Kelet-Magyarország, 1974. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-07 / 261. szám
tim. november T. KELET-MAGYARORSZÄO - ÜNNEPI MELT.ÍKLEf A lenini úton a riláf békéjéért írta: Apró Antal9 a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke M élységesen szimbolikus, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme nyomán megszületett szovjethatalom első okmánya a világtörténelmi jelentőségű Békedekrétum volt. Azt jelképezi ez, hogy a szocialista rendszert megteremtő szovjet állam legbensőbb lényegéből fakad B békepolitika. A szocialista forradalom és a Szovjetunió neve a népek tudatában szerte a világon azóta is egybeforrott a béke ügyével. A Szovjetunió története, az októberi szocialista forradalom óta eddig eltelt 57 esztendő krónikája — egyben annak az állhatatos, szakadatlan harcnak a története is, amelyet az agresz- szív imperialista politika ellen, a népeknek a háború csapásától való megszabadításáért folytatott a szovjet állam. A forradalmat győzelemre vivő munkások, parasztok, katonák még a nagy roham után, a Téli Palota előtti téren álltak őrséget, amikor — a Békedekrétumban — a proletárhatalom békét ajánlott fel minden ország kormányának és népének. Igazságos, annexiók és hadisarc nélküli békét. 1919-ben a Szovjetek Kongresszusa Lenin javaslatára ünnepélyes formában kinyilvánította, hogy „az Oroszországi Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság minden néppel békében kíván élni és minden erejét a belső építésre akarja fordítani”. 1922-ben Génuában, az első nemzetközi konferencián, amelyen a Szovjetunió is részt vett, Lenin kormánya a békés együttműködés és a leszerelés széles körű programját terjesztette a kormányok küldöttei elé. A harmincas években a Szovjetunió következetesen síkra szállt a kollektív biztonság rendszerének megteremtéséért, egy olyan rendszerért, amely megfékezhette volna a fasiszta kardcsörtetőket, megakadályozhatta volna az újabb világégést. A második világháborút követően, amikor az atomos hidrogénfegyverek, rakéták megjelenése növelte az emberiséget fenyegető újabb világtragédia veszélyét, a Szovjetunió a szigorú nemzetközi ellenőrzéssel végrehajtott általános és teljes leszerelés konkrét tervét terjesztette az Egyesült Nemzetek közgyűlése elé. Mindig következetesen, nem szűnő energiával munkálkodott a nemzetközi kapcsolatok ama új elveinek — a függetlenség, a szuverenitás, az államok bel ügyeibe való be nem avatkozás, a népek közötti barátság és együttműködés elveinek — érvényre juttatásáért, amelyeket a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hirdetett meg. Az egész emberiség sorsáért felelősseget vállaló küldetésnek, a Szovjetunió egész történelmén végigvonuló békediplomácianak felemelő, méltó folytatása az a nagyszabású békeprogram, amelyet 1971 tavaszán az SZKP XXIV. kongresszusa fogadott el. Ezt a programot, amely hat pontban jelentős tennivalókat ajánl minden józan érzésű kormányzatnak, minden politikai pártnak és mozgalomnak a nemzetközi együttműködés fejlesztéséért, a vitás kérdések békés rendezéséért, a leszerelés folytatásáért, a háborús fenyegetések elhárításáért, — méltán nevezhetjük .korunk békedekrétumá- nak. A náború nélküli világ az emberiség nagy óhaja, legőszintébb törekvése. A Szovjetunió megszületésével, a második világháborúban aratott győzelmével, politikai, gazdasági és katonai erejének meggyőző kibontakozásával, a szocialista országok közösségének kialakulásával és megszilárdulásával ez a törekvés* ez a reménység már nem puszta óhaj. Ma már reális lehetőség van arra, hogy elkerüljük a világméretű háborúk kirobbanását, és megőrizzük a békét. A Szovjetunió 1917 óta következetes szilárdsággal folytatott békepolitikájának világtörténelmi jelentőségű győzelme ez. De tudnunk kell: hlég nagyon sok erőfeszítést, még nagyon sok harcot és áldozatot kíván a világ minden részén az, hogy ez a reális lehetőség visszafordíthatatlan valóság legyen, hogy az agresszív imperialista erők ellenállásával szemben végleg meg- va' újon a különböző társa .ni rendszerű államok b ;s egymás mellett élése, mek a harcnak legelső .alában halad a Szovjet- iió, amely a politikai és plomáciai, gazdasági és kereskedelmi, kulturális és katonai eszközök gazdag tárházát használja fel, hogy a legkedvezőbb nemzetközi feltételeket teremtse meg a szocialista közösség 'erejének további gyarapításához, a világ proletariátusának forradalmi harcához, a nemzeti felszabadulás kivívásához, az imperializmus elleni küzdelemhez. Vagyis: a legkeményebb osztályharchoz. A békeharcunk szempontjából rendkívül fontos gondolatot Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója alkalmából mondott beszédében fogalmazta meg: „Az SZKP abból indult és indul ki, hogy a két feíi'dszér 'rrr!Z'r ä kapitalista és a szocialista rendszer — osztályharca folytatódik gazdasági, politikai és ideológiai területen. Ez másként nem is lehet, mint hogy a szocializmus világnézete és osztálycéljai ellentétesek és kibékíthetet- lenek a kapitalizmuséval. Arra törekszünk azonban, hogy ez a történelmileg kikerülhetetlen harc olyan mederbe terelődjék, amely nem fenyeget háborúkkal, veszélyes konfliktusokkal, ellenőrizhetetlen fegyverkezési hajszával. Ez hatalmas nyeresége lesz a világbékének, valamennyi népnek, valamennyi államnak.” A következetesen Internacionalista és jellegzetesen szovjet, békeszerető lenini külpolitikának a nyomán kibontakozó eseménynek egész menete fokozatosan annak felismerésére kényszeríti a tőkés világ mind több kormányát, hogy a békés egymás mellett élés elveinek figyelembevételével alakítsák a szocialista államokhoz fűződő viszonyukat, minden fontos lépésüket. Megfigyelhető: amilyen mértékben erősödnek a világban a béke és a haladás pozíciói, úgy szaporodnak a realizmus elemei a legtöbb kapitalista állam külpolitikájában, úgy kerülnek rendre-másra a politika lomtárába a hidegháborús időszak módszerei és eszközei. A világ népeinek, köztük hazánk népének is támogató egyetértésével és rokonszenvével találkozik a szovjet békediplomáciának az a határozott törekvése, hogy a nemzetközi életben a politikai enyhülést katonai enyhüléssel, a fegyyerkezés korlátozásával, szabályozásával és csökkentésével kell kiegészíteni és tartóssá tenni. Ennek a törekvésnek az életerejét jelzi, hogy egyszerre több fronton, több színhelyen is folyik a diplomáciai offenzí- va a leszerelésért, a katonai enyhülésért, s egyszerre több témakörben is keresik, kutatják az előbbrejutás, a rendezés lehetőségeit. A békéért folytatott hare máris számos eredményt hozott. Gondoljunk csak a szovjet—nyugatnémet és a Lenin hirtelen mégis meggondolta magát. A veszély, hogy elfogják, s esetleg azonnal agyonlövik, még mindig kisebbnek látszott, mint az, hogy elmulasztják az utolsó pillanatot a támadásra. Ügy döntött, nem vár tovább. Bahja írja: „A biztonság kedvéért elhatároztuk, hogy maszkírozni fogjuk. Amennyire lehetséges volt kicseréltük a ruhadarabjait, arcát bekötöttük egy meglehetősen piszkos kendővel, mintha a foga fájna, s öreg sapkát tettünk a fejére. Minden eshetőségre számolva zsebre vágtam két belépési engedélyt a Szmolnijba. primitív hamisítványok voltak — a neveket kiradírozták, s helyükre a Petrográdi Szovjet két nemlétező tagjának a nevét írták. A tinta elfolyt úgyhogy a hamisítás szembetűnő volt. Mivel azonban jobb nem akadt, elhatároztuk, hogy ezekkel az igazolványokkal igyekszünk bejutni a Szmolnijba. Már este 10 óra volt, amikor elhagytuk a házat. Körülbelül 10 perc múlva utolért bennünket a park felé menő villamos, épp a megállóban. Csaknem üres volt. A pótkocsi hátsó peronjára szálltunk, s biztonságban megérkeztünk a Bitkin utca sarkára, ahol a villamos elkanyarodott a park felé. Gyalog mentünk tovább. A Lityejna ja-hídon meglehetősen sok vörösgárdista álldogált. Elmentünk az őrség előtt: senki sem állított Nyugat-Berlínről szőlő négyOldalú egyezmény aláírására, a rendszeres szovjet—amerikai, a szovjet—francia stb. csúcstalálkozásokra, az európai biztonsági és együttműködési értekezlet összehí- vására. Ezek fontos határkövei a Szovjetunió és a szocialista országok békéért folytatott sikeres, harcának. Természetesen roppant nehézségbe, akadályba ütközik az egymással legtöbbször ellentétes érdekek szövevényében megtalálni a kölcsönösen elfogadható ösvényeket, amelyek elvezethetnek a szélesebb ívű megállapodások útjára. De nem szabad türelmetlennek lennünk! Az Idő a béke érdekeinek dolgozik ! A pekingi vezetők kivételével ma már egyetlen kormány sem száll nyíltan szembe a leszerelés, a katonai enyhülés gondolatával. A szovjet leszerelési diplomácia kezdeményező szelleme állandóan véleménynyilvánításra, sok esetben pedig tárgyalásokra készteti a Nyugatot. Ezeknek a tárgyalásoknak az eredménye a többi között, hogy az utóbbi másfél évtizedben számos kiemelkedő jelentőségű nemzetközi megállapodás született az emberiség békéjét és biztonságát leginkább fenyegető atomfegyverkezés korlátozásáról A békéért, az enyhülésért a Szovjetunió kezdeményezéseivel folyó harc bármelyik irányát, bármelyik területét vizsgáljuk is, mindenütt nagy változások tanúi lehetünk. Á békés egymás mellett élés lenini elvei mindinkább utat törnek maguknak a világ- politikában, s a különböző társadalmi rendszerű államok közötti kapcsolatok általánosan elfogadott normáivá, a nemzetközi élet törvényévé válnak. A lenini békepolitika következetes érvényesítésének eredménye, hogy az imperialista hatalmaknak már nincs meg az az egykori lehetőségük, hogy korlátlanul rendelkezzenek a népek sorsával, és ha kell, helyi háborúkkal verjék le függetlenségi törekvéseiket, mint ezt korábban tették. A nemzeti felszabadító harc sikerét mutatja, hogy erősödik a fiatal afrikai, ázsiai államok, a volt gyarmati országok szuverenitása, függetlensége, és szűnőben van az imperializmustól való gazdasági függőségűk is. Ennek a folyamatnak a kiteljesedése feltartóztathatatlan, visszafordíthatatlan. A szovjet békedlplomácia évtizedek óta tartó erőfeszítéseinek, következetes harcának nagy eredménye a szocializmus hadállásainak, a haladó, imperialistaellenes erők pozícióinak megerősödése a földkerekség minden táján, az egészségesebb politikai légkör kialakulása a világban, A magyar népet a világ más népeivel és valamennyi haladó erővel együtt nagy megelégedéssel és a béke jövője iránti rendíthetetlen bizalommal és reménységgel tölti el, hogy a háború utáni egész történelem rendkívül jelentős fordulatának vagyunk tanúi, de nem csak tanúi, aktív résztvevői is. Tanúi és résztvevői vagyunk annak a folyamatnak, amikor a nemzetközi politikában tapasztalt ellenséges konfrontáció időszakából kibontakozik a szocialista és a kapitalista államok közötti mind szilárdabb békés egymásmelleit élés, az értelmes, a kölcsönös előnyökön és egyenlő biztonságon alapuló, békés együttműködés időszakába való átmenet. Ez a korszakos változás a világ minden népe előtt új távlatokat nyit Am nag/ hiba lenne, ha az enyhülésért tett erőfeszítések sikere miatti jogos örömünk és elégedettségünk akár egy pillanatra is feledtetné velünk, hogy az imperializmus bizonyos erői egyáltalán nem örülnek a világhelyzet Ilyen irányú változásainak. Az im - perializmus, a militarizmus rohamcsapatai, amelyek a második világháború óta e’- telt években harmincnál több kisebb-nagyobb heb i háborút és fegyveres konfliktust robbantottak ki földünkön, nem adták fel kísérleteiket, hogy feltartóztassák a szocialista világ, a béke ügyének előretörését. Mert az agresszió és a militarizmus erőit, bár sikerült visszaszorítani, de még nem sikerült teljesen ártalmatlanná ten - ni. A béke ellen feísorakrr ö imperialista, militarista csoportosulások kísérleteinek határozott visszautasítása korunk emberiségének nagy feladata, mindannyiunk fontos, mindennapi tennivalója. Ebben a harcban a világ haladó erői mind egységesebben segítik, támogatják a Szovjetunió és a szocialista országok erőfeszítéseit, amelyek — híven október és Lenin szelleméhez — az imperializmus agresszív politikájával a béke védelmének és a nemzetközi biztonság megszilárdításának politikáját állítják szembe. Az 1917 óta eltelt 57 esztendő bizonyítja, hogy ez az egyetlen helyes, reális alternatíva. Az élet alternatívája. LENIN, OKTOBER meg bennünket. Amikor a híd közepére értünk, észrevettük, hogy a másik oldalon Ke- renszkij-katonák állnak. Az őrség igazolványt követelt a járókelőktől. Természetesen nem volt igazolványunk. Már meglehetősen hosszú utat tettünk meg a Spalernaján, amikor két lova® tiszti iskolással találkoztunk. Amikor odaértek hozzánk, ránk parancsoltak: Állj! Igazolványt! — Odasúgtam Vlagyimir Iljicsnek: — Menjen csak tovább, ezekkel elbánok magam is — A zsebemben két pisztoly volt. Meglehetősen gorombán veszekedni kezdtem velük, kijelentettem, senkivel sem közölték, hogy igazolványt adnak ki, úgyhogy ezért nem szerezhettünk kellő időben. Vlagyimir Iljics ekkor óvatosan elindult. Utolértem Vlagyimir njicsei, aki közben már előrement, s együtt folytattuk az utunkat Odaértünk a Szmolnijhoz. Kiderült, hogy a Petrográdi Szovjet tagjainak fehér igazolványát pirosra cserélték ki. Ez kellemetlen akadály volt, s szerencsétlenségünkre egyetlen ismerőst sem láttunk a tömegben. A várakozók dühöngtek, hogy nem engedik be őket a Szmolnijba. Én is hangosan kiabálni kezdtem, káromkodtam, lobogtattam az igazolványainkat, s azt kiabáltam, hogyan lehetséges, hogy engem, a Petrográdi Szovjet teljhatalmú tagját, nem engednek be. Odakiabáltam az elől állóknak, ne törődjenek az ellenőrzéssel, menjenek csak be, a Szmolnijban majd elintéződik minden. Egyszóval nagy kavarodást okoztam, ahogy a zsebtolvajok szokták. Az eredmény az volt, hogy az őröket a szó szoros értelmében félresöpörték. Bejutottunk a Szmolmjba, s felmentünk a második emeletre. Mivel nem volt célszerű a folyosón tartózkodni, mindnyájan bementünk az egyik szobába mely az aulából nyílott. A közepén asztal és néhány szék állt. Vlagyimir Iljics leült az asztal egyik végére, arccal az aulára nyíló ajtó felé. Trockij tőle jobbra, Sztálin meg én tőle balra ültünk le. Sztálin ég Trockij beszámoltak Vlagyimir Iljicsnek az menyekről. Miközben beszélgettünk, az aulából, ahol • szovjet ülésezett, három ember lépett be a szobába — a mensevikek vezérei, a párt vezetői: Dán és Liber s velük, azt "hiszem Góc. Egyikük (már nem emlékszem, melyik) a szobában lógó egyik felöltő zsebéből csomagot vett elő, s meghívta a többieket, tartsanak vele, van fehér kenyere, vaja, kolbásza, sajtja. Közben beszélgettek, s ügyet sem vetettek ránk. A felöltő zsebéből előkerült csomagot az asztal végére tették, szemben Vlagyimir Iljiecsel. A csomag gazdája ekkor rápillantott Vlagyimir Iljicsre, s a kendő ellenére azonnal felismerte. Nagyon megdöbben, hárman zavartan elhagyták a szobát, s visz- szamentek az aulába.” A négy hónapos bujkálás véget ért A kivégzett Alexander Uljanov testvére, á lázongó diák, a pétervári marxista körök szervezője, a szibériai száműzött, a párizsi, krakkói, genfi, londoni hónaposszobák lakója, akinek megszállott hitét annyit gúnyolták az ellenfelei, másnap az orosz forradalom vezére lett. Negyvenhét éves volt ekkor. „Elvtársak! — mondta október 25-én délután három órakor a Petrográdi Szovjet ülésen. — A munkáság parasztforradalom, amelynek szükségességét a bolsevikok mindig hangsúlyozták, végbement.” ... • Részlet OyurKo László Lénia, október cjj mű ktayvóMk I 7
