedűs: — Nekem szintén egy vas- szerkezeti tárgy volt a vizs­gamunkám, lépcsőfeljáróval, pihenővel készítettem eL Ketten: — Nem voltunk kiválóak, kiugróak. Azóta csaknem tizenkét esztendő telt el. Bizonyítot­tak. 1 Vészeli: — Két évig abban a bri­gádban dolgoztam, amelyik­ben szabadultam. Ott, azok között, akik tanítottak. Ak­kor bizony még gyakorlat­lan voltam. Jó iskola volt. Szakmában például le a kalappal Budaházi szaki előtt. Főleg a rajzismeretre tanított. Enélkül jó lakatos nem élhet meg. Rafinált do­log, az biztos! Volt a brigá­dunkban egy alacsony sza­ki,' Varga Sanyi bácsi. Tő­le meg a hegesztést tanul­tam meg. Ebből is vizs­gáztam később a 'honvéd­ségnél. „Visszahúzott a szífcm...4* Vészeli Pista, amikor ta­nulónak szerződött, tagja lett a KISZ-nek is, s mikor a honvédségtől vissza ke­rült a gyárba, Pestre küld­ték, ismerkedni az új ter­mék gyártásával, ellesni a fogásokat. S bizony, úgy alakult a helyzet, hogy ko­rán a vízbe dobták, meós lett. Alig volt 21 esztendős. Nem volt könnyű, új ter­mék, egyedül ellenőrzött, kezdő volt, s magára utalva végezte. Volt időszak, ami­kor fél évig reggel 6—2-ig meózott, aztán folytatta es­te 6—8 között, mivel más nem volt. De emellett a rajzokat állandóan böngész­te, forgatta, nem akart ki­esni a gyakorlatból. Tudta, hogy egyszer úgy is vissza­kerül a pádhoz, mert iga­zán ott érezte jól magát. Dolgozott a KISZ-ben veze­tőségi tagként, sportfelelős­ként. Megnősült, már 2 gyer­mek apja, s a HAFE segít­sége révén jutott szövetke­zeti lakáshoz. — Három esztendeig meós- kodtam. Visszahúzott a szí­vem a munkaasztalhoz. Job­ban szeretem csinálni, amit mások látnak, ellen­őriznek. Visszakértem ma­gam lakatosnak. Csurka Miklós keze alatt tanult, fejlődött, most is hoz­zá került. Jól ismerte a fiút, az ügyeskezű lakatost. ö kérdezte meg nem vállalná- e el a brigád vezetését? El­öntötte egy pillanatra a me­legség. Hirtelen nem is vá­laszolt, gondolkodási időt kért. Tudta, csaknem ha­sonló korú 20—22 éves fia­talokat kell irányítania. El­vállalta, de három hónap próbaidőt kért, ha nem si­kerül -visszavonul. Bizonyí­tani akart. És így lett bri­gádvezető. 1973-ban már el­nyerték a zöldkoszorús cí­met, s nagyon reménykedik, mert a múlt év részükre jól sikerült. — Nem tudom, hogy mi-^ lyen fokozat lesz, de bízom benne, hogy előbbre jutott a brigád — mondja. És amikor Hegedűs Pista életsorsa után érdeklődöm, mosolyog — Szinte egy az egyben hasonló mint a Pistié. Egy­formán fejlődtünk. Csak annyi a különbség, hogy ugyanazt én a Lipai Pál brigádban csináltam végig. Engem meg ott neveltek. Párttagok, pártonkívüliek. Én meg a Holló Ferenctől tanultam meg a hegesztést, mert nem igazi lakatos az, aki nem tud hegeszteni is. És Hegedűs Pista is hon­véd lett,. leszerelt, Pest, át­képzés, s 5. éve brigádvezető a HAFE-ban. Keze alatt most 12-en dolgoznak. — No én nem dicsekedhe­tett» olyan' szép eredmények­kel, mint Vészeli Pista. A Zalka brigád, tudjuk, kivá­lóan dolgozik, teljesített. A mi Vasvári Pál brigádunk még nem ért el fokozatot. Ennek oka van. Volt a bri­gádunkban két testvér, akik mögöttünk, tudtunk nélkül szekrényeket „törtek” fel, hozzányúltak mások érté­keihez. Nekünk kezdetben nem volt tapasztalatunk, mit tegyünk. Segítségért for­dultunk a főművezetőhöz. Ö meg azt mondta, hagyjuk, majd l»sz velük valami. S bizony, amikor év végén beszámoltunk a dolgokról, már csak akkor döntöttünk kizárásukról. így aztán el­úszott a szocialista cím. S, hogyan jutott e két fia­tal közel a párthoz? E kol­lektívák segítségével. Egyi­kük mondta: „örültem, hogy foglalkoztak velem az idő­sebb párttagok.” Nálam más volt a helyzet. Én egy régi párttaggal kerültem kapcsolatba. Barátok let­tünk. ö foglalkozott velem. Veszelit ő készítette elő. Mi­előtt párttag lett volna kér­te felvételét a marxista—le­ninista esti középiskolába. Most a II. félévet végzi. Hegedűs Pistának egy má­sik lakatos, Simon Mihály volt az ajánlója. S mindket­tőjüknek a KISZ-szervezet. Az elhatározás A két lakatost, a két Pis­tát, vasasok ajánlották. Olya­nok, akik velük együtt él- nek-dolgoznak évek óta. Ve­szelit azóta már pártcso­portvezetőnek is megválasz­tották. Ez a pártmegbízatá­sa. Még csak most ismerke­dik vele. Hegedűsnél még csak most alakul, milyen pártmunkát végezzen. Nagy a két fiú elhatározá­sa. Jelentkeznek az idén a Kossuth Szakközépiskolába. Érettségizni szeretnének. És csak természetes, hogy laka­Meghívó ajánlva Meghívókat kézbesített a posta a napokban a ti« szalöki gazdasági szervek és intézmények vezetőinek, de jutott az ajánlott meghí­vókból Nyíregyházára és Debrecenbe is. A meghí­vottak csaknem teljes számban megjelentek, hogy megvitassák az 1971- ben végzett társadalmi munka eredményeit, s döntsenek az ez évi felada­tokról. Dr. Borivó László tanácselnök szólt a válla­lások teljesítéséről, s ez az öröm és büszkeség jo­gos is volt, mert a végzett munka értéke — beleértve a felhasznált anyag érte két is — 5 millió 824 C '.er forintot tett ki, ami több a tanács évi fejlesztési alap­jánál. Tiszalök évek óta megle­vő legnagyobb gondja az úthálózat. Szaporodnak a távolsági, helyi és üzemi autóbuszjáratok, rohamo­san nő a magángépkocsi- tulajdonosok száma. Az útépítés azonban köz­ismerten drága mulatság, a tanács pénzének pedig ezer helye van. Uj négy- tantermes iskola épül tor­nateremmel, a lakosság korszerű ABC-áruházra is igényt tart, de sorolhat« nánk a teendőket * órákon át. És itt segíthet, és segít is a társadalmi összefogó s. Az idei, mintegy másfél kilométer hosszúságú út megépítéséhez több mint ötezer tonna kőre van szükség. Ebből a hatalmas mennyiségből — a műit év gyakorlatának megfelelően — közel háromezer tonnát társadalmi munkában szál­lítanak le a járművekkel rendelkező vállalatok, üze­mek. S hogy egy község nem­csak anyagiakban gyara­podhat, azt mindennél job­ban bizonyítja a szocialista brigádok vállalása. A 92 szocialista brigád közel ezernégyszáz tagja a társa­dalmi munka fő motorja. Tagjait ott látjuk a parkok gondozásánál és a játszó­tér építésénél egyaránt. A MÉK-kirendeltségen mind­össze öten dolgoznak. a brigádvezető mégis kérte, hogy velük is kössön a ta­nács együttműködési meg­állapodást. tos szakon. Farkas Kálmán Munkában a VOR nyíregyházi gyárának zakóvasaló szalaga. (Elek Emil felvétele) Együtt a forradalomban Részlet Károlyi Mihályné könyvéből k nép most a forrada- **' löm útjára lépett P\ kormány helyét a Nemzeti Tanács foglalta el, amelynek Károlyi lett az elnöke, és amelyhez most sok hivata­los szerv fordul utasítá­sokért Nap mint nap hatalmas éljenző tömeg gyűlt össze a házunk előtt A foriadalma- kat ügy látszik mindig fia­tal emberek indítják el. Ok- tóben 25-én egy diákcsoport ismét magyar zászlót kért, és miután megkapták, a Himnuszt énekelve vonultak tovább. Néhány óra múlva visszajöttek — magukkal hozva a sebesültjeiket. A fő­hercegi palota előtti tünte­tésüket. amelynek során Mi­hály kinevezését követel­ték. lovas rendőrök oszlat- szét Kétségbeejtő és dühítő volt figyelni, hogy az ural­kodó osztály teljes vaksága és megátalkodottsága miatt hogyan rohanunk fejjel a falnak, a végső katasztró­fába- Ez az osztály még mindig nem volt hajlandó bevallani a vereségét... A parlamenti képviselettel nem rendelkező szociálde­mokraták és radkálisok be­léptek a Tanácsba. Ha a ve­zetők nem alakítják meg idejében azt a forradalmi testületet, az ország káosz prédájává lett volna, mert a kormánynak mór senki sem engedelmeskedett. Mihály örömmel dolgozott együtt a szociáldemokratákkal — ab­ban az időben ők képvisel­ték egyedül á munkásságot —. kiváltképpen pedig Kun- fi Zsigmonddal, akiben megbízott, és akinek értelmi képességeit igen nagyra be­csülte. Igazi forradalomra akkor kerül sor, amikor az ural­kodó osztálynak már nincs meg a kormányzásra az er­kölcsi vagy fizikai lehetősé­ge, s más osztály lép a he­lyébe. A mi októberi forra­dalmunk, jóllehet polgári­nak indult, de népi forrada­lom volt, annak minden jellegzetes tulajdonságával. Még a királynak is szá­molnia kellett a valóságos erőviszonyokkal, és bár több oldalról figyelmeztették, hogy Mihály programja ve­szedelmes, és hogy radikális reformokra kerül majd sor, mégis elhatározta, hogy őt nevezi ki miniszterelnök­nek. Károly király határo­zatlan volt, és annak volt rá a legnagyobb befolyása, aki­vel utoljára beszélt. Most hirtelen-váratlan Mihály ki­nevezése mellett döntött — valószínűleg azért, mert at­tól tartott, hogy ellenkező esetben kitör a forradalom. De alig valamivel később megváltoztatta elhatározá­sát, de Mihályt erről nem értesítette, és tanácsadóinak engedve Becsbe citálta, hogy ne lehessen jelen azon a budapesti tomeggyűlésen, amelynek már az időpontját is kitűzték. Azoknak a na­poknak az eseményei eléggé közismertek, s én itt csak a magam személyes tapaszta­latairól beszélek. Már éppen indultam vol­na Mihály elé a pályaud­varra — érkezésének idő­pontját az esti lapokból tud­tam meg —, amikor beállí­tott hozzánk Sigray Antal azzal, hogy elkísér, mert ve­szedelmes egyedül beleke­rülnöm a háborgó tömegbe. A tömeg olyan sűrű volt, hogy nem tudtunk áttörni rajta. Kiabálták felém, hogy „kisasszony szálljon ki, jobb gyalog menni, kifordítjuk a kocsiból, ma ne járjon senki kocsin. Le a hadseregszállí­tókkal!” Egy katona a Ber­lini tér sarkán mellém ug­rott a kocsiba, és azt ma­gyarázta, hogy a király be­csapta Károlyit. Ez a töme­gek spontán felháborodása volt...’ Itt egy egész nép, az utca népe lázadt fel a hábo­rú esztelen továbbvitele el­len, és követelte saját je­löltjét, Károlyi Mihályt. A hangulat izzó és robbanásig feszült volt. — Ez már a forradalom — dörmögte Sigray. A bakon álltam, a kocsis mellett, úgyhogy elláttam a tömeg feje fölött. Most meg­pillantottam Mihályt: át­kapaszkodett a pályaudvar kerítésén, hogy elkerülje a beözönlő tömeget. Azután eltűnt előlem— a tömeg felfedezte; kocsijából kifog­ták a lovakat, s az emberek maguk húzták a kocsit. Majd ismét feltűnt: ké­nyelmetlen pózban lebe­gett a tömeg fölött, az iz­mos váltakon. Később hallottam, hogy József főherceg, aki Mi­hállyal együtt jött Becsből, és akit előzőleg Homo Re- gius-nak nevezett ki a ki­rály, még a végállomás előtt kiszállt a vonatból, mert at­tól félt, hogy a tömeg meg­lincseli. Mihály végül szerencsé­sen megérkezett pártjának klubjába. Az ablakból be­szélt a tömeghez. Hívei —. Batthyány, Lovászy, Jász! és a többiek —- igyekeztek csitítani a népet, amelyben forrt a düh Károly király „árulása” miatt. — Ha a király nem ne­vezte ki, majd mi kinevez- zükj

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents