Kelet-Magyarország, 1974. december (34. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-17 / 294. szám

in". *«r-M a c Y ARrm s* ä<5

fS71. ÍTewmfíer FR

2

Az SZKP KB határozata:

A Szovjetunió 1975. évi tervezetéről

Az SZKP Központi Bízott, tógának ülése alapvetően jóváhagyta a Szovjetunió 1975. évi állami népgazdaság-fejlesztési tervét és költségvetését. A Központi Bizottság plénuma indítványozza a szövetségi köztársaságok kommunista pártjai központi bizottságainak, a határterületi, területi. városi és körzeti Pártbizottságoknak, a minisztériumoknak és főhatóságoknak, minden párt-, tanácsi, gazdasági és szak- szervezeti szervezetnek, hogy az SZKP Központi Bizottságának határozatai és Ueonvid Brezsnvevnek a Párt gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó beszédei alapján dolgozzák ki és valósítsák meg az 1975. évi állami népgazdaság-fejlesztési terv és egészében a IX. ötéves terv feladatainak teljesítését szol. gáló konkrét intézkedéseket, A vállalatok, a szervezetek, az építkezések, a kolhozok és a szovhozok kollektíváinak erőfeszítéseit összpontosítsák a termelés hatékonyságának minden módon való növelésére, a műszaki haladás meggyorsítására. a munka termelé- kenvsé gének növelésére, a termelő kapacitások mielőb. bi bevezetésre és a meglévők jobb kihasználására, minden tartalék felhasználására a termelés növelése

és a termékek minőségének javítása érdekében, az anyag- és a munkaráfordítás egyidejű csökkentése mellett.

Az SZKP Központi Bizottságának plénuma kifejezi azt a meggyőződését, hogv a párt-, a tanácsi, a szakszervezeti és a komszo- mol szerveretek, az ország összes dolgozói nagvaránv- ban kibontakoztatják a szo- cialista versenvt a 9. ötéves terv befejező éve feladatainak határidő előtti taH«s*té- séért. iH sikereket érnek el az ország erejének tovább! növe'é^e. a szovjet néo iá'é- tének köve*k®-<»tes emelése érdekében. (MTI)

Befejeződtek az amerikai—francia államfői tárgyalások

Közös közlemény kiadásával és Giscard d’ Estaing francia elnök, illetve Kissinger amerikai külügyminiszter magyarázó sajtóértekezletével ért véget hétfőn a francia—amerikai csúcstalálkozó. Ford amerikai elnök és Giscard d’ Estaing a közös közlemény aláírása előtt még egy zárómegbeszélést tartott.

A csúcstalálkozó többi napirendi témája közül a közös közlemény a két elnök- egyetértését jelenti be a következőkben :

— Aranytartalékaikat a mindenkori világpiaci áron becsülhetik fel mindazok a kormányok, amelvek így kívánnak eliárni. Ezzel a kialakult nemzetközi pénzügyi struktúrákat kívánják megerősíteni :

— az Egyesült Államok és a Közös Piac tagállamai ösz- szehangolják gazdaságpolitikájukat, hogy _ az _ infláció ellen a műnkabélktijlség nö"’ vekedése nélkül vehessék fel a harcot; kerülendő min den protekcionista jellegű intézkedés;

— az Egyesült Államok támogatja „a nyugat-európai politikai egység kialakítására kifejtett közös piaci erőfeszítéseket”;

— Franciaország százmillió dollár összegű „végkielégítést” fizet az Egyesült Államoknak azon költségek

kiegyenlítésére, amelyekkel az amerikai NATO-erők és -támaszpontok 1967-es kiköltöztetése járt.

A közleménynek a nemzetközi helyzettel foglalkozó része megállapítja, hogy haladás történt a nemzetközi feszültség enyhülésében. Ezzel összefüggésben a felek megelégedéssel nyugtázták azt, hogy az új szovjet—

Tizenhat ciprusi szakszervezet és társadalmi szervezet közös nyilatkozatban biztosította támogatásáról azt a szovjet javaslatot, amely szerint az ENSZ égisze alatt egy tekintélyes és illetékes fórumqt kell összehívni a . - ciprusi probléma rendezésére.

Mint a ciprusi sajtóból is kitűnik, a szigetország lakossága nagyra értékeli a Szovjetunió szilárd és következetes politikáját, amely a válság mielőbbi politikai rendezésére irányul. A lapok rámutatnak, hogy éppen a Szovjetunió kezdeményezte egy nemzetközi konferenciának a világszervezet keretein belül történő összehívását és azt, hogy a Biztonsági Tanács állandó tagjai hatékony biztosítékoamerikai fegyverzetkorlátozási megállapodás csökkentette a nukleáris fegyverkezési verseny veszélyét.

A közleménvből kitűnik, hogy áttekintették a kelet— nyugati kapcsolatokat, foglalkoztak a közel-keleti és az indokínai helyzettel és e kérdésekkel kapcsolatban megerősítették korábbi állás, foglalásaikat.

kát szolgáltassanak a Ciprusi Köztársaságnak.

A ciprusiak elégedetten vették tudomásul, hogy a Biztonsági Tanács jóváhagyta a közgyűlés határozatát, amely szovjet javaslatra követeli, hogy szüntessenek be mindéhoemif:k:ÖTC$r beavatkozást - Ciprus ‘bjjjf ügyeibe, vonják ki területéről az idegen csapatokat, továbbá, hogy minden állam tartsa tiszteletben a szigetország szuverenitását, függetlenségét és területi integritását.

Mint a helyi sajtó a NATO nemrég véget ért brüsszeli tanácskozásán lezajlott, kulisszák mögötti tárgyalásokra utalva rámutat, az észak- atlanti tömb mindig is veszélyt jelentett Ciprus számára.

A ciprusiak támogatják a szovjet javaslatot

Nyikolaj Zabelkin, a Szovjetunió hose:

Magyarországért harcoltunk

III.

Szemben a tankkal

Ahogy múlt az idő, a

*"* szovjet hadsereg tovább haladt nyugat felé, újabb magyar falvakat és városokat szabadított fel. Minél reménytelenebbé vált a német fasiszta hadsereg helyzete, annál elkeseredettebbek lettek a harcok.

Rendkívül nehéz csaták bontakoztak ki decemberben, amikor végéhez közeledett az ellenség budapesti csoportosulásának bekerítése. Ebben az időben Katyusa-ütegeink egy lövész ezreddel működtek együtt, amely a 3. Ukrán Front más egységeivel együtt a Velencei-tótól keletre, Bicske irányába tört előre.

Rövid tüzérségi előkészítés után, amelyben Katyusáink is részt vettek, a lövész alegységek rohamra indultak. Futárommal, Vologya Anyi- szimovval és két rádióssal az első zászlóalj megfigyelő- pontján tartózkodtam.

A zászlóalj az ezreddel együtt néhányszor támadásba lendült, de a tüzet egy pillanatra se szüntafvén mindannyiszor kénytelen volt visszatérni kiinduló állásaiba. Az egyik alegységnek a nap második felében sikerült három oldalról átkarolni az ellenség megszállta dombot és akkor tudtuk kivetni állásaiból. A hitleristák kezdtek hátrálni. Hogy ne veszítsük őket szem elől, előre kellett kúsznunk Fjodor Fetrovics, Nyeverov géppuskás szakaszának lövész- árkába. Nyeverovról nailot- tam már. Tudtam, hogy nem hivatásos katona, és a háború ' előtt iskolaigazgató volt. Az a hír járta róla, hogy rettenthetetlen, és a csatában szerencsés tiszt. Most úgy hozta a sors, hogy vállvetve küzdöttünk, együtt. Nem túloztak a hírek, válóban rendkívül bátor-, harcedzett katona.

A fasiszták egy óra múltán erősítést kaphattak, és ellentámadásba lendültek, hogy visszafoglalják állásaikat. Három fasiszta tank Nyeverov lövészárka felé robogott. Az egyik Különösen nagy sebességgel tört előre, szinte rengatt a föld alatta. Nyeverov intésére a katonák a lövészárok mélyére emelték át a géppuskát. A szakasz parancsnoka dobta az

Parancsnoki harcálláspont.

első tankelhárító gránátot a lánctalpak alá. Az acálmon- strum megremegett, de továbbhaladt. A főhadnagy újabb gránátot hajított el, a páncélos csak nem állt meg. Szinte már a feje fölött sü- vitettek lövedékei. A íorró légörvány lesodorta sapkáját, de felvenni nincs idő, már csak 4—5 méterre van a páncélos, amikor a parancsnok odavágta az utolsó gránátot. A lűvőszárok fölött, az épen maradt egyik lánctalpon még fordult egyet a tank, a tisztet belepte a föld, de a páncélos mozdulatlanná merevedett.

Nyeverov kikászálódott a rászóródott földből, nyugodt mozdulattal kiemelte a géppuskát és tüzet nyitott a páncélos mögött már csak pár lépésre rohamozó fasiszta gyalogságra. Ez 'otyán' vár SÍI áWW •' érte. őket, hogy még elvelőd- rií "sefti" völt'lftejük. Egy részük visszafordult, a többieket lekaszálta a géppuska. A másik két páncélost Ki'.yu- sáink vették célba. Az ellenség, a páncélosfedezetét elveszítvén fejvesztve hátrált a szomszédos állásokból is.

Nyeverov lövészárkához érvén gratuláltam a csata sikeres befejezéséhez. Majdhogynem közkömbösen fogadta. Nem tudtam eldönteni, hogy rendkívüli fegyelem, vagy tényleges passzivitás

volt-e az oka. Rágyújtottunk, pár szót .váltottunk, de sehogy sem akart kialakulni 9 beszélgetés. Lassan megtud* tam, milyen szörnyű trag?» diát élt át ez a férfi.

1,'mlífeltem. hogy Nyeve. rov a háború előtt iskolaigazgató volt egy Sztálingrád környéki faluban. A hitleristák megszállták a falut, az egész családja elpusztult. A fasiszták agyonlőtték szüleit, feleségét, még kicsiny gyermekének se kegyelmeztek, mert az öccse csatlakozott a partizánokhoz. Kötélidagekre volt szüksége ajthoz, hogy mindezek után ilyen fegyelmezett, qyugodt lehessen. Igaz, a fasiszták iránt nem ismert irgalmat.

Rövid cigarettaszünet után tovább indultunk, — nyitva "állt az út Bicske felé, a me» ., lyet estére el is értünk. Az. állomáson hadifelszereléssel megrakott szerelvények vesztegeltek. Látszott, hogy a fasiszták nagysietve v múltak vissza. Nem számítottak arra, hogy a szovjet csapatok ilyen .gyorsan áttörik védelmüket. Hadseregünk Esztergom irányába igyekezett, ott kellett találkoznunk a 2. Ukrán Fronttál, hogy bezárjuk a gyűrűt Budapest körűk

(Folytatjuk)

Varga Domokos:

tCölyÖkk ó

6.

Ügy járta meg, hogy még

nem is tudott járni. Miután hazajöttünk, akkor sikerült rávennünk az önálló mende- gélésre.

Megvan ennek a forsza. Ali a gyerek a földön, s kapaszkodik valamibe, akár az ágyába, akár egy székbe, vagy más egyébbe. Kapaszkodik, de már nem olyan görcsösen, mint eleinte, mert az álláshoz. a fogódzva járáshoz már megszerezte a kellő biztonságot. csak támasz nélkül nem mer még elindulni. Hiába ve- zeteetiük kézen fogva, abba a reménvben. hogy egyszer majd elereszti a kezünket, vagy engedi, hogy mi eieresz- szük az övét... nem. ez nem sokat ér. Egyet tehetünk, ha már megérett, a helyzet, hogy önállóan járjon a gyerek: közvetlen közelből hívhatjuk magunkhoz. Mintha csak arról volna szó, hogy a székbe kapaszkodik vagy belénk, »hogy ott guggolunk mellette. Mindössze karnyújtásnyira vagyunk tőle, mégis elég messze ahhoz, hogy el ne érjen. míg a széket el nem ereszti Hívjuk, hívogatjuk

kitárt karral, ennek nem tud sokáig ellenállni. Elvonja a kezét a széktől, s nyúlt felénk, már a lába is mozdul, már az ölünkben is volna, ha mi nem húzódnánk közben hátrafelé, hogy még egy lépést kelljen tennie, még egyet, még egyet, talán az ötödiket, talán már a tizediket, míg kiköthet végre a karunkban.

Első gyermekeim mind ilyenformán tanultak meg járni.

De Bubu, mint született gyá. va gyereket sokáig nem tudtuk rávenni, hogy fogózó nélkül egy lépest is tegyen. Gyalogszerrel • bekalandozta már az egész szobát, de egy széket tolt mindig maga elótt, s attól nem volt hajlandó elválni. Egyszer aztan öt testvére körülötte, s ők csalogatták felváltva az ölükbe. Egykét lépést kellett csak tennie egyiktől a másikig, legalábbis eleinte, mert később ők Is éltek az ismert csellel, s mindig meghátráltak a közeledő Bubu elől. Fél óra se kellett, s az úgy rákapott az önálló totyogás jó ízére, hogy többé le se szokott róla.

A kis totyik a világ legaranyosabb gyermekei. Minduntalan nevetni kell rajtuk.

hogy ilyen aprócskák és már járni tudnak. De azon is hogy milyen komikusán bil- legnek-ballagnak, felsőtestüket jobbra-balra ingatva nagy elszánásukban, hogy tovább és tovább jussanak a kissé még bizonytalanul kacsázó két lábacskájukon.

Megtörténik viszont az is, hogy a járni-kelni kezdő gyerek elesik, s úgy megüti magát, hogy jó időre elmegy a kedve a totyorászástől. Megtörténik, de ritkán, mert az Ilyen kicsik többnyire a fenekükre huppannak, s a guminadrágjuk ki lévén tömve pelenkával, nem éreznek semmi fájdalmat.

Vannak aztán olyan gyerekek is — de ez meg igazán ritkaság, mióta az angolkór kiment a divatból —, akik

nemigen hajlandók fel se állni. Ügy megszokják s megszeretik a fenéken csúszkálást, a négykézláb mászkálást, hogy semmi kedvük sincs kockázatos kísérletekbe bocsátkozni. Nyújtjuk az ujjúnkat, hogy kapaszkodjanak bele s úgy lépegessenek, de ők máris a földre tottyannak, s ha felráncigáljuk őket. sem hajlandók folytatni a sétát. Nem és nem. A földön biztonságosabb.

Ha az orvos szerint semmi bajuk, akkor nincs miért izgulnunk. Majd felállnak egyszer ők is, s elindulnak a maguk útján. A családi legendák szerint az én egyik testvérem Is majdnem hároméves koráig ay fenekén esuszlcorászott. Szokatlanul

nagy feje volt, úgyhogy szüleim állítólag arra is gondoltak, hátha vízfejű. De mikor végre lábra állt, nagyon jól elbírta exra méretű koponyáját, arról nem is szólva, hogy idővel családunk legeszesebb tagjának bizonyult.

Az első szavak (IV.)

Mezőkövesden szálltam meg egyszer az ötvenes években, szálloda híján egy magánháznál, ahol rendszeresen fogadtak fizetővendégeket. Rendszeresen, de mégsem állandóan, így a nekem szánt szoba akkor már három vagy négy napja fűtetlen volt, noha dideregtető januári idők jártak. Amíg bemelegedett, behívtak a háziak az ő szobájukba, ahol már amúgy is elég nagy volt a népsűrűség: egy idős és egy fiatal házaspár, egy nagylány és egy csecsemő fogyasztotta a szűkében levő levegőt. Ahhoz képest, hogy milyen fullasztó volt az ájer — az emberszagon felül némi pefenka- és csikkillat is keveredett bele —-, a gyerek nagyon vígan fickándozott az egyik ágyon. Anyjának kedve is támadt, hogy kivegye, felültette az asztalra, úgy játszadoztak, heccelődtek, kacarásztak. Ennivaló kis pirospozsgás kislány volt, mindössze tizenegy hónapos, de már teljesen tisztán mondta: „Buta mama, buta buta mama!” Anyja visszafelelt; „Nem buta mama. Buta Kata, buta Kata!” A kicsi nem ellenkezett. Híven visszhangozta: „Buta Kata, buta Kata, buta Kata!”

Ö voit a legfiatalabb emberi lény, akit valaha beszélni hallottam. Fogalma se lehetett persze, mi az, hogy buta. Fújta a magáét, mint egy jólnevelt papagáj.

Azt viszont, hogy ő a Kata, anyja a mama. már bizonyosan tudta, s akkor is tudta volna, ha még nem képes kimondani.

Látható, tapintható, megfogható dolgoknak a gyerekek olykor hihetetlen hamar megtanulják a nevét. Például a saját testrészeikét. Kis némák még, egy értelmes szó nem jött ki még a szájukon, de ha megkérdezzük, hol a baba lába, hol a keze, hol a feje, hol a haja, hol a füle, hol az orra, boldogan mutatják, hogy itt, itt, itt, itt. Ha a szájukat kérdezzük, azt többnyire kitátják, úgy böknek bele, ha meg a szemüket, azt behúnyják, úgy dugják oda a mutatóujjukat.

Megunhatatlanul kedves, szívmelengető játék ez. Az ekkorányi gyerekek jobbára nagyon okosak. Egyszer-két- szer elmondjuk nekik, s már azt is tudják, hol a térdük, a könyökük, hol a hasuk, hol a nyakuk. A mieinkkel még az olyan magasabb tudományok szféráiba is elmerészkedtünk, hol a torkuk és hol a tarkójuk. Ezt persze össze-összetévesztették, kétszer-három- szpr is el kellett néha mondani: „Nem a torkod! A tarkód!” De mikor rájöttek végre, akkor megkapták az illő dicséretet, boldog összeneve- tés formájában. De esetleg szóban is: „Okos Andris!

Okos Andris!’ vagy: „Okos Bubu! Okos Bubu!”

Bubu különösen korán értett meg egyes szavakat, neveket, de későn tanulta meg kimondani őket. Hat-hét hónapos korában többször is hallottuk ugyan tőle, napokon át: „Kejkó! Kejkó!”,' s

ezt az egész család úgy magyarázta, hogy Gergő nevét mondogatja, de később ez a Kejkó lekopott róla, s egyéves is elmúlt, mire sikerült két igazi névre úgy ahogy rátörni a elvét: én Appa lettem, Dombi pedig — másik becenevén Donó — ettől fogva Nyonyónak hivatott Majd egy-két hét múlva Any- nyát is tudott már mondani, hogy aztán sorra megnevezze a család többi tagját is, el ne eméssze őket a sárga irigység. így is emészettte őket eleget, hogy nem ők voltak az elsők, akikét a szájára vett, pedig Gergő is, Magdus is félórák hosszat ültek mellette, s mutogattak- magukra, százszor elismételve önnön nevüket A lányok egyébként rendszerint hamarabb beszélnek. Nekik, úgy látszik, jobbaa fel van vágva a nyelvük.

(Folytatjuk)

' V