Kelet-Magyarország, 1975. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-16 / 64. szám

^«T-MAGYAKÖftSZÄ« Ö'abb külföldi delegációk érkeztek pártunk XI. kongresszusára Szombaton a testvérpártok további küldöttségei érkez­tek hazánkba pártunk XI. kongresszusára. Budapestre élvezett a Ko­reai Munkapárt küldöttsége Szó Csal, a Politikai Bízottá ság tagja vezetésével. A kük düttség tagjai: Kim Gil Hjon, a KB nemzetközi osztályá­nak helyettes vezetője, Pák Gjong Szűri, a KNDK buda­pesti nagykövete. A Mongol Népi Forradalmi Párt küldöttségét Demcsigijn Molomzsame, a Politikai Bi­zottság tagja, a Központi Bi­zottság titkára vezeti, tagjai: Bamdurijn Dügerszüren, a KB taga, Mongólia budapesti nagykövete és Jadamszuren- gin Tojvgo, a keleti ajmak pártbizottságának első titká­ra. Megérkezett 4 Vietnami Dolgozók Pártjának küldött­sége Hoang Van Hoqn, a Po­litikai Bizottság tagja veze­tésével. A delegáció tagjai: Le Thanh, a Központi Bi­zottság póttagja és Nguyen Manh Cam, a VDK budapes­ti nagykövete. A Ciprusi Dolgozó Nép Ha ladó Pártjának küldöttségét Georgosz Krisztodulidesz, a Politikai Bizottság tagja ve­zeti, tagja: Nikosz Kriszta­dulu, a Központi Bizottság tagja. Harílaosz Ptorakisznak, a Központi Bizottság első titkárának vezetésévél megér­kezett a Görög Kommunista Párt küldöttsége. Tagjai: Kosztdsz Colakisz, a Politi­kai Bizottság tagja és Di- mitrisz Gondikasz, a KB tagja, a Görög Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Tanácsának titkára. Hazánkba érkezett a Tö­rök Kommunista Párt kép­viseletében I. Bilen, a Kí> főtitkára, továbbá D. Siko, a Politikai Bizottság tagja. A Béke és Szocializmus cí_ mű folyóirat képviseletében Konsztantyin Zarodov fő. szerkesztő erkezett. Hétfőn kezdődik (Folytatás te 1. oldalról) tásához. Az MSZMP Közpon- it Bizottsága ^ korábbi ha­tározatának megfelelően — a kangrosszug elé terjeszti a Központi Bizott­ság beszámolóját, — a Központi Ellen­őrző Bizottság be­számolóját,-»» a Központi Bizott­ság határozati ja­vaslatát. a szervezeti sza­bályzat módosítá­sára vonatkozó ja­vaslatokat, — az MSZMP prog­ramnyilatkozatának tervezetét. a kongresszus feladata to­vábbá a párt vezető szer­veinek megválasztása. A kongresszuson — amely nemcsak 3 párttagság, hg- n em egész népünk érdek­lődésére is számot tartó ese­mény — a küldötteken kívül sok meghívott is részt vesz. Ott lesznek a kormány tag­jai, az országos főhatóságok vezetői, a társadalmi és tömegszervezetek vezetői, s meghívták a tanácskozásra a magyar munkásmozgalom számos régi harcosát, a tu­dományos és művészeti élet több jeles képviselőjét, a szocialista építőmunka élen­járóit. Készt vesznek a kong­resszuson a megyék, járások, városok, községek, szakmai és mozgalmi munkában ki­emelkedő dolgozói, kommu­nistái. A kongresszus vendé­geinek sorában foglalnak helyet az ország, a nép ügyé­ért a kommunistákkal együtt munkálkodó pártenkívuliek képviselői, neves közéleti Személyiségek, A nemzetközi kommunis­ta és munkásmozgalom meg­tisztelő figyelnie kíséri majd pártunk xj. kongresszusá­nak tanácskozását. A hagyo­mányokhoz híven, számos testvérpárt vezetői, képvise­lői is részt vesznek a kong­resszuson: 8 szocialista or­szágok testvérpártjainak de­legációin kívül Budapestre várják az európai kapitalis­ta országok kommunista és munkáspártjainak küldött­ségét is. A kongresszus felelősség- teljes, nagy munkáját figye­lemmel kísérheti egész köz­véleményünk; a sajtó, a rá­dió és a televízió naponta részletesen beszámol a ta­nácskozás mindén jelentő­sebb mozzanatáról. A televízió hétfőn rendkí­vüli adásnapon jelentkezik: lij,45. órakor a szocialista országok delegációinak ér­kezését mutatják be, dél­után 2 órakor kapcsolják a kongresszusi üléstermet, s helyszíni közvetítést adnak a megnyitóról, valamint az MSZMP Központi Bizottsá­gának beszámolójáról. Keddtől szombatig min­den este 19,50 órai kezdet­tel jelentkezik majd kong­resszusi tudósításával a te­levízió, ezen kívül pénteken 18 órai, szombaton pedig 13 érái kezdettel 30—30 perces összefoglalót is sugároznak. Megnyitották a forradalmi ifjúsági napokat (Folytatás az 1. oldalról) A rendezvényen az ifjúsági fúvószenekar működött kőz­re. A Petöfí-szoborná! tartott koszorúzásnál Héczei Jó. zse}, a Vasvári Pál gimná­zium igazgatója mondott be­szédet, majd a Hazafias Nép­front megyei, nyíregyházi városi és járási bizottsága, 3 KISZ megyei és városi bi­zottsága, a városi tanáes, a Vasvári Pál gimnázium, a 12-es számú általános isko­la, a Petőfi Kollégium, a Dohányfermentáló Vállalat, a Konzervgyár, a MÁV KISZ-szervezeteinek képvi­selői koszorúztak. Köz­reműködött a Vasvári Pál gimnázium, a 12.es számú általános iskola énekkara, a MÁV-fúvós zenekar. Az évforduló alkalmából a Kossuth Lajos szakközépis­kola, valamint a Vasvári Pál gimnázium diákjai még külön is megkoszorúzták névadójuknak iskolaépüle­tén elhelyezett portréját. ín- ezédy György emléktábláján a városi tanács, párt-, álla­mi és KISZ-szervezetépek, 3, Hazafias Népfront varqsi bizottságának kül­döttei. Irinyi Dániel em­léktábláján a Hazafias Nép­front é® a városi tanács kép­viselői. Hatzel Márton em­léktábláján áz autóközleke­dési tanintézet párt- állami és KISZ-szervezetének, a tö­megszerveknek megbízottai helyezték el az emlékezés koszorúit. — Az°kat nemigen. Azok már megvannak asszony nélkül a tenger fenekén. — Vagy a sárga földben, Őnejcik már jó.-7- Parázsó nagyanyád is hányszor elmondja nagy­apádra: jó mar őneki... — Hát honnan ismerted te Parázsó nagymamát? — Ismerem, és kész. Sok­felé járok én. Mit gon­dolsz, hogy szedném össze máskülönben ezt a rengeteg hullát is? — Attól áradtál így ki, igaz-e? — Nemcsak éppen attól, tavasszal szokásom. Tava­szi szél vizet áraszt... — Magyarokat is viszel? — Honnan tudjam én azt? .. Hulla, hulla. Az mar pem heszel sehogy. ggész biztos, hogy visz magvarokat is. Akármerről jön. Magyarokat mindenfe­lől hozhat-vihet. — Én is tudok magyarul mondta most egy fűzbo­kor. Nem az, amelyiknek a tövén guggolt, hanem kicsit távolabb, ggy másik. Gye­rekhangja volt, nem lehetett tudni, fiú-e vagy lány. — Én is tudok — dörmö- gött a túlsó partról egy öreg fatuskó. — Én is tudok! — kiáltott messzebbről érces hangon égy fa, az, amelyik mögül éppen sütőt a hold- De nemigen fűzfa volt,' mert még nem Jambosodett ki. — Én is! .. Én is!... — mondogatták körhen a bok­rok. — Tiköztetek lányok nin­csenek? Mindnyájan fiúk a fák? — kérdezte, mert egyik sem lányhangon beszélt. — Dehogyis nincsenek, én is lány vagyok — szólalt meg váratlanul az a fűzbo­kor, amelynek a tqvén ku- eorgott, és barkas ágai fö­léje hajoltak. Hasonlított a hangja a Póta Rozikáéhoz. De nem az ő hangja volt, csak hasonlí­tott hozzá. — Hát aztán, te üzensz-e ' valamit? — kérdezte a bo­kortól. — Én szívesen üzennék — valgsgöim a bokor, e* mint­ha sóhajtott volna hozzá egy leheletnyit. — De én úgyse mehetek innen sehova. És értem sem jön olyan mesz- sziről fiúbokor senki. tt Tudod-e mit? — mond­ta a bokornak. — Leszek én postás. Az már igazán sem­miből se áll. Adj egy szép gallyat, bízd csak rám, el­viszem ép. — Juj, de jó! Juj, de jó! ujjongott a bokor. Elővette a bicskát. — No, lássam. Melyik gallyadat adod? t Ez talán a legszebb — nyújtotta a bokor. — De vá­laszthatsz másikat is. Ame­lyik neked szép. Vágott egy leszúrni való gallyat, jó kétarasznyit. — De aztán kihajtsál Re­jtem ! — Kihajtok én — mondta 3 gally. 7TT C§ak most mgr ne igen csavarogjál sókáig. Ta­vasszal kihajtok én, — Én is!... Engem is!... Én is kihajtok! — kiáltoz­ták körös-körül mindenféle hangon a bokrok, a fák. De nern vágott több P. N. Beronnyikov; Hevek az emlékműn 7. Dokumtntumírás Temirov Szergej Georgije- vics gárdakapitány, a 108. gárda lövész hadosztály lö- vésszászlóaljának első Se­gédtisztje a Budapest fel­szabadításáért folyó harcok­ban esett el és először a zug­ligeti Virányosban a Zalai és a Kiss Áron utca kereszte­ződésénél temették el. Később a Gellérthegyen több más névvel együtt megjelent a felirat: „Temirov Sz. G_ g. kapi-. tány”. ★ EGY IGAZI KAUKÁZUSI FÉRFI. A Felszabadulási Emlékművön ez áll: Prokopenko I. D. f. hadnagy. A Magyarország szabadsá­gáért és függetlenségéért el­esett hősök köáötf. két olyan Prokopenko nevű tiszt is van, akik mind a ketten Ivánok és mind a ketten Danyilovicsok. Az egyik technikus főhad­nagy, a 403. önálló harcko­csiezred tüzéroszlop pa­rancsnoka, 1914-ben szüle­tett, párttag. Eltemetve Bu­dapesten, a Kerepesi teme­tőben. A másik gárdahadnagy, a 9. kaukázusi gárdahad- osztály 32. kaukázusi gár­daezredének szakaszpa­rancsnoka. 1911-ben szüle­tett, pártankívüli. Kitüntet­ték a Honvédő Háború ér­demrend I. fokozatával és a Vörös Zászló renddel. A má­sodik kitüntetését nem kap­ta meg, hiszen valószínűleg nem is tudhatott róla, mert egy másik frontra vezé­nyelték át. 1944. október 8- án halt hősi halált. Nádud­var főterén van eltemetve. A harckocsizó tiszt ro­konainak nyomát nem sike­rült fellelni. A másokról, a lovastísztröl kimerítő válaszokat kap­tam. „Iván Danyilovics bátyja ír Önnek... Egy 11 tagú nagycsaládból származunk. Családunk csak nagy nehe­zen tudott megmenekülni az éhhaláltól. A gazdagoknál béreskedtünk, mert csak nadrágszíj parceilányi föl­dünk vojt. Iván tizenegyben, én kilencben születtem. Fur­csa dolog, de jól emlékszem tizennégyre. Én már a hato­dik életévemet is betöltöt­tem. Én és Iván is később hajtőként dolgoztunk. Egy­ezer leesterp a lóról és kifi­camítottam a kezeroej. En­gem gyorsad hazaszállítot­tak, visszarántották á keze­met. Egyszer csak hallom, hogy félreverik a harango- , kát! Mindnyájan fűtünk ki a térre. Az emberek a me­zőkről rohantak a faluba. Kitört a háború! 1929-ben az első között léptünk be a kolhozba, 1935- ben Dmitrijt választották a kolhoz elnökévé, én és Iván továbbra is a kovácsműhely ben maradtunk. Iván nagy: szerűen dolgozott, mindenki csak dicsérte. Iván a területi katonai ki­képzést — elvégre a kubányi kozákok vagyunk — a 67. kaukázusi ezredben kapta meg, amely a Krasznodár- vidéki Kavkazszkája kozák­telepen állomásozott. Aztán maga irányította egy osztag kiképzését. Zubov tanyánk közelében egyszer hetenként összegyűltek két falutanács Marlinszk és a szomszédos Leninszk — vörös katonái. Milyen hetyke lovas volt a mi Ivánunk! Vágtató ló hátán olyan mutatványo­kat esinált, hogy az embe­rek még ma sem tudják el­felejteni, Emlékszem a következő esetre. Házunk előtt ücsö­rögtünk. Anyánk is velünk volt. Egyszeresek az utcán két párbaköttt lovon lova­sok vágtatnak végig. Hátuk mögött egyik lábával az egyik ló hátán, másikkal a másik lovon egy harmadik ember. Anyánk felkiáltott: „Megőrült ez a fickó?” „Ma­ma, de hisz ez a mi Vá- nyánk" — mondtam. „Telje­sen megőrült. Ha leesik, nem marad ép egy csontja sem!” De Ványa kitanulta a sofőr­mesterséget is. Ebben a szak­mában is csak a dicsérete­ket halmozta. Általában olyan ember volt, hogy előbb másoknak csinált meg min­dent, s csak azután magá­nak. Gépkocsijával együtt, an­nak kormánykereke mel­lett ülve vonult be katoná­nak. Mégpedig 1941. jú­nius 23-án. Egy gépkocsiosz­lop vezetőjévé nevezték ki. Úgy történt, hogy amint le­adta a gépkocsikat, máris rohant a hadkiegészítőbe. Természetesen nem gépko­csivezetőként került ki a frontra, hanem lovaskato­naként. radt otthon. De hat mit te­hetett volna? Háború volt! Szevasztopolban harcolt. Ott sebesült meg, de nem ment hátra az első vonal­ból. Később egy bombaszi- iánktól megsebesült a hátán. a sztavropali hadikórháx- ba került. Kubány felsza­badulása után hazaszaladt. Abban az időben a 4. külön­leges kubányi gárdahadtest- nél szolgált, amelynek * KJ- ricsenko altábornagy voU a parancsnoka (ha nem esal gz emlékezetein.) A Taganro- .gért vívott harcokban meg­sebesült a láhán, a szocsi hadikórházban feküdt. Erről a három, sebesülésről tudok. Többről nem hallottam. As érdemrendeken kívül voit még 2 vagy 3 érdemérme, de hogy milyenek, nem emlék­szem. Ványa barna arcú, csillogó fekete hajú legény volt. Na­gyon világos barna szeme, lányosán hosszú szempil- Iája volt. Ennyire emlékszem, eny- nyit tudtam írni a fivérem­ről. Hogyha nem úgy sike^ tűit, hogy ön elképzelte, azért elnézését kérem. Tá­volról sem írtam meg min­dent, de azt hiszem, hogy a lényeg benne van. Mély tisztelettel: Alekszej Danyilovics Prokopenko.” ★ „Én, Sztyepán Andrejevics Abtirszkij jól ismertem Iván Danyüovicsot, s az egész családját. Vánj’a ügyes, csupa energiával teli gyermek volt. Felnőtt korár ban pedig jóvágású fiatal- ember. A vele egykorúak közül kitűnt arányos test­alkatával, ügyességével és sok más tulajdonságával. So­kat adott magár», mindig mintha skatulyából húzták volna ki, csizmája kifénye­sítve, mint egy igazi kauká' zusi megjelenésű férfinál S hogy tudott énekelni! Sz< relmét, Jevdokija Rude kót' vette feleségül- Két Iá nya született. Válja most Moszkva környékén lakik. Nagyezsda Ivanovna Proko­penko Ordxsonikidzébeo dolgozik a mezőgazdasági fő­iskola szervetlen kémia tan­székén. A háború alatt csupán egyetlen egyszer találkoztam az én jóbarátommal. Akkor már ., háromszor megsebe­sült, de még mindig ugyan­olyan mozgékony, olyan vi­dám volt... Nyíljanak örökké virágolt az olyanok sírján, mint Iván Danyilovics Prokopenko.” ★ „ÍME, EZ A HÁBúílÚ !” „Bocsássa meg hosszú hall-r gatásomat. Összegyűjtődet- tem, újra meg újra átolvas­tam a leveleket. Hiszen nem csak mi kaptunk leve- ket. Apa most kórházban fekszik, s ezért helyette én írok, a fia, Iván Nyesztyero- vics Liszij unokaöccse. A levelek segítségére lesz­nek önnek abban, hogy ké­pét kapjon nagybátyámról, azok egyikéről, akik bátor­ságukká!, amelyet ők An­giik figyelemre se méltat­tak, meghozták az emberi­ségnek a fasizmus fölötti győzelmet, a szabadságot és mindazt a jót, aminek ma részesei vagyunk. Iván nagybátyám világ­életében dolgozott. Gyerek­kora óta. Szívesen segített mindenben a szüleinek és a hozzátartozóinak. Az élet nem dédelgette nagybátyá­mat akárcsak egész nemzedékét. Jól tanult. Apánk mindig példaképül állította elénk. Még alig pitymallott, ő már Vágtg a gallyakat, hogy g rőzsével aztán a 'mocsarat teríthessék le (vidékünk ilyen mocsaras volt.) Reggel pedig már az iskolapadban ült. (Foktatjuk) gallyat. Elég ez az egy. Ha csakugyan kihajt, ilyen fája nem lesz a fa­luban senkinek. Idegen or­szágból, idegen patakpart­ról való. Bedugta a degeszre tömőt eldalzsákba. „Persze, csak én képzel­tem úgy, hogy a Rozika hang­ján beszél. Pedig én nem akarattal képzeltem úgy... de nem , ez nem a Rozika hangja volt. Azt csak én képzelhettem, hogy annyira hasonlít hozzá...” Elmúlt közben a szomjúsá­ga, de azért ivott néhány kortyot. S rögtön utána töl­tötte a flaskát. Kár húzni az időt. Előbb- utóbb úgyis az a vége, hogy hoz?á kell látnia a szárké­vék lehordásához. Egynél többet nemigen bír elhozni egyszerre... ' Dehogyisnem. A kötéllel elhozhat a hátán hármat is. A takarót, persze meg az oldalzsákot itt kellene hagy­nia. De hátha nem talál visz- sza, éppen ide, a sötétben? Vagy erre kódorog egy szökevény katona, s megta­lálja és elzabrálja. Ahol kö­zel a front, ott szökevény katonák is vannak­Még az a csudálatos, hogy pern akadt össze szöke­vénnyel idáig. Azok is a szárcsomót kereshetik pe­dig, meg a szénarudast; hol éjszakáznának máskülönben a kopasz határban. (Megörül majd a? a szökevény, aki Felesége és két lánya ma­rátalál a rudasban a keksz­re.) Nézte a túloldalt. Mégis az lenne a legjobb — hg már lehordja a szá­rai*— nem várni hajnalig. H 3 ott szemben, arra a dombtetőre félér... — el­akadt a lélegzete. Tompa fények parázslot- tak fel a messzeségben. Ép­pen abban az irányban, amerre át akart vágni. Az már biztos, hogy kato­nák. Most egy ideig teljes sötét­ség volt a dombtető iránt. Aztán megint: valami fény. Aztán mpgint: két-három helyen is. Persze, hogy katonák. „Még az a jó, hogy el se indultam — gondolta. — Ezek, rögtön lőnek a sötét­ben: honnan tudjam én, mi a jelszó...” Nem is igen bánta. így minden leegyszerűsödött: nincp hová menni. Nyomtalanul elködlöttek az az iménti gondok: ugyan már! Miért ne vághatna ne­ki az éjszakának, ha nem volnának ott a katonák? Ter­mészetesen azt csinálta vol­na: lehordani a kukorica­szárat, áttutajozni a patakon, és neki egyenest a dombok­nak — de most már semmi értelme. Akármerre próbál­kozna, mindenütt katonák meg katonák. (Folytatjuk) 1 inmi. FEKETE GYULA: REGÉNY 53.

Next

/
Thumbnails
Contents