Kelet-Magyarország, 1975. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-08 / 6. szám
V> 4 POSTABONTÁS Am áj évben először jelentkezünk • rovatunkkal és ebből az alkalomból is szeretettel köszöntjük olvasóinkat, eredményes munkát és Jó egészséget kívánunk. A legutóbbi Fórumunktól egy esztendő választ el bennünket, azonban ez korántsem jelent valamilyen éles határvonalat munkánkban és reméljük, hogy olvasóinkkal az évek során kialakult jó kapcsolatunkban sem. Ezt bizonyítja, hogy már az év első napjaiban is számos levelet kaptunk és természetesen mi Is az elmúlt évi, még elintézetlen ügyeket fontos feladataink közzé soroljuk. Olvasóink leveleit mindig fontos okmányoknak tekintettük és tekintjük, egyrészt mert lapunk iránti bizalmuk egyik kifejezője, másrészt mert a témák gazdag tárháza, Így munkánkhoz nagy segítséget nyújtanak. A közérdekű levelekkel a Fórum rovatunkban foglalkoztunk: általában 8—10 olvasónk levelét közöltük. A szerkesztői üzenetekben pedig legalább 20—25 levélírónk neve szerepelt, akiknek elintéztük panaszát, vagy ha nem lehetett orvosolni, megírtuk azt is, hogy miért nem. Az egyéni sérelmeket, észrevételeket tartalmazó levelek rendkívül jelentősek, hiszen kormányunk intézkedései, a politika csak úgy létezik, ahogyan az emberek munkahelyükön, saját életükben tapasztalják. Ezek a levelek pedig ezt hűen tükrözik. Azzal tehát, hogy a hiányosságokat szóvá teszik levélíróink fontos közéleti tevékenységet fejtenek ki. Olvasóink leveleinek tulajdonított fontosságból ered az a törekvésünk, hogy olvasóink bizalmát kiérdemeljük, és minden lehetséges Módon ápoljuk ezt a kapcsolatot, mindinkább kiszélesítsük. Akik már kapcsolatba kerüllek velünk, bizonyára tanasz- talták, hogy egyetlen levelet sem hagytunk m^gvá- lasznlatlannl ^kivételek a névtelen levelek, melyekre cím hiányában nem válaszolhattunk) vagy figyelmen kívül. Ha másként nem, egyetlen mondat, va<gy gondolat erejéig találkozhattak leveleikkel írásainkban. Amikor év végén levelezési munkánkat értékeltük, a legtöbb figyelmet arra fordítottuk: hogyan tehetnénk még többet olvasóinkért? Munkánk miként lehetne eredményesebb? Szeretnénk az új évben személyesen is többször találkozni, beszélgetni olvasóinkkal. Javaslataikat, információjukat érdeklődéssel várjuk, és jó volna, ha egy-egy cikkünkhöz hozzászólnának, véleményüket megírnák, s ha valamivel nem értenek egyet, vitatkoznának. Egyszóval szeretnénk, ha lehetőségeik nem csupán az újság olvasására korlátozódna, hanem ilyen formában részt vállalnának annak készítéséből is. NEM VOLT Jö Azt hiszem valamennyi kisgyermeket nevelő édesanya — aki a Szarvas utca környékén lakik — örömmel fogadta az Arany Szarvas étterem legúlabb szolgáltatásit. miszerint vasárnap és ünnepnap a délelőtti órákban friss tejjel tudnak szolgálni. — olvastuk Hegedűs András Szarvas utca 62 szám alatti lakos levelében. Azonban december 2E-én a 22-j tasakos tetet adták el. am! természetesen már nem volt jó. A bosszantó oedig az volt mtre ez kiderült a városban már sebnl nem lehetett teie+ kapni. Az Omnia cukrászdában próbaforralással megelőzték a reklamációt az eladással való próbálkozás helyett ............... » 5, (Szerkesztett« Dr. Szelfcrt Gyuláné AZ ILLETÉKES VÁLASZOL ELTORLASZOLT JARDA — így mór csak biztonságosan bejutunk az iskolába«.II A Makarenkó utca 5. számú házat immár egy féléve bontják. Hónapok óta nem szállítják el a bontási anyagot, a járda el van torlaszolva, a forgalom elől lezárták. Pedig ez az útszakasz meglehetősen forgalmas — már csak a közelben lévő két iskola miatt is — s hogy itt eddig baleset még nem történt az tisztán a szerencsés véletlennek köszönhető — teszi szóvá Nagy Kálmán Makarenkó utcai lakos. JEGYTORTURA Búj községből 18 óra 37 perckor Induló vonattal jöttünk Nyíregyházára december 25-én. A vonat indulása előtt három perccel a pénztár nem volt nyitva. Mikor kinyitott gyorsan kértem né-v fél és egy egész jegyet. A pénztárnál lévő személy pedig éppen fordítva adta. Finoman figyelmeztettem, de ő újra csak rossz jegyet tépett le, majd felháborodva szólt, hogy ne szórakozzak vele. Miután én megmutattam, hogy milyen jegyet kell adnia következett az elszámolás, s abban sem tudtunk megegyezni, rriert ő mindenáron többet akart velem fizettetni. Végül közölte: szálljunk fel a vonatra és mondjuk meg a kalauznak, hogy nem volt Idő a jegy kiadására. A kalauz viszont tanácstalan volt, s csak ráfizetéssel utazhattunk tovább. Végül megérkeztünk a nyíre>»vháza- vásártéri megállóhoz, némi viszontagságok árán, amit a karácsonyi hangulatban lévő jegykiadónak köszönhettünk — írja Barta Ferenc, Nyíregyháza, Városmajor u. 10. szám alatti lakos. HARMADIK ÉVE». 1972. májusában adták át a Városmajor u. 13—15 szám alatti OTP-értékesítésű lakásokat azzal az ígérettel, hogy a hiányosságokat folyamatosan, de legkésőbb az éves garanciális munkák során pótolni fogják. Bízva az Ígéretben és lakáshelyzetünk kényszerítő hatására átvettük és beköltöztünk. Eredmény: két és fél év után a garanciális munkák még jelenleg sincsenek elvégezve. Most pedig már szeretnénk ha végre komolyan nyilatkozna a ház építője a Nyíregyházi Építőipari Szövetke zet, hogy hajlandó-e a hiányosságokat soron kívül megszüntetni? Mert hanem, úgy mi lakók megcsináltatjuk, de a számlát természetesen áthárítjuk — írja Pósán Mihály és Herczku Zoltán a lakótársak nevében is. KÖSZÖNET December 18-án a Nyírfa Áruházban vásárlás alkalmával a táskámat ottfelejtettem. Visszamentem né-- hány óra múlva bevaílöht nem sok reménnyel, his^n, az ünnepek előtti nagy forgalomban ugyan kinek volt arra ideje, hogy táskámat észrevegye, biztonságos helyre vigye. Örömöm azonban annál nagyobb volt, mert az áruház rendésze az áruház igazgatójának és Nagy Lász- ióné részlegvezető jóvoltából táskámat a benne lévő ösz- szes iratokkal és na-vobb összegű pénzzel visszaadta. Ezúton is szeretném megköszönni emberségüket, figyelmességüket — írja Ert- sey Imréné, Nyírmeggyes, Rákóczi köz 2. szám alatti olvasónk. MINT EGT CSATATÉR-. Hónapok óta készül a' Színház utcában 8 gázvezeték. Többször hozzákezdtek meg abbahagyták: a munkát, s joienleg is áll a munka. Az utca el van torlaszolva, az árok helyenként beomlott, többször megtelt vízzel, a védőkorlát hiányos. Egyszóval mint egy csatatér olyan a Színház utca, s hogy meddig? Gondoljuk: az ott lakók Is szeretnék tudni, de azok is, ak’k rendszeresen közlekedtek járművükkel, vagy gyalog ezen az utcán — teszi szóvá Torma Gvörgv, Nyíregyháza. Vécsey köz 20. szám alatti lakos. KAPUTELEFON A nyíregyházi Jósa András kórházból a betegek a főportáról telefonálhatnak. Sajnos, ez a készülék igen gyakran rossz, s napokig néma. Például én november 25-től december 15-ig voltam a kórházban, ez idő alatt szinte csak 2—3 nap volt jó. Ezúton szeretném a postát megkérni, hogy ezt a telefont rendszeresebben ellenőrizzék. ha mód van rá. úgv még egy telefont szereljenek fel. A betegeknek ugyanis nagv ügy. ha rossz a telefon mert hozzátartozóikkal sok esetben csak a telefon útián érintkezhetnek, mint né’dául most az influen zai árván v idején — teszi szóvá Bodnár István Nvfregvház.a. Kun Béla út 6. szám alatti olvasónk. Szerkesztői üzenetek Kondor Imre benkl, Kapl- tor József csegöldi, őzv. Láczné nyíregyházi, id. Mester Lajos őri, Nyerges György fehérgyarmati, Papp Jánösné kálmánházi és Szabó József nagyhalászi lakosoknak levélben válaszoltunk. Juhász Péter cégénydá-* nyádi, Iski József vajai, Csorna Imre nyírkércsi, Rácz Sándorné újdombrádi, Kiss Miklós ömbölyi, Stekler László nyírpazonyi, Nagy Sándorné nyírbátori, Tamási István jármi, Orbán Ferenc kállósémjéni, Gerő Gerzson mátyusi, Ötvös Zoltán rá- polti, Koszta Zoltánné tisza- vidi lakosok ügyében az illetékesek segítségét kértük. Horváth Valéria gödöllői, Komjáthy Attila vásárosna- ményi, Hirlender Márton nyíregyházi és Molnár Jó- zsefné tiszaberceli lakosok kedves köszönő sorait megkaptuk. örülünk, hogy segíthettünk. A tiszaberceli almatermelők részére a körszedett alma után járó árkülönbözetet a Gávavencsellői ÁFÉSZ január 15-ig kifizeti. A panaszos levélben reklamált ládánként levont 1,— Ft-ot általános költségfedezetként vontak le, amely a göngyöleg ' bérleti díját fedezi. Hirlender Márton nyíregyházi lakosnak árkülönbözet címén helytelenül felszámított összeget a Demecseri Építőipari Szövetkezet visszafizette. Hargitai Jánosné sóstóhegy j. lakost a Volán Vállalat . ■ levélben tájékoztatta. * vözv. Pozsonyi Mihályné nyírbátori olvasónkkat a nyugdíjosztály értesítette, hogy a 45/1971. korm. sz. rendelet alapján ösztönző nyugdíjpótlék annak a dolgozónak jár, aki az öregségi nyugdíjjogosultság megszerzése után legalább 365 olyan napot töltött munkában, amelyre munkabért kapott. Levélírónk nyugellátásának megállapítását eddig nem kérte, így ösztönző nyugdíj- pótlékot sem állapíthattak meg részére. Váradl Antalné rozsály! lakos csak rokkantsági nyugdíj megállapítását kérheti, mivel az öregségi nyugdíjra való jogosultsághoz szükséges korhatárt még nem töltötte be. noszpodár Mlkló«né nyírcsászári lakosnak visszafl - zették a járlatlevél kiadása alkr.lmáva! helvtelenül felszámított összeget Babály János magyl olvasónk teifcydzióját a nyíregyházi GELKA-szerviz megjavította. Papp György vásárosna ményi lakost a nagyközségi közös tanács rendszeres szociális segélyben részesíti. Szántó György mátészalkai olvasónk érdeklődött, hogy mint ipari nyugdíjas hány sertést, Kocát vagy malacot tarthat? Milyen jövedelem mellett tekintenek még el a jövedelemadótól? A 42/ 1971. (XII. 17.) korm. sz. rendelet 1. §. 1. bekezdése szerint általános jövedelem- adót köteles fizetni mindenki, akinek a kisipari, magán kereskedelmi tevékenységből van jövedelme. A kormányrendelet végrehajtása tárgyában kiadott 35/1971. (XII. 17.) PM. sz. rendelet 2. §. (2) bek. szerint: a magánegy tekintet alá esik — adózás vonatkozásában — a földterület használata nélkül folytatott vagy saját használatában lévő földterület terményeiből el nem látható üzletszerű állattartás, állathizlalás, állatkeltetés, ha a bevételből a kiadások levonása után jelentkező jövedelem évi 15 000,— Ft-nál nagyobb. Bodó Gyuláné szamoskéri lakosnak a biztosítás címén levont összeget a termelő- szövetkezet visszafizeti, mivel olvasónk nem kötött biztosítást Frankovlcs Andor nyíregyházi olvasónknak tanácsoljuk, hogy munkakönyvét mielőbb vegye át volt munkahelyén, mivel a törvényes határidő leteltével munkakönyvét megsemmisíthetik. Farkas Lászlőné nyíregyházi olvasónk a reklamált segélyt megkapta. A szakszervezeti könyvét csak később küldi el a Videoton Gyár, mert a Vasas Szakszervezetnél 1974. december hónapban általános tagkönyvcseré- re került sor. Az új tagkönyvek január hónapban készülnek eL Tóth Istvánná és társai mátészalkai lakosok ügyé- en a Kraszna Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet értesítette szerkesztőségünket, hogy a kérdéses lakások műszaki átadása december 12- én megtörtént. ősz Klára berk esz! lakos ügyében a termelőszövetkezei helyesen járt el, mert a háztáji megvonás után a termeléssel kapcsolatos kiadásokat olvasónknak megtérítette. Juhász Lajos f!szavasvári lakos által megrendelt geodéziai munkát a Nyíregyházi Járási és Városi Földhivatal december 17-én elvégezte. kávéőrlő j A közelmúltban Farka# Károly kisari lakos panaszáí közölték a Fórum rovatban, amely szövetkezetünket érin* tette. Közöljük, hogy mivel a! cikkben szereplő kávéőrlő szervizünkben elcserélődötl a készülék tulajdonosát kártalanítottuk. A kávéőrlő ellenértékét 268,— Ft-ot 1974. december 20-án postán címére megküldtük. Fehérgyarmat! Asztalosés Vasipari Szövetkezet „KULCSKÉRDÉS” „Pincétől padlásig” efnr* mel november 27-én közölt cikkel kapcsolatosan a következőket válaszoljuk: A takaréképület pince- és padlásajtajait új zárral láttuk el. A kulcsokat át akartuk adni a lakóknak, hogy míg a házfelügyelői probléma meg nem oldódik, legyenek segítségünkre az ajtók zárásában. Bérlőink azonban ettől elzárkóztak. Ezután a lakóbizottság segítségét kértük. Megjegyezzük, hogy az utóbbi két hónapban három esetben törték fel ismeretlen személyek a zárt ajtókat. Jelenleg az épületnek nincs házfelügyelője, mert a korábbinak a munkaviszonyát , meg kellett szüntetnünk, ml- ■ vei teendőit nem látta eL j Viszont lakás hiányában á , család házfelügyelői lakásból } történő kiköltöztetéséről J nem tudtunk Intézkedni) j Amikor a lakás megürül megfelelő személyt fogunk i alkalmazni a házfelügyelői j teendők ellátására. Addig !■ y egy takarítónővel a szükséges ; takarítást elvégeztetjük. A } lakók által szóvá tett beázás J sok miatt* garanciális felül* ( vizsgálatot tartottunk, mely- f nek alaoján a Tanácsi Éoí- V tőipari Vállalat a tetőrészeli f kijavítására vonatkozóan f azonnal Intézkedett. Az éoü* J letet az elmúlt évben kötöfe- / tűk rá a városi szennyví»» i hálózatra, tehát * korábbi ( szennyvízfeltörések meg- ' szűntek. A munka befejezés- / se után a pince és a riad Iáé- ) tér lomtalanítását, takarítás | sát elvégeztük és fertőtüeffif* I tésre is sor került. ■ f Nyíregyházi IngaflankeMiS és Szolgáltató Vállalati ‘ JoqcfSEunV Ha A házastársi tartásdíjról A Családjogi Törvény 21. ?. fi) bek. szerint a házasság felbontása esetén volt házastársától tartást követelhet az, aki arra hibáján kívül rászorul, kivéve, ha arra a házasság fennállása alatt tanúsított magatartása miatt érdemtelenné vált A házastársak tartási kötelezettsége a házasság belső tan- tamából folyik. Ebből következik, hogy a házastársak esetleges későbbi elávolodása, a házasság felbontása sem semmisíti meg teljesen egymáshoz tartozásukat, egymás sorsáért bizonyos fokú felelősségüket. Megszorító rendelkezés azonban, hogy a tartási kötelezettség csak akkor áll fenn, ha a tartást igénylő házastárs teljesen, vagy részlegesen munkaképtelen. Az érdemesség, vagy érdemtelenség vizsgálatánál a bíróságnak nem a tartást igénylő házastárs egyes tényeit, hanem a házástársak egész házasságát kell mérlegre tenni. Meg kell vizsgálni azt is, hogy az a házastárs, akitől a tartást igénylik, olyan magatartást tanúsított-e, amely feljogosítja őt arra, hogy házastársának magatartását felróhassa. Vizsgálni kell tehát, hogy a házastársak milyen mértékben játszottak közre abban, hogy házasságuk megromlott és felbontásra került. Tartásdíj esetén nincs erkölcsi alapja annak, hogy a másik hibájára hivatkozzék, aki maga is olyan vétkes a házasság felbontásában, mint a másik házastárs. Ennek megítélésénél a bíróság nem a házastársak szubjektív szempontjait veszi alapul, hanem annak tulajdonít döntő jelenségét, hogy a szocialista társadalmi felfogás a házastársak egymással szembeni magatartására figyelemmel, a tartásra kötelezést az ezáltal érintett házastárs méltánytalan megterhelésének tekintené-e. Gyakran fordul elő, hogy az érdemtelenség kérdésének vizsgálatára a házasság felbontása után kerül sor, vagyis egy, már megítélt tartásdíj megszüntetéséről van szó, vagy a bontóperben nem rendelkeztek erről és utólagosan kér valamelyik házastárs tartásdíjat. Ilyenkor az érdemtelenség intézményének nem az a célja, hogy a házasság erkölcsi alapját védje, hiszen a volt házastársak között már nem áll fenn házastársi kötelék. Joggal elvárható azonban, hogy a volt házastársak kölcsönösen tiszteljék egymást és ne tanúsítsanak olyan magatartást, amely szándékosan sérti a volt házastárs érdekeit, annak személyi, vagy vagyoni érdekéit és aki ilyen súlyos magatartást tanúsít volt házastársával szemben, érdemtelenné válik a tartásdíjra, még akkor is, ha egyébként arra jogosult lenne. Ez esetben is vizsgálni kell, hogy a Másik házastárs nem tanúsított-e ugyanilyen magatartást ®r. Juháss BarnabK» [ FÓRUM J