Kelet-Magyarország, 1974. október (34. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-23 / 248. szám
m. öftrer IS. «RÄlSfMOMi Gazdaság és népművelés Gondolatok egy nagykállói tanácskozásról A mikor az elmúlt héten újabb értekezletre kaptunk meghívót, feltámadtak a tanácskozások rendezésekor szokásos aggályaim, nem egy újabb-e azok közül, amelyeket tulajdonképpen önmagáért a tanácskozásért rendeznek, ahol mindenki mással foglakozik, egyesek még el is szundíta* nak, s végül elégedetlenül távoznak, megint nem történt semmi. Azért örültem mégis, amikor belépve a nagykállói Kallux Cipőipari Szövetkezet tanácstermébe, csaknem telt hézat találtam, mert ez a tanácskozás vala- mi újat sejtetett, elsősorban témájánál, másrészt szervezésénél fogva, A megye legkisebb járása, a nagykállói járás pártbizottsága és a járási könyvtár ugyanis arra a feladatra vállalkozott, hogy az utóbbi időben sokat emlegetett munkásművelődés helyi feladatait próbálja összegezni, helyzetét felmérni, s valamiféle segít- séget adni az üzemeknek, vállalatoknak, intézményeknek. Jó szervezéssel a téma egyik kiváló ismerőjét hívták meg előadónak és vitavezetőnek, László-Bencsik Sándort, akinek felkérése több szempontból is telitalálat volt. Egyrészt az írót hívták meg személyében, aki egy szocialista brigádról szóló művével országszerte ismertté vált, másrészt az egykori szocialista brigádtagot, hogy személyes tapasztalatait is meghallgassák, harmadrészt mint a Népművelési Intézet munkatársát, aki naponta foglakozik a munkásművelődéssel. A vita mindjárt az első felszólalások ütán tisztázta, hogy amikor a munkásművelődésről beszélünk, nem valami elvont, egy osztály sajátjának kikiáltott, hanem a szó- cialista kulturálódásba ágyazott, szocialista jellegű közművelődésről van szó. Hogy miért lett annyira fontos a közművelődés keretein belül is elsősorban a munkások művelődéséről beszélni, vitázni, annak tisztázására már nincs szükség, természetes folyamat, csak az a kár, hogy erről a természetességről gyakran megfeledkezünk. Mint a vita egyik felszólalója is elmondta, a munkásművelődésről szóló tanácskozásokon általában azt hallani: fel kell ébreszteni a kultúra iránti érdeklődést, programokat kell kínálni, amiből választani lehet, formálni kell a tudatot, le kell vinni a kultúrát, és így tovább. Á ltalában minden hasonló megbeszélésen hamar tisztázódik, hogy a munkásművelődés elsősorban a szocialista brigádok munkahelyi közösségeiben talál a legnagyobb támaszra, éppen az egymásra- utalság, a szalagszerű munka, az egyenlő munkavégzés közösségi erejére építve. A szocialista brigádok említésekor ezúttal is a legnagyobb vita bontakozott ki, éppen azért, mert a brigádok művelődése, mint alap elválaszthatatlan a munkásművelődéstől, s azért b, mert a szocialista brigádok művelődése kulcsszerepe ellenére is igen ellentmondásos. Mindjárt ellentmondásos maga az alap, Sí vállalásos rendszer. A vállalások egyik oldalán áll ugyanis a munkás, kevesebbtöbb iskolai osztállyal, munkájának kultúrájával, újításaival, javaslataival, vagyis a ki- sebb-nagyobb szakmai tudással rendelkező ember, s a másik oldalon vannak a pontok. Jó pontok, rossz pontok, piros és fekete pontok, egyenes arányban azzal, hogy az olvasásra elvállalt könyvek listája milyen hoszszú, hogy hány színház- vagy mozijegyet sikerült beragasztani a naplóba. A másik ellentmondást úgy fogalmazták meg a tanácskozáson, hogy az uniformizált kultúrának legalább akkorák a buktatói, mint a pontozásnak. Éppen azt az egymásrautaltságból, a közösségi szellemből táplálkozó aktivitást akadályozzák a mindenfelé elterjedt szokványos felajánlásokkal, amely előbb-utóbb magától keresi meg formáit, megvalósításának lehetőségeit. A már országszerte ismert, s további terjesztésre ajárr lőtt diósgyőri példa — szerződés a könyvtárral; bronz fokozat: három havonta egy könyv, ezüst fokozat: két havonta, stb. — mint a brigádok saját kezdeményezése életrevaló ötlet minden szabályszerűsége ellenére, mindenáron való követése azonban éppen olyan ötleteket ölhet meg, amelyek egy másik közösség sajátjaként szintén az önálló igények megvalósításához vezetne. M int az erről szóló párthatározat is megfogalmazta, a munkásművelődés tulajdonképpeni értelme állandóságában és folyamatosságában van. Ehhez viszont már szükség van a vállalatok, munkahelyek segítségére, a szakmunkásképzés, az állami oktatás és a közművelődés területén egyaránt A vita résztvevői egymás tájékoztatására beszámoltak néhány jellemző adatról is. A vendéglátó üzem, a Kallux, a hagyományos ipari szakmunkásképzés mellett ebben az oktatási évben négyszáz órás szakmunkásképző tanfolyamot indít betanított munkásainak. Harminc fiatal kezdi meg a szakma tanulását az első szakaszban. A Korányi gimnázium levelező tagozatán eddig három osztály érettségizett, jelenleg négy osztályban csaknem százötvenen tanulnak. Kihelyezett tagozat indítását kérte a MEZŐGÉP Vállalat gyáregysége, hasonlóra más munkahelyeken is szükség lenne, például az ÁFÉSZ-nél. Balkányban a dolgozók iskolájában, ahol évente hatvan-hetven érdeklődő jelentkezik, a rövidített idejű, 160 órás tanfolyam anyagára panaszkodnak; például a kémiára, amelvnek anyagát a kiadott óraszámban lehetetlen átvenni. Az a néhány fontos gond, amelyet a tanácskozás résztvevői megpróbáltak egymás segítségét is kiérve feltárni, azt Jelzi, hogy a párthatározat a munkások művelődéséről végre valami olyan egészséges folyamatot indított el a legszélesebb körökben, amely már nem csak a hivatásos, vagy tisztelet- díjas népművelők, könyvtárosok, pedagógu- sok, az üzemek kultúrfelelösei kilátástalan tervezgetéseit foglalja magában. Mind több üzem, vállalat, munkahely gazdasági vezetői tekintik a napi termelési feladatokhoz hasonlóan nagy, vagy éppen egyenrangú gondnak a munkásmúvelődés támogatását, útkeresését. Éppen ezért nincs annak igaza, aki kampánynak nevezi ezt az újabban valóban sokat emlegetett témát, amelynek egyik állomása a nagykállói járás kezdeményezése, hogy egyelőre több pénz nélkül, a mégis adott lehetőségek jobb kihasználásával folytatódjék a közművelődés egész társadalmunkra kiterjedő ügyének mindennapi megvalósítása. Bsnksl Braatftet EGY SZOVJET TISZT NAPLÓJÁBÓL Öt háborús nap Nyíregyházán P. L. Zsukov gárdakapitány visszaemlékezései 1944. októberére Október 24-én műsoros estre került sor. Imre és Mária, aki nemrég Budapestről került a kórházba, aki ráadásul elég jól beszélt oroszul is, és egy a kórházba gyakran bejáró civil szervezték a műsort. Arra a kérdésre, hogy ki ez a civil? Imre így felelt: „Ö a mi Gézánk, akit a szovjet csapatok szabadítottak ki a koncentrációs táborból. Segít a munkában.” Az est szervezésében jelentős szerepet vállalt hadosztályunk politikai munkatársa is. A ’tágas társalgóban mintegy száz ember gyűlt össze. Ezen mindkét oldalról ott volt a kórház teljes állománya, az ápolónők és a segéd- személyzet egyaránt. Az ünnepi estre megérkezett a politikai osztály vezetője, Ti- mosenko i.. A mindenki által tisztelt Piotr Nvikolaje- vics barátian elbeszélgetett az orvosokkal, az ápolónőkkel. Kezet szorított időssel, fiatallal, megveregette a vállát sebesülteknek, magjmrnak és orosznak egyaránt, tréfált, mosolygott. Imre örömtől csillogó szemmel nézte a dús, fekete szemöldökű alezredest. Igyekezett közelében maradni, örült, hogy egyes vésztjósló hangok „Fogadd be a tótot, kitúr a házból” ellenére az este igen barátian alakult. És a folytatásban sem kellett csalódnia. A kórház dolgozói józanul fogták fel az életet. Megértették az idő szavát, beleélték magukat az új helyzetbe. Timosenko is sokáig szorongatta azt a kedves ajándékot, amelyet Győri Mihálytól, a kedves Mihály bácsitól kapott. A hadosztálynál Pjotr Nyikolajevics- nek kijutott a megrázkódtatásból. öt hadosztályparancsnokot lőttek ki mellőle. Számosán estek el a politikai osztály munkatársai közül Is. Kommunisták és egyszerű harcosok, akiknek a hősi halála mindig különösen megviselte és akiket a szörnyű háború emlékével hordott szívében. A politikai osztály vezetőjével érkezett csoportunkhoz a szülőföld. Kubány küldötte, Pohomov. öt a Krasznodári Területi Pártbizottság küldte levéllel és ajándékkal. így ii bizonyították a kubányi harcosoknak, hogy nem szakadtak el a hazától, a kubá- nyi emberektől, földijeiktől. Iván Mihajlovics Pohomov már nem volt fiatalember. Túljárt a hatvanon. Részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban. Minket Püspökladánynál ért utol. Egyébként is földink. A pet- ropavlovszkiji megye egyik kozák falujában született. Mi, a földijei egyszerűen csak becenevén szólítottuk. A kialakult harci helyzetben tovább kellett nálunk maradnia, mint tervezte, mivel az út visszafelé is veszélyes volt. Azonkívül sokan felelősséget éreztünk az életéért. Ha már egyszer nálunk van, akkor érezze jól magát, és ne távozzék üres kézzel. A kubányi küldött vidám, jólelkű volt és kismértékben szertelen is. Az első pillanatban megnyerte mindenki tetszését. A magyaroknak arról beszélt, hogy a polgárháborúban hogyan fogadták a magyar internacionalistákat. elősorolta bátorságukat. Elmondta, hogv az 1920-as év végén a déli fronton látta Lapunkban hírt adtunk arról, hogy Szabolcs megyében elsőnek a tiszavasvóri MEZÖGÉf egyik női szocialista brigádját az Országos Béketanács békepSakettjéve! tüntették ki. Képünk a szocialista brigádról munka közben készült. (Elek Emil felvétele) Dönt a kollektíva Kitüntetés — é szerint Munkások véleménye Bakialórántházán Közeledik november 7-e. Az ünnepre készülődés jegyében ilyenkor kérdezik meg a vezetők a középve- zetőket, ők a brigádvezetőket és a brigádtagokat: „Te kit javasolsz jutalomra, kitüntetésre?” A kiválasztás, a szelektálás, a döntés fontos és körültekintő politikai munkával jár. A jók közül is a legjobbat, vagy a legjobbakat kell kiválasztani, így van ez a Nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalat bakta- lórántházi gyáregységében is. Több kisebb-nagyobb kollektíva dönt az ilyen ügyekben, alapos indoklás után. Miért éppen a lakatos? A gyáregység párttitkára Magos István. A néhány ősz hajszála megtéveszti az idegent. Alig van túl a harmincon, de tapasztalt ember, ismeri a munkások szokásait, gondjait, örömeit — közülük való. így azt is tudja, hogy milyen hangulatot vált ki az emberekben a jutalommal, a kitüntetéssel kapcsolatos igazságos, vagy kevésbé igazságos döntés. Tisztában van azzal is, hogy többen érdemelnek erkölcsi, vagy anyagi elismerést. De jártában-keltében igyekszik megértetni az emberekkel: Fraunzét és Kun Bélát, aki nagyon tevékeny és szimpatikus ember volt (Eddig mi azt gondoltuk, hogy Kun Béla és Szamuely Tibor most is élnek, és a 4. ukrán frontot követve jönnek haza.) A kubányi küldött huncut kacsintással Máriához lépett és a nyakába kanyarintott egy arannyal hímzett csuklyás felöltőt -» Fogadja tőlünk szeretettel „madam”, a sebesültjeink hűséges ápolásáért. Lehetne gazdagabb is az ajándék, de most csak ilyennel szolgálhatunk. Mária magához szorította az ajándékot, és büszkén a kubányi delegátusra emelte tekintetét: — Köszönöm. Hálásan köszönöm. Nem vártam ajándékot. Szpasziva. Kedves lesz nekem. — Még mondani akart valamit, de az öröm könnyei elnyomták szavát. A jelenlévők tapsa fejezte be gondolatát. Iván Mihajlovics pedig Imrének adott ajándékot, egy fekete szőrű kubányi sapkát. Nem a fejére szabták. Egy kicsit nagyocska volt, de az örömet ez nem rontotta. Feltalálta magát,: — Kicsit még nagy. Majd belenövök. Ajándék lónak különben sem szokták a fogát nézni. Valaki a körülállók közül megtoldta egy mondattal: — Főnök! Eredj, hadd lássák, hogyan szövődik a barátság és hogyan oldalog el a félelem. Eredj végig benne a kórházban. mindennek, határa van. így az elismerésnek is. Most, november 7-re például csak egy dolgozót javasolhattak magas kitüntetésre. Fgy lakatosra esett a választás. Miért éppen őrá? „Mert többet tett és többet tesz annál, ami szorosan vett munkaköri kötelessége”. Vagyis: jó szakember, példamutatóan dolgozik, élen jár a társadalmi munkában, munkásőr, tehát szabad idejének egy részét szolgálatban, vagy a gyakorlótéren tölti. A párttitkár azt mondja, hogy ő is örült, amikor a munkások támogatták a javaslatot. ' „Kikérik a véíeményemst“ A címek, a jutalmak odaítélése tehát demokratikus formában történik. De erről kérdezzünk meg egy brigádot. A párttitkár javasolja, hogy Sápi Józsefekkel beszéljünk. Javaslatát azzal támasztja alá, hogy ebben a brigádban nem is oly régen mindenki kiváló dolgozó volt. Igaz, hogy most Öpályi és Nagydobos között dolgoznak, de a Zsiguli hamar odaér. A kövesút mellett toronymagas nyárfák között hirdeti a tábla: „Mátészalkai A sapkát feipórbálta Géza is. Tekintetét végighordozva a társaságon megjegyezte: — Ilyen egy valódi generális! — Úgy néz ki, mint egy igazi Iván — jegyezték meg a sebesültek. Amikor a vidámság zaja elült, mivel engem ismertek a legjobban, felemeltem a kezem és kértem: — Most pedig hallgassák meg hadosztályunk politikai osztályának parancsnokát, Timosenko elvtársat, aki rövid beszédet szeretne mondani. A tolmács feladatát Mária látta el. Közben én azt is észrevettem, hogy Mária milyen kedvesen néz Sumej- kóra. A műsoros est végén is egymás mellett álltak. A kórházban aztán az a hír járta, hogy „a mi Sumejkónk sokat sürög az orvosnő körül”. Az orvosnő sem kerülte Su- mejkót. Sőt. Egyik este haza is kísérte. Lehet azért, hogy az utcán a járőr ne igazoltassa, mert a kapitány tudja a jelszót. Az egyik beteg azt is mondta „az orvosnőnek nincs senkije, a férje hat évvel ezelőtt halt meg”. Sumejko felesége és két gyermeke 1942 augusztusában evakuálás közben La- binszkijnél vesztette életét. Mi gyakran észrevettük Sumejko zárkózottságát, befe- léfordulását és az ezzel együtt járó gyakori zavartságát (Folytatjuk) tangazdaság”. Itt dcägo-zSÄ az említett brigád, könnyű- szerkezetes elemekből egy modern szarvasmarhatelepet építenek. A hosszú építmény már majdnem tető alatt álL Vasból és alumíniumból illesztették, csavar* roztók és hegesztették össze a brigád tagjai. Középen még nincs fedél, itt behull az eső, az oldalfalak helyén szabadon cikázik a szél, így nem csoda, hogy középen kokszkályha vörösük.' Sápi József brigádvezetS szürke köpenyt visel, most $ látja el a művezetői teendőket is. — A szükséges lépcsőfok nálunk megvan. Evek ót» kikérik a véleményemet, amelyet szakszervezeti fórumokon is hangoztatok, ugyanis tagja vagyok a szakszervezeti vezetőségnek. Most egy fiatal hegesztőt, Balázs Andrást terjeszteném fel jutalomra. Reggel 6 ugrik le elsőként a gépkocsiról, este csak akkor szál! fel, ha valamennyi szerszám a helyén van és minden rendben a terepen. Persze napközben példásan dolgozik. Magas, szőke fiatalember Balázs András. Szerényen, halkan elhárítja az elismerést: — Itt tanítottak meg * szakmára, itt voltam ipari tanuló. Többen segítettek, foglalkoztak velem, de én Balogh Jóska bácsit javasolnám a legjobbak közé, neki javasolnék jutalmat Az öreg önzetlenül, türelmesen' segített, amellett mindig precízen dolgozott. „Többet is javasolnék** Nagy László az Idősebb generációhoz tartozik, — Az ujjunk se egyformái Van köztünk jó és egészen jó képességű is. Univerzálisnak kell lennünk, művelnünk kell a vasas szakma minden ágát. Azt javaslom, aki köztünk a legsokoldalúbb. Dudás Miklós betanított segédmunkás másként vélekedik: — Szinte egyformán dolgozunk, nem tudok választani. Petró László hegesztő: „Egymásra vagyunk utalva. Egyformán jól és gyorsan dolgozunk, a kongresszusi felajánlás is serkent bennünket. Többet is javasolnék .. Sólyom László géplakatos a tűz hatósugarán kívülre ül, elzárkózik, nehéz őt szóra bírni. — A szorgalom után javasolnék. Hogy kit? Nem tudom ... nem rám tartozik. Igaz, a kitüntetést általában az igazgató tűzi a gallérra, a nehéz borítékot az szb-titkár adia át, de a javaslat nem tőlük származik; az ügy nem csak rájuk tartozik. Nibrádl Lairt f
