Kelet-Magyarország, 1975. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-18 / 65. szám

-fü*, »fest» «r 9 Hz MSZMP Központi Bizottságának beszámolója Kádár János elvtárs előadói beszéde- ' A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának beszámolóját Kádár Já­nos, a Központi Bizottság első titkára ismer­tette. A beszámoló rámutat: — Pártunk a szervezeti szabályzat elő­írásainak, a pártélet normáinak megfelelően készült fel a kongresszusra. A Központi Bi­zottság kidolgozta, vitára bocsátotta kong­resszusi irányelveit, a szervezeti szabályzat módosítására tett javaslatot; elkészítette, nyilvánosságra hozta a párt új programnyi­latkozatának tervezetét. — A Központi Bizottság jelentheti a XI. kongresszusnak, hogy a párt a beszámolási időszakban, a X. kongresszus határozatainak végrehajtásán dolgozva egész tevékenységé­ben híven követte a kongresszuson kijelölt politikai irányvonalat A legutóbbi négy év alatt végzett munka eredményeként orszá­gunkban lendületesen, és magasabb szinten folytatódott a szocialista társadalom építése, erősebb lett rendszerünk, hazánk, a Magyar Népköztársaság. — Megállapíthatjuk, hogy pártunk XI. kongresszusa megfelelő politikai helyzetben kezdi meg és végzi munkáját. A Központi Bi­zottság abban a mély meggyőződésben, hogy a párttagság és a pártonkívüliek millióinak óhajával összhangban teszi, mindenekelőtt azt kéri a kongresszustól, hogy erősítse meg pár­tunknak a gyakorlatban bevált, eddig is kö­vetett fő irányvonalát mind a bel- és külpo­litikában, mind a gazdasági és kulturális épí­tő munkában, mind az életszínvonal-politika, ban. Erősödött társadalmunk szocialista jellege A társadalom alapkérdéseiről szólva a beszámoló aláhúzza: — A Magyar Népköztársaság társadal­mának szocialista jellege az utóbbi négy év­ben minden tekintetben tovább erősödött. Ál­lamunk, amely osztálytartalmát tekintve pro­letárdiktatúra, s amelynek legfőbb politikai alapja a munkás-paraszt szövetség, a beszá­molási időszakban rendeltetésének megfele­lően működött. A munkásosztály a hatalom gyakorlásába bevonta a termelőszövetkezeti parasztságnak, az értelmiségnek, a szocializ­mus építésén dolgozó legszélesebb tömegek­nek a képviselőit. Hazánkban ezáltal az egész dolgozó nép hatalma valósul meg. A X. kong­resszus határozatai végrehajtásának eredmé­nyeként a beszámolási időszakban az állam­élet, az állami munka jelentősen fejlődött. — Az_ országgyűlés, mint a népszuvere­nitás legfőbb szerve, széles körű törvényhozó munkát végzett. A beszámolási időszakban megalkotott törvények közül kiemelkedik az, amely módosította népköztársaságunk alkot­mányát, s népünk eddigi munkáiénak, har­cának eredményeként kimondhatta: a Ma­gyar Népköztársaság szocialista állam, a mun­kásosztály marxista—leninista pártja a társa­dalom vezető ereje. — A szocialista demokrácia fejlesztésé­nek útján nagy lépésnek tekinthetjük, hogy- az egységes államszervezet- részeként erősö­dött a tanácsok népképviseleti, önkormányza­ti és államigazgatási jellege és- funkciója. A. tanácsok mindinkább területük felelős gazdái, és össztársadalmi feladataink megoldásában is hatékonyan vesznek részt. — Népköztársaságunk kormánya, amely központi szerepet tölt be az állami szervek irányításában, a X. kongresszust követően részletes munkaprogram alapján segítette a kongresszus határozatainak végrehajtását! — Hazánkban népi államunkat, népünk szocialista vívmányait, minden állampolgá­runkat védelmező törvényes rend van, érvé­nyesült és az utóbbi négy évben tovább szi­lárdult a szocialista törvényesség. Utalt a beszámoló a programnyilatkozat elvi állásfoglalására: a szocialista államra, annak erősítésére, munkájának tökéletesíté­sére mindaddig szükség van, amíg az impe­rialista hatalmak veszélyeztetik a békét, amíg a külső és belső reakciós erők zavartkeltő kí­sérletei akadályozhatják a szocializmus épí­tését. Az ország belső viszonyai is mindaddig szükségessé teszik az állam létét, az állami élet fejlesztését, amíg a gazdasági és kultu­rális , építés alapvető feladatai csak az állam irányító és szervező tevékenységével oldha­tók meg. — Társadalmunk további fejlődése során, az osztályok közötti különbségek csökkenésé­vel, a fejlett szocialista társadalom megte- remtésével a proletárdiktatúra állama foko­zatosan átalakul az egész nép szocialista álla­mává, amelynek vezető ereje továbbra is a munkásosztály marad. A fejlett szocialista társadalomban létrejönnek és fejlődnek a kommunista társadalmi önkormányzat ele­mei. — A szocialista demokrácia fejlesztésé­ben, annak minden fő területén — az állami élet, a tanácsi, az üzemi és a szövetkezeti de­mokrácia fejlesztésében — egyaránt érzékel­hető mértékben előbbre jutottunk. Az állam­polgárok, a dolgozók mind nagyobb számban és mértékben szólhatnak bele közvetlenül is az országos politika, a lakóterület, illetve az üzem, a szövetkezet ügyeinek eldöntésébe. Szocialista törekvéseinknek, rendszerünk po­litikai alapjainak erősítése azt igényli, nogy a párt és minden szervezete a jövőben is nagj figyelmet fordítson a szocialista demokrácia további kibontakoztatására a társadalom éle­dtének minden területén. _ A szocialista demokrácia erősítésén belül most előtérben álló feladat az üzemi, a munkahelyi demokrácia fejlesztése. A ta­pasztalatok azt bizonyítják, hogy ha erősö­dik az üzemi demokrácia, ha a dolgozóknak nagyobb a beleszólási lehetőségük a vállalati gazdálkodásba, a helyi és a közügyekbe, ez fokozza aktivitásukat, szélesíti látókörüket és növeli felelősségtudatukat. Az üzemi demok­rácia alapintézményei és letéteményesei a gyárakban, a vállalatokban, az állami gazda­ságokban tevékenykedő; párt-, szakszervezeti és KISZ-szervezetek, a termelési tanácskozá­sok és a dolgozók más fórumai. — Az üzemi demokrácia továbbfejleszté­se a legközelebbi években elsősorban a már meglévő demokratikus fórumok még hatéko­nyabb munkájától, még jobb működésétől függ. Segíteni kell mindezeknek a fórumok­nak a további fejlődését. Először azzal, hogy növeljük a pártszervezetek jogkörét az üzemi, a vállalati szintű feladatok összehangolásá­ban, a vállalatok éves és ötéves terveinek kialakításában és jóváhagyásában. Másodszor azzal, hogy általánossá tesszük a munkások, a fizikai dolgozók bevonását a vezetés fontos szerveinek, az igazgatói tanácsoknak és a vál­lalati felügyelő bizottságoknak a munkájába Harmadszor az üzemek állami vezetői a gaz­dasági vezetés színvonalának emelésével, a vállalatok belső szervezetének korszerűsítésé­vel, a vállalat ügyeiről, problémáiról a dol­gozóknak adott rendszeres és jó tájékoztatás­sal segíthetik és segítsék a demokrácia tény­leges érvényesülését. — Az állami élet, a tanácsok, az üzemek, a szövetkezetek demokratikus intézményei­nek továbbfejlesztésével a szocialista demok­rácia általános kibontakoztatásával közelebb jutunk annak a lenini követelménynek a megvalósulásához, hogy az állampolgárok többsége váljék a hatalom gyakorlásának és a közügyek intézésének részesévé. Ez a mun­káshatalom, a szocialista állam erősítésének és fejlesztésének elsőrendű követelménye, pártunk politikai programjának fontos "része. • A tulajdonviszonyok alakulásáról szólva a beszámoló kiemelte: —- A Magyar Népköztársaságban a szo­cialista tulajdonnak, a szocialista termelési viszonyoknak ma uralkodó helyzetük van. Az állami és a szövetkezeti vállalatokban, üze­mekben, intézményekben dolgozik a foglal­koztatottaknak 95 százaléka, itt termelik meg a nemzeti jövedelemnek több mint 93 száza­lékát. Állami tulaidonban van a termelési eszközök döntő többsége, s ez a szocialista tervgazdálkodás legfontosabb alapja és biz­tosítéka. A szövetkezeti tulaidon fontos he­lyet foglal el a mezőgazdaságban, az ioari termelés és a szolgáltatás, a kereskedelem több ágazatában. — A Központi Bizottságnak az a véle­ménye, hogy társadalmunk továbbfejlődése most már nem a tulajdonviszonyok gyökeres megváltoztatását, hanem mind az állami, mind a szövetkezeti tulajdon erősítését, to­vábbfejlesztését igényli. Jobban kell haszno­sítanunk azokat a nagy tartalékokat, amelyek az uralkodóvá vált szocialista tulajdonban és termelési viszonyokban rejlenek. Az állami és szövetkezeti tulajdon fejlesztése egyaránt szolgálja a munkásosztály és a termelőszö­vetkezeti parasztság, végső fokon az egész nép érdekeit. — Amikor a tulajdonviszonyokról szó­lunk, pártunk azon elvi álláspontjából indu­lunk ki, hogy az állami és a szövetkezeti tu­lajdon egytípusú, szocialista tulajdon. Kü­lönbség van azonban közöttük a munka tár­sadalmasításának fokában, a vezetés, az irá­nyítás és a jövedelemelosztás módjában; az állami tulajdon társadalmasításának foka magasabb. — A mezőgazdasági termelőszövetkezetek szocialista jellege az elmúlt négy évben to­vább erősödött. Az általuk használt földte­rületnek ma már csaknem fele a szövetkeze­tek tulajdona. Nagy sikere rendszerünknek, hogy a szövetkezeti tulajdon alapján terme­lőszövetkezeteinkben kifejlődött a modern szocialista nagyüzemi gazdálkodás. A mező- gazdasági termelőszövetkezetek felzárkóztak az iparhoz, a népgazdaság más ágaihoz, s ez­zel a magyar népgazdaság minden területén a szocialista termelési viszonyok váltak ural­kodókká. — Az erősödő szövetkezeti tulajdon le­gyen még szilárdabb alap a termelőszövetke­zeti gazdálkodás fejlesztéséhez, amelynek fő útja ma már: a hatékonyság, a hozamok nö­velése, a tartalékok feltárása és hasznosítása minden gazdaságban; a közepesen gazdálko­dó szövetkezetek felzárkóztatása a jól gazdál­kodókhoz; a kedvezőtlen adottságú szövetke­zetek termelési feltételeinek javítása; a kor­szerű gazdálkodást segítő legkülönfélébb együttműködési formák kialakítása és kihasz­nálása. Kádár János a földtulajdon néhány elvi kérdéséről szólva kiemelte; a fold* a tulaj­donformától függetlenül, nemzeti kincs. En­nek megfelelően, eddigi politikánkat folytat­va, gondoskodni kell róla, hogy a föld hasz­nosítása az egész nép, a nemzet érdekeit szol­gálja. — Ebből a célból először: az állami tulaj­donban levő földek eladását fokozatosan csökkenteni kell és néhány év múlva meg kell szüntetni. Másodszor: a mezőgazdasági szövetkezetek használatában lévő földeket fo­kozatosan szövetkezeti tulajdonná kell vál­toztatni. Harmadszor: a magánkézben lévő földek adás-vételét állami ellenőrzés alá kell vonni. — Nem engedhető meg, hogy bárki is üzérkedhessék a földdel, a nép vagyonával. Ugyanakkor biztosítani kell, hogy bérlet for­májában, kedvezményesen azok is házhely­hez, telekhez juthassanak, akik anyagi hely­zetük miatt nem vásárolhattak és a jövőben sem lenne módjuk rá. — A jövőben is fennmarad elsősorban a lakosságot kiszolgáló kisiparosok, kiskereske­dők magántulajdona. Ez főként a saját mun­kán és a családtagok munkáján alapulhat. Állaftiünk törvényeivel is elismeri és védi a munkával szerzett személyi tulajdont A személyi tulajdon gyarapodása szocialista építőmunkánk eredménye. A párt politikájá­nak alapvető célja a lakosság anyagi és kul­turális szükségleteinek mind jobb kielégíté­se, s ez együtt jár a személyi tulajdonban levő javak körének a bővülésével. — A párt szocialista rendszerünk sarka­latos elvének tekinti, hogy a személyi tulaj­don a társadalom számára hasznos munkából származzék és jogos igényt elégítsen ki. En­nek érdekében olyan szabályozást tart kívá­natosnak, hogy a személyi tulajdon gyarapo­dásának mértéke az egyének és a családok szükségleteinek kielégítése legyen, azt szol­gálja, és ne sértse a közérdeket, a szocialista elveket. A beszámoló elemezte az osztályviszo­nyok alakulását: — Szocialista építésünk vezető ereje, a munkásosztály, a beszámolási időszakban is továbbfejlődött. Társadalmunknak számbeli­leg is legnagyobb osztálya: az aktív keresők 58 százaléka munkás. A munkásosztály poli­tikai állásfoglalása, tevékenysége, fegyelme, szemlélete meghatározó módon hatott a dol­gozók minden csoportjának, rétegének a fel­fogására. — A Központi Bizottság a beszámolási időszakban folyamatosan foglalkozott a mun­kásosztállyal kapcsolatos kérdésekkel. Intéz­kedéseket hozott a munkásosztály élenjáró szerepének megszilárdítására, megkülönbözte­tett módon foglalkozott a derékhadat alkotó nagyüzemi munkások helyzetével. A szocia­lista énítés elengedhetetlen követelménye, az egész dolgozó nép érdeke, hoev a munkás­osztály vezető szerepe az elmúlt idők ered­ményeire alannzva a társadalmi élet minden területén tovább erősödi ék. politikai súlya, szerene tovább növekedjék. Fontos az is, hogy a párt-, a társadalmi, az állami szervek veze­tő tisztségeiben és testületéiben továbbra is kellő arányban legvenek ott a termelésben élenjáró, a társadalmi tevékenvségben ki­emelkedő és megfelelően felkészült munká­sok, fiz'kai dolgozók. — Parasztságunk, amely a szövetkezeti mozgalom út.ián jutott el a szocializmushoz társadalmunk aktív énítőie. A szövetkezeti narasztság szoeinlJefa fejlődését meggyorsítot­ták az ország általános társadalmi, gazdasági, kulturális előrehaladásában, valamint a szü*: vetkezetek tevékenységében és fejlesztésében elért eredmények. — A munkásosztály és a parasztság együtt vetette meg a szocialista ipar és me­zőgazdaság alapjait, együtt védte meg a né­pi hatalmat és együtt halad a jövőbe vezető úton. A szocialista építés során kivívott nagy, közös győzelmek szilárddá kovácsolták és to­vább erősítették a munkás-paraszt szövetsé­get. Pártunk nagy fontosságot tulajdonít a szövetség fejlesztésének munkásosztályunk, parasztságunk, egész népünk, nemzetünk ja­vára. Az értelmiség növekvő szerepéről szólt ezután a referátum. Joggal mondhatjuk, hogy szocialista társadalmunk értelmiségének dön­tő többsége munkájával és közéleti tevékeny­ségével a népet, a szocializmus építését szol­gálja. — A szellemi munkaerőt, a magas fokúi szaktudást és felkészültséget a szocialista ha­ladás, a nemzet felemelkedése érdekében minden területen hozzáértően és szervezetteb­ben kell gyiimölcsöztetni. Az a célunk, hogy tovább erősödjék értelmiségünk szocialista elkötelezettsége, közéleti érdeklődése és akti­vitása — hangsúlyozta Kádár János. A nők társadalmi helyzetéről szólva ki­emelte: tovább kell javítani egyenlő társadal­mi esélyeik gazdasági, kulturális, szociális ás tudati feltételeit. A fiatalok problémáival összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy helyzetük javítása érdekében további központi intézkedésekre, és a helvi lehetősé­gek, erőforrások jobb felhasználására van szükség. — A szocializmus híveinek köre nálunk messze túlterjed a párt keretein — folytatta Kádár János. A szocialista építés kiteljesedé­sével szélesedett, szocialista tartalommal telí­tődött a magyar nép minden haladó és alko­tó erejét, párttagot és pártonkívülit, ateistát és hívőt, minden nemzedéket tömörítő tár­sadalmi összefogás a közös célokért. — Magyarországon az állam és az egy­ház viszonya rendezett. Az egyházak hitelveik feladása nélkül megtalálják helyüket a szo­cialista társadalom viszonyai között. A hivő emberek megbecsült állampolgárokként vesz­nek részt a szocializmus átütésében. — A nemzeti összefogás fontos eleme a hazánkban élő nemzetiségiek államocl«ári egyenjogúsága. A hazánkban élő nemzetisé­gek egyenrangú állampolgárként vesznek részt az egész népet átfogó éoítőmunkában. Az államigazgatás és a közélet fórumain sza­badon használhatták anyanyelvűket, ápolhat­ják nemzeti kultúrájukat, minden tórnoe-+ősj meg is kannak hozzá. Pártunk azt vallja, hogy a lenini nemzetiségi politika érvényesí­tése nélkülözhetetlen feltétele a szocialista ország belső szilárdságának ugyan úgy, mint a szocialista országok összeforrottságának, a népek barátságának. Arra törekszünk, hogy a hazánkban élő német, szlovák, délszláv, fo- mán és más nemzetiségek, valamint a szom­szédos országok magyar nemzetiségű lakossá­ga hidat alkossanak országaink között. — Társadalmi viszonyainkat, belpolitikai helyzetünket áttekintve elmondhatjuk, hogy az elmúlt több mint négv esztendő alatt erő­södött a magvar nép erkölcsi, politika’' egy­sége, a szocialista nemzeti összefogás. A fej­lődés eredményeként eljutunk majd a társa­dalmi haladásnak arra a szintiére, ahol foko­zatosan létrejönnek az osztáhrkü'*o'-.c.w k teljes és végleges megszűnésének feltételei. Népgazdaságunk alapjai szilárdad, fejlődésünk töretlenül folytatódik A Központi Bizottság beszámolója ezután rátért a gazdasági építőmunka kérdéseire. Megállapította: népgazdaságunk a IV. ötéves terv első négy évében a X. kongresszuson jó­váhagyott gazdaságpolitikai elveknek megfe­lelően íeÜődötto erősödött a szocialista terv­gazdálkodás, s minden feltétele megvan ans nak, hogy a X. kongresszus által jóváha, jtt gazdaságpolitikai célokat, a IV. ötéves terv, előirányzatait elérjük. t «Folytatás a 4L oldalé^ ♦ -i j « ‘.Tm I,,, , , ..u.txmn...- nr

Next

/
Thumbnails
Contents