Kelet-Magyarország, 1975. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-25 / 47. szám

ICieLET-MAGIYAIftORSZAai T97S. íáSru&r A. megyei pártbizottság köszöneté A megyei pártértekez- .etet számos üzem, tér. melőszövetkezet, intéz­mény táviratban köszön- ötte. A kommunista kol- ektívák arról biztosítot­ták a megyei pártérte- cezletet, hogy jobb mun. kával segítik a jövőben gártunk politikájának megvalósítását. A Ma­gyar Szocialista Munkás­párt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága ezúton köszöni meg a jókíván. Ságokat. AZ UTOLSÓ ZÁRSZÁM­ADÁSOKAT ezen á héten tartják a nyíregyházi járás­ban. Február 25-én Székely­ben. 26-án Vasmegyeren, 27- én Tiszanagyfaluban és a nyíregyházi Dizsa Tsz-ben. március 1-én pedig Ke;ne- csén lesz zárszámadási köz­gyűlés. Szovj et—magyar baráti találkozó Február 25-én, szerdán Nyíregyházára érkezik V. G. Szergejev, a budapesti Szov­jet Kultúra és Tudomány Házának igazgatója. A ven­déget Gulyás Emilné dr., a Hazafias Népfront megyéi titkára tájékoztatja a megye életéről, majd a megyeszék­hellyel és a tanárképző főis­kolával való ismerkedés után V. G. Szergejev Ibrány- ba látogat, ahol barátsági nagygyűlésen vesz részt. Csü­törtökön Nyíregyházán a nép­front székházában kerül sor szovjet—magyar baráti talál­kozóra. amelyen előadás hangzik el a Szovjetunió po­litikai. gazdasági és kulturá­lis-életéről. A rendezvények­re a magyar—szovjet barát­sági. együttműködési és köl­csönös segítségnyújtási szer­ződés megkötésének 27. év­fordulója alkalmából kerül tor. Az MHSZ városi bizott­sága kitűnő rendezésében bensőséges ünnepség kereté­ben emlékeztek meg szom­bat este Nyírbátorban a Vörös Hadsereg .megalaku­lásának 57. évfordulójáról. A KISZ városi bizottsága dísztermében megta. to ,t eseményen — me1 ven meg­jelent Kultsár Mihály, az MSZMP városi bizottságá­nak titkára — a 2. sz. ál­talános iskola úttörőinek színes irodalmi összeállí­tása után Kovács Gábor, az MHSZ városi titkára tartott ünnepi megemlékezést. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bzaboles-Szatmár megyei Bizott­sága és a megyei tanács lapja főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőségi Nyíregyháza, Zrínyi [Iona u S—5 Telefon: 10-003 11-777 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 72 344 IPostacim: «401 Nyíregyháza. Pí.: 47 Kiadja: a Szabolcs megyei (Lapkiadó Vállalat. Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u 3—5. Telefon: 10—ISO. Pí.: 35 felelős kiadó: Mád! Lajos Terjeszti a Magyar Posta Előfi­zethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél a posta hírlap­üzletekben es a Posta Központi iktrlap Irodánál (KH1 Budapest. V Józsei nádor tér l.) közvet- íenfil vagy postautalványon va­lamint átutalással a KHI 315— iá :«2 pénzforgalmi lelzőszámra ílőfizetést díj egy hónapra 20 forint Indexszám: 35 059 UCíziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza, felvilágosítás hirdetés ügybe»: 10—150 telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA mytregyház*. Dózsa György e. í v feitiís vezető: SoltesS ístvá» NÉPMŰVÉSZET KÉREGBEN. Vámosatya Is azok közé a beregi községek közé tartozik, ahol többen kedvelik a szép kézimunkák készítését. Kati Ferenc- né 17 éve tagja a háziipari és népi iparművészeti szövetkezetnek. Nemrég kapta meg a törzsgárdajel- vényt. Sok szép munkája került már el külföldre is. Képen: szomszédasszonyával, Kozák Gézánéval a legújabban elkészült keresztszemes terítőben gyö­nyörködnek. (Hammel József felvétele) Nemzetközi tudományos diákköri konferencia kezdő­dött február 24-én.a szovjet Kisinyov agrártudományi egyetemén. A március 3-íg tartó konferenciára a Nyír­egyházi Mezőgazdasági Főis­koláról háromszemélyes de­legációt hívtak meg. A ren. dezvényen Kiss János har­madéves gépész és. Varga György harmadéves kertész szakos hallgató olvassa fel tudományos diákköri dolgo­zatát Előzőleg mindkét pá­lyamunkát bemutatták és megvitatták a nyíregyházi tudományos diákköri konfe­rencián. A VÖRÖS HADSEREG MEGALAKULÁSÁNAK 57. évfordulója tiszteletére feb­ruár 24-én este, szovjet ven­dégek részvételével megemlé­kezést tartottak a Nyíregyhá­zi Mezőgazdasági Főiskolán. A főiskola MSZ3T tagcso-. portja rendezésében az ünne_ pi programban szellemi ve­télkedőre és játékos ügyessé­gi versenyekre is sor került. A MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVHÖNAP rendezvé­nyeként február 26-án dr. Szamosközi László, a SZÖ- VOSZ osztályvezetője tart előadást a Hazafias Népfront nyíregyházi épületében, a háztáji gazdálkodásról. Ebből az alkalomból a könyvhónap, ra megjelent mezőgazdasági szak köny vekből bemutatót is rendeznek. Kollégiumok szocialista szerződés© Nyíregyházán, a Münnich Ferenc fiú- és a Zalka Máté leánykollégium' diáktanácsa szocialista együttműködési szerződést kötött. Céljuk a tanulmányi munka segítése mellett, hogy erőiket egye­sítve hatékonyabb kulturá­lis tevékenységet fejtsenek ki mind a kollégiummaikan belül, mind pedig az * őket segítő termelőszövetkezetek­ben, állami gazdaságokban. Első közös tevékenységük egy szavalóverseny megren­dezésé volt. A közelmúlt­ban zenés jelmezversenyt tartottak. A következő kö­zös szereplésük: irodalmi bemutató Nyíregyházán és vidéken. Terveznek közös diáknapi kulturális és sport­vetélkedőket, szavalóver­senyt, további filmvetítése­ket „Emi ék'db! a" „Megrendelőirodánk átme­netileg a TÜZEP-nagy telepen működik...” — hirdeti egy szépen festett tábla a nyír­egyházi Kiss Ernő utcai TÜZEP-iroda zárt ajtaján. Az arra járók elégedetten bó­lintanak: no lám, milyen elő­zékeny a vállalat, udvariasan útba igazítja vásárlóit. A naponta azon az utcán járók azonban más okból bó­logatnak. „No, nézd csak, megvan még az öreg tábla... Milyen szép színfolt az utca életében..." A tábla ugyanis már né­hány éve hirdeti ugyanezt az „átmenetet”. Talán meg kel­lene koszorúzni... (tgy) A Mesekert Bábszínház, a megyei művelődési központ bábegyüttese vasárnap Nyír- ibronyban és Nyírgelsén mutatta be műsorát. A több hónapra szóló bemutató­sorozat következő előadá­sait a nyíregyházi 5-ös számú iskola tanulóinak tartják a bábegyüttes tag­jai, március 1-én az MMK- ban. Győztes kisdobosok és úttörők Az úttörőszövetség nyíregy­házi városi elnöksége érté­kelte az idei szaktárgyi ver­senyek eredményét. Ezek sze. rint három nyíregyházi kis­dobos és nyolc úttörő nyerte el szaktárgyanként az első helyezést. A kisdobosok ver­senyének győztesei: számtan: Márkus Attila (2. számú is­kola), nyelvtan: ‘ Barthu Gab­riella (2. számú gyakorló), olvasás: Pallai Terézia (12- es). Az úttörők versenyének első helyezettjei: magyar: Élek Anna (1-es gyakorló), úttörő fizikus: Mélykúti Já­nos (2-es gyakorló), történe­lem: Hurt József (6-os is­kola). orosz: Vass Marianna (2-es iskola), világjáró: Tóth Tibor (1-es gyakorló), úttörő vegyész: Géczi Ottó (2-es gya. korló) úttörő matematikus: Szép Tibor (6-os iskola) ter­mészetkutató: László Ágnes (2-es gyakorló). FEBRUÁR 25-IG JELENT­KEZHETNEK a következő és egyben az utolsó Kiváló if­júsági klub pályázatra a ver­senyre nevező közösségek. / jelentkezési lapokat a járási és városi KISZ-bizottságok gyűjtik ÖSS2A. PROGRAM 1975. február 35, Redő GÉZA NAPJA z, Ároson: KRÜDY MOZI: RIVALDAFÉNY Amerikai film E. k.: fél 4» háromnegyed 6 és 8 óra BEKE MOZI: TWIGGY, A SZTÁR Angol film i E. R.: 4, 6 és 8 óra GORKIJ MOZIS HATAN HETEDHBT ORSZÁGON AT ; NDK-film E. k.: 4, 0 és 8 óra MÓRICZ ZSIGMOND MOZI: A FEKETE FARMER Angol film E. k.: íél 5 óra . KISVARDAI MOZIS VfiGZETS ARANYRÖGÖK MÁTÉSZALKAI AIOZIs A DUNAI HAJOS NYÍRBÁTORI MOZIS NAGYEZSDA SZÍNHÁZMŰSOR ŐRI: OMEGA eü. 15-én 17,38 és 20,30 ó. f Déryrié sz. BOLOND VASÁRNAP 26- án 14,30 Madách-b. 27- én 13,30 Ady-b. 27- én 16 ó. Vád-b. 28- án 14,30 Jókai-b. A HOTEL SZABOLCS BAR MOSÓRA február 1-tól 28-ig Rónai Egon. Kovács E»*zs8s Magay Klementina, Kohut Ágnes. Juszt Judit, Majlith Jenő. Rozsnyal György. A műsorban fellép! , . a budapesti Moulin Rouge három táncosnője. A zongoránál: Schöck Ottó Tüzek a hét végén ötven mázsa téli széna gyul­ladt meg szombaton délelőtt Sz« József vámosatyai tsz-tag Sza­badság út 71. számú házának udvarán. A keletkezett kár mint­egy háromezer forint. A helyi önkéntes és a mátészalkai álla­mi tűzoltók oltották e! a tűzet. Szombat délután gázpalackrob­banáshoz riasztották a nyíregy­házi állami tűzoltóságot. A Bocs­kai út 55. számú ház nyári konyhájában keletkezett tűz — ennek hatására robbant fel a tizenegy kilogrammos pb-palack. A konyha berendezési tárgyaiban okozott kárt az elharapózó tűz, személyi .sérülés nem történt. Egy személyvonat gyulladt ki szombaton délután a mátészal­kai MÁV-állomáson. A külső vá­gányra tolt szerelvény két kocsi­ja lobbant lángra — az egyik teljesen, a mááik részben ki­égett. Az anyagi kár jelentős: körülbelül százötvenezer forint A, mátészalkai állami tűsoltólc fékezték meg a tüzet A fenti tűzesetek egyikénél sem ismert a k^Wkczésx ok — ennek megállapítására vizsgálat folyik. A Hazafias Népfront nyír­egyházi városi bizottsága február 25-én, kedden dél­után továbképzést tart, ame­lyen ismertetik a népfront- vezetők január végi buda­pesti továbbképzésén el­hangzott feladatokat. LOTTÓNYEREMÉNYEK. A lottó 8. heti számhúzása so­rán három 4 találatos nyere­mény jutott megyénkbe. Az egyenként 53 ezer forintot fi. zető négytalálatos szelvények számai a következők: 4 896 025, 5 221 109 és 5 249 471. Az el­ső szelvényt a nyírbátori OTP-fiók, a másik kettőt postahivatal hozta forgalom­ba. A nyertesek személye még ismeretlen. Hírszerkesztő: Baraksó Erzsébet Bessenyei« emlékünnepség Immár hagyományosan? ezúttal harmadik alkalommal emlékezett meg a nyíregyház zi tanárképző főiskola név­adója, Bessenyei György ha­lálának évfordulójáról. Feb­ruár 24-én Tiszabercelen a mezőgazdasági szakmunkás- képző intézetben dr. Bánszky István főiskolai adjunkt is ünnepi megemlékező beszéde hangzott el, majd a főiskola irodalmi színpada Bessenyei műveiből összeállított műso­rát mutatta be. A főiskola vew zetői és hallgatói az író tisza­berceü mellszobránál és nyíregyházi síremlékénél he­lyezték el a kegyelet és hála koszorúit a karra zenekari kísérettel. — 20,30: A győzelem fele II. rész. — 21,13: Örökzöld dallamok. — Kb. 22,15: Sporthírek. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Népdalok. — 23,15: Sosztakovics- művek. — 0,10: Operettdalok. Petőfi rádió i 8,05: Versenyművek. — 9,03: Nóták. — 9,50: Kritikusok fóru­ma (ism.) — 10,00: A zene hul­lámhosszán. — 11.45: Budapest város — kiimája. — 12.00: Kama­razene. — 13,03: Orlando lovag Részletek Haydn operájából. — 14,00: Kettőtől-hatig... A Petőfi rádió zenés délutánja — 18,10: A színháztörténész mondia. Es­téről estére. — 18,25: Az Ifjúsági Itádióazlnpad bemutatója. Akkor még Klotild utca volt... Kárpáthy Gyula eseményjátéka. — 19,20: BaÁók: Szvit Op. 14. — 19,30: RADIMPEX. Külkereskedelmi világgazdasági Információs szol­gálat. — 19,55: Jóestét, gyerekek! — 50,25: Uj könyvek (ism.) — 20,28: Hegyek alján. Részletek d’Albert operájából. — 20,59: Il­lés Endre Színháza: Homokóra. Közvetítés a Madách Színház Kamaraszínházából. — 23,15: örökzöld dzsesszmelódiák. 3. MŰSOR! 18,10: Iskolarádió. — 18,25: Ma­gyar zeneszerzők. — 18,50: Kal­már Magda és Kováts Kolos énekel. — 19,25: Magyar Irodal­mi Arcképcsarnok. Arany János (ism.) — 19,46: Friedrich Gulda triója játszik. — 20,34: Hangfel­vételek — felsőfokon. — 21,34: Andrej Gavrilov zongoraestje a Salzburgi Üilnepl Játékokon. Nyíregyházi rádlő 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,17: Kedvenccink énekelnek, —■ 18,25: Gépvásárlás. Hogyan, honnan, mennyiért? Horváth S. János műsora. — 18,40: Gitár­muzsika. Televízió MAI TEVEAJANLATUNK: 21,35: Latin-Amerika IV«, Az olasz dokumentumfilm“ sorozat negyedik része a Gc- rillaharcek — egy krízis okai címet viseli. S a filmben ar­ra keresnek választ az alko­tók, hogy mit jelent Latin- Amerika népei számára a ge­rillaharc. Az égető társadalmi problémára vajon megoldás lehet-e a sokféle elméletér alapuló, gyors 'sikert remélő de mindannyiszor elbukó ge­rillaakció? Bemutatják a föld­rész különböző országaiban oly sok vérrel és áldozattal járó harcok sikertelenségének ok ált, gazdasági, társadalmi körül­ményeit, az Uruguayban, Bolí­viában történteket. S mint al­ternatívát —- bemutatják a film készítésekor még a demokra­tizmus útját járó Chile példá­ját is. Azóta ez a nélda sok tanulságot nyújtó történelem­mé vált. A sorozat mai adásá­ban egy döbbenetes képsort is láthatnak a nézők Che Gue- varáról, aki gerillaként Bolí­viában harcolt és elesett. 9.00: Iskolatévé: Énekeljünk együtt! Ábécédé, rajtam kezdé —- 9,05: Környezetismeret (Ált isk. 3. oszt.) Olvasni jó. Láto­gatás egv gyermekkönyvtárban* — 9 55: Történelem (Ált. isk. 5. oszt.) A Római Birodalom. — 11,05: Földraiz (Alt. isk. 5. oszt.) Éghajlati övék. — 11,53: Matema­tika (Alt. isk. 7. oszt.) Fordított arányosság. — 13,05: Osztályfő­nöki óra (Közénisk. I—n—III— IV. oszt.) Honvédelmi ismeretek. A Varsói Szerződés. — 14,30: Énekeljünk együtt! (ism.) — 14,35: Környezetismeret (ism.) — 15.25: Történelem (tem.) — 16.25: Földrajz (ism.) ~ 17.20: Matematika (ism.) — 17,58: Hí­rek. — 18,10: Kartávolságra. Ri- portfilm. — 18,25: Az emberre esküdött. Portréfilm dr. Felker Jenő sebész főorvosról. — 18,40: Játék a betűkkel. — 19,05: Rek­lámműsor. — 19,15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. <— 20.00: Kék fénv... Rioortműsor. — 21.00: Lantodon, ó ló Apolló... —2Í.35: Latin-Ameriká. Olasz dokumen« tumfilm-sorozat IV. rész: Ge­rilla harcok — Ecv krízis okát — 22,30: Tv-híradó 3. A Nap ké! 6 óra 34 perckor, -j nyugszik 17 óra 21 perckor, r i A Hold kél 17 óra 00 perckor, nyugszik 5 óra 43 perckor. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1900. február 25-én sz ületett Kunszent- milclóson Honti Lajos, az építő- r ipari munkássztrájkok lelkes 1 szervezője, a kommunista moz- T galom kiváló harcosa és már­tírja. A fiatal építőmunkás 17 éves t korában lett tagja a Magyaror- t szági Építőmunkások Országos i Szövetségének, a MÉMOSZ-nak. r A Magyar Tanácsköztársaság idején fegyverrel harcolt az új rendszerért, melynek erőszakos \ megdöntése után menekülnie c kellett. A Héjjas-különítmény - pribékjei elfogták, de sikerült 2 megszöknie és Bedics Sándor ál- c néven két évig Lovasberényben 1 meghúzódnia. Amikor szülőfalu- 1 jába visszatért, azonnal letar- 1 tóztatták; bíróság elé került és ( másfél évi börtönbüntetésre ítélték. Kiszabadulását követően a fővárosban folytatott mozgal­mi tevékenységet. 1930-ban tag­ja lett az illegálisan tevékeny- { kedő Kommunisták Magyaror- ; szági Pártjának. A következő , évtől a szakszervezeti ellenzék­ben dolgozott. Hamarosan bevá­lasztották a MÉMOSZ festő szak­osztályának vezetőségébe. Kom­munista tevékenysége miatt 1935-ben ethónapi szabadság- vesztésre ítélték. A KMP küldötteként részt vett a in. Internacionálé VII. kong­resszusán. Hazatérése után egyik szervezője volt az 1937. szep­tember 16-i nagyszabású építő­ipari sztrájknak, majd lWO-ben a tavaszi általános építőipari sztrájknak. Jelentős szerepet vállalt a Magyar Történelmi Em­lékbizottság antifasiszta akciói­ban. 1942 nyarán ismét elfog­ták. A katonai bíróság öt évre ítélte: 1044 novemberében a dachaui koncentrációs táborba szállították, ahonnan a kiváló mozgalmi harcos már nem tér­hetett haza. Enyhe idő Várható Időjárás ma estig: Időnként megnövekvő felhőzet, csapadék nélkül. Mérsékelt, né­hány helyen napközben átmene­tileg megélénkülő változó irányú szél. Hajnalban és reggel több­felé párásság, egy-két helyen köd. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 7—11 fok kö­zött Távolabbi kilátások péntek reggelig: kevés felhő, párás, he­lyenként ködös ldó. A legala­csonyabb halnali hőmérséklet 0. mínusz 5 fok között. A legma­gasabb naopall hőmérséklet 4, 9 fok között. Jelentős mennyi­ségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 10 száza­lékán várható. Kossuth rádió 8,22: Ifj. Magyart Imre népi zenekara játszik, Bussay Antal népdalokat énekel. — 8,45: Har­sán a kürtszó! — 9,20: Szlovák művészek operafelvételeiből. — 10,05: Iskolarádió. — 10.35: Ben­jámin László beszél ..Tengerek fogságában" című verséről (ism.) — 10,50: Szimfónikus zene. — 12,20: Ki nyer ma? Játék és mu­zsika tíz percben. — 12.35: Meló­diakoktél. — 13.38: Párbeszéd magunkról. A törvényesség két í oldala. — 13,58: Pintyőke cir- i kusz: világszám. Csukás István 1 rádiójátéka gyermekeknek (ism.) • — 14,45: Éneklő Ifjúság Székes­fehérvárott. Részletek a József Attila Gimnázium dísztermében tartott hangversenyből. — 15,10: Fúvósátiratok. — 15,24: Rádióis­kola. — 16 60: A világgazdaság hírei. — 16.05: Kórusoódium. — 16,16: Liza Minnelli énekel. — 16,34: Jókai és korunk. VI. rész. — 17.015: Gergely Anna nótákat énekel. Bicskei Géza cimbalmo- zlk. — 17.30: Munkáski ub. — 13 00: Nyolc rádió nvolc dala. — 18.30: A Szabó család. — 19.00: Esti krónika. — 19 25: Na«*v mes­terek világhírű előadóművé­szek. — 20.20: Farkas Ferenc: Tisza partján — kantáta vegyes­20,00: „...és a holtak újra éne­kelnek” Tévéjáték Max Frisch drámájából. — 21,20: Tv-híradó 2. — 21,40: Reklámmüsor. — 21,45: A cirkusz csillagai (SZÍ­NES) ! Francia zenés film. Cai- roli (ism.) ­Bratislava! tv 15,15: Utak és lángok. — 15,55: Nagygyűlés a csehszlovák dolgo­zó nép februári győzelmének 27. évfordulóján. — 17,25: Fagyos reggel. — 18,55: Svédország— Csehszlovákia jégkorongmérkő­zés. A szünetben: tv-híradó. — 22,05: Intervizio-műsor. Komán íy 15,00: Orosz nyelvű adás. — 15,30: Angol nyelvű adás. — 16,35: Képek Kuwaitból. — 16,55: 1 Ifjúsági enciklopédia. — 17,25;, Mezőgazdaság. — 13,00: Ilíafw megye bemutatása. — 18,20 A legkisebbeknek. — 18,30: Tv­híradó. — 19,25: Román színházi est, Moziműsor FELLEPNEK!

Next

/
Thumbnails
Contents