Kelet-Magyarország, 1974. december (34. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-15 / 293. szám

1974. december HL' KELET-MAGYARORSZÄG — VASÄRNAF! MELLÉKLET 7 VÁLTOZÓ VILÁGUNK A jómód Egyes gondolkodók ügy «-élik, hogy az anyagi bőségből társadalmi méretű deviáció fakad, amelynek eredménye az enerváltság. a tespedés, az általános romlás és a hanyatlás S mi több, a fizikai ernyedéssel — úgymond — eg> ütt jár a társadalmi értékek felbomlá­sa, az erkölcsi züllés, az állampolgárok meg- hr. ílása, kiábrándulása és eltunyulása, s a folyamat egy idő után teljesen cselekvőkép­telenné teheti az egész társadalmat. A riasztó kének felsorolását folytathatnánk, azonban célszerűbbnek látszik végiggondolni, hogy a társadalom életében jelentkező negatív ten- denciák valóban az adott társadalom jólété­ből fakadnak-e. Mindenekelőtt a jólét fogalmát kell átgon­dolnunk. Mit nevezhetünk társadalmi jólét­nek, vagy jómódnak? Sokan úgy gondolják, hogy anyagi jólétünk látható jegyei (a bővülő áruválaszték, a gépkocsi, a telek, a nyaraló — hogy a megváltozott életmód egyéb kellé­keiről ne is beszéljünk — (már-már a fo­gyasztói mentalitás megjelenését, a kapitaliz­mus másolását, a szocialista vívmányaink fel­adását jelentik. Mások előszeretettel állítják, hogy anyagi létünk gyors változásait a tár­sadalmi tudat nem képes követni, s máris kialakult az a paradox helyzet, amelyet egy­szer az elmaradott tudattal, másszor pedig a forradalmi változásokkal lehet illusztrálni, természetesen a szemlélő hangulatának, óha­jának, vagy gyakran szándékának megfelelő­en. Társadalmi jelenünk reális megítéléséhez viszont szélsőségektől mentes, objektív állás­pontra van szükség. Ugyancsak objektív ál­láspont szükséges a társadalmi jólét megíté­lésében. A jómód nagyon sok tényező függvénye. Függ az adott társadalom rendszerétől, fejlett­ségi fokától, fü^g azoktól a gazdasági-társa­dalmi tradícióktól, amelyek az adott társada­lomban kialkultak. A különféle fejlettségű és eltérő társa­dalmi rendszerű országok életmódjának, jólé­tének összehasonlítása meglehetősen nehéz, oly­kor lehetetlen vállalkozás. Az életmód és a jólét ugyanis minden esetben túlmutat azokon a mérhető és összehasonlítható tényeken, ame­lyek az adott társadalom anyagi termelésével kapcsolatosak. A jólét nem redukálható egy­oldalúan csak az anyagi jólétre, mivel az élet mód és a jólét fogalma szükségszerűen tartal­mazza a társadalmi élet valamennyi szféráját. Éppen ezért a jómód nemcsak anyagi gazdagsá­got jelent, hanem magában foglalja a szel­lemi élet gazdagságát is Márpedig anyagi lét és kulturális élet kölcsönösen feltételezi egy­mást, s egyetlen társadalom sem engedheti meg magának, hogy egyiket a másik rovására egyoldalúan előtérbe állítsa Azokban az országokban, amelyekben nem jön létre, vagy tartósan megbomlik az egyen­súly a társadalom anyagi és szellemi léte kö­zött, óhatatlanul megejlennek a deviáció (a „normálistól” eltérő) különféle jegyei. Ha az anyagi jóléttel nem párosul a neki megfelelő magas szintű szellemi lét, akkor az anyagi javak fogyasztása öncélúvá válik és az állam­polgárok hiába hajszolják az anyagi javak el­sajátítását, a fogyasztás nem az elvesztett em­beri és kulturális értékek kompenzációját je­lenti, hanem zaklatott és tartalmatlan élet­módot, amelyben óhatatlanul a „polgáriasé dás” jegyei válnak a társadalmi élet jellem­zőivé. Ilyen esetekben a bőség „langyos me­lege” nemcsak „infantilissá” teszi az embert, hanem kiábrándulttá, cinikussá is. azaz a fo­gyasztásban való elidegenedés jelel nyilván­valóan kiütköznek az állampolgárok cselek­vésében. emberi kapcsolataikban és gondol­kodásmódjában is. A szocializmus, a kommunizmus az első társadalmi forma, amelyben a társadalom képes megvalósítani az anyagi és szellemi lét eavensúlvát. Ez az egyensúly azonban nem adottság ezt a társadalom fejlődése során kell a társadalomnak megtalálnia, kialakítania Nyilvánvaló tehát, hogv fejlődésünk lehető­ségei akkor korlátlanok, ha megtaláljuk az anyagi és szellemi fejlődés harmóniáiét. Fej­lődésünk középpontiéban az ember áll nem egvs7erűen az anvasi iavakat fogyasztó em­ber. hanem a sokoldalú ember, aki anvav; és szellemi ig^nveit egvaránt magas feilett- sési szinten akart» kielégíteni. Marx a kom munlTmns államo-'ierárában a „totális életnvil- VánOíc* -0ánv1őv és annak ki*1 »cfí+óaZre ké­pes embert képzé'ie el. Szocialista társadal lYjnnV^qr» nvn-lön nr><=»«V3rN ár”' hogv Hnvncrí feil♦*•'!? ne vállél* öncéllá hoev kísérőié ne a mentality*" gzrv**-oiícfe, aV? anvqg? jó­létét kénes mayas szintű kulturális Igényéivé' összhangba hozni. __ ­‘ '' &JL Ipari szakmunkásképzés Negyedszázaddal ezelőtt jelent meg az 949. évi ÍV. törvény „Az iparos tanulókról és ereskedő tanulókról”. Ez a törvény a ma- ar iparoktatás történetében egyedülállói, zerves kiegészítője annak a folyamatnak, amely az 1943-ös felszabadulással hazánkban nemcsak a nagy társadalmi változások, de a tervgazdálkodás kezdetét Is jelentette. A tanulóképzés számos problémájának megoldása közül elsősorban az iparitanulók jogállását kellett a megváltozott viszonyokban megfelelően tisztázni. Az 1913-ben megszüle­tett IV, törvénycikket a magyar jogalkotás történeteben ezért az első iparltanuló-tőr- vénynek lehet nevezni. Ez a törvény nevezi először az addig lenézett inast, tanoncot, hi­vatalosan Is tanulónak. Gyökeresen megvál­toztatja az ipari tanulók helyzetét Rendezi munkaidejüket, * megállapítja, hogy a mun­kaidő napi 8 óránál hosszabb nem lehet, és hogy az ipari tanulót is megilleti a fél órai fizetett ebédidő. A‘képzés szempontjából dön­tő a törvénynek az a rendelkezése, hogy a munkaidőbe az iskola Wtogatásával eltöltött időt is be kell számítani. Rendezi a törvény a tanulók fizetéses sz-abadságát, s azt a 18 éven felüli tanulóktól eltekintve, évenként 24 mun. kanapban állapítja meg. Nem változtat azon. ban ez a tanulótörvény lényegében az iparita- nuló-képzés kisipari jellegén. Központi irányítással A törvény végrehajtási utasításával, a Minisztertanács 8/1950. sz. rendelete létrehoz­ta január 8-án a Munkaerőtartalékok Hivata­lát (MTH). melynek megalakítása lehe'őségét adott arra, hogy az iparitanuló-képzés egy kézbe kerüljön. Az egységes központi Irányi- tás teszi lehetővé, hogy az addig egymástól függetlenül működő iskolák, tanműhelyek, otthonok helyébe olyan Intézmények létesül­jenek, ahol a műhely, iskola és az otthon egy­mást kiegészítő, szerves egésszé, „intézmény- nyé” fonódik összes Az idősebb olvasók jól Ismerik a FV. tör­vény előtti állapotokat, a fiatalabbak pedig a fenti bekezdésből következtethetnek arra, mi­lyen viszonyokat oldott fel a törvény. A 25 év távlatában viszont a gyakorlatban láthatja mindenki, hogyan, milyen körülmények kö­zött sajátítják el jelenleg szakmájukat a ta­nulók, hiszen kevés olyan család van a me­gyében, amely valamilyen úton-mógon ne lenne, vagy ne lett volna kapcsolatban a szak­munkásképzéssel. Épp e változásokat akarom érzékeltetni e cikkben, mert ezek a minőségi változások a szakmunkásképzésben nagyon szembetűnőek, jobban észlelhetőek, mint más iskolatípusban. Iskolarendszerünkön belül a szakmunkás- képzés különleges helyet foglal eL Amíg az alsófokú oktatást a demográfiai igények hatá­rozzák meg, a középfokú oktatást a demográ­fiai igények mellett a kialakult közigazgatást, munkaerő-gazdálkodási igények, addig a szak­munkásképzést a fentieken kívül a népgazda­ság napi igényei is meghatározzák. Tehát, x szakmunkásképzés intézménye olyan felépít­mény, amely a legerősebb szálakkal kötődik az alaphoz, kölcsönösen hatnak, azonnal rea­gálnak egymásra, előbbre viszik, vagy hátrál­tatják fejlődésben. Konvertibilis szakmunkás A nagy változások közül elsősorban a tár­sadalmi megbecsülésről kel! szólnom. A 25 év előtt lenézett Ifjúsági réteget ma egyre jobban megismeri és elismer! a társadalom. A szám­szerű növekedés is említésre méltó. Amíg 1949-ben alig párszáz főnyi tanulót számolhat­tunk össze a1 megyében, ma az össz-szakmun- kástanulók létszáma eléri a tízezret, azaz 15— 17 év közötti tanulóifjúságnak több mm. óü iá­it teszi ki A társadalom megbecsüléseként lehet el­könyvelni, hogy államunk 20 év elteltével új «znkmunkástörvényt jelentetett meg, amely még korszerűbb alapokra fekteti a szakmun-' kásképzést. Ezt a korszerűsítési törekvést a szakmunkásképzésről alkotott 1989. évi VI. törvény határozza meg. Biztosítja a szakmun­kásképzés egységét; megteremtette a szak­munkásképző iskoláknak a közoktatás rend­szerébe történő beépülését, valamint a kép­zést átfogó korszerűsítés valamennyi lényeges jogszabályi feltételét. A törvény megjelenését az tette szükségessé, hogy társadalmunkban a népgazdaság műszaki-technikai fejlődése új igényeket támaszt az oktatás keretén belül a szakmunkásképzéssel szemben. A műszaki­technikai fejlődés, mely a szakmák nagyré­szében megváltoztatja a munka jellegét. A szakmák jelentős részében a gépesítés kiszé­lesítése, az új gépek előállítása és üzemelteté­se, a termelés technológiájának bonyolultsága a szakmunkástól a szakmák jelentős részében nagyobb elméleti felkészültséget Igényel. A szakmunkással szembeni Igény fokozatosan növekszik, előtérbe került a szakmai felké­szültség és az általános műveltség együttes követelménye. A szakmunkásképzéssel szem­ben támasztott igény kielégítése szükségszerű­en megkívánta a képzés struktúrájának és tartalmának megváltoztatását, nagyobb sze­repet kellett biztosítani az elméleti felkészí­tésnek, anélkül, hogy a képzés időtartama hosszabbá válna. Ezért mondja ki a törvény, hogy: „A szakmunkásképzés célja korszerű szakmai és általános műveltséggel rendelkező szocinista világnézetű és erkölcsű szakmunká­sok nevelése”. Tehát mindenoldalúan képzett, konvertibilis szakmunkások képzésére van szükség. A törvény üjabb lendületet adott a szak­munkásképzés amúgy is dinamikus fejlődésé­nek. Amíg 25 év előtt nemigen lehetett rend­szeres oktatásról beszélni, addig a VI. törvény középfokú intézmény rangjára emelte a szak­munkásképző iskolát. A törvény felszámolta a szakmunkásképző Iskolák zsákutca jellegét, ma a szakmunkás-bizonyítvány jogot ad arra, hogy különbözeti vizsga letételével a szakkö­zépiskola harmadik osztályában folytathassák tanulmányaikat a tanulók, A szakmunkás-képesítést — mint iskolai végzettséget — sem a magán, sem a hivatali életben nem vették figyelembe. Ma kötelező­en be kell jegyezni a szakmunkás iskolai vég­zettséget. Felszabadulás előtt nem voltak szakmánként differenciált óratervek. Külön­böző szakmák tanulói egy osztályban tanul­hattak, ma lehetőség szerint még a kisisko­lákban Is homogén osztályokra törekszünk, az iskolákat proíüliroztuk. Kahinetrendszeru oktatás Még 5—6 évvel ezelőtt is a* úgynevezett fiókiskola! rendszer dominált a megyében. (PL: az önálló 110-es intézethez 8 fiókiskola tartozott.) A harmadik és a negyedik 5 éves tervciklus folyamán teljesen felszámoltuk a fióklskola-rendszert, új iskolákat építettünk, melyek tárgyi lehetőséget biztosítottak ahhoz, hogy a íiókiskolák önállósuljanak, önálló gaz­dálkodási rendszerrel bíró intézetekké ala­kuljanak. Addig, amíg 1949-ben csak a nyíregyház! tekola rendelkezett 6 saját tanteremmel, ma több mint 100 jól felszerelt tanteremben fo­lyik a kabinetrendszerű oktatás. A negyedik 5 éves terv beruházásainak nagyszerű sora épp e tanévben fejeződött be; Mátészalka 90 munkahelyes tanműhelyt, a nyíregyházi 107-e* intézet építészetileg, de Korszerű forgácsológépeken tanulnék o leendő szakmunkások. (Hőmmel József !s!*4 fuak.iujabun is teljesen korszerű 20 tanter­mes iskolát; a nyíregyházi 110-es intézet 300 férőhelyes (6 emeletes) kollégiumot és 18S munkahelyes tanműhelyt kapott. A 110-es intézet új létesítményeinek át­adásánál megjelent Biszku Bála elvtárs is, aki a következőképpen nyilatkozott: „A gyönyörű intézet avatása annak a nagy munkának a ré­sze, amellyel a magyar munkásosztály híven betölti hivatását, jól gondoskodik saját után­pótlásáról”. Az MSZMP Központi Bizottsága a X. kongresszus határozata alapján felülvizsgálta az állami oktatás helyzetét, és az 1972. június 15-i ülésen megjelölte a továbbfejlesztés fel­adatait. Kimondja, hogy a szakmunkásképzés területén megkezdett korszerűsítési refor a megvalósítását még kell gyorsítani. Azt is ki­mondja a határozat, hogy az általános isko­lák mellett a szakmunkástanuló-képzést ki­emelten kell kezelni, a tárgyi feltételeket meg kell teremteni. A KB határozat nyomán műi­den szakmunkásképző intézet immár egy esz­tendeje tanácsi Irányítás alá tartozik. Csak három tárca kapta meg : a főhatósági felügye­let jogát. E tanévtől a szakközépiskolák taná­csi irányítás alá kerültek. így valósult meg a magyar oktatásügy történetébén először, hogy egységes közoktatási rendszer jöhetett létre. A napokban megjelent XI. kongresszust irányelvek újból megerősítik a fenti KB-ha- tározatot a következőképpen: „Elsőrangú fel­adat az általános Iskola és a sza’ munkáskép­zés fejlesztése". Ez a kitétel feljogosít arra, hogy a szakmunkásképzés további előrelépésé­ben bízzunk ' r V I Iskola és élet A szakmunkásképzés tulajdonképpen 2 te­rületen folyik: az iskolában és a gyakorlati munkahelyen. Említettem már, a felszabadu­lás előtti gyakorlati képzés teljesen kisipari jellegű volt. Ma ugyan még megtalálható ez a képzési forma, de létszáma elenyésző. A sza­bolcsi iparral együtt nőtt és fejlődött a nagy­üzemi képzés. Jelenleg a szakmunkásképzés­ben résztvevő tanulók mintegy 90%-ának a gyakorlati oktatása a vállalatoknál történik. Csak 10%-a kapja a képzést iskolai tanmű­helyekben. Ezért is van különös jelentősége a párthatározat azon előírásának, amely a fia­tal szakmunkások nevelésében — minden; k- előtt a gyakorlati képzésben — a vállalatok szerepének fokozását jelölte meg feladatként A vállalatok zöme az iskoláknak jó part­nere a munkástanulók képzésében, nevelésé­ben. Legtöbbje igyekezett jól felszerelt üzend tanműhelyeket létrehozni. Érzik, hogy a tanu­lóképzéssel tulajdonképpen saját vállalatük utánpótlását biztosítják. A régebben alakult vállalatok közül úttörőmunkát /végeztek a* MGV-k, a SZAÉV, a VAGÉP, a TITASZ, a Vulkán, az Alkaloida, a Szabolcs Cipőgyár és a KISZOV irányításával a nagyobb ktsz-ek. Az újabban alakult vállalatok közül feltétlen említést érdemel a HAFE, a CSŐSZER V.. a papírgyár, VOR, HÖDIKÖT, METRIPONO, Auróra Cipőgyár, MOM, Finomkötöttáru­gyár stb. A fent említett régebbi vállala­tok nemcsak saját szükségletre, hanem a Szabolcsban bontakozó újabb ipari vállalatok részére is képeztek szakmunkásokat. Az újabb vállalatok főleg azzal tűntek ki, hogy a gyár felépítése előtt, vagy azzal egyidőben, már megkezdték a szakemberek képzését; üzend tanműhelyeket hoztak létre őszintén meg kell mondani azonban art í*. hogy nem teremtettek meg mindenhol a tantervi előírásoknak megfelelő munkahelyet' Több helyen akadozik még az ilyen munkával való ellátottság. Ha előre akarunk lépni, álta­lánossá kell tenni az első és másodévesek tan­műhelyben történő foglalkoztatását ' 1 Szakmunkásképzési alap Nagyon sok a tennivaló a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben, melyek nem tudják külön-külön megteremteni a szakmunkáskép­zés mai igényeinek megfelelő feltételeket. So­kat tehetnének ezen a téren a területi szövet­ségek, hisz a falu és a város közötti különbsé­gek eltüntetésében éppen a tsz-ek nagyará­nyú gépesítése és az ezek kezelésére hivatott ipari szakmunkásgárda adna — többek között — lehetőséget A 60-as évek közepéig intézeteinkben minden év január 8-án (az MTH megalakulá­sának napján) ünnepeltük az iparitanuló na­pot. Ez tanításnélküli munkanap volt. Rendsze­rint ekkor tartottuk a kulturális vetélkedőket, versenyeket, pályaválasztási kiállításokat^ szóval kerestük a kapcsolatot az intézeten kívülállókkal, a társadalommal. Ma már nem ünnepeljük ilyen formában a szakmunkás- tanuló napot, legfeljebb osztályfőnöki órákon emlékezünk a megtett útra Ma fiataljaink már ott találhatók állaridó jelleggel és szer­vezetten mint versenytársak a sportpályákon, művelődési házakban, könyvtárakban, klub- bokban, a városi és nagyközségi rendezvénye­ken. Túlzott optimizmussal sem állítom, hogy már minden rendben van és még nincs sok­sok teendő. Van, de ezek a gondok sem ho~ mályosíthatják el azt a pozitív változást, amit 25 év alatt az ifjú munkásnemzedék érdeké­ben tettünk mi felnőttek, de tett az ifjúság maga ü. ■ " Péter Smr®

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents