Kelet-Magyarország, 1974. október (34. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-26 / 251. szám

A rubrikán túl Szocialistabrigád'Vezetőké a szó BSO A MÜLT ESZTENDŐ T»HW. b évi beszámoló taggyűlés előtt történt, hogy egy pártszervezetben járva, szé­pen, akkurátusán kitöltött papírlapokat raktak elém. Párt­csoportonként elkülönítve ott sorakozott rajtuk valamennyi párttag neve, s a névsor mellett különféle rubrikák. Plusz és mínusz jelek jelezték ezekben: ki visel tisztséget vagy vállalt megbízatást a pártszervezetben, az egyes tömegszer­vezetekben, a társadalmi mozgalmakban, ki munkásőr, ki­nek van ideiglenes megbízatása és így tovább. Az alapszer­vezeti titkár nem titkolt büszkeséggel mondotta: íme, ttt pontosan előttünk áll a párttagság aktivitási térképe. Azért idéztem fel ezt az emléket, mert most, amikor már készülődnek a pártszervezetekben a négyéves munka össze­gezésére, bizonyára jó néhány helyen ismét előveszik ezek«* a nyilvántartásokat. Sok helyen vezet ilyen lapokat a párt­eső portbizalmi, a pártvezetőség, és jó is, hogy számontartják a megbízatásokat, hiszen a közéleti cselekvés szervezésének és ellenőrzésének hasznos és szükséges módja ez. Nem is e rubrikák ellen kívánok szólni — sót, inkább biztatnék min­den alapszervezetet az ilyenféle pontos nyilvántartásra —, hanem az ellen, ha a társadalmi-politikai aktivitást csupán ezeken keresztül szemléljük és értékeljük. Mert mi tagadás, van még hajlam az ilyesmim „Párt­tagságunk politikai aktivitását tanúsítja, hogy nyolcvan szá­zalékuk állandó megbízatással rendelkezik...” — hányszor hallhat, olvashat az ember ilyen mondatokat Ami önmagá­ban természetesen ugyancsak nem baj, ha e mondatot né­hány más is követi. Ha az aktivitás mérése, értékelése nem áll meg annak a ténynek a regisztrálásánál, hogy hány párt­tag tölt be funkciót, lát el valamilyen tisztséget Itt már csak azért sem szabad megállni, mert a tisztség, a megbízatás vállalása önmagában nem elég. A döntő kér­dés az, hogy miként tesz eleget valaki az ezzel járó kötele­zettségeknek. A közéleti feladatok egy része kétségtelenül olyan — például, ha valaki munkásőr, • propagandista és még lehetne sorolni —, hogy aki elvállalta, az eleve tesz is vala­mit Ám akad jó néhány olyan feladatkör is, ahol a meg­bízatás nemegyszer merő formalitás marad. NYILVANVALÖ IGAZSÁG ez, s á pártszervezetek túl­nyomó részében számolnák is vele, hiszen éppen ezért válik mindinkább rendszeressé a tisztségekkel járó kötelezettségek teljesítésének személy szerinti ellenőrzése. A probléma nem is ezzel van elsősorban (bár ezt az ellenőrzést is lehetne még éppenséggel javítani, s főleg rendszeresebbé, mondhatni ál­landóvá tenni). A dolog lényege azonban az, hogy a politikai­közéleti aktivitás egy kommunista számára nem szűkülhet le a (rubrikában nyilvántartott) megbízatás ellátására, hanem egész tevékenységét, egész életét át kell hatnia. S ha ez nem így van, ^kkor hiába az adott megbízatás precíz és pontos végrehajtása, hiába sorakozik pluszjel a teljesítés ellenőrzé­sére szolgáló rovatban — az illető aktivitását mégsem lehet pozitívan értékelni Bármennyire ellentétesnek tűnik a két fogalom, a moz­galmi munkának is létezhet és helyenként létezik is egy — a szó rossz értelmében vett — hivatalnoki felfogása. „Az én feladatom a tagsági bélyegek kiosztása (vagy egy bizottsági ülésen való részvétel, egy megbeszélés jegyzőkönyvének el­készítése, és a sor tetszés szerint folytatható), és ha ezt pon­tosan teljesítem, többet miért várnának tőlem?” Természe­tesen, van olyan ember, akitől valóban nem várhat többet a társadalom, s ha csak ennyit tesz, ezért is köszönetét érde­mel, nem szemrehányást! De aki eljutott odáig, hogy a kom­munisták pártjának tagja legyen, annak részéről már sem­miképpen sem elegendő a közéleti cselekvésnek ez az elemi formája. Annak többre kell, hogy belső igénye legyen, HADD ISMÉTELJEM hat végezetül újra: fontos dolog a rubrika, de legalább annyira fontos, hogy az egyes személyek és az egész közösség tevékenységének közelgő értékelésekor a pártszervezetekben lássanak túl a rubrikán. Mert csak így rajzolhatják meg az aktivitás Igazi térképét. Gy. L. Sikerek a kongresszusi versenyben Megyénk dolgozó társadal­mában szélesedett a szocia­lista munkaverseny-mozga­lom. Lendületét a jövő év márciusában tartandó XI. pártkongresszus tiszteletére és hazánk felszabadulása 30. évfordulójának a méltó meg­ünneplésére tett felajánlások tovább fokozzák. Három nyíregyházi Szem «ocialistabrigád-vezetőjét arról kérdeztük: van-e jói megalapozott, tartalmas, ön­álló munkaprogramjuk. Fe­leletet kértünk arra is, hogy az üzemben megteremtet­ték-e a terv, a munkaver- seny-felajánlások, kezde­ményezések teljesítéséhez a feltételeket? Szót váltottunk a negyedévenkénti értékelé­sek tapasztalatairól, a ki­emelkedő eredményt elért kollektívák jutalmazásáról, elismeréséről, az újabb si­kerekre serkentő intézkedé­sek bevezetéséről. Határidő előtt — Sinka Ferenc, a KB­MÉV ezüstkoszorús kubi­kos szocialistabrigád-veze- tője: — ügy vélem, hogy a brigád megtesz minden tő­le telhetőt. Mi tizenketten vagyunk. Markos legények. Nem öndicséretnek szánom, de ezzel szeretném kihang­súlyozni, hogy megfogjuk a munka nehezét. A terv túl­teljesítéséhez a mj kong­resszusi felajánlásunk min­dig a határidő előtti átadás, így volt ez többek között a körúti út- és járdaépítés­nél is. Egymillió-három­százezer forintos munkát százezer forinttal túltelje­sítve, határidő előtt adtuk át. Ezzel segítjük a lakás- építkezések ütemének gyor­sítását, s egyben a minél előbbi beköltözést Is. A brigád jellemzésére azt is el kell mondani, hogy na­ponta ingáznak. Nyírtétről járnak be. A községben is meggyőződhettek a brigád szorgalmáról. Részt kértek maguknak az óvoda építke­zéseinél. Hogy mindezt elis­merik-e? — A vezetés is éj: a többi brigád is számon tartja csa­patomat A kongresszusi és felszabadulási vállalások teljesítéséért nemcsak pénz­jutalmat kapunk, hanem erkölcsi elismerést is. És ez mindnyájunknak jóleső ér­zés. Azt is örömmel tapasz­taljuk, hogy a munkahelyi pártszervezet figyeli a bri­gád tervének és vállalásai­nak teljesítését munkán­kat és ha anyaghiány vagy munkaszervezési gond je­lentkezik, akkor a gazdasági vezetéssel azonnal keresik a megoldást. 520 óra társa­dalmi munka — A húsfeldolgozó — töl­tő, keverő — brigádban har­mincötén vagyunk, ebből négy férfi — mondja Téglás Sándorné, a Váci Mihály aranykoszorús brigád veze­tője. Munkánk nem könnyű. Ide nemcsak jó lábak kelle­nek, hanem csukló is. No meg melós szív, hogy a gé­peket állandóan és becsület­tel szolgáljuk ki. Egy kicsit a családi életet is a munká­hoz kell igazítani. Mi igen sok esetben nyújtott mű­szakban dolgozunk. És nem maradunk el a tanulásban sem. Ott vagyunk a felnőtt szakmunkásképzésen, hár­man élelmiszeripari szak- középiskolába járnak. A tagok ezenkívül pártokta­táson, vagy szakszervezeti oktatáson is ré: | vesznek. Ezek mellett hogyan áll­nak a termeléssel? Beszélje­nek a számok: vállalták, hogy a készítmények gyártá­sánál a múlt évhez viszo­nyítva az éves tervet 120 ezer forinttal túlteljesítik. Jelen­leg 260 ezernél tartanak. Kongresszusi és felszabadu­lási felajánlásként vállal­ták, hogy munka- és üzem- szervezéssel, valamint anyag­takarékossággal a többlet- eredményt 163 ezer forinttal növelik. így a tervteliesítós- sel és kongresszusi meg fel­szabadulási felajánlással 577 ezer forint többleteredményt értek el. Az önként vállalt ötszáz- húsz órás társadalmi mun­kából eddig négyszázhuszat teljesítettek. Patronálják a tiszadobi gyermekváros egyik tanulócsoportját. Eddig 1600 forintért vásároltak játéko­kat a gyerekeknek. Látogat­ják a nyíregyházi szociális otthon idős lakóit. Dereka­san helyt álltak a városi pártbizottság bölcsődei ak­ciójában. Ezerhatszáz fo­rintért ajándékokat adomá­nyoztak a buji óvodának. Beteg brigádtagjuknak két­ezer forintot ajándékoztak. Újabb vállalás — Éves tervünk 56 millió forint Kongresszusi fel­ajánlásunkban 500 ezer fo­rintos túlteljesítést vállal­tunk — mondja a Nyíregyhá­zi Taurus Gumigyár Tauril üzemében a háromszoros aranykoszorús szocialista brigádból Leviczki Pálné brigádtag. Tizennyolcán vagyunk a brigádban. Tíz éve alakultunk, összetéte­lünk azóta alig változott. Van hét párttagunk. Társa­dalmi tisztséget heten tölte­nek be. A szakmunkások szá­ma négy, az érettségizetteké három. Az 500 ezer fortntne vál ­lalást az üzemben június vé­gére egymiUió 200 ezer fo­rintra teljesítették. Július 24-én a brigád az eredeti vállalást négymillió forintra módosította. Már ezt is túl­teljesítették. A legközelebbi brigádgyűlésen még kétmil­lió forintos kongresszusi és felszabadulási felajánlást tesznek erre az évre. Anyagi elismerésként eddig több mint tízezer forintot kapott a brigád. — Valahogy arra lenne szükség, hogy ne csak a fa­litáblán, házon belül tudja­nak a becsülettel helytálló munkánkról. Jó lenne, ha ott­hon a család, az ismerősök, .meg minél több«! tudnák, hogy tizenhármán kaptunk kiváló dolgozó jelvényt, hogy van kiváló munkásőrünk, ki­váló ifjúmunkásunk kettő és két szakma ifjú mesteré­vel is dicsekedhetünk. A mi üzemi kollektívánk nem kí­méli erejét a munkában. Hogy egy kicsit több elis­merésre vágyunk? Úgy gon­dolom, természetes, mivel hasznosan segítheti ötéves tervünk® teljesítését, jövő évi felajánlásainkat. Sígér Imre EGY SZOVJET TISZT NAPLÓJÁBÓL Öt háborús nap Nyíregyházán P. L. Zaukov gárdakapitány vit*%aemléke»éeei 1944. októberére — Feleljen csak a saját betegeiért! Értse meg, hogy az én betegeimért én vagyok felelős! Érthető? Ez a had­osztályparancsnok parancsa. Végre egyetértettek velem. Míg alkudozom velük, addig Sumejko hagy ott. Mint az őrült rohan a kórházba. — Hol a doktornő? Hol van Mária? — Nem tudjuk, még nem érkezett meg — feleli egy mankós beteg. — Nem jött még be — erő­sítik meg többen. — Itt kell neki lenni azon­nal — mondja Imre. — Készüljön, Ivan Petro- ▼ics. Indulnia kell az első adandó alkalommal — mon­dom nyugtatva. — Induljanak! Én zárom a menetet. Én leszek az utolsó’ A hangjában zaklatott re­ménység vibrált Valamiféli ösztönös 'éltés, az, hogy ne­héz kő nyomja a szívét. A szeme lázban ég. „Beteg” — gondoltam. — És a kubányi küldöttért miért nem izgul? Azért a szavát sem emeli fel? Bágyadtan legyintek: — Azt csak a nyakamba varr­ták. Ö a hátramozdítóm. Az ötödik kerék. Iván Mihajlovics pedig közben valahol bort szerzett Egy hordóból gumicsövön ke­resztül engedi és adja a fek­vő betegeknek. Ö maga már egy kicsit pityókás. Halkan énekel: „Bor van itt a po­hárban, / Hörpintsd fel fe­nékig, / élj a világ végéig.” Az első öt gépkocsi Cogo- jev parancsnoksága alatt végre indulásra kész. A kór­ház magyar járó betegei va­lamennyien az ablakban. Ké­szülnek a búcsúzásra. A kór­ház ablakai nyitva. Felhang- zanak a búcsú kiáltásai: „A viszontlátásra! Visszavárunk •»rósz Iván! Kellemes utat!” Cogojev meghatódik. Szó­ban kiadom az indulási pa­rancsot Irány az Ököritó, Nagykálló, Balkány. Figyel­jen mindenre! Az út nagyon rossz. Felszántották a jár­művek. Kap hat golyósaáróst és Jeszikov őrmestert Ismeri nagyon jól, hiszen 6 is krasz- nodári. Sebesség a lehető leg- nagyobb!” A következő három jár­műnek Kobelev a parancsno­ka, magamnak is három ko­csit tartottam fenn. Imrétől és Gézától, mint édes test­véremtől úgy búcsúztam. Im­re egy kicsit haragudott rám, amiért nem bíztam rá a sú­lyosan sebesült betegjeimet. — Ne haragudj rám! Em­berek vagyunk. Az összekoc­canás megesik a legjobb csa­ládban is. Tolmács nélkül is nagyon jól megértettük egymást. Bú­csút intve azt suttogta: „Is­tenem”. Géza erősen össze­szorított szájjal és könnyes szemmel vett búcsút. Száz méterre követett ben­nünket Sumeiko kocsija. Raj­ta öt igen súlyosan sebesült harcos hordágyon, őket hat génnuskás követte és Poho- mov. A parancsnok itt Afanaszij Szaval iov szakasz­vezető. Úgy gondolom, he­lyesen döntöttem, amikor a géppuskásokat a menet végén helyeztem eL Valahonnan, nem is olyan messziről tankok harci zaját hozza felénk a lég. A tüzér­ségi párbaj eget-földet ren­get. Visszanézve még látom a kórház épületét, meg Imre integető alakját, a betegeket az ablakokban. Azt is látom, hogy a szomszédos mellék­utcából kifordul egy nő és odafut Imréhez. Azonnal fel­ismerem, hogy az Mária. Su­mejko ott ül a kocsiban. Tel­jesen levert, bánatos, ő nem látja, hogy Mária otthagyja a csoportot és fut a kocsik után. A haja lobog a szélben. Egy robbanó lövedék lég­nyomása odavágja a járdá­hoz, de gyorsan felpattan és fut tovább. Kezével integet a távozó kocsik után. Ml befor­dulunk egy másik utcába. Az jár a fejemben, hogy Iván Petrovics nem tudott elbú­csúzni Máriától. Lehet, hogy igy jobb. Másképpen megál­lította volna a kocsit. Való­színű a szerelmi regény gaz­dagabb lett volna egy feje­zettel. Egy közmondás jut eszem­be: a szerelem és a bánat egy tőről fakad. /'mint kiértünk a város­ból, erős tüzérségi és akna­vetőinkbe kerültünk. ..Való­színű Cogojev *és Kobeljev túljutottak ezen a poklon.” Ahogy elhagyjuk az ököri- tót. még erősebb tűz zúdult ránk. Körülöttünk füst és földosztopok csantak a leve­gőbe. Arrább láthatóan as ellenség légi ereje tört rá a mieinkre. A mi oszlopunkat is villába fogják a légikaló­zok. Szerencsénk volt: sofőr­jeink teljes gázzal hajtottak, hogy minél hamarabb el­hagyjuk a tűz alatt tartott területet. Ismét kinyitom a kabin ajtaját. Az egyik domb mögül éppen akkor tűnt fel három német géppuskákkal felszerelt motorkerékpáros, azonnal meg lehetett állapíta­ni, hogy azok élő emberre, „nyelvre” vadásznak. A mi géppuskásaink tüzet nyitottak rájuk. Két motorkerékpár felborult. A harmadik ha- nyat-homlok menekült. Szász- kút irányából pedig fekete horogkeresztes páncélozott járműoszlopok tűntek fel. A mieink visszafelé nem me­hettek. Mellettük a másik ol­dalt ott a tó. Mi lesz Sumejkóval? Mi­lyen sors vár rá és a súlyosan sebesült betegekre? Mit tud­nak tenni a géppuskások? Mi vár a kubányi küldöttre, Iván Mihajlovics Pohomovra, meg Grigorij Afanaszjevics Sze- veljovra? — gyötörtek a gondolatok, ★ Nyíregyházán kell, hogy emlékezzenek a rég történt napok eseményeire. Lehetsé­ges, hogy még vannak élet­ben a kórház akkori dolgozói vagy betegei közül, akik át­élték a város keleti részének akkori drámai eseményeit. Szeretettel gondolok rájuk... Tízezer szakmunkás­tanuló A szakmunkásképző inté­zetek célját törvény rögzíti: korszerű szakmai és általá­nos műveltséggel rendelkező, szocialista világnézetű szak­munkások nevelése. A szak­munkásképzők helyét, szere­pét a munkássá válásban, egy megye életében — már nem ilyen egyszerű megfo­galmazni, mert anyagi és szellemi körülmények, kap­csolatok ezer tényezője ha­tározza meg. Megyénk 12 szakmunkás- képző intézményében közel tízezer szakmunkástanuló készül választott pályájára. Országos viszonylatban — a létszámot illetően — első helyen állunk, csak Buda­pest előz meg bennünket. Természetesen csak a létszá­mot Illetően, mert az anya­gi, tárgyi színvonalával már egyáltalán nem beszélhetünk országos elsőségről. Kivétel nélkül minden iskolában két diák jut egy helyre, két­száz százalékos a zsúfoltság. Amíg a gimnáziumokban nem ismerik a délutáni is­kolába járást, addig a szak­munkásképző iskolákban reggel 7-től este 7-ig két mű­szakban folyik a munka a teremhiány miatt. Az 1960— 70 között felépített 48 új tanterem és ag idén átadott új 107-es szakmunkáskéoző intézet valamit változtatott a helyzeten, de keveset ol­dott meg a gondból. Még rosszabb a helyzet a vidékre telepített tagosatoknál. Óriási gond a kollégiumok hiánya. A fiatalok több mint hat­van százaléka bejáró, akik három-négy órát utaznak el egy napból — ami a tapasz­talatok bizonysága szerint —> haszontalan idő. Az elmúlt évben Nyíregyházán 4199 kö­zépiskolásból 1221 lakott kol­légiumban, 5645 szakmun­kástanuló közül viszont csak 262-nek jutott kollégiumi hely. Ilyen anyagi feltételek mellett nehéz az iskolának betölteni alapvető hivatását, Óriási erőfeszítés van mir»J den kis eredmény mögött A szakmunkásnevelésnek az anyagi feltételek biztosí­tásán kívül jó néhány pénz­be nem kerülő feltétele is van. Az oktatók, nevelők szakmai felkészültségén, lel­kesedésén tűi meghatározó ezen intézmények kapcsolata az üzemekkel, iskolákkal, a község, a város, a megye közéletével. Elsősorban nem a szakmunkásképző intézmé­nyek hibája, hogy évek óta alig tapasztalható ezen a te­rületen előrehaladás. Lehet-e jobb előkészítője a munkás­életnek az üzemi légkör, as idősebb és fiatalabb munká­sok tapasztalata? És mégis alig találni olyan iskolát és üzemet, ahol megtalálta egv- mást a fiatalság. Az ifjúsági mozgalomban évek óta ko­moly vita folyik arról, hogy hova tartozzanak szerveze­tileg a szakmunkástanuló KISZ-tagok? A vita a mun­káról terelte el a figyelmet^ Mert nem a szervezeti hova­tartozás a fontos, hanem az, hogy megtalálják az üzem és az iskola összhangját, mert mindkettő meghatározó szerepet tölt be a holnap munkásai nevelésében. Ugyancsak ritka a testvér-! iskola-kapcsolat. Nem egy szakmunkástanulótól hallot­tam már, hogy amikor gim­nazistákkal kerülnek egy tár­saságba, addig nincs semmi baj, míg meg nem tudják, hogy ők. szakmunkástanu­lók ... Van még feladat bő­ven a közös munkára neve­lésben. És ez a középiskolák­nak éppúgy feladata, mint a szakmunkásképzőknek. Nem jobb a helyzet a járási­városi KISZ-bizottságok irá­nyító munkájával sem. Az anyagi gondokon ne­héz máról holnapra könnyí­teni. A szakmunkásképzés hatékonyságának növelésé­re kihasználatlan lehetőségek százait lehetne említeni. Megoldásuk közös ügy. És egyre sürgetőbb. Kollath Adrienn* r JPB. Mte Wk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents