Kelet-Magyarország, 1975. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-14 / 38. szám
2 ICELET-M AGYARORSEÄti tm. tdbmir tt KOMMENTÁR Belhareok Etiópiában Pintér Istvánt 12. Szovjet fötdről érkeztek Válságosra fordult az utóbbi hetekben az eritreai belpolitikai helyzet Súlyos harcok színhelye Etiópia északi tartománya: a 2. hadosztályt amely a katonai szakértők szerint mindig is kitűnt rendkívül nagy tűzerejével és elit egységeivel a négy etióp hadosztály közül, újabb páncélosokkal és ezerötszáz ejtőernyőssel erősítették meg. Az eritreai felszabadítási szervezet, az iszlám-nacionalista törekvésekkel áthatott radikális túlzásokra hajlamos ELF (1962-ben bontott zászlót) és az öt éve tevékenykedő, a politikai megoldás iránt nagyobb készséget mutató EPLF gerillái január végén összehangolt támadásba lendültek. Az összetűzések Aszmarára, a tartomány székhelyére, valamint a Vörös-tenger partján épült két fontos ipari és kikötővárosra, Asszabra és Masszawára is kiterjedtek. Eritrea históriája némiteg eltér Etiópia háromezeréves történelmétől A múlt században gyarmatosították az olaszok. ök építették fel Aszmarát is, amely 1894 óta Eritrea székhelye. Utak és kisebb üzemek, korszerű kikötők, a tenger partján öntözéses gazdaságok utaltak arra, hogy Itália otthonosan berendezkedett északkélet- afrikai gyarmatán. Brit és etióp csapatok 1941. ben űzték ki a fasisztákat Eritreából. Előbb angol, majd EN^Z-fennhatóság alá került. A világszervezet határozata értelmében 1952-ben Etiópiára ruházták Eritrea igazgatását, éspedig föderatív alapon. A döntés megnyugvást keltett a függetlenségre áhító eritreai közvéleményben: önálló zászló és alkotmány, autonóm kormányzat és parlament illeti meg őket Azaz csak illetné, tóért a szövetségi unió tulajdonképpen soha nem valósult meg, az önállóság Addisz Abeba késleltető politikája révén fokozatosan zsugorodott. Vé_ gül már az is sikernek számított. hogy Eritrea mint autonóm terület kapcsolódott Juda Győzelmes Oroszlánjának birodalmához. 1962-ben ez á státusza is megszűnt, s a császár Taklay Ghirat Eritrea néven 14. tartományként bekebelezte. Azóta váltakozó hevességgel dúl Eritreában a függetlenségért folytatott gerillaháború. Becslések szerint a sze. páratisták 12—15 OOÖ iól fel- fegvver?étt emberrel rendelkeznék. Émlékézetés ák_ siójukra á császári hatalom brutális megtorlással válaszolt: a partizánok 1970-ben foglyul ejtették és megölték a 2. hadosztály parancsnokát. Válaszul a2 etióp Iésierő valóságos tömegmészárlást hajtott végre. Amikor a múlt év februárjában nyugtalanság robbant ki Addisz Abebában a taxisofőrök és a közleksdés dolgozói körében, valamint a Hailé Szelasszié Egyetemen, elsőnek az aszmarai 2. hadosztály néhány élitalakulata lázadt fel, magasabb zsoldot követelt. A hadseregen belüli reformista mozgalom, amely végül is a császár szeptemberi trónfosztásához vezetett, Eritreából indult ki. Megfigyelők arra számítottak, hogy az eritreai függetlenségi harc alábbhagy, s a szeparatisták haladó szellemű követelései találkoznak az új etiópiai rendszer törekvéseivel. Nem így történt! Annak ellenére, hogy a2 ideiglenes katonai kormányzat megértést tanúsított a tartomány függetlenségi harca, a korrupt császári rezsimmel szemben folytatott ellenállás iránt, a felszabadítási frontok változatlanul a teljes elszakadást szorgalmazták. A jelekből ítélve az új addiszi katonai rezsim elszánta magát, hogy katonai eszközökkel egyszer s mindenkorra véget vet az eritreai szakadárok mozgalmának. A megoldás persze nem könnyű. A látszólag politikai jellegű eritreai mozgalom nem mentes a vallási ellentétek elemeitől. Etnikailag is motivált az ellentét: a tartományt tigrék lakják, akik A ciprusi török közösség vezetői csütörtökön egyoldalúan kikiáltották a ciprusi török szövetségi államot. A döntést a török közösség 1964-ben létrehozott minisztertanácsának és 1967-ben negalakult törvényhozó gyűlésének együttes ülésén hozták; (Makariosz elnök kormánya egyik testületet sem ismerte el.) A két testület egyhangúan a szövetségi állam'fejévé választotta Rauf Denktast. a sziget török közösségének vezetőjét. A szövetségi állom kikiáltásáról szóló nyilatkozatban a török közösség vezetői támogatásukról biztosították „a Ciprusi Köztársaság einem- kötelezettségi státusát” szembeszálltak a sziget bármilyen megosztásával, vagy bármely óriás országhoz történő csatlakozásával. A határozat szerint a török közösség vezetői ..megerősítik, hogy végső céljuk a ciprusi görög közösség, gél Váló égyesülés egy két sohasem fogadták el az uralkodó amhara törzs fennsőbbségét Bizonyos iszlám-nacionalista körök — elsősorban Líbiában és Szaud-Arábiában — szívesen vennék, ha Eritrea elnyerné függetlenségét Ezt a többi között kifejezésre jut. tátják a felszabadítási frontok katonai és anyagi támogatásában is, ami tovább bonyolítja a helyzetet. Figyelemre méltó ezzel összefüggésben az a vélemény is, amely szerint egyes arab vezetők nem nézik jó szemmel, hogy az addiszi ideiglenes katonai kormányzat mindinkább a szocializmus programja mellett kötelezi el magát s az utóbbi időben fontos határozatokat hozott pénzintézetek és vállalatok államosítására, a szociális igazságtalanságok gyökeres megszüntetésére. Valamennyi politikai prob, léma közül, amelyet a még- döntött császári rendszer hátrahagyott, egy sem olyan súlyos, mint az eritreai — írta nemrég az Addisz Abebában megjelenő Ethiopian Herald. Kétségtelen, hogy a véres harcok arra utalnak: a belső és a külső reakció aknamunkáiéval igyekszik megakadályozni a politikai rendezést Eritreában s ezzel — közvetve — hátráltatni a haladó reformok megvalósítását, megnehezíteni az új etióp rendszer merész és rokonszenves útkeresését. részből állő föderatív állam keretében”. Rauf Denktas, a ciprusi török közösség vezetője az önálló török szövetségi állam megalakulásáról szóló bejelentés után riportereknek kijelentette: — Ez nem egyoldalú függetlenségi nyilatkozat. Azért szerveztük újjá belső adminisztrációnkat, hogy készen álljunk a föderatív állam megalakulására. A ciprusi görögök már elfogadták egy föderáció gondolatát. Denktas a Reuter angol hírügynökség nicosiai tudósítójának adott nyilatkozatában az alkotmány előírásaival ellentétesnek minősítette Makariosz néhány héttel ezelőtt hózott döntését, az új kormány kinevezését. Denktas végül közölte, hogy a török szövetségi állam jelen pillanatban nem törekszik a nemzetközi elismerésre, de hozzáfűzte: reméli, hogy bármely ország, amely elismeri Ciprust, el fogja ismerni őt is. 1944 nyarán először Rov- nóban, majd Obarovban gyülekeztek azok a partizánharcban már járatos és a magyar hadifogolytáborokból újonnan érkezett magyarok, akik néhány hetes kiképzés után arra vállalkoztak, hogy Magyarországra mennek és szülőföldjükön is megindítják a partizánharcot. Amikor a magyarok létszáma elérte a 300 főt, újra útrakeltek és a Kijev melletti szvjatasinói partizániskolán fejezték bé a bevetés előtti felkészülésüket. Itt a magyar részleg vezetője Nógrádi Sándor volt. 1944 augusztusában kezdődött meg a magyar csoportok bevetése. Mintegy két hónap alatt 10 csoport Indult Magyarországra, illetve a szomszédos országokba, hogy onnét kedvező feltételek esetén magyar területre lépjenek. Minden csoportban jól képzett szovjet és magyar partizánok, rádiókezelőként partizánnők és a harci területet jól ismerő a partizánharcra vállalkozott és kiképzett hadifoglyokat találunk. Indulás előtt a partizánok esküt tették: „Én, aki szabad elhatározásomból, önként léptem be a magyar szabadságharcosok soraiba, esküszöm, hogy minden erőmmel és tudásommal harcolni fogok a magyar nép teljes felszabadulásáért.” Megfogadták, hogy hűek maradnak „történelmük nagy szabadságharcosainak szent eszméjéhez”, hogy végsőkig kitartanak társaik mellett „és szigorúan megőrzik a szabadságharcos népmozgalom minden titkát”. A partizánok legnagyobb része hű maradt szent fogadalmához. Az első bevetésre 1944. augusztus 8.-án került sor. Ezen az éjszakán a Kijev melletti repülőtérről két ejtőernyős partizáncsoport in- dutt útnak. Az egyikét Sző- nyi Márton volt reDülőzísz- lós vezette az Ózdtól délnyugatra, Dornaháza, Jor- dánháza községek térségében értek földet. A 13 fős csoportot nyomban földét érés után felfedezték és jelentős csendőri árokét vetettek be ellenük. Heves tűzharc fejlődött ki, melynek során többen meghaltak, másokat elfogtak. Parancsnokuk közel egy hónapig bujkált a hegyek közt. Árulás folytán Szőnyi Mártont is elfogták és a helyszínen kivégezték. Szerencsésebb volt a másik csoport, Úszta Gyula vezette partizánok földet- érése Kárpát-Ukrajnában. A csoport 23 fővel kezdte meg harci tevékenységét. Harccselekményeik Munkács, Huszt és Solyva térségére összpontosultak. A csoport létszáma — tevékenységének megindulása után — nagyon gyorsan gyarapodott. A környék férfi lakosságának egy része csatlakozott hozzájuk, a másik része pedig támogatta harcukat. így vált lehetővé, hogy októberben már 168 aktív fegyveres harcost tartsanak számon. A szabadság- harcos emlékek és a szabadságért folyó harcuk vezette őket arra az elhatározásra, hogy az egység felvegye a Rákóczi nevet. Tudták, hogy alig rhásfélszáz évvel előtte Rákóczi is e területen bontotta ki a szabadságharc zászlóját, így a tradíció és a név is kötelezte Ókét. Az egység harccselekményének mérlege, is méltó volt nevéhez. Mintegy két és fél hónapos harcuk során számos vasúti szerelvényt siklattak ki és közel ezer ellenséges katonát tettek harcképtelenné. Az egység 33 főt veszített. 1914. október 26-án egyesültek a Vörös Hadsereggel. Ugyanérre a területre október közepén újabb magyar partizáncsoport érkezett Lencsés János vezetésével. Harci tevékenysége azonban rövid idejű volt, mert a szovjet csapatok felszabadító harca elérte a térséget. Érdemes megemlíteni, hogy Kárpát-Ukraj- náb? nem 1944 nyarán érkeztek először partizáncsoportok. 1942 januárjában partizánszervezői feladattal érkezett Borkanyuk Alexa több társával, akiket azonban elfogtak, s mint koráb* ban említettük Borkanyu- kot a Margit körúti börtön udvarán kivégezték. 1943 őszén ereszkedett le Pataki Ferenc 19-es kotótóu- nista akinek sikerült is Kárpát-Ukrajnában partizáncsoportot létrehozni- öt a német megszállás után fogták el és Sopronban 1944. november 4-én több társával együtt kivégezték. A szjatasinói repülőtérről Máramarossziget környékére, Észak-Erdélybe Nagykároly, és Nagyvárad térségébe, továbbá a Börzsönybe ém Salgótarjántól északkeletre Ajnácskő körzetébe érkeztek még magyar és szovjet vegyes állományú partizáncsoportok. Ezek nagyobbrészt azonban a ledo- bás során szétszóródtak, vagy az ellenséggel vívott tűzharc megtizedelte őket, Nagyobb, katonai jelentőségű csoportokká szerveződni nem tudtak, s így elsősorban egyéni, vagy csoportos prapagandatevékenységük- kel és esetenként puszta jelenlétükkel zavarták a németek és csatlósaik tevékenységét. A Kijev melletti kiképző táborból még két csoport indult útnak. Mindkettő a Szlovák Nemzeti Félkelés központjában, Besztercebánya térségében ért földet azzal az elhatározással, hogy innét — a szlovák felkelés nyújtotta lehetőséget felhasználva, magyar földön kezdik meg feladataik végrehajtását. Az első részleget Grubics Zoltán volt hadifogoly százados és Fáb- fi József vezette. A .csoport, amely később a Petőfi hevet vette fél, szlovák területeken máradt harcai során csak „portyázásszerű- en” érintette a magyar területeket. (Harcaikról később lész sző.) A másik csoport, amely október elején ért földet Nógrádi Sándor vezette. Ennek feladata a partizán harci cselekményeken túl még kettős volt. Magyar földre érve megteremteni a kapcsolatot az illégális kommunista Párttal és rajtuk keresztül a Szovjetunióban élő magyar kommunista vezetőkkel. Továbbá: a Magyarországra érkezett és itthon szervezett partizáncsoportok kötött a kapcsolatok létrehozása és egy irányító parancsnokság felállítása. E két Utóbbi feladatot Nógrádiék hénz tudták téljesiteni. A Nógrádi-csoport mintegy kéthónapos hosszú, kemény küzdelem után jutott el magyar területre Salgótarján térségébe. Á határon való átkeléskor az egység 28 főt számlált Néhány hét alatt á környék bányászai és szökött katonák tömegesen csatlakoztak é# így létszáma megahaladta a 100 főt. Nógrádiék az agitációs és propagandamunkán túl igén komoly fégyveres tevékenységét is kifejtettek. Közülük is legjelentősebb az abroncspusztai ütközet, amelynek sorárt az egység egy nagyobb létszámú német katonái alakulattal vívott elkeseredett, végül is kedvező kimenetelű küzdelmét. Az egység néhány nappal a Vörös Hadsereggel való egyesülése előtt táviratban üdvözölte a Debrecenben megalakult ideiglenes kórmáhyt — fgérvé: „A német ra6lók által még megszállt területen állvá. folytatjuk hárcunkát áz ellén- ség teljes megsemmisítéséig.* (Folytatjatt 32. A kásás: — Kérem, én senkire sem sütőm rá! És kikérem magamnak!... Belevág egy kajla beszédű. aki ao-nak mondja az á-betűt ahogy a rádióban egyszer Tolnai Klári: — Hagyjaok maori .. Majd éh feladom a kalauznak a vonatra. Pinceháng: — Ha még egyáltalán megyen arra vonat! Kásás: — Aztán mért he menne?' Pince- — Megyen, persze, hogy megyen. Ha még el nem vágták á vonalat az oroszok. Kásás: — Figyelmeztetem, kérem, figyelmeztetem, ez... ez... Rikácsoló nő, messzebbről — Figyelmeztesse maga a vraingát! Kicsoda maga, hogy folyton bennünket egrecéroz?l... Még ilyet!... Az asszonyság: — Ha legalább a cám megvolna, a nénjéé. Kis szamár, azt hiszi, úgy van, mint falun... Kásás: — Kérem, én nem tehetek róla, de nekem az szigorúan ki van adva, hogy idegen nem tartózkodhat... Asszonyság: — Jó, hát nem - tartózkodhat!... Hol van itt á tartózkodás? .. Ném csaphatjuk ki ezt az ártatlan gyereket az utcára hálni, azt a rendőrség se kívánhatja el... Kásás: — AZ a helyzet, kérem, hogy nem'tartózkodhat .. Kajla: — Hagyjatok maór, az Isten aoldja meg!... Mondom, én elviszem, költse csak fel. Aztán feladom a kalauznak, az lesz a legtisztább... Vasutas volt a kajla beszédű, és éppen az állomásra mént, szolgálatba. Dé nem jutottak el az állomásig. Már vagy két utcával odébb, egy szembe jövő vasutastól megtudták, hogy hajnalban csakugyan elvágták a vonalat az oroszok. Es arrafelé egyelőre nem mégy ki több vonat. — No barátocskám, most aztán benne vagy a slamasz- tlkába — mondta a maga furcsa módján a vasutas. — Most már én is úgy látom, nincs más hátra, mint a rendőrség .. Rögtön meg is kérdezte a sarki újságárustól, nem lá- tött-e rendőrt errefelé. Nálunk a falun csendőrök vannak, kakastollasók, de azokat is jobb elkerülni. Összeverik a civil embert, meg a laktanya pincéjébe zárják. Amíg a vasutas lapot vásárolt, meg tanakodott az újságárussal, hol kéréssé a rendőrt, ő elhúzódott tőle a sarokig. Aztán usgyi. Nem nézett vissza, kergé- tik-é vagy sem, de akkor sem futhatott volna gyorsabban, ha az egész város őt kergeti. Futott, futott, amíg a tüdeje bírta. Hamar beleszokott a csavargásba. Megtanulta, hogy ő menekültnek számít „az Ideiglenesen megszállt országrészből”. Tetszett neki éz a szokatlan rang: szinte felnőttnek érezhette magát. Hlszén nem gyerek volt többé, hanem „menekült”, akire felfigyeltek mindenütt. És megnézték maguknak, hogy ilyen a 2 a fiú, aki háborús „menekült”. Tudta már, hogy minden házban van légópihee, s nyitva előtte mind, csak jelentkeznie kell a légópárancs- noknál. Aki persze kikérdezi, hogys mint, de mindig szorít helyet éjszakára. És mindig kerül olyan asszony- ságféíe is pincében; aki pártfogásba vészi. (Néha jobban, mint szeretné, mert levetkőzteti, mosdatja, megnézi á± alsónéműjét, nincs-e benne tetű.) Ha napközben megéhezett. leginkább égy főutcái vendéglő konyhájára jároga- tott el. Mind ismerték már az asszonyok a konyhán a „menekült kisfiút”; tettek félre neki a jobb falatokból is.. Csellengett az utcákon, a piacon, a? Avas pincéso- rain; bámészkodott, töltötte az időt. Emlegette még a nénjét, ha kikérdezték, de már eszébe sem jutott, hogy az utcán, a járókelők közt keresse. Tulajdonképpen nagyon jól érezte magát ebbén a nagy szabadságban. Mint senkihez sem tartózó, függet- lén „menekült”. A rendőröket még vigyá- zatosabban kérülte attól fogva, hogy az apácára akarták bízni, és megszökött tőlük. Dé mástól senkitől sém félt, a nyilasoktól sem. Sőt a nyilasokkal éppen még jóba is keveredett, amikor az egyik óvóhelyén egy nyilas vette pártfogásába. Valami főember, ezt ugyan rögtön nem vétte észre rajta, pedig érme is volt, és persze karszalagjá, egyenruhája, pisztolyé, minden. ^Folytatjuk) Kikiáltották a tfpvosl törők szövetségi államot FEKETE GYULA: REGENT
